Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1965-09-26 / 39. szám

Keresztyének a békéért

— Beszámoló a keresztyén Békekonferencia „Béke és ökumené” Bizottságának hallei üléséről —

A NÉMET DEMOKRATIKUS köztársaság egyik vidéki nagyvárosában, a háromszázezer lelket számláló Halléban tartotta megválasztása után első ülését a Keresztyén Békekonferencia ökumenikus Bizottsága. Ez ülés jelentőségét fokozza, hogy ezután következik a keresztyén békemozgalom nevezetes esetménye, a tanácsadó bizottság magyarországi ülése. Az ökumenikus bizottság Ilyen formán „arccal Budapest felé” tartotta tanácskozásait.

A gyűlés színhelyéről any- nyit, hogy Halle egyháztörténeti szempontból a szív kegyességét sürgető pietizmus bölcsője volt kétszáz évvel ezelőtt, s e nagy hitbeli megmozdulás nyomán keletkezegyüttműködés kimunkálását érezte a bizottság az egyik legfőbb feladatának. Igazi ökumenikus békefeladat. Nagyon józanul vették a bizottság tagjai figyelembe XXIII. János és VI. Pál pápa pozitív békenyilatkozatait s a jelenleg folyó vatikáni zsinat idevonatkozó lehetőségeit. Mintha elérkezett volna az ideje annak, hogy a keresztyének egysége a béke érdekében valósággá legyen.

A béke védelme azonban nem képzelhető el úgy, hogy azt csak a keresztyének végezzék. Az emberiség túlnyomó többsége nem keresztyén. Nagy a teljesen vallástalanok száma is. Tagadhatatlan, hogy ezek közt nagy számmal vannak jóakaratú, békeszerető emberek, akik sokszor a keA hallei Marktplatz, középen evangélikus templom

tek Halle egyházi szeretetin- tézményei, többek között az a diakóniai anyaház, amelyben az ökumenikus bizottság püspöki rangban levő tagjait elszállásolták, s a „Martha” nevű egyházi vendégház (hoszpic), amelyben a bizottság többi tagja volt elszállásolva, s amely egyúttal a gyűlések és az étkezések színhelye is volt.

A keresztyén békekonferencia ökumenikus bizottságának a feladata igen nagy volt. Korábban három bizottság végezte á munkáját, „A béke és az ökuntené”, „A katolicizmus és a béke”, és „A keresztyénség- gel való visszaélés” című bizottság. A protestáns felekezetek küldöttei mellett szépen képviseltették magukat az orthodox egyházak is keletről és nyugatról egyaránt.

A KERESZTYÉN BÉKE- KONFERENCIA VEZETŐSÉGE az ökumenikus bizottság hallei ülése elé a következő témát tűzte: „A keresztyének közös fáradozásai a béke biztosításáért az ökumenén belül, és együttműködésük minden békeszervezettel". Mindjárt a bizottság elnökének, Alexij tallini és észtországi orthodox érseknek a megnyitó beszéde hangsúlyozta, hogy a kiéleződött világhelyzet miatt mennyire lényeges keresni a lehetőségeket minden jóakarata emberrel és mozgalommal, de különösen is a keresztyén emberekkel és egyházakkal a béke helyreállítása és tartósítása céljából. Különösen nagy figyelmet szentelt a gyűlés az Egyházak Világtanácsa és VI, Pál pápa legutóbbi békenyilatkozatainak, s azon amerikai egyházak és lelkészek állásfoglalásainak, amelyek az Amerikái Egyesült Államok vietnámi katonai beavatkozásának a beszüntetésére irányulnak. Sokat foglalkoztatott bennünket az India és Pakisztán között kitört háború is. Mindnyájan, akik e gyűlésen résztvettünk, éreztük, hogy erélyes békemunkára van szükség, s hogy különösen is a segítségükre kell sietnünk azoknak az egyházaknak és lelkészeknek, akik nz Amerikai Egyesült Államokban a békéért küzdenek.

A keresztyén békemozgalom második világgyűlése óta sokat romlott a viághelyzet. Ázsiában jelenleg két nagy háború is pusztít. Minden békeszerető embernek az erőfeszítésére szükség van, hogy a jelenlegi háborúk megszűnjenek, s ne fajuljanak világháborúvá.

A BIZOTTSÁG ELSŐSORBAN A KERESZTYÉNEKNEK a békéért való összefogása lehetőségeit mérlegelte. A római katolikus egyház a legnépesebb egyház. Természetes tehát, hogy a római katolikus békeerökkel valA

kutatta ez a berlini egyházi konferencia. Közben ilyenek derültek ki: jelenleg évenként 3—4 milliárd dollárt fordítanak az elmaradott országok megsegítésére, ugyanakkor katonai célokra 100 milliárd dollárt pocsékolnak el. Ezekről a tényekről és sok hasonlóról azonban a közvélemény nem tud. Pedig ezek a visz- szásságok nagymértékben

előmozdítják a háborúk keletkezését, leküzdésük pedig elősegíti a tartós békét.

Dr. Vető Lajos

ÍGY LÁTJ U K

Az indiai-pakisztáni konfliktus

Ezekben a napokban nemcsak a Biztonsági Tanácsot foglalkoztatja, de az egész világ érdeklődését leköti az indiai-pakisztáni konfliktus. Nem kell nagy képzelőerő annak a megállapításához, hogy a Kasmír birtoklásáért kitört háború nemcsak Ázsia, de az egész világ békéje szempontjából veszedelmes lehet. De ha így van, fel kell tennünk a kérdést: kinek az érdeke ez a konfliktus? Felületesen azt feresztyéneket megszégyenítő tisztánlátással és bátorsággal küzdenek a békéért. A bizottság tehát kötelességének érezte, hogy nagy figyelmet szenteljen a nem-keresztyénekkel, a más vallásúakkal, sőt az ateistákkal való közös békemunka lehetőségeinek is.

A bizottság három napon át folytatta tanácskozásait. A napot istentisztelettel kezdtük és végeztük. A megnyitás napját követő reggelen az istentisztelet végzésére engem kértek fel. Igehirdetésemben hangsúlyoztam, mennyire fontos, hogy legyenek az Ürnak olyan munkásai, akik vállalják és végzik a béke és a békéltetés némely egyházi ember előtt nem valami előkelő és nem könnyű szolgálatát.

A HÁROMNAPOS TANÁCSKOZÁS eredményeit két okmányban foglaltuk ösz- sze. Az egyik a sajtónak szóló közlemény. A másik beszámoló a Keresztyén Békekonferencia budapesti ülését előkészítő bizottság számára készült, s javaslatokat tartalmaz a további egyházi békemunkára vonatkozólag. Mindkét iratot részletes vita után bocsátotta ki a bizottság. A vita során én is felszólaltam.

Beszámolóm tartalmilag a sajtóközleménynek felel meg.

Adja Isten, hogy a hallei Keresztyén Békegyűlés előbbre vigye a világbéke ügyét és hatásosan segítse elő a Keresztyén Békekonferencia nagy reménységgel várt budapesti ülését.

Amikor a hallei gyűlésnek vége lett. Berlinben az Evangélikus Akadémián igen érdekes és korszerű konferencia kezdődött. Ez volt a címe: „Éhség a bőség idején”. Ez a konferencia nagy keresztyén és ökumenikus felelősségtudattal foglalkozott az emberiség mai égető problémáival. Rámutatott arra, hogy földünk, amelynek lakossága rohamosan növekszik, 10—Ifi milliárd embert is el tudna tartani. A mostani 3 milliárd ember kétharmad része azonban rosszul táplált, rosszul fejlett és iskolázatlan. Az írástudatlanság aránya megdöbbentő. Indiában és Afrikában az emberek 90 százaléka, az arab országokban a 80 százaléka írástudatlan. Még megdöbbentőbb, hogy Európában is milyen rossz a helyzet. Ki hinné, hogy Olaszországban, abban az országban, ahol a pápai állam, a Vatikán is van, a lakosság 23 százaléka, Görögországban 41 százaléka, Portugáliában a 49 százaléka írástudatlan! És miért van ez? Honnan ez a szellemi és anyagi nyomorúság? Ez a mindenképpen szörnyű éhínség? Ennek az okait

A lelkészképzés egyházi közügy

Részletek dr. Pálfy Miklós dékánnak az 1965/66.

tanulmányi évet megnyitó dékáni székfoglalójából.

Olyan évfordulóhoz érkeztünk ennek a tanévnek a kezdetén, amely mellett nem mehetünk el megemlékezés nélkül: 1950-ben, tehát 15 esztendővel ezelőtt lett a Soproni Evangélikus Teológiai Fakultás a Magyar- országi Evangélikus Egyház Teológiai Akadémiájává. A szó szoros értelmében új korszak kezdődött el ekkor az evangélikus lelkészképzés történetében. Ekkor lett az evangélikus lelkészképzés egyházi közüggyé, minden gyülekezetnek is az ügyévé és az akadémiai professzorok ettől kezdve épültek bele közvetlenül egyházunk tanító munkájának és egész szolgálatának a nagy ösz- szefüggéseibe.

Hozzátartozik az igazsághoz, hogy nem ment ez zökkenők és fenntartások nélkül. A professzorok féltették a teológiai tudományt az egyháztól, az egyház pedig féltette az egyházat a tudománytól. Mindkét félnek föl kellett tennie a kérdést: Mi a teológia és hogyan helyezkedik el az egyházban? A két félnek a közös vívódása révén jutottunk el a teológia feladatának a közös felismeréséhez, hogy a teológia a kinyilatkoztatást meghalló és felfogó hitnek az értelmi funkciója. Végiggondolása az egyház hirdette igének és értelmes gondolatok elindítása arról az emberről, akinek az egyház hirdeti az igét. A teológia nem magánvállalkozás, nem magánvélemények gyűjteménye, hanem az egyház funkciója: az Isten igéjéből él, abba bocsátja gyökereit. De az egyház is ebbe az igébe kapaszkodik, ezt az igét hirdeti. Ha a teológus nem ennek az egyházi szolgálatnak szenteli gondolatait, akkor az egyház Urával szemben válik engedetlenné és elveszíti a jogot arra, hogy helyettesítően gondolkodjék a gyülekezet hitéről.

A hitnek azért van szüksége a gondolkodásra, hogy ne elképzelt embereknek hirdesse az elképzelt Istent! Hogy ne légüres térben mozogjon, hanem vizsgálja meg az adótt dolgokat és a valóságos embernek hirdesse a valóságos Isten valóságos Igéjét! Így került akadémiánk tanulmányi rendjében első helyre a Szentírás tanulmányozása és ezen a jövőben sem változtatunk. Kitűnt ugyanis, hogy az ige helyes megértése és annak aktuális hirdetése csak akkor valósítható meg a lelkészi munkában, ha a teológusok a lehető legmagasabb tudományos szinten foglalkoznak az igével.

Egyház és teológia így találkozott az elmúlt 15 esztendőben. Amikor viszont ezt így örömmel megállapítjuk, egy percre sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a Soproni Teológiai Fakultáson is lelkészképzés folyt és azok a nemzedékek, amelyek ott kapták teológiai képzettségüket, csak hálával tudnak gondolni azokra a professzorokra, akik indítást és buzdítást adtak nekik a teológiai tudományok művelésére.

Nehezebb feladatok elé került az Akadémia, amikor a világ kérdései meredtek eléje. Az antik világ legfőbb kérdése a halál volt és az őskeresztyén igehirdetés a húsvéti föltámadás evangéliumával válaszolt neki. A középkor emberének legfőbb kérdése a bűn és a halál utáni élet volt és a reformátori igehirdetés azzal az örömüzenettel ajándékozta meg az evangéliom alapján, hogy Isten a Krisztusban minden igaz hívőnek ingyen kegyelméből megbocsátja már itt a földön bűneit. A ma emberét a lét vagy nemlét kérdése nyomasztja, a mai ember az irgalmatlan felebarát képét szeretné kitörölni az életéből a két világháború borzalmai után és ezért neki ezt az igét kell ma meghallgatnia: „Bizony, van jövője a békesség emberének!” (Zs 37, 37.)

A fenti kérdések persze végső fokon összefüggnek egyrhással. Mégis az a döntő kérdés ma, hogy meg tudja-e találni az egyház a teológiájában és az igehirdetésében a mai nemzedék ütőerét. Ellenkező esetben a mai ember elfordul az evangéliumi igazságok tőle távol álló hirdetésétől és az lesz a véleménye, hogy az egyház értelmetlenül és érthetetlenül elmegy mellette. És akkor még azzal sem mentegetheti magát a teológia, hogy a mai ember általában elidegenedett az egyháztól és nem is akar fölfigyelni arra, amit az egyház mond. A mai ember nincs távolabb az egyháztól, mint a háború előtti nemzedékek, csak éppen másként és radikálisabban fogalmazza meg kérdéseit, mert egy nagykorúvá lett világban él és nem tud mit kezdeni azzal a teológiával, amely tételeit ma is középkori módon fogalmazza meg. Csak az a teológia nem hagyja cserben ezt a mai embert, amely hite alapján tájékozódik az élet és a világ kérdéseiben és a mai emberiséget a saját problémáival együtt érti és érteti meg. A fölismert isteni igazságok olyan továbbadására van tehát szükség, hogy az elérje a mai embert, aki egy új világkorszak, az atomkorszak és világűrkor szak küszöbén él. Neki ebben az új helyzetben nem az a vágya, hogy visszaálmodja magát a középkorba, hanem hogy ebben az új világkorszakban úgy élhessen, hogy ne kelljen saját magának és utódainak a nukleáris megfertőzésétől vagy a kiirtásától félnie, hanem hogy megélhesse a maga teljes emberségét és Isten képére teremtettségét!

Így érett meg bennünk a meggyőződés, hogy egész teológiai tudásunkkal csak akkor felelünk meg egyházunk mai feladatainak, ha kitágul a munkánk a világ, a béke és az azzal kapcsolatos kérdések egész területére. Teológia — egyházunk és annak a különböző munkaterületei. Teológia — világ és annak a különböző problémái. Mindez nemcsak belefért akadémiánk munkájába, hanem meg is termékenyítette azt. Ezért nem térünk le erről az útról, hanem szíwel-lélekkel megyünk tovább az eddig járt úton.

Isten Szentlelke adjon nekünk bölcsességet és erőt feladataink elvégzéséhez az új tanévben is.

lelhetnénk, hogy a két szembenálló fél mindegyikének, hiszen a győztes remélheti, hogy bekebelezheti Kasmírt. A jelenlegi erőviszonyok azonban kétségessé teszik, hogy katonai eszközökkel bármelyik fél legyőzheti a másikat, s így — legalább átmenetileg — megoldódnék a majdnem két évtizede húzódó válság. Mert a konfliktust kirobbantó kérdés csaknem húsz évre nyúlik vissza.

A nemzeti felszabadító harcok sikere 1947-ben arra kényszerítette Angliát, hogy függetlenséget adjon Indiának és Pakisztánnak. A Déli Egyház- kerület püspöke D. Káldy Zoltán 1961 késő őszén résztvett az Egyházak Világtanácsa Ü1- Delhiben tartott III. nagygyűlésén. Az Evangélikus Élet 1962. január 14-i és következő számaiban érdekes cikksorozatban számolt be Indiáról. India történetére vonatkozólag is részletes ismertetést adott. Így ezt itt most mellőzzük. Inná lett Indiában 50 millió muzulmánt, Pakisztánban pedig 11 millió hindut hagyott. A kasmíri fejedelemség egyikhez sem csatlakozott, hanem önállóvá lett. Mintegy 5 milliós lakosságának négyötöde muzulmán (ezek a kasmíriak), a többiek hindik (a dogra nemzetség), buddhisták és szikhek.

Renflkívül nagy Kasmír stratégiai jelentősége. Indián és Pakisztánon kívül határos a népi Kínával, és csak egy kis Afganisztán-i földnyelv választja el északon a Szovjetuniótól. Világos tehát, hogy az angolokon kívül az Egyesült Államok politikája is közrehatott az események ilyetén alakulásához. Laosz és Vietnam mellett India, Pakisztán és Kasmír is jól beleillik az Egyesült Államoknak a háborút kiterjesztő politikájába az ázsiai térségben. Nem csoda, hogy mindiárt 1947-ben a függetlenség kivívása után néhány héttel másfél évig tartó háború tört ki India és Pakisztán között Kasmír birtoklásáért. Akkor is Pakisztán követett el burkolt agressziót. Az Egyesült Államok és Anglia a „kommunista veszély” jól bevált taktikáját alkalmazva akkor modern fegyverekkel látta el Pakisztánt, amely hűsége jutalmául Kasmírt kérte. És csatlakozott a különböző nyugati katonai paktumokhoz. A tűzszünet 1949. január 1-én

dia és Pakisztán annak a vallási gyűlölködésnek jegyében fogant, amelyet Anglia keltett és szított állandóan a két nagy vallási közösség hívei: a hinduk és muzulmánok között. Ma India is és Pakisztán is a Brit Nemzetközösség tagja. Szinte ajkunkra kívánkozik a kérdés: nincs-e a jelenlegi események hátterében az imperializmus sokszor jól bevált módszere: a divide et impera (osszd meg és uralkodj rajta) Indiában is? Pakisztánban is kitörő örömmel fogadták a szélső nacionalista körök a háború kitörését. Anglia nem hiába fáradozott azon, hogy a nacionalista és vallási fanatizmus megtegye a magáét. Hiszen annakidején a független1962-ben fegyveres összeütközésre került sor India és Kína között. Nehru akkor az indiai jobboldal nyomására elfogadta Amerika és Anglia katonai segítségét. Pakisztán ezt a nyugati támogatást rosszné(Folytatás a 4. oldalon)

A KBK Nemzetközi Titkárságának

ülése

A Keresztyén Békekonferencia Nemzetközi Titkárságának soron következő ülését az Orosz Orthodox Egyház meghívására 1965. szeptember 15—17-ig tartották Moszkvában. A megbeszéléseken a Tanácsadó Bizottság őszi ülésének előkészítésével foglalkoztak, amelyet október 13—17. napjaira Budapestre hívtak össze. A Tanácsadó Bizottság főtémája: „Szolidaritás és együttműködés az igazságosságért és békéért.” A témát a Máté 5, 9 ige fényében: „Boldogok a békességre igyekezök” tárgyalják majd.

A Jézus Krisztus emberré létele, az isteni szolidaritásnak az emberiséggel való eme mély kifejeződése tőlünk, keresztyénektől azt követeli meg, hogy tevékeny szolidaritásban éljünk minden emberrel, akik az igazságosságért és békéért küzdenek. E célok megvalósítása érdekében mindazoknak az együttműködése szükséges, akiknek a béke ügye drága. Az együttműködés közvetlen feladatait a mindenkori nemzetközi helyzet határozza meg.

A Nemzetközi Titkárság aggodalommal és nyugtalansággal állapította meg a nemzetközi helyzet élesedését. A szolidaritáshoz és széles körű nemzetközi együttműködéshez vezeti úton a legnagyobb akadály, valamint a háborút okozó problémák elmélyülésének és új konfliktusok előállásának oka az imperializmus politikája, amely a szabadságukért, nemzeti függetlenségükért és jólétükért harcoló ázsiai, afrikai és délamerikai népek ellen irányul.

Ez elsősorban a megrázó vietnami eseményekre vonatkozik, mert ezek az Egyesült Államok agressziójának következményei. Annak érdekében, hogy ez események súlyosbodása ne vezessen egy atomháború katasztrófájához, az USÁ-nak és szövetségeseinek haladéktalanul tiszteletben kell tartaniuk az 1954-es Genfi Egyezményt. Nagy aggodalommal töltenek el bennünket az India és Pakisztán között folyó háborús cselekmények. Ezeket az ázsiai béke érdekében azonnal meg kell szüntetni, hogy a konfliktust békés úton lehessen megoldani. A Nemzetközi Titkárság aggodalmát fejezte ki afelett, hogy az utóbbi hetekben egyre gyakrabban hallani Nyugat-Németország politikai képviselői részéről olyan kijelentéseket, amelyek az európai népek közötti békés fejlődést akadályozzák.

Az Evangéliumi Baptisták Szövetsége elnökének meghívására a Nemzetközi Titkárság részt vett a szövetség elnökének, Jakov Zsidkovnak 80 éves születésnapján rendezett ünnepségeken. Az Orosz Orthodox Egyház Külügyi Hivatalának helyettes elnöke, Alexij, Tallin és Észtország érseke a Nemzetközi Titkárság ülése alkalmával fogadást adott. A magyarországi egyházak képviseletében Tóth Károly külügyi osztályvezető, a Nemzetközi Titkárság tagja vett részt a tanácskozásokon.

a