Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1965-09-26 / 39. szám

Keresztyének a békéért — Beszámoló a keresztyén Békekonferencia „Béke és ökumené” Bizottságának hallei üléséről — A NÉMET DEMOKRATI­KUS köztársaság egyik vidéki nagyvárosában, a há­romszázezer lelket számláló Halléban tartotta megválasz­tása után első ülését a Ke­resztyén Békekonferencia ökumenikus Bizottsága. Ez ülés jelentőségét fokozza, hogy ezután következik a ke­resztyén békemozgalom neve­zetes esetménye, a tanácsadó bizottság magyarországi ülé­se. Az ökumenikus bizottság Ilyen formán „arccal Buda­pest felé” tartotta tanácskozá­sait. A gyűlés színhelyéről any- nyit, hogy Halle egyháztörté­neti szempontból a szív ke­gyességét sürgető pietizmus bölcsője volt kétszáz évvel ez­előtt, s e nagy hitbeli meg­mozdulás nyomán keletkez­együttműködés kimunkálását érezte a bizottság az egyik legfőbb feladatának. Igazi ökumenikus békefeladat. Na­gyon józanul vették a bizott­ság tagjai figyelembe XXIII. János és VI. Pál pápa pozi­tív békenyilatkozatait s a je­lenleg folyó vatikáni zsinat idevonatkozó lehetőségeit. Mintha elérkezett volna az ideje annak, hogy a keresz­tyének egysége a béke érde­kében valósággá legyen. A béke védelme azonban nem képzelhető el úgy, hogy azt csak a keresztyének vé­gezzék. Az emberiség túlnyo­mó többsége nem keresztyén. Nagy a teljesen vallástalanok száma is. Tagadhatatlan, hogy ezek közt nagy számmal van­nak jóakaratú, békeszerető emberek, akik sokszor a ke­A hallei Marktplatz, középen evangélikus templom tek Halle egyházi szeretetin- tézményei, többek között az a diakóniai anyaház, amely­ben az ökumenikus bizottság püspöki rangban levő tagjait elszállásolták, s a „Martha” nevű egyházi vendégház (hoszpic), amelyben a bizott­ság többi tagja volt elszál­lásolva, s amely egyúttal a gyűlések és az étkezések szín­helye is volt. A keresztyén békekonferen­cia ökumenikus bizottságának a feladata igen nagy volt. Ko­rábban három bizottság vé­gezte á munkáját, „A béke és az ökuntené”, „A katolicizmus és a béke”, és „A keresztyénség- gel való visszaélés” című bi­zottság. A protestáns feleke­zetek küldöttei mellett szépen képviseltették magukat az or­thodox egyházak is keletről és nyugatról egyaránt. A KERESZTYÉN BÉKE- KONFERENCIA VEZETŐSÉ­GE az ökumenikus bizottság hallei ülése elé a következő témát tűzte: „A keresztyének közös fáradozásai a béke biz­tosításáért az ökumenén be­lül, és együttműködésük min­den békeszervezettel". Mind­járt a bizottság elnökének, Alexij tallini és észtországi orthodox érseknek a megnyi­tó beszéde hangsúlyozta, hogy a kiéleződött világhelyzet miatt mennyire lényeges ke­resni a lehetőségeket minden jóakarata emberrel és mozga­lommal, de különösen is a keresztyén emberekkel és egyházakkal a béke helyreál­lítása és tartósítása céljából. Különösen nagy figyelmet szentelt a gyűlés az Egyházak Világtanácsa és VI, Pál pá­pa legutóbbi békenyilatkoza­tainak, s azon amerikai egy­házak és lelkészek állásfog­lalásainak, amelyek az Ame­rikái Egyesült Államok viet­námi katonai beavatkozásá­nak a beszüntetésére irányul­nak. Sokat foglalkoztatott bennünket az India és Pa­kisztán között kitört háború is. Mindnyájan, akik e gyűlé­sen résztvettünk, éreztük, hogy erélyes békemunkára van szükség, s hogy különö­sen is a segítségükre kell sietnünk azoknak az egyhá­zaknak és lelkészeknek, akik nz Amerikai Egyesült Álla­mokban a békéért küzdenek. A keresztyén békemozga­lom második világgyűlése óta sokat romlott a viághelyzet. Ázsiában jelenleg két nagy háború is pusztít. Minden bé­keszerető embernek az erő­feszítésére szükség van, hogy a jelenlegi háborúk megszűn­jenek, s ne fajuljanak világ­háborúvá. A BIZOTTSÁG ELSŐSOR­BAN A KERESZTYÉNEK­NEK a békéért való összefo­gása lehetőségeit mérlegelte. A római katolikus egyház a legnépesebb egyház. Termé­szetes tehát, hogy a római ka­tolikus békeerökkel valA kutatta ez a berlini egyházi konferencia. Közben ilyenek derültek ki: jelenleg évenként 3—4 milliárd dollárt fordíta­nak az elmaradott országok megsegítésére, ugyanakkor katonai célokra 100 milliárd dollárt pocsékolnak el. Ezek­ről a tényekről és sok hason­lóról azonban a közvélemény nem tud. Pedig ezek a visz- szásságok nagymértékben előmozdítják a háborúk ke­letkezését, leküzdésük pedig elősegíti a tartós békét. Dr. Vető Lajos ÍGY LÁTJ U K Az indiai-pakisztáni konfliktus Ezekben a napokban nem­csak a Biztonsági Tanácsot foglalkoztatja, de az egész vi­lág érdeklődését leköti az in­diai-pakisztáni konfliktus. Nem kell nagy képzelőerő an­nak a megállapításához, hogy a Kasmír birtoklásáért kitört háború nemcsak Ázsia, de az egész világ békéje szempont­jából veszedelmes lehet. De ha így van, fel kell tennünk a kérdést: kinek az érdeke ez a konfliktus? Felületesen azt fe­resztyéneket megszégyenítő tisztánlátással és bátorsággal küzdenek a békéért. A bizott­ság tehát kötelességének érez­te, hogy nagy figyelmet szen­teljen a nem-keresztyénekkel, a más vallásúakkal, sőt az ateistákkal való közös béke­munka lehetőségeinek is. A bizottság három napon át folytatta tanácskozásait. A napot istentisztelettel kezdtük és végeztük. A megnyitás napját követő reggelen az is­tentisztelet végzésére engem kértek fel. Igehirdetésemben hangsúlyoztam, mennyire fon­tos, hogy legyenek az Ürnak olyan munkásai, akik vállal­ják és végzik a béke és a bé­kéltetés némely egyházi em­ber előtt nem valami előkelő és nem könnyű szolgálatát. A HÁROMNAPOS TA­NÁCSKOZÁS eredményeit két okmányban foglaltuk ösz- sze. Az egyik a sajtónak szó­ló közlemény. A másik beszá­moló a Keresztyén Békekon­ferencia budapesti ülését elő­készítő bizottság számára ké­szült, s javaslatokat tartal­maz a további egyházi béke­munkára vonatkozólag. Mind­két iratot részletes vita után bocsátotta ki a bizottság. A vita során én is felszólaltam. Beszámolóm tartalmilag a sajtóközleménynek felel meg. Adja Isten, hogy a hallei Keresztyén Békegyűlés előbbre vigye a világbéke ügyét és hatásosan segítse elő a Ke­resztyén Békekonferencia nagy reménységgel várt buda­pesti ülését. Amikor a hallei gyűlésnek vége lett. Berlinben az Evan­gélikus Akadémián igen érde­kes és korszerű konferencia kezdődött. Ez volt a címe: „Éh­ség a bőség idején”. Ez a konferencia nagy keresztyén és ökumenikus felelősségtu­dattal foglalkozott az embe­riség mai égető problémáival. Rámutatott arra, hogy föl­dünk, amelynek lakossága ro­hamosan növekszik, 10—Ifi milliárd embert is el tudna tartani. A mostani 3 milliárd ember kétharmad része azon­ban rosszul táplált, rosszul fejlett és iskolázatlan. Az írástudatlanság aránya meg­döbbentő. Indiában és Afri­kában az emberek 90 száza­léka, az arab országokban a 80 százaléka írástudatlan. Még megdöbbentőbb, hogy Európában is milyen rossz a helyzet. Ki hinné, hogy Olaszországban, abban az or­szágban, ahol a pápai állam, a Vatikán is van, a lakosság 23 százaléka, Görögországban 41 százaléka, Portugáliában a 49 százaléka írástudatlan! És miért van ez? Honnan ez a szellemi és anyagi nyomorú­ság? Ez a mindenképpen ször­nyű éhínség? Ennek az okait A lelkészképzés egyházi közügy Részletek dr. Pálfy Miklós dékánnak az 1965/66. tanulmányi évet megnyitó dékáni székfoglalójá­ból. Olyan évfordulóhoz érkeztünk ennek a tanévnek a kezdetén, amely mellett nem mehetünk el megemléke­zés nélkül: 1950-ben, tehát 15 esztendővel ezelőtt lett a Soproni Evangélikus Teológiai Fakultás a Magyar- országi Evangélikus Egyház Teológiai Akadémiájává. A szó szoros értelmében új korszak kezdődött el ekkor az evangélikus lelkészképzés történetében. Ekkor lett az evangélikus lelkészképzés egyházi közüggyé, minden gyülekezetnek is az ügyévé és az akadémiai professzo­rok ettől kezdve épültek bele közvetlenül egyházunk tanító munkájának és egész szolgálatának a nagy ösz- szefüggéseibe. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy nem ment ez zökkenők és fenntartások nélkül. A professzorok féltet­ték a teológiai tudományt az egyháztól, az egyház pe­dig féltette az egyházat a tudománytól. Mindkét félnek föl kellett tennie a kérdést: Mi a teológia és hogyan helyezkedik el az egyházban? A két félnek a közös vívódása révén jutottunk el a teológia feladatának a közös felismeréséhez, hogy a teológia a kinyilatkozta­tást meghalló és felfogó hitnek az értelmi funkciója. Végiggondolása az egyház hirdette igének és értelmes gondolatok elindítása arról az emberről, akinek az egy­ház hirdeti az igét. A teológia nem magánvállalkozás, nem magánvélemények gyűjteménye, hanem az egyház funkciója: az Isten igéjéből él, abba bocsátja gyöke­reit. De az egyház is ebbe az igébe kapaszkodik, ezt az igét hirdeti. Ha a teológus nem ennek az egyházi szol­gálatnak szenteli gondolatait, akkor az egyház Urával szemben válik engedetlenné és elveszíti a jogot arra, hogy helyettesítően gondolkodjék a gyülekezet hitéről. A hitnek azért van szüksége a gondolkodásra, hogy ne elképzelt embereknek hirdesse az elképzelt Istent! Hogy ne légüres térben mozogjon, hanem vizsgálja meg az adótt dolgokat és a valóságos embernek hirdesse a valóságos Isten valóságos Igéjét! Így került akadémiánk tanulmányi rendjében első helyre a Szentírás tanulmá­nyozása és ezen a jövőben sem változtatunk. Kitűnt ugyanis, hogy az ige helyes megértése és annak aktuális hirdetése csak akkor valósítható meg a lelkészi mun­kában, ha a teológusok a lehető legmagasabb tudomá­nyos szinten foglalkoznak az igével. Egyház és teológia így találkozott az elmúlt 15 esz­tendőben. Amikor viszont ezt így örömmel megállapít­juk, egy percre sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a Soproni Teológiai Fakultáson is lelkészképzés folyt és azok a nemzedékek, amelyek ott kapták teoló­giai képzettségüket, csak hálával tudnak gondolni azokra a professzorokra, akik indítást és buzdítást ad­tak nekik a teológiai tudományok művelésére. Nehezebb feladatok elé került az Akadémia, amikor a világ kérdései meredtek eléje. Az antik világ legfőbb kérdése a halál volt és az őskeresztyén igehirdetés a húsvéti föltámadás evangéliumával válaszolt neki. A középkor emberének legfőbb kérdése a bűn és a halál utáni élet volt és a reformátori igehirdetés azzal az örömüzenettel ajándékozta meg az evangéliom alapján, hogy Isten a Krisztusban minden igaz hívőnek ingyen kegyelméből megbocsátja már itt a földön bűneit. A ma emberét a lét vagy nemlét kérdése nyomasztja, a mai ember az irgalmatlan felebarát képét szeretné ki­törölni az életéből a két világháború borzalmai után és ezért neki ezt az igét kell ma meghallgatnia: „Bi­zony, van jövője a békesség emberének!” (Zs 37, 37.) A fenti kérdések persze végső fokon összefüggnek egyrhással. Mégis az a döntő kérdés ma, hogy meg tudja-e találni az egyház a teológiájában és az igehir­detésében a mai nemzedék ütőerét. Ellenkező esetben a mai ember elfordul az evangéliumi igazságok tőle tá­vol álló hirdetésétől és az lesz a véleménye, hogy az egyház értelmetlenül és érthetetlenül elmegy mellette. És akkor még azzal sem mentegetheti magát a teológia, hogy a mai ember általában elidegenedett az egyháztól és nem is akar fölfigyelni arra, amit az egyház mond. A mai ember nincs távolabb az egyháztól, mint a há­ború előtti nemzedékek, csak éppen másként és radi­kálisabban fogalmazza meg kérdéseit, mert egy nagy­korúvá lett világban él és nem tud mit kezdeni azzal a teológiával, amely tételeit ma is középkori módon fogalmazza meg. Csak az a teológia nem hagyja cser­ben ezt a mai embert, amely hite alapján tájékozódik az élet és a világ kérdéseiben és a mai emberiséget a saját problémáival együtt érti és érteti meg. A föl­ismert isteni igazságok olyan továbbadására van tehát szükség, hogy az elérje a mai embert, aki egy új világ­korszak, az atomkorszak és világűrkor szak küszöbén él. Neki ebben az új helyzetben nem az a vágya, hogy visszaálmodja magát a középkorba, hanem hogy ebben az új világkorszakban úgy élhessen, hogy ne kelljen saját magának és utódainak a nukleáris megfertőzésétől vagy a kiirtásától félnie, hanem hogy megélhesse a maga teljes emberségét és Isten képére teremtettségét! Így érett meg bennünk a meggyőződés, hogy egész teológiai tudásunkkal csak akkor felelünk meg egyhá­zunk mai feladatainak, ha kitágul a munkánk a világ, a béke és az azzal kapcsolatos kérdések egész terüle­tére. Teológia — egyházunk és annak a különböző munkaterületei. Teológia — világ és annak a különböző problémái. Mindez nemcsak belefért akadémiánk mun­kájába, hanem meg is termékenyítette azt. Ezért nem térünk le erről az útról, hanem szíwel-lélekkel me­gyünk tovább az eddig járt úton. Isten Szentlelke adjon nekünk bölcsességet és erőt feladataink elvégzéséhez az új tanévben is. lelhetnénk, hogy a két szem­benálló fél mindegyikének, hi­szen a győztes remélheti, hogy bekebelezheti Kasmírt. A je­lenlegi erőviszonyok azonban kétségessé teszik, hogy katonai eszközökkel bármelyik fél le­győzheti a másikat, s így — legalább átmenetileg — meg­oldódnék a majdnem két év­tizede húzódó válság. Mert a konfliktust kirobbantó kérdés csaknem húsz évre nyúlik vissza. A nemzeti felszabadító har­cok sikere 1947-ben arra kény­szerítette Angliát, hogy füg­getlenséget adjon Indiának és Pakisztánnak. A Déli Egyház- kerület püspöke D. Káldy Zol­tán 1961 késő őszén résztvett az Egyházak Világtanácsa Ü1- Delhiben tartott III. nagygyű­lésén. Az Evangélikus Élet 1962. január 14-i és következő számaiban érdekes cikksoro­zatban számolt be Indiáról. India történetére vonatkozólag is részletes ismertetést adott. Így ezt itt most mellőzzük. In­ná lett Indiában 50 millió mu­zulmánt, Pakisztánban pedig 11 millió hindut hagyott. A kasmíri fejedelemség egyikhez sem csatlakozott, hanem ön­állóvá lett. Mintegy 5 milliós lakosságának négyötöde mu­zulmán (ezek a kasmíriak), a többiek hindik (a dogra nem­zetség), buddhisták és szikhek. Renflkívül nagy Kasmír stratégiai jelentősége. Indián és Pakisztánon kívül határos a népi Kínával, és csak egy kis Afganisztán-i földnyelv választja el északon a Szov­jetuniótól. Világos tehát, hogy az angolokon kívül az Egye­sült Államok politikája is köz­rehatott az események ilyetén alakulásához. Laosz és Viet­nam mellett India, Pakisztán és Kasmír is jól beleillik az Egyesült Államoknak a hábo­rút kiterjesztő politikájába az ázsiai térségben. Nem csoda, hogy mindiárt 1947-ben a füg­getlenség kivívása után né­hány héttel másfél évig tartó háború tört ki India és Pa­kisztán között Kasmír birtok­lásáért. Akkor is Pakisztán kö­vetett el burkolt agressziót. Az Egyesült Államok és Anglia a „kommunista veszély” jól be­vált taktikáját alkalmazva ak­kor modern fegyverekkel látta el Pakisztánt, amely hűsége jutalmául Kasmírt kérte. És csatlakozott a különböző nyu­gati katonai paktumokhoz. A tűzszünet 1949. január 1-én dia és Pakisztán annak a val­lási gyűlölködésnek jegyében fogant, amelyet Anglia keltett és szított állandóan a két nagy vallási közösség hívei: a hin­duk és muzulmánok között. Ma India is és Pakisztán is a Brit Nemzetközösség tagja. Szinte ajkunkra kívánkozik a kérdés: nincs-e a jelenlegi ese­mények hátterében az impe­rializmus sokszor jól bevált módszere: a divide et impera (osszd meg és uralkodj rajta) Indiában is? Pakisztánban is kitörő örömmel fogadták a szélső nacionalista körök a há­ború kitörését. Anglia nem hiába fáradozott azon, hogy a nacionalista és vallási fanatiz­mus megtegye a magáét. Hi­szen annakidején a független­1962-ben fegyveres összeüt­közésre került sor India és Kí­na között. Nehru akkor az in­diai jobboldal nyomására el­fogadta Amerika és Anglia ka­tonai segítségét. Pakisztán ezt a nyugati támogatást rosszné­(Folytatás a 4. oldalon) A KBK Nemzetközi Titkárságának ülése A Keresztyén Békekonferencia Nemzetközi Titkárságának soron következő ülését az Orosz Orthodox Egyház meghívá­sára 1965. szeptember 15—17-ig tartották Moszkvában. A meg­beszéléseken a Tanácsadó Bizottság őszi ülésének előkészíté­sével foglalkoztak, amelyet október 13—17. napjaira Budapestre hívtak össze. A Tanácsadó Bizottság főtémája: „Szolidaritás és együttműködés az igazságosságért és békéért.” A témát a Máté 5, 9 ige fényében: „Boldogok a békességre igyekezök” tárgyal­ják majd. A Jézus Krisztus emberré létele, az isteni szolidaritásnak az emberiséggel való eme mély kifejeződése tőlünk, keresztyé­nektől azt követeli meg, hogy tevékeny szolidaritásban éljünk minden emberrel, akik az igazságosságért és békéért küzde­nek. E célok megvalósítása érdekében mindazoknak az együtt­működése szükséges, akiknek a béke ügye drága. Az együtt­működés közvetlen feladatait a mindenkori nemzetközi hely­zet határozza meg. A Nemzetközi Titkárság aggodalommal és nyugtalanság­gal állapította meg a nemzetközi helyzet élesedését. A szoli­daritáshoz és széles körű nemzetközi együttműködéshez vezeti úton a legnagyobb akadály, valamint a háborút okozó problé­mák elmélyülésének és új konfliktusok előállásának oka az imperializmus politikája, amely a szabadságukért, nemzeti függetlenségükért és jólétükért harcoló ázsiai, afrikai és dél­amerikai népek ellen irányul. Ez elsősorban a megrázó vietnami eseményekre vonatko­zik, mert ezek az Egyesült Államok agressziójának következ­ményei. Annak érdekében, hogy ez események súlyosbodása ne vezessen egy atomháború katasztrófájához, az USÁ-nak és szövetségeseinek haladéktalanul tiszteletben kell tartaniuk az 1954-es Genfi Egyezményt. Nagy aggodalommal töltenek el ben­nünket az India és Pakisztán között folyó háborús cselekmé­nyek. Ezeket az ázsiai béke érdekében azonnal meg kell szün­tetni, hogy a konfliktust békés úton lehessen megoldani. A Nemzetközi Titkárság aggodalmát fejezte ki afelett, hogy az utóbbi hetekben egyre gyakrabban hallani Nyugat-Németország politikai képviselői részéről olyan kijelentéseket, amelyek az európai népek közötti békés fejlődést akadályozzák. Az Evangéliumi Baptisták Szövetsége elnökének meghívá­sára a Nemzetközi Titkárság részt vett a szövetség elnökének, Jakov Zsidkovnak 80 éves születésnapján rendezett ünnepsé­geken. Az Orosz Orthodox Egyház Külügyi Hivatalának helyet­tes elnöke, Alexij, Tallin és Észtország érseke a Nemzetközi Titkárság ülése alkalmával fogadást adott. A magyarországi egyházak képviseletében Tóth Károly külügyi osztályvezető, a Nemzetközi Titkárság tagja vett részt a tanácskozásokon. a

Next

/
Thumbnails
Contents