Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1965-09-19 / 38. szám

Isten tettei nyomában

Jézus halála

AZ ÉSZT EVANGÉLIKUS LUTHERÁNUS EGYHÁZ

AZ ÉSZTEK ŐSEI MÁR | EZER KÖRÜL, kapcsolatban '

Az üdvtörténet menetében Jézus élete foglalkoztat bennünket néhány számon át. Elvonult már előttünk Jézus születése, fiatal évei, kapcsolata Keresztelő Jánossal, munkájának kezdete, sőt élete során mondott szavainak és végrehajtott tetteinek ösz- szefoglalása is. Amikor most halálához érkezünk el, érdekes történeti adalék ragadja meg figyelmünket.

Lehet véletlennek mondani — aminthogy pontosabb történeti adatok fennmaradása az ókorból sokszor véletlen műve volt —, de elgondolkoztató, hogy az egyetlen biztos, nem-keresztyén történetírótól igazolt dátum Jézus életéből a halála. Tacitus római történetíró említi Róma égéséről szóló tudósításában a „keresztyéneket”, és hozzáfűzi, hogy ez az elnevezés „egy bizonyos »Krisztustól-« származik, akit Poncius Pilátus helytartó Ti- bériusz uralma alatt kivégeztetett”. Poncius Pilátus pedig — ezt más ókori történeti forrásokból tudjuk — 26—

31-ig állott a rómaiak által meghódított zsidó tartomány élén. e két határév közé esett tehát Jézus halála.

Most nem az évszám foglalkoztat minket, hanem inkább az a meglepő körülmény, hogy az eltemetett ókori századokból, a Szentíráson kívüli történeti forrásokból éppen Jézus halálának bizonyítéka maradt fenn. Ez a váratlan jelenség egybevág azzal a másik, már nem véletlen, de ugyancsak meglepő ténnyel, hogy a négy evangéliumban aránytalanul nagy rész, legmegtisztelőbb hely jut Jézus halálának. Az utolsó éjszaka eseményei, Jézus meghurcoltatásának és halálának rajza feltűnő részletességgel tárul elénk több fejezetből. Az ókori történetíró és az evangélisták — anélkül, hogy akarnák — együtt hirdetik, hogy Jézus életéből legfontosabb a halála.

Embereknél a haláluknak szintén van jelentősége. Ez a záró pont. ami befejezetté teszi az életüket, mégha sok esetben nem is kívánkoznék még oda a „Vége” aláírás. Ez a záró pont az emberi élet végén lehet semleges, színtelen; máskor világító, mert az életük szolgálatának megerősítése; esetleg többé-kevésbé csúfos, mert nem tudtak végig kitartani fiatalságuk vagy érettkoruk eszméi mellett. Jézus halálának nem ilyen vagy ehhez hasonló a jelentősége. Ö ezzel, a halálával végezte el életének legnagyobb munkáját.

Halálával szabadított meg minket a bűntől és haláltól, mert ezzel szerezte meg nekünk a bűnbocsánatot és az örök életet. Ez az ismételten hallott, fülünkben talán már megkopott bibliai igazság tulajdonképpen örök rejtély marad, amelyet megérteni és elfogadni lehet, de megmagyarázni sohasem.

Jézus halálának ez a jelentősége ugyan párhuzamba állítható egy csomó ókori mítosszal, ezzel azonban csak annyit nyerünk, hogy a bizonyos fokú hasonlóságból annál jobban kiugrik a páratlansága, a rendkívülisége. Vallási, jogi és egyéb megfontolásokkal is alátámaszthatjuk a központi szentírási tételt Jézus haláláról, s ezzel elérkezhetünk olyan hittani kifejezésekhez, mint „helyettesítő elégtétel”, „tökéletes áldozat”. Ugyan mit segítenek ezek a tiszteletre méltó és nagy dogmatörténeti sőt szentírási múlttal rendelkező gondolati erőfeszítések, hogy választ kapjunk a nagy miért-re: miért ilyen utat. Jézus ártatlan halálát választotta Isten

a megváltás művének végbevitelére? Jézus halálának jelentőségét úgy ragadja meg hívő értelmünk, hogy az eredményét boldogan elfogadni, a mögötte rejlő irgalmas isteni végzést alázatosan magasztalni tudjuk, de megokolása bizonytalan marad előttünk. Jézus halálának isteni magyarázata azok közé a titkok közé tartozik, amelyeknek fel- tárulása az örök életben várható csak.

S hogy valaki ne vélje, Jézus halálának jelentőségét utólag vetítették rá az első keresztyének, azért el kell mondanunk, hogy Jézus egész életén átcsiílámlik a vég felé mutató fénysor, mint összefüggő lámpák láncolata. A születését követő hetekben, azután megkísértése történetéből elfogatásáig, életének eseményein, szavain, tettein végigvonul, hogy ő nem dicsőséges, kápráztató, politikai messiás útját járja, hanem az Űr szenvedő szolgájának századokkal régebbi ószövetségi alakja nyomába lép. Minden jel arra mutat, hogy küldetése iszenvedésben, halálban teljesedik ki. Jézus kudarcnak látszó halála nem meglepetés, nem is történhetett volna másképp, annyira egyenes vonallal fut feléje egész életsorsa és hivatástudata.

Jézus messiási igényét a korabeli legfőbb zsidó hatóság, a szinedrium, a főpapok és a nép vezetőinek főtanácsa nem minősíthette másnak, mint istenkáromlásnak, mert az eljövendő messiást külső hatalommal rendelkezőnek képzelte. Éppen egyik — valószínűleg politikai vagy egyéni reményeiben csalódott — tanítvány feltűnés nélkül kezükre játszotta Jézust, akit akkor már sokan éltettek. Ezért történt elfogatása éjszaka, elhagyott helyen, csak tanítványaitól körülvéve.

Előzőleg Jézus még utoljára együtt vacsorázott tanítványaival, s amit ott cselekedett a nekik nyújtott kenyérrel és borral, az már halála maradandó jelentőségét sugározta. Egy közeli fás, bokros részen kiharcolta imádságban a nyugodt, bátor szembenézést a halállal. Azután megtiltva kardot rántó tanítványának a védekezést, engedte, hogy elfogják. Még az éjszaka folyamán lezajlott Jézus pere a főpapi tanács előtt. Mivel magát Isten Fiának, messiásnak ’mondotta^ istenkáromlás címén halálra ítélték. A halálos ítéletet csak a római helytartó mondhatta ki.

Két gonosztevő, talán inkább politikai bűnös között feszítették meg. A keresztre feszítés a kivégzés szokásos, nagyon fájdalmas módja volt. Reggel kilenc órától délután három óráig tartott haláltusája a forró nap hevében. Ránk maradt néhány mondata, amelyet e hat órában mondott borzalmas kínjai között, tele azzal az isteni bocsánattal és szeretettel, amelyet egész életében hirdetett és cselekedett. Az „Elvégeztetett!” szóban foglalja össze János evangéliuma megváltói halála művét

Sziklába vájt üregbe temették el a hívei. Számukra hitük telje® megrázkódtatását jelentette ez a vég, annyira távol estek Jézus gondolataitól. Csak feltámadása után, a Szentlélek belső megvilágo- sítása nyomán rajzolódott ki előttük emlékeik segítségével Mesterük halálának üdvtörténeti összefüggése és üdvözítő jelentősége. Jézus halála akkor is, ma is csak a hit számára válik Isten szeretőiének és az örök életnek döntő esz- közlőjévé.

voltak a keresztyénséggel, mind a római katolikus, mind a keleti egyházakkal, különösen az utóbbiakkal. Nagyon valószínű, hogy néhány templomot is építettek akkori hazájuk tengerparti vidékén.

Az észtek krisztianizálása azonban csak a tizenharmadik század elején történt, méghozzá erőszakkal. Ennek az erőszakos krisztianizálás- nak az eredményeképpen az észtek elveszítették politikai függetlenségüket és a következő másfél évszázadra elnyomottakká lettek. A földet s a hatalmat a püspökök ragadták magukhoz, továbbá a

dán korona és a Teuton Rend

livoniai ága. Az egyháznak ez a formája akadályozta a tulajdonképeni egyházi munkát.

A REFORMÁCIÓ ÉSZTORSZÁG VAROSAIT a tizenhatodik század harmadik évtizedében érte el, a vidéket csak a század vége felé. Az ellenreformáció az ország déli részén területeket nyert, s csak akkor sikerült legyűrni, amikor az országnak az addig lengyel uralom alatt levő részét bekebelezte a svéd állam és az egész ország egységesen evangélikussá lett. Jelenlegi egyházi szervezetünk és spirituális irodalmunk néhány eleme erre az időszakra |

nyúlik vissza A tizennyolcadik század elején, az északi háború eredményeképen Észtországot Oroszország kebelezte be. A háború az ország nagy pusztulását hozta magával (a legtöbb templomépület például romokban hevert), az éhség és pestis az ország la- kósságának számát jóval több, mint felére csökkentette. Ennek a századnak a végére a lerombolt templomépületek újra álltak és a lakosság állandóan gyarapodott.

A tizenkilencedik században az egyház új munkaágakban vett részt a külső és belső misszióban. A század végétől kezdve jelentős szerepet töltöttek be azok a lelkészek is, akik a tartui egyetem teológiai fakultásán végezték tanulmányaikat, noha a vezető szerep még mindig a német teológiáké volt

Az orosz forradalom után az Észtországi Evangélikus Lutheránus Egyház nemzeti

egyházzá lett, észt nemzetiségű vezetők irányításával. A lakosság 88% tartozott ekkor a lutheránus egyházhoz (az orthodox keresztyének arányszáma 13% volt). Az egyházat szétválasztották az államtól. de az állam méltányolta az egyház munkáját, mint olyan intézményét, amelynek tevékenységét és létét az emberek nagy többsége fontosnak és szükségesnek tartotta. Az egyház függetlenséget élvezett és szervezete demokratikus elvek szerint épült ki: a gyülekezet maga választotta lelkészét és kormányzó testületét; a gyülekezetek szövetségekbe tömörültek és megválasztották kormányzó testü- leteiket.

AMIKOR ORSZÁGUNK 194Q-BEN A SZOVJETUNIÓHOZ CSATLAKOZOTT, nagy változások mentek végbe népünk életében. A Szovjetunióban érvényes valamennyi rendelet a vallásokra és az egyházi tevékenységekre vonatkozóan is kiterjedt. Két dekrétum, amelyet 1918 január 23-án bocsátottak ki különös fontossággal is bír. Az egyik az egyház és állam szétválasztásával foglalkozik, a másik az egyház és az iskolák, szétválasztásával. Minden egyházi épület és felszerelés az államé és az illetékes gyülekezetek használhatják ezeket istentiszteletre.

Az egyház feladata vallásos szolgáltatásokat végezni és felajánlani a szentségeket. Az egyház jövedelmét tagjainak önkéntes adományaiból nyeri. Egészen a mai napig ezek az adományok elegendőek voltak arra, hogy fedezzék az egyház valamennyi szükséges kiadását. A második világháború megzavarta a békés munkát, amely ezeken a vonalakon futott. A front két alkalommal sepert végig országunkon a háború alatt. Különösen 1944- ben erős csaták folytak a mi területünkön januártól szeptemberig. A pusztulás ingatlanokban és ingóságokban egyaránt óriási volt. Némely városunk teljesen, vagy csaknem teljesen elpusztult (Tar- tű 86%-ban, Narva 98%-ban stb) egész országrészek váltak pusztasággá. Templomaink 75%-a pusztult el. vagy nagyon jelentősen megrongálódott. A lelkészek egy része elhagyta az országot. Ezeknek a veszteségeknek az ismeretében nagyon is érthető népünk kívánsága, hogy szüntessék meg a háborús veszélyt és minden problémát vele kapcsolatban, ez a kívánság azóta is egyre női.

A HABORŰ UTÄN A Fö PROBLÉMA a gyülekezetek életének megszervezése volt, templomépületek helyreállítása és az istentiszteleti élet újrakezdése. Hálásak vagyunk kormányunknak azért, hogy támogatott bennünket közvetlenül a háború befejezése után, építőanyaggal, mert ebben nagy hiány mutatkozott a háború utáni időszakaszban. Jgy az újjáépítő munka mindenütt folyhatott és befejeződhetett. Jelenleg már a legtöbb sérülést eltüntettük és nagyszámú, teljesen lerombolt templomot ismét felépíthettünk. Mint egykor Izrael népe a pusztában, mi is naponta megkaptuk a szükséges mannát életünk táplálására.

Országunk kis ország, egy kicsit nagyobb csupán, mint Dánia. Területe 45 000 négyzetkilométer és rajta 1,2 millió lakos él. Jelenleg országunk lakóinak 56%-a városon él (1939-ben csak 34%). A vidéki gyülekezetek a legtöbb esetben igen nagy területeket ölelnek fel. Hazánkban 170 templom és kápolna van és kb. ugyanilyen számú lelkész teljiesít szolgálatot.

A LELKÉSZEK ÉS ORGONISTÁK KÉPZÉSE olyan feladat, amelyet az egyháznak magának kell elvégeznie. Ennek a célnak az elérésére egy speciális intézményünk van* amely tanmenetében megfelel az egyetemek teológiai osztályainak. A szükséges anyagi eszközöket, amint már fentebb említettem, mindehhez a tevékenységhez a gyülekezeti tagoknak kell előteremteniök. Ez azt jelenti, hogy minden kiadást az egyháztagok áldozatkészségéből fedezünk, ilyen kiadások: egyházi épületek

építése, karbantartása, helyreállítása, új orgonák és pa- róchiák építése, a szolgálók! kiképzése, lelkészek fizetése, nyugdíjasok javadalmazása stb.

Egyházunk szorosan együttmunkálkodik más egyházakkal, részt vesz, Urunk akaratából, a felvetődő problémák megoldásában. Negyven évvel ezelőtt — 1923 augusztusában az első lutheránus világgyűlésen Eisenachban egyházunk akkori feje J. Kukk püspök képviselte az Észtországi Evangélikus Lutheránus Egyházat Egyházunk képviselői ugyancsak jelen voltak aktív módon az „Élet és Munka”, a „Hit és Egyházszervezet” világgyűlésein csakúgy, mint a békevilágmozgalom munkájában, amilyen a Megbékélési Liga munkája is volt.

Jelenleg egyházunk aktív tagja az Egyházak Európai Konferenciájának, a Prágai, Keresztyén Békekonferenciának, a Lutheránus Világszövetségnek és az Egyházak Világtanácsának.

Az Észtországi Evangélikus Lutheránus Egyház tudatában van annak a kapcsolatának, amely a néppel fűzi össze, valamint annak a köteléknek, amely az egész világon található testvérekkel közi össze. Itt, ahová Urunk népünket helyezte, adta azt a feladatot, hogy evangéliumát hirdessük. Együtt munkálkodunk más egyházakkal a vallási élet nagyobb problémáinak megoldásában. — Amikor templomainkban Urunkat dicsérjük, prédikálunk, énekelünk és imádkozunk, akkor hálásak vagyunk Neki azért, hogy megengedi azt, hogy a keresztyének közösségébe tartozzunk és másokkal együttmunkálkodva szolgáljunk. Urunkat dicsérjük azért, hogy az evangélikus lutheránus egyház kincsei — az anyanyelvű szentírás, az énekeskönyv, az egyházi zene, a szentségek evangéliumszerű kiszolgáltatása, a gyülekezetek, a szentíráson alapuló teológia a miénk is — az Észtországi Evangélikus Lutheránus Egyházé is, lehetett évszázadokon keresztül.

Veöreös Imre

!--------------------------------------------------------------------------------------------«

A SAJTÓOSZTÁLYON KAPHATÓ HITTANKÖNYVEK

1 Virágh: Evangélikus hittankönyv I. o. — — 7,50 Ft

2 Molnár: Bibliai történetek II. o. — — — 6,— Ft

I Molnár: Bibliai történetek III. o. — — — 8,— Ft

Kinczler: Bibliai történetek IV- o. — — — 6,50 Ft

I Dr. Ottlyk: Az egyház története V—VI. o. — 14,— Ft { Groó: A Szentírás VII. o. — — — — — 9,— Ft

I Prőhle: Az evangélium igazsága VIII. o. — 12,— Ft I

* - . . - -------------1-,--------1----A revideált Luther-biblia

Október 31-én, a lutheri reformáció 448 esztendős évfordulóján hivatalosan is gyülekezeti használatba veszik az egész Szentírás revideált Luther-fordítását az összes németországi tartományi egyházakban. Ebből az alkalomból a reformáció ünnepét biblia-vasárnapként tartják meg a gyülekezetek. Dr. Kurt Zabel, a kelet-németországi evangélikus bibliatársulat főtitkára ebből az alkalomból cikket közöl az Evangélikus Keleti Hírszolgálat-ban, amelyben a revíziós fordító munka néhány szempontját és eredményét ismerteti, és néhány példán szemlélteti az új fordítás értékeit. Az alábbiakban ismertetjük cikkét, hiszen egykét esztendő múlva — reménységünk szerint — mi is gyülekezeteink és híveink kezébe fogjuk adni a Szentírás új magyar fordítását, és így közérdeklődésre tarthat számot a német evangélikusság bibliafordító munkájának a lefolyása, eredménye és értéke.

A fordító munka menete

Néhány évtizeddel ezelőtt gyakorlatilag csak Luther Márton bibliafordítása volt ismert a németországi evangélikusok előtt. Az utóbbi időben azonban számos modern fordítás látott napvilágot Németországban. Ezek közül azonban egyik sem keltett olyan nagy föltűnést, mint a legújabb angol nyelvű Üjtestámen- tom. Nem is tudták az új német fordítások kiszorítani a Luther-fordítást a gyülekezeti használatból.

A Luther-bibliának különleges tekintélye volt mindig Németországban, a lutheri reformáció legnagyobb örökségének tekintették, és újra meg újra revízió alá vették, hogy lépést tudjon nyelvileg tartani a fejlődő német nyelvvel és a teológiai tudomány újabb felismeréseivel is. Már maga Luther is átnézte barátaival és munkatársaival együtt a fordítását minden újabb kiadása előtt. Halála után dzonban hosszú ideig senki sem mert hozzányúlni az ő végső szövegéhez a teológusok közül. A kiadók bátrabbak voltak, és több változtatást eszközöltek rajta — sokszor negatív eredménnyel. Az 1710-ben, Halléban alapított első német Biblia-Intézet mindent megtett ugyan azért, hogy egységesítse a szöveget, de még így is kb. 11 különböző Luther-f ordítás volt forgalomban Németországban a 19. század elején.

A Luther-biblia első nagy revíziója 1862—1892-ig tartott — nyelvi és tudományos szempontból egyaránt. Ez a revízió szolid és jó, bár szándékosan nagyon óvatos munka volt. Ez a revízió lett azután az alapja minden további bibliafordításnak Németországban. Századunk elején újabb revízió történt, amely azonban csak a német nyelvtan és helyesírás új eredményeit érvényesítette a Luther-szövegben. A Bibliatársulatok ebben az 1912/13-as revideált formában adták ki napjainkig Luther fordítását.

De már a húszas évek elején újabb revízióra határozták el magukat a bibliatársulatok, és 1928-ban megállapodtak az alapelvekben is. Az első alapelv így hangzik: „A Luther-biblia maradjon összekötő kapocs az egész német evangélikusság között a reformátori evangélium élő jeleként!” Nem új fordításra törekedtek tehát, hanem arra, hogy Luther bibliáját a német nép bibliájává tegyék.

Ennek a munkának az első eredményeként jelent meg 1955-ben az Ötestámentom, majd 1956-ban az Üj- testámentom javított szövege. 1963-ban két egyházi konferencia foglalkozott az új fordítással, és miután a fordítók a sok javaslatot is földolgozták, 1964 májusában a Német Evangélikus Egyház Tanácsa elfogadta az új fordítást, megkezdődhetett a nyomtatása és az ez évi emlékünnepélyen oda kerül a szószékre ennek az új bibliafordításnak az első kiadása.

Az eredménye

Az Üjtestámentomban most is óvatos volt a fordító bizottság. Az evangéliumok szövegén alig történt változtatás, de a levelek szinte új köntösbe öltöztek. Az Ótestámentomnál radikálisabbak voltak- A ma már érthetetlen fogalmakat kerülik. Például a „látomás” (Gesicht) szó helyett a „kinyilatkoztatás” (Offenbarung) vagy „megjelenés-jelenés” (Erscheinung)1 szót (lMóz 15, 1: 2Móz 3. 3), a „mag” szó helyett (a gyermek vagy utód vonatkozásában) a „fiú” (Sohn), „élet” vagy „utód” (Nachkommen) szót használják (lMóz 4, 25; 7, 3; 9, 9).

Nyelvi szempontból a mai német mondatfűzést érvényesítették a fordításban, tudományos szempontból pedig segítségül hívták az Ötestámentom görög fordítását (Szeptuaginta) és a qumrani szövegeket is. Általában a héber alapszöveg helyes megértése és tartalmilag hű fordítása volt számukra a döntő szempont, viszont a nagyon bevett és szinte szállóigévé vált lutheri szövegeken igyekeztek nem változtatni, ha csak tartalmilag nem föltétlenül kényszerültek erre. így maradt a 23. és 46. zsoltár szövege majdnem változatlan.

Az új fordítás alapján senki sem hivatkozhatik arra, hogy „nem érti” a régi lutheri nyelvet és így a Biblia üzenetét. Ugyanakkor megőrizte a fordítás Luther szövegéből mindazt, ami főként tartalmilag — még ha elég szabad fordításban is — Luthernél nemcsak szép és „kedves” bibliai mondás, hanem „Krisztust” prédikálja nemcsak az Üjtestámentomban, hanem Isten ószövetségi népének küldött és adott kijelentéseiben is.

Dr. Pálfy Miklós

A cikket szerkesztőségUnk felkérésére Jaan Kiivit, az Észt Evangélikus Lutheránus Egyház érseke írta lapunk számára.

Kiivit érseket is várjuk Budapestre, a KBK Tanácsadó Bizottságának ülésére.

1