Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1965-01-24 / 4. szám

HINNI Mt. 8,1—13. Mindannyiunkra jellemző a sietésben, sürgető cselekvés­ben élés. Minden szavunk a szédületes élettempót fejezik ki. s mindent önmagunk akarunk véghezvinni. Mi alkotunk, mi győzünk, mert mindent mi akarunk. Beleállítjuk magunkat cselekedeteinkkel az élet vérkeringésébe, mint középpontokat. Es mennyi kérdés, megoldatlan feladat tornyosul elénk. Min- ez azért, mert oly ritkán Szerepel cselekedeteink és szavaink cégtáblájaként az, hogy MI HISZÜNK! Ez önmegadás, elfogadás, függés Istentől. Ekkor már nem egyetlen támaszom saját akaratom és erőfeszítésem. De nem tör le emberi korlátozottságom sem, mert Isten akaratában és cselekvésében élek. Ez van oly messze ma tőlünk, keresztyé­nektől. Számunkra az anyagi világ nem a hit munkaterülete, hanem emlékek és érdek! A textus mondanivalója csak a hit számára válik nyilván­valóvá. Megértése hitet követel. Kiindulva sok mai ember kérdéséből' — hogyan lehet Krisztusban, Igéjében hinni, ami­kor nem láthatjuk kézzelfoghatóan hatalmát, — rá kell mutat­ni: a korabeli ember sem volt jobb, előnyösebb helyzetben. Vi­lágosan tárja ezt elénk a textusbeli két ember isrnekik vakon kellett hinniök, hogy megláthassák, megtapasztalhassák Jézus hatalmát. Mindketten a teljes csalódás lehetősége előtt áll­tak, mindketten a hit fegyverével diadalmaskodtak. Nekünk is ezt kell megtanulnunk, használnunk. Isten tervében sok olyan nevelő eszköz van, mely erre terel: Lépten-nyomon elénk álló kísértések, súlyos betegségek, az egyes helyeken tomboló szociális különbségek, fajgyű’ölet, mind-mind oly erők, melyek hit nélkül kétségbeejtenek. Kér­déseink özöne, mint polip karjai zárnák magukhoz. HISZEK — ez annyi, mint kiszabadulni a szorításból. Jól látható ez textusunk két alakján; A Krisztussal való ta’ ilkozás hitet ébreszt bennük! Semmit nem tudunk arról, hogy milyen nagy utat kellett megtenniök, mennyi lelki vívódáson mehetett keresztül a bél- poklos és a százados addig, amíg le tudtak borulni az egyszerű zsidó ácsmester Fia előtt, mint egyedüli gyógyító előtt. Lelke­ket megrázó események mehetnek végbe rajtunk, amíg meg­érzi szívünk: megáll a tudás, nincs tovább ész-magyarázat, nem használnak a probléma-vadászok, nem segít az eddig jól bevált akaratom. Egyedül maradtam, nem látok kiutat. Egy lehetőség: találkozni Krisztussal, s feltétlen hinni Benne! A gyógyulni vágyás az első konkrét lépés a találkozás felé. A hirtelen ölbepottyant nagy lehetőség gyakran zavarbahozza az embert. Készületlenül éri. Sokszor visszasírja már a régit, a nehezebbet is. Nem tud bánni vele: Föl kell térképeznünk önmagunkat. Készülten kell indulnunk a Gyógyító felé. Igaz, ■még sok haszontalan reklámtábla megállít az úton, sok-sok tanulópénzt kell lefizetnem, de célba vergődheiem. A végső cél a Krisztussal való találkozás és benne való hit. Aki valóban találkozik Vele, az soha nem felejti el életében. Nem múlhat el nyomtalanul. Akár pozitív, akár negatív eredményű, élmé­nyét végigvisszük életünkön. Aki feltétel nélkül hisz a megtalált Jézus szavában — már a gyógyulás útján jár. Meggyógyítja azt. A textusból minden nagy döntés kiábrázolódik, melyről az evangéliumok szólnak: Izráel úgy cselekszik, hogy a felkínált kegyelmet eldobja magától. Jelt kíván, s közben ez a pogá- nyokra száll. Jézus, az Ö szava nem egy a vallási teóriák terü­letén, nem „terülj asztalkám” mesebeli csoda, de erő és sze­mély, akivel kapcsolatban kikerülhetetlenül döntenünk kell. Mindenképpen találkozunk Vele — legalább egyszer! A zsi­dók jelt kívántak5 A bélpoklos és a százados hisznek, a fel­csendülő igében. Egy halálraítélten beteg ember és egy katona meghajol a politikailag legyőzőitek Messiása előtt. Hinni egyedül Jézus szavának! Hinni, mert Ö mondta! Hinni, mert Ő mondja! Senki nem ad úgy dicsőséget Istennek, mint aki ezt teszi! Solymár Péter HÍREK — Vízkereszt utáni 3. va­sárnapon az oltárterítő színe: fehér. A vasárnap oltári igéje: Km 12, 17—21. A délelőtti is­tentisztelet alapigéje: Mt 8, 1—13, a délutáni istentisztelet alapigéje: I Tim. 4, 8—12. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Február 7-én, vasárnap reg­gel fél 8 órakor evangélikus vallásos félórát közvetít a Petőfi Rádió. Igét hirdet: DE. PÁLFY MIKLÓS teológiai professzor. — HARMÖNIUMOK speciális ja- vitása garanciával. Adás-vétel. Po- korny Pál, Bp. IV., Üjpest, Komját u. 120. Telefon: 493—017. — MÖPJCHIDA-ÁRPÁS Üj keresztelő kancsót és ke­resztelő tálat szerzett a gyüle­kezet a hívek adományaiból. Az új keresztelő edényeket a vízkereszti ünnepi istentisz­telet keretében használta elő­ször a gyülekezet lelkésze: Sághy Jenő. — SOLYMÁR PÉTER se­gédlelkész, aki múlt év októ­ber közepe óta a berlini Teo­lógiai Fakultáson ösztöndíjas­ként folytatja tanulmányait, a karácsonyi szünet után vissza­utazott Berlinbe. — BUNDÁK átszabása, prémezé- sek, szőrme kucsmák Somogyi szűcsnél, Bp. V., Kossuth Lajos u. 1., udvarban. ISTENTISZTELETI REND BUDAPESTEN, 1965. JANUÁR 24-ÉN Deák tér de. 9. (úrv.) Hafen- scher Károly, de. 11. (úrv.) dr. Kékén András, du. 6. Trajtler Gábor. Fasor de. fél 10. Szirmai Zoltán, de. 11. Koren Emil, du. 5. Szeretetvendégség: Jakus Imre. Dózsa György út de. fél 10. Koren Emil. Üllői út 24. de. fél 11. Kará­csonyi Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57fb. de. 10 (szlovák) dr. Szilády Jenő, de. 12. Thaly Kálmán u. de. 10. ifj. Hegedűs Lajos, de. 11. Rédey Pál, du. 6. ifj. Hegedűs Lajos. Kőbánya de. 10. Veöreös Imre. Utász u. de. 9. Veöreös Imre. Vajda Péter u. de. fél 12. Veöreös Imre. Zugló de. H. (úrv.) Boros Károly. Rákosfalva de. 8. Boros Károly. Gyarmat u. de. fél 10. Boros Károly. Fóti út de. 11. Káposzta Lajos. Váci út de. 8. Káposzta Lajos. Frangepán u„ de. fél 10. Káposzta Lajos. Újpest dQ 10 Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Soroksár Újtelep de. fél 9. Pestújhely de. 10. Kürtösi Kálmán. Rákospalota MÁV-telep de. 8. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Rákospalota Kistemplom du. 3. Rákosszentmihály de. fél 11. Kar­ner Ágoston. Sashalom de. fél ll. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Rákoscsaba de. 9. Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11., du. fél 3. Bécsikapu tér de. 9. Schreiner Vilmos, de. 11. Várady Lajos, este 7. Várady Lajos. Toroekó tér de. fél 9. Óbuda de. 9, Teol szuppl., A Sajtóosztály értesíti a gyülekezeteket, hogy a KONFIRMÁCIÓI KÁTÉ 10,— forintos árban IMAKÖNYV Ára: 12,— Ft kapható a Sajtóosztályon Budapest. VIII.. Puskin ^ u. 12. I I de. 10. Teol. szuppl. XII., Tarcsay Vilmos u. de. 9. Ruttkay Elemer, de. 11. Ruttkay Elemér este fél 7. dr. Gyimesy Károly. Pesthidegkút de. fél 11. Csengődy László. Kelen­föld de. 8. Uzon László, de. 11 (úrv.) Uzon László, du. 6. dr. Re- zessy Zoltán, Németvölgyi út de, 9. dr. Rezessy Zoltán. Kelenvölgy de. 9. Visontai Róbert. Budafok de. 11. Visontai Róbert. Nagy­tétény de, 8. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. ll. A Sajtóosztály Iratterjesz- tése értesíti a gyülekeze­teket, hogy kapható a KORÄLISKOLA I.. amely a templomi kántori szolgálathoz szükséges ele­mi tudnivalókat és éneke­inkhez előjátékot tártál máz A kottafüzet ára 52,— Ft. Megrendelhető a Sajtóosz­tályon Bpest, VIII., Puskin u. 12. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó: Gádor András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, vm. Üllői út 24. Szerkesztőségi telelőn: 343—423 Kiadóhivatal és Sajtóosztály: 142—074 10 U00 példányban nyomatott Előfizetési ára egy évre 60,__ Ft Csekkszámla: 20412,—VIII. Árusítja a Magyar Posta INDEX 25 211 65.0218/2 — Zrínyi Nyomda, Bpest Fv.: Bolgár I. ' HÉTRŐL—HÉTRE Példamutató élet I. Tim. 4:8—12. Nincsen szebb tanítási eszköz, mint a példamutató élet. Erre az igazságra és ennek az igazságnak a megélésére hívja fel Pál apostol ebben az igében az ifjú Timóteus figyelmét, aki szolgálatot végez: „Senki a te ifjúságodat meg ne vesse”. Ez a felhívás egyértelmű — élj példásan azok között, akik közé az Isten állított. De nemcsak Timótheusnak szólt ez a testvéri szó, hanem szólt gyülekezeteknek is, mint például a filippibeli gyülekezetnek: „Legyetek az én követőim, atyámfiái és figyeljetek azokra, akik úgy járnak, amiképpen mi néktek példátok vagyunk.’’ (Fii. 3:17.) Pál apostol szava nekünk, ma élő embereknek is szól; Isten azt várja gyermekeitől, hogy tanítsanak, neveljenek példamu­tató életükkel! Mit jelent ez közelebbről? Ügy élni, hogy nemcsak az if­júság, hanem a felnőtt keresztyén ember életét se vesse meg. Tiszta legyen beszédében, amit mond, azt úgy szólja, mint amire Urától megbízást kapott. A magaviseletben feddhetetlen legyen, — tudjanak föl­nézni rá, mint példaképre ma, ugyanúgy, mint ahogy fölnéz­tek az első keresztyének életére, akikre ujjal mutogattak, — nézzétek ezek keresztyének! Nem utolsó sorban kéri Pál apostol Timóteustól, hogy élete a szeretet gyakorlását példázza. Tudjon szeretettel szolgálni, mégpedig azzal a szeretettel, amelyet Isten szeretetéből merí­tett. A körülötte élő emberek felé úgy tudjon közeledni, mini akiből sugárzik a tanítás a helyes életútra. Mi az üzenete ennek az igének a ma élő keresztyén ember számára? Az, hogy ahová az Isten öt állította, ott tudjon úgy élni, hogy példamutató legyen mindenben, mindazoknak, akik között él. Miben? Legyen élenjáró a becsületes munkában, le­gyen szeretettel mindenki iránt, beszéde legyen tiszta, élete feddhetetlen. Nehéz feladat ez, ha a magunk erejére támaszkodunk, de az az Isten, aki az Ö gyermekeitől ezt a példamutató életet nemcsak kéri, de várja is, — ad erőt ennek az útnak a hűsé­ges betöltéséhez. Turcsányi Károly NAPRÓÉ—NAPRA HÉTFŐ: II. Mózes 20,2—3; I. KORINTUS 10,20. =* * Á Pa-i radicsom a tökéletes közösség helye volt. Ez a jó viszony az ember bűnössége miatt megromlott. A „Ne legyen néked más istened” parancsolattal Isten vissza akarja hívni a rosszat a jóra. Lukács 4.22—30; Lukács 7, 11—17, KEDD: ZSOLTÁROK 97,10: JÁNOS 10,14. — A vallások tör­ténteié az emberiség tévelygésének története. Jézus Krisztus-, ban jött közel hozzánk az Isten, hogy véget vessen a tévely­gésnek. Nem közömbös a sorrend: „ismerem az enyéimet és engem is ismernek az enyéim”, Efezus 3,1—12; Lukács 7. 13—35. SZERDA: ZSOLTÁROK 9,13; KOLOSSE 4,2. — Nem csak a sportoló lankad, nem csak a munkás ember fárad el, hanem a keresztyénség is restül az imádkozásban. „Az imádkozásban állhatatosak legyetek.” János 4,4—14; Lukács 7,36—50. CSÜTÖRTÖK: PÉLDABESZÉDEK 10,12; RÓMA 12,4. — Születésnapokon és névnapi köszöntéseken, amikor szívünkből jövő szeretettel köszöntünk valakit, úgy elfelejtünk mindent, „Minden vétket elfedez a szeretet.” Nem lenne érdemes min­dig szeretetben élni? János 4,27—42; Lukács 8,1—15. PÉNTEK: I. MÖZES 19,17; Filippi 3,14, — A keresztyén ember is kap jutalmat. Az Istentől kapja, s ezért más, mint a földi. E fölött nem jár el az idő. örök! Róma 15,14—21; Lukács 8,16—21; SZOMBAT: II. MÖZES 33,13; JÁNOS 8,12. — Jézus mondja: „Én vagyok a világ világossága; aki engem követ, nem járhat sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.’* Apostolok Cselekedetei 15,7—12; Lukács 8,22—25. Káposzta Lajos Ezen a címen az elmúlt hónapokban hét alkalommal közöl­tünk kritikai beszámolót a II. vatikáni zsinat harmadik ülés­szakáról. Az 1964 szeptember 13-tól november 21-ig, tíz héten át tartó ülésszaknak csak legfontosabb eseményeit érinthet­tük, most befejezzük ezt a sorozatunkat. Ez alkalommal né­hány összefoglaló megnyilatkozást ismertetünk abból az egy­házi visszhangból, amely az ülésszak értékelését tartalmaz­za protestáns szempontból. A svájci protestáns sajtószolgálat (EPD) zsinati tudósítója, dr. Gottfried Maron (Erlangen) zárójelentésében a következő megállapításokat vonja le az ülésszakkal kapcsolatban; Az ülésszak legfontosabb ismérve, hogy új viszonyt kere­sett a világgal. E tekintetben négyszáz éves késést kell be­hoznia a római egyháznak. A házasság és család, a születés­szabályozás, a leszerelés, az atombomba, háború és béke, a színes népek jövője — ezeket a világot átfogó kérdéseket érintették. A római katolikus belső egyházi kérdésekben a zsinat ja­varészt arra az új álláspontra helyezkedett, hogy nem egy, hanem több felfogást elismert lehetségesnek, s ezért fontos pontokon elkerülte az egyértelmű döntést. A Szentírás és az egyházi hagyomány, a Mária-tan kérdéseiben különböző ér­telmezéseknek adott helyet. Lehetséges, hogy a jövőben a római katolikus tantételek rugalmasabbak lesznek. A merev római istentiszteleti rend feloldódása is megkezdődött azzal, hogy többféle liturgiát és rítusnak kezdenek helyt adni. A papnevelés és a szerzetesi élet terén is lazább formákat ke­resnek. A legkritikusabb pont: az egyház vezetésének kér­dése. A zsinat a pápai hatalom érintetlenül hagyásával az egyház irányításába bekapcsolta a püspökök kollégiumát. Az ökumenikus' magatartás kérdésében ez az ülésszak csak annyit vitt előre, hogy egyházaknak nevezte a különböző protestáns egyházakat, amelytől eddig a római egyház tartóz­kodott. Kiábrándító volt, ahogyan a római kúria a pápa segítségé­vel belenyúlt a zsinatba. Előzetesen hosszasan letárgyalt szö­vegnek közvetlenül az utolsó szavazás előtt más értelmezést adtak, más esetben egyszerűen megváltoztatták — s mindezt „magasabb tekintélyre” hivatkozással, a zsinat hatalmas több­ségének akaratával szemben. A vallásszabadságról szóló nyi­latkozatot átlátszó ürüggyel, „időhiányra” hivatkozva levet­ték a napirendről — ugyancsak a nagy többség szomorú meglepetésére. Ha a római egyházban lehetséges, hogy ilyen módon manipuláljanak „felső helyek” a zsinat kialakult véle­ményével és határozataival szemben, ez presztízs-vesztesége nemcsak a zsinatnak, amellyel így bánnak, hanem magának a pápának, aki nélkül a kúria ezeket, a mesterkedéseket nem hajthatta volna végre. VI. Pál pápának november 4-i beszéde világosan mutatta tekintélye csökkenésétől való félelmét a püspökök kollégiu­mával kapcsolatban. Döntő jelentőségű lesz, hogy a .püspökök mit tesznek a jövőben. A római egyházban nincs hagyomá­nya az ellenállásnak. A középkorig kell visszanyúlnunk, hogy olyan főpapot találjunk, mint például Clairveauxi Bernét, Vatikáni jelentésünk aki szembe mert szállni a pápával. Senki sem várhatja tehát püspökök elszakadását a pápától. De talán elvárhatja a mai világ, hogy másfélezer püspök nem hagyja magát oly módon megaláztatni a pápától, amellyel munkájukat semmibe ve­szi és őket egy iskolai osztályhoz hasonlóan kijavítja. A pro­testáns kérész tyénségnek mindezek láttán az a kérdése tá­mad: hogyan képzelhető el együttműködés és bizalom, ha — mint itt történt — hosszú időn át gondosan kidolgozott (és részben éppen a nem-katolikus megfigyelőkkel együtt kidol­gozott) eredményeket egy személy vétója megsemmisítheti? A római katolikus egyház megkezdett útjába vetett biza­lom megrendült ez ülésszak eseményei láttán. Ma már nincs kizárva annak lehetősége, hogy a második vatikáni zsinat nem „kiegészítése”, hanem másolata lesz a szerencsétlen első vatikáni zsinatnak —, csak azzal a különbséggel, hogy azon a pápa egy kisebbséggel szemben, a mostani azonban a több­séggel szemben cselekedett. Dr. George Lindbeck, a Lutheránus Világszövetség egyik megfigyelője a zsinaton, az ülésszak végén interjút adott, amelyben többek között a következő megállapítások szere­pelnek. Protestáns közösségekre az „egyházak” kifejezés alkalma­zása nem egyértelmű jelentőségű zsinati körök megítélése szerint. Az egyik püspök zsinati felszólalásában hangsúlyozta, hogy az udvariasság megkívánja ezt a szóhasználatot a pro­testánsokkal kapcsolatban. Viszont vannak római katolikus teológusok, akik nagyobb jelentőséget tulajdonítanak ennek a — római részről új — szóhasználatnak. Szerintük az egy­ház tulajdonképpen az istentiszteleti közösségben van jelen. Ebből következik az új szóhasználat szerint, hogy a nem­katolikus gyülekezetek is teljes értelemben „egyházak”, jól­lehet szervezet szerint nem tökéletesek. A jelenlegi pápa személyét egészen különbözőképpen ítélik meg a legjobban informált zsinati körökben is. De annyit lehet mondani, hogy az egyház megújulása és az ökumenikus mozgalom Isten kegyelme által ma hatalmasabbnak látszik egy embernél, mégha az a pápa is. Ha a jövőben visszaesések állanának elő, minden okunk megvan azt hinnünk, hogy csak átmenetiek lesznek. A hivatalos római katolikus tan a reformáció álláspontjá­ról tekintve a lényeges pontokon ma is téves vagy legalábbis veszedelmesen kétértelmű. D. dr. Edmund Schlink, a németországi evangélikus egyház (EKD) megfigyelője a zsinaton, evangélikus teológiai pro­fesszor nyilatkozata a következőkben foglalható össze: A legkevésbé lehetünk elégedettek a zsinaton képviselt egyház-felfogással, mert ez — más egyházak számára elfo­gadhatatlanul — továbbra is tartja a római egyháznak Krisz­tussal és az ö egyházával való eddigi azonosítását. Ebbe a határba állandóan beleütközik a római ökumenizmus. Gya­korlatilag legsürgősebb lenne a vegyesházasság és a kereszt­ség megismétlése kérdésének elintézése, mert ezek adnak legtöbb okot a római egyházzal való feszültségre. Az Egyházak Világtanácsánakgenfi tájékoztatási osztálya i,mély csalódását” fejezte ki azért, hogy a zsinat szavazását elhalasztották a következő ülésszakra a vallásszabadság kér­désében. Az Egyházak Világtanácsa vezető emberei ismétel­ten kifejezték azt a reményüket, hogy a római egyház — amilyen gyorsan csak lehetséges — világos és pozitív nyilat­kozatot adjon a vallásszabadság kérdésében. Miután a zsinati atyák nagy többsége e mellett nyilatkozott, elérkezettnek kell tartanunk azt az időt, amikor a római egyház és más egyházak viszonyának ezt a legsúlyosabb kérdését megold­hatják. Dr. Fredrik A. Schiotz, a Lutheránus Világszövetség elnöke többek között így nyilatkozott az ülésszakról, a világszövetség öt megfigyelőjével történt tanácskozás után: Az a mód, ahogyan a vallásszabadságról szóló nyilatkozat elnapolása végbement — miközben á pápa a zsinat nagy többségén túltette magát — azt a kérdést veti fel, vajon a püspöki kollegialitás új elvét Rómában komolyan veszik-e. Abban a reménységben, hogy a püspöki kollegialitás elve a római katolikus egyház életében döntő tényezővé válik, ne­künk protestánsoknak az is óhajunk, hogy a laikusok megfe­lelő bekapcsolására is sor kerüljön Rómában. A „Sonnstagblatt”, D. Hanns Lilje püspök lapjából vesszük a következőket: Az ígéretes tényekkel és jelekkel szemben az ülésszak vé­gén olyasmik jelentkeztek, amelyek miatt a reformokra váró római katolikus nem kevésbé lehet nyugtalan, mint az öku­menikusán gondolkodó nem katolikus keresztyén: Négy je­lentős kérdésben, a püspöki kollegialitás, az ökumenizmus, a Mária-tan és a vallásszabadság kérdéseiben a pápáé volt az utolsó szó. A zsinat túlnyomó többségének kinyilvánított aka­ratát a pápának közvetlen ill. közvetett belenyúlása legyengí­tette, semmibe vette vagy kijátszotta. A zsinatnak a pápa maga adta tudomására drasztikus formában a zsinat hatal­mának határait. • * * A harmadik ülésszak visszhangja — amelyből csak néhá­nyat tudtunk itt megszólal tani, de ezek jellemzőek, a legtöbb megnyilatkozásra — erősen egybecsendül a mi megítélésünk­kel, amint azt a zsinati események kommentálásakor nyom­ban kifejeztük. A harmadik ülésszak isaláhúzza azt a re­ménységet és kétséget, amellyel a II. vatikáni zsinatot eddig is szemléltük. Hisszük azonban, hogy az egyház valóban több „egy embernél” és a visszahúzó kisebbségnél. Hisszük azt is; hogy amint a történelemnek, úgy az egyháztörténelemnek sem lehet megállítani a kerekét — még a római egyházban sem: Végső soron ennek adta tanujelét — örvendetes és szomorú tapasztalataival egyaránt — a harmadik ülésszak. Ennek bi­zonyosságával tekintünk az 1965-re meghirdetett utolsó, ne­gyedik ülésszak elé.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents