Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1965-09-05 / 36. szám

Isten tettei nyomában

JÉZUS SZAVAI

Az evangéliumok azt írják róla, hogy „szerte járt tanítva és hirdetve Isten országának evangéliumát.” Amit mondott, nem tan, hanem üzenet arról, amit Isten általa elkezdett ebben a világban. Az egyház tudatának kezdettől fogva legdrágább kincsei Jézus szavai és az evangéliumok első írott formája valószínűleg szavainak gyűjteménye volt. Miről is szólnak Jézus kijelentései, amelyek megszólítanak, Isten elé állítanak, vele összekötnek és új életet teremtenek bennünk?

Nem köztudomású, de aki olvassa a szentírást, tudja, hogy Jézus Isten országáról, más szóval, Istennek benne hozzánk elérkezett uralmáról, és ennek kiteljesedéséről beszél; Szavai az embert a távolból haza hívó szavak: „forduljatok vissza, mert közel jött Isten uralma!”

Istené a hatalom, s övé a törvény, „amelyből egy jóta, vagy egy pontocska el nem múlik.” Uralkodása mégsem úgy jön el hozzánk, hogy ő felelősségre von, s elitéi, hanem úgy, hogy Jézusban kijelenti lénye legmélyebb titkát: sze- retetét. „Ügy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta.:.” Ö az, aki a „megrepedezett nádat nem töri el.” Hívja a megfáradottat, a gyászolónak azt mondja: i,ne sírj”, s a kétségeskedönek:

„ne félj, csak higyj!” Mert aki „felhozza napját, mind a jókra, mind a gonoszokra”, annak uralma úgy jön el, hogy sze- retetével fordul felénk, és bízó hitre szólít fej minket.

Mivel az életünk nincs összhangban vele és világa rendjével, ez a hit csak úgy lehetséges, hogy Isten bűnbocsánatával közeledik hozzánk. Jézus szava bűnbocsánat. A bűnös nőnek azt mondja: „menj el, és többé ne vétkezzél” és az úrvacsorában: „érettetek adatott bűnök bocsánatára.” Éppen ezért jött, hogy ezt a bűnbocsánatot kijelentse: „az embernek fia azért jött, hogy adja életét váltságul sokakért.”

Az elnyert bűnbocsánat és a benne közölt szeretet és

megtisztulás életújulásra indít. Isten azért közeledik felénk szeretetében, hogy megújítsa életünket, és megtanítson szeretetét tovább adni, s jó akaratát megvalósítani. Erre szólít fel" Jézus, mikor azt mondja: „kövess engem!” Szavaiból Isten fenségének és szentségének igénye sugárzik: „legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes!” Ez a szentség emberies, tiszta erkölcsiséget szül: „nem mindenki, aki azt mondja, Uram, Uram, megy be a mennyek országába, hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát...” „Megmondatott a régieknek, ne ölj! Én pedig azt mondom; aki haragszik az ő testvérére, méltó az ítéletre ... Megmondatott, ne esküdj hamisan, én pedig azt mondom: legyen a ti szavatok: úgy, akkor úgy. Nem, akkor nem ...” És így tovább, végig a hegyi beszéd legtisztább emberi etikáján. És mégis, ez nem törvény. Mert Isten nem követeli ezt az új életet, hanem ajándékozza. „A szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt, csak ha a szőlőtőkén marad. Maradjatok én bennem, és én ti bennetek, mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.”

Jézus szavaiban vörös fonálként húzódik végig az a tudat, hogy végső kifejlődésében Isten országát világméretekben Isten maga hozza el. Az utolsó szó az övé. Uralma megvalósulásakor, minden napfényre kerül. Amikor itt minden véget ér majd, és eljön az ő országa, „meglátják az embernek Fiát.”

Jézus minden szava kapcsolatban áll személyével és attól el nem választható. Az evangélium erről az egész Jézusról való bizonyságtétel, aki szavaiban, tetteiben, halálában és feltámadásában meghívott minket Isten országába, hogy a benne való hitben a tisztább életet, a békét, az emberszere- tetet szolgálva, felöltözzük istenfiúi emberségét*

Teljes ember, teljes világ, teljes egyház

Dr. Theodore Matson amerikai püspök (elnök) igehirdetése a Deák téren II.

AZ EGYHÁZNAK A KÜLDETÉSE és egysége csak az egyház teljességében fejezhető ki. Mi az Írás bizonyságtétele erre vonatkozólag? Egy az Ür, egy a hit, egy a keresztség, egy az Isten mindenkinek Atyja. Mindnyájunk számára tekintet nélkül felekezeti ho- vatartozandóságunkra hitünket az egyházra vonatkozólag megvallani annyit jelent,, mint odaszánni életünket ta- nítványságra. Megvallani hitünket az egy, szent jóértelemben vett katolikus és apostoli (vagyis egyetemes!) egyházban az nem azt jelenti, hogy bármely jelenleg meglevő feleke- zetben hinni. Hitünk felekezetűnkkel kapcsolatban csak addig terjedhet, amíg az az igazi egyházat szolgálja — mert nincs több, csak egy egyház van.

Ez különben az, amit öku- monizmusnak nevezünk. Kísérlet ez az egyház teljességének felfedezésére. Ez a teljesség leírhatatlan gazdagságot foglal magában. Pál szavai szerint valamiféle iskola ez: „meg kell értenünk minden szentekkel együtt, hogy mi a szélessége, hosszúsága, magassága és mélysége Isten jóvoltának és megismerjétek Krisztusnak minden Ismeretet felülhaladó szeretetét, hogy beteljesedjetek az Istennek egész teljességével”.

Ügy van ez, mint ahogyan az Űjtestamentum maga is sok bizonyságtevőből áll, de egy az Ür, ugyanígy sok közösség van, de mindnek ugyanaz a feladata, hogy bizonyságot tegyen Uráról és Megváltójáról, akiben amint az Írás bizonyságtétele meg- szegényülne, ha például csak Máté tanúságtételére hallgatnánk, és nem vennénk számba János, Márk, Lukács, Pál, Péter, Jakab, vagy a Zsidókhoz írt levél ismeretlen levélírójának bizonyságtételét, ugyanúgy Krisztus teste is megsze- gényülne a különböző felekezetek bizonyságtétele nélkül. Egyik egyház sem mondhatja magáról joggal, hogy van valami magán birtoka, vagy, hogy övé a teljesség — az így beszélő egyház már szektás és nem egyetemes. A canterbury érsek azt kérte Üj-Delhi- ben: „Hét nincs itt már az ideje, hogy végre felfedezzük Istennek azokat az ajándékait, amelyek nemcsak egy korhoz egy kultúrkörhöz, felekezethez tartoznak, hanem az egész szent, jóértelemben vett katolikus (egyetemes) apostoli egyházhoz, és hogy végre elfogadjuk már ezeket, mint a Krisztus dinamikus hatalmának eszközeit a jelenben és a jövőben?”

Nekünk nincs törzsi istenünk, Isten nem magyar-isten, vagy amerikai isten, nem is a fehér ember istene, nem is egy gyülekezet istene, nem is evangélikus isten. Ö az Isten. Urunk, Jézus Krisztus Atyja, Aki teremtett bennünket, Aki megváltott minket és Aki azt akarja, hogy mindörökre hozzá tartozzunk.

VÉGÜL EGY UTOLSÓ SZÓT. Mindannyiunknak személyesen is szükségünk van a teljességre. Mindnyájan abban a veszélyben élünk, hogy egy rossz igét ragozunk. Ilyen igéket ragozunk: kívánni, birtokolni, cselekedni és közben megfeledkezünk az alapvető igéről: lenni, megfeledkezünk, hogy kik is vagyunk az élet Atyjához való viszonyulásban. A leglényegesebb pedig nem a kívánni, birtokolni, cselekedni, hanem a lenni ige. Sőt, ezeknek igazán értelmük sincs, ha a lenni ige, a lét alapjában nincsen elrendezve. Mint az egész világ minden népe, mi is nyugtalanok vagyunk, kényelmetlenül érezzük magunkat, félünk a mától, és félünk a holnaptól, mert elvesztettük az örökkévaló Istennel a biztos kapcsolatunkat. Vele, Aki egyedül képes az életnek értelmet és

Hűség Istenhez és népünkhöz egyházunk történelmében

címen jelent meg Dr. Ottlyk Ernő új könyve.

A 400 oldalas könyv ára:

82,- forint

Kapható: Evangélikus Sajtóosztály, Budapest, Vili., Puskin u. 12.

célt adni, és Aki az értelemmel és céllal az erőt és az irányt is megadhatja. Csali ebben az Istennel való egységünkben — és a kiengesztelés éppen ezt jelenti — szabadulunk meg attól, hogy túlságosan sokat foglalkozzunk magunkkal, ez véd meg attól, hogy magunkat túlságosan fontosnak tartsuk, és teszi az életünket igazán életté. Azt kérem Istentől, hogy tanítson meg mindnyájunkat — titeket itt Magyarországon, és minket otthon Amerikában erre a teljességre, hogy az ö teljességének legyünk részesei most és az örökkévalóságban. Fordította: Hafenscher Károly

Szeptember az új kezdések hónapja. Űj feladatok előtt gyűjtjük össze erőinket s derűsen reméljük, hogy feladatainknak meg tudunk felelni. A vakáció után tiszta iskolák fogadják a diákokat. Az üdülés vagy utazás után újult erővel kerülnek vissza a gépek, vagy íróasztalok mellé a szabadságukról hazaérkezett dolgozók. A mezőkön is, ha az esztendő nem is telt ki, a mezőgazdaság embereit már a jö- | vő év tervei foglalkoztatják.

Nemcsak a feladatokat látjuk ilyenkor, hanem a feladatok elvégzésére szolgáló erőknek is jobban birtokában vagyunk. A nyári napsugár, a sok gyümölcs, a pihenés gazdagítja erőtartalékainkat, s talán ezek a gazdag tartalékok segítik annyira a jövőre vonatkozó terveinket is.

Ebben a gazdag lendületű időszakban állít meg minket a vasárnap üzenete: Isten igazít meg.

Hát van erre egyáltalán szükségünk? — kérdezhetné valaki. Hiszen éppen azt látjuk, hogy az ember mindent megtehet, mindenre képes, semmitől sem riad vissza. Ereje birtokában van, s nincsen rászorulva Istenre.

EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM

ii.

1. Az előző részben arról szóltunk, hogy az egyház eredete szerint „nem e világból van”, Krisztus láthatatlanul van jelen és munkálkodik benne az igén és a szentségeken keresztül; ugyanakkor azonban evilági, történeti valóság is, mely egész életével benne áll a körülötte élő világ és társadalom valóságában.

Számunkra a magyarországi evangélikus egyházban ez azt jelenti, hogy az igehirdetés és a szeretet szolgálata kettős feladatát a mi világunkban és a mi társadalmunkban, a szocialista társadalomban, ennek javára végezzük.

Ebben a más világnézeti alapon álló társadalomban helyünket és szolgálatunkat nem érezzük idegennek, kény- szerűségnek vagy keresztyén- ségünkkel ellentétesnek. Éppen nem, hiszen az egyháznak mindig a nem-egyházban, a világban kell élnie és szolgálnia! Ha ezt helyesen felismertü' és elfogadtuk, gyülekezeteink és egyházunk életének népünk és társadalmunk életével való szoros kapcsolatát, összekötöttségét magától értetődő dolognak tártjuk — történjék az akár

ISTEN I6AZÍT MEG

De a megigazító Istenről szóló üzenet nem ezt jelenti. Ez az üzenet — ha jól értjük! — nem bénítja meg lendületünket. Isten a teremtés hajnalán éppen azzal bizta meg az embert, hogy uralkodjék a földön. S az egész Biblia egyöntetűen mutatja, hogy a le- csüggesztett kezű, lendületüket vesztett emberek nemigen voltak kedvesek Isten előtt. Kegyelmét nem azért adta, hogy kikapcsoljon minket ebből a világból, hanem azért, hogy még jobban bekapcsoljon a világba, s a világban végzett szolgálatba.

Megigazít; s ezzel nem magukba süllyedő keresztyénekké tesz, hanem olyanokká, akik végzik feladatukat e világon, s e világ feladataiban

egy árvíz idején teljes szívvel való bekapcsolódásban a nemzeti összefogásba, akár a keresztyének példamutató, hűséges helytállásában a munkahelyen, a családi életben vagy az emberiség békéje kérdéseiben.

Ahogyan magától értetődő, hogy a nyugati társadalomban élő keresztyéneknek ott kell élniük keresztyénségüket, megváltaniuk hitüket, és lekiisme- reti felelősségben gyakorolniuk szeretetüket, ugyanúgy viszont a mi számunkra is magától értetődőnek kell lennie — és ezt másoknak is meg kell érteniük — hogy mi ebben a mi társadalmunkban éljük hitünket és keresztyénségünket,

Hogy nem szakadunk el ettől a társadalomtól, hanem Istentől kapott szeretetünkkel feléje fordulunk: ezért a népért és társadalomért fáradozunk napi munkánkkal, gondolatainkkal és tetteinkkel — itt vagyunk és itt akarunk keresztyénnek lenni!

2. Említettük, hogy az egyház egyik, Istentől kapott feladata az igehirdetés és szentség-kiszolgáltatás. Tőle elválaszthatatlan a teológia gondolati munkája is. Az egyház a körülötte élő társadalom belső kapcsolatából következik:

igeszolgálatunkban és teológiánkban Isten törvénem mint idegen test osztoznak.

Isten igazít meg — de karomnak és eszemnek azért teljes erővel dolgoznia kell, alkotni, munkálkodni. Isten adja az üdvösséget — de ennek meg kell látszódnia abban, hogy hogyan élek e világban. Kegyelemből üdvözít — de ez azzal a nemes kötelezettséggel jár, hogy én is minden erőmmel segítsek, ahol arra szükség van.

Isten igazít meg — boldog

és nagyszerű felsmerés ez. Ebből a boldog és nagyszerű felismerésből következik az a tevékeny, mozgalmas élet, amelyet élnünk kell, s amelyre legjobb igyekezetünkkel törekszünk.

Ilyen derűs, tevékeny keresztyén életre „igazítson” minket Isten, aki megigazít minket a Krisztus Jézusban.

Drenyovszky János

nyél és evangéliumát úgy kell végiggondolnunk, és megszólaltatnunk, hogy az valóban az „élet igéje,, legyen. Az örökéleté, ugyanakkor azé az életé, melyben ma mint Istentől adott helyünkön élünk, ebben a társadalomban.

Mit jelent ez egész egyszer rűen? A lelkésznek vasárnaponként a szószéken az a fér ladata, hogy Isten igéjét „lefordítsa” a mai ember nyelr vére, helyzetére, életkérdéseire. Tehát ha a 7. parancsolatról szól az igehirdetés, a másik ember java mellett nagy erővel kell megszólalnia a közös tulajdon iránti keresztyén felelősségünknek. Ha a bűnbocsánat megújító erejéről szól az igehirdetés, nemcsak arról kell prédikálnunk, mi a bűnbocsánat (itt állt meg az ortodoxia), és mit jelent a személyes életünkben (itt állt meg a pietizmus), hanem arról is, mit jelent a bűnbocsánat örömével élni ma a családban, dolgozni naponként a munkahelyünkön; általában mit jelent Krisztusban hinni és embertársainknak szolgálni ebben a mi társadalmunkban.

Teológiai munkánk feladata, ilyen vonatkozásban átgondolni a gyülekezet és társadalom életének összefüggéseit; a keresztyén etika különösen fontos feladatot végezhet itt el, amikor rávilágít keresztyén szeretetünk mai, új és sokoldalú feladataira a szocializmus, a modem technika és az atomkorszak világában.

3. Láttuk, hogy az egyház és a gyülekezet másik. Istentől rendelt feladata a szeretet aktív szolgálata a körülötte élő társadalomban. Mit jelent ez, lefordítva a mi keresztyén életünk számára? Azt, hogy

keresztyén életünk nem „külön világ”, ahova visz- szahúzódunk „az élet zaja” elől, hanem élet, beleépülve a társadalom életébe. Hitből éljük ezt az életet, de ennek a társadalomnak a javára éljük. í Nem fegyvert akarunk csinálni hitünkből mások ellen, hanem kinyújtott ke- ' zet: tegyünk együtt jót ebben a társadalomban, segítsük az élet kiteljesedését, a szeretet egyre szélesebb, egyre táguló köreiben.

Helytelen magatartás lenne* ha úgy akarnánk élni ma keresztyénségünket, hogy „más” voltunkat hangsúlyozzuk, a különbségeket élezzük, valaki vagy valami „ellen” akarunk keresztyénnek lenni. A keresztyén, tehát krisztusi életforma nem ez, hanem ez a magatartás: mit tehetek a körülöttem élő emberekéért, mit tehetek a közösségekért, melyekben élek, a társadalomért, amelybe Isten belehelyezett? Luther nagyon találóan mondja, hogy a hit nem spekulál a jó cselekvése felől, érdemes-e, kivel szemben és mikor tegyem azt; hanem mielőtt ilyesmi megfordulna gondolatainkban, már meg is tette a jót, szünet nélkül a jó cselekvésével van elfoglalva! Nekünk ma ez azt jelenti: szüntelenül, mindenütt, tehát a gyárban, a tsz- ben, az íróasztal mellett, az SZTK-rendelőben, a villamos- megállónál, — egy szóval, mai társadalmunk életében.

Keresztyen szeretetünk köre ma végtelenül kitágult. Részt kell vennünk az egyház világméretű felelősségében az emberiség életéért, jövőjéért. A példázatbeli sebesült ember a2 úton, aki segítő szeretetünkre vár, nem egy ember csupán, nem is a körülöttünk élő ismerősök és ismeretlenek köre, hanem sokkal szélesebb kör. Beletartozik — nem lehet eléggé sokat hallanunk — minden nép, faj, az egész emberiség, minden élő a világban. Az egyház és a mai társadalom élete itt találkozik „a világ országútján”, a háború elleni küzdelemben, a szociális igazságért, a fajok és a szegénységgel küzdő, elmaradt népek egyenjogúságáért való küzdelemben, az egész emberiség békés életéért fáradozásban. A keresztyének maguk nem oldhatják meg ezeket a világkérdéseket, de nagyon sokat tehetnek, kell is tenniük ezen a téren, együtt másokkal, ha a szeretetük éber és igaz szeretet!

Dr. Nagy Gyulá

IMÁDKOZZUNK

Hálát adunk neked mennyei Atyánk a kegyelemért, hogy gyermekeiddé tettél. Szent lelkeddel megelevenítettél és alkalmassá tettél szolgálatodra. — A bűn által megbénítva és meg- némítva, szent Fiad gyógyító kegyelme nélkül, haszontalan és boldogtalan teremtményeid lennénk. Nem hallanánk meg életre hivó és irányító szavadat s nem nyílna meg ajkunk, hogy Téged dicsérjen s felebarátunk felé a szeretet hívó szavát hallassa. Szent lelked nélkül sem hallani, sem beszélni nem tudunk igazán. Némaságunk a kietlen pusztaság gyilkos némasága, megszólalásunk a viharkeltő békétlenség hangja. Romlott vágyaink és bűnös indulataink harsogása, süketté tesz életmentő parancsolataid és embertársunk jajszavának meghal- Iására. Hitetlen, gőgös és önző szívünk, ajkunkat csak gonoszságra, vádaskodásra, becsmérlésre, gyűlöletszításra, panaszra nyitja meg. — Kérünk, emelj ki bennünket bűnös, beteg életünk halálos örvényeiből, ahol embertársaink milliós tömegében is jóra tehetetlen magányban vergődünk. Vonj bennünket magadhoz egyszülött Fiad, Jézus Krisztus által, aki mindeneket jól cselekedett, hogy megoldja kötelékeinket, meggyógyítson bennünket nagy neved dicsőségére, felebarátaink javára és lelkünk üdvösségére. Hallgass meg minket, egyszülött Fiad, Jézus Krisztusért kérünk. Ámen.

Harminc esztendeje

A német nácik harminc esztendővel ezelőtt fosztották meg Barth Károlyt professzori tanszékétől a bonni egyetemen. 1935 júliusában el kellett hagynia Németországot és a bázeli egyetem meghívására ott vette át a rendszeres teológiai tanszéket. Dr. Ernst Wolf göttingai teológiai professzor tartotta az ünnepi beszédet azon az ünnepélyen, amelyet a bonni Teológiai Fakultás rendezett a harminc esztendős évforduló alkalmából.

Wolf professzor személyes élményeire támaszkodva mondta el, hogy a nácik mesterségesen ellentéteket szítottak a professzorok között és az egyetemi hallgatóságban és elterjesztették Berlinben azt a hazug hírt, hogy összeesküvés történt a bonni evangélikus fakultáson. „Vörös fakultásnak” minősítették a bonni fakultást és nemcsak Barth Károlyt, hanem sok más evangélikus tanárt eltávolítottak a bonni főiskoláról hazug vádak alapján.

Barth Károlynak azt vetették a szemére, az ellene indított bírói eljáráson, hogy magánbeszélgetésben kijelentette: az egyház soha sem helyeselheti az olyan dolgokat, mint a gyűjtőtáborok, zsidóüldözés és a fajokról szóló náci tanok. Nem tűrték meg a főiskolán azért sem, mert nem volt hajlandó náci köszöntéssel kezdeni előadásait és csak ezzel a toldalékkal akarta letenni Hitlerre a hivatalos esküt: „Ha ezt össze tudom egyeztetni keresztyén voltommal”.

k

A