Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1965-09-05 / 36. szám

A ÍGY LÁTJ U K GYÜLEKEZET EGÉSZÉNEK FELELŐSSÉGE Véget ért a „Sáfárság és evangelizáció" bizottság ülése Lapunkban többször adtunk hírt arról, hogy a Lutheránus Világszövetség „Sáfárság és evangelizáció” bizottsága aug. 16—21. között Budapesten tartotta ülését. Az ülésen résztvevő bizottsági tagok és meghívott vendégek a következő 10 ország­ból jöttek: Az Amerikai Egyesült Államok, Német Demokra­tikus Köztársaság, Német Szövetségi Köztársaság, Norvégia, Dánia, Svédország, Svájc, Japán, India és Magyarország. A Lutheránus Világszövet­ség helsinki nagygyűlésén 1963-ban megválasztott bizott­sági tagok valamennyien jelen voltak: Reich lelkész (NSZK), Heidler egyházfőtanácsos (NDK), Matson egyházelnök (USA), Olson lelkész (USA), Peter egyházelnök (India), Halász-bástyát, Mátyás-temp­lomot, Gellért-hegyet és még sok mást. Egyik délután hajó­kirándulás volt a Dunán, ami­kor a külföldi lelkészeknek alkalmuk volt elbeszélgetni több budapesti lelkésszel. Még a bizottsági ülések megkezdé­se előtt a vendégek leutaztak egyházukban folyó sáfársági munka egyes kérdéseiről. Mau főtitkárhelyettes részletes be­számolót adott a Lutheránus Világszövetség aktuális kérdé­seiről és feladatairól. REICH, A BIZOTTSÁG EL­NÖKE, a tőle kért interjúban azt mondotta, hogy a magyar- országi és a kelet-németorszá­gi előadók (ICáldy és Heidler) előadásai nyomán különöskép­pen is előtérbe került a bi­zottsági ülésen az egyház mai szolgálatával kapcsolatban a társadalmi probléma. A bi­A „Sáfárság és evangelizáció” Bizottság ülése Budapesten Bertelsen lelkész (Dánia), Sjögren lelkész (Svédország), Lehmann gyülekezeti munkás (NSZK), Káldy püspök és a bizottság titkára Oestenstad lelkész (Norvégia). Rajtuk kí­vül, mint meghívott vendégek itt voltak: Johnson, Thomp­son, Priebe és Schuhmacher lelkészek (mind a négyen az USA-ból). A Lutheránus Vi­lágszövetség genfi központjá­ból résztvettek az ülésen a következők: Mau főtitkárhe­lyettes, Ishida japán lelkész, Dudde, az Információs szolgá­lat helyettes vezetője, végül Lain titkárnő. A Magyaror­szági evangélikus egyház lel­készei közül meghívott ven­dégként több ülésen jelen vol­tak: Vető Lajos püspök, Ott- lyk Ernő és Prőhle Károly professzorok, Várady Lajos esperes, XJzon László és Ha­fenscher Károly lelkészek. A KÜLFÖLDI VENDÉGEK nagyobb része aug. 15-én nyolc budapesti és egy vidéki gyülekezetünkben szolgált. Egyes bizottsági tagok egyhá­zuk üdvözletét adták át az igehirdetések után. A templo­mok mindenütt tele voltak és a gyülekezeti tagok és a lel­készek nagy szeretettel vették körül a külföldi testvéregy­házak képviselőit. A BIZOTTSÁGI ÜLÉSEK a Budanest-Kelenföldi gyüle­kezet szép gyülekezeti termé­ben folytak le. XJzon László lelkész és munkatársai gon­doskodtak arról, hogy a ven­dégek külső körülményeiket illetően is jól érezzék magu­kat Kelenföldön. Nyilván ez is — és még sok más — hoz­zájárult ahhoz, hogy a vendé­gek újból és újból elmondják: „ilyen szeretettel és barátság­gal még sehol sem fogadták őket”. AUGUSZTUS 19-ÉN a ma­gyarországi evangélikus egy­ház, a Déli Egyházkerület Puskin utcai tanácstermében ünnepélyes fogadást adott a külföldi vendégek tiszteletére, melyen részt vett a budapes­ti lelkészek nagyobb része. A köszöntőt ebből az alkalom­ból D. Káldy Zoltán püspök mondotta, aki Székács József püspök (akinek portréja a ta­nácsterem falát díszíti) élet­művét ismertetve kijelentette: „mi úgy akarunk az előttünk jártak nyomdokaiban járni, hogy az igehirdetés és a sze­retetszolgálat munkáját min­dig együtt akarjuk tartani és végezni”. Az üdvözlésre Reich hannoveri lelkész, a bizottság elnöke válaszolt. A VENDÉGEKNEK a reg­geltől késő estig tartó munka közben alkalma nyílt arra is, hogy megtekintsék Budapest nevezetességeit: a Hősök-terét, a Margitszigetet, a Várat, a a Balatonhoz és megnézték Tihany és Balatonfüred szép­ségeit. (Peter indiai egyház­elnök Balatonfüreden megha- tódottan állt meg Rabinranath Tagore híres indiai költő szobra előtt.) AUGUSZTUS 18-ÄN a bi­zottság nevében Mau fötitkár­zottsági tagok az eddiginél jobban figyeltek fel arra, hogy mennyire nem jelentéktelen az, hogy milyen társadalom­ban szolgál az egyház, mert ez sok vonatkozásban meg­határozza szolgálatát. Reich lelkész egyik ülésen azt is mondotta, hogy éppen a bi­munkája az egyéni sáfárkodás vonalából a gyülekezet egé­szének szolgálati területére”. Igen sok szó esett a budapesti ülésen az egyház „diakóniai szolgálatáról”. Bertelsen a bi­zottság dán tagja egyik fel­szólalásában azt mondotta, hogy „Magyarországon megta­nulták ezt a szót: „ma” és megtanultak azt is, hogy mi­lyen fontos, hogy az egyház a mában tudja jól elvégezni szolgálatát”. A „diakóniai” szolgálat fontossága mellett, a bizottság több tagja hangsú­lyozta, hogy mennyire jelen­tős az egyház „igehirdetői szolgálat”-a. Egyesek azt emelték ki, hogy „a diakóniai szolgálat nem kerülhet az ige­hirdetés elé”, mások viszont arra mutattak rá, hogy „diakó­niai szolgálat nélkül ma nincs megfelelő háttere az igehir­detői szolgálatnak, mert az egyház sokfelé az elmúlt év­tizedekben nem teljesítette a diakóniai szolgálatot”. Végül abban mindenki egyetértett, hogy mind a kettőt egyfor­mán jól kell végeznie az egy­háznak, ha jól akar sáfár­kodni a rábízott kegyelmi ajándékokkal. Heidler egyház­főtanácsos egészen konkrét társadalmi kérdések vonalá­ban mutatta meg, hogy mi­képpen kell szolgálnia az egy­háznak igehirdetéssel és dia- kóniával. Else Lehman elő­adásában azt hangsúlyozta, hogy mind a lelkészek, mind a gyülekezeti munkások csak akkor tudják szolgálatukat be­tölteni, ha az „igéből valóban ők maguk is élnek és imád­kozó életet folytatnak”. Pél­dákon mutatta be, hogy bizo­nyos konkrét gyülekezeti problémák között, hogyan és miért kell a gyülekezeti mun­kásoknak imádkozniuk. Reich lelkész előadásában a „köte­lező egyházi adót” (ami az D. Káldy Zoltán püspök előadást tart a bizottság ülésén helyettes, Reich, a bizottság elnöke és Oestenstad lelkész tisztelgő látogatást tett az Ál­lami Egyházügyi Hivatalban, ahol Miklós Imre elnökhelyet­tes fogadta őket. A vendege­ket ez alkalommal elkísérte D. Káldy Zoltán püspök is. A BIZOTTSÁGI ÜLÉSEK, amelyek hétfőtől (aug. 16.) szombat délig folytak, általá­ban nagyon elevenek és gyü­mölcsözők voltak. Négy elő­adás és több beszámoló hang­zott el. Az első előadást Kál­dy Zoltán püspök tartotta „A gyülekezet egészének felelős­sége a misszióért, a szolgála­tért és a nevelésért” címen. Ezt követően Fritz Heidler egyházfőtanácsos „A gyüleke­zet szerepe a társadalomban” címen tartotta meg előadását. Herbert Reich lelkész az anyagi kérdések (egyházi adó, stb.) problémájáról szólt a „népegyház” életében (különös tekintettel az NSZK-ban élő evangélikus egyházra). Else Lehmann (Nürnberg) „A Bib­lia és az imádság szerepe a gyülekezeti munkások életé­ben” címen tartott előadást. A négy előadáson kívül Mat- son elnök, Johnson, Olson, Thompson, Sjögren, Priebe, Peter lelkészek tartottak rö­zottság magyar tagjának lon­doni, majd budapesti munkája révén „kikerült a bizottság NSZK-ban is fennáll) az „egy­ház öngyilkosságának” minő­sítette. Sok szó esett a bizottsági ülésen a Lutheránus Világszö­vetség legközelebbi nagygyűléséről (1969), annak témájáról, továbbá a „Sáfárság és evangelizáció” bizottság következő gyűlésének (1967: Springfield, USA) előkészítéséről. Oestens­tad titkár évi jelentését is meghallgatta a bizottság. A bizottsági ülésen Káldy Zoltán püspöknek alkalma volt arra is, hogy a magyarországi evangélikus egyház történetét és jelenlegi szolgálatát részletesen ismertesse a bizottság tagjai előtt. Stockholm 1925. Negyven esztendővel ezelőtt hívta össze Stockholmba Nathan Söderblom svéd érsek a gyakorlati keresztyénség prob­lémáival foglalkozó első Világkonferenciát. Már az első világ­háború alatt össze akarták hívni ezt a konferenciát Söder­blom és skandináv püspöktársai, de nem sikerült, mert az ál­lamokat egymástól elválasztó ellentétek a keresztyén egyházak között is mély szakadékokat vájtak. Közvetlenül az első világháború befejezése után lépéseket tett Söderblom egy „ökumenikus egyházi tanácsnak” a létre­hozására, de tervét rajongásnak tartották. Végre 1925-ben ösz- sze tudott ülni a konferencia Stockholmban s azonnal 37 or­szág 500 küldötte vett részt rajta. Ez a konferencia nyitotta meg az ökumenikus mozgalmak történetét és lényegében Sö­derblom vágya valósult meg, amikor 1948-ban Amsterdamban megalapították az Egyházak Világtanácsát. A stockholmi konferencia 40 esztendős évfordulóján ün­nepélyesen emlékeztek meg Stockholmban és Uppsalában Sö­videbb beszámolókat a saját i derblom érsek úttörő vállalkozásáról. Történelmi figyelmeztetés AUGUSZTUS KÖZEPÉN VÉRES ZAVARGÁSOKRA került sor Los Angelesben. Az ötnapos csata „eredménye” 32 halott, 809 sebesült és 200 miliő dolláros anyagi kár. Johnson elnök kijelentette, hogy „az igazságtalan körülmények” váltot­ták ki az összetűzést. Nézzünk e néhány sorban a „körülmé­nyek” mélyére! Los Angeles az Egyesült Államok harmadik legnagyobb városa. Kaliforniában van, a Csendes-óceán partján. Lakossága több mint 5 millió. Viharos gyorsasággal dagadt ilyen naggyá a metropolis. Száz esztendővel ezelőtt még 10 ezer sem volt a lakossága. Igaz, alig több, mint száz éve vásárolta meg az Unió magát a kedvező fekvésű államot is, Kaliforniát, Mexi­kótól (1848). Akkor 15 millió dollárt fizetett érte. Kalifornia napsütötte tengerpartja, mesterségesen öntözött földje kitűnő gyümölcstermő vidék. Szépsége és gazdagsága a természeti kincsekben, rajokban vonzotta az Unió népeit. Los Angeles és környéke a „vadnyugat”, amely káprázatos sikerek délibábjait lengette évtizedeken keresztül az Ameri­kába vándorolt nincstelenek és kalandorok előtt. Az arany­bányák lázas emberrajokat vonzottak mindenkor. A gazdasági válság földönfutóit Steinbeck is odavezeti, ahol „Érik a gyü­mölcs”, mert ez az a képzeletbeli Kánaán, ahol majd megtelik a gyomor és fürödni lehet a jólétben. Mint a darvak húznak időnként az Unió történetében emberek milliói nyugatra, Kali­forniába vagy világvárosába, Los Angelesbe. ITT TALÁLT HELYET A FILMVILÁG IS. A világ sztár­jainak a keleti nábobokhoz hasonlóan, mesébe illő vagyonai kéjelegnek Hollywoodban. Kiáltó ellentmondásként csillogtat­ják talmi pávatollaikat a külváros nyomornegyedei, néger get­tói előtt. Mert ide özönlött a japánok, kínaiak munkaéhes tár­sadalma mellett az Unió színes emberfeleslege is. A japánok, kínaiak ellen a század elején törvénnyel védekeztek. De a négerek, a külváros nincstelenjei, ellepték Los Angelest is, mint a többi amerikai nagyvárost. A fegyveres összetűzés kö­zöttük robbant ki. Nem új jelenség az Egyesült Államokban a fehérek és négerek összetűzése. De ilyen méretű, mint az augusztusi, még a polgárháború óta nem volt. írtunk már arról, hogy Amerika belpolitikájának „Achilles-sarka” a négerkérdés. Súlyosságára mi sem jellemzőbb, mint hogy száz esztendeje a kérdés öt esztendős polgárháborút váltott ki, amelynek során több mint 400 ezer ember vesztette életét és nem kisebb szemé­lyek, mint Lincoln vagy Kennedy elnökök vére tapadt a kér­déshez. Az amerikai négerkérdés, amelyet faji előítélettel, vagy megkülönböztetéssel szoktunk emlegetni, tehát több mint száz esztendős. Mi lehet az oka annak, hogy a probléma nem tud nyugvópontra jutni? Hol és miben van az ellentétek gyökere, amelynek következtében annyi ártatlan vért ontanak ki és annyi ember él félelemben, vagy szorul hátrányos helyzetbe? A polgárháború két dolog miatt tört ki. Az egyik a négerek felszabadítása, ill. egyenjogúsága, a másik az Unió egysége volt. A kettő elválaszthatatlanul fonódott egybe, mivel a négerek egyenjogúságának keresztülerőszakolása miatt akart szétbom- lani az Unió. Lincoln a négerek felszabadításáért és ugyan­akkor az Unió egységéért hirdetett harcot. A polgárháború az északiak győzelmével végződött, a négerek felszabadítása tehát megtörténhetett, de oz egység csak kompromisszum árán jöhe­tett létre. A Lincoln-féle kompromisszum pedig azóta is szedi véres áldozatait. Mi volt a kompromisszum lényege? Röviden az, hogy az Unió törvényei mellett minden állam saját törvé­nyei is érvényben maradtak. Ez annyit jelentett, hogy a déli rabszolgatartó államok továbbra is alkalmaztak olyan törvé­nyeket, amelyek a négereket hátrányos helyzetben tartották. A déli államokban dühöngött a megkülönböztetés, az előítélet* a jogtalanság velük kapcsolatban. Tehát, míg az Egyesült Álla­mok általános törvényei, biztosították számukra az egyenjogú­ságot, a helyi törvények súlyosan megalázták a színesbőrűeket, Lincoln még abban reménykedett, hogy a fejlődés során magá­tól oldódnak meg a kérdések, de ehelyett az előítélet gyűlöletté torzult és üldöztetésbe csapott át, úgy hogy időnként polgár- háborús feszültség uralkodott az Egyesült Államokban. Ken­nedy elnök véglegesen fel akarta számolni az Unióban ural­kodó állapotokat és a „jogegyenlőséget” ki akarta szélesíteni az Unió minden polgárára. Nem állt még tragikusabb személy az Unió élén, mint ő, aki életével fizetett terve megvalósításáért. DE AKKOR HOGYAN OLDJÁK MEG EZT A KÉRDÉST? A szélsőséges irányzat azt javasolja, hogy a 20 millió négert — s ez pusztán hajó-kérdés! — telepítsék át Afrikába, mint a múlt század derekán, amikor Libériába telepítettek néhány ezer négert (1847). Van-e valami jogi vagy erkölcsi alapja ennek a brutális elképzelésnek? Válaszoljunk röviden rá: semmi nincs! Amerikában a „fehér ember” is jövevény! Az Egyesült Államokat a XVII. sz. elejétől (1620-tól) lepi el roha­mosan a fehér ember és miközben az őslakosságot kiirtja, a munkaerő pótlására Afrika gyermekeit hurcolja be. Tehát a „jövevénynek” semmi erkölcsi alapja nincs annak kimondásá­hoz, hogy a másik „jövevényt”, aki ráadásul nem is önszántá­ból jött, kitelepítse hazájából. De e szívtelen elképzelés még erkölcstelenebbé válik, ha belegondolunk abba, hogy Amerika jóléte nagymértékben a századokon keresztül kapott néger ingyenmunkából állt elő. Ezek a négerek az egykori rabszolgák leszármazottai, akiknek ősei embertelen körülmények között gyarapították az ültetvényesek, bányatulajdonosok vagy gyá­rosok vagyonait. A jogegyenlőség kiszélesítése, amely annyi áldozatot szed ma az Egyesült Államokban, csupán morzsácska abból, amit vissza kötelesek adni a négereknek. Ezek után is még ezer és egy szociális és társadalmi probléma vár megoldásra velük kapcsolatban. A Los Angeles-i vagy az alabamai vagy a dallasi esemé­nyek mélyreható ellentmondásról tanúskodnak. A néger gettók sűrű, fojtott levegője robbanásig feszült. Távolról szemlélhet­jük csupán, de látásunk szerint a válságon — a belátáson túl —. csak az emberiesség segíthet. Ha a mai amerikai társadalom nem tud az emberiesség útjára térni, akkor „Los Angeles” be­láthatatlan következményeivel együtt szakad az Egyesült Államokra. Rédey Pál ANYÁM Minden ember egy kicsit... Krisztus’ Mária volt az én anyám is, S mint minden kis „istenfiára”, Két szerető szem nézett rám is! A boldogságom építgette, A Holnapomat, meg a Mámat, S amikor fölépült egy élet, Sírva nézte... a keresztfámat! Villámmal terhes éjszakában Magam vagyok a Golgotámon, De érzem, hogy néz ... valahonnan, S meghalok! Nevével a számon: ... anyám.* Zsolnay Edwin 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents