Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1965-01-24 / 4. szám

Ünnep Kondoroson BÉKÉS MEGYÉBEN, Szarvas és Békéscsaba között fekszik Kondoros. Neve messze föl­dön ismert legendás hírű csár­dájáról. A csárda régibb a községnél. A múlt század kö­zepéig a legjelentősebb pi­henő volt a Szarvas—Békés­csaba országút mellett. Köze­lében akkor, a pandúr-lakta­nyán kívül, nem volt embei’i település, csak végtelenbe tű­nő mező és legelő. A csárda — részben átalakítva — ma is megvan, de már nem magá­nyosan. Körülötte terül el Kondoros község fákkal és vi­rágokkal szegélyezett nyíl­egyenes Utcáival és a nagy "ha­tárban látszólag összevissza­ságban, valójában azonban mérnöki rendben épült ta­nyáival. KONDOROSON ÉL hazai evangélikusságunk 1%-a. A gyülekezet múltját — a köz­ségéhez hasonlóan — csak év­tizedekben mérhetjük. A fő­ként Szarvasról érkező telepe­sek 1887-ben szerveződtek gyülekezetté Áchim Ádám szarvasi esperes jóvoltából, Keviczky László első lelkész lelkes munkájával. A hívek száma rohamosan szaporodott, a gyülekezet pedig erősödött. 1904-ben épült föl a lebontott imaház helyén a gyülekezet impozáns temploma. A neogót stílusú templom karcsú tor­nya, mint egy hatalmas nyíl emelkedik a magasba, 35 mé­ter magasban körülfutó erké­lyéről pompás kilátás nyílik minden irányba. Derült idő­ben innen szabad szemmel jól látható a szarvasi újtemplom, a mezőberényi és békéscsabai nagytemplom s különösen szép, tiszta időben a látóhatár peremén kirajzolódnak az er­délyi hegvek körvonalai. A GYÜLEKEZET ádvent második vasárnapján ünne­pelte szép temploma felszen­telésének 60. évfordulóját. Er­re az alkalomra kijavíttatta a templom omladozó belső lá­bazatát. AZ ÉVFORDULÓ ALKAL­MÁVAL íTeológus Nap kere­tében Kondorosra látogatott Teológiai Akadémiánk hall­gatóinak egy csoportja. Dr. Pálfy Miklós professzor a Lelkésznevelő Intézet igazga­tójának akadályoztatása miatt Rédey Pál intézeti tanár ve­zette a teológusokat. A dél­A kondorost evangélikus templom, előtti ünnepi istentiszteleten ő hirdette Isten igéjét. Igehirde­tésében többek között megem­lékezett a templomépltő hívek hitének és reménységének erejéről és mindenek fölött Isten hűségéről. A délutáni templomi ünnepélyen Rédey Pál, az egyházak egységéről tartott élénk figyelemmel kí­sért előadást. A teológusok or­gonaszámokkal, versekkel és írásmagyarázattal szolgáltak, a lelkész felesége pedig Bach egyik szép ádventi énekét énekelte. Az ifjúság szenioraa teológusok életéről s a lelké- szi szolgálatra' történő felké­szülésükről tájékoztatta a gyű- lcköZGÍGt. TEMPLOMSZENTELÉSI EMLÉKÜNNEP és Teológus nap. Látszólag nem sok közük van egymáshoz. Mi kondoro­siak azonban meggyőződtünk arról, hogy tartalmilag na- gyonis összetartoznak. Hiszen a templomok — köztük a ml szép nagy templomunk is — csak akkor tölthetik be ren­deltetésüket, ha bennük az Is­ten igéje hangzik. S hangoz- hatik-e az ige, ha nincsenek Istennek elhívott szolgái, akik a teológia tudományában, vagyis Isten dolgaiban kép­zettek? A templom, a gyülekezet és a Teológia összetartozásának szép megnyilvánulása volt ez az ünnepi alkalom. A teoló­gusok szíves készséggel szol­gáltak nekünk, a gyülekezet pedig jelentős pénzbeli és ter­mészetbeli adománnyal, imád- ságos szeretettel bocsátotta út­jára kedves vendégeit. Táborszky László Botrány a temetésen Az „ln deinen Händen” e. 1965. évi naptárból vettük az alábbi sorokat. „Hessen egyik kis gyüleke­zetében kiadtak egy gyászje­lentést, amelynek elején egy vers állott ezzel a szöveggel: Nem segített rajtam se or­vos, se tudomány, De Jézus szólt; tekints reám, Én meggyógyítalak ... Majd a gyászjelentés így foly­tatódott: N. N. urat Isten tra­gikus szerencsétlenség folytán váratlanul haza hívta orszá­gába ... A halott különben fiatal ember volt, 23 éves mindössze, foglalkozása hentes. Az egész falu tudta azonban, hogy egy átmulatott éjszaka után ré­szeg állapotban egy autó elé tántorodott, amely halálra gázolta. Minekután a helyi gyülekezeti lelkész éppen be­tegen ágyban feküdt, a szom­széd gyülekezet esperesét kér­ték föl a temetés elvégzésére. Szinte az egész falu megjelent a temetésen, szóval nagy tö­meg és mindenki a szokásos vigasztaló gyászbeszédet vár­ta. A beszéd viszont arról szólt, hogy semmiesetre se Isten akarata volt, hogy a fiatalember az Ö országába hazatérjen, mint ahogyan azt a gyászjelentés is közölte, mert a halál oka a könnyel­műség és az alkohol volt. „Ha valaki — szólt az esperes — majdnem másfél napig csak sört iszik és utána szerencsét­lenül jár, akkor nem mond­hatjuk, hogy ez Isten akarata volt.” A temetésen résztvettek nem tudták ezt a prédikációt szót­lanul elviselni. így megje­lent a helyi lapban egy kö­szönetmondás a magasztos fú- vószenéértj az egyesületek részvétéért és a vigasztaló szavaiért. De a befejező mon­dat így hangzott: „A lelkész viszont vigasztalásnélküli be­szédéért nem érdemli meg hálánkat.” Maga a lelkész különben 66 éves volt, hitben erős maga­tartásáért sok baja volt an­nakidején a Gestapóval. Hite szerint el kellett mondania a beszédet úgy, ahogyan elmond­ta, mert megbotránkozott azon a felfogáson, hogy valaki „fel­foghatatlan módon, Isten aka­ratából” hal meg akkor is. amikor nagyonis érthető a haláleset a részegség és az ab­ból eredő szerencsétlenség miatt. „Ha nem mondhatjuk meg az igazságot éppen mi lelkészek, akkor akár el is hallgathatunk” — ez volt rö­viden a véleménye. Különben a temetési textust a 139. zsol­tárból vette, a 24. versszakot.: „És lásd meg, ha van-e ná­lam a gonoszságnak valami­lyen útja és vezérelj engem az örökkévalóság útján!” Az igehirdetö szerint ő hirdette a vigasztalást, de az emberek nem akarták azt meghallani. Vigasztalás alatt mindig a di­cséreteia halott dicsőítését gondolják. Felső-Hessenben már közmondássá vált, hogy a temetési igehirdetések tele vannak emberi hazugságokkal. A lelkész már semmi más, mint egy pálmafa dézsája, amelyet csak úgy oda állíta­nak keresztelésekhez, házas­ságkötésekhez és temetések­hez. Az egyházi vezetőség elren­delte, hogy tartsanak előadás- sorozatot arról a témáról: mi a kötelessége a lelkésznek a temetéseken? Vajon szóba kerülnek a gyülekezeti tagok kötelességei is? Efölött minden egyházi vezetőség és presbitérium el­kezdhetné már az elmélkedést. Tényleg szükségszerű az, hogy a sírok mellett hazugságok hangozzanak el? Hol van a finom megdicsérésnek és a hízelgésnek a határa? Olyan­nak kell lennie a gyászbeszéd­nek mindig, amilyennek a gyü­lekezet várja, vagy pedig Is- I ten igéjének hirdetése legyen az? Ilyen kérdéseknek a meg­válaszolásától függ az, hogy a keresztyének különbséget tud­janak tenni vigasztalás és vi­gasztalás között...” A németországi protestáns egyház az ftF-tervek eilen A németországi protestáns egyház, az EKD tanácsa ki­fejezésre juttatta azt a meg­győződését, hogy a keresz- tyénség „a világhatalmak fegyverkezési helyzetével nem lehet elégedett”. Az egyházak­nak kötelességük — mondja a nyilatkozat —, hogy a szak­értőkkel és politikusokkal fo­lyamatosan tanácskozzanak a lehetséges lépésekről, amelyek a leszereléshez vezethetnek. A Tanács elnöke, D. Scharf egy­házi elnök (Berlin) kijelentet­te, hogy ő is, valamint Krum- macher greifswald-i püspök máris tett személyes és egy­házi lépéseket a multilaterális atomütőerő (MLF) kérdésében a fenyegető nyugatnémet részvétel ellen. így látjuk: 4 meées itdia" NEM TUDOM, KI ADTA Indiának ezt a jelzőt Nagy Sándor-e, aki az ókorban, mint európai uralkodó, először tette be lábát ide, vagy Julius Cae­sar, akinek az álmában újra kísértett India, vagy Napole­on, aki Indiát akarta megsze­rezni Angliától? Tény, hogy valamennyi nagy hódító áb­rándozva gondolt India me­sevilágára és győzelmei sorá­ból nem akarta kihagyni. In­dia a fehér ember képzelet­világában az arany, a drága­gyöngy, a kincs, a fűszer ki­meríthetetlen tárháza volt mindig. Kissé ennek' a képze­letnek köszönhetjük Amerika felfedezését is, hisz a bátor genuai hajós abban a hitben halt meg, hogy felfedezte az Indiába vezető rövidebb útat. (Innen a „Nyugat-Indiai” szi­getvilág, vagy az amerikai bennszülöttek indián neve.) A mesés India 350 éven ke­resztül a brit korona gyön­gye volt. A gyöngy homályos múltját már rég fényesre dörzsölte az idő, mert lassan alig emlékezünk arra, hogyan került az angol koronába. Kezembe került a francia evangélikusok lapja, a „Le Messager Evangélique”, s J. Reding beszámolóját olvasva, néhány gondolatot fűzök In­dia gyarmatosításához. A SPANYOL GYŐZHETET­LEN ARMADÄT Shakespeare korában, 1588-ban győzik le az angolok. Ez az év forduló­pont az angol történelemben, mert ez időtől számíthatjuk Angliát első számú tengeri hatalomnak. A tenger azon­ban nemcsak a közlekedés elősegítője, hanem kapu is lesz Ázsia, Amerika, Afrika meghódításához. A XVI. szá­zad végétől Anglia imperialis­ta hatalommá növekszik. És miután minden hódító vágy­álmának teteje India, Angliát is ott látjuk néhány év múlva India partjainál. Először csak, mint magánszemélyek, akik kereskedni akarnak a benn­szülöttekkel. 1600-ban, Erzsé­bet uralma alatt, ezek. a ke­reskedők egy társaság, az ún. Keletindiai Társaság megala­pítására kapnak engedélyt. És most az a furcsa helyzet áll elő, hogy magánemberek — kereskedők és tisztviselők — tartanak hadsereget. Törvé­nyeket hoznak, közigazgatást gyakorolnak, bíráskodnak stb. A Társaság szédületes ha­szonra tett szert. (Persze a Társaság részvényesei között ott van az állam, sőt nem egyszer az angol király is.) Külön állam, helyesebben ön­álló hódító szervezet, amely az angol állam védelme alatt á)lt, de lehetőségei korlátla­nok voltak. Kezdetben primi­tív, kimustrált hajóágyúkkal, bennszülött katonákkal véd­ték a kereskedelmi központo­kat, s a bennszülöttek között támadt nézeteltérés minden­kor ürügyet szolgáltatott a beavatkozásra és a hódítás kiszélesítésére. Tüneményes gyorsasággal gazdagodnak meg a tisztviselők, akiket semmiféle erkölcsi gátlás nem korlátoz a vagyonszerzésben. Ugyanilyen gyorsasággal nö­vekszik a Társaság „birodal­ma” is. Robert Clive és Warren Hastings nevét érdemes meg­jegyeznünk. A. XVIII. század végén, amikor itt Európában az örökösödési háború dúl, ez a két kalandor (az előző lord- ságot is nyer) példátlan vak­merőséggel és kegyetlenséggel uralma alá hajtja szinte egész inai át. Cortez és Pisarro szel­leme támadt fel bennük. Mind­kettő úgy meggazdagszik, hogy vagyonuk felméréséhez ma már módunk sincs. De hódítá­suk nyomán patakokban folyt a vér. A BRIT KOLONIALISTÄK EREJE ekkor még csekély, de tekintélyük annál nagyobb. És ezzel a tekintéllyel a benn­szülött fejedelmek védelmére állnak nemcsak egymás elleni küzdelmükben, hanem az alattvalókkal szemben is. Ez volt a gyakorlat szinte nap­jainkig, amivel magához tud­ta láncolni Anglia e roppant nagy és mesés birodalmat. Mert míg itt Európában pl. közel egy évtizedig, folyik a háború a kétmilliós Sziléziá­ért, addig Indiában egy Dzsef- fer nevű embert ítélnek al­kalmasnak a fehér kalando­rok, hogy Bengália trónjára ültessék és ezáltal máról-hol­napra egy 30 milliós biroda­lommal gazdagszik a gyar­mat: India. Sajnos a bennszülöttek, a szipojok, tudatlanságuk miatt kiszolgálóivá váltak a gyar­matosítóknak. Belőlük állt a hadsereg és döntő szerepük volt a kereskedelmi művele­tekben. A vételek és eladások az ő felügyeletük alatt mentek végbe. Erőszakkal összevásá­rolták a lakosságtól a gabo­nát, a rizst és amikor kitört a szokásos éhínség, uzsoraáron kellett visszavásárolni a kény­szeráron elrekvirált élelmi­szereket. A KELETINDIAI TÁRSA­SAGOT a múlt század köze­pén (1857) oszlatják fel. Ettől kezdve India a brit biroda­lom része. Ez az ún. szipoj- lázadás leverésekor történt, és amikor Európában másod­virágzását élte a császár-kul­tusz, Viktória királynőt is császárrá proklamálják (1876), mégpedig India első császárá­vá. 1947-ig angol gyarmat és 1950-ben lesz India szuverén köztársaság. Lakosságát ezidőre olyan alaposan kifosztották, hogy nyomora talán egész Ázsiában a legnagyobb. A 420 millió­nyi lakosságot a gyarmatosí­tás alatt is számtalanszor lá­togatta éhínség, ragály, de ki törődött az indiai páriákkal!? Ma pedig egyszerűen nem lát­szik behozhatónak és pótol- hatónak az, amit elraboltak Indiától. Ez derül ki J. Re­ding beszámolójából is. És most lássuk, hogyan ír ő er­ről: „Madrasban T. L. Raysim halász 18 éves és egészséges. Az arca vékony és ha az ifjú nevet, úgy vélné az ember, hogy száz fehér fogat is lát. Raysim felesége 16 éves. Két gyermekük van. A találkozásunk első nap­ján ... a tenger partján az időjárásról beszéltem. Verej­tékeztem. Meg kell írnom a szöveget ahhoz a dokumen­tumfilmhez, amely az éhséget, betegséget és gyermeknyomo­rúságot felöleli. Szeretném, ha a szöveg jó lenne,... hogy honfitársaim nyugtalanok le­gyenek. amikor látják a lep­ra-negyedeket Karacsiban, az élő halottak temetőjét Kal­kuttában. És amint T. L. Ray- simmal... a háló mellett szót váltottam, nem találtam egyet- len-egy erős kifejezést, ame­lyet beépíthettem volna kom­mentáromba. A második, és egyben utol­só napon, amelyet Madrasban töltöttem Raysim-t nehézségei felől faggattam. Hogyan élel­mezi családját? Mosolygott. Én megoldottam nehézségei­met — mondotta. — A csa­lád nem növekszik. Harminc rúpiáért sterilizáltattam ma­gam. — Harminc rúpiát fize­tett a sterilizációért? — Har­minc rúpiát kaptam érte. — Az államtól? — A madridi egészségügyi hatóságtól. Ha­vonta 30 ezer ember rnagta- lanítja magát itt... Azzal a néhány hallal, amit fogok és eladok, nem' tudok élelmezni egy nyolc főből álló családot. És mi néhány év alatt nyol­cán lennénk, mint a legtöbb indiai család. Mert én szere­tem a feleségemet. .Tó, hogy az állam ezt lehetővé teszi, mert így élni tudunk. A har­minc rúpiáért megjavíitattam a csónakom. A szomszédom Gnim, aki négy hónappal eze­lőtt velem a sterilizációs ba­rakkhoz jött, a pénzéből kecs­két vett. Sokan mennek a mi kerületünkből még oda. Mi nem 'tudunk olvasni. Pla­kátok hirdetik a városban az egészségügyi beavatkozást, mi erről hallunk és tovább mond­juk ... ...KALKUTTÁBAN AZ ÉLŐ HOLTAK HAZÁBAN. így hívják a buddhista szer­zetesek egy korábbi pihenő­helyét, ahol most az éhhaiál szélén állók még néhány na­pig élhetnek. Tisztán, jólla­kottam felöltöztetve. Az ápo­lónők semmit sem szólnak. Cselekszenek. Megmossák a a csontokra szikkadt, ránpos- bőrű testeket és megetetik őket. Naponta hatvan férfit és hatvan nőt. Reggel is, ha éjszaka már meghalt közülük néhány. Az a kocsi, amely a hajnali városon átdöcög, újabb haldoklókat szed össze. Ilyea sok haldokló van Indiában. Szépek itt az emberek: Könnyedén járnak. Egy svájci óragyár a legtöbb reklamá­ciót innen kapta az önfelhú- zós óraexportjáért. Az indiai emberek karján az órák nem húzódnak fel maguktól, mert a jellegzetesen határozott kar­lengetés az európai emberek sajátossága. Csak egy story? Egy test, amely csak 90 fon­tot (kb 45 kg) nyom, karja nem lendül akkorát. Egy ti­zenhat éves anyának a lába* akinek ugyan két gyermeke van, nem hagy mély nyomot a homokban. Szégyenlem magam ebben a haldoklók házában. Mert egészséges vagyok, 183 cm magas, a súlyom pedig 17$ font (kb 85 kg) és mert euró­pai vagyok, és mert én, meg a kollégáim a kamerámat er­re a mindenkitől elhagyott borzalmas „komposzt-telepre” irányítom, hogy a felelősök figyelmét felhívjam... Chanderah Malrah, indiai gyógyszerészhallgató ezeket mondja: „Mert ti fehérek több, mint kétszáz évig élte­tek itt és elég időtök volt a gyökeres segítséghez... A né­hány misszionáriustól elte­kintve, akik a maláriával és a leprával küzködtek... á többiek a népet rabolták kü Ma az a szorongó érzés tölti el Európát, hogy a számlából törleszteni kell, amely száz éveken át kamatozott. Én nyu­gat felfogására köpni szeret­nék, de nincs annyi nyálami hogy megtegyem.” A MESÉS INDIA! Mérhe­tetlen nehézséggel és nyomo­rúságban kezdte önállóságát; Az utóbbi sorok döbbenetes látványa fogadja ma az euró­pai embert. Hova lett a me­sebeli maharadzsák, nábobofc roppant vagyona, kincstára? Íme, egy csepp kis metszet abból, ami jellemzi a gyar­mati kihasználást, kizsákmá­nyolást. Kelet tüzes sebei igazságért kiáltanak. Lesz-é fül, amely meghallja szavát? — ez korunk kérdése. India mezítelenül és éhesen áll a világ közvéleménye előtt és mezítelensége, éhsége-' az im­perializmust, a gyarmatosítást vádolja. Rédey Pál Újévi üdvözlet Svédországból Kedves magyar nyelvű levelet hozott címünkre a posta2 A. Berglund írt Svédországból (Hjärnarp), amely arról tanús­kodik, hogy a messze Északon is olvassák az Evangélikus Éle­tet. Néhány idézet a levélből: „Minden szívemből az én leg­melegebb köszönetemet mondok önnek azért, hogy már hosszú idő óta szabályosan megkapom az Evangélilaus Élet mint egy kedves üdvözlet a Magyar Evangélikus Egyháztól. Én magam egy hitelező, svéd evangélikus keresztyén vagyok. Most meg­lehetősen jól olvasom a szép magyar nyelvet. De fájdalomi» nem képes vagyak jól írni és beszélni magyarul... Óhajtok önnek és minden hitrokonnak Magyarországon egy nagyon boldog és áldott új évet.” Bár mi tudnánk többen olyan jól svédül, mint ahogyan Berglund testvérünk tud ott Svédországban magyarul! Kö­szönjük kedves levelét és az új esztendőben mi is sok boldog­ságot kívánunk neki és Isten áldását a svéd evangélikus egy-' ház életére és munkájára­i V

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents