Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1965-08-29 / 35. szám
KP. BÉRM. BP. 78. XXX. évfolyam, 35. szám 1965. augusztus 29. ORSZÁGOS EVAN L I K US E T Ara: 1,40 forint TISZTA LEVEGŐ KÜLÖNÖSEN A NAGYVÁROSOK ES GYÁRTELEPEK Uikói érzik, tapasztalják és szenvedik a rossz levegő egészségre káros hatását. A oss? levegő nemcsak testi betegségeket idéz elő, hanem rossz közérzetet, nyomott kedélyhangulatot és idegességet is, ami testi megbetegedések forrása is lehet. Örömmel kell üdvözölnünk tehát minden olyan lépést, amelyet illetékes tényezők a tiszta levegőért, a levegő szennyeződése ellen tesznek. Az is nagyon helyes, ha egyre többen nyernek lehetőséget arra, hogy legalább a nyár folyamán néhány hetet, s esetleg a hét végén legalább néhány órát friss levegőn tölthessenek. A Balaton, a Duna, s egyéb folyóink, gyönyörű hegyvidékeink erre nagyszerű alkalmat nyújtanak. Az üdülésből életfeladataink teljesítésére új erőket meríthetünk. Egyházunk néhány üdülőjének a szolgálatát így kell értékelnünk. Nagyon szükségesek azok, főleg a rossz levegőjű városok lelkészcsaládjainak, egyházi alkalmazottjainak a felfrissülése, egészségünk megóvása és helyreállítása érdekében. Istentől van parancsolatunk arra, hogy pihenni is tudjunk, s a felüdülés alkalmá- igen kívánatosnak és kedvesnek tartja a Szentírás. Nagyon heiyes, hogy egyhá i üdülőinket általában véve lelkészek vezetik. Jó, ha ezek a lelkésztestvéreink nemcsak igehirdetéseiket végzik úgy, mint Isten és az emberszeretet szolgálatát, hanem az üdülőben az üdülőkért végzett minden munkát is, annak legapróbb részleteit is teljes gondossággal és lelkiismeretességgel intézik. Ez biztosítja elsősorban azt, hogy az üdülő emberek necsak a szószerint vett jó levegőt élvezzék, hanem, hogy üdülőtelepeink lelki értelemben vett levegője, atmoszférája, szelleme is- kifogástalan, egészséges, valóban üdítő és gyógyító legyen. AZ EGYHÁZI ES LELKESZI SZOLGALATHOZ TARTOZIK Isten parancsolatainak a tükrében a pihenő napoknak, az ünnepeknek a méltó megtartatása, az egészséges testi és lelki értelemben vett pihenés elősegítése. Ezért kellett mát az ótestamentumi törvények szerint az ünnepnapokon mindenféle munkát beszüntetni, még az állatokét is. A templomokban a régi világban különösen a messzebbről jött hívek nemcsak egy—két órát töltöttek, hanem napokat is, sőt ott étkeztek és aludtak. A Jö ÜDÜLÉSNEK A KÍVÁNALMAIBÓL SOK JÓT TAPASZTALHATUNK egyházi üdülőinkben. ■ Örvendetes, hogy államunk nagy súlyt helyez, s jogot és szabadságot biztosít a dolgozóknak az üdülésre és pihenésre. Azonban az egyes gyülekezetekben is lelki értelemben tiszta levegőnek kell lennie, valami olyan szellemnek, mint amely legjobb üdülőinkben a legjobb napokon tapasztalható. Találjanak gyülekezeteinkben igazi felüdülésre és pihenésre, felerősödésre egyházunk tagjai. Örüljenek, erősödjenek és gyógyuljanak az Ür közelségében s a testvéri közösségben. Így kell ennek lennie egyházunk minden intézményében és egész területén. Töltse be „tiszta levegő”, szeretet, kedvesség, jóság, emberség, testvériség egyházunkat, lelkészi és egyéb összejöveteleinket ERRE AZ INTELEMRE ÉS KÍVÁNSÁGRA MINDIG SZÜKSÉG VAN. Es mik a feltételei? Mik az akadályai, amelyeket el kell hárítani? Az egyház emberekből áll. Az egyház a hívő emberek közössége, tehát emberek a feltételei, az előmozdítói az egészséges egyházi életnek, s ha lennének olyanok, az akadályai is. Emberileg mindenek előtt a lelkészeken múlik nagyon sok, sőt szinte minden a tekintetben, hogy milyen az egyházi, közelebbről a gyülekezeti közszellem. Sok tapasztalat indokolja, hogy gyülekezeteinké elsősorban a jog. kit választanak lelkészül. Keserves csalódások tanították meg őket arra, hogy nem mindegy, milyen a lelkészük. Az egyházi vezetőségnek is sok tapasztalata van arról, hogy van lelkész, akinek hosz- szabb-rövidebb működése alatt virágzó gyülekezetek mennek tönkre, és vannak lelkészek — hála Istennek — akiknek a tevékenysége nyomán kicsiny és már életképtelennek nyilvánított gyülekezetek felvirágoznak és életképessé lesznek. Sok függ természetesen a gyülekezet többi tényezőjétől, tagjaitól is. Nem az a fő, hogy az egyháztagok a teológiában nagyon járatosak legyenek, hanem az, hogy legyen bennük szív, legyenek szerények, kedvesek, közösségi beállítottságúak, tud- janak érdeklődni egymás és a gyülekezeti tagok élete, problémái, örömei és bajai iránt, segítsék egymást és lelkészük szolgálatát. TERMÉSZETESEN SZINTE A LEGFONTOSABB, hogy maga a lelkész ismerje a tiszta lelki levegő áldását és „forrását”. Engedje, hogy az naponta átjárja egész valóját, betöltse lényét szeretettel, önzetlenséggel, alázatossággal, jósággal, ölje ki belőle az összeférhetetlenség, az önzés, az uralomvágy, a kapzsiság és minden alacsonyrendű szenvedély tüzét és gyökerét. Az igazságosság, a, szeretet, a szív jóség, a becsületesség az egyház tiszta levegője, ettől függ híveinek egészsége, ereje, s az, hogy hivatását Isten dicsőségére és népünk javára be tudja tölteni. Dr. Vető Lajos Teljes ember, teljes világ, teljes egyház Dr. Theodore Matson amerikai püspök (elnök) igehirdetése a Deák téren, 1965 augusztus 15-én DÉL-AFRIKA Két dél-afrikai református lelkész lemondott lelkészi állásáról a Dél-afrikai Református Egyházban; mert ellenzik egyházuk fajmegkülönböztető politikáját és helyeslik a ^Dél-afrikai Keresztyén Intézet” munkáját; amely a fajok egyenjogúságáért harcol. Dr. Engelbrecht lelkész a dél-afrikai református egyházban uralkodó áldatlan állapo- r tokról beszélt utolsó prédiká- Wójábaik A VALLÁSTALANOK NAGY SZAMA DÉL-AMERIKÁBAN Dél-Amerika nagy részében római katolikus; de a lakosságnak több mint a fele ma is vallástalan. Az argentin evangélikus egyház elnöke; dr. Jonas Villaverde a 4. dél-amerikai lutheránus konferencián Limában megtartott előadásában jelentette ki ezt a tényt; amivel az evangélikus egyházak nagy szolgálatát akarta hangsúlyozni Dél-Amerikában. Textus: Ján, 3,16. Egy valami bizonyos: Nem élhetünk ma elszigeteltségben az élet egyetlen területén sem. Ma az egész világ egy összefüggő hálózat. A világméretű közlekedés, utazás, rádió, televízió, telestar, a történelem folyamán most először nyújtja a teljesség érzését. A „teljes- ség”-nek, az egésznek a fogalma kell, hogy jelentős legyen valamennyiünk számára. A Szentírásnak a bizonyság- tétele mindig is a teljességre, az egészre utalt. Mi csak most kezdjük felismerni mit is jelent ez. A Szentírás ilyen kifejezéseket használ: világ, univerzum. A Szentírásnak mindjárt a kezdő szavai így szólnak: Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. Van egy bizonyos teljesség az emberiség családjában. Nézzük csak a Szentírást: „Isten egy vérből teremtett minden népet, hogy lakjanak a földnek színére”. Az emberiség családja egy. Bármi legyen is a nemzetisége, nyelve, vallása, színe, társadalmi helyzete, kulturális és politikai véleménye, a világ nagy családjának minden tagja egy és mindenkinek ugyanaz a rangja van. Isten nem teremtett alsóbbrendű népeket. Vannak ugyan különbségek — Isten-terem- tette különbségek —, de ezeket inkább tiszteletben kellene tartani, mivel mindig többletet jelentenek és sohasem hiányt, ezek az emberiség közös kincsének tekinthetők. Az a szabadság, amire mi mindannyian vágyunk, s amely minden más szabadság felett való- szabadság a lenézéstől mások megvetésétől. Minden szabadság csak úgy tartható fenn, ha kész vagyok minden lehetőt megtenni, hogy mindenki velem együtt osztozzék ebben a szabadságban. Van egy bizonyos teljesség magában az egyes emberben is. Az ember nem osztható kicsiny elszigetelt részecskékre. Az élet egy és egész. Az írás maga is arról beszél, hogy Krisztus az embert minden tekintetben egésszé teszi. De nemcsak a teremtés teljességéről, az emberiség egészéről, az egyes ember egységéről beszélhetünk, van egy bizonyos teljessége Isten testet-öltő szándékának, az inkarnáció- nak is. Erről tesz bizonyságot a Szentírás is, amikor azt mondja: Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta. — Néhány vasárnappal ezelőtt az istentiszteleten résztvevő egyik hivő azt mondta nekem, mielőtt távozott a templomból: „ügye ön egy nagyon földi evangéliumban hisz?” Mire én ezt válaszoltam: „Hogyan hihetnék másként, mivel Isten a világot szerette és a világba küldte Fiát. Az evangélium nem azt mondja, hogy Isten a „mennyet” szerette, hanem azt mondja, hogy Isten a „világot” szerette. És az a kereszt, amelyet Isten felállított, azt a földre helyezte, a földre plántálta és nem a mennybe. Van teljessége a megbékélésnek is. A Szentírás arra emlékeztet bennünket, hogy Isten a Krisztusban megbékéltette a világot önmagával. A békéltetés az egyház valódi feladata. Isten követei vagyunk, aki rajtunk keresztül végzi ezt a békéltető munkát. Ha bármit teszünk, akár mint egyének, akár mint gyülekezetek, közösségek, egyházi testületek és nincs köze a megbé- kéltetéshez, úgy az nem is a mi munkánk. Ha valami van. amit tennünk kell, ha valami van, ami illik hozzánk, úgy az éppen ezt Az egyház vagy elszánja magát, hogy egyház lesz szembenézve ilyen problémákkal, mint túlnépesedés, népek ide- odamozgása, összetört emberi kapcsolatok, faji és osztályelőítéletek, vagy pedig visszavonul és akkor nem lesz más, mint egy a többi társadalmi intézmény között. Az evangélium hirdetésének feladata a megbékéltetés feladata is egyúttal. Vannak már az életünkben ledöntött falak és meggyógyított ellenségeskedések? Milyen komoly lépéseket tettünk, mint keresztyének, hogy begyógyítsuk a fanatizmus, gyűlölete, egyedüllét, elveszettségi érzés mély sebeit? Személyesen ti meg én mennyire vagyunk érdekelve a megbékéltetés szolgálatában? Segítsünk ledönteni emberalkotta falakat, az elkülönülésnek, ellenségeskedésnek, előítéleteknek falait? És inkább asztalt terítünk? Figyeljük csak meg, Krisztus bárhová ment, keresztülment a falakon, az emberalkotta falakon. Megkísérelte lebontani azokat és helyettük asztalt terített. Ö látta például a falat, amely elválasztotta a zsidókat a samaritánusoktól — emlékeztek arra az eseményre ott a kútnál és helyette asztalt terített —, másszóval ételital közösséget vállalt a samá- riai asszonnyal. Emlékszünk Zakeusra is, a vámszedőre, aki ott fent a fán figyelte, hogyan halad el Jézus alatta és akihez így szólt Jézus: Jöjj le, ma a te házadnál szállók meg. Itt ismét ez történt: fal omlott le és helyette asztal terült. Vagy emlékszünk az asszonyra is akit a város peremén már- már meg akartak kövezni és Jézus a farizeusokhoz fordult: Aki bűntelen közületek, az vesse rá az első követ... Mogorván távoztak. Jézus azt mondta erre az asszonynak: Ereggy el és többé ne vétkezzél! Itt is a bűnbocsánat asztalával van dolgunk. Krisztus jól tudta, mit mond amikor azt mondta, hogy menjünk a világba. Tudta, hogy az élettel szembenézve győzheti le csak a világot, vagy egyáltalán nem győzhet. Mi sem hirdethetünk evangéliumot az ember egy részletének, a személyiség egy szeletének, a társadalom vagy a világ egy darabkájának. A keresztyén győzelmi hír az egész világra való. Talán életem legfontosabb élménye az úrvacsora szentségével kapcsolatban az volt, amikor a Shamiana csarnokban vettem úrvacsorát Üj Delhiben az Egyházak Világtanácsa nagygyűlésén. Az úrvacsora alkalmával át lehetett élni, mit jelent az emberiség egysége és megbékélt közössége. Aki végezte a szolgálatot Angolából való volt, aki segédkezett, az Angliából, az igehirdető pedig indiai volt. Amint ott térdeltem, hogy vegyem a szentséget, észrevettem, hogy bal oldalamon egy japán nő térdel, a jobbomon pedig egy finn férfi foglal helyet. Itt világos volt, hogy a kereszt lábainál egy szinten vagyunk valamennyien. Vannak, akik szeretnék visszaállítani a pünkösdi gyülekezet szépségét. Tegyük fel, hogy ez lehetséges és ott vagyunk egy közösségben, amely 16 különböző nemzetiségű emberből tevődik össze, és az emberek három világrészből valók. A Cselekedetek Könyvének írója elmondja, hogy nem értették egymás nyelvét sem és egészen különböző kultúrákat képviseltek, mégis az író azt is megjegyzi, hogy mindenük közös volt. Igen, mindenben közösködtek, mert Jézus Krisztus közös kincsük volt. Isten Krisztusban mindig testvéreket ad. „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket azért, hogy sok gyümölcsöt teremjetek” — mondja Jézus. Az egyház azért nem olyan emberekből áll, akik maguk jelölték magukat, hanem olyanokból, akiket Isten választott népéül. Olyan nép ez, amely válaszolt Jézus Krisztus hívására. (Folytatjuk) Fordította: Haíenscher Károly A fodzeus (éft&lcé Mindnyájan emberek hordunk magunkról egy különös fényképet. Ö, nem azt, amit a fényképész csinált rólunk és amiről nem egyszer azt mondjuk, hogy ez „nem sikerült’” és közben arra gondolunk, hogy én ennél sokkal „szebb” vagyok! Most arról a másik fényképről van szó, amit egyedül mi látunk önmagunkról. Gondolatainkról, érzéseinkről, tetteinkről, viselkedésünkről, szóval egész életünkről. Arról a fényképről van szó, amit mi készítettünk magunkról és amit annyira szeretünk nézegetni. Hogy e nézegetés közben mosolygó megelégedéssel megállapítsuk magunkról: milyen rendes és milyen jó ember vagyok is én! És természetesen azzal zárjuk a nézegetést. hogy lám mennyire különb rgyok másoknál! így történik azután, hogy ez a hamis kép igen sokszor fölöslegessé és szükségtelenné teszi önvizsgálatunkat, a magunk tetteivel, magatartásunkkal és viselkedésünkkel való foglalkozást. Ez a hamis kép tesz minket igen sokszor szerénytelenné és szeretetlenné, gőgössé és embertelenné. A farizeus ezt a hamis fény' képet tartja a kezében, amikor ott áll az oltár előtt és úgy akarja elvégezni istentiszteletét, úgy áll meg Isten előtt, hogy ezt a képet büszkén bemutatja az Istennek. Ez a hamis kép és ez az eltévesztett istentisztelet kapja meg ítéletét Jézustól: .. valaki felmagasztalja magát, megaláz» tatik!” A mostani vasárnap igehirdetése azért vetíti rá az igé fényét a hamis farizeusi fényképre, hogy hívő emberek ejtsék ki kezükből önzésük és önimádatuk hazug farizeusi fényképét és meghajolva és megalázkodva megtanulják és megismerjék Jézusban Isten gyermekeinek új és szép arcvonásait. Arról van szó ezen a vasárnapon, hogy többet nézzünk Isten és emberek arcába, ha a magunk arcát egyszer igazán látni akarjuk. Ez az új látás majd megmutatja bűntől barázdált arcunkat, amelyik Isten szereteté- nek irgalmára szorul és megmutatja gyöngeségünket és gyarlóságunkat, hogy Isten kegyelme könyörületességre és irgalomra formálja farizeusi fényképünket. A mai vasárnap azt akarja, hogy mások — Isten és az emberek — lássák „szépnek”; jónak, igaznak és irgalmasnak hívő arcunkat. A mai vasárnap azt akarja, hogy úgy menjünk tovább, hogy felettünk is elhangozzék a szó: „Ez az én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm!” és emberekhez való érkezésünk az öröm szavaira találjon: — „Áldott, aki jön az Ürnak nevében!” Friedrich Lajos A Lutheránus Világszövetség „Sáfárság és evangélizáció” bizottságának budapesti ülésére érkező külföldi vendégek közül többen prédikáltak Budapesten és vidéken az augusztus 15-i istentiszteleteken. Nyolc budapesti és egy vidéki gyülekezetünkben szolgáltak. A BUDAPEST-DEÁK TÉRI gyülekezetben dr. Theodore Matson, az amerikai evangélikus egyház egyik püspöke (egyházi elnöke) prédikált. (Igehirdetését lapunk más helyén közöljük). BUDAVÁRON Fritz Heidler kelet-berlini egyházfőtanácsos hirdette az igét, majd Öle Sven Bertelsen dán lelkész adta át a dániai evangélikus egyház üdvözletét. ÓBUDÁN Reynold N. Johnson New York-i lelkész szolgált. ZUGLÓBAN a Lutheránus Világszövetség főtitkárhelyettese dr. Carl H. Mau végezte az igehirdetés szolgálatát. KELENFÖLDÖN Dorairay Peter egyházi elnök, az egyik dél-indiai evangél'kus egyház vezetője volt a gyülekezet vendége. CINKOTÄN Kenneth J. Priebe az amerikai Minneapolisból érkezett lelkész szolgált. ÜJPESTEN két vendége is volt a gyülekezetnek, az egyik a „Sáfárság és evangélizáció” bizottság titkára Gumiár Öestenstad norvég lelkész, a másik Else Lehmann a nyugat-németországi Nünberg egyik gyülekezetének világi munkása személyében. RÁKOSKERESZTÚRON az igehirdetést dr. Herbert Reich hannoveri lelkész, a bizottság elnöke végezte, PILISEN pedig A. C. Schumacher lelkész prédikált, aki jelenleg Strassburgban van tanulmányúton Amerikából. Az istentiszteleteken mindenütt nagy számú gyülekezet hallgatta az igehirdetéseket. Külföldi vendégeink később úgy nyilatkoztak, hogy egyik legnagyobb élményük volt Magyar- országon ezeken az istentiszteleteken való részvételük. Ügy mondották, hogy ezek az istentiszteletek „kitűnő hátteret nyújtottak a bizottság munkájához és olyan jó levegőt teremtettek a bizottsági ülések számára is, amelyben öröm volt 1 dolgozni.”
