Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1965-08-15 / 33. szám
KP. BÉRM. BP. ORSZÁGOS E V A N G É l, I K U S HETI LAR XXX. évfolyam 33. szám. 1965. augusztus 15. Ara: 1,40 forint A szeretet éltető melege Száztízezer forint az árvízkárosultaknak Legyetek irgalmasok! Lk 6, 36. A mikor elhatároztuk, hogy a magyarországi evangélikus gyülekezeteket adakozásra hívjuk fel az árvízkárosultak javára, volt bennünk bizonyos szorongó aggodalmaskodás: méltó megszívlelésre talál-e kérelmünk? Átérzik-e hittestvéreink, mennyire szükséges most az, hogy igazi szeretetmunkát végezzünk és segítségére siessünk bajba jutott embertársainknak? Hogyan végzik el lelkészeink az országos offertorium helyi előkészítését? Akkora lesz-e ez az offertorium is, mint a többi? Az országos átlag ugyanis egy-egy offertorium alkalmával 20 000 Ft körül szokott lenni. Úgy éreztük azonban, hogy most sokkal többet kell adnunk, s evangélikus egyházunk 55 000 forintot ajánlott fel az árvízkárosultak megsegítésére. Ügy láttuk, hogy amennyiben gyülekezeteink áldozatkészségének az eredménye kisebb lesz 55 000 forintnál, akkor a központi pénztárból fogjuk a különbözetet pótolni, abból a pénzből, amiből templomok, lelkészlakások tatarozását szoktuk elősegíteni. De reméltük, nem lesz majd nagy összegre szükség, mert a gyülekezetek adakozása megközelíti majd az 55 000 forintot. így latolgattuk a lehetőségeket. És mi lett az eredmény? Kétszerese legmerészebb várakozásainknak: kereken 110 000 forint! Valami kellemes, meleg érzés töltötte el szívünket, amikor az árvízkárosultak javára szolgáló offertóriumnak a kimagasló s eddig páratlanul szép eredményéről értesültünk: a hála és a szeretet melege. És most testvéri érzéssel mondunk köszönetét gyülekezeteinknek, hittestvéreinknek, lelkésztársainknak nagyszerű áldozatkészségükért, megértésükért és munkájukért. J elentem adakozó híveinknek, hogy nemcsak az 55 000 forintot, hanem a teljes összeget eljuttattuk a Vöröskereszthez, amely a segélyezés egyenkénti szolgálatát végzi. Ez akkora összeg, mint az úgynevezett „kötelező” s a központi pénztárba beküldendő összes offertóriumok évi összegre/ Pedig ezek az offertóriumok is fontos célokat szolgálnak, pl. nyugdíjasaink, egyházi sajtónk stb. ügyét. Külön említést érdemel, hogy most csaknem minden egyházközség azonnal beküldte a központba adományát, hiszen „kétszer ad, ki gyorsan adakozik”, Az árvízkárosultak javára történt adakozás szép eredménye azért is tanulságos, mert nem egyházi célra történt, hanem tisztán a „samaritánusi” önzetlen felebaráti szeretet műve. Értékes bizonysága ez gyülekezeteink s egész egyházunk magas erkölcsi színvonalának. Amit világi nyelven „nemzeti egység”- nek mondunk, az ma már ilyen formában és egyházi területen is erőteljes valóság. Az igazi szeretetnek fő jellemvonásai közé tartozik, hogy nem ismer határokat. Olyan korlátlan, mint gyönge szemünk számára a tenger. Amikor szeretet tölt el bennünket, akkor a végtelen élet áramlik át rajtunk. „Aki a szeretetben marad, Istenben marad, s Isten is őbenne." Isten — szeretet — hit — szorosan összetartoznak, s mi együtt éljük át e nagy és szent valóságokat, mint az életet, a tiszta létet magát. Kicsiny és véges földi életünket ez szépíti meg s teszi igazán boldoggá. Ügy van, hogy Isten a szeretet átélésében válik számunkra tapasztalati valósággá, élménnyé, áhítattá, hitté. Ebben tudunk önzetlenül, cselekedettel és valósággal szeretni és jót tenni. Isten szeretet, a szeretetben Ö van jelen. Evangélikus népünk érettségének szép bizonysága minden olyan megnyilatkozás, mely önzetlen emberszeretetéröl tanúskodik. T/ alaki munkatársaink közül azt mondta, hogy evangélikus r hittestvéreink mindig is ilyenek, mint amilyeneknek most bizonyultak, s csak alkalom kell arra, hogy humanitásuknak és erkölcsi érettségüknek tanújelét adják. Az igazi emberszeretetnek mennyi apró, szinte hétköznapi példájáról tudnánk mindnyájan beszámolni! Az árvízzel kapcsolatban feljegyeztük, hogy lelkészeink, sőt egyik-másik esperesünk is, ha kellett és lehetett, a fizikai munkától sem riadtak vissza, hogy segítsenek a megáradt vizek pusztításától embert, állatot, ingóságokat menteni. Maguk a hittestvérek és a lelkészek kérték az egyházi vezetőséget, adjunk alkalmat az adakozásra. Volt olyan eset, amikor egyik idősebb hittestvérünk közölte, hogy az árvíztől súlyos károkat szenvedett, s ezért egy időre le kell mondania lapunk előfizetéséről. Amikor azonban erről mások értesültek, ők küldték be helyette az előfizetési díjat. Mindez valóban szép bizonysága annak, hogy ilyen a mi népünk, közelebbről egyházunk híveinek serege. Nem hiábavaló az az áldozatos munka, amelyet egyházaink lelkészei híveink körében végeznek, s nyilvánvalóan jól előkészítették az országos offer- tóriumot is, amiért — bár bizonyára nem igénylik — mégis külön dicséret illesse most őket. Én magam az offertorium napján egy kis gyülekezetünkben voltam, s ott igehirdetéssel szolgáltam. A falu a nógrádi hegyek között fekszik, távol a Dunától, s minden áradni képes folyótól. A lélekszám alig 400. A kis gyülekezet offertóriuma 820 forint volt (!) Pedig ez a gyülekezet az elmúlt években sok és nagy áldozatot hozott a lelkészlakás újjáépítése érdekében. Vagy talán éppen azért volt ilyen jó az eredmény? Nem úgy van-e, hogy a szeretet állandó magatartása azoknak, akiket Krisztus Urunk megváltott a golgotái kereszten? Bizony a szeretet nem lehet kivételes ünnepi jelenség életünkben, hanem kell, hogy állandóan eltöltsön bennünket. Szívünk dobogása is meleg vérrel tölti el tagjainkat, amíg csak élünk ezen a földön. így boldogít és éltet bennünket a belső, tiszta, igazi, szeretet is. Ez a mi örömünk! Ez a mi mennyei jutalmunk! Ezzel áldjon meg mindnyájunkat az örök és kiapadhatatlan szeretet forrása minden időben. De. Vető Lajos Jézus Krisztusnak ez az igéje az egész emberiséghez szóló kiáltvány: Legyetek azért irgalmasok, mint a ti mennyei Atyátok is irgalmas. Döbbenetesen sok példája van az emberi irgalmatlanság- nak. Kain testvér-életet kioltó mozdulatától kezdve, a kormos romokká elpusztított Li- dicéig, az inquizíció kerékbetört nyomorultjaitól a modern napalmbombázásokig, a néger rabszolgakereskedelemtől a gyarmati hódító háborúk népirtásáig. Mind egy-egy részlete annak a döbbenetes történelmi freskónak, amelynek felirata ez: az irgalmatlan ember. De gondolnunk kell egyéni tragédiákra is. Ezek, ha méretükben nem hasonlíthatók is az előbbiekhez, de ugyanarra az irgalmatlan emberre mutatnak. Elhangzott egy parancsszó és a flossenburgi megsemmisítő táborban 15 perccel a felszabadító csapatok megérkezése előtt még kivégezték Bonhoefert, a német Hitvalló Egyház egyik vezetőjét. Milyen szomorú záróakkordja a családon belüli irgalmat- lanságnak a válóperes tárgyalás, amelyen megmutatkozik, hogyan gázolt keresztül élet- társon, gyermekeken az önző egyéni érdeket követő vér szava. Az emberi irgalmatlan- ság ilyenféle megnyilvánulásai között csak árnyalati különbség van az embereket kényszermunkára vagy gázkamrába küldő náci tiszt mozdulata és a saját gyermekét halálra gyötrő anya mozdulata- között, aki úgy vélte, hogy ez a gyermek útjába áll a szerelmének. A római cirkuszok porondján egy sebesült, legyőzött gladiátor fekszik. Vesztett a harcban. A nézők felé tárja könyörgőn kezeit és kiáltja: legyetek irgalmasok! Ez az irgalomra szoruló ember képe. Odasorakozik e mellé az emberek hosszú sora és ezeknek a hangja összecseng a római gladiátoréval: legyetek irgalmasok! Jézus Krisztus ajkán azonban ez nemcsak a bajbajutott, szenvedő ember kiáltása. Szavai mögött ott van életének irgalmát gyakorló teljessége. Hiszen akár betegeket gyógyított, akár éhezőket elégített meg kenyérrel, akár az élet hajótöröttéinek hirdette az Isten evangéliumát, akár a bűn- mardosta szíveknek adta ajándékba a legcsodálatosabb igét: — megbocsáttattak a te bűneid — mindig irgalmasságot gyakorolt. Az Ö szava nyomán a bűnöst megkövezni készülő kezekből csendes koppanással földre hullt a kő és a megszé- gyenülten elkotródó vádolok helyett, az Ö szelíd szava szólította meg a megrettent bűnöst, irgalmat hirdetve: Én sem vádollak, eredj el, de többé ne vétkezzél! Jézus kész volt magára venni az ember irgalmatlanságá- nak szörnyű átkát. Hiszen amikor Ö állott megkötözve, megkorbácsoltan, megcsúfol- tan vádlói előtt, maga Pilátus is irgalmat akart ébreszteni a vádolókban, ezért mutatta meg nekik így: Íme az ember! De Jézusnak nem adatott meg a legyőzött gladiátornak is életet jelentő felfelé tartott hüvelykujj, hanem rázúdult a világ minden irgalmatlansága: feszíttessék meg! Így vette magára és hordozta el az emberi irgalmatlanságot a gol- gothai kereszten. Jézus úgy hirdeti, úgy gyakorolja irgalmát, hogy az életével példázza azt. Jézus irgalmasságának van még égy oldala, amit éppen a tanítványai iránt gyakorolt Elfogatásakor megrettenve futottak el mellőle. Nemcsak Júdás árulta el. Péter is megtagadta, háromszor is. Egészen egyedül maradt vádolói és kínzói között. Jézus így vette magára azoknak a sorsát, akik az emberi irgalmatlanság miatt oly nagyon magánosak- ká lettek, mindenkitől elhagyottá. Sokszor nagyon meg lehet érteni azoknak az embereknek gyűlölködését, vagy olykor bosszúját, akik az üldöztetés éveiben átélték ezt az elhagyattatást, barátok elfordulását és ezt később sem tudták elfelejteni. Jézus még ebben a helyzetben is kész volt lani. Legyetek azért irgalmasok, mint a ti mennyei Atyátok is irgalmas! Jézus szava minden emberhez hangzik, hiszen az irgalmatlanság embertelenség is, és az irgalmasság cselekvése emberségünket is meggazdagítja. Az. emberiség igyekszik i-s erre. Ennek a jegyében indultak meg azok a nagy mozgalmak, amelyek az emberhez méltó szabad, félelem nélküli és főleg a háború nyomorúságától mentes világot akarja!: munkálni. Minket keresztyéneket azonban még inkább indítson az irgalmasság ilyen cselekvésére mennyei Atyánk A Lutheránus Világszövetség bizottsági ülése Magyarországon A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ püspökeinek meghívására augusztus 16—21. között Budapesten tartja ülését a Lutheránus Világszövetség „Sá- fárság és evangelizáció” nevű munkabizottsága. Ez a bizottság évente tartja üléseit. Tavaly az angliai evangélikus egyház meghívására a munkaülés helye London volt. A londoni ülés alkalmával a bizottság vezetősége azzal a kéréssel fordult a bizottság magyar tagjához, D. Káldy Zoltán püspökhöz, hogy az 1965. évben tartandó munkaülést Magyarországon tarthassák. A kérésnek engedve evangélikus egyházunk vezetősége meghívta a bizottságot Budapestre. A „SÁFÁRSÁG ÉS EVANGELIZÁCIÓ” bizottság elsősorban azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy az Istentől nyert „kegyelmi ajándékok” birtokában milyen szolgálatokat kell elvégezniük az egyes gyülekezeti tagoknak és az egész gyülekezetnek a „gyülekezet épülésére” és általában az emberek testi és lelki javára. Foglalkozik továbbá a bizottság az emberek testi javaival való „sáfárkodás” problémájával. Az idő, a pénz, a szabad idő helyes felhasználásával. De azzal is, hogy miképpen tudja az egyház jól betölteni feladatát a világban, közelebbről abban a társadalomban, amelyben él. A bizottság tárgykörébe tartozik az evangélium hirdetésének problémája tartalmi és módszerbeli vonatkozásban egyaránt A „Sáfárság és evángelizáció” bizottság ülésén részt vesznek többek között az alábbiak: Herbert Reich, a bizottság elnöke, Hannoverből, Gunnar Oestenstad, a bizottság titkára, Genfből, Fritz Heidler egyházfötaná- csós, Berlinből, Raymond M. Olson lelkész, Kaliforniából, Matson egyházelnök az Amerikai Egyesült Államokból, Peter lelkész Indiából, Per Olof Sjörgen lelkész Svédországból, Johnson lelkész New Yorkból, William A. Dudde, a Lutheránus Világszövetség sajtószolgálatának munkatársa, továbbá Mau lelkész Genfből, aki a Lutheránus Világszövetség főtitkárhelyettese és még mások. A bizottság tagjai augusztus 15-én a budapesti evangélikus templomokban istentiszteleti szolgálatot végeznek. A bizottság munkaülésén többek között előadást tart D. Káld,y Zoltán püspök is „A gyülekezet felelőssége a misszióban, a szolgálatban és a nevelésben” címen. A Lutheránus Világszövetség fennállása óta első ízben tartja egyik bizottságának munkaülését Magyarországon. Ebből az alkalomból szeretettel köszöntjük a bizottság tagjait és gyümölcsöző munkát kívánunk nekik. irgalmasságot gyakorolni. Amikor húsvét után újra találkozott tanítványaival, nem szemrehányással vagy hűtlenségük vádoló emlegetésével szólt hozzájuk, hanem megbocsátott nekik, el tudta felejteni hűségében való megingásukat, sőt — és ez az igazi megbocsátásának a jele — ir- galmasan újra rájuk bízta a nyáját, egyházát, és igéjének hirdetését. Jézus úgy tudott irgalmat gyakorolni irántuk, hogy új életre vezette őket. Az új kezdés, az új bizalom, az új hit kegyelmével ajándékozta meg őket. Ött kezdődhet az emberek életében valami egészen új életstílus, amikor Jézus példáját követni kezdjük. Illyés Gyula csodálatosan szép, mélyértelmű és klasszikus tömörségű epigrammájában mondja: Reszkess ellenem, szörnyű a fegyverem: megbocsátok! Jézus az Öt követők hitében adja ezt a fegyvert a kezünkbe és ennek nem lehet elleneálirgalmassága és Krisztus Urunk életének példája! Aki a maga életében átélte, megtapasztalta Istennek a Jézus Krisztusban adott irgalmasságát, azt éppen ez az átélés fogja mindennél tevékenyebb módon indítani, hogy élje, gyakorolja minden lehetséges alkalommal és módon, az ugyanebben munkálkodókkal együtt az irgalmasságot. Hiszen naponkénti imádságunk, amelyet Urunktól tanultunk, erre emlékeztet minket: . és bocsásd meg a mi bűneinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”. A mi keresztyén feladatunk, hogy szolgáló szeretettel töröigessük le az irgalmatlanság miatt szenvedők könnyeit, kötözzük a sebeket, és álljunk minden olyan jó ügy mellé, amely segíteni akarja e világ ínségének megoldását. ‘ Sólyom Károly paksi lelkész rádiós igehirdetéséből Okuljunk! A Duna, a Tisza és a kisebb folyók, meg a Balaton is év-? ről-évre szedik a maguk áldozatait. A lapok megírják a, szomorú eseteket és sokan még, sem okulnak belőle. A nö-? vekvő forgalom, a rohanó jár-» művek, a figyelmetlen embe- rek napról-napra veszélyeztetik az emberéletet. Sok közié?- kedési balesetről hallunk, de okulunk-e belőlük? A lapok nem egyszer hírt adtak arról* hogy szeszesitalt kedvelő emberek az üzemből „szerzett*1 metilalkoholból likőrt készítettek és ez súlyos mérgezése» két, sőt haláleseteket okozott, A szerencsétlenül jártak között akadtak olyanok is, akik nem először szenvedtek mérgezést. Pedig okulhattak volna! Ezt a sort hosszan lehetne még folytatni. Nemcsak ilyen példákkal, hanem más jellegű» ekkel is. Okultunk-e kudarcainkból és eredményeinkből? Okultunk-e családi életünk zavaraiból; a két elmúlt világháborúból? Mert mindenből lehet okulni. A keresztyén ember okul a pusztában vándorló Izrael sorsából csakúgy, mint Jézus példázataiból. Jézus a mai vasárnap evangéliumában nein fél egy sikkasz* lót állítani elénk példaként* aki ördögi ügyességgel vágta ki magát a bajból. Az ő esetéből is okulhatunk. De persze ne azt a tanulságot vonjuk le, hogy nem érdemes becsületesnek lenni, hanem azt* hogy a jóban legyünk buzgók és leleményesek. Nagyon fontos, hogy igazán okuljunk. Ha közlekedési kihágásért bírságot kell fizetnem, akkor azt is mondhatom: máskor vigyázok, hogy meg ne lásson a rendőr, de azt is, hogy máskor nem követek el szabálytalanságot. Ha házasságom elromlott, mások példáján okulva úgy is gondolkozhatom; váljunk el, de úgy is: szeressük jobban egymást. Ha kísértések közé kerülök, igazod- hatom azok példájához is, akik hasonló körülmények között elbuktak, de azokéhoz is, akik Isten hűségébe fogódzva hűségesen megálltak. Nem lehet kétséges, hogy melyik legyen a mi magatartásunk. Mindig és mindenből úgy okuljunk, hogy az szolgálja igazi javát a magunk és mások életének! Ne feledjük végül, hogy a leghasznosabban okulhatunk Jézus tetteiből. Amikor a tanítványokról azt olvassuk Márk 6.52-ben, hogy „nem okultak a kenyerek megsoka- sitásán, mivel a szívük megkeményedett”, akkor szégyenkezve kell magunkra ismernünk. Hitetlenségünk, félelmünk, elbizakodottságunk, csüggedésünk és minden bukásunk onnét van, hogy nem okultunk abból, amit Jézus tett értünk. Okuljunk, mert okulhatunk! Marschalkó Gyula
