Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1965-08-08 / 32. szám

KP. BERM. BP. 72. 0 RS ZAG OS EVANGÉ LI KUS HETILAP XXX. ÉVFOLYAM, 32. SZÁM 1965. augusztus 8. Ára: 1,40 forint 1 Igyekezzetek békében élni! A hirosimai atomtámadás 20. évfordulója alkalmá­ból püspökeink közölték a gyülekezetekkel a Keresz­tyén Békekonferencia vezetőségének felhivását, azzal a céllal, hogy azt az augusztus 8-án tartandó bűnbánó és könyörgő istentiszteleten a lelkészek olvassák fel a szószékről a gyülekezetekben. Az alábbiakban kö­zöljük a Keresztyén Békekonferencia vezetőségének felhívását: HÚSZ ÉVVEL EZELŐTT, EGY DERÜLT REGGELEN, 1945. augusztus 6-án Hirosima felett atom-villám hasította ketté az eget, s a városra, az emberekre és állatokra rászakadt a „világvége”. Ez az apokaliptikus pillanat az emberiség szá­mára új korszak kezdetét jelentette. Az ember azóta, a hidrogénbomba birtokában, az önmaga megsemmisítésének állandó, szörnyű lehetőségében él. A rettenetes esemény 20. évfordulóján halljuk meg a hozzánk és minden emberhez intézett kérdést: Megtaláltuk-e közösen azt a feleletet, amelytől az embe­rit ég jövője függ? A hirosimai atombombát nemcsak a hidrogénbomba fel­találása. hanem más, igazán ördögi tömegpusztító fegyverek előállítása is követte. A halál raktárai, amelyekben a bombákat és a rakétákat halmozzák fel, annyira tömve vannak, hogy a készletekkel többszörösen kiirtható az egész emberiség. Mégis egyre több nemzet törekszik a bomba birtoklására. Sőt az a veszély is fenyeget, hogy a világűrrel is visszaélnek és azt a föld ellen irányuló megsemmisítő támadások kiindulási bázisaként hasz­nálják fel. A legrosszabb azonban az, hogy az emberiség kezd már mindehhez nagyonis hozzászokni, s a bomba meglétét nem tartja emberhez méltatlannak, sőt azt a jövő tartós biztosí­tékának tekinti. MI, KERESZTYÉNEK VALLJUK, hogy mindez nemcsak az embert veszélyezteti, hanem a Teremtő, az Atya Isten káromló kihívása is. Isten Fiát feszítik meg, amikor az em­bert a tömegpusztító eszközök célpontjává akarják tenni! A szeretet Istene azonban azt akarja, hogy életünk egy­mással és egymásért való élet legyen. Ezért újra meg újra nemet kell mondanunk arra a rögeszmére, hogy a kölcsönös atomfélelemből megszülethetik a béke. Még határozottabban kell világszerte megvédeni, illetve megteremteni az atommentes békeövezeteket, hogy egyre inkább megvalósuljon a cél: a nihilizmus bombáinak világ­méretű megbélyegzése. A népek, különösen is a megosztott népek problémáit tárgyalások és megegyezések útján kell megoldani, ahelyett, hogy feláldoznák azokat a háborús megoldások tegnapelőtti téveszméjének. Az emberiség szégyene, hogy azután a világ­égés után is, amely a hirosimai villámmal végződött, a háború tüze a Föld különböző részein újból fellángolt. MEDDIG KELL MÉG A HATALMI POLITIKÁTÓL VÁRNI a választ a technikai korszakban az egész emberiség számára feltett kérdésekre? Miközben éhező népek az ember­hez méltó jövőért harcolnak, a hatalmi rendszerek minden eszközzel egyre nagyobb területet igyekeznek a maguk szá­mára meghódítani, s az egekig hat az elnyomott, bebörtönzött, a megkínzott és az égő emberek kiáltása és sóhajtása. Való­ban, felfoghatatlan Istennek mind a mai napig tanúsított türelme. Lássunk ezért haladéktalanul munkához és cselekedjük a béke cselekedeteit, amelyek felett ott ragyog annak az ál­dása, aki mindnyájunk békessége. Nemcsak az válik bűn­részessé, aki gyűlöl, hanem az is, aki közömbös, vagy bele­törődő marad. Istennek a kereszten széttárt karja megtérésre szólít ben­nünket. Halljuk meg a hívást, amíg időnk van arra: El a kezekkel a háborútól és mindattól, ami háborút idéz elő! Fogjátok meg a testvér kezét és igyekezzetek békében élni! IMÁDKOZZUNK Mennyei Atyánk! Köszönjük, hogy nem magunkért va­gyunk, hanem érted és embertársainkért élhetünk. A Te dicsőséged és embertársaink javának szolgálása életünk ér­telme, jutalma. Bűnbánattal valljuk meg előtted, Atyánk, hogy sokszor csak ajkunkon volt a Te neved, de nem a szívünk­ben. Ezért életünk ellentmondott kegyességünknek, cseleke­deteink áthúzták hitünket. Könyörgünk, segíts, hogy életünk minden napján neked éljünk és dicsőségedet szolgáljuk. Tudjuk, hogy figyeled munkánkat, és gyümölcsöt keresel életünk fáján. Köszönünk mindent, amit azért tettél, hogy gyümölcsöző lehessen éle­tünk. Köszönjük Krisztusunk példáját, váltságát, Szentlelked vezetését, erejét, atyai gondviselésedet. Bocsásd meg, hogy olyan sokszor terméketlen volt az életünk. Ne ródd fel az eitékozolt napokat, hanyagul vett kötelességeket, szolgálatunk hazug látszatait, meddő hivalkodásait. Tekints reánk kegyel­mesen. Légy türelmes hozzánk! Kedvezz életünknek. Adj türelmet és készséget minden szolgálatunkban. Tudjunk min­den dolgunkban neked és embertársainknak szolgálni. Oltal­mazz meg minket a képmutatástól, nélküled való erőlködéstől. Mennyei Atyánk! Amikor ezekben a napokban emléke­zünk a Hirosimára ledobott atombomba rettenetes pusztítá­sára, indíts bennünket bűnbánatra és cselekedd velünk, hogy tudjuk szolgálni az emberek békéjét, jólétét és boldogabb életét, szerte e világon. Az íir Jézus Krisztusért kérünk, 'Ámen. Időszerű etikai kérdések. KERESZTYEN ELETIGENLES L Ebben a mi világunkban a legnagyobb titok maga az élet. Ki ne tartott volna már a kezében egy katicabogarat vagy nyíló szirmú virágot, és kit ne fogott volna még el ilyenkor valami belső meg­rendülés, mély áhítat az élet titka előtt! Korunk egyik leg­nagyobb keresztyén gondolko­dója — az őserdők doktora, Schweitzer Albert — egész életfilozófiája alapjává tette „az élet iránti áhítatos tisz­teletet”. Élettel teljes ez a mi földi világunk! Magával az élettel. És az életnek mérhetetlenül sokszínű, gazdag, önmagát soha nem ismétlő változatos­ságával. Élőlények mérhetet­len sokasága — egymilliónál több növény- és állatfajta egyedei —• vesznek körül ben­nünket. Az élet ott lobog ti­tokzatos lángjával bennünk magunkban és sokszáz millió, körülöttünk élő ember-testvé­rünkben. Minden más, ami örömünk és gondunk, munkánk, felada­tunk és reménységünk ebben a világban, erre a végső alap­ra épül, amelynek „élet” a neve. 2. Az élet titokzatos, nagy ajándéka mögött a keresz­tyén' hit Istent látja. Isten maga is élet. Mégpedig a leg­gazdagabb, legteljesebb élet, „élő Isten”. Mert végered­ményben ö minden élet for­rása: minden más élet az Ő alkotása és ajándéka. „Mert Nálad van az életnek forrá­sa”, Zsolt. 36, 10. A keresztyén etika számára az élet iránti tisztelet és az élet-igenlés legvégső alapja — a maga és a mások életé­nek önmagában való megbe­csülésén túl — az, hogy Isten teremtette és tartja fenn, te­hát Isten akarja az élet sok­féle formáját. Aki azért az életre támad, az élő Istenre támad. Bűnös módon magá­nak az örök, szent Istennek akaratával kerül szembe. Ne ölj! — ez Isten akarata. A tilalomfa azonban ugyan­akkor pozitív paranccsá is válik: mivel Isten akarja, vé­delmezi és növeli az életet, számunkra is elsőrendű er­kölcsi törvény az élet igenlé­se, védelme és gazdagítása. Másokban is. Magunkra vo­natkoztatva is. A keresztyén- ség élet-igenlés, összhangban Isten élet-akaratával. 3. Az élet-igenlés ellentéte az élettagadás. Ez sokféle módon veszélyezteti, ássa alá az em­beri életet. Próbáljuk sorra- venni néhány szembetűnő for­máját! Az élettagadás egyik gyako­ri formája a kiábrándult, cél­talan pesszimizmus. A pesszi­mista ember nem tud örülni az élet sokszínű ajándékai­nak, az egészségnek, a nap­fénynek, a családi otthonnak, a másik ember örömének, a társadalom javának. Sötéten- látásával saját életét is, má­sok életét is megmérgezi. Gá­tolja a jónak a rossz fölötti győzelmét, az ember küzdel­mét a jövőért. „Minek, hiszen úgy sincs semmi értelme!” Ha az ilyen pesszimista, nihilista életfilozófia ellen küzdünk, akkor az életért — mások életéért és a sötétenlátó, cél­talanná vált, kisiklott ember életéért — küzdünk. Az élettagadásnak egy má­sik, szerencsére jóval ritkább formája a halál-vágy, az élet- úntság. Egyes keleti vallások­ban végső cél a Nirvána, a nemlét. Ezt tartják a legna­gyobb boldogságnak. Az európai kultúrában — ma fő­leg a nyugati egzisztencializ­musban — is jelentkeznek ilyesfajta gondolatok, a „nagy Nihil” előtti hódolat, az élet értelmetlenségének kultusza. Néha egyes fiatalokat is meg­kísérthet ez az egyébként az „örömökbe” belecsömörlötte- ket vagy a sorscsapások, be­tegség alatt összetörteket el­fogó halál-vágy. Keresztyén ember csak szembefordulhat ezzel a felfogással! Talán mondanunk sem kell, mennyi­re más az örökélet reménysé­ge. Annak semmi köze sincs az ilyen élettagadáshoz. Az örökélet várása az élet kitel­jesedésének a várása. Nem halálvágy, hanem ellenkező­leg, győzelem a halálon! Az élettagadás leggyakoribb formája o másik életének megkárosítása vagy elpusztí­tása. Isten adta, Ö veszi is vissza az életet. Ezért védi az ötödik parancsolat tilalmá­val. S ezt a parancsolatot a legszélesebb értelemben — az élet egész területének védel­me értelmében — kell ven­nünk! Az ötödik parancsolat azonban elsősorban mégis a másik ember életét védi tes- tének-lelkének bármiféle megkárosításától. Jézus sze­rint nemcsak a gyilkos, ha­nem az is méltó a legsúlyo­sabb ítéletre, aki haragszik a másikra, vagy sértő szóval megbántja. Mert ez a végső gyökér: a másik életének nem-féltése, nem-tisztelése! A keresztyéneknek azonban nemcsak a személyes élet sík­jában kell szembefordulniuk minden élettagadássaL Csak megrendüléssel és bele nem nyugvó tiltakozással felelhet a keresztyén lelkiismeret vi­lágszerte ma például a viet­nami háború eseményeire, amikor egy egész népet tesz­nek katonai célokért a na­palm-bombázások és az új fegyverekkel való kísérletezés áldozatává. 4. Az élet tisztelete és védel­me vonalán — úgy látjuk — két fontos feladatot kell alá­húznunk. Az egyik: az Isten­től teremtett élet egészének a megbecsülése, a testi és szellemi életé éppúgy, mint a lelki és örökéleté! A másik: a keresztyének aktív segítsége ma a világban minden terüle­ten, ahol az élet konkrét szol­gálatáról van szó, anyagi, szel­lemi és lelki téren. A keresz­tyéneknek olyan embereknek kell lenniük, akik kenyeret ad­nak másnak, s nemcsak a ma­gukéval törődnek. Akik gyó­gyítanak, nem megsebez­nek. Akik békítenek, nem gyűlölködnek. Akik szeretik és segítik az életet. Dr. Nagy Gyula VILÁGOSSÁGBAN A fény: jó Életünk nélkülözhetetlen kelléke, sőt fel­tétele. Ahol sötétség, vagy csak homály van, ott könnyű el­tévedni, könnyű eltéveszteni valamit, összekeverni a dolgokat. Ezért mi emberek mindig arra szoktunk törekedni, hogy életünket beragyogja a fény. A kis mécsest petróleumlámpa váltotta fel, annak helyére villanyvilágítás került, de a küz­delem tovább folyik. Napról-napra újabb eredmények szület­nek: egyre gazdaságosabban, kényelmesebben, a szemnek ked­vezőbben világítunk. Világosabb a családi otthon, és nagyobb fény ragyogja be a közutainkat is. A tájékozódásban is milyen nagy szerepe van a fénynek! A közlekedés aligha lehetne meg nélküle. Járműveinken, a villanyrendőr lámpájában, a hajókat világító világítótornyok­ban, a vasút soklámpás jelzőiben mind a fény irányítja, védi az emberek életét és a megtermelt javakat. A sötétet csak az szereti, aki nem igaz dologban jár. A sö­tétség szót képletesen használva, tolvajok, rablók, gyilkosok, ostoba emberek jutnak az eszünkbe. Egyéni hasznuk érdeké­ben nekik nincsen szükségük a fényre, mert üzelmeiknek jobban kedvez a sötét vagy a homály. Isten igéje is gyakran használja a világosság képét. Jézus a világ világosságának nevezi magát. Ahol az ő világosságá­nak fénye ragyog, könnyű eligazodni. Luther Mártonunk a Szentlélekröl tanítja, hogy ő ajándékaival megvilágosít min­ket. Nem hagy sötétségben, hanem világos, érthető, átgondol­ható, életre nevel bennünket. Világosságban járni: ez nem valami olyan szentséget je­lent, ami kizárólag a „belső szoba” csendjében nyilatkozik meg. Figyeljük meg, hogy a Biblia milyen szívesen használja a „világosság cselekedetei” kifejezést ott, ahol az embereknek egymás irányában végzendő kötelességéről van szó. A vilá­gosság meghatározza egymás iránti viselkedésünket, mint ahogy a közlekedés fényei is azt a célt szolgálják, hogy ne le­gyen baleset. Életünk kezdetén ott áll a nagy világítótorony: kereszt- ségünk. Isten ajándékoz vele és követel. Kegyelmét adja, de ki is nyilatkoztatja: hozzá tartozunk, kötelességünk az ő er­kölcsi törvényeihez szabnunk magunkat. Nem élhetünk ötlet­szerűen, szabadoson. Keresztségünkben felénk ragyog Jézus Krisztusnak, a világ világosságának fénye, aki azt akarta, hogy úgy világoljon a mi fényünk, hogy az emberek cseleke­deteinket látva dicsőíthessék a mennyei Atyát! Drenyovszky János Keletnémet egyházi küldöttség a Szovjetunióban A Prágai Keresztyén Békekonferencia kelet-németországi regionális bizottságának egy küldöttsége utazott július 24-én a Szovjetunióba, Nikodim metropolitának, az Orosz Orthodox Egyház külügyi hivatala vezetőjének meghívására. A küldött­ség tagjai: D. Schönherr eberswaldi szuperintendens, D. Bandt greifswaldi professzor, dr. Bassarak berlini lelkész, C. Ord­nung, a regionális bizottság titkára, Hertzsch jénai lelkész I és Helmut OrphaL Kegyes hazugság Minden hazugság undorító és elítélendő. A kegyes ha-r zugság kétszeresen az. A ke­gyes hazugság és a hazug ke­gyes nem ritka madár. Ezért is óv Jézus olyan féltő gond? dal: Őrizkedjetek a hamis prófétáktól. Ok a gyülekezet legveszedelmesebb ellenségei; akik reá nem kisebb bajt je? lentenek, mint amikor egy farkashorda rátör a nyájra,. Nem vitás, hogy Isten gyüle­kezetének minden időben a hazug kegyesek kegyes hazug­sága ártott és árt máig is a legtöbbet. Akik azt mondják: Uram, Uram, s ugyanakkor nem cselekszik a mennyei Atya akaratát. A vallástételt tehát nem követi, helyeseb­ben, egyidejűleg nem kíséri az életfolytatás, mely végered­ményben nem más, mint en­gedelmesség Isten akarata iránt. Aki vagyok, s amit cse­lekszem, elválaszthatatlanul összetartozik. Mindenütt, ahol ez az összefüggés és egység meglazul, vagy megsemmisül, hazuggá lesz a kegyes és ha­zuggá a keresztyén élet. Miről ismerhetők meg a ha­mis próféták és a hazug ke­gyesség? Honnan veszem ész­re: kegyességük nem valódi, utánzat csupán? Az a szomo­rú körülmény, hogy olyan so­kan hallgatnak rájuk és hogy a hazug kegyesség ragálysze- rűen terjed, arra utal, hogy nem könnyű felismerni őket- Nemegyszer olyan szépen mondják az Uram, Uramot, hogy azon vesszük észre ma­gunkat: velük együtt mondo­gatjuk. Miről ismerhetők hát meg? Gyümölcseikről — mond­ja Jézus. E mondat rövidségé­nél csak igazsága meglepőbb, sőt megdöbbentőbb. Nem eredményeikről és sikereirőL A hamis próféták ugyanis nem­egyszer szédítő eredményeket érnek el. és kápráztató sikere­ket mutathatnak fel. Hitlerért milliók őrjöngtek; Európa egyes országait egy Tommy Hicks nevű 'csodatevő és gyó­gyító járja be. Sikere elké­pesztő, ugyanakkor nyilvánva­lóan a hamis próféták fajtájá­ból való. Gyümölcseikről is­meritek meg őket, tanít Jézus. Jó fa rossz gyümölcsöt nem teremhet, ez lehetetlenség, ki­zárt dolog. így a hamis prófé­ta sem teremhet jó gyümöl­csöt, ha mégoly sok sikerrel kápráztat is el. Őrizkedjünk hát tőlük, s ami ezzel össze­függ: ne legyünk hamis prófé­ták! Ennek kísértése és lehető­sége ugyanis szintén fennálL Mi mondjuk az Uram, Uramot — s ugyanakkor saját akara­tunkat erőszakoljuk keresztül, kíméletlenül. Mi válunk má­sokat megtévesztő gyülekezeti tagokká, akiknek kegyessége hazug, élete gyümölcstelen. Et­től a kísértéstől csak Isten Szent Lelke óvhat meg min­ket. Ahol a Léleknek hálából engednek, ott az Uram, Uram nem megszokásból, vagy ön- ámításból hangzik, hanem ör­vendezésből, s ott életünk ak­kor is őt magasztalja, ha egy szót sem szólunk. w. ö> » X

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents