Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1965-07-25 / 30. szám
avatás Felejthetetlen városok — felejthetetlen emberek III. Látogatás élőknél és holtaknál Kétbodony, Nógrád megyének, „a magyar Svájc”-nak egyik legszebb községe. 1681 óta laknak itt evangélikusok. A község a magyar történelembe is beírta nevét. 1710- ben Rákóczi Ferenc, a magyar szabadsághős, a község egyik dombjáról nézte végig a rom- hányi csatát. Július 11-én meglátogatta a kétbodonyi egyházközséget D. Dr. Vető Lajos püspök, hogy felavassa annak új lelkészlakását. A püspököt elkísérte felesége, Fülöp Dezső püspöki -ötkár és Kőszeghy Tamás, egyházkerületi lelkész. Az új parókia modernvonalú, szép épület. Építése 200 000 Ft-ba került Az ös§zeg egy részét az egyházkerülettől kapta segélyképpen a gyülekezet. A 460 léiket számláló gyülekezet minden felnőtt tagja három napi társadalmi munkát vállalt az építésnél, ezenkívül maguk is szépen adakoztak. A gyülekezetbe érkező püspököt, az úji lelkészlakás udvarán lelkészével az élen, a presbitérium . várta és Ba- gyinszky István gondnok köszöntötte. A délelőtti istentiszteleten a püspök hirdette Isten igéjét Róm. 2, 9—11 alapján: Ezen a szép vasárnapon azért vagyunk együtt — mondotta —, mert nagy öröm, hogy ez a gyülekezet új lelkészlakást épített. Öröm ez ennek a gyülekezetnek, öröm az egész egyháznak, öröm a benne lakó lelkésznek és családjának. örülünk, hogy a gyülekezet a munkából olyan szépen kivette a részét Kicsinyek és nagyok dolgoztak az épületen. Az a reménységünk, hogy az új lelkészlakás a jövőben élő lelkészek lakása is lesz! Mert mi nemcsak a mában élünk, amelyek közül, az egyik a i vietnami kérdésre vonatkozik, a másik pedig az „általános ■ határozatokat” tartlamazza, és felméri a világ „feszültségi góc”-ait. A vietnami határozat hangsúlyozza, hogy tiszteletben kell tartani a vietnami nép jogát a függetlenségre és az egységre. Követeli a Kongresszus az amerikai agresszió haladéktalan megszüntetését, az amerikai és az őket támogató csapatok haladéktalan kivonását Dél-Vietnamból, a támaszpontok megszüntetését, az Észak-Vietnam ellen intézett agresszív cselekmények felszámolását. Aztán a határozat kéri a világ valamennyi békeszerető és demokratikus szervezetét, hogy állandó és nagy erejű mozgalmakkal nyújtson segítséget az igazságáért küzdő vietnami népnek. — Az „általános határozat” megemlékezik a gyarmati sorban tartott népek felszabadító harcáról (Angola, Portugál- Guinea stb.), a neokolonista összeesküvésekről, az amerikai imperializmus latin-amebanem a jövőre is gondolunk. Arra a kérdésre, hogy lesz-e szükség lelkészre a jövőben, Isten igéje adja meg a választ. Isten igéjie pedig így adja meg a feleletet: A jövőben is szükség lesz olyan lelkészi szolgálatra, amely tanítja a rosszat kerülni és a jót követni. A lelkészek tanítsák a gyülekezet népét a jó cselekvésére. A lelkész a lélekkel foglalkozik s arra figyelmeztet, hogy figyeljünk az erkölcsi törvényekre. És ha figyelünk, akkor nem fogunk ingadozni és tudjuk, mit kell cselekedni. Nézzük meg az ige második felét is — folytatta a püspök —: Dicsőség, tisztesség és békesség minden jót cselekvőnek! Annak, aki a jót cselek- szi! Akkor is, ha nehéz a jót cselekedni, mert könnyebb kerülni a munkát, mint dolgozni. Könnyebb nem törődni a másik emberrel, mint törődni. Könnyebb nem törődni a szülőkkel, mint segíteni őket! Nem volt könnyű a parókia építése sem! De megépítették! És most az ige dicsér benneteket. Szokták mondani, hogy egyedül Istené a dicsőség, de Isten nem irigy. Az ige azt mondja, hogy dicsőség a jót cselekvőknek. Az istentiszteletet kővető díszközgyűlésen Brena János gyülekezeti felügyelő köszöntötte a püspököt és többek között a következőket mondta: A keresztyén ember életében a vasárnapok nemcsak pihenést, nanem ünneplést is jelentenek. Kétszeres az örömünk, mert új lelkészlakást avatunk és eljött hozzánk egyházkerületünk püspöke. A köszöntés után egy konfirmandus lány virágot adott át a püspöknek. Majd Csőváry Dezső gyülekezeti lelkész ismertette az új rikai akcióról, Kuba fenyegetéséről, a nyugatnémet atomfegyverkezésre irányuló törekvésekről és mindezeket határozottan elítéli. Hangsúlyozza a határozat, hogy létre kell hozni a közép-európai atommentes övezetet, el kell tiltaná az atomfegyverek használatát. Minden atomhatalomnak ki kellene jelentenie, hogy sohasem használja elsőnek az atomfegyvert. Véget kell vetni a fegyverkezési versenynek és gyakorlati intézkedéseket kell tenni a leszerelésért. Mindezekért egységesen kell fellépni a népeknek. A magyar békedelegáció tagjai felszólalásaikban kifejezésre juttatták népünk és kormányunk álláspontját a fenti kérdésekben és állást foglaltak a béke, a leszerelés, a békés együttélés mellett. Hisszük, hogy ezzel is segítettük a békés jövendő kialakulását. Alig kívánhatunk most mást, mint ezt: Ragyogjon a szivárvány ne csak Helsinki, hanem az egész világ felett! D. Káldy Zoltán lelkészlakás építésének történetét. Elmondta, hogy az építés kezdetén sokszor gondoltak arra, hogyan fogja ez a kicsiny gyülekezet hordozni a nagy terheket? De segítségünkre sietett az egyházkerület és a hívek erejükön felül dolgoztak és adakoztak! Ismertette az 1878-as kanonika vizitáció jegyzőkönyvét, amelyből kitűnik, hogy már akkor vizesnek ,és az egészségre károsnak találta Szeberényi Gusztáv superintendens az épületet. A régi lelkészlakást 1963- ban bontotta le a gyülekezet és ez év nyárelejére lett készen az új épület. A díszközgyűlés után a templomozó hívek a parókia udvarára vonultak, ahol D. Dr. Vető Lajos püspök a 127. zsoltár első verse alapján megáldotta és szolgálatra átadta a kétbodonyi gyülekezet szép és új lelkészlakását. A délutáni istentiszteleten a püspöki titkár hirdette Isten igéjét. MOSZKVAI NAPJAINK ELSŐ REGGELÉN templomba mentünk. Vendéglátóink nagyon kedvesen mondották, hogy „Isten áldásának kérésével kezdjük el azt a munkát, amely szovjetunióbeli tartózkodásunk alatt vár ránk”. Szívünk szerint kerestük fel Alexij pátriárka székesegyházát. Bár hétköznap reggel volt, szép számmal voltak a hívek a templomban. Különböző ikonok előtt imádkoztak és közben egy kis csoport vezetésével folyt az ének. Mindig átmelegíti szívemet az ortodox egyház, illetőleg a hívek éneklése. Állandóan az az érzésem, hogy valahonnan, nagyon messziről és nagyon mélyről hangzik az ő énekük. Az is igaz, hogy egyetlen keresztyén egyház sem fordít akkora gondot papjainak a jó éneklésre való kiképzésére, mint az ortodox egyház. De a híveknek is meg kell tanulniuk a biztos éneklést, mert az ortodox templomokban nem kíséri orgona az éneket. Az éneklés mellett az ortodox templomokban mindig felfigyelek az imádkozás módjára. Tudom, hogy egy bizonyos külső magatartásból nehéz megítélni az imádkozás őszinteségét, mégis az a benyomásom, hogy az ortodox egyház tagjai igen komolyan veszik az imádságot és valahogy külső magatartásukon is meglátszik ez. Mintha több volna náluk a bensőségesség, a melegség és mintha az „imádás” jelleg jobban előtűnne, mint a protestáns vagy róm. katolikus vallásokban. Az természetesen egy más kérdés, hogy mi protestánsok az ikonok előtt való imádkozást másképpen ítéljük meg, mint az ortodox egyházban. A patriarcha templomának megtekintése után látogatást tettünk az Orosz Ortodox Egyház moszkvai patriarchátusa külügyi hivatalában. Ennek a hivatalnak Nyikodim metropolita a vezetője. Munkatársaival együtt fogadott bennünket. És itt megint csak el kell mondanom, hogy a testvérszeretet és vendégbarátság gyakorlása nagyon jellemző az orosz ortodox egyházra és papjaira. Szolgálataim során sok nyugaton élő egyház köreiben megfordultam, gyakran tapasztaltam közöttük megértést, megbecsülést és szeretetet is, de a szeretetnek a közvetlenségét, spontánságát és „magától értődöttség”-ét mindig jobban megtapasztaltam az orosz ortodoxok között. Ez nemcsak abban nyilatkozik meg, hogy háromszoros csókkal köszöntenek és ugyanígy búcsúznak, hanem abban a „légköriben is, amit maguk körül teremtenek. Ebben a légkörben azonnal otthon érzi magát az ember és feloldódik. Maga Nyikodim metropolita is ilyen melegszívű ember. Ugyanezt kell elmondanom legközvetlenebb munkatársairól Alexij tallini érsekről, Filaret püspökről vagy Bujev- szkijről, aki a külügyi hivatalnak adminisztrációját is végzi. Ennél a látogatásnál kitűnt, hogy a nemzetközi egyházi élet problémáit mennyire hasonlóan ítéljük meg. A nézetek azonosságán alapuló ösz- szehangoltság lett nyilvánvaló a hosszúra nyúlt tárgyalásunk során. Ez elsősorban abból adódott, hogy az elmúlt 5—6 évben mindenek előtt a Keresztyén Békekonferencia munkaterületén, de másutt is gyakran találkoztunk, sokat tanácskoztunk egymással és egyforma célokat tartottunk szem előtt. Kétségtelen, hogy a jövőben is kölcsönösen segítenünk kell egymást a nemzetközi egyházi életben végzendő további szolgálataink közben. NAGY ÉLMÉNYT JELENTETT SZAMOMRA Alexij patriarchával való találkozásunk. Bár többször jártam már Moszkvában, de vele csak most találkoztam először. Tudtam róla, hogy egyházát és az orosz népet áldozatosan szerető ember. Hallottam azt is, hogy igen magas műveltségű, franciául kitűnően beszélő főpap. De különösen azt jegyeztem meg vele kapcsolatban, amit a második világháború alatti magatartásáról hallottam. Ebben az időben Leningrádban volt metropolita. Leningrádot körülkerítette a fasiszta német hadsereg és kiéheztetéssel akarta térdre kényszeríteni. Az ostrom 900 napig tartott! Borzalmas éhínség lépett fel a városban. Több mint 500 000 ember pusztult éhen! Eközben Alexij, — az akkori metropolita szinte reggeltől estig prédikált a templomban és bátorította, vigasztalta és ellenállásra biztatta a híveket. Azt mondják, hogy az éhségtől ő maga is olyan volt, mint az árnyék, de azok az emberek is, akik prédikációit hallgatták árnyékként voltak jelen a templomban és gyakran az éhségtől ott haltak meg. De ő nem hagyta abba szolgálatát és lázított a fasiszták ellen. Végül az ikonok aranyát szedette le, gyűjtést rendezett az ortodox hívek között és egyik gyárban tankokat rendelt meg a szovjet hadsereg részére. Végül is Leningrad, ez a hősi város túlélte az ostromot. Iszonyatos veszteségek árán ugyan, de nem adta meg magát. Alexij példát mutatott arra, hogy mi a ha- I zaszeretet. Most, amikor kezet fogtam a 88 éves patriarchával, a fentebb elmondottak mind eszembe jutottak és átmelegedett a szívem. Amikor a beszélgetés során megtudta, hogy a magyar delegáció valamennyi tagja lelkész, azt mondotta: „Testvéreim, Isten szolgájának lenni igen nagy boldogság!". Majd amikor a felekezetek közötti különbség jött szóba, megjegyezte: „Azt kell nézni, ami összeköt és nem azt, ami elválaszt!”. Ugyanezen a napon részt vettünk a baptisták istentiszteletén. A gyülekezet élén az egész világ keresztyénsége előtt jól ismert Zsitkov elnök és Karev főtitkár fogadott bennünket. De ott volt Micz- kievics lelkész is, akivel ugyancsak többször volt találkozásunk. A nagy gyülekezet előtt Bartha Tibor püspök adta át a Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának üdvözletét, majd a magyar delegáció tagjai sorába tartozó Sáhó Miklós kiskőrösi baptista lelkész hirdette az igét. Szép jelenet volt, amikor Sáhó lelkész Dr. Kopolovics Iván ortodox protoierej kíséretébe ment a szószékre. Kopolovics Iván évekig volt a magyar ortodox egyház adminisztrátora Budapesten és így a tolmácsolás szolgálatát kitűnően tudta elvégezni., AZ ÉLŐK UTÁN A HOLTAKAT is meglátogattuk. Többen kértük vezetőinket, hogy kimehessünk a temetőbe is. Így jutottunk el a Novo- Devicsi kolostor temetőjébe. Ebben a temetőben sokan pihennek olyanok, akiknek nevét ismeri az egész világ: kiváló írók, tudósok és művészek. Napok kellenének ahhoz, hogy csak a legkiválóbbak sírjához eljussunk. Először Gogol (1809—1852) sírjánál álltunk meg. Sírkövére ezt az igét írták: „Még betölti szádat nevetéssel és ajkaidat vígassággal". Míg a sírja mellett álltam először két műve „jött elém”: „Revizor” és a „Holt lelkek”. De aztán eszembe jutott a „Köpeny” c elbeszélése is7 amelyre célozva később Dosztojevszkij azt mondotta: „Mindannyian a Köpenyből bújtunk elő”, jelezve, hogy Gogol éppen a „Köpeny” c. művével nyitotta meg annak a kritikai realista orosz irodalomnak az útját amely Turge- nyevtől, a fiatal Dosztojevszkijtől Csehovig vezet. Milyen bámulatosan ismerte Gogol a saját orosz népét, a birtokos nemességet, a cári hivatalnokokat, a sivár kisvárosokat, az elhanyagolt vendégfogadókat, a jobbágyokat, a kocsisokat és a szállodai szolgákat, az állami hivatalnokok rigolyáit, különcségeit, ugyanakkor a nép nagyságát, erejét és erényeit! Milyen kíméletlen élességgel leplezte le a cári Oroszország hivatalnoki karának törvény- sértéseit és önkényeit és milyen bátran támadta meg a feudalista társadalom alappilléreit. A „Holt lelkek” valóban a földesúri Oroszország torzszülötteinek, élősködő típusainak a képcsarnoka. — Ügy álltam a sírja mellett, mint aki tudta: ennek az írónak az volt a célja, hogy a valót, az igazat lássa és láttassa és hogy művei „azt hozzák felszínre, arái állandóan előttünk van, de amit a közömbös szemek, mégsem látnak”. AZTÄN megálltunk Csehov (1860—1904) fehér márvány síremlékkel jelzett sírja mellett. A jóval később meghalt felesége sírja is itt van. A két sírra ráhajol egy gyümölcsökkel teli meggyfa ág. A XIX. századi orosz realizmus fejlődésében kiemelkedő helyet foglal el ez a nagy író. Átfogó képet tudott rajzolni az orosz társadalom életéről a demokratikus fejlődés fellendülésének a küszöbén. Ragyogó tollú humorista volt! A cári Oroszország torz társadalmi jelenségeit nagyszerű szatírával tudta bonckés alá venni. Ki ne olvasta volna közülünk vagy legalább ki ne hallott volna ezekről a nagyszerű művekről: „Három nővér”, Ványa b,ácsi”, „Cseresznyéskert”! Végül megálltunk Duna- jevszkij sírja mellett (1900--- 1955). Hangulatos zenéjét sokan szeretik.' Míg a sírja mellett álltam „Szabad szél” c. művének néhány kedves dalI lámát hozta felém a szél... (Folytatjuk) D. Káldy Zoltán Fülöp Dezső Dr. Andre Appel a Lutheránus Világszövetség új főtitkára Július 14-én vált ismeretessé Genfben, hogy a Lutheránus Világszövetség új főtitkárává dr. André Appel francia lelkészt hívták meg. A lutheránizmus és az ökumené köreiben jól ismert 43 éves André Appel lelkész az Elzász-Lotharingiai ágostai hitvallású evangélikus egyház tagja. Több év óta kapcsolatban áll a Lutheránus Világszövetség szolgálatával, különösen is az egyetemi ifjúsági munkával. Strassburgban született, 1921. december 20-án, s a múlt év szeptemberétől szülővárosa egyik gyülekezetének lelkésze. Ezt megelőzően nyolc éven keresztül a franciaországi Protestáns Egyházi Szövetség főtitkára volt. Még előbb több éven keresztül gyülekezeti lelkész volt az elzászi Wissenburgban és egyetemi lelkész a párizsi Cité Universitären. Teológiai tanulmányait a strassburgi egyetem protestáns teológiai fakultásán végezte. Egy ideig a francia nyelv lektoraként működött a Northfield-i St. Olaf kollégiumban (Minnesota, USA). 1949-ben szentelték lelkésszé. 1957-ben az Eastpn-i Lafayette Collegium (Pensylvania, USA) teológiai tiszteletbeli doktori címmel tüntették ki. „Testvéreim javáért...” 125 éve született Sántha Károly Gyülekezeteinkben gyakran énekeljük énekeskönyvünk 446. számú énekét, amely egyik legfontosabb feladatunkról, az egymás iránti, Isten szeretetéböl fakadó, adakozásban, segítő- készségben megmutatkozó szeretetünkröl szól. Talán ezzel az énekkel kapcsoltan találkozunk leggyakrabban szerzőjének, Sántha Károlynak a nevével. Élete és szolgálata arra az időszakra esik, amelyben egyházunk is szorosabb kapcsolatba került a dualista államvezetéssel, és bizonyos mértékben eltávolodott addigi, három évszázados haladó hagyományaitól. Sántha Károly 1840. október 22-én, Kecskeméten született. Édesapja, Sántha Sándor, köztiszteletben álló szűcsmester volt. Otthonában 8 gyermeket kellett ellátnia és felnevelnie. Édesanyja esti énekeiből tanulgatta az egyház- és hazaszeretetei. Tanulmányait a helybeli református gimnáziumban folytatta és fejezte be, de az V. osztályt Sopronban járta. Csendes családi beszélgetések formájában tervezgették az éleseszű ifjú jövendőjét. Eleinte az orvosi pálya iránt érdeklődött, de édesanyja és lelkipásztora tanácsára mégis a pesti közös protestáns teológiai főiskolára iratkozott be. Ott olyan neves tanárai voltak, mint Ballagi Mór, Török Pál, Háberern Jonathán, Székács József. Teológus társa volt Györy Vilmos és Zsilinszky Mihály. A főiskola az evangélikus és református ifjakat a testvériség jegyében a gyakorlatias együttmunkál- kodásra nevelte. A teológiai tanulmányok mellett irodalommal, versírással is foglalkozott. Székács József, Szász Károly, majd Karsay Sándor is biztatták, hogy intenzívebben foglalkozzék az irodalommal. Székács József egy alkalommal Arany Jánosnak is bemutatta. Arany János útbaigazítással, hasznos tanácsokkal is ellátta az ambiciózus fiatalembert. Lelkipásztor volt. Pályafutását Sárszentlörincen kezdte meg, mint káplán, 1866-ban. Egy év múlva Tolnanémedibe került parochus-lelkésznek. Itt ismerte meg feleségét, alapított családot és született első gyermeke. 1868-ban már a sandi eklézsia mondhatta lelkészének. Tovább gyarapodott családja: két gyermeke született. Üj emberek, új szokások gazdagították lelkipásztori szolgálatát. 1870-ben Várpalotára került lelkésznek. Hat esztendeig tartó várpalotai szolgálata után, 1876-ban visszakerült kezdőhelyére, Sárszentlőrincre, hogy ezután 34 esztendeig, a tekintélyes, gazdag múltú gyülekezetben hirdesse Isten igéjét. Gyülekezetében nagyon élénken éltek a 48-as eszmék és célkitűzések, és ezek lelkészi szolgálatára is jó hatással voltak. 1911. április 16-án vonult nyugalomba. Nyugdíjas éveit Budapesten élte. Költő volt. Költészetét lelkészi szolgálata termékenyítette meg. Nem személytelenül írt az örömről, szeretetről, fájdalomról, boldogságról, bánatról, hanem mindig kiábrázolódva láthatta híveinek, a falu népének arcán. Költeményei a „Ko- szorú”-füzetekben, a Vasárnapi Újságban, a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapban jelentek meg. önállóan is kiadta őket, „Költemények", „Olajfalevelek”, „Az életből” címmel. „Buz- góság könyve" imádságos könyvének a címe. 1888-ban adta ki. Tartalmából kiemelkedik a nagy reformátor születésének 400. évfordulójára írt „Luther” című verses imádsága. 25 éves lelkészi jubileumára írta „Pályám fordulóján" c. költeményét. Az 1911-ben kiadott Keresztyén (Dunántúli) Énekeskönyv 105 eredeti énekét és 69 ének-átdolgozását közölte. Jelenlegi énekeskönyvünkben is sok szép éneke megtalálható. A Karsay— Czékus-féle Agenda több imádságát átvette. Sántha Károly 1928. szeptember 6-án halt meg és szeptember 9-én a farkasréti temetőben temette el Raffay Sándor püspök. Jóéi 2:28 alapján elmondott igehirdetése értékelés is volt: „ ... Sántha Károlyra igazán kiöntötte az Ür az ő Lelkét. Ez a Lélek tette olyan széppé, tartalmassá, áldotta és vonzóvá az életét...” Sántha Károly figyelmeztetése nekünk is szól: „ ... aki boldogít mást, boldog csak az lehet!” b. b. Albrecht Goes: KEZEK Álmodom bár, de szívem éber. Mély szurdok alján egyedül megyek és jobbra-balra sűrű-sűrű erdő, s aas ösvény oly szűk, (mindig ez az álom!) hogy egy embert is alig enged át. Mert szinte már a földtől ág-bogak fonódnak térdem, csípőm, vállam mellett a fejemig föl, és él e sövény, mert csupa kézből áll, esdő kezekből, és értem nyúlna mind, egytől egyig. Ez a kéz forró, amaz jéghideg, van kemény is, és van bátortalan, ez ragyog, mint az élet, azt a gond terjengeti, itt meg mint maga az elhagyottság ős rimánkodása vonaglik egy — s nekem csak két kezem van és sürgetően hív a hosszú út. Sietnék — ahogy álmában siet az ember — szökném, félretolva mind (finoman, persze,) a kérő kezet, mert célom int, s az este rámhanyatlik. De itt egyszerre elszakad az álom. Ébren van minden — bár legéberebben egy kérdés éget: azt a sok kezet, mely reád vár, amerre elhaladsz, hagyhatod-e életed útfelén? Fordította: Bodrog Miklós Szivárvány Helsinki felett (Folytatás az 1. oldalról) | désekben. Ez az egység jutott ták között is megmaradt az kifejezésre a szinte teljes egy- egység a leglényegesebb kér- | hangúsággal elfogadott két határozatban
