Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1965-07-04 / 27. szám

A sokoldalú és párhuzamos párbeszéd útja A pesthidegkúti gyülekezet örömünnepe (Folytatás az 1. oldalról) kezdte munkáját. A bizottság­nak nesm tartozik feladatai kö­zé, hogy az egyházak nevében döntéseket hozzon, ellenben arra kell vállalkoznia, hogy közös véleményt alakítson ki azokat az elveket illetően, amelyeken az Egyházak Világ­tanácsa és Róma kapcsolatai­nak alapulniuk kell és azt a módot illetően, ahogyan to­vább kell fejleszteni ezeket a kapcsolatokat. Aztán vannak olyan témák is, amelyeket nem elegendő megbeszélnie két-két tagegyháznak egymás­sal — vagy esetleg Rómának és valamelyik tagégyháznak —, hanem szükség van arra, hogy egy nagyobb összefogó szerv, pl. az Egyházak Világ­tanácsa beszélje meg Rómával. Ezek közé tartozik pl. az egész emberiség javát (filantrópia) szolgáló közös akciók megszer­vezése vagy az egyházak kö­zött feszültségeket okozó problémák (vegyesházasság, vallásszabadság, az egyik fele- kezetből a másikba való átvé­tel), továbbá a közös missziói mezőkön felmerülő kérdések megbeszélése. Az Egyházak Világtanácsa azonban — nagyon helyesen nem tekinti illetékesnek magát arra, hogy hitbeli és még sok más kérdésben dönt­sön a tagegyházak nevében. Az Egyházak Világtaná­csa magát csupán fórumnak tekinti a párbeszéd számára. Ez annál is érthetőbb, mert az Egyházak Világtanácsa nem ;,egyház”, hanem ökumenikus szervezet. Az ökumenikus párbeszédnek pedig — annak helyes értelme szerint — az egyházak egymással folytatott beszélgetésének kell lennie. Róma is „egyház-ként kíván részt venni a párbeszédben, világos, hogy a partnernek is s,egyház”-nak kell lennie. Ez csak úgy lehetséges, hogy nemcsak az Egyházak Világta­nácsa, hanem maguk az egy­házak is beszélgetnek Rómá­val. Ebbe a vonalba esik bele az á terv, hogy o felekezeti világ- szervezetek is párbeszédet folytatnak majd Rómával. Bea bíboros genfi látogatásakor ki­jelentette, hogy a Lutheránus Világszövetséggel is szeretnék megkezdeni a párbeszédet. Lehetőségnek kell lennie arra, hogy az egyes ún. „nemzeti egyházak”, tehát pl. a magyar- országi evangélikus egyház is részt vegyen valamilyen for­mában — amennyiben ezt kí­I vánjuk —v a Rómával való párbeszédben. Az ily módon folyó párbe­szédet nevezhetjük „sokoldalú és párhuzamos párbeszéd’’-nek, mert miközben az Egyházak Világtanácsa párbeszédet foly­tat Rómával, ezzel párhuza­mosan belekapcsolódhatnak a párbeszédbe a felekezeti világ- szövetségek, sőt ezen túlme- nőleg a különböző országok­ban élő egyházak is. Magunk részéről a párbe­szédnek ezt a sokoldalúságát helyeseljük, mert ezáltal biz­tosítottnak látjuk az egyes egyházak önállóságát, döntési szabadságát, kritikáját és sa­játos helyzetükből adódó szem­pontok érvényesítését. A ma­gyarországi evangélikus egy­háznak pl. vannak olyan ta­pasztalatai a „római kato­likus kérdés”-ben — és ezek a tapasztalatok gyűlnek a je­lenben is! — amelyekre való nemfigyelés erősen hiányossá tenné a Lutheránus Világszö­vetségnek Rómával való pár­beszédét. Arra természetesen mindig nagyon kell majd vigyázni, hogy ahol kétoldalú beszélge­tés jön létre — vagyis Róma és valamelyik felekezeti világ- szövetség vagy nemzeti egy­ház között — a beszélgetés „ökumenikus távlatú” legyen, tehát ne jöjjön létre olyan megállapodás, amelynek az egész ökumené érezné meg hátrányát. 3. Milyen céllal follyék a sokoldalú párbeszéd? Etekin- tetben szerte a világon igen különbözők a vélemények. Vannak „minimálisták”, akik azt mondják: „fontos, hogy beszélgessünk, aztán majd meglátjuk mi lesz”. Vannak „maximalisták”, akik így nyi­latkoznak: „Aki nem egy le­hetséges és látható egység ér­dekében kezd tárgyalni Rómá­val, az jobban teszi, ha neki sem fog.” Magunk részéről he­lyesnek tartjuk, hogy a pár­beszéd során legyen egyre nyilvánvalóbbá az az egysé­günk, amit nem csinálni kell, hanem, ami adva van Jézus Krisztusban. Viszont nem ta­gadjuk: annak „láthatóvá” vá­lását az eschatológia területé­re utaljuk. Ennek az escha- tológiának fényében azonban már most sokat tanulhatunk egymástól és a „jól tanulás” következtében néhány követ­keztetést is levonhatunk majd. ami egy-egy arasszal közelebb vihet bennünket a hitbeli egy­séghez is. Természetesen egy olyan „egység” felé — amely valamennyi Rómán kívüli ke­resztyénnek, a római egyházba, való betérése és a római pápa elismerése útján jönne létre, még ezt az „arasznyi lépés”-t sem vagyunk haljandók meg­tenni. Viszont szívesen lépünk előre egy olyan egység felé, amelynek tartalma és formája az evangéliumban való egység. Efelé vezető úton máris együttjárhatjuk a „diakóniai egység” útját: az egész keresz- tyénség egységes fellépését a háború, a szegénység, a társa­dalmi elmaradottság, a járvá­nyok, az éhség, a gyarmati el­nyomás ellen és együttesen küzdhetünk a békéért, a népek megértéséért, a több és igazsá­gosabban elosztott kenyérért. Etekintetben már történtek szép lépések és közös akciók, de még messze vagyunk attól, hogy ránk is vonatkozzék Jé­zus szava: „ami tőle telt, azt tette”. Ebben a közös munká­ban lehetetlenné válna az is, hogy az „egység” valaki ellen irányuljon és eszköz legyen a világ megosztásában. A párbeszéd folyhat a saj­tóban is. Az utóbbi két-három évben számtalan cikk jelent meg magyarországi evangé­likus egyházunk sajtójában is az „egység” kérdésében is. Természetesen ezek a cikkek nem egyformák és itt- ott kisebb hibák is fordulhat­tak azokban elő. Egyes nyu­gati lapszerkesztők azonban igen furcsán értelmezik a pár­beszéd módját, mert egyik­másik kérdésben való vélemé­nyünket — amely eltér az övükétől és esetleg néhány nyugati egyházi ember véle­ményétől — egyszerűen „tá- madás”-nak minősítik, hol a Lutheránus Világszövetség, hol az Egyházak Világtanácsa, hol az „egység” ellen. Ez a módszer azonban a „hideghá­ború” fegyvereinek alkalma­zását jelenti, a párbeszédet a „hidegháború frontjá”-ba ál­lítja és éppenséggel nem az „egység”-et szolgálja. Kijelent­hetjük: anélkül, hogy bárkit és bármit támadni akarnánk, a párbeszéd során mindig el fogjuk mondani véleményün­ket az előkerülő kérdések kap­csán éppen az igazi és nem „hátsó célú”, hamis egység ér­dekében, még akkor, is, ha a hidegháború poraiból megele­venedett bajnokai, azt „táma- dás”-nalc is minősítik, mások pedig „lemaradás”-nak jelöl- getik. D. Káldy Zoltán A GYÓNÁSRÓL (Folytatás az 1. oldalról) 1. Mi a biblia, közelebbről Jézus Krisztus és az apostolok tanítását valljuk és gyakorol­juk a gyónással kapcsolatban is, s azt tartjuk helyesnek és elegendőnek lelkiismeretünk megnyugtatására. 2. Nem helyeseljük a fülbe- gyónást, s a feloldozásnak at­tól függővé tételét, mivel az a) bibliaellenes, b) elhomályosítja Isten bűn­bocsátó szeretetét és Krisztus megváltó érdemét, c) mérhetetlen lehetőséget ád a gyóntató papnak és egy­házának a lelki terrorra, a hí­vek lelki pórázon, a szellemi kiskorúság állapotában tartá­sára. Még ha Jakab apostol levele 5, 16-ot („Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket”) úgy is értenénk, hogy a bűnö­ket egyenként kell felsorolni, akkor is az „egymásnak" ki­fejezést nem lehet figyelmen kívül hagyni: a papnak csak akkor van erkölcsi joga meg­követelni, hogy a gyónó rész­letesen vallja meg bűneit, ha ő is hajlandó ugyanezt tenni a gyülekezetben és a gyüleke­zet előtt. Különben a fülbe- gyónás a lelki imperializmus fegyvere. Ha valaki elmondja a papnak legintimebb titkait, a kezében van akkor is, ha az a legtisztességesebb ember, s minden körülmények között megőrzi a gyónási titkot. MA MÄR JÓL ISMERT PSZICHOLÓGIAI TÖRVÉNY­SZERŰSÉG, hogy az, aki tit­kait részletesen feltárja, lelki­leg „hozzákötődik” gyóntató­jához, akár tudja, akár nem. így éppen az ellenkezője kö­vetkezik be annak, mint amit Jézus Krisztus evangéliuma jelent: az illető nem hogy nem szabadul meg terhétől, hanem egyenesen lelki rabságba ke­rül. Igen súlyosan sérti tehát embertársa szabadságát az, aki fülbegyónást követel. Az a szülő pedig, aki gyermekeit olyan vallásban nevelteti, ahol a fülbegyónás kötelező, szelle­mi kiskorúságra kárhoztatja őket. Tehát nemcsak magunk óvakodjunk a fülbegyónástól, hanem embertársainkat is vi­lágosítsuk fel annak rendkí­vül súlyos következményeiről, s az evangélium tiszta tanítá­sával nyújtsunk segítséget a gyónás helyes megértésére és gyakorlására. Mindenesetre a mi lelkészeink nem követel­hetnek meg többet hittestvé­reinktől az úrvacsoravételt megelőző gyónás során, mint amire ők maguk is hajlandók a gyülekezetben, hogy t. i. ál­talánosságban megvallják bű­A Lutheránus Világszövet­ség végrehajtó bizottsága nem­rég tartotta ülését a tansániai Arushaban és azon több fon­tos határozatot hozott. Elhatározta például, hogy a Második Vatikáni Zsinat 4. ülésszakán 4 evangélikus megfigyelő lesz Rómában, mégpedig dr. Vajta Vilmos, a strassburgi evangélikus öku­menikus intézet kutatópro­fesszora, Sven Silen svéd püs- I nösségüket Isten és a gyüle­kezet előtt. A vatikáni zsinattól várjuk az igazi reformokat a gyónás kérdésében is: azt t. i., hogy a fülbegyónást elveti, s a bűn­bocsánat evangéliumát a Szent­írásnak megfelelően hirdetteti a gyónás és a gyóntatás alkal­mával is. Mi pedig az ökumenikus párbeszéd során elmondjuk azt is, aminek az orvoslását az írások alapján szükséges­nek tartjuk. Mindezt szeretet­tel tesszük éppen az egység keresztyén reménysége alap­ján, s annak valóságos műve­lése érdekében. De arról sem fogunk hallgatni, hogy mit be­csülünk a római katolikus egyházban, s miben látjuk az együttműködés lehetőségét és szükségességét. Erről már ed­dig is tettünk említést, később pedig részletesen is foglalko­zunk vele. Dr. Vető Lajos pök, dr. W. A. Quanbeck amerikai teológiai professzor és dr. Kristen-Ejnar Skyds- gaard dán professzor. Részt vesznek időnként az üléssza­kon dr. Seppo A. Teinonen, a Finn Ökumenikus Tanács fő­titkára és Kantzenbach, a strassburgi kutatóintézet pro­fesszora is, aki ilyenkor dr. Vajta helyett képviseli majd a Lutheránus Világszövetsé- 1 get. A Lutheránus Világszövetség arushai határozatai A pesthidegkúti templom oltára Az első nyári vasárnapon p örömünnepe volt a pesthideg- p kúti fiókgyülekezetnek. 10 éve szentelte fel templomát Dr. Vető Lajos püspök. A felszen­telés után a gyülekezet min­den évben megemlékezett a templom felszenteléséről, s ugyanakkor tovább építette a templom belső részét. Az első évben cementlapozta a temp­lomot. A másik évben* színes üveggel beüvegeztette az abla­kokat. Majd nagyon jó harmó- niumot szerzett be. Azután ke­resztelőmedencét állított fel. Két kályhát is beszerzett a téli hónapokra. Minden szék­sor elé szőnyeget szerzett. A templom belsejét újra festtet- te, a hajót krémszínűre, az apszist pedig égszínkékre. Az idén pedig az összes székeket rendbehozatta és belakkoztat- ta. A gyülekezet óhaja volt, hogy idén a háíaadó istentisz­teletet a templomszentelő püs­pök végezze. A püspök a meg­hívást szeretettel elfogadta. Június 20-án, ragyogó szép nyári vasárnapon sereglett össze a pesthidegkúti gyüleke­zet a hálaadó istentiszteletre. Az érkező püspököt és felesé­gét Merényi Ferenc pesthideg­kúti felügyelő és Csengödy László lelkész fogadta és kö­szöntötte a presbitérium élén. A püspök még az istentisz­telet előtt megtekintette a templomot és örömét fejezte ki a templom gyarapodó szépsége felett. Pontban féltizenegykor vo­nult be a püspök kíséretével a templomba és foglalt helyet a virágokkal teli oltár mellett. Az oltári szolgálatot Csen­gődy László lelkész végezte. A főének ^után a püspök lépett a szószékre és Máté 21:13 alap­ján hirdette az igét. Többek között ezeket mondotta: „Is­ten azt mondja: az én házam az imádság háza. Istennek te­hát háza van. Otthona van. Az ő otthona, az imádkozó lélek. A templom Isten háza, ha ott imádkoznak. Az ének, az ige, az orgonaszó arra való, hogy imádkozásra, Istennel való ta­lálkozásra, elcsendesedésre, el­mélyedésre indítsanak. Ilyen­kor van hozzánk legközelebb az Isten országa. Ekkor lesz a templom a mi otthonunk is, s benne megpihenünk és erőt kapunk. Tudjuk azonban, hogy nagy kísértés is van abban, ha valaki megízleli az imaélet szépségeit. Ez vezetett bizo­nyos eltévelyedésekre már a keresztyénség első évszázadai­ban. Akadtak remeték, akik elvonultak a világtól, erdők magányába, hegyek csendjébe, barlangok mélyébe, s csak a lelkűk üdvösségének akartak élni. Ha többen voltak, zárdá­kat, kolostorokat építettek. Így jöttek létre a szerzetes és apá­carendek. A reformáció, min­denek előtt Luther Márton, szakított ezzel a keresztyén- séggel. Istennek a törvénye kimond­ja, hogy a hetedik napot az Úrnak kell szentelni, de a hét többi napján minden dolgun­kat végeznünk' kell. Figyeljük meg itt az arányt. Az a dol­gozó, aki fáradtan megy este haza, s otthonában megpihen, felfrissül, felüdül, nem marad ott folyton, hanem az új reg­gel új feladatokra hívja és ő felfrissülve megy a hivatástel­jesítés útjára. Ahogyan az éj­szakát felváltja a nappal, a pi­henést a munka, úgy kell az egészséges léleknek is egyszer befelé, egyszer kifelé fordul­nia, Istennél megerősödve s az emberek között végezve a szol­gálatnak és a szeretetnek a munkáját. — Olyan sok fel­adat vár ránk, amihez sok erő­re, bölcsességre van szükség. Ezen a vasárnapon, amikor mindenki gondol rájuk, tehet- jük-e, hogy ne gondoljunk az árvízkárosultakra mi is, akik talán szükséglakásokban töl­tötték az éjszakát. De az egész országot meg fogja viselni ez a nagy árvíz. A feladatot, amely előtt állunk, a feleba­ráti szeretet leikével kell meg­oldani. A háború réme is fe­nyeget mindnyájunkat. Vele szemben ugyanúgy kell küz­deni, mint a megáradt vizek­kel. Meg kell fékezni a háború erőit emberi összefogással, erővel, emberszeretettel.” A második oltári szolgálat keretében volt az úrvacsora kiszolgáltatása, amellyel na­gyon sokan éltek. Az istentisz­teleten több szolgálattal köz­reműködött a budahegyvidéki énekkar is. Istentisztelet után a gyülekezet még sokáig együtt maradt a templom előtt és szeretete kifejezéseként vi­rággal ajándékozta meg a püs­pököt és feleségét, valamint az énekkar és a gyülekezet idő­sebb tagjait, betegeit. A haza­induló gyülekezet pedig magá­val vitte a püspök igehirdeté­sének utolsó mondatát elköte­lező biztatásként: „Az ö háza az imádság háza, az imádság háza pedig Isten háza!” Csengödy László A pesthidegkúti gyülekezeti énekkar ISTENTISZTELETI REND Budapest, 1965. július 4-én Deák tér de. 9. (úrv.) Trajtler Gábor de. 11. (úrv.) Hafenscher Károly du. 6. Trajtler GÁpor Fa­sor de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán du. 6. Szirmai Zoltán Dózsa György út de. fél 10. fúrv) Szirmai Zoltán Üllői út 24. de. fél 11. Ka­rácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b de. 10. (szlovák) de. 12. (magyar) Thaly Kálmán u. de. 11. Rédey Pál du. 6. ifj. Hegedűs La­jos Kőbánya de. 10. (úrv.) Veöreös Imre Utász u. de. 9. (úrv.) Veöreös Imre Vajda Péter u. de. fél 12 (úrv.) Veöreös Imre Rákosfalva de. 8. Boros Károly Gyarmat u. de. fél 10. Boros Károly Zugló de. 11. Boros Károly Fóti út de. 11. Káposzta Lajos Váci út de. 8. Gádor András Frangepán u. de. tél 10. Káposzta Lajos Újpest de. 10. Blázy Lajos Pesterzsébet de. 10. Soroksár Újtelep de. fél 9. Pestlőrinc de. 11. Pestújhely de. 10. Kürtösi Kálmán Rákospalota MÁV telep de. 8. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Rákospalota Kistemplom du. 3. Rákoscsaba dé. 9. Békés József Rákosliget de. 10. Rákoshegy de. 9. Rákoskeresztúr de. fél 11. du. fél 3. Sashalom de. 9 Karner Ágoston Rákosszentmi­hály de. fél 11. Kamer Ágoston Bécsikapu tér de. 9. Várady La­jos de. 11. Schreiner Vilmos este 7. Schreiner Vilmos Torockó tér de. 8. (úrv.) de. fél 9. Schreiner Vilmos Óbuda de. 9. Flilöp Dezső de. 10. (úrv.) Fülöp Dezső XII. Tarcsay Vilmos u. de. 9. Csen­gödy László de. 11. Csengödy László este fél 7. id. Harmati Béla Budakeszi de. 8. Ruttkay Elemér Pesthidekút de. fél 11. Ruttkay Elemér Keleföld de. 8. dr. Rezessy Zoltán de. 11. (úrv.) dr. Rezessy Zoltán du. 6. Uzon László Német­völgyi út de. 9. Uzon László Ke- lenvölgy de. 9. Visontai Róbert Budafok de. 11. Visontai Róbert Alberfalva de. 7. Visontai Róbert Nagytétény du. 3. Visontai Róbert Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. 11. Lelkészszentelés (úrv.) D Dr. Vető Lajos püspök. evangélikus elet A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó: Gádor András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Üllői út 24. Szerkesztőségi telefon: 342—423 Kiadóhivatal és Sajtóosztály: 142—074 10 000 példányban nyomatott Előfizetési ára egy évre 60,— Ft Csekkszámla: 20412.—VIII. Árusítja a Magyar Posta INDEX 25 211 65.2161/2 — Zrínyi Nyomda, Bpest F. V.: Bolgár L VILAGGYÜLÉS SVÉDORSZÁGBAN? A Svéd Egyházak ökume­nikus Tanácsa meghívást jut­tatott el az Egyházak Világ­tanácsához, hogy az 1968-ra tervezett nagygyűlését tartsa meg Svédországban. RABSZOLGAKERESKEDE­LEM MA! Egy norvég misszionárius­nak a jelentése szerint a Perzsa-öböl olaj területein ma is virágzó rabszolgakereskede­lem folyik. Egyedül Szaúd- Arábiában még ma is 250 000 rabszolga él. A rabszolgake­reskedők „misszionáriusok­nak” adják ki magukat és arra beszélik rá az egyenlítői Afrika feketéit, hogy „zarán­dokoljanak el” Mekkába és azután megbilincselve hajtják őket át a Szaharán. A norvég misszionárius könyvét („Sald som sklav” — Rabszolgaként eladva címen) egy norvég missziós társaság adta ki és rövidesen megjele­nik angol és francia nyel- i ven is.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents