Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1965-06-27 / 26. szám

Isién tettei nyomában

KRISZTUS

A KRISZTUS ELŐTTI HÁ- ROMSZÁZAS évek történelmi viharai viszonylag elkerülték Jeruzsálemet és környékét, s így aránylag nyugodtan élhette a maga sajátos életét a gyülekezet. A környék lakossága megtartotta bizonyos fokú önállóságát és ezzel az önállósággal együtt azokat a kiváltságokat is, amelyeket még a négyszázas években, Nehemiás és Esdrás idején, magának kivívott. Ezt az önállóságot nem veszélyeztette az időközben kiterebélyesedő perzsa uralom sem és nem tett komolyabb kárt e területen. Nagy Sándor 333-32-es hadjárata sem.

Ugyanakkor azonban komoly veszélyként jelentkezett a Nagy Sándort követő időszak általános szellemi irányzata; a hellenizmus, a görög kultúra és szellemiség gyors elterjedése. Igaz, hogy ez először nem a jeruzsálemi gyülekezetben éreztette a hatását, hanem a Nilus-menti, közelebbről; pl. az alexandriai, az elefántinei zsidó közösségek, ^kolóniák vallási, kulturális életében.

Ezt az egyre erőteljesebb szellemi és az ótestamentomi ■kegyességtől idegen hatást jelzik az ószövetségi gyűjteményben található „bölcseleti irodalom” (Példabeszédek, Prédikátor, Jób könyve és jó- néhány zsoltár) csakúgy, mint az a tény, hogy az Ötestamen- tumot lefordítják görög nyelv- i-e.) Ennek a fordításnak a neve: Szeptuaginta. (Görög

nyelvre, mert ebben az időben a szórványsorban élők többsége már elfelejtette anyanyelvét és így nem értette meg a szent iratot sem.

Éppen ezért ennek a jelenségnek volt ugyan maradandó és jó hatása is — éppen az első „bibliafordítás” munkája —, de az évtizedek múlásával éppen ez a görögösítő folyamat robbantotta ki 170 táján az ún. makkabeusi háborút.

Azt a háborút, amelynek jó- néhány okát felsorolhatnánk, de a főokot mégis abban kell megjelölnünk, hogy a görög szellemiség hatása alá került izráeli körök megpróbálták kezükbe venni a jeruzsálemi közösség életének irányítását. Azt a vezetést próbálták meg átvenni, amely Esdrástól kezdődően a konzervatív papság — élén a mindenkori főpappal — és a hasonló beállítottságú társadalmi előkelőség kezében volt.

A KÉT IRÁNYZAT KÖZÖTT 167-ben robbant ki a fegyveres harc. A konzervatívabbak indultak támadásra előbb a Hasmoneus nemzetségbeli Mattatiás, majd — ennek eleste után — ugyancsak az e nemzetségből való Judás pap vezetése mellett. (Ezt a Judást nevezték vitézsége miatt „makkabinak”, azaz: baltának és innen a háború neve is.)

A háború — melynek fordulatait itt nem követhetjük végig — 164-ben eldőlt, mégpedig a Judás vezette tábor javára, de ettől az időtől kezdve, egészen a Bar—Koch- ba felkelésig (K'r. u. 135), tehát mintegy 300 esztendeig, harctérré, békétlenné lett a Jordán melléke, s még inkább szerencsétlenné lakossága.

A győztes irányzat vezetői kegyetlen terrort vezettek be ezek után. A közösség élére a mindenkori főpap került, de az ő tevékenysége is inkább az ellenkezők üldözésében, megsemmisítésében merült ki, mintsem vallásos cselekmények végzésében. Így és ezért a papi vezetés alatt levő uralkodóréteg nemcsak ellenőrzése, hanem irányítása alá vette a lakosság minden ténykedését. S tette ezt a már említett kegyetlen türelmetlenséggel.

Mindezek viszonzásaképpen sorozatos, újabb felkelések törnek ki, amelyeket sorban levernek a főpap-uralkodók,

de közben az ő hatalmuk is

annyira meggyengül, hogy Kr. e. 63-ban a rómaiak — szinte ellenállás nélkül — birtokukba veszik Jeruzsálemet és környékét. S a lakosság — nincs mit csodálkoznunk ezen — fellélegzett. Fellélegzett, mert ha a jeruzsálemi papság lelki terrorjától nem is, de legalább hatalmaskodásától végre megszabadult. Megszabadult attól a zsarnokságtól, amely ellen eddig is minden lehető eszközzel szembeszállt, és amely ellen valahogyan mindig is tiltakozott.

ENNEK A TILTAKOZÁSNAK EGYIK KÜLÖNÖS, de

törvényszerű formája annak a zárt közösségnek, szektának a kialakulása, amely az utóbbi időben olyan sok fejtörést okozott a szakembereknek és olyan sok szenzációs meglepetést minden érdeklődőnek. Az ún. „Qumráni szektáról” van szó. Arról a közösségről, amelynek megléte, sajátos kegyessége, világa, eleven bírálata mindannak, ami Krisztus születése előtt a jeruzsálemi gyülekezetben történt, végbement ...

Nagyon röviden; ez történt Jézus születése előtt a Földnek ezen a kicsinyke kis darabkáján. Ez történt és még valami: az egymásra torlódó tragikus események között élő nép egy része egyre jobban, forróban várta azt a valakit, akit a próféták megjövendöltek, akit Messiásnak neveznek. Azt a valakit, akt az idők teljességében, a békétlen ju- deai Betlehemben született meg az egész világ Békességeként

HÄBORÜ VIETNAMBAN

VIETNAM MA A VILÁG LEGVESZÉLYESEBB TŰZFÉSZKE. Az ott fellobant lángokból elképzelhetetlen katasztrófa és szenvedés szakadhat az egész emberiségre

A háború lángjai egyelőre még csak ebben a sokat szenvedett országban pusztítanak. De már gyötrelmesen hosszú idő óta. A világháborús japán megszállás súlyos szenvedései után Vietnam 1946 és 1954 között a francia gyarmati hadsereggel a nemzeti függetlenségéért vívott harcok füzében égett. 1954-ben két részre szakadt az ország. Az északi országrész Ho Si Minh szocialista kormányzata alatt békésen fejlődhetett, Dél-Vietnamban azonban tíz éve tart a polgár- háború. Szegényesen felfegyverzett partizáncsapatok hősiesen küzdöttek a korrupt, népszerűtlen kormányzat állig felfegyverzett hadserege ellen.

A kettészakadt országra végül is rázúdult a legkegyetlenebb megtorló háború, amit el lehet gondolni. Amerika bevetette katonai hatalmát, bombázó légialakulatait, hadihajóit és tengerészgyalogosait, hogy megakadályozza a népi partizánéról«: győzelmét, és próbálja megvédeni a saját délkelet-ázsiai hatalmi befolyását. Közben pedig olyan végzetes útra lépett, amelyről nagyon nehéz visszafordulni: mivel a bombázások nem tudták megtörni a vietnami nép ellenállását, a „háború fokozatos kiterjesztése” végtelenül kockázatos útját választotta.

A világ egyik nagyhatalma egyre mélyebbre süllyed a háború ingoványába. Tengernyi vért, könnyet hoz egy tőle tá voleső, neki mit sem vétett kis országra. Szenvedést és halált a saját fiataljaira és családElhívásunk

Boldog örömüzenetet hirdet ez a vasárnap: Isten, Jézus

Krisztus által minden embert magához hívogat! Számunkra sorsdöntő, hogy megértjük-e Isten hívásának értelmét és célját. Csendesedjünk el igéje előtt és próbáljunk üzenetének mélyére ásni.

Isten örökéletre hívott el minket! Félreérthetetlen Isten szándéka Jézus Krisztusban: Fiát azért adta halálra és azért támasztotta fel, hogy minket bűneinktől megtisztítson, feltámasszon és odaültessen az „örökélet asztalához”. A bűn és halál által — Isten és ember között — létrejött szakadékot Atyánk áthidalta a kereszttel és a nyitott sír fényeivel, s a bűn okozta sebet véglegesen begyógyította, hogy ne Nélküle, de Vele éljünk már itt és majd örökké. — Imádjuk Istenünket, aki szerető kezével hívogat minket a „menny” felé, ahol az üdvö- zültekkel együtt áldhatjuk és magasztalhatjuk szüntelenül.

Istennek ezt a hívását — Jézus példázata szerint is — sokan nem értették meg és visszautasították. Érdekes, hogy mindannyian földi hivatásukat, a munkát, a családi életet s általában emberi életük ügyeit és összefüggéseit állították vele szemben. Kérdésessé vált számukra, ha elfogadják Isten örökéletre szóló hívását, mi lesz mindazzal, ami ide köti őket ehhez a földhöz. — Ez Izrael akkori magatartására is vonatkozik! Bennünk is hányszor vetődik fel így a kérdés: lemondjak-e

töldi életem szépségeiről, a munka, a családi élet örömeiről, az örökéletemért? — Valamit ilyenkor megérzünk abból, hogy Krisztus váltsága valóban kérdésessé teszi egész földi életünket, exisztencián- kat, de annak csak bűn által megrontott vonatkozásait. És nem teszi kérdésessé magát a családi életet, az alkotás örömét s a művészinek, a szépnek a szerepét, hisz maga Isten teremtett minderre minket. Amikor minket Atyánk az emberré lett Krisztus által örökéletre hívott el, megszentelte földi életünket is, és azt akarja, hogy az a reménység, amit a szívünkben hordozunk: életté, szeretetté váljék ebben az életben! A szeretet szenteli meg emberi életünket s teszi a földet a magunk és mások számára olyan otthonná, ahol boldogságban, békességben élhetünk. — Istennek ugyanaz a hívása, amivel minket örökéletre hívott el, azt is jelenti tehát: szeretetre hívott el!

Mindezért keresztyén reménységünktől, elhívásunktól teljesen idegen a „ma” dolgait lebecsülő, „együnk és igyunk, holnap úgy is meghalunk” felelőtlen gondolkodása. Jól mondja Pál, hogy akik Isten elhívását így értenék: „nem ismerik az Istent”! Amikor mi keresztyének felelősséggel és imádsággal hordozzuk az emberiség mai kérdéseit és a jó munkálásában részt vállalunk, azért tesszük, mert hisszük, hogy Isten üdvösséges elhívása azt is jelenti: felelősségre hivattunk el!

Az örökélet asztala terítve van, — Isten hívogat. Vajon mit válaszolunk hivogatására?

Csizmazia Sándor

LUTHER MÜVEI KfNAl ÉS JAPÁN NYELVEN

Kínai és japán nyelven is megjelennek Luther legfontosabb művei. A Lutheránus Világszövetség Teológiai Bizottsága további anyagi támogatást szavazott meg lipcsei ülésén ennek a fontos munkának a folytatására. Tervezik továbbá a reformátor műveinek spanyol nyelvű kiadását is.

HtyugdíiasaiuU

Egyházunk régi rendje szerint az ország valamennyi evangélikus gyülekezete a Szentháromság ünnepe utáni második vasárnap délelőtti istentiszteletének offertóriumát a nyugdíjas lelkészek, lelkészözvegyek és lelkészárvák támogatására for dítja.

E régi szép szokás szerint e vasárnapon úgy indulunk el a templomunk felé, hogy reájuk is gondolunk és úgy visszük magunkkal a támogatásukra szánt pénzadományainkat.

Ez a mi legszebb levelünk hozzájuk, hogy nem felejtettük el hűségüket, hitüket és szolgálatukat, amit közöttük és értünk végeztek.' Ez a mi legszebb levelünk hozzájuk, hogy adományunk hálás ajándéka újra meg újra megköszöni nekik a szeretetük sok szép, megmaradó emlékét. Ez a mi legszebb levelünk hozzájuk, hogy azt akarjuk, hogy a mi ajándékunk és adományunk adja meg nekik még néhány földi öröm békés mosolyát, hiszen ezt nagyon megérdemlik azok, akik egy életen át az evangélium örök örömét nyújtották nekünk.

Legyen azért az adományunk boldog bizonyságtevés arról, hogy Isten után köszönetét mondunk Isten elfáradt szolgáinak is. Hálánk hűséges Istenhez, de hűséges azokhoz is, akik az Ő követeiként jártak és éltek közöttünk.

Legyen azért az adományunk boldog emlékezés róluk, a jó szó és a jó szív embereire. Akik az ige szaván át annyi szeretetet adtak, most a mi szeretetünk beszéljen nekik boldog és békés visszhangként a mi hitünkről, hűségünkről és hálánkról.

És legyen végül a mi adományunk valóban „offertórium” — önként és szívesen felajánlott „áldozat”. Nem a kötelesség állít meg minket vasárnap a perselyek mellett, hanem a szívünk, a hálánk és az emlékezésünk.

Legyenek áldottak, akik vasárnap ilyen szívvel állnak majd meg nyugdíjasaink szerény perselye előtt. Ök lesznek ott a legboldogabbak, mert valamit — egy mosolyt, egy örömöt — visszaadhattak abból, amiben egy hosszú életen át boldogok voltak.

Friedrich Lajos

IMÁDKOZZUNK

Áldunk és magasztalunk, kegyelmes Istenünk, aki atyai kezetlen hordozol minket napról-napra. Szereteted évről-évre asztalt terít nekünk. Ring a búzatenger, sárgul a vetés. Néhány nap múlva megkezdődik az aratás áldott munkája. Minden learatott kalász a Te gondviselő szeretetedre emlékeztet, s mi hálával vesszük kezedből a megismétlődő kenyércsodát, amcly- lyel „megelégítesz minden élőt ingyen”. Téged dicsérünk mindennapi kenyerünkért és arra kérünk, áldd meg ezrek és ezrek verítékes munkáját a most következő hetekben. Sokasítsd meg a búzaszemeket, hogy minden család asztalára bőséggel kerülhessen az új kenyér és a szívünk hálaadásban forrjon egybe, amikor kezünkbe vehetjük, mint a Te atyai, gondoskodó szereteted drága jelét. Légy áldott, Atyánk, a mindennapi kenyérért!

De nemcsak a testünk kenyeréért áldunk Téged, hanem a lélek kenyeréért is, mellyel üdvösségre táplálsz minket. Szent Igéd a mi arasznyi létünk előtt az örökkévalóság távlatát nyitja meg, és mi rácsodálkozhatunk a Te kegyelmed végtelenségére, amellyel asztalt terítesz nekünk a Te országodban is. Ehhez az asztalhoz hívogatsz minket, kik a mennyei lakoma örömét meg nem érdemeljük. Nem a kiválasztottak, önmagukban igazak, cselekedeteikben feddhetetlenek felé árad a Te hivo- gaíó szereteted, hanem minden ember felé, — felénk is! Alázattal köszönjük Neked azt a reménységei, hogy mennyei országod asztalánál Jézus Krisztus érdeméért egy helyet nekünk is elkészitettél. Segíts minket, hogy bitben járjunk és a nagy vacsora megkegyelmezett népével együtt az örök kenyércsoda örömében boldogan résztvehessünk.

Szereteted, amellyel a testi és mennyei kenyeret kínálod és ajándékozod nekünk gazdagon, indítson minket egymás és mindenki iránti igaz szeretetre. Segíts Szentlelkeddel, hogv átmehessünk a halálból az életre, a Tőled vett szeretetet bőséggel osztogatva mindenkinek, — cl nem zárva szívünket felebarátunktól, akit velünk egyképpen öröktőlfogva szeretsz a Jézus Krisztus által. Amen.

jaikra És közben kiteszi a világot egy korlátlan, nagy háború borzalmas veszélyének. Mert a háború lejtőjén könnyű elindulni, de nehéz megállni rajta! S a „háború fokozatos kiterjesztése” a legbiztosabb út egy új világháború felé — mondják a szakértők az egész világon —, hacsak nagyobb erők megálljt nem parancsolnak a „katonai megoldás” elvakult fanatikusainak. Nagyobb erők — de vannak-e ilyen, a katonai hatalomnál, a bombák robbanásánál és a hadihajók ágyútüzénél is nagyobb erők a világban? Igen. Valljuk, hogy a világ népeinek erkölcsi ereje, szembefordulása a vietnami háborúval ilyen nagyobb erő”!

VILÁGSZERTE EGYRE NÖVEKVŐ TILTAKOZÁS, KRITIKA ÉS ELLENÁLLÁS kíséri hónapok óta a háború ki- terjesztését Vietnamban. Elsősorban a szocialista országokban, ahol nem elégszenek meg a tiltakozással, hanem megtesznek minden lehetőt a szenvedő vietnami nép megsegítésére, kis iskolásoknak színes ceruzáiból, kedves játékaiból összeállított kis csomagjaitól a legszélesebb körű segítségnyújtás különféle formáiig.

A felháborodás és tiltakozás hullámai azonban tovább gyűrűznek mindenütt a világon, a kegyetlen és embertelen hadviselés miatt. Magában Amerikában is, ahol tudósok, egyetemi hallgatók, egyházi testületek szállnak szembe a „szeny- nyes háborúval” — ahogy ezt a háborút nevezik.

A világ keresztyénsegének lelkiismerete is erőteljesen megmozdult, éberré vált. Hónapok óta növekvő számmal olvassuk a híreket egyházak és egyházi világszervezetek felhívásairól a háború megállítására és az ésszerű, békés tárgyalások megkezdésére. Van-e keresztyénibb cselekedet, mint a „béke-szerzésnek” ez a szolgálata? Bekötözni a sebekét, elszántan, fáradhatatlanul lelkiismereteket ébreszteni, és megtenni, ami csak tőlünk telik, a további kegyetlen szenvedések, a még nagyobb háború és világot fenyegető apokaliptikus katasztrófa elhárítására.

Egyelőre úgy látszik, hogy az erkölcsi felelősség, az emberiesség, a lelkiismeret és a szeretet erői gyengébbek fegyverek és a háború erőinél. De ez csupán a látszat! Nem szabad abbahagynunk a lelkiismeret és erkölcsi felelősség I küzdelmét a háború megállí- | tására!

MIT TEHETNEK A KERESZTYÉNEK a Vietnamban pusztító háború ellen? Sem- miesetre sem maradhatnak közönyösek és részvétlenek. Ez Káin felelete lenne: „öri- zője vagyok-e az én atyámfiának?” A mai világban különben sincsenek távolságok.

A gyermeküket vesztett anyák könnye, a leégett falvak romjai, az éhezők és otthontalanok szenvedése nem hagyhatnak bennünket nyugton. Ma ennek a távoli országnak vérző népe a világ országútján fekvő „megsebesített ember” a példázatból, akiben Krisztus várja irgalmunkat, cselekvő szeretetünket.

A keresztyének imádságai* az egyházak felhívásai, a világ keresztyénségének megmozdulása az Öldöklés befejezéséért és az ésszerű, békés tárgyalásokért hatalmas erővé lehetnek, együtt a világban megmozdult, békét akaró erőkkel. Nem szabad egy pillanatra sem elfelejtenünk: ma még csak egy távoli országról van szó, de holnap talán már az egész világ békés jövőjéről. A keresztyéneknek, az egyházaknak a saját helyükön kell megkeresniük az erkölcsi felelősségérzet éberségével, mit tehetnek a nagy veszély elhárítására. Ha csak egy napot, egyetlen lehetőséget is elmulasztanak erre, vétkeznek Isten ellen és a szeretet nagy parancsolata ellen. Mert a mulasztás bűne nem kevésbé bűn, mint a gonoszság elkövetése!

A másik, amire a Krisztus szeretetéből élő lelkiismeret indítja a keresztyéneket, a tőlük telhető segítségnyújtás az ázsiai háború szerencsétlen áldozatainak. Ahogyan itthon arra indít, hogy belekapcsolódjunk társadalmunk nagy megmozdulásába az árvíz károsultjainak, otthonukat vesztett testvéreinknek megsegítéséért, ugyanúgy nyíljanak meg a szívek és mozduljanak segítésre a kezek a távoli szenvedőkért! A keresztyén szeretetnek széles horizontú* világméretű szeretetnek kell lennie, amelyben a közeli és a távoli felebarát egyformán helyet talál.

Kérjük Istent, tegye éberré* hűségessé az egyházakat^ keresztyéneket mindenütt a világon és a béke és szeretet jó szolgálatában, a végzetes veszéllyel fenyegető vietnami háború ellen. És tegyünk meg mindent, amit a keresztyén erkölcsi felelősség a világ sorsáért, a népek békéjéért, a szenvedőkért ma megkíván tőlünk!

Dr. Nagy Gyula

Emlékezés Lichtenberg Emilre

21 évvel ezelőtt halt meg hetvenéves korában. Utolsó éveiben jelent meg négy legérettebb zenesztétikai műve Bachról, Mozartról, Beethovenről, koronája hosszú évtizedes zenepedagógiai tevékenységének. Egész élete összeforrt a zeneóriások kultuszával. Szenvedélyes lelkessége magával ragadta énekeseit, zenészeit és számban, meg fogékonyságban folyvást növekvő közönségéi Határtalan örömét lelte a leg- magasabbrendű zenei remekművek terjesztésében. Hivatást töltött be oratóriumok, rekviemek, misék, egyházi és világi tárgyú, főleg zenekari kórusművek szakavatott betanításával és életrekeltésével. Műsorismertetéseivel, tanulmányaival és évtizedeken át és még annyi más, Schütz-, minden évben rendszeresen tartott oratórium-estjeivel kitűnő pedagógiai érzékkel, hatásosan, nem lankadó türelemmel nevelte a budapesti közönséget. Bach, Händel, Beethoven, Mozart szellemében. Zenei életünknek rendkívül hasznos, értékes és minden szerénysége mellett nélkülözhetetlen tényezője volt. Ö volt a kezdeményező, az elő- harcos, aki elindította nálunk az oratórium ápolásának, meg- kedveltetésének, egyre széle- sebbkörű igénylésének állandósítását, feledhetetlen órákat szerezve a Máté passió, a János passió, a h-moll mise, a Jevtha. az Izrael Egyiptomban, a Júdás Makkabeus, a Messiás Monteverdi-, Haydn-, Berlioz-, Brahms-, Mendelssohn-alkotás műsorra tűzésével.

Lendvay utcai villájában többször beszélgettem vele zenei felfogásáról, egyre elmé- lyülőbb tanulmányairól, kifogyhatatlan szépségekre bukkanó meglepődéseiről Bach, Händel, Mozart fáradhatatlanul böngészett partitúráiban, mert szívesebben hangoztatta, hogy ez a három géniusz jelent számára legtöbbet. De nem mulasztotta el, hogy nyomban ez önkéntelen vallomásai után, csaknem bűnbánóan, hozzáfűzze rajongását Beethovenért, aki a legnehezebb óráiban is, amikor már a kortársakban se bízhatott, meg tudta mindig vigasztalni.

Lichtenberg Emillel egy napfényes júniusi napon találkoztam utoljára, röviddel végzete beteljesedése előtt. Bár sötéten látta a jövőt, de csodálatos hittel, rendületlenül még mindig bízott. Én is bíztam, lehetetlennek véltem, hogy ilyen véget érjen! Egész életét a magyar zenekultúra szolgálatában töltötte. Átszellemült arca derűs fényt sugárzott, amikor vezényelt. Ilyenkor megszűnt számára a külvilág. Az eliziumi mezőkön lebegett valahol, dicsőített zenészihle- tői meghitt körében. Most is, valahányszor felcsendülni hallom Bach, Händel kórusait, Lichtenberg Emilre kell gondolni, aki megteremtette nálunk az oratórium kultuszát és aki valóban megérdemelné, hogy egyik hivatásos énekkari egyesületünk a nevét viselje.

Haits Géza