Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1965-06-27 / 26. szám

kP. PERM. feP. *&. Árvíz régen és most JPóvárosunk, közelebbről a pesti belváros több épületében ma is kicsiny táblák hirdetik, hogy 1838-ban a Duna vize kiáradt és a víz szintje a táblán megjelölt vonalig ért. A vonal körülbelül olyan magasan van, hogy egy középtermetű férfinak a nyakáig érne a víz. Vörösmarty Mihály több költe­ményében örökítette meg a múlt század harmincas éveiben a főváros pesti oldalára rászabadult árvizet. Pest lakosságát egészen váratlanul érte a katasztrófa. A hírközlés mai gyors formái ismeretlenek voltak. Telefon, rádió nem jelezte előre a baj közeledtét. Éjszaka még jól látni se lehetett, nem volt még villanyvilágítás. Nem voltak meg a technikai eszközök sem az ilyen nagy természeti csapás elemi erőinek a megfé­kezésére és korlátozására. Kevés volt a szervezettség, az ösz- szefogás, a szolidaritás is az akkori lakosok között, még ke­vésbé vett részt az egész ország, s a szomszédos államok népe a baj elhárításában. Vörösmarty Mihály egyik verse ma is ér­zékelteti, milyen tehetetlenül állt akkoriban az emberiség az ilyen elemi csapással szemben. „Pest, Martius 13, 1838” című rövid verséből idézünk könnyebben érthető tagolásban na­gyon jellemző részletet: „Éjfél volt, Szomorú mély csend, S a hajdani város mint egy kisértet, Fölkele kínjaiból. Es hogy látta... Feldúlt utcáin a zabolátlan özönt, S annyi halált És annyi veszélyt™. Megrendült fájdalmában S erejének aléltán Lassú sóhajtással A vad özönbe rogyottá Mit is tehetett volna mást abban az időben egy város, amelyet váratlanul, sötét éjjel meglepett a szörnyű veszede­lem'.? Szinte látjuk a költő kifejezései nyomán, hogy műként dőltek össze a házak, s temették maguk alá tehetetlen lakói­kat. • Híres Vörösmarty Mihály egy másik költeménye, mely szintén az 1838-i pesti árvízről szól: „Az árvízi hajós”. Érde­mes ma ezt a költeményt is olvasni és tanulmányozni. Így kezdődik: „Hol népes ház-sorok Jegyzék az utakat, Most vad moraj között Fut gyilkos áradat. Rémséges jaj kiált Ingó falak megöl; Rémesb a hallgatás* Midőn a ház bedől: S omlott házak felett, Élők — s halottakon örvényesen kereng S zúdul el hab hahónk jS. költemény elmondja azt is, hogy ,embertelen zsivá- tiyok” cirkáltak csónakjaikon s fosztogattak. Csak egyetlen ember akadt, aki kötelességének érezte, hogy mentse a halá­los veszedelemben levőket, s az is önként vállalkozott az em­bermentésre. Amikor a költemény elmondja, hogy az árvízi hajós hogyan mentett meg egy szegény asszonyt, ezzel búcsú- tök tőtes „Nekem nagy utaim Vannak még szerteszét: Ezreknek élete Kiált hajót, segélyt,** Tgy volt ez régen. Az árvíz most is próbára teszi a né­pet, az országot. Egész Közép-Európa s a mi népünk is baprói napra óráról-órára lesi a legújabb híreket a Duna és a többi megáradt folyóról. Azonban nem nézzük tétlenül a fenyegető veszedelmet. Népünk felelős kormánya már a kez­det-kezdetén megtette a szükséges intézkedéseket. Jelentős anyagi és gépi, technikai erőket biztosított a védelmi munká­latokhoz. Homokzsákokat millió számra, nagy mennyiségű kö­vet és acél-pallókat juttatott a veszélyeztetett helyekre. Meg­szervezte a védekezést s tízezreket állított a gátak megerősí­tésére. A kárt szenvedettekről is gondoskodás történik. Hosz- szú lejáratú kamatmentes kölcsönnel újból felépíthetik házu­kat. A kétségbeesett embereket a katasztrófa lezajlása után államunk nagy segítsége rögtön megnyugvással és bizalommal töltötte el. Az árvíz okozta nagy bajban a legmegragadóbban jutott kifejezésre a nemzeti egység, népünk egészének összefogása, amelyen külön-külön is valóságos hősi magatartást tanúsíta­nak. Emberek, akik a gátakat erősítették, lemondtak nyári jól megérdemelt szabadságukról. Sőt sokan éppen ezért vet­ték ki szabadságukat, hogy helyt álljanak a gáton! Egész üze­mek ünnepi műszakot tartottak, hogy annak jövedelmét az árvízkárosultaknak juttathassák. Jobbnál jobb ötletekkel, ész­szel, akaraterővel erősítették a gátakat, védték népünket az árvíz kártevéseitől. Felvethetjük a kérdést, honnan ez a nagy összefogás, ez a szolidaritás, ez a népi egység? Nyilván ered­ménye népünk kétévtizedes önnevelő munkájának. Ha az 1838- as árvízzel kapcsolatos helytállás akkori nagy költőinket vers­írásra ihlette, most ezer meg ezer „árvízi hajósunkat” énekel­hetnék meg íróink és költőink. Az árvíz sok kárt okozott egész országunknak és népünk­nek. Nagy részvéttel és igaz szeretettel fordulunk azok felé, akiket közvetlenül sújtott ez a természeti csapás. Igyekszünk az együttérzésen túl mindent megtenni, hogy kárpótlást s új otthont kapjanak. A hazafias összefogás nemcsak a megáradt vizek megfékezését célozza, hanem elsősorban bajbajutott em­bertársaink megsegítését. Ez a valóságos tettekben kifejezésre ■jutó emberszeretet a mai idők válasza az árvízre. Dr. Vető Lajos A SZERETET EGYSÉGÉBEN A BÉKÉÉRT A magyarországi protestáns egyházak történetében első ízben fordult elő az egyháztörténet folyamán, hogy hivatalos meghívást kaptak az Orosz Ortodox Egyház vezetőségétől ba­ráti látogatásra. Bár az elmúlt évek során több magyarországi protestáns lelkész járt a Szovjetunióban és vett részt a Ke­resztyén Békekonferenciával kapcsolatos egyházi bizottsági üléseken, mégis most először történt, hogy a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa tagegyházainak küldöttsége utazhatott szívélyes meghívásra az Orosz Ortodox Egyház vendégeként a Szovjetunióba. A meghívást Nyikodim, Le­ningrad és Ladoga metropolitája, az Orosz Ortodox Egyház moszkvai külügyi hivatalának vezetője küldötte, akinek sze­mélye és munkája jólismert nemcsak valamennyi ortodox egy­ház körében és nem is csak a Keresztyén Békekonferencia te­rületén és az Egyházak Világtanácsában, hanem általában a világ keresztyénségében. SzívBől örülhetünk ennek a meghí­vásnak és annak is, hogy az Ökumenikus Tanács tagegyházai­nak nyolctagú küldöttsége június 8—18 között eleget is tehetett ennek a meghívásnak. metropolita is igehirdetéssel I tünk Zagorszkban az Orosz szolgált. Az Orosz Ortodox Egyház 1961-ben New-Delhi- ben felvételét kérte az Egyhá­zak Világtanácsába. Ettől kezd­ve igen jelentősen vesz részt a nemzetközi egyházi életben. Az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságában öt képviselője ■ van, akik a ma­gyarországi protestantizmus két képviselőjével és mások­kal mindig testvéri közösség­ben dolgoznak együtt az egy­házak és a népek nagy ügyeiért. Ugyanezt kell mon­danunk az Európai Egyházak j Konferenciáján (Nyborgi Kom­A magyar delegáció látogatása Alexij patriarchánál. — Balról jobbra: Sáhó (baptista lel­kész), Alexij tallini érsek, Dr. Bartha püspök, Szabó dékán, Alexij patriarcha, Nyikodim metropolita, dr, Kopolovich protoierei. D. Káldv püspök és Szamosközi püspök. Ä magyarországi protestáns egyházaknak az elmúlt évszá­zadok folyamán volt bizonyos érintkezési területe az ortodox egyházakkal, első sorban Er­délyben, Kárpátalján, némileg szerb területen, másutt is- Ezeknek az ortodox egyhá­zaknak tagjai többségükben támogatták a XVII. század fo­lyamán Bocskay István, Beth­len Gábor, I. Rákóczy György, Thököly Imre, majd a XVIII. század első évtizedeiben II. Rákóczy Ferenc szabadsághar­cát a Habsburg—rám. katoli­kus elnyomással szemben. A protestánsok és az ortodoxok érdekei találkoztak, hiszen a Habsburgok nemcsak a protes­tánsokat akarták katalizálni, hanem ugyanilyen nyomást gyakoroltak az ortodoxokra is. Kossuth Lajos szabadságharca idején a nemzeti függetlensé­gért való harc közben a val­lásszabadság biztosítása me- gintcsak közös érdeke volt a protestánsoknak és orto­doxoknak. Nem csoda, hogy a Habsburgok az erők megosz­tása érdekében nem egyszer szítottak ellentétet az ortodox vallású nemzetiségek és a ma­gyarság között, akik nagyon is egymásra voltak utalva a Habsburg—katolikus elnyo­mással szemben. A második világháború be­fejezése után megnyílott a le­hetőség arra is, hogy előbb a magyarországi protestantizmus és a magyar ortodox egyház között létesüljön testvéri kap­csolat, majd ezt követően az Orosz Ortodox Egyházzal. Az Orosz Ortodox Egyházzal a magyarországi protestantizmus első renden nem dogmatikai viták és eszmecserék földjén találkozott, hanem az egész emberiség legnagyobb ügyé­nek, a béke munkálásának a területén. Amikor a második világháború befejezését követő években kitűnt, hogy a hábo­rúnak nem sokkal előbb elol­tott tüzét felelőtlen körök a vi­lág különböző részeiben újra fel akarják lobbantam, az Orosz Ortodox Egyház képvi­selői a jóakaratai emberekkel együtt a legelsők között vol­tak a béke megőrzéséért való harcban. Ezen az úton jutott el Magyarországra 1953-ban Nyikolaj, 'Krutyica és Kolomna metropolitája, aki résztvett a Béke Világtanács budapesti kongresszusán. A magyaror­szági protestantizmus részéről ennek a békemunkának az el- bmerését és megbecsülését je­lentette az, hogy a debreceni Református Teológiai Akadé­mia 1954-ben díszdoktorává avatta Nyikolaj metropolitát. 1958-ban megindult a csehszlo­vákiai protestáns egyházak ál­tal kezdeményezett Prágai Ke­resztyén Békekonferencia, amelybe hamarosan belekap­csolódtak az Orosz Ortodox Egyház képviselői is és ott igen erőteljes és gyümölcsöző munkát végeztek. A Keresz­tyén Békekonferencia külön­böző bizottságainak ülésein, majd a két alkalommal meg­rendezett Keresztyén Béke-Vi­lággyűlésen volt alkalma a magyarországi protestantiz­musnak az Orosz Ortodox Egyház teológiájával és szol­gálatával és egyre több sze­mélyiségével megismerkedni. A Keresztyén Békekonferen­cia Munkabizottsága 1962. feb­ruárjában Magyarországon tartotta ülését, mely alkalom­mal a Deák téri evangélikus templomban tartott ökumeni­kus istentiszteleten Nyikodim A mostani szovjetunióból! utunk alkalmával nagy örö­münkre találkozhattunk első sorban Alexij-jel, „Moszkva és egész Oroszország patriar- chájá”-val, akit nemcsak egy­háza iránti mélységes és oda­adó szeretet jellemez, hanem népe iránti áldozatos szeretet és ragaszkodás is. Megbeszélé­seket folytathattunk Nyikodim metoropolitával, aki mindenek előtt a Keresztyén Békekonfe­rencia munkájában, de más egyházi világszervezetben is igen gyümölcsöző és konstruk­tív munkát végez. Találkoz­hattunk és testvéri beszélge­tésen vehettünk részt Alexij- jal, Tallin érsekével, Filaret püspökkel a zagorszki kolos­torban működő Teológiai Aka­démia és Szeminárium rekto­rával, Platon archimandritá- val, a zagorszki kolostor veze­tőjével, Pityirim püspökkel, Speranskij, a leningrádi Teoló­giai Akadémia rektorával, Bu- jevszkij-val, Nyikodim metro­polita hűséges munkatársával és még sok magasállású lel­késszel, teológiai tanárral, szer­zetessel és a Teológiai Akadé­miák hallgatóival. Jelen lehet­Ortodox Egyház pünkösdi ün­nepi istentiszteletén, melyet Alexij patriarcha végzett. Ott voltunk Leningrádban a Teo­lógiai Akadémia tanévzáró és lelkészszentelő istentiszteletén. Fogadott bennünket Alexij^x- sek tallini rezidenciáján. A találkozások alkalmával kicse­rélhettük gondolatainkat az egyház mai szolgálatáról, a nemzetközi egyházi élet ese­ményeiről, az egyházak béke- munkájáról és a népek sors­kérdéseiről. Tíz napos utunk alkalmával többszörösen meggyőződhet­tünk arról, hogy a Szovjet­unió igen nagy ütemben fejlő­dő életében az Orosz Ortodox Egyház nemcsak a helyét ta­lálta meg, hanem a jó szolgá­latát is és valóban egyházként van jelen a szovjet nép életé­ben. Számos templom meglá­togatása során arról is bi­zonyságot szerezhettünk, hogy sokan vesznek részt az isten- tiszteleti életben és a hívek áldozatkészsége is nagy. Ki­zárólag a hívek adományából tartja fenn magát az egyház. Teológiáikon magasfokú kép­zés folyik. Ezek a Teológiák kitűnően fel vannak szerelve minden eszközzel; könyvek­kel, múzeumokkal, mind az­zal, amire a tanítás során szük­ség van. A teológiai hallga­tók száma is kielégítő, hiszen pl. a leningrádi Akadémián az idén 25-en fejezték be ta­nulmányaikat. A mi meghívásunk és láto­gatásunk első sorban kifeje­zése volt annak a szeretetkö- zösségnek, amely az Orosz Or­todox Egyház és a Magyaror­szági Egyházak ökumenikus Tanácsa és annak tagegyházai között fennáll. Ez a közösség a Krisztusban való hit és az egymás iránti szeretet alapján az elmúlt időben végzett együttes munka során jött lét- w. A találkozások alkalmával félhettük a fennálló közösség valóságát és melegségét. Az együttlétek alkalmat ad­tak a testvéri párbeszédre az ortodox egyház és a protes­táns egyházak teológusai kö­zött. Az ilyen fajta párbeszéd megfelel az Egyházak Világ­tanácsa Központi Bizottsága enugui határozatának, amely kimondja, hogy segíteni kí­vánja az egyes tagegyházak egymással való beszélgetését és egyáltalában nem igényli magának azt a jogot, hogy az egyes tagegyházak nevében döntsön teológiai kérdésekben. Ebben a szellemben folyt le a mi beszélgetésünk is az Orosz Ortodox Egyház veze­tőivel. Üjra megbizonyosod­tunk arról, hogy az ortodox egyházban igen nagy hang­súlyt kap a húsvéti hit, az életté vált szeretet és az imád­ság rendkívüli nagy jelentő­sége. E tekintetben sok ta­nulni valónk van tőlük. De az is példamutató lehet számunk­ra, ahogyan hazájukat, a Szov­jetuniót szeretik. Krisztus iránti szeretetük nem kizárja a hazaszeretetet, hanem áldo­zatossá teszi azt A párbeszéd folyamán világossá vált előttünk az is, hogy vannak közös feladataink, egyházaink, sőt ezen túlmenőleg a nemzetközi egyházi élet területén és e feladatok elérése érde­kében egymást segítenünk és támogatnunk kell. Szóba jött a „keresztyén egység” problémája is, és ezzel összefüggésben a Rómával való párbeszéd. Egyetértettünk abban, hogy a pár­beszédre szükség van és ezt a párbeszédet reménységgel kell folytatni. A II. vatikáni zsinatról mind addig nem lehet a végső szót kimondani, míg az be nem fejeződik. Az egység munkáiására is szükség van, de ennek az egységnek nem a világ kétrészre válását (hívők és „hitetlenek”) kell szolgálnia, hanem az egész emberiség javát: a békét. Az is világos volt előttünk, hogy az egész világért végzett diakónijj szolgálat közben kerülhetnek hitbelileg is közelebb egymáshoz az egy­házak. Ilyen egység sürgős feladat az egyházak számára. D. Káldy Zoltán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents