Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1965-06-20 / 25. szám
HÚSZ ÉV ALATT ÍGY LÁTJUK Egyházi sajtónk szolgálata Egyházunk két évtizedére visszaemlékező sorozatunkban most a sajtómunkánk felmérése következik. Első megállapításként egy közegyházi feladat elvégzésének szükségességére hívom fel a figyelmet, amelyben egyháztagjaink is segíthetnek. Jelenleg nincs még összegyűjtve, de jegyzékbe foglalva sem, a felszabadulás óta egyházunkban megjelent összes sajtótermék egy- egy példánya ill. címe. Pedig e korszaknak talán leghűbb tükréül a sajtó szolgál majd az egyháztörténetírás számára. Egyháziunk belső életének színessége, az egyház útkeresésével kapcsolatos szellemi küzdelmek, az egyház szolgálatának alakulása legszemléletesebben és legvalóságosabban a sajtótermékeinkből figyelhető meg az elmúlt húsz évben. Nyilván akadnának olyan történészek egyházunkban — esetleg a több idővel rendelkező nyugdíjasok közül —, akik vállalnák azt a munkát, hogy a kéznél levő sajtótermékekből, továbbá a levéltári anyagból összeállítanák 1945-től kezdve egyházunk teljes kiadványjegyzékét Ugyanakkor pedig híveink közül is lennének, akik szívesen ajándékoznák meg egy-egy birtokukban levő kiadvánnyal, lapszámmal egyházi központunkat, hogy ott azután folyamatosan készülhessen a minden egyházi sajtótermékünkből egy-egy példányt őrző gyűjtemény. Már az az anyag is, amit hirtelen át tudtam tekinteni, rendkívül változatosan, a maga bonyolultságában mutatja egyházunk két évtizedes útjának képét, sajtójának kanyargó vonalát. Megpróbálom felvázolni a főbb vonásokat, amelyeket húsz év evangélikus sajtójának átfogó látványa tár elénk. A részletek alakulása, a történeti hosszmetszett hosszabb tanulmányt igényelne. 1. Sajtónk mindenekelőtt mutatja az egyöntetűség felé haladást. "A" háború utáni első években még több egyházi kiadó működött: a Harangszó, az Evangélikus Evangélizáciő, a Fébé kiadóvállalata — hogy csak az elsősorban országos jelentőségüeket említsem — amelyek egymástól függetlenül dolgoztak. Később azonban megalakult az Evangélikus Sajtóosztály, amely már mint az országos egyház egyik szerve egész egyházi könyvkiadásunkat megtervezte és végrehajtotta. Az erőknek ugyanez a tömörítése figyelhető meg egyházi lapjaink történetében is. Az első öt évben két hetilapunk jelent meg: az Üj Ha- rajigszó és az Evangélikus Elet. Ezek mellett azokban az években volt egy harmadik országos időszakos lapunk, az Elő Víz, amely a személyes kegyesség ápolásával foglalkozott. A két hetilap munkatársi és olvasói gárdája 1950 őszétől kezdve az Evangélikus Elet-nél egyesült, amely azóta is összefogja egyházunk sajtómunkásait a közös cél érdekében, közös úton. Hasonló természetű jelenséget figyelhettünk mag a több évig szolgálatot teljesítő gyermekbibliakör-vezetői folyóirattal kapcsolatban: ennek munkakörét az egyik püspöki hivatalunk vette át, hogy e munkának szükséges szellemi irányítását folyamatosan egyházkormányzati keretben és az egyházvezetéssel egységben végezze. 2. Sajtónk azután mutatja a leglényegesebb feladatokra összpontosulás fejlődési irányát. Elég csak egy pillantást vetnünk az első évek egyházi sajtókiadványaira és ösz- szehasonlítanunk az utolsó évek kiadványjegyzékével, hogy ennek a megállapításnak érvényességéről meggyőződjünk. A két évtized második felére az a határozott szándék alakult ki, hogy egyházunk sajtómunkája folyamatosan jelentesse meg azokat a legfontosabb termékeket amelyek a gyülekezetek életének alapvető szükségleteit hivatottak ellátni: énekeskönyv, konfirmációi káté, imádságos- könyv, korálkönyvek, Kiskáté Uittankönyvek, bibliaolvasó útmutató, valamint a két évtized folyamán legközkedveltebb kiadványunk, az olvasmányos Naptár. Ezek és a Biblia — amelyről még külön is szólok — nem különlegességeket adnak az evangélikus hívek kezébe, hanem a leglényegesebb és legszükségesebb olvasni és használni-valót, amely a keresztyén ember egyházi és kegyességi életéhez elsősorban nélkülözhetetlen. 3. Sajtónknak két évtized alatt kialakult mai képe — elsősorban hetilapunkban, de nemcsak ott, hanem a mostanában megjelent más kiadványainkban is — mutatja egyházunk mai útjának határozott irányvonalát. Valamikor ezt a jellegzetességet „egyházpolitikai” vonalnak neveztük, de ma több annál. Nemcsak arról van szó, hogy az evangélikus sajtó segíti a maga részéről is ezekben az években az egyházvezetés jó szándékait államunkban, hanem arról is. hogy a mai evangélikus sajtó teljes mértékben magáévá teszi a kialakult egyházi programot, amely az evangélium hirdetésének közvetlen szolgálata mellett, ebből folyóan munkálja az emberiségért érzett felelősséget, a világ mai problémáinak megoldását, keresztyén szeretetünknek a különböző méretű emberi közösségekben történő aktív segítését. Etgyházunk mai programjának ez a széleskörű társadalmi, „szociális” látóhatára megnyilvánul a hitépítő jellegű kiadványokban is, mint amilyen például a heti áhita- toskönyv, vagy egy esztendő igehirdetés-gyűjteménye. Sajtónk megelőző időszakaiban sokszor még ellentétes nézetek feszültek egymásnak, a második évtized végére azonban már jelentős egységben sorakozott fel egyházunk mai irányvonalának vitelére a sajtónkban a lelkész! kar nagy része. Ma már a haladó egyházpolitikai irányzattól sokáig távolabbálló lelkészek is egyre gyakrabban fejtik ki Véleményükét a mai nemzetközi kérdésekben. 4. A szocializmusban élő és szolgáló egyházunk két évtizedes sajtója tudományos teológiai és egyházi tekintetben olyan vívmányokat mutat fel, amelyeket első ízben sikerült megvalósítani hazai evangélikus egyházunk történetében. Első ízben jelent meg magyarul hitvallási irataink gyűjteménye; első ízben adtunk ki általános érvényű agendát, egyházunk országos igehírdetési képét mutató prédikációs-kötetet. Az elmúlt húsz évben jelent meg az első mai magyar dogmatika, a legtöbb Szén ti rás-magy arázó mű, az első újszövetségi bevezetés, az első újszövetségi görög-magyar szótár, továbbá a régóta nélkülözött ószövetségi segédkönyv, a héber nyelvtan (ez utóbbi a tudományos munkaerőkkel való célszerű gazdálkodás és az ökumenikus együttműködés jeleként a református sajtóosztály kiadásában, evangélikus professzor műveként). A Lelkipásztor, az evangélikus lelkészeknek az elmúlt húsz év alatt kihagyás nélkül megjelent folyóirata évfolyamai felölelik egyházunk két évtizedében folyt teológiai munka sok jelentős eredményét, gyakorlati útmutatását. Nyolcadik esztendeje pedig, a reformátusokkal közös Teológiai Szemle új folyama szintén tere evangélikus teológiai tanulmányoknak. 5. Ezekhez a vívmányokhoz, a javarészt „első” megjelöléssel rendelkező sajtótermékekhez tartozik, de mint legnagyobb szabású munka külön méltatást érdemel a magyar bibliafordítás, amelyet egyházunk a református egyházzal együtt kezdett meg és folytat. A két hazai protestáns egyház bibliafordító munka- közössége 18 éve dolgozik azon, hogy mai magyar nyel ven, a legújabb teológiai kutatások alapján készült, modern bibliafordítás kerülhessen egyháztagjaink kezébe. E munka eredményeként megjelent az Újszövetség próbakiadása, valamint az Ószövetség legnagyobb részének, 25 könyvének alapos magyarázó jegyzetekkel ellátott szövegle (Ezékiel könyvéig bezárólag, Ezsaiás könyvének kivételével, amelynek szövege már szintén készen van, s remélhetőleg a legközelebbi évben megjelenik a még hátralevő, úgynevezett kispróféták könyveivel együtt). E futó áttekintésből legyen leszűrt eredményünk az Isten iránti hála egyháziunknak a felszabadulástól kezdve végzett sajtómunkája minden áldásáért, és a hála egyházunk mai sajtószolgálati lehetőségeiért. Egyházunk sajtómunkásai és olvasói pedig a maguk hozzájárulásával tegyék hitben mélyebbé, életközelib- bé, szenetetben nyitottabbá, evangéliumhírdetésben személyesebbé és a világért végzett szolgálatban hathatósabbá a nyomtatott betűk további sorát Veöreös Imre Furcsa alternatíva — vagy elszólás talán ? A Lutheránus Világszövetség sajtótájékoztatójának 20., június 3-i száma számol be arról a nagy felháborodásról, amelyet egy római katolikus páter cikke váltott ki Finnországban, sőt Finnország határain túl is. Jac Reijnders, a helsinkii római katolikus tájékoztatási központ vezetője, a „World Mission” című amerikai katolikus folyóiratban annak a véleményének adott hangot, hogy a finn lutheránus egyház rövidesen olyan helyzetbe kerül, amelyben már nem lesz számára más lehetőség, alternatíva, mint az atheizmus, vagy a római katolikus egyházba való visszatérés. Reijnders mindenekelőtt arra alapozza véleményét, hogy — szerinte — sokan a fiatalabb lutheránus lelkészek közül meglehetősen kozömböÚj taiogiai doktoraink: Groó Gyula Hírt adtunk arról, hogy május 31-én a Teológiai Akadémián ünnepi külsőségek között avatták teológiai doktorrá Prőhle Károlyt és Groó Gyulát. A Teológia két új doktorát bemutatjuk híveinknek. Ebben a számunkban ismerjük meg Groó Gyulát, a jövő számunkban pedig Prőhle Károlyt. Groó Gyula Teológiai Akadémiánk ez idei dékánja, a gyakorlati teológiai tanszék professzora. 1913. április 18-án született Győrött. Itt végezte a Bencés Gimnáziumban középiskolai tanulmányait, majd Sopronban az Evangélikus Hittudományi Karon 1930— 35-ig teológiai tanulmányait, kitűnő eredménnyel. Az 1935—36. tanévben k'ét félévig volt a Baseli Egyetem hittudományi karának hallgatója. Baselban Barth és Kö- berle professzorok a rendszeres teológia, Thurneysen, Julius Schweizer és Háberlin professzorok pedig a gyakorlati teológia irányában voltak rá hatással. Egyre inkább került teológiai munkájának középpontjába a Szentírás és annak értelmezése. Első hosz- szabb tanulmánya: „A lelkész és a Biblia” (Lelkipásztor, 1937) is ebben a gondolatkörben mozgott. 1939-ben jelent meg első önálló munkája. „Az Ür szent vacsorája” című füzete. 1940- ben Győrött országos teológiai konferencián a megigazulás- ról, a reformáció eme központi tanításáról tartott előadást. E rendszeres teológiai problémák után 1939-től 1949-ig tartó győri hitoktató lelkészi szolgálata arra késztette, hogy katecheti- kai kérdésekkel foglalkozzék. Több tanulmányban foglalkozott a konfirmáció elvi kérdéseivel, a vallástanítás és az általános nevelés-oktatás viszonyának kérdésével. 1942-ben megjelent „A szentírás” című gimnáziumi hittankönyve, amely 1957-ben már negyedik kiadását érte meg. 1943-ban „Halál — feltámadás — örökéieV’ címmel jelent meg füzete a hívek számára. 1947-ben „Hitből élünk” című gimnáziumi tankönyve és „Királyság a kereszten” című prédikációs kötete jelent meg. Keresztyén hitünk rövid ösz- szefoglalását tartalmazta 1948- ban „Amit hiszünk” című füzete. A kor legdöntőbb kérdéseiben foglalt állást 1949-ben megjelent füzete „Gondolatok a seelisbergi konferencia pontjaihoz”. Groó Gyula 1947—48-ban az „Evangélikus Nevelő" című folyóiratot szerkesztette. Gyülekezeti lelkészi évek után 1956-tól újra központi beosztásban szolgált. 1959-ig az Egyetemes Sajtóosztály lelkésze és közben az Evangélikus Elet szerkesztője. Az egyetemes közgyűlés 1959-ben választotta meg a gyakorlati teológiai tanszék tanárává. Ebben az évben jelent meg „Az élet kenyere” címmel az úrvacsoráról szóló füzete. 1964-ben jelent meg eddig legnagyobb munkája „Jakab levele" írásmagyarázata a magyar nyelven megjelent újszövetségi írásmagyarázati sorozat tagja. önálló írásain kívül 1937 óta állandó cikkírója egyházunk sajtójának. I Közel három évtizedes egyházi írói és teológiai munkássága tette őt méltóvá arra, hogy az Evangélikus Teológiai Akadémia a doktori címmel ruházza fel őt. Az alábbiakban doktori székfoglaló beszédének, — Hit és cselekedetek — néhány gondolatát közöljük: A hit és cselekedetek viszonyának kérdése minden időben égető alapkérdése volt a keresztyénségnek és ma is az. Sőt, több oknál fogva, ma kiváltképpen is az. — Hiszen korunknak, az atomkorszaknak, alapkérdésévé lett az emberkérdés. Fenyegetetté, kérdésessé lett az ember, az emberiség puszta léte. Ez azonban összefügg az emberség, a humanitás kérdésével. Az emberiség csak akkor maradhat fenn, ha győz benn az emberség, a humanitás. S hitünk szerint Isten a Jézus Krisztusban nyilatkoztatta ki az emberség teljességét. Őbenne _mondott igent az emberre, az ember életére, őbenne mutatta meg, hogy életet akar, azt akarja, hogy „a bűnös megtérjen és éljen". Istennek erről az embermentő szeretetéről kell a keresztyéneknek tanúskod- niok. Ebben a tanúskodásban kell hitünknek életté válni. Íme, a hit és cselekedetek, a hit és élet összefüggésének a nagy időszerűsége. Az, hogy Isten a Jézus Krisztusban magáénak fogadja el, gyermekének ismeri el az embert, — mit jelent ez az ember fenyegetett léte számára ma? Hogyan válik az Isten embersze- retetét megragadó hit embert és emberiséget megtartó s emberségünket megvalósító erővé, cselekedetekké? Hogyan lehet a hivő keresztyének élete szolgálattá ebben a mi mostani világunkban? Luthernek és hitvallási iratainknak a hitről és cselekedetekről szóló tanítását vizsgálva arra a belátásra kell jutnunk, hogy a keresztyén ember, amikor jót cselekszik, akkor nem valami külön teljesítményt visz végbe, hanem egyszerűen hitét gyakorolja. A cselekvés tehát maga a hit, annak a megjelenése, a felebarát, a másik ember felé fordult arca. sek a keresztyén tanok alapigazságaival szemben. Reijn- dersnek ezeket az állításait a finn egyházi sajtó a leghatározottabban visszautasítja. A helsinkii lutheránus gyülekezetek lapja „Egyház és Állam" kijelenti, hogy Reijnders páternek ilyen megállapítása csalt azt hozta napfényre, hogy „teljes tudatlanságban” van a finn egyház helyzete felől. Vagy talán — kérdezi az újság — az ilyen nyilatkozatokkal Reijnders, a római egyház fölényére akar rámutatni? A lutheránus egyház Finnországban — folytatja tovább a lap — nincs arról meggyőződve, hogy a legjobb helyzetben volna. Rómával ellentétben, ahol „a pápa diktálja, hogy mit kell hinni", a finn egyház igenis új utakért viaskodik, hogy a keresztyén üzenetet (evangéliumot) a jelen emberéhez odavigye. Ide tartoznak az ifjú finn lelkészek diszkussziói is „korunk hitetlen embereivel”. Ez a véleménycsere azonban egyáltalán nem jelenti a keresztyén tanok alapigazságairól való lemondást, hanem sokkal inkább a protestantizmusnak a keresztyén szabadságról vallott sajátos meggyőződését juttatja kifejezésre. „Csodálkozni kell azon, hogy egy római katolikus lelkész a protestáns egyháztörténet 400 esztendeje után ezt még mindig nem tudja” — állapítja meg a lap szószerint. Reijnders páter időközben maga is állást foglalt a „World Mission”-ban megjelent, vitatott cikkével kapcsolatban és „mosakodni” próbált. Azt mondja, hogy a cikkben kifejezett gondolataihoz azt a szöveget használta fel, amelyet már négy évvel ezelőtt megírt, vagyis akkor „amikor még az új ökumenikus gondolkodás- mód nem tört be az 6 egyházába” és elmulasztotta azt megvizsgálni, hogy „bizonyos kifejezések” alkalmazhatók-e még a mai szituációra is. A páter- nak ez a nyilatkozata semmiképpen sem járul hozzá a cikke által kiváltott felháborodás lecsendesítéséhez. Finn egyházi körökben egyre inkább az a vélemény jut kifejezésre, hogy Reijnders érvelését úgy kell tekinteni, hogy ő a cikkét — ő maga mondja, hogy már négy évvel ezelőtt megírta —, illetve az abban foglaltakat fenntartja, legfeljebb „a római katolikus egyház mai ökumenikus tájékozódása szempontjából tartja nem valami okosnak és taktikailag meggondolatlannak”. Felteszi a kérdést: vajon Róma „ökumenikus nyíltsága” ezek szerint is nem csupán taktika-e? Ebben az összefüggésben arra is rámutatnak, hogy a skandináv országok jelenleg a római katolikus egyház legfontosabb missziói területeihez tartoznak. Finnország négy és fél millió lakosából 4,2 millió a finn | evangélikus—lutheránus egyház tagja. A finnországi görög- orthodox egyházhoz kb. 60 ezer hivő tartozik. Ezzel szemben a római katolikus keresztyének száma az országban csupán kb. 2300. A lutheri és orthodox egyház közötti viszony nagyon jónak mondható. Reijnders páter cikke min» két is elgondolkoztat. Eszünkbe jutnak magas, sőt a legmagasabb római helyről származó kijelentések, és megnyilatkozások, melyek szerint az atheizmussal szemben a keresztyének, sőt a nem-keresztyének világméretű összefogására van szükség. Keresztyének, zsidók, mohamedánok, buddhisták, általában a vallásos emberek összefogására a kommunizmussal szemben. A római katolikus egyházba „betört új ökumenikus gondolkodásmód”, Róma „ökumenikus nyíltsága” nem kerül-e a Reijnders páterek elszólásai nyomán olyan megvilágításba, amely a nem római partnert óvatosságra inti? Nem támaszthat-e a Reijnders-féle elszólás olyan gyanút, hogy az ökumenizmus Róma stratégiájában taktika csupán? Nem mi vagyunk az illetékesek testvéregyházunk, a finn lutheránus egyház szituációjának az elbírálására. De örülünk annak, amit a helsinkii lutheránus gyülekezetek lapja ír, hogy a finn egyház új utakért viaskodik; hogy a „korunk nem hivő embereivel” folytatott diszkusszió és eszmecsere nem jelenti a keresztyén tanok alapigazságairól való lemondást, mert a protestantizmusnak a keresztyén ember szabadságáról vallott meggyőződéséből folyik ez. Ügy látjuk, hogy ez a furcsa alternatíva: „atheizmus vagy római katolikus egyház”, mégcsak kiélezi és nyilvánvalóbbá teszi Reijnders elszólását. A magyarországi evangélikus-lutheránus egyház önmaga a bizonysága annak, hogy az evangéliumi egyházaknak világszerte, Finnországban csakúgy, mint Magyarországon van ezen az al- ternatirán kívüli útja, és ez a helyes út. Ezt az utat találta meg a mi egyházunk és járja immár húsz éve. Ez az út pedig: rendíthetetlen hűség a teljes Szentírásban kijelentett Istenhez és feltétel nélküli szolgálata az embernek és az emberiség jó ügyének. Ma éppen az embert, at ember világát és holnapját látjuk veszélyben forogni. Hivő evangélikus keresztyén létünkre minket nem „az atheizmus, vagy a római katolikus egyház" furcsa alternatívája foglalkoztat, de sokkal inkább a háború és béke, a fegyverkezés vagy leszerelés, a népek ellenségeskedése vagy a békés egymásmelleit I élés alternatívája. G. A. Az Egyházak Világtanácsa új másodfőtitksra Az Egyházak Világtanácsa eddigi másodfőtitkára, dr. R. W. Scott elfogadta az evan- stoni teológiai szeminárium meghívását és átvette az ottani missziói és világkeresztyénség-tansaék vezetését mint professzor. Utóda azonnali hatállyal H-. A. Hamilton angol lelkész lett» aki eddig a nevelési kérdésekkel foglalkozó genfi tanulmányi bizottság titkára volt. IMÁDKOZZUNK Szerető Mennyei Atyánk! Hálát adunk neked, hogy a Jézus Krisztusban megmutattad magad nekünk. S Megváltónk által megismerhettük irántunk való szeretetedet. Nagy szükségünk van erre, mert valóban csoda az, hogy Te szeretsz bennünket. Az volna a természetes, a jogos, a törvényszerű, hogy elfordulj tőlünk és soha többé ne törődjél velünk. Hiszen tengernyi bűnünkkel, engedetlenségünkkel bizony sokszor hívjuk ki haragodat. Hányszor cselekedtünk mi is úgy, mint a példázatbeli gazdag, Lázárral. Nem vettük észre a körülöttünk élők gondját, baját. Vagy ha láttuk is, nem törődtünk velük. Közömbösen vagy legfeljebb enyhe szánakozással néztük azokat, akik segítségre szorultak. Csak önmagunk kérdései, szükségletei foglalkoztatnak bennünket. Pedig ma is nagyon sokan szenvednek embertársaik pusztító gyűlöletétől. Ma is sok az éhező, szenvedő ember. Messzi földrészeken sírnak és halnak emberek. Bajaikat emberek okozzák. Keresztyén emberek. Pedig nekik is, nekünk is megmutattad igédben, hogy hazudik az, aki szere- tetről beszél, miközben a másik embert nem szereti. Kérünk, juttasd eszünkbe, hogy a Te szereteted kötelez bennünket. Kötelez embertársaink iránti szeretőire. Hiszen To mindenkit szeretsz. Ezt tettekkel mutattad meg. Tőlünk is ezt várod. Tetteket, jócselekedeteket. Ezek az irántad való hálás szeretetünknek igaz bizonyítékai. Szabadíts fel bennünket Szentlelkeddel ilyen mindenkit szerető s mindenki felé jót cselekvő szent életre. Ámen.
