Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1964-05-03 / 18. szám
fcP. BERM. BP. Ä Május elsején Hetvenöt évvel ezelőtt, Párizsban született meg május elseje világméretű megünneplésének a gondolata. Az azóta eltelt háromnegyed évszázadban több tartalmi változáson ment keresztül az eredeti eszme, jelentősége és korszakformáló ereje azonban egyre növekszik napjainkban is. Vegyük szemügyre kialakulásának előzményeit, hazánk történetében való jelentőségét és egyházunk vele kapcsolatos feladatát. 1. Történetileg nézve ez az ünnep nem csupán a Munka Ünnepe, hanem a legszorosabban összefonódik a munkásosztály küzdelmeivel. Az újkor egyik legnagyobb jelentőségű eseménye, az ipari forradalom, már a 18. század végén létrehozta azt az új társadalmi réteget, amely mint munkásosztály írta be nevét kitörölhetetlenül az emberiség történetébe. Hiszen amikor olyan fontos nyugati találmányok, mint' a gőzhajó, gyapottisztító gép, gumivulkanizálás, esztergapad, rotációs sajtó, gázturbina, vagy a villamosmozdony, új korszakot tártak az emberiség elé, magától lecsökkent a kézműipar jelentősége és helyét az egyre rohamosabban fejlődő gyáripar foglalta el. A nagyobbrészt vidékről felözönlő új munkásréteg -*— a proletariátus — ki volt azonban szolgáltatva a tőkés munkaadók érdekeinek és keservesen kellett az újfajta kizsákmányolás sok formája ellen megküzdenie. Az amerikai munkásság élenjárt osztályérdekeinek megvédésében. Amikor más eszközök hatástalanoknak bizonyultak, 1886 május 1-én Chicagóban tömegtüntetést szervezett, amelybe a rendőrség brutálisan beavatkozott. Mikor pedig ez ellen május 4-én a chicagói ún. Highmarketen tiltakozó gyűlést rendeztek, egyes provokátorok bombát dobtak a tömegbe, amelynek több halálos áldozata is lett. A munkások 8 vezetődét ekkor letartóztatták és négyet közülük koholt vádak alapján ki is végeztek. E négy amerikai munkásvértanú emlékének megörökítését határozta el azután 3 évvel utóbb a Párizsban összeülő II. Internacionálé, amikor ünneppé nyilvánította ezt a napot, 2. Hazánkban már 1890-ben megünnepelték május elsejét. "Az első világháborúig ez a munkásság politikai jogaiért való küzdelmet jelentette — gondoljunk a választójogra, az egyesületi és gyülekezeti szabadságra — és egyúttal a munkásviszonyok megjavítását is célozta, főleg a nyolcórás munkaidő bevezetését. E törekvéseinek a munkásság népgyúléseken és Országos jellegű tüntető felvonulásokon adott hangot. Az első világháború alatti hatósági tilalom, majd az 1919- fes szabad „Vörös Május” után ismét hosszú éveken át lappangott és fokozatosan új színt kapott az ünnep. 1919—1945-ig a tőkés kizsákmányolás és a fasizmus elleni harcos megmozdulássá vált. Felszabadulásunk óta — immár mint munkaszüneti nrrp is — a proletár nemzetköziség és a munka ünnepe lett az év legszebb hónapjának első, piros betűs napja. Az ország vezetését ekkor kezébe vevő nép sok évszázados elnyomás után több más baráti állam munkásosztályával együtt a történelem Színpadára lépett, hogy a tőke és születési előjogok igazságtalan rendje után a munka hősi korszakát nyissa meg az emberiség előtt. 3. Hogyan foglal állást az egyház mindezzel kapcsolatban? ífc az egyik leglényegesebb kérdésünk, s ez adja meg a jogosultságát is annak, hogy erről a témáról írjunk és olvassunk. Ma már lelkészi és gyülekezeti körökben is egyre többen belátják, hogy egyházunk az utolsó száz évben elvesztette kapcsolatát a munkás tömegekkel, és az uralkodó osztály érdekeinek a képviselője lett. Amíg a magyar protestantizmus kezdettől fogva a Habsburg-jezsuita elnyomás alatt szenveded nép széles rétegeinek reménysége és szószólója volt, addig az 1867-es kiegyezés után a liberális és félfeudális ország kormányai mindig saját szócsövükké igyekezték tenni protestáns egyházainkat is. Hozzájárult ehhez az a sajátos történeti fejlődés is, amelynek során a kialakuló munkásosztály érdekeinek védelmét, majd irányítását a többségében marxista befolyás alatt álló nemzetközi munkásmozgalom vette kézbe. Ugyanakkor világszerte a polgári osztályok lettek az egyház támaszai, s ebből a kötöttségből részben nem akart, de részben nem is tudott az egyház szabadulni. Kevesen is látták át világosan a munkás- osztály öntudatra ébredésének és a vezetést mindinkább átvevő szerepének világszerte végbemenő, tötrénelmi jelentőségű folyamatát. Pedig harcuk a méltányosabb és szabadabb életért, egyenesvonalú folytatása a rabszolgaság, jobbágyság és a szabad költözködéstől eltiltott parasztság évszázados függetlenségi harcainak. Krisztus egyházának melléjük állása, vagy ellenük fordulása nem függhetett vallási előítéletektől, hanem azt jogosan csakis az emberiesség és igazságosság szempontjai irányíthatták. Az egyház üyértelmű állásfoglalásának még ma is döntő szerepe van a világ nagyobbik felében. Nálunk másfél évtizede már, hogy uralomra jutott a munkásosztály, amely a parasztsággal és haladó értelmiséggel együtt irányítja népünk sorsát. Ezért nálunk május elseje már nem a tőkés kizsákmányolás elleni harcnak, hanem elsősorban a munkának és a munkásságnak az örömünnepe. Egyházunk sokszor kifejtette már teológiai álláspontját a munka értelméről és értékeléséről. Most még annak a politikai állásfoglalásnak a tudatosítása szükséges, hogy a munkás- osztályra és annak sorsára hogyan tekint az egyház. Hiszen azóta, hogy a munkásság, mint szervezett osztály a történelem színpadára lépett, éppen a mi nemzedékünkben válik minőségileg és mennyiségileg egyaránt világformáló erővé. Tagjai, és nem egyszer vezetői sorában nemcsak népünk, hanem egyházunk kiváló tagjait is ott láthatjuk, sőt sokszor lelkészcsaládok gyermekei és ,,dolgozó papnéi” is a munkásság sorsának és felemelkedésének részesei. A hetvenötödik május elseje egyházi szempontból eredményezze tehát annak világos felismerését, hogy nemcsak a munkát, hanem a munkásosztályt is sajátunknak, drága értékünknek valljuk, hiszen az a világ igazságosabb rendjéért, és hazánk boldogabb jövőjéért küzd. s mi ebben az új rendben és e boldog jövő számára akarjuk Isten és az emberiség ügyét szolgálni. Nem értetlenül és idegenül, hanem mint segítő munkatársak állunk Jézus Krisztus mai tanítványaiként a jövőért végzett munka és a jövőért küzdő munkásság oldalán. Dr. Fabiny Tibor öszöntéi Május első vasárnapján hálával és szeretettel köszöntjük az édesanyákat. Azokat az édesanyákat, akik hűséggel, szeretettel és sok-sok munkával nevelik gyermekeiket. Milyen szép szó ez: édesanyám. Milyen kár, hogy a gyermekek e szép szó helyett olyan sokszor szólítják meg a munkában elfáradt édesanyjukat így: „Mutter”, vagy esetleg ezzel a sértő szóval: „öreglány”. Milyen kár, hogy a gyermekek elfelejtik az „édesanya” szó szép muzsikáját, és még szomorúbb, hogy elfelejtik, ami e szép szó mögött van: a gyermekek iránti'hűsé- get, szorgalmat és fáradhatatlan helytállást. Szívből örülünk, hogy legalább az esztendő egy nhpján az édesanyák nevétől hangos az ország. A virágboltokban elfogy minden virág, mert hálás gyermekek viszik haza, hogy köszöntsék azt, aki őket a világon legjobban szereti. Hálás gyermekek viszik az ajándékokat és az ajándék átadása közbeni kezet csókolnak annak, aki őket kínok között szülte, fürdette, etette, az iskolába először elkísérte, velük, sírt és velük örült. Milyen szép és megható, hogy az emlékező gyermekek könnyek között teszik halott édesanyjuk sírjára a fehér szegfűt és az élő édesanyák asztalára gondosan odalíészitik a piros szegfűt. Anyák napján mélyen átéljük, hogy a hit után nincs a földön szebb és magasztosabb érzés, mint az édesanyai szeretet érzése. Ezen az érzésen állandóan ott csillog egy-egy könnycsepp, mint a harmatcsepp a virágon, örömben és bánatban egyaránt. Anyák napján Isten parancsára gondolunk: Tiszteld atyádat és anyádat... Hálára, tiszteletre és szeretetre kötelez bennünket az anyai szeretet, az édesanyai ön- feláldozás és az anyai megbocsátás. Ki tudná elmondani és szavakba foglalni, hogyan szeretett az édesanyánk, mit áldozott értünk és hányszor bocsátott meg nekünk. Ha mindezt végiggondoljuk, elcsuklik a hangunk és a toll megremeg a kezünkben. Köszöntjük hálával és szeretettel az édesanyákat, az önfeláldozó szeretet p Idáit. Köszönjük nékik, hogy a szeretetben soha el nem fáradnak és állandóan készek a megbocsátásra. Fülöp Dezső cAmjúk QlttpfcLri Isten után rólatok írtak A legtöbbet, édesanyák!! Önzetlenül szeretni!? — így csak Ti tudtok, és a szív szavát Válogatott csokorba szedni Mindenki más úgy képtelen. Ahogy harmatoz, zeng e mesés, Mint tavaszillatú réteket Idéző puha dédelgetés. Ti bűnben is szinte bűntelen Visszatartó kar és lendület, Mindnyájunk bölcsőringatói, Életóránk finom rugói, Mindent átfogó tartalom — tünet. Ti, a mindig értünk remegőek S gyengéd szóval a szívünkbe írók, Felszegek, de mégis erősek S ha kell, velünk vagy helyettünk sírők. Ti, a Hűség, s féltő mozdulat, Amely takar s hibát nem kutat! Ti vagytok a sohasem alvók, Az állhatatosan kitartók! Ti, napsugár fehér abroszon! Imádsággal megrakott oltár! S türelmesen ránk várakozón Reménykedő, halkszavú zsoltár! Ti vagytok az első állomás! Keret, honnan egyszer kilépünk! S szemeitek kísér legtovább, Bármily messze, bárhová térünk!! Ti vagytok a hang, a fény, a bot, Mely támogat, terel és láttat, S a legtöbbet elbíró váltak, Lemondásban világklasszisok!! Ti némán mégis beszédesek, Hisz pillantásból is értetek, S mellénk szegődtök, hogyha baj van És áldott csend vagytok a zajban, Kik magatoknak soha nem kértek, Nem haltok meg, szivekben éltek!!! Somlyó András Amerikai lutheránusok a háború teológiai igazolása ellen A háború mindenfajta vallási vagy teológiai igazolásától óv az a tanulmányi dokumentum, amelyet az amerikai lutheránus egyház ötezer gyülekezetéhez juttattak el tanulmányozás és megvitatás végett. A dokumentum nem lép fel a pacifizmus érdekében, elutasít azonban minden olyan .„keresztyén^ tanítást, mely szerint a háború elkerülhetetlen, és óvást emel az ,,igazságos háború” fogalma ellen is. Mert ez csakhamar jelszóvá és a „népek közötti puszta hatalmi harc álcázásává” lehet. A dokumentumot megvitatásra javasolják az Amerikai Lutheránus Egyház október 20—27-ig Columbusban (Ohió) tartandó ülésén Kérjetek! A mennyország kulcsa A teremtő Isten a hivő ember kezébe titokzatos kulcsot adott: az imádságot Vannak, akik azt gondolják, hogy ez varázskulcs, amely megnyitja kívánságaink kincsesládáját, s azt várják tőle, hogy minden elképzelésük beteljesedjék. Aztán kiábrándultán és fásultan hagyják abba a próbálkozást, ha nem történik minden a kedvükre. Az imádság azonban nem ilyen kincsesládához, hanem Isten ajtajához való kulcs. Vele megnyílik a menny és találkozhatunk Istennel. Nem aprócska örömfoszlányokhoz jutunk általa. hanem az öröm teljességét kapjuk. A mennyei Atyával lehetünk szemközt. Vele beszélhetünk. Előtte tárhatjuk fel szívünket. Neki mondhatunk el mindent. Mivel az imádságban ilyen hallatlan nagy dologról van szó, ezért ezt a kulcsot nem lehet bármiképp használnunk. Nem elég hozzá az emberkéz, de még az emberszív sem. Magunkban ügyetlenek vagyunk, s tehetetlenek. Ezért Jézus segítségünkre siet azzal, hogy megengedi, sőt elrendeli, hogy az Ö nevében imádkoznunk. S ez nemcsak azt jelenti, hogy Reá hivatkozva mondhatjuk el Istennek kéréseinket, hanem azt is, hogy Ö mellettünk áll, s így „maga a Lélek is esedezik érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal”. Vele nyílik meg Isten ajtajának szent zára! Ha Jézus nevében állunk Isten elé, természetes, hogy imádságunkban első helyre kerül az Ö országa és annak igazsága, mert Jézus ezt határozottan így kívánta. Akkor fontosabb lesz a hálaadás, mint a kérés elmondása. Akkor megtanulunk másokért is imádkozni, s előbbre való lesz a felebarátunk ügye, mint a mgaunké. Akinek imádságában helyet kapnak embertársai, az egészen új viszonyba is kerül velük. Szinte észrevétlenül ledőlnek a falak, amelyek eddig közéjük ékelődtek és elválasztották őket egymástól, s helyettük hidak épülnek még a legkülönbözőbbek között is. Az imádság bensőséges beszélgetés így az egyes ember és Isten között. Azonban a Jézus nevében történő imádság révén az imádkozok közösségébe kapcsolódunk. A gyülekezetben közösen hangzik mindnyájunk bűnvailása, hálaadása, kérése és Istenünk magasztalása. Az istentiszteleti imádságokat nem mondjuk-e sokszor figyelmetlenül, vagy lélektelenül? Ne feledjük, hogy a közös imádkozás egyrészt eszünkbe juttatja azt, amiért magunkban talán elfelejtenénk imádkozni, zabolázza kérdéseinket, másrészt pedig előre mutat a beteljesedésre, a mennyei közösségre. A közös imádság elkezdődhet már a családi otthonban, a házastársak kiűzött. Ök együtt járják az életutat, együtt örülnek munkájuk eredményének, s együtt kell, hogy megküzdjenek a nehézségekkel. Szükségük van mindkettőjüknek Isten bűn- bocsánatára és nélkülözhetetlen a kölcsönös megbocsátás is. Mindezt imádságban vihetik a mennyei Atya színe elé, s akkor megtapasztalják az imádság frissítő, közösséget teremtő erejét. Vegyük kézbe az Isten ajándékozta titokzatos kulcsot nocsak az imádkozás — Rogate — vasárnapján, hanem szüntelenül és meg ne restüljünüs használatában. Beptsae bocs *
