Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1964-04-26 / 17. szám

NE FOLYTASSUK!

Folytassuk! — ezzel az egyetlen szóból álló mondattal végződött a színdarab. Utána elsötétedett a színpad. Azután összezárult a függöny. Fél percig a nézőtér is sötétségben maradt. Ez az apró mozzanat Is beletartozott a gondos rendezésbe, sötét, könyörtelen, reménytelen darabot láttunk. Mikor kigyulladtak a nézőtér lámpái, az előadás támasztotta feszültség nem csökkent bennem, de minden idegszálam, egész hitem azt mondotta: Ne folytassuk! Énekeljünk új éneket!

Az egyfelvonásos darabban egy képzeletbeli poklot mutatott be a szerző, a nagy hatású francia polgári filozófus és író: Jan Paul Sartre. A szinpad egyetlen szobát ábrázol. Az ajtót belülről nem lehet kinyitni. De nem is lenne értelme, hiszen az ajtón túl Is csak folyosók és hasonló szobák végtelen sora található. A szobában három vedlett kerevet. Ezen kell három embernek, egy férfinek és két nőnek eltol tenie az örökkévalóságot. Az ördög kellemes, udvarias ember, fekete ruhás pincér. Se nyárs, se kihegyezett karók, se lángoló tűz. Mégis pokol. A három ember közvetlenül halála után került a zárt ajtók mögé. A darab címe is ez: Zárt ajtók. (A legfrissebben érkezett „vendég” még látja is a zárt ajtók mögül saját temetését. Kacagva, felháborodottan, kétségbeeséssel tesz megjegyzést gyászoló hozzátartozóinak viselkedésére.) Elhatározzák, . hogy nem törődnek egymással. Nem avatkoznak egymás ügyeibe. Mindegyik visszavonul a maga díványára. Egymás iránti közönyük hamar felmondja azonban a szolgálatot. Gyötrik egymást. Pokollá teszik egymás életét. Egyiktől a másikhoz menekülnének, de cseberből vederbe jutnak. Rövidesen kiderül, hogy a máskiban nem menedékre. hanem hóhérra találnak. ölni nem tudnak, hiszen már mind túlestek a halálon. A papírvágó kést hiába próbálják egymás hátába döfni, nem sebez. Egyetlen hidegháború színtere a színpad. Végén, egyik nagy összecsapás után, lankadtam kimerültén, közösen állapítják meg: Egymás hóhérai vagyunk. A pokol — a másik. De mit tegyünk? — kéí'dik. Erre a kérdésre válaszol az egész darab zárószava és egyben summája is: folytassuk.

• Meg kell jegyezni, hogy maga Sartre sem folytatja. Ezt a reménytelen légkört nem lehet sokáig kibírni. Csodáltam a színészeket, hogyan bírták másfél órán át. Egyszerűen alkatunk nem viseli el. Aid nem akar öngyilkos lenni, az nem folytatja. Sartre is keresi a kiutat. Ma már nem ennek a régebbi színdarabjának zárószavával válaszol kérésre: mit cselekedjünk? A magány bunkerébe zárkózott egyes embertől a társadalmi élet és a népek együttélésének kérdései felé irányul figyelme. Megtalálta az utat a béke-világ- mozgalomhoz és abban tevékenyen veszt részt. Nem lehet folytatni! Nem szabad folytatni!

Ne folytassuk! — nekünk keresztyéneknek ezt hitből lehet és hitből kell kimondanunk. A kereszten legyőzetett az a világ, az az emberi magatartás, amely nem tud mást, csak folytatni. Akik a keresztre néznek, nem mondhatnak mást csak ezt: Ne folytassuk! A hit mindenkivel kész összefogni, aíki azt mondja: ne folytassuk! A keresztyén ember arra rendeltetett, hogy ne folytassa a régit, hanem kezdjen új éneket! A régi emlék most előreirányítja figyelmem a Prágai Keresztyén Békekonferenciára.Célkitűzése tulajdonképpen az, hogy az új ének hangozzék az egyházakban világszerte tisztán és erőteljesen. „A dallamnak tisztán kell szólnia!” — mondja gyakran Vogel professzor.

Ne folytassuk! — miközben a keresztre nézünk — ezt nemcsak kozmikus méretekben kell mondanunk, hanem egészen szűk körben is. Az ember nemcsak a földet, de a legalapvetőbb együttélési formákat — házasságot, családot, munkatársi viszonyt, barátságot pokollá tud tenni érzéketlenségével és érzékenységével, felelőtlenségével és kot.nyeles- ségével. türelmetlenségével és

önös kényelemszeretetével. Folytatni lehetne. Mintha egymás hóhérai lennénk, ki tudjuk végezni egymásban a bizalmat, a vonzódást, a derűt, a tettvágyot és még sok mindent. E tekintetben meglátott valamit s élesen látott, még Sartre. Mégsem kell folytatnunk a régit. Űj éneket énekelhetünk. Valahányszor meg- engesztelődnek emberek, valahányszor bocsánatot kérnek egymástól, valahányszor megtörik a némaságot és beszélni kezdenek, valahányszor új kísérletet tesznek egymás megértésére és vitás kérdések tendezésére. valami megszólal az új énekből.

Először összeszorul talán á torkunk. elakad a hangunk,

j mikor a régi helyett az új ének ‘ hangját akarjuk megszólaltatni. Nemcsak elhatározásról, nekibuzdulásról van itt szó, hanem új felismerésről. Túl léphetünk a „Zárt ajtók”-on a húsvéti nyitott sírhoz. A feltámadott Jézusban azt a felebarátunkat, embertársunkat vagyunk kénytelenek félismerni, aki tudja, hogy miként tud pokollá válni az egyik ember számára a másik. Hogy mi a pokol, azt lényegében csak ő tudja, mert „alá- szállt a poklokra”. Nekünk nem feladatunk elemezni a poklot, nem leszünk tőle belesebbek, mégha olyan szellemes formában tesszük is, mint ahogyan a „Zárt ajtók” mögött történik. Benczúr László-A*

AZ EMBERIESSÉGRŐL

I II „Béke és íjkumené bizottság“ ülést {

Köztudomású, hogy a Prágai Keresztyén Békekon- g

S ferencia az Első Keresztyén Béke-Világgyűiésen há- 5

H rom évvel ezelőtt 10 munkabizottságot hozott létre, J

= amelyeknek az a feladatuk, hogy a békével összefüggő —

g más problémákkal részleteiben foglalkozzanak és se- gt

# gítsék előkészíteni a 1964. június végén Prágában jl

g tartandó Második Keresztyén Béke-Világangygyűlést. §1

H Az elmúlt hónapokban különböző országokban ülése- g

H zett már több bizottság. A „Béke és Ökumene bi- gj

H zottság” ülését április 15—17. között tartotta a fran- g

§§ ciaországl Nantes-ban. Az ülésen a magyarországi pro- g

H testáns egyházakat Káldy Zoltán püspök képviselte, jjg

3 A bizottsági ülésen igen gyümölcsöző megbeszélés §

g folyt a Keletről és Nyugatról résztvevő bizottsági H

g tagok között. Az ülés egy „közleményt” fogadott el, %

II melynek szövegét az alábbiakban közöljük:

1 KÖZLEMÉNY

= 3=

A Keresztyén Békekonferencia „Béke és ökumené” *

H c. bizottsága 1964. április 15—17. között tartotta máso- §1

s dik ülését Nantes-ban (Franciaországban) Nikodim §|

g leningrádi és ladogai metropolita elnökletével, hogy p

H kiértékelje eddigi munkásságát és tanácskozzék a g

H következő feladatokról.

Az ülésen különböző egyházak képviselői vettek jf

jsf részt a Szovjetunióból, Magyarországról, Hollandiából, g

M Franciaországból, a Német Szövetségi Köztársaságból ~

§E és a Csehszlovák Népköztársaságból. A résztvevőket g

ü a franciaországi belmisszió és a francia református g

§§ egyház helyi képviselői részesítették szívélyes fogad- gj

= tatásban.

örömmel üdvözölte a bizottság, hogy a világ egy- 3

ig házaiban növekszik a béke-munka iránti megértés és sj

3 tekintetét a II. Keresztyén Béke-Nagygyűlésre irá- tz

j nyitva gyakorlati javaslatokat hozott a közös törek- 5

g vések hatékonnyá tételére.

Foglalkozott a Bizottság a II. Keresztyén Béke- P

g Nagygyűlés főtémájával: „Szövetségem élet és béke”. 3

igj A főtémával kapcsolatos teológiai munkához igyeke- 3

p zett maga is hozzájárulni. Megelégedéssel vette tudó- 3

U másul az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottsá- jjg

H gának Rochesterben és az Egyházak Világtanácsa g

m Végrehajtó Bizottságának Ogyesszában hozott határo- g

g zatait, amelyek a Moszkvai Egyezményt a teljes lesze- g

m relés útján megtett első lépésként üdvözölték és el- g

g vetettek mindenféle faji megkülönböztetést.

P A Bizottság örömét juttatta kifejezésre a küszöbön- P

g álló genfi leszerelési értekezletért. Az ülésen résztve- p

jj vők nagy reménységgel tekintenek az Egyházak Vi- 3

g lágtanácsa és a Keresztyén Béke-Konferencia képvi- g g sélői között tervezett második találkozóra. §§

Erős bizakodás tölti el a Bizottságot a tekintetben, B g „hogy a II. Keresztyén Béke-Nagygyűlésen Prágában g g résztvevő különféle hitvallású keresztyének egyérte- =

§g lemmel fognak tanúskodni a béke és az egység mel- g P letti jóakaratukról.” =

Íilllllllíl!l!lllil!lillll!!l!lil!lll!l!!!lll!lll)|f|l|!fi|:«!!<ltltitmf)!(m!llHif)t<|ílilHI!l'1ttÜ!lil!tiH)t!l!mii!IH!t!lilll'llllin!ltf!t!!!lll!il»t!l^

Égő lángoszlop

Csapzott haját belepte már a dér, ráncai közt tekergőzött a kín,. szeme úgy lángolt, mint az őrtüzek a határ-hegyek szikla ormain.

„Elmés” szegény, suttogják s nem csoda, hét fia harcolt künn a frontokon és egy se jött meg, mind a hét halott

— s megölte lelkét ennyi fájdalom.

Béresasszony volt, kis töpörödött, s fel nem foghatta, mint történhetett, hintón vitték el akkor s lett szegény a „hősök anyja”, kit kitüntetett

a kor, de mondják, ott is sírt szegény míg osztották a szép medáliát és azt motyogta, ó, csak egyet is. ha többet nem a legkisebb fiát

adják vissza... de nem, és elborult s azóta lángol véreres szeme és átkokat mond: ó a Háború ...

— s csak néha sír, hogy nincsen senkije.

Látom szegényt, miként az őrtüzek lángoltak rég a hegygerinceken ha jött tatár, vagy vértivó török, úgy lángol most a tágas téreken

szikrákat hányva, mint a kráterek

— tüzet dobál Nióbe őrület —

s felgyullnak tőle milliók, anyák kik féltve őrzik drága kincsüket

a gyermeket ki, él ma még s kacag s már véle égnek!.nem és nem adom!!

— Élő lángoszlop, lobogj és égj mint az őrtüzek fenn az ormokon.

Jakus Imre

KORUNKBAN SOKFELÉ A VILÁGBAN az ember áll a tudományos, társadalmi, gazdasági és művészeti érdeklődés középpontjában. Az ember életének szebbé és boldogabbá tételéért, az emberi személyiség méltóságának és jogainak minél magasabb fokon való biztosításáért és megőrzéséért folyik a harc. Az emberi személyiség szabadsága, méltósága és kiteljesedése az a cél, amelyért az „emberiesség” (humanizmus) nevében szerte a világon sokan munkálkodnak. Vagyis tulajdonképpen azért, hogy az ember valóban ember legyen és lehessen. És ennek a törekvésnek a világ több országában, köztük a mi országunkban is számtalan szép eredménye van. Mi „szocialista humanizmusnak” nevezzük azt az ember javáért munkálkodó törekvést, amely, például itt Magyarországon, nem keresztyén indítékokból táplálkozva, oly sokat tett már eddig is azért, hogy az ember valóban ember legyen. A már elért eredmények és a holnap célkitűzései minket keresztyéneket is ennek a humanizmusnak komolyan vételére és igaz megbecsülésére tanítanak. Enélkül a humanizmus nélkül nem épülhetett volna fel hazánkban munkára épülő egész társadalmunk belső egysége. Az a társadalom, amelyben minden ember becsületes munkája alapján megtalálhatja a maga méltó helyét és részesül az egész közösség megbecsülésében. Ebből az emberiességből természetszerűen következik, hogy nemcsak az anyagi termelés gyümölcseiben, de a szellemi alkotások kincseiben is mindenki törekvései és tehetsége mértéke szerint részesülhet. A nyomortól megszabadított, a tartalmas és kiteljesedő műveltséggel körültekintő ember hazája határain túl is embernek tekinti az embert és feladatának embersége megvédését és kiteljesedését. Felelősséget hordozó humanizmusa egyik fő indítéka, hogy öszeíogjon mindazokkal a jóindulatú emberekkel, akik szerte a világon hasonló felelősséget hordoznak az emberért. És mivel az embert és annak jövőjét ma — alkotásait, művelődését stb. — legközvetlenebbül a háború réme fenyegeti, éppen mély emberségéből következően világméretű összefogásban küzd a háborús veszedelem elhárításáért, a békéért. Röviden: e humanizmus céltudatosan és szervezetten fáradozik azért, hogy az embert megszabadítsa az elnyomástól, a kizsákmányolástól, az anyagi ínségtől és általában mindentől, ami akadályozza abban, hogy az ember emberségét megélje és „gyakorolja”. E nagy cél elérése természetesen csak lépésről lépésre történhetik.

A keresztyén egyházban ugyancsak nagy hangsúly esik az emberre és az emberiességre. Ennek a „keresztyén emberiesség”-nek forrása és alapja Jézus Krisztus testté-lételének a csodája. Az a tény, hogy az „Ige testté lett és lakozott mi közöttünk”, azt jelenti, hogy Jézus magára vette az emberi életet és éppen ezáltal azt megbecsülte és magasra emelte. A nagypénteki kereszt pedig arról beszél, hogy ennek az emberi életnek szabadságáért és méltóságáért, Jézus Krisztus az életét áldozta oda. A nyitott húsvéti sír pedig azt hirdeti, hogy az élő Krisztus az evan- gélurn hirdettetése által ma is oldozza a „bűnnek és halálnak” köteleit az emberről, hogy valóban szabad lehessen és emberi méltósága kiteljesedhessék. Isten iránti hálával kell beszélnünk arról, hogy a történelem folyamán a „keresztyén humanizmus” ragyogó példákat tudott felmutatni nemcsak egyes kiváló keresztyén személyiségeken keresetül, hanem sokszor ki- sebb-nagyobb keresztyén közösségek szeretetmunkájában is. Igensötét korszakokban fényiett és melegített a keresztyén szeretet az özvegyek és árvák felkarolása, a betegek ápolása, az ínségesek segítése, az iskolák, kórházak fenntartása által.

A „KERESZTYÉN HUMANIZMUS” OLDALÁRÓL NÉZVE mi csak örülhetünk annak, hogy nálunk a „szocialista humanizmus” nevében milyen nagy dolgok történnek az emberért. Hiszen azt kell látnunk, hogy az „egyházi diakónia” nem tudta elérni a széles néprétegeket az elmúlt évszázadokban, hanem csak kisebb területeken és legtöbbször csak átmeneti megoldásokat tudott nyújtani. Most, hogy a hatalmas társadalmi és gazdasági fejlődés nyomán „nagykorú- sodik” körülöttünk a világ és jól átgondolt és szervezett munka folyik széles nép tömegek felemeléséért: az egyháznak mindezt nyitott szívvel és megelégedéssel kell tudomásul vennie.

Sajnos, egyes keresztyén körökben szerte a világon — első sorban Nyugaton —, bizonyos helytelen magatartás tapasztalható a világ „nagykorúságáéval, illetőleg a nem keresztyén humanizmussal kapcsolatban. Egyes keresztyének és kisebb-nagyobb egyházi körök bizonyos önhittséggel és ítélgetésel beszélnek a „világi” humanizmusról. Hallatszanak olyan hangok, hogy a „szocialista humanizmus” messze van még a „keresztyén humanizmustól”. Ezért „az egyháznak nincs miért pironkodnia”. Olyan hangokat is lehet hallani, hogy az igazi emberséghez egyformán hozzátartozik az Isten szeretete és az emberek szeretete és ahol a kettő nincs meg, ott egyszerűen nem lehet emberségről, következésképpen „humanizmuséról sem beszélni.

Ez a szemlélet azonban már nem „keresztyéni” dolog! Ez nagyban ugyanaz, mint amit Jézus példázata szerint a farizeus mondott a templomban: „Isten, hálákat adok néked, hogy nem vagyok oyan, mint egyéb emberek ...” A mi esetünkben az „egyéb” emberek a „világi” humanizmus képviselői lennének. Viszont nem elgondol- kqdtatő-e az Xtélgető kérész-, tyének számára az, hogy az „irgalmas samaritánus” példázatában a farizeusokkal szemben Jézus nem a papot és a lévitát emeli ki, hanem egy „nem-egyházi emberét.

A KÜLÖNBÖZTETÉS HELYETT meg kell tanulnia a keresztyéneknek önmagukba nézniük. A keresztyén egyháztörténet sajnos nemcsak ragyogó lapokat tud felmutatni az egyház múltjában, hanem olyan lapokat is, amelyek ellentmondanak a

„keresztyén humanizmus”- nak. Idevonatkozólag nagy szomorúságunkra „éktelen” példákat lehet felsorolni. Gondolnunk kell már az ókori, de még inkább a korai és késői középkori, majd áz ellenreformáció idejére eső „eretnek” üldözésekre, „boszorkányperekre”, inkvizíciókra, erőszakoskodásokra és az ember emberségének megtiprá- sára: éppen „keresztyén” területen. Csak néhány példát: a 15. században a spanyolországi Sevilla városbap nem egészen negyven esztendő alatt 4000 embert égetett el az egyház és 40 000 ember iszonyatos kínzásokon ment át! Csak azért, mert az inkvi- zició „eretnekének minősítette őkét. (Mindezt „Isten nevében!”) Sok ezer embernek a nyelvét vágták ki, másokat mint „boszorkányokat” égettek el nyilvánosan. Ugyancsak Spanyolországban az ellenreformáció megindulásától 1783-ig több mint 31 000 embert tűzhalállal égettek el, mert „eretnek-gyanús” volt. Más országokból is bőven lehetne a példákat sorolni! Ne essék most szó a vallásháborúkról, de arról igen, hogy az első és a második világháború „keresztyén országokból indult ki. Afelett sem hunyhatunk szemet, hogy a dachaui, buchenwaldi stb. haláltáborok „keresztyén országokéban állíttattak fel és működtek (közben úgy, hogy a keresztyén egyházak alig hallatták minderről szavukat!). Nálunk Magyarországon „keresztyén politikai programmal” léptek fel a második világháború előtt az ország vezetői és közben kínlódott 3 millió koldus az országban. Ma is több „keresztyén” országban faji megkülönböztetés van, más „keresztyén” országok pedig elöl- járnak a gyarmati elnyomásban. — Itt nem önigazságra, fölényeskedésre, hanem bűnbánatra, s még inkább a „keresztyén humanizmus”, a szeretet és felelősség megújulására van szükség.

TERMÉSZETESEN MI KERESZTYÉN EMBEREK drágának és követendőnek tartjuk Jézus: „nagy parancsolatát”: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes telkedből és teljes elmédből ... szeresd felebarátodat, mint magadat”. Szeretnénk „Isten- és ember-szere- tet”-ben élni és a mai ember számára is az evangéliumnak ezt a részét is prédikálni. Itélgetés helyett inkább azokra az embertelenségekre kell néznünk és azok ellen kell erőteljesebben harcolnunk, amelyek az egész emberiséget fenyegetik? Most, amikor fennáll az egész emberiség elpusztíthatóságának lehetősége, amikor annyi atombomba van a világon, hogy ötszörösen el lehetne pusztítani vele az emberiséget, amikor, minden negyedik ember a világban éhesen fekszik le este, amikor sokfelé pusztít a járvány és az emberiség kilenctized része nem jut jó ivóvízhez és amikor gyarmati népek kiáltanak szabadság után, nem inkább közös erővel kell-e harcolnunk oz egész emberiséget fenyegető embertelenségek ellen? Most nem azt kell néznünk, ami szétválaszt és amiben különbözünk, hanem azt, hogy hogyan segíthetünk együtt a világon! Az életben, a munkában kell megmutatni, hogy mit is jelent a „keresztyén humanizmus"!

Ez a „keresztyén humanizmus” kell, hogy harcoljon a „hidegháború” minden fajtája ellen. Harcolnia kell az „atomteoiőgia” ellen és még inkább az emberért, akit az Isten úgy szeretett, hogy a Fiát adta érte! Az ember méltóságáért, amelyet már nem gátol faji megkülönböztetés, gyarmati sors és a háborútól való félelem. És ebben a harcban jó lelkiismerettel legyünk együtt a „jóaka- ratú emberekkel”.

Dr. Martin Niemöller

elutazott Magyarországról

D. dr. Martin Níemöller, a Hessen-nassaui tartományi egyház elnöke, aki a Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának vendégeként egy hetet töltött hazánkban, hétfőn, április 20-án, elutazott a Ferihegyi repülőtérről. Búcsúztatására megjelent dr. Bartha Tibor református püspök, a Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának elnöke és D. dr. Vető Lajos evangélikus püspök, a Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának ügyvezető elnöke, valamint Tóth Károly, a Református Egyetemes Konvent Külügyi osztályának vezetője:

Niemöller egyház-elnök elutazásakor megelégedésének és örömének adott kifejezést, hogy egyházaink és hazánk legutóbbi látogatása óta oly örvendetes fejlődést mutatnak. Reméli — mondotta —, hogy nem ez volt utolsó látogatása hazánkban, szeretné a jövőben is felkeresni egyházainkat:

4