Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1964-04-26 / 17. szám
w A n. VATIKÁNI ZSINATRÓL „Van tennivalónk az emberek kozott... Káldy Zoltán püspök Nagy tárcsán A GÖDÖLLŐN, ASZÓDON, HATVANON, GYÖNGYÖSÖN keresztül Mátra felé futó országutat 4 kilométer távolból kösizönti nem messze fővárosunktól a nagytarcsai gyülekezet messzelátszó tornya. Sándy Gyula műegyetemi tanár építtette, aki a gyülekezet felügyelője volt. Április 12-én, vasárnap Káldy Zoltán püspök látogatta meg ezt a virágzó, ezerlelkes gyülekezetünket, hogy a délelőtti istentiszteleten prédikáljon, beiktassa az újonnan jnegválas/ztott tiszség- viselőket és délután előadást tartson a presbitereknek. Mikor délután, ragyogó napsütésben elbúcsúzott a püspök a gyülekezettől, Győri János lelkész így fejezte ki köszönetét: „Azért vagyunk hálásak, mert megértettük, hogy van tennivalónk az emberek között a faluban is, a hazában is, sőt az egész világon. Délelőtti igehirdetésével azt véste szívünkbe Püspök Ür, hogy nem beszédben áll Isten országa; délutáni előadása feladatainkat láttatta meg. — Szeretnénk, ha Püspök Ür érezné, hogy imádságunkkal kísérjük szolgálatát és élni akarjuk azt a keresztyén életet, amiről ma is hallottunk”. i\epviseretbe öltözött lányon sorfala között vonult ue a gyuienezet a templomba. Az oltár előtt Fábián János gondnok köszöntötte a tempiomoa érkező püspököt. Az igehirdetés I. Péter a, 1—5 alapján hangzott. Hogy él a Jópasz- tor nyája? — vetődik fel a texusból. Hitben, reményben és alázatosságban. Ezt a hármas választ fejtegette a prédikáció. Ha így él a gyülekezet, nem élhet önmagának, hanem mindig mások számára. Vannak, akik azt hiszik — mondotta a püspök, hogy akkor boldogok, ha csak önmaguknak élnek, ha csak a maguk családjára gondolnak. Nem lehet azonban boldognak lenni a többi család, a többi nép boldogsága nélkül. A nagytarcsai gyülekezet csak akkor tud boldog lenni, ha tagjai törődnek egymás dolgával, ha törődnek az egész faluval, az egész nép, az egész emberiség boldogulásával. Az istentisztelet keretében iktatta be a püspök Sárvári Pál, Gulyásik János, Kiss István gondnokokat, valamint Sipiczki Mihály és Füzesi János presbitereket. Erőt venni, erőt adni, bátorítással, bizalommal, reménységgel szolgálni, ez a presbiter feladata, mondotta beiktatásukkor a püspök. ISTENTISZTELET UTÄN a már felszabadulás után épült gyülekezeti házban közös ebédre gyűltek össze a régi és új presbiterek házastársukkal együtt. Itt Horváth Mihály gyülekezeti jegyző és pénztáros köszöntötte a püspököt. Ebéd után megtekintették a templom felszereléseit és a volt népfőiskolái épületben létesített községi Múzeumot, ahol a nagytarcsai népviselet pompás darabjai gyönyörködtetik a látogatót. A délutáni előadás alkalmával külföldi útjairól számolt be Káldy Zoltán püspök. Szélesre tárta az ablakot, messzi vidékekre mutatott kilátást. Ma megszűnt a messzeség — mondta. A könyöke ér össze az emberiségnek. Közel kerültünk egymáshoz. A Jézus Krisztus iránti hűség is arra kötelez, hogy hordozzuk a felelősséget egymásért és foglalkozzunk a mai ember, mai kérdéseivel. A gyülekezet már régóta készült a látogatásra. A papi család is. Mint orgonasípok sorakoznak fel a „Győri-gyerekek”. összesen heten. Gyönyörűség rájuk nézni A két nagylány jövőre érettségizik. Népviseletbe öltöztek. Soksok szoknya. Minden fehér, fehér hosszúrojtú kendő vállukon. A kötény és a pántlikák hímzése búzakék és fűzöld. Utánuk öt jókötésű legény következik. Palika a legkisebb, most lesz három éves. Nyolcadik testvérük Tamás, egész kiskorában halt meg. Jó tanulók. Jól sportolnak. A legidősebb fiú János, nagyszerű lovas és édesanyjának segít a kán torsé aban. Mindnyájan muzikálisak. A NÉPES PAPI CSALÁD népszerű az egész községben. Életük jó illusztráció mindahhoz, ami az igehirdetésben a családi élettel kapcsolatban elhangzott. Így kérte a püspök a fiatalokat; szivetek mélyéből szeressétek Szüléiteket. Lehet sok hibájuk, mégis szülőtök. Arra vagytok elhíva, hogy tiszteljétek, szeressétek őket. Az öregeket, akik értetek verejtékeznek, dolgoznak. De nemcsak a fiataloknak, hanem az öregeknek is alázatosságban kell járniuk. Az alázatosság a fiatalokat engedelmességre kötelezi, az öregeket pedig arra, hogy ne uralkodjanak. Ez volt az első alkalom, hogy a püspök olyan istentiszteleten vett részt, amelyen a liturgiát énekli a lelkész. Felemelő érzés volt a nemesvonalú dallamokat hallani és együtt énekelni a szépen, erőteljesen zengő választ a gyülekezettel. Különösen Budapesttől északra több gyülekeföldművelők. Jómód, tisztaság, rendezettség tapasztalható mindenütt. A falu felső végén új telep létesült. Csupa emeletes ház. Lakói idetelepült ipari munkások és egyéb állami alkalmazottak. Vannak, akik azt mondják, hogy itt a jövő. Azt hiszem, ez így nem fejezi ki a teljes valóságot. A kettő együtt a jövő. Ezt érzi a jó hagyományait tiszteletben tartó régi község is. Ezért építik ki mindenütt az úttesteket, ezért emeltek másik iskolát is, ezért fognak neki az új orvoslakás megépítésének. A társadalmi munkák végzésében nagy egyetértésben kívánnak a gyülekezet tagjai is résztvenni, mint ahogy eddig is tették. MIKOR HAZAFELE TARTOTTUNK az országúton, eszembe jutott, hogy 200 évvel ezelőtt, amikor a nagytarcsai gyülekezetét idetelepítették, a dúsgazdag Grassalko- vich Antal gróf, a máramarosi zetünk vezette be a liturgikus rendet. Ezekben a gyülekezetekben többnyire eleven még a népviselet. Természetes folyamat azonban, hogy a városiasodás következtében hamarosan eltűnik. A folyamat már megkezdődött a legfiatalabbak- nál. Érdemes lenne még most dokumentum filmet készíteni ezeknek a gyülekezeteknek színekben és szokásokban is ékes istentiszteleti életéről. A nagytarcsaiak kertészkedő sóbányák tulajdonosa, nyári szánkózásban részesítette a nála vendégeskedő királynőt, Mária Teréziát. Gödöllőtől Pestig, arasznyi vastagságban sóval hintette fel az országutat. Egy évi jövedelmét költette a kérkedő mutatványra. Úgy gondolom azonban, a királynő nyári szánkázásán nem láthatott oly sok szépet, mint amennyit mi láthattunk ezen a tavaszi vasárnapon B. L. lll|[|!IIIIIHIIlÍ!l!l!lllil!l!lllllllllllllll;l!l!l;llllTII!lllil:lil>lilllllilll:lll'[Ti l l l l:l l:l l l lilil lH.IMII l l l l l'lll.l I I KI.111 ....ni ls IS TENTISZTELETI REND Budapesten, 1964. április 26-án Deák tér de. 9 (úrv.) dr. Kékén András, de. 11 (úrv.) dr. Kékén András, du. 6 Hatenscher Károly. Fasor de. fél 10 Koren Emil, de. 11 Koren Emil, du. 6 Koren Emil. Dózsa György út de. fél 10 Harmati Béla. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10 (szlovák) dr. Szi- lády Jenő, de. 12. Thaly Kálmán u. de. 10, de. 11, du. 6. Kőbánya de. 10. Utász u. de. 9. Vajda Péter u. de. fél 12. Zugló de. 11 (úrv.) Detre János. Rákosfalva de. 8 Boros Károly. Gyarmat u. de. fél 10 Detre János. Fóti út de. H Gádor András, váci út de. 8 Gádor András. Frangepán u. de. fél 9 Káposzta Lajos. Üjpest de. 10 Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Sorok- sár-üjtelep de. fél 9. Pestújhely de. 10 Kürtösi Kálmán. Rákospa- lota-MAV-telep de. 8. Rákospalola- Nagytemplom de. 10. Rákospalota Kistemplom du. 3. Rákosszentmihály de. fél 11 Karner Ágoston. Sashalom de. 9 Karner Ágoston. Rákoscsaba de. 9 Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10 Rákoskeresztúr de. fél 11, du fél 3. Bécsikapu tér de. 9 Schreiner Vilmos, de. H Várady Lajos, este 7 Schreiner Vilmos. Torockó tér de. fél 9 Várady Lajos. Óbuda de. 9 Fülöp Dezső, de. 10 (úiv.) Fülöp Dezső. XII. Tarcsay Vilmos u. de. 9 Ruttkay Elemér, de. 11 Ruttkay Elemér, este fél 7 Ruttkay Elemér. Pesthidegkút de. fél 11 Csengődy László. Diana út de. fél 9 Csengődy László. Kelenföld de. 8 (úrv.) dr. Rezessy Zoltán, de. H (úrv.) dr. Rezessy Zoltán, du. 6 Cantate est. Németvölgyi út de. 9 Uzon László. Kc’.envölgy de. 9 Visomai Róbert. Budafok de. li Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél lo Csepel de. 11. „KERESZTYÉN PÄRT” Energikus ellenállással találkozott egy pünkösdista lelkész és több kisebb vallásos csoport azon javaslata Svédországban, hogy alapítsanak „Keresztyén párt”-ot. A lundi püspök mint „szerencsétlent” utasította el a javaslatot és a szabadegyházak újsága, a „Da- gen” úgy véli, hogy nem az a keresztyének feladata, hogy saját pártot alakítsanak. jPHrTTTVTTWTVVrfTTTVTTTTTTTT ► A Sajtóosztály Iratterjesz- ftése értesíti a Gyülekeze- í teket. hogy kapható l KORÁLISKOLA I. ► amely a templomi kántori 5 szolgálathoz szükséges élelmi tudnivalókat és énekeinkhez előjátékot tártál- t máz. ► A kottafüzet ára 52,— Ft ► Megrendelhető a Sajtó osztályon. jBpesf, VIII. Puskin u. 12. Befejező összefoglalásunk ii. A második ülésszak végé- vei sok római katolikus püspök és teológus nem volt elégedett — a helyszíni információk szerint. VI. Pál pápa záróbeszéde feltűnően kitért a megelőző hetek zsinati problémái elől. Különösen feltűnő volt ez a jelenség a pápa három hónappal előbbi, a második zsinati ülésszakot megnyitó beszédével való ösz- szehasonlításban. Az az 1963 szeptemberi beszéd, a római egyházban szokatlan Krisztus-központúságot hangsúlyozott. „Krisztus az egyetlen közvetítő Isten és az emberek között” — idézte többek között ezt a bibliai tételt, ami a római egyházban meglepő, ha Mária közvetítő szerepének egyre fokozódó. Krisztus mellé növekedésére gondolunk. Ugyanakkor igen testvéries hangot ütött meg a más meggyőződésű keresztyének felé. Mindennek nyoma sincs három hónappal később a záróbeszédében. Teljesen hiányzik minden „haladó" egyházi gondolat, amely nyitó beszédében szerepelt. Az tűnt ki az ülésszak végén, hogy a pápa a „reformoknak” nem nyújtja kezét, alsóbb közvetítő vonalon marad, és — sokaknak meglepetésül — a következő ülésszakra tárgyalásul az erősen vitatott két sémát, a kinyilatkoztatás forrásairól szólót és Máriáról, ..az egvház anyjáról” szólót hirdette meg. Egyesek úgy értelmezték ezt a pápai beszédet jóhiszeműen, hogy a pápa nem akarja a zsinatot megelőzni törekvései kifejtésében. Valószínűbbnek látszik azonban az a vélemény, hogy a pápa közben a konzervatív erőkhöz közeledett, vagy talán szívében mindig is ott volt, csak taktikából vitt kezdetben más vonalat, hogy hűségét mutassa XXIII. János örökségéhez. Ezt a gyanút erősíti meg, hogy záró beszédében erőteljesen hangsúlyozta ..Péter hivatalának”, a pápai tisztnek jelentőségét az egyházban, valamint kijelentette. hogy a püspökök megalakítandó tanácsát a pápa fogja kinevezni, tehát egy bizonyos „mellék-kúriát” képez majd az a Vatikánban. A svájci protestáns sajtószolgálat néhány nappal a beszéd után, 1963. december 8-án ezt jelenti Rómából: ,,Ha összehasonlítjuk VI. Pálnak az utolsó hónapokban mondott beszédeit, hanyatló vonalról beszélhetünk, ha' nem inkább törést kell megállapítanunk.” De ne vágjunk elébe a jövőnek. Hogy végül is a „diplomata-pápa”, a ma még bizonytalan arcélű VI. Pál, milyen irányban fogja vezetni és befejezni a zsinat további menetét, azt ennek az évnek vége fogja eldönteni. Egyelőre csak annyit láthatunk, hogy XXIII. János öröksége veszélyben for.og, tisztán római katolikus mértékkel mérve is az ügyet. |Vem jó jelnek ítélik ma- -*■’ guk a római katolikusok is a zsinatnak egyre jobban kibontakozó hosszadalmasságát és nehézkességét. A második ülésszak közepén, 1963 október végén írja Seibel jezsuita páter heti zsinati kommentárjában: „Majdnem végnélküli sorban következik egyik szónok a másik után. Jóllehet, az üléseket vezető moderátorok ismételten figyelmeztettek arra, hogy a felszólalók ne ismételjék azt, amit már más mondott előttük, a zsinati atyák az állandó ismétlések miatt panaszkodnak. Nagy fáradság telepedett rá a zsinatra. Mind több püspök kérdezi rezignál- tan, hogy nem lenne-e több értelme, ha egyházkerületébe viszatérne, és a munkát Rómában néhány szakembernek engednék át. Az érdeklődés az egyes felszólalások iránt Ülésről ülésre észrevehetőleg gyengül.” Már az első ülésszakról ezt jelentette a francia „Le Monde” lap tudósítója: „Humoristák kiszámították, hogy a zsinat, ha továbbra is ez marad a tempója, nyolc évig fog ülésezni. Mások még ennél is tovább mennek, és azt mondják, hogy időközben a püspökök fele a hosszadalmasság miatt magas életkoruk következtében meg fog halni.” Ez a lassúság mindvégig nem változott. Hiába csökkentették a második ülésszak elején az eredetileg 70-re tervezett zsinati séma-számot 17 megtárgyalandó témakörre. Ebből a 17-ből is a második ülésszak végére csak kettővel végeztek. A hátralevő anyaggal miként tudnak majd végezni, amikor a tárgyalások gyorsítása eddig is eredménytelen maradt, ez talány. Annál érdekesebb, hogy VI. Pál a második ülészak végén olyan kijelentést tett, amelyből talán azt lehet következtetni, hogy az 1964. esztendő végére tervezett harmadik ülésszakkal be is zárul majd az egész zsinat, bár természetesen ez még csak bizonytalan sejtés. A jövőre nézve mindenesetre — s ez most már nem idői, hanem erősen tartalmi aggályt jelent — kedvezőtlenül ítélik meg a zsinat javítandó munkájáért felelősséget érzők, hogy nem került sor a második ülésszak végén a zsinati bizottságok újjáalakítására, amint azt számos püspök kívánta. A pápa kompromisz- szummal oldotta meg a kérdést, amely sokakban nem keltett kedvező benyomást. A bizottságokat csupán általában öt taggal egészítették ki, ezek közül hármat a zsinat választott, kettőt a pápa nevezett ki. Ez a három-három, zsinat által választott új tag azonban nem érinti a bizottságok eddigi összetételét lényegesen. j\J em volt előtérben a zsi- naton, csak itt-ott vetődött fel halványan a kérdés, mégis lényegében ez döntötte el, hogy a zsinat sem a belső egyházi megújulás, sem a protestánsokhoz közeledés tekintetében nem tudott lényeges fordulóhoz jutni. Ez pedig a 16. századi reformáció értékelése. Ó nem, nem azt kívánjuk, hogy a római katolicizmus térjen meg” a reformációhoz. Mi protestánsok is tül vagyunk már a 16. századi reformáció nem egy megállapításán, és a „semper reformari debet” elve alapján nem akarunk benne ragadni a 16. századi reformációban, noha újra meg újra boldogan ismerjük fel, hogy abban gyökerezünk. De elképzelhetetlen a római egyház megújulása, ha nem sajátítja el azt a nyitottságot az evangélium, a keresztyén igazság iránt, egész egyházi tanrendszerének és felépített- ségének revíziója iránt, ami a reformációt mozgatta. A szabad kutatás, a szellemi szabadság és a teljes egyházi önrevízió készsége nélkül — ami a reformációt jellemezte és az igazi protestantizmust azóta is jellemzi — a római katolicizmus továbbra is belefonódik saját, megingatha- tatlanná merevített dogmáinak szövevényébe, amely őserdei bozótként zárja el tőle az alapvető új felismerések, a Szentíráson alapuló tanbeli és egyházi reformok útját. S a 16. századi reformációnak átértékelése nélkül a hozzánk, protestánsokhoz közeledése is lehetetlenné válik. Amíg nem tud úgy tekinteni a reformáció egyházaira, mint az egyetlen anyaszentegyház másik ágára, addig állandóan a Rómához való hazatérésünkre vár, s ilyen irányú hangjaival csak újabb falat húz közöttünk. VI. Pál 1963 szeptemberében, a második ülészakot megnyitó beszédében — amint egyik cikkünkben (ápr. 5.) ismertettük — a kölcsönös bo- csánatkérést említette a 16. századi egyházszakadás tekintetében. Áz ülésszak végén Ruffini bíboros néhány társával még ezt a kijelentést is korlátozta. Szerinte az egyháznak nincs vétke, legfeljebb az egyház gyermekei tehetnek bűnbánó nyilatkozatot. Egyik ausztráliai zsinati tag feltűnő hevességgel kelt ki felszólalásában az egyház vétkéről szóló felfogás ellen. Ez a vétekkomplexus — mondotta — a gyóntatószékbe tartozik, nem lehet vele megterhelni a zsinati atyákat. Ezek a megnyilatkozások nyilván a megelőző hetekben elhangzott és a pápai beszéd vonatkozó részét helyeslőleg továbbvivő felszólalások ellen irányultak Quintero, caracasi bíboros javasolta, hogy a zsinat kérjen bocsánatot a protestánsoktól. Nem eshet bele a zsinat — mondotta — a farizeusok önigazságába, hanem fel kell vennie a bűnbánó vámszedők magatartását. A 16. századi római egyház élete — folytatta —, súlyos bajokat mutat, sok vezető embere a gyakorlati pogányságba esett A következő évszázadok küzdelmeiben sem őrizte meg a római egyház mindig a szeretet törvényét. Ezt a történeti igazságot a zsinaton nyíltan és bátran ki kell mondani — fejezte be. A legerőteljesebb volt a reformáció helyes értékelése irányában Elchinger strass- burgi püspök beszéde. Végre meg kell mondani nyíltan — hangoztatta —, hogy a 16. századi egyházszakadás kezdetének férfiai nem akartak szakadást, hanem újra napvilágra akarták hozni igazságokat, amelyek az egyház gyakorlati életében háttérbe szorultak, sőt betemetődtek: a hit által való megigazulás tanítását, az emberi lelkiismeret személyes felelősségének tudatát, a Szentírás szeretetét és Isten gyermekeinek szabadságát. Becsületesen el kel ismernünk a más keresztyéneknél megtalálható igazságokat —1 mondotta. Könnyen lemérhető, hogy ez a hang messze túlvezet a pápáén. A pápa tetszetős megnyilatkozása nem foglalkozik az igazság kérdésével, csupán az egymás ellen elkövetett szeretetlenségek kölcsönös megbocsátását javasolja. Erre valóban szükség van, mert „ellenfelek” egymásra találása megbocsátás nélküi nem megy, s nem lennénk keresztyének, ha nem vennénk komolyan a Miatyánk 5. kérését. E tekintetben testvéri visszhangot vet bennünk a pápai bocsánatkérés. De mérhetetlenül többről van szó a római egyház és a protestáns egyházak között. Arról, amit a zsinaton talán ’ egyedül a stíassbUrgi püspök' pendített meg. A római egyháznak fel kellene mérnie végre egyszer, hogy a reformáció igazságai nem kívánnak-e tőle új esz- mélést egész tanrendszerében, a Szentírás és a Jézus Krisztusba vetett hit alapján. Erről azonban nem akar tudni a zsinat. IVem zárhatjuk le összefog- 1' lalásunkat úgy, hogy az egyházi kérdéseknél szélesebu ügyre, a mai emberiségre ne vetnénk pillantást a zsinattal kapcsolatban. Korunk kérdéseit érintő séma tárgyalása még hátra van, amint arról április 12-i számunkban írtunk. De azt örvendetesen kell megállapítanunk, hogy a zsinat nem szegődött a hidegháború szolgálatába. Akadtak zavart kelteni akaró kísérletek a zsinaton, de ezek elszigeteltek maradtak, és érvényre nem juthattak. Ebben a jelenségben megmutatkozik a szocialista világrend- szer növekvő ereje, amellyel az egész világ római katolicizmusának is számolnia kell. Megmutatkozik benne az a reálpolitika is, hogy Vatikánnak tudomásul kell venn:° a szocialista országokban éló római katolikus egyház bele- helyezkedését a szocializmusba. Olyan egyházi érdekek játszanak közre, amelyek a szelídség és megértés magatartását kívánják azoktól is, akiitalán a római egyházban — különösen Nyugatról — az ellenállást hirdették a szocialista rendszerrel szemben. Meg vagyunk azonban győződve, hogy a zsinat sok józan tagja nemcsak egyházi érdekből, hanem az emberiség békéjének vágyától hajtva helyezkedett „a békés együttélés” gyakorlati álláspontjára (Vége) Szerkesztői munkaközösség Imakönyv Ára: 12,— Ft Kapható a Sajtóosztályon, Budapest, VIII. Puskin u. 12. i
