Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1964-04-26 / 17. szám

Tavaszi A TAVASZ KÖZELEDÉSÉT sokszor nem is azon lehet észrevenni, hogy a tél lassan eltűnik. Még nagyon fázósan húzzuk összébb magunkon a kabátot. Még nem a langyos tavaszi szél lengedez körül, hanem a tél fagyos' lehelete van benne, de a meleg­ágyak mégis készülnek már s benne a mag már elvet­ve. Traktorok zúgásától han­gos a határ. Megindul a pa­rasztság, mert megindul az élet; Ha bekopogtatunk egy földművelő házába, itt is azt. látjuk, hogy vége a téli pihe­nőnek. Itt is megindul a tava­szi élet. A ládák már megrak­va a csíráztatásra szánt bur­gonyával. Sokszor a család számára nem marad hely a la­kásban, mert a magnak kell a meleg— de nem számít —, el­ső a mag. A tavasz parancsol. Életet ígér és életet indít el. Ennek a parancsnak pedig en­gedelmeskedni kell. Azután kint a természetben is lassan árrá lesz a tavasz. Eltűnnek az utolsó hófoltok is, kienged a tél fagya s megindul az örök megújulás. Itt a tavasz! S ér- keztével folyik újra a tavaszi munka. A TAVASZI MUNKA. Erre évről évre nagyon felfigye­lünk, hiszen tudjuk, hogy a jövő évi kenyér, az élelem mú­lik azon, hogyan folyik. Az egész ország figyelme éberen kíséri parasztságunk munkába állását és munkájának szak- szerűségét. Tudjuk, hogy ez a munka nem könnyű. Különö­sen így, tavasszal nem, ami­kor a téli pihenőben meglazult izmok még nem akarnak en­gedelmeskedni, s bizony fájós derékkal és nagyon megfáradt tagokkal térnek haza este az egésznápi munkából. Az izmok azonban lassan megedződnek, s minden nappal könnyebbé válik a nehéz munka is. Azt is tudjuk, hogy ennek a munkának mindig szaksze­rűbbnek kell lennie. Hiszen a termésnek évről évre növe­kednie kell, mert mindig több ember számára kell megadni a mindennapi kenyeret. A föld területe nem növekszik, a ha­tár marad akkorának, mint ta­valy volt. A termésnek kell növekednie. Bizony, ma már nem elég mindenhol az apák­tól örökölt gyakorlat. Üj mód­szerek, új művelési ágak fej­lődtek, s ezeket el kell fogad­ni, sőt el kell sajátítani. Egy­re inkább tudománnyá válik a föld megművelése is. Ezért egyre több alaposan képzett és kellő gyakorlattal bíró szak­emberre van szükség. Ezek a szakemberek pedig munkába állnak. Parasztságunknak az a csodálatos földszeretete, amely a legnehezebb időkben is ott tartotta földje mellett, hűséges munkában, a jövőben is ké­pes lesz az új feltételek mel­lett betölteni hivatását. Isten iránti hálával láthat­juk azt is, hogy a paraszti élet mennyire mássá lett. Gyer­mekkorunk emlékében úgy él a parasztember képe, mint az élet sokszor elviselhetetlen ter­hét hordozó mezőgazdasági munkás képe. Látástól vaku- lásig dolgozó paraszt képe, aki ennek ellenére is nagyon egy­szerű és sokszor nagyon sze­gény körülmények között ten­geti a maga és családja életét. A parasztság nagy zömének életét mindenesetre így ismer­tük. Ma nem ezt látjuk. A munka gyümölcse örvendete­sen láthatóvá vált életünkben. Az otthon kényelmesebb lett. A modem technika egyre job­ban beköltözik ezekbe az ott­honokba is. Hol van már az munkák az idő, amikor a petróleum- lámpák sápadt fénye mellett kellett tengetniök életüket. Ma. a fáradtan hazatérőt ott­hon várja, nem is kevés he­lyen, meleg vízzel és villany- tűzhellyel. Gondoljunk csak gyermekeikre. Mennyivel más nevelést és1 életkörülmé­nyeket tudnak ma nyújtani számukra, mint ami régebben jutott osztályrészül. Munkájuk gyümölcsének sokkal több a látható jele. Fáradozásuk nem hiábavaló, rajta nyugszik a közös ió munkán Isten áldása. A MUNKA KÖRÜLMÉNYEI is alapvetően megváltoztak. Megváltozott elsősorban azért, mert egy-egy község paraszt­sága ma együttesen végzi évek óta a munkát. Tudjuk, hogy nem volt könnyű és egyszerű megszokni ezt. De éppen az életükben beállott óriási vál­tozások mutatják azt, hogy en­nek nagyon megvannak a jó gyümölcsei. Az emberiség életének fejlő­dése és további útja inkább nyilvánvalóvá teszi azt az igaz­ságot, hogy a közösségi munka az az életforma, amelyen jár­nunk kell. Jézus Krisztus ta­nításában bennünket egymás­ra bíz. Az első keresztyének életében többek között az volt a döntően új, hogy közösségi érzés fejlődött ki bennünk. Egymásért és egymással akar­tak élni. Ebben az életformá­ban eltűntek azok a nagy kü­lönbségek, amelyek eddig őket elválasztották. Persze ahhoz, hogy a közös­ségi munka eredményes le­gyen, előbb meg kell szabadul­ni az önző emberi élet sok kötöttségétől. Nemcsak ma­gam vagyok, hanem emberek vesznek körül. Nemcsak ne­kem, hanem mindenkinek jo­ga van az élethez, méghozzá ugyanolyan élethez. Ha ezt meg tudom érteni, akkor ér­tem meg a közösségi munka szépségét. A ' bibliai tanítás azt mondja, hogy a kettőnek jobban megy a dolga, mint az egynek, mert tudnak egymá­son segíteni. És az élet azt ta­nítja, bogy ahol az emberek a segítő szeretet melegével tudnak egymás mellé állni a munkában is, itt jobban megy a dolga mindenkinek. A kö­zösségnek is és az egyénnek is. Ezt mindenki mindennap le­mérheti és tapasztalhatja saját életében.­A TERMÉSZET HATAL­MAS VILÁGÁBAN a keresz­tyén ember mindig szent áhí­tattal ismeri fel a gondviselő Isten keze munkáját is. A ta­vasz csodálatos megújulásában mindig csodálja az Isten újjá- teremtő munkáját. Amikor a föld szélén az ekét a földbe akasztja a szántóvető. — egy pillanatra levetett kalappal megáll és imádkozik: Istenem segíts! Szorgalmasan folynak a földeken a tavaszi mun­kák. A parasztság elindul újra egy év verejtékező, de mégis szép munkájára. Mi pe­dig rájuk gondolva, csendesen Isten elé állunk és így imád­kozunk: Istenünk, álld meg parasztságunk munkáját. Adj neki erőt és egészséget, hogy minden dolgát el tudja végez­ni. Adj szívébe minél több sze- retetet, hogy egymást és min­den embertársát szeretni tud­ja. Álld meg munkája gyü­mölcsét, hogy mindenkinek meg legyen a mindennapi ke­nyere. Álld meg a tavaszi munkákat, álld meg népünket és engedd, hogy mindig boldo­gabban élhessünk. Kökény Elek Niemöller Márton előadása a budapesti ökumenikus nagygyűlésen A budapesti lelkészek április 17-én délután részt vet­tek a Ráday utcai Református Teológiai Akadémia nagytermében részükre egybehívott ökumenikus nagy­gyűlésen, hogy meghallgassák a Magyarországi Egy­házak Ökumenikus Tanácsa vendégeként hazánkban tartózkodó Niemöller Márton hessen-nassaui egyházi elnök előadását. AZ ÖKUMENIKUS NAGY­GYŰLÉST D. DR. VETŐ LAJOS evangélikus püspök imádsága és igeolvasása ve­zette be. Dr. Bartha Tibor református püspök köszöntöt­te f a vendégeket. Éppen olyan időben, amikor fi­gyelmünket a Prágában tar­tandó II. Keresztyén Béke- Világ gyűlés előkészítése köti le, a Keresztyén Békekonfe­rencia mozgalma kiélezetten egy kérdést helyez a közép­pontba: elkötelezettségünket a fegyveres erőszak alkalma­zásáról való lemondásra. Ma főleg az a kérdés foglalkoztat bennünket, miként lehet a népek békés egymásmelleit élését biztosítani. Tájékozta­tást adott ezzel kapcsolatban a Keresztyén Békekonferencia Előkészítő Bizottságának áp­rilis elején a hollandiai Drie- bergenben tartott értekezle­téről, amelyen személyesen vett részt. Majd felkérte Niemöller Mártont, tartsa meg előadását: hogyan köves­sük a szolgáló Krisztust dön­téseinkkel, imádságunkkal és bizonyságtételünkkel. NIEMÖLLER MÁRTON, akit 1961-ben az Üj Delhi­ben tartott ökumenikus világ- gyűlés az Egyházak Világtaná- csa egyik alelnökévé válasz­tott, örömét fejezte ki azon, hogy ugyanabban a teremben, ahol néhány éve tiszteletbeli megjelenhetett és a magyar­doktorrá avatták, most újra országi ökumenikus tanács ke­retében rendezett gyűlésen tarthat előadást. Előadásában az ökumenikus mozgalom néhány mai. kiemel­kedő kérdésével foglalkozott. Először azokról a céltudatos törekvésekről beszélt, ame­lyek érvényesítésével sikerült az Egyházak Világtanácsa mozgalmi jellegét biztosítani. Ismertette a huszas években Stockholmból és később Lausanneból kiinduló ökume­nikus mozgalmakat, ezek egy- másratalálását 1938-ban és az Egyházak Világtanácsa felál­lítását a második világhábo­rú után, 1948-ban, Amster­damban. Kicsit félve indul­tak el az úton. Attól tartot­tak, hogy az ökumenikus moz­galom megmerevedik, ha a szervezett egyházak vezetői­nek kezébe kerül. Nem így történt. A mind több egyhá­zat tömörítő világszervezet azért őrizte meg mozgalmi jellegét, mert a döntő állá­sokat olyan emberekkel töl­tötték be, akik eleven kap­csolatban álltak az egyházak életmegnyilvánulásaival. AZ EGYHAZAK VILÁG­TANÁCSA szervezetének lét­rejöttekor egy másik aggo­dalom is jelentkezett. Az öku­menikus mozgalmat Jézus Krisztus személyének erőtel­jes központbaállítása jelle­mezte. Vajon megtartható-e a mozgalomnak ez a kriszto- centrikus sajátossága, miután annyiféle egyház csatlakozott a Világtanácshoz a maga sa­játos hagyományaival és kü­lön hitvallásával? Ez a kér­dés különösképpen foglalkoz­tatott bennünket, németorszá­gi keresztyéneket — mondot­ta Niemöller —, mert a Hit- ler-fasizmus elleni keresz­tyén fellépést az tette lehe­tővé, hogy Krisztus volt a középpontban. Ezt a kriszto- centrikus, Krisztus felé for­duló érdeklődést 1934-ben a Barmeni Teológiai Nyilatko­zat első tételében így fejez­tük ki: „Jézus Krisztus Is­tennek az az egyetlen szava, akire életünkben és halálunk­ban hallgatnunk kell.'’ Ennek a hitvallásnak a megerőtele- nedését féltettük. Hátha el­halványodik az ökumenikus mozgalom alapiratának, bázi­sának, az a tétele, amely sze­rint a mozgalomhoz csak olyan egyházak csatlakozhat­nak, amelyek Jézus Kris2tust Megváltónak tartják. Nem következett be az elhalványo- dás és megerőtelenedés. A norvég lutheránusok azzal a kívánsággal léptek ugyan fel, hogy a bázisban a Szentírás is megemlíttessék. Az ó-ka­tolikusok pedig azt hangoztat­ták, hogy a Szentháromságot is bele kell venni. 1961-ben Új-Delhiben mindkét javasla­tot elfogadták, de olyan for­mában kerültek az újonnan megfogalmazott bázisba, hogy Jézus Krisztus, aki Istennek egyetlen szava, a középpont­ban maradt. Másik nagy kérdés az Egy­házak Világtanácsán belül, hogy milyen legyen az egység, amire az ökumenikus mozga­lom törekszik. Vajon a szer­vezeti egységre kell-e töre­kedni? Az amerikai egyházak csatlakozásakor eléggé élessé vált ez a kérdés. Az amerikai keresztyénséget a szervezeti megosztottság jellemzi. Ök az ökumenikus mozgalomtól uniót, a szervezeti egység megvalósítását várták. A Vi­lágtanács 1948-ban, Amszter­damban történt megalakulása után két évvel olyan választ adott Wi.ser’t Hooft főtitkár erre a kérdésre, amely min­denkiben megelégedést kel­tett. A keresztyénségnek két­ezeréves eddigi története fo­lyamán egységes szervezete még nem volt. A szervezeti egység sohasem tartozott az egyház lényegéhez. A szerve­zet előtérbehelyezése Róma túlzása. A szervezeti egység még nem feltétlenül az egy­ház egysége. A szervezeti egy­ségnek megelőzően arra kell törekedni, hogy az egység más pontokon valósuljon. Az 1961. évi nagygyűlés előké­születei során vált nyilván­valóvá," hogy az egységnek két ponton kell kialakulnia: a bi­zonyságtételben és a szolgá­latban. Isten gondviselése úgy hozta, hogy létre jött az Egyházak Világtanácsa az ökumenikus mozgalom gyü­mölcseképpen. AZ EGYSÉG A BIZONY­SÁGTÉTEL EGYSÉGE, ez azt jelenti, hogy nem a tanok, a dogmák, a teológiai néze­tek egysége. Az egység nem ezekben, hanem az aposto­lok és próféták bizonyságte­vésén alapuló mai bizonyság­tevésben . valós. Példaképpen említette meg, hogy a hit ál­tal való megigazulás elvének kifejtésében nem tudtak a múlt nyár folyamán egyetér­tésre jutni a teológusok se Helsinkiben, a Lutheránus Világszövetség nagygyűlésén, se Montreálban, ahol a „hit és egyházszervezet” kérdései­vel foglalkozó ökumenikus munkaág tartotta ülését. A tanbeli különbözőségek el­lenére is együtt lehet imád­kozni és közösen lehet ké­szülni a szolgálatra. A Prá­gai Keresztyén Békekonferen­ciának azért örül, mert ott ilyen szellemben készülnek a szolgálatra. Jézus Krisztus nem azért választott magának tanítványokat, hogy csak sa­ját honfitársaiknak, hanem, az egész világnak szolgálja­nak. A Söderblom svéd luthe­ránus érsek által 1925-ben in­dított stockholmi ökumenikus mozgalom, amely erősen hangsúlyozta a keresztyén szolgálat feladatait, sem re­kedhetett meg a felekezetek és az országok határai között. Jézus Krisztus nemcsak a ke­resztyénekért halt meg, vagy azokért, akiket majd keresz­tyénekké teszünk, hanem mindenkiért. EZEK UTÁN TÉRT RÁ a keresztyének egy ma nagyon döntő jelentőségű szolgálatá­ra, a béke szolgálatára. Itt Európában az egyházakat nagy örökség terheli. Saját hazájának, Németországnak a példáját hozta fel. 72 eszten­dővel ezelőtt indult meg Né­metországban az első szervez­kedés a béke ügyében. Ke­resztyének nem vettek benne részt, mert nem lehetett tud­ni, hogy tetszik-e az állam­iak. Napjainkban — mondot­I MÁDKOZZUNK János 16,5—15 Jézus Krisztusunk, magasztalunk Téged Szentlelked ígé­retéért. Tanítványaidnak mennybemeneteled előtt, magad he­lyett megígérted a Szentlélek eljövetelét vigasztalóul, és mondanivalód folytatójául. Mi már beteljesült Ígéretedre te­kinthetünk vissza, s hálát adunk, hogy az első pünkösd óta Szentlelked világosítja meg elhangzott tanításaidat, véghez vitt cselekedeteidet, legfőképpen szenvedésedet, halálodat és feltámadásodat. Kérünk, add a ma keresztyénségnek mindenütt Szent- lelkedet, hogy a mi korunk kérdései és feladatai közepette megtaláljuk mai mondanivalódat, örök igéd időszerű üzene­tét, s dicsérjünk Téged tanácsodért, útmutatásodért, az igaz Ságért, amely Benned feltárul a hivő és kereső szemnek. Adj személy szerint is minden keresztyénnek szavadat megértő szívet. Cselekedd, hogy az igehirdetésből a Te bűn­bocsánatot szerző áldozatodnak vigasztalását vegyük, s meg­értsük, hogy mit kívánsz tőlünk. Indíts minket a szeretet mai feladatainak felismerésére életünkben, népünkben, az embe­riségben. Szentlelked tegye igédet világító fénnyé lépéseink előtt. Vezesd tovább, Ür Jézus Krisztus, egyházadat az igazság megismerésében, hogy teljesebben szólhassa azt, valóságosab­ban szolgálhassa azt, s reménységgel várja, mig majd eljut a színről színre látásra. Ámen. ta —, hála Istennek e tekin­tetben változás történt. Eb­ben a változásban még Hitler is közrehatott, Az ő idején kényszerült megtanulni az egyház, hogy a kérdés ez: Mit kíván Jézus Krisztus? Ö azt kívánja, hogy minden em­berrel békében éljünk, s ez helyes és jó kívánság. Egyik egyházban gyorsabb, a má­sikban kevésbé gyors az a változás, hogy Jézus Krisztus­tól kezdünk kérdezősködni. Megemlítette, hogy néhány évvel ezelőtt ferde szemmel néztek rá, mert a Német Bé­ketanácsnak tagjává lett. Is­meretes, hogy ennek a tanács­nak kezdetben szinte csak atheisták voltak tagjai. Nem­csak azért csatlakozott hozzá­juk, mert tevékenységüket ér­telmesnek találta, hanem azért is, mert Jézus Krisztus minden ember békessége. A béke-munkával kapcso­latban nagy szeretettel és el­ismeréssel beszélt Hromadka professzorról. 1946-ban ismer­kedett meg vele Amerikában. Később, mikor onnan vissza­tért hazájába, szeretete csak növekedett iránta. Öreg nap­jaimnak egyik nagy öröme — mondotta —, hogy a béke ügyében sok barátot gyűjtött össze Hromadka professzor és ez évben létre jöhet a II. Keresztyén Béke-Világgyűlés. Befejezésül visszatért az Egyházak Világtanácsához. Hálával említette, hogy az utóbbi három évben kedve­zően változott a Világtanács­nak a nemzetközi ügyekkel kapcsolatos magatartása. Utolsó szavai így hangzottak: Hála Istennek, mi ma azon az úton vagyunk, hogy az Egyházak Világtanácsát nem. tekintjük a tagegyházak ér­dekközösségének, hanem — az Üj-Delhiben elfogadott- bázis alapján — egyek vagyunk Jé­zus Krisztusban, a róla szóló bizonyságtevésben és a néki teljesített szolgálatban. ELŐADÁSA UTÁN TÖBB KÉRDÉST tettek fel Niemöl- lernek. Mindegyikre külön vá­laszolt. Dr. Bartha Tibor re­formátus püspök meleg sza­vakkal tolmácsolta az öku­menikus gyűlés köszönetét. Kiemelte Niemöller ' kriszto- centrikus szemléletének nagy jelentőségét. Örömét fejezte ki az előadásban hallott meg­állapításért, amely szerint ez a szemlélet világszerte erősö­dik az egyházakban. • Követ­kezményeiben is jelentős fo­lyamat ez — mondotta. Ha Jézus Krisztust látjuk a kö­zéppontban, abból az követ­kezik, hogy követnünk kell őt és részesednünk kell az Ö ki­mondhatatlan gazdagságában. Nem arról van szó csupán, hogy az egyház, mint hivatalos testület foglaljon állást, te­gyen bizonyságot és szolgál­jon, hanem arról, hogy te és én, kövessük Krisztust és járjunk bizonyságtételünkkel a szolgálat útján. — Külön megköszönte Niemöller Már­tonnak, a Prágai Keresztény Békekonferenciáról adott ér­tékelését, hogy benne a krisztocentrikus szemlélet és a szolgáló keresztyén sét szempontjait látja érvényesül­ni. Áldott fejlődés, a refor­máció munkájának a folyta­tása, ha Krisztus áll a közép­pontban, az egyház pedig szolgál. Az ökumenikus együttlét Nagy József baptista egyházi elnök imádságával és az Erős vár a mi Istenünk kez­detű ének eléneklésével ért véget. *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents