Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1964-01-12 / 2. szám
A második vatikahi zstnatrSI A „szent liturgia” reformja AZ EGÉSZ KERESZTYÉNSÉG egyetért abban, hogy a gyülekezetek élete szempontjából alapvető jelentőségű a,z istentisztelet. De talán egyik egyház sem tesz olyan hangsúlyt az istentiszteletre: a misére és a szertartásokra, mint a római egyház. Érthető, hogy a második vatikáni zsinat első helyre tette programjában a „szent liturgia” reformját. A római egyházban több évtizedre tekintenek vissza a liturgia megújítására vonatkozó törekvések. Így a zsina.t elé tűzött valamennyi téma közül ez volt legjobban előkészítve. Ez magyarázza azt az érdeklődést is, amely a zsinaton a, liturgia kérdését kísérte. Egyúttal ez a magyarázata annak is, hogy leghamarabb és legnagyobb egyetértéssel a liturgiára vonatkozó határozatot lehetett tető alá hozni a zsinaton. Mit tartalmai a liturgiáról szóló zsinati határozat? Messze vezetne az egyes fejezetek részletes ismertetése, ezért csak a minket is érdeklő, eredményszámba menő döntéseket emeljük ki. Az írásmagyarázat a liturgia) szerves részének tekintendő. Ajánlatos a szentírásszerű igehirdetés minden vasárnapon és ünnepnapon. A misében a regionális püspöki konferencia határozata alapján a Szentszék jóváhagyásával használható az anyanyelv az oltári lekcióknál (epistola, evangélium), a mise végére ezután beillesztendő általános könyörgő imádságnál és a liturgiának a népet illető részeinél (énekek). Az úrvacsora két szín alatt osztható papszentelésnél, szerzetes avatásánál és felnőtt keresztélésénél. Minden szentség és szen- telmény (keresztség, gyónás, bérmálás, házasságkötés, temetés, szentelések stb.) rítusát úgy kell alakítani, hogy a szentség lényege és tartalma, a mai ember számára érthető legyen. Ezt a feladatot is a regionális püspöki konferenciák végzik ed a zsinati határozat egyes rendelkezéseinek keretén belül. Az említett rítusoknál gz anyanyelv nagyobb teret foglalhat el, de a ■szentségeket kiszolgáltató formuláknál továbbra is fenntartandó a latin nyelv. Missziói területen a pogány avatási ■szertartások mint népi szokások is figyelembe vehetők s,z 'egyházi szertartások kialakításánál. A bérmálást ezután a mise keretén belül lehet végezni, de megelőzi majd a keresztelési fogadalom megújítása. Az utolsó kenetet ezután inkább a betegek szentségének kell nevezni, s nemcsak haldoklóknak, hatnem magas életkorban vagy életveszélyben levőknek is lehet kiszolgáltatni. A vasárnapi és ünnepnapi igeolvasások rendjét úgy kell kialakítani, hogy a fontos szentírási szakaszok két-három év alatt felolvasásra kerüljenek. Az egyházi zenéről és egyházi művészetekről megállapítja, hogy a legkülönbözőbb korok és kultúrák kifejező eszközei a Lkai masak lehetnek az Isten iránti hódolat kifejezésére. s,Az egyháznak nincs saját egyházművészeti stílusa. Minden nép és faj stílusa, sajátce művészete alkalmas cyra, hogy a liturgia szent helyeit felépítse és díszítse.” A KATOLIKUS HÍVEK ÉS A KÍVÜLÁLLÓK számára kétségtelenül legszembeötlőbb újítás az anyanyelv térhódítása a római katolikus egyház kultuszában. Megértjük e, hívek örömét, hiszen a római egyházon belül hosszú, szívós küzdelem folyt az anyanyelvért. Tény az, hogy a római egyházban eddig is tíz nyelvre engedélyezték a misét, gyakorlatilag mégis szinte mindenütt kizárólag a latin nyelvet kellett használni. Nem is . nagyon régen pápai bulla tiltotta meg az elmagyarosodott görög-ka,tolikusoknak a magyar nyelv használatát: „Teljességgel tilos a magyar nyelv, amelyet a szent liturgiában sohasem szabad alkalmazni, mert nem liturgikus nyelv.” (1912.) Jelentős fordulatot hozott azonban az 1947-ben kiadott „Mediator Dei” kezdetű pápai enciklika, amely szerint „minden jelenlevőnek e, maga sajátos módja szerint kell részt vennie a szent cselekményekben ... nem kevés szertartásnál nagyon hasznos lehet a hazai nyelv használata”. Ez azonban csak a szertartásokra s nem a misére vonatkozott. Ennek alapján jelent meg 1947-ben a francia, 1950- ben a kínai, a hindu, a japán, 1955-ben az angol, 1962-ben pedig a magyar nyelvű szertartáskönyv, jeléül annak, hogy a római egyházon belül is mennyire fontosnak tartják bizonyos országokban a nép bevonását a liturgiába. Ehhez képest a zsinati határozat nem lépett nagyot előre, sőt csalódást is okozott, hiszen a, misében még mindig nem juthat teljesen érvényre az anyanyelv. A zsinatnak a liturgiára vonatkozó határozatait abból a szemszögből kell értékelnünk, hogy a római egyház a 400 évvel ezelőtt tartott tridenti zsinat óta szigorúan őrködött az istentiszteleti rend egységességén és változhatatlanságán. Ezzel kívánta külsőleg is érzékeltetni a római egyház egységét és örökkévalóságát Ez az állandóság a, restaurációs korokban méiy benyomást tett az emberekre. A mai kort azonban nem a mozdulatlanság, hanem a dinamikus héja dás jellemzi. A műveltségében haladó, öntudatosodó, saját sorsát formáló népnek többé nem imponál ez az idegen nyelvbe és érthetetlen formákba burkolódzó misztikus mozdulatlanság. Ezt érzi a római egyház, s ezért teszi rugalmassá liturgikus istentiszteleti életéit, hogy megtalálja a kapcsolatot a mai világban élő híveivel. Jól jellemezte a zsinat liturgiái vitáját Pascher nagynevű római katolikus teológus: „Hallható volt a 2000 esztendős egyházban a kinyíló kapuk csikórdulása.” Valóban megmozdult valami a rom ej egyházban. De a kép — akaratlanul — abban is találó, hogy csak a berozsdásodott kapjuk nyílnak meg: az épület marad a régi. Az anyanyelv részleges engedélyezésével és a liturgiái formák rugalmasabb kezelésével a római egyház majdnem elérte azt a pon- tot, ahonnan mi 400 évvel ezelőtt elindultunk. Az anyanyelv szélesebb körű használata viszont még világosabbá fogja tenni nemcsak iv-t, ami minket istentiszteleti életünkben összekapcsol a római egyházzal, hanem azt is, ami elválaszt. Kapcsolópontok is világossá válnak. Hiszen a római liturgiában van sok bibliai elem; igeszakaszok, ősi imádságok, zsoltárok, hitvallások stb. Ezek közös kincseink Ezek mellett azonban saembe- szökőek az áthidalhatatlan eltérések: a, misének, mint áldozatnak bemutatása, érdemszerző jellege, a szentek segítségül hívása, és sok más elem, amelyeknek megváltoztatása még csak szóba sem került a zsinaton, de amelyeket mi Isten igéjére hallgatva változatlanul evangéliumellenesnek és ezért elfogadhatatlannak tartunk. Jellemző, hogy az e, VI. Pál pápa, aki zsinati megnyitó beszédében számunkra is rokonszenvesen kijelentette: ..Krisztus a mi kiindulópontunk, Krisztus a mi ütünk, és vezetőnk, Krisztus a mi reménységünk és végső célunk!” — két hét múlva ünnepélyesen Máriához könyörög az elszakadt testvérek megtérítéséért: „Mária, könyörgünk A Sajtóosztály hírei A Sajtóosztály értesíti a gyülekezeteket, hogy az énekeskönyv elfogyott. Az új KIS ALAKÉ ÉNEKESKÖNYV 40,— forintos árban megrendelhető a Sajtóosztály iratterjesztésében. Bp. VIII., Puskin u. 12. A Sajtótanács határozata értelmében a Sajtóosztály felké- . w a gyülekezeteket, hogy a Naptár és az Útmutató árát legkésőbb január 31-ig beküldeni szíveskedjenek. hozzád keresztyén testvéreinkért, akik különváltan élnek katolikus családunktól!... Hívd velünk együtt egy egységbe mindezeket a te gyermekeidet a te anyai és mennyei oltalmad alatt.” Ez is világossá teheti, hogy valóban közelebb csak akkor jutnánk egymáshoz, ha a római egyház a reformáció példáját követve istentiszteleti életében is — Pál apostol szavai szerint — sok mindent kárnak és fszemétnek ítélne az Űr Jézus Krisztus ismeretének mindent meghaladó nagyságáért, hogy megnyerje Krisztust, és megismerje Öt és feltámadásának erejét. (Fii 3,7—10.) Prőhle Károly Barfh Karoly a Sorbonne díszdoktora A nemrég nyugalomba vonult híres bázeli professzort, a közismert neves teológust, a híres párizsi egyetem, a Sorbonne díszdoktorává választotta. A Sorbonnenak nem lévén teológiai fakultása, Barth Károlyt a filozófiai fakultás jelölte díszdoktorrá. A fakultás dékánja avató beszédében többek között ezeket mondotta: „A filozófusok egy teológust javasolnak, bár ő nem akar filozófus lenni. Amikor ma kitünteti (Barth Károlyt szerk.) akkor ez azoknak a nagy kvalitásoknak az alapján történik, amelyek ezt a teológust, mint gondolkodót és mintegy átfogó tudományos mű alkotóját jellemzik.” HARANGOK újraöntését, harangkoronák, harangállványok készítését, . átalakítását új rendszerűvé vállalja DÚSAK ISTVÁN harangöntő örszentmiklós. Dózsa György út 26. Az új esztendő első vendégei A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSÁNAK tagegyházai az új esztendő első napjaiban január 3—5-ig vendégül látták hazánkban a Második Keresztyén Békevilággyűlés Előkészítő Bizottságát. Ismeretes előttünk, hogy a Prágai Keresztyén Békekonferencia ebben az esztendőben rendezi meg június 28—július 3 között Prágában a Második Keresztyén Világgyűlést. Ennek a világgyűlésnek előkészítése folyt az elmúlt napokban Budapesten. A bizottságban ott láthattuk Dr. Hromádka József dékánt Prágából, Dr. H. Vogel professzort Berlinből, Georges Casalis professzort Franciaországból, Jan Kiivit érseket Tallinból, Dr. Andrzej Wantula püspököt Varsóból, Martin Schwarz lelkészt Svájcból, Dr. Albert Rasker professzort Hollandiából, Dr. Milan Sesan professzort Romániájáéi, Andrej Ziak professzort Csehszlovákiából és még másokat. Ott voltak a Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának, illetve a tagegyházaknak képviselői is. A bizottság elnöke Dr. Bartha Tibor református püspök. AZ ELŐKÉSZÍTŐ BIZOTTSÁG HÁROM CSOPORTBAN, albizottságban tanácskozott. Az egyik albizottság a Második Keresztyén Világgyűlés teológiai kérdéseivel foglalkozott, a második azokkal a problémákkal, amelyek az egész emberiséget ma foglalkoztatják, a harmadik pedig szervezési ügyeket tárgyalt. Mind a három albizottságban igen eleven eszmecsere folyt. Olyan határozatok születtek, amelyek bizonyára jó alapokat és jó kezdeményezéseket adnak a június végén tartandó Világgyűléshez. A jelenlevőket áthatotta a keresztyén egyházak békemunkájáért, de ezen túlmenőleg az egész világ békéjéért való felelősség tudata. Az előkészítő bizottság ülésein mindent megtettek azért, hogy a Második Keresztyén Békevilággyűlés mind tartalmilag, mind külső formájában méltókép pen juttassa kifejezésre azoknak az egyházaknak, vallásos csoportoknak és egyes keresztyén embereknek békeakaratát, akik évek óta szívvel-lélekkel fáradoznak azért, hogy a különböző keresztyén egyházak összefogjanak a világbéke megteremtésének segítésére és meggazdagítására. A Második Keresztyén Világbékegyülés főtémája ez lesz: „Az én szövetségem: élet és béke” (Mai 2,5.). A főelőadásban, amelyet Dr. Hromadka József dékán fog majd tartani Isten Igéjének fényében kerül majd a Békevilággyűlés résztvevői elé a mai emberiség legnagyobb kérdése, az élet megvédésének kötelezettsége és a béke megőrzésének szent ügye. Az előadás rámutat majd arra, hogy a mi időnkben a béke és az élet úgy összetartozik, mint a nap és a meleg: vagy sikerül a jó- akaratú emberiségnek biztosítania a békét és akkor lesz élet, vagy a sötétség erői kerekednek felül és akkor elpusztul az élet. A Világgyűlésen elhangzó többi előadás és igehirdetések is majd e köré a gondolat köré csoportosítják mondanivalóikat. AZ ELŐKÉSZÍTŐ BIZOTTSÁG ÜLÉSÉN az is kitűnt, hogy az 1961. év júniusában Prágában tartott Első Keresztyén Békevilággyűlés óta világszerte megnőtt az érdeklődés a Prágai Keresztyén Békekonferencia munkája iránt. Igen sok országban kisebb-nagyobb csoportok szervezkedtek és vették kezükbe a Prágai Keresztyén Békekonferencia ügyét. Ezek a csoportok konferenciákat szerveztek és igyekeztek saját hazájukban az egyházak lelkiismeretét ébreszteni és érzékennyé tenni az egész világ békéjének nagy ügyéért. A jelek azt mutatják, hogy a különböző egyházi világszervezetek is az eddiginél nagyobb mértékben figyeltek fel a Prágai Keresztyén Békekonferencia munkájára és bizonyára az eddiginél nagyobb mértékben képviseltetik majd magukat a Második Keresztyén Békevilággyűlésen. A világ különböző részein élő egyházak tagjai és képviselői között nem egy van, akik újra és újra felvetik azt a kérdést: egyáltalában szükség van-e a Prágai Keresztyén Béke- konferencia munkájára és a Második Keresztyén Békevilág- gyiílésre? Vannak, akik azt mondják, hogy „Krisztus egyházai természetszerűleg a béke hirdetői a világban, hiszen Jézus Krisztus az ő Vruk a „békesség fejedelme". Azt is mondják, ezek az emberek, hogy a keresztyén egyházaknak nincs más szolgálatuk a béke frontján, minthogy „hirdetik Jézus Krisztus evangéliumát”. Vagyis „az igehirdetés az egyházak békemunkája”. Nem vitás az, hogy az egyháznak legnagyobb kincse Jézus Krisztus evangéliuma volt, most is az, és a jövőben is az marad. És az sem kétséges, hogy ez az evangélium képes arra, hogy békétlen emberi szíveket békességre vigye és az így békességre jutott emberek munkálkodnak aztán e világ békéjéért is. Egy pillanatra sem szabad ezt az ilyen „békemunkát” lebecsülnünk, de azt is világosan meg kell mondanunk, hogy a mi időnkben ez nem minden és nem elég! Sajnos, az egyházak annak ellenére, hogy Uruk a múltban is „a békesség fejedelme volt,” sokszor nemcsak hogy nem munkálkodtak az országok és az egész emberiség békéjéért, hanem sokszor ők maguk voltak a békétlenségnek a szítói és előidézői. Sokszor éppen vallási, vagy egyházi okokból! Most itt az ideje annak, hogy az egyházak szervezetten fogjanak össze a béke megőrzéséért és az élet védelméért. E célból tovább kell hirdetni Krisztus evangéliumát és ugyanakkor össze kell fogniuk az egyházaknak éppen a hirdetett evangélium gyümölcseképpen a béke érdekében. AZ EGYHAZAKNAK A BÉKE ÉRDEKÉBEN való összefogása közben egy pillanatig sem szabad azonban arra gondolniuk, hogy majd „ők teremtik meg a világon a békét.” A „keresztyén béké"-t csak abban az esetben lehetne az egész világon megvalósítani, ha mindenki hinne Jézus Krisztusban. Jelenleg azonban a föld lakóinak mindössze egynegyed része keresztyén, legalábbis névlegesen. Éppen ezért a keresztyéneknek össze kell fogniuk a nemkereszlyénekkel és együtt kell dolgozni a világ békéjéért. A Második Keresztyén Bckevilág- gyűlés ilyen értelemben akar segítséget adni a békéért fáradozó jóakaratú embereknek. Kérjük gyülekezeteinket, már most figyeljenek fel a Második Keresztyén Békevilággyűlésre és hozzák meg majd a maguk áldozatát ezért a nagy ügyért. Káldy Zoltán A „Helytartó” visszhangja A „Helytartó” a nyugatnémet-országi író, Rolf HochítnjL színdarabja, megjelenése óta — Berlinben hozták színre először a múlt év elején — bejárta a világ színpadait. Hamaro.- san könyvalakban magyar fordításban nálunk is megjelenik. A színdarabról annak idején — még a múlt év őszén —_ lapunkban is megemlékeztünk. Tárgya izgalmas és időszerű —J mindig időszerű. XII. Pius pápa felelősségének kérdését boncolja a hitleri zsidóüldözéssel kapcsolatban, s elmarasztalj^ „Krisztus földi helytartóját”. Ezt az elmarasztaló ítéletet egy fiatal jezsuita szerzetessel mondatja ki, aki egyházi felsőbőr ségével folytatott szenvedélyes és eredménytelen viták utá^i feltűzi a sárga csillagot s önként vállalja a vértanúságot: együtt megy a zsidókkal a haláltáborba. Mert a mélyhitp fiatal szerzetes szerint: az egyháznak nincsen és nem lehet valamiféle külön, saját érdeke, amit minden áron, még az emberség megtagadása árán is védelmezni kellene — ezt az álláspontot képviselte a színdarab szerint XII. Pius pápa — hanem az egyháznak csak szolgálata van az emberek között, a szeretet és irgalmasság küldetése, amelyért egészen oda kell áldoznia magát. Mert, aki elveszti az ő életét Krisztusért, az az ő legkisebbjeiért, az találja meg azt. Ez a színdarab, ahol csak bemutatták élénk, sőt viharos visszhangot keltett S ez a visszhang leleplező és tanulságos. Legutóbb a svájci egyházi lap: „Kirchenblatt für die reformierte Schweiz” 1963. évi dec. 19-i száma számolt be a színdarab svájci előadásának visszhangjáról. Ettől a visszhangtól a svájci városok utcái is. hangosak lettek. Mert az utcára vor nultak ki a darab ellen a megtévesztett tömegek, botrányos módon igyekeztek megzavarni az előadásokat, fenyegető leve.- lekkel árasztották el a színészeket és igazgatókat, a svájci sajtó egy része — a katolikus befolyás alatt álló — lángoló cikkekben tiltakozott az egyház elleni kihívás és XII. Pius emlékének meggyalázása ellen. Azt is megkísérelték, hogy nyomást gyakoroljanak a hatóságokra: tiltsák be a darab előadását. S amikor ez a próbálkozás kudarcot vallott, azt kezdték emlegetni: íme Svájcban nincs teljes egyenjogúságuk a katolikusoknak, csorbát szenvedett a vallásszabadság. Arról a súlyos kérdésről azonban, amelyet a színdarab felvet, hogy ti. milyen felen lősség terheli az egyházat, az összes egyházakat természetesei* s így a római egyház akkori fejét is a zsidómészárlások dolgában, e felháborodott tiltakozók egy szóval sem érintik. S ez éppen a leleplező. A svájci protestáns lap cikke rár mutat arra, hogy a „Helytartó” előadásának visszhangja megmutatta: az ökumenikus, felekezetközi beszélgetések, találkor zások, próbálkozások ellenére, milyen messzire van még egymástól a kétféle típusú, a római és a reformatori egyház. S ez a különbség éppen az alapvető kérdésekben van. Nevezetese^ abban: mit tartunk az egyház felől, micsoda az egyház és mi nem? Mert a Hochhut-darab elleni felháborodott tiltakozások hátterében egy bizonyos jellegzetes egyházfogalom van, az egyházról való felfogásnak egy sajátos típusa. Ez az — egyszerűség kedvéért így nevezett — római típusú egyházfogaloqi azt vallja, hogy az egyház az igazság egyetlen őre és birtokor sa. Tévedhetetlen feje, a pápa ennek az igazságnak a tanítójji s így maga az egyház sem tévedhet. Amit a hivatalos egyház tesz, tanít, az feltétlenül jó, azt bírálat tárgyává tenni nerp szabad. S ha valaki bírálatot gyakorol az egyház hivatalos képviselőin, pláne annak fején, Krisztus földi helytartóján 3 pápán, az egyház hivatalos tanításán és magatartásán, akkor ez megbocsáthatatlan bűn, lázadás az igazság ellen, valóságos szentségtörés. A hangsúly ezen van: a hivatalos egyház, a hivatalos vezetők szentek, sérthetetlenek és tévedhetetlenek. Az egyházban lehet vita, egyes tagok, sőt egyes egyházi tanítók között is, volt is mindig. Ha azonban a hivatalos egyház megszólal — vagy nem szólal meg, mint amit Hochhut darabja éppen kifogásol — akkor ezen nem lehet vitázni. Romja locuta causa finita — Róma szólt s az ügy le van zárva. Ez az ősi római egyházi elv ma is érvényben van. Ez másfelől az egyháznak azt az igényét is jelenti, hogy általában övé az utolsó szó joga. Az élet minden területén, fi társadalmi, politikai, kulturális életben is. Mert ennek az egyházfogalomnak az alapján a római egyház ma is a középkori ún. „keresztyén társadalom, a Corpus Christianum” elképzelésének igézetében él. Vagyis eszménye egy olyan állam, társadalom, ahol minden és mindenki az egyházi hatalomnak van alávetve. Azt mondottuk: az ilyen felfogás az egyházról római típusú. S ezzel már azt is megmondottuk: nem ismeretlen sajnos — ennek a felfogásnak a kísértése protestáns egyházi körökben sem. Ahol az egyház igényekkel lép fel a szolgálat alkalmainak keresése helyett, ahol világuralmi ambíciói vannak, ahol elzárkózik az önkritika, a bűnbánat vállalása elől — ott mindig ez a római típusú egyházfogalom kísért, a protestáns emberekben is. Amikor pl. a háború után a magyar protestantizmus tisztánlátó vezetői akkor még nem hivatalos, de elhivatott vezetői — bűnbánatot hirdettek, némelyek ez ellep azzal tiltakoztak, hogy az egyes hívők tarthatnak ugyan bűn- bánatot egyéni vétkeikért, az egyház maga azonban nem. Miért nem? Azért, mert e felfogás szerint az egyház nem vétkezhet, nem tévedhet. Ez a felfogás azonban szögesen ellenkezik a reformátori egyházfogalommal. Azt is meg kell mondanunk viszont, örömmel és hálaadással, hogy a római egyházban is vannak jelei annak, hogy ez a, mindmáig hivatalos, egyházfogalom korántsem általános. A zsinati tárgyalások során is megmutatkozott, hogy van egy jelentős része a római egyháznak, legmagasabb tisztségviselőiben is képviselten, amelyik felismerte, hogy az egyházban helye van az önbírálatnak, a bűnbánatnak, s ha küldetését be akarja tölteni a világban, akkor hatalmi igények helyett ae alázatos szolgálat leikével kell eltelnie. S azt kell remélnünk, hogy végül is majd ez az irányzat fog — persze nem egyhamar — felülkerekedni a római egyházban is. Ha ez bekövetkezik, akkor valóban jelentős lépéssel közeledtünk egymás megértése felé. Addig is azonban elsősorban a magunk portáján kell őrizkednünk az egyházról való efféle helytelen felfogástól -s annak következményeitől. Groő Gyula Az Előkészítő Bizottság tagjai a budapesti templomokban A Prágai Keresztyén Béke- konferencia Második Világgyűlését Előkészítő Bizottsága Budapesten ülésező tagjai január 5-én több gyülekezetben prédikáltak: Georges Casalis párizsi teológiai professzor a Kálvin téren ökumenikus istentiszteleten prédikált. Ugyanitt üdvözlő szavakat mondtak: dr. Hromádka József prágai profesz- szor, dékán, W. Schweitzer (Nyugatnómetország), Visárion püspök (Románia), Maurice Ca valié (francia) és Martin Schwarz (Svájc) lelkészek. Albert Rasker dr. hollandiai teológiai professzor a bu- dahegyvidéki református templomban, dr. A. Th. von Leeuwen hollandiai teológiai professzor a kőbányai református templomban, dr Heinrich Vogel berlini teológiai professzor a Gorkij fasori református templomban, Martin Stőhr darmstadti evangélikus egyetemi lelkész a Bécsikapu téri evangélikus templomban, Andrzej Wantula dr. lengyel evangélikus püspök a Deák téri evangélikus templomban, dr. Jan Kiivit tallini evangélikus érsek a rákoskeresztúri evangélikus templomban, Stojan szovjetunióbeli baptista lelkész baptista istentiszteleten hirdették az igét. Szolgálataik is hozzájárultak ahhoz, hogy a Prágai Keresztyén Békemozgalom ügye, a békéért való fáradozás, a gyülekezeteik tagjaiban elmélyüljön. I I 4 I
