Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1964-03-22 / 12. szám

Jesus nyomdokain „Lefizette a nagy árt” Magyar életűnk átalakulása nagyszerű valóság Fii. 2:8 A KERESZTET KÖBÖL IS, FÁBÓL IS gyakran kifarag­ták, csontból, aranyból sok szór kiformázták. Nehéz len­ne összeszámolni, hogy hány kereszt van a világon. Ha sor­ra megküzdünk az európai he­gyek két-háromezer méteres magasságával, végül is ke­resztfát 'találunk az utolsó szikla havas, jeges csúcsán, és ha onnét letekintünk a szédí­tő mélység aljában meghúzó­dó falusi temetőre, ott is ke­resztet látunk a sorjázó sír­hantok felett. Ott van a ke­reszt templomaink tornyán, keresztyén otthonaink falán és imakönyvünk fedelén. Nagypénteken, Krisztus vált- Sághalála ünnepén, különösen is előttünk van a kereszt. Mert Jézus Krisztus kereszt­jén egyedülálló esemény, a vi­lág megváltása történt, telje­sen és végérvényesen. Mi ke­resztyének mindig csak meg- ílletődött szívvel közeledhetünk nagypéntek titkához és leg­főbb vigasztalásunkat találjuk meg benne. Azért a régiekkel szólunk: Ave crux, spes unica. Üdvözlégy kereszt, amely ne­künk, bűnösöknek, legfőbb vígasztalásunk és reménysé­günk most és halálunk óráján. A KERESZT ISTEN SZE- RETETÉNEK A JELE. Jézus Krisztus váltsághalálában Is­ten világmegváltó szeretete valósult meg. A legnagyobb vigasztalás van ebben a meg­szokott és sokat hallott kije­lentésben: isten szeret. Ez nem természetes. Sőt! Minden oka megvolt rá, hogy az ellen­kezőjét tegye, elforduljon az ellene lázadó embertől. De nem ezt tette. Hű maradt ön­magához, lényegéhez, az Is­ten szeretet. Szeretetében he­lye van az atyai ítéletnek. Fia kereszthalálában a bűn feletti ítélete érvényesült teljes mér­tékben. De szeretete ebben az ítéletben lett teljessé, mert a büntetést nem mi hordoztuk, akik megérdemeltük, hanem Isten egyszülött fia, s fiában maga az Isten. Ez Isten szere­tedének a mélysége. De a ke­reszt arról is bizonyságot tesz, hogy Isten szeretete ha­tártalanul széles is. Ügy sze­rette a világot. .. Szeretetével mindenkit-átölel. Meg kell ta­nulnunk, hogy Isten az egész világnak, minden embernek teremtő, gondviselő és üdvö­zítő Istene. Nem közömbös Néhány hónap óta élénk az érdeklődés Luther Márton sa- játkezűleg írt (autográí) vég­rendelete iránt, amelyet a bu­dapesti Evangélikus Országos Levéltár őriz. Ez az érdeklő­dés már azért is időszerű, mert a jövő évben, 1965-ben lesz másfél évszázada annak, hogy a Magyarországi Evan­gélikus Egyház ezt az ereklyét magáénak tudhatja. 1815-ben Jankovich Miklós, híres magyar kézirat- és könyvgyűjtő, írásban úgy nyi­latkozott, hogy a gyűjtemé­nyében levő eredeti végrende­letet a Magyarországi Evan­gélikus Egyház levéltárának adja, hogy ott az méltóképpen őriztessék. Ű a következőkép­pen jutott a végrendelet bir­tokába: 1803-ban meghalt Jo­hannes Bennedikt Carpzov, a híres Carpzov német tudós család utolsó férfi sarja. Könyv- és kéziratgyűjtemé­nyét 1804-ben Helmstedtben aukcióra bocsátották. Ebből vásárolta meg Jankovich Mik­lós 40 aranyért a végrendele­tet Egyébként bizonysága van annak, hogy már 1707-ben a Carpzov család birtokában volt az ereklye. Jarkovich Miklós ajándéko­zási nyilatkozatának végre­hajtására csak a XIX. század LUTHERÄNIA 1964. március 22-én, vi­rágvasárnap a délután 6 órai istentisztelet ke­retében, a Deák-téri templomban Bach: János passiója Igét hirdet: KÄLDY ZOLTÁN püspök Offertóriumot tartunk Belépődíj nincs! neki ^gyesek, népek, világré­szek élete, küzdelme, békessé­ge, megváltása. Krisztust az egész világ Megváltójául adta. S úgy kell tekintenünk erre a világra, mint amelyért Jézus meghalt. A KERESZT KRISZTUS ÁLDOZATÁNAK BIZONYÍ­TÉKA. Egy kegyes keresztyén így énekel „Lefizette a nagy árt, Kiüríté a pohárt”. Krisz­tus valóban ezt tette. Nála a szeretet nem szépen csengő szó, vagy finom érzelmi meg­nyilatkozás volt. Az elmúlt háborúban egy falusi orvos konstatálta, hogy betegének vérátömlesztésre van szüksé­ge. A háború zűrzavarában kórházba nem szállíthatta. A beteg vére egy ritkább vér­csoporthoz tartozott, hasonló vérképletű embert nem talált a faluban. Hazaérve tehetet­lenségéről panaszkodott fele­ségének. így nem heverheti ki a beteg a bajt, pedig úgy sze­retne segíteni. Felsége meg­kérdezte tőle, hogy melyik vércsoporthoz tartozik. Az or­vos először rémülten kiáltott: csak nem képzeled, hogy ... azután torkán akadt a szó. Majd özönlöttek szájából a ki­fogások. Olyan orvos légy, aki nemcsak orvosságot és mások vérét kész rendelni, hanem aki a magáéból is ad. Jézus Krisztus gyógyulásunkért, megváltásunkért az egész éle­tét feláldozta. A szeretet mér­téke mindig az áldozat Es Krisztus engedelmesen áldo­zott. Pedig ez nem volt köny- nyű számára. Ebben az áldo­zatban benne van a testté- létel. Olyanná lett, mint mi vagyunk, és hordozta az em­beri élet minden terhét. Ben­ne van önmaga megüresítése és a szolgai forma felöltése. £> benne van a véres golgotái út emberi kínjaival, gyalázatával, az arcul csapdosással és a nehéz fájdalmak között bekö­vetkezett halálával. Mindez Krisztusnak valóságos, tettek­ben megnyilvánuló szeretetét jelentette. A kereszten nyilvánvalóvá lett, hogy életünk van. Hiszen ezért történt minden. Erre irányult Isten szeretete, s ezert nem volt neki drága semmi áldozat sem, hogy bűnbocsá­natunk és életünk legyen. Luther Kis Kátéjában azt mondja, hogy ahol bűnboesá- nat van, ott élet és üdvösség van. A kereszt tövében a tá­volba néző kisgyermek aggo­közepén került sor, miután előbb egész gyűjteményét a Magyar Nemzeti Múzeum gondozta. Luther végrendeletének » Magyarországi Evangélikus Egyház birtokába jutását rész­letesen megírta Doleschall Sán_ dór Ede pesti lelkész a Lu­thers Testament című ismerte­tésben, amelynek második ki­adása Budapesten 1881-ben jelent meg, és amely a vég­rendelet fakszimiléjét is nyújtja mellékletében. A leg­fontosabb mozzanatok ismer­tetése megtalálható Luther művei weimari kiadásában is, a Briefwechsel sorozat 9. kö­tetének 571—574. lapjain, ahol a végrendelet szövege olvas­ható. (Weimar 1941.) A Magyarországi Evangéli­kus Egyetemes Egyházi Levél­dalma oldódik fel bennünk. Jaj, vége az útnak, összeérnek a fák, kiáltott fel a bisfiúcska, amikor az édesanyjával haza­felé tartott a jegenyékkel sze­gélyezett nyílegyenes ország­úton, és azt látta, hogy. a látó­határon az országút két olda­lán összeérnek a fák. Nem mehetünk tovább! — kiáltott kétségbeesve. Krisztus vált- sághalála előtt az üdvösségre vezető úton a bűn fái valóban összeértek a horizonton és el­torlaszolták az üdvösség út­ját. Krisztus áldozatával azon­ban az üdvösség a miénk, zöldre, szabadra állította Is­ten az üdvösség útját. Csak hittel kell rálépni és járni raj­ta. UGYANAZ AZ INDULAT LEGYEN BENNETEK, mint volt a Jézus Krisztusban — mondja igénk. A megváltott keresztyén ember Krisztus éle­tét éli. Élek többé nem én, ha­nem él bennem a Krisztus. Krisztus életének hármas alaptörvénye szeretet, áldozat, élet. A szeretetből megváltott ember kitárja a szívét min­denki felé. Ónszeretete, szegé­nyes, szűk keresztmetszetű sze­retete helyére Krisztusnak, az egész világot átfogó szeretete lép. Szeretete mindenkit át­ölel és szeretetébe minden be­lefér. Fontos számára, hogy mindenkinek legyen kenyere, könyve, orvossága, joga és bé­kessége. Szóval élete. A ke­resztyén ember szeretetének határtalan a mélysége is. Nemcsak apró szolgálatokat vállal a másikért, hanem nagy áldozatokat is, mint tette érte Ura. Egészen odáig, hogy éle­tünket is odaadjuk embertár­sunkért. „Arról ismertük meg a szeretetek hogy az ő életét adta értünk; mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a mi atyánkfiáért” — olvassuk János levelében. Ez az oda­adás jelenti az élet hétközna­pi ügyeiben való becsületes és áldozatos részvételt, s em­bertársaink, népünk és az egész emberiség minden jó törekvésében és erőfeszítésé­ben való osztozást, hogy virul­jon az élet. Jézus Krisztustól kegyelemből kapott örök élet így gyümölcsözik a földi éle­tünkben. Ha ugyanaz az indulat él bennünk, mint ami volt a Krisztusban, akkor Krisztus halálának az ára rajtunk nem vesz kórba. Matuz László tár a XX. század elején a bu­dapesti Deák-téri egyházi épületekből az Üllői úti szék­házba költözött, azóta itt van a végrendelet őrző helye. Az őrző levéltár mai neve: Evan­gélikus Országos Levéltár. Az eredeti végrendelet vál­tozatlanul abban a védőívben (pallium) és abban a vörös bársony védőtokban van, amelyekkel azt Jankovich Miklós megvásárolta. A kézirat igen jó állapot­ban maradt fenn. A Magyar Országos Levéltár restauráló műhelye 1959 szeptemberében szívességből megvizsgálta és a további jó konzerválás érde­kében fertőtlenítette (csírát- lanította), ez év elején pedig ellenőrizte és megállapította a négy évvel ezelőtti eljárás sikerességét. Békéscsabán február 28-án gyülekeztek össze a Hazafias Népfront hívására a »törzsi protestáns lelkészei, mintegy nyolcvanan, majdnem teljes létszámban. Profile Károly teológiai akadémiai dékán tartott a papi békegyűlés ke­retében a fenti címen előadást és vezette a megbeszélést. Előadásából köziünk néhány részletet. EGY EMBERÖLTŐVEL EZELŐTT népünk egységé­ről alig lehetett volna nagy szomorúság nélkül szólni. Szinte hagyományossá vált a kesergés a magyar betegség: a széthúzás miatt. Ma lénye­gesen megváltozott a helyzet. Amikor ma népi-nemzeti egy­ségről beszélünk, akkor két­ségtelen eredményekre hivat­kozhatunk, és világos célki­tűzések felé tekintünk. Ma­gyar életünk hatalmas átala­kulása és ennek kapcsán egy- beforrása olyan nagyszerű valóság, amelyből nemcsak nem vonhatjuk ki magunkat, hanem őszinte örömmel ve­szünk részt abban. Egész történelmünkön vé­gigvonuló harcok után kiala­kult mai népi-nemzeti egy­ségünket a következő voná­sok jellemzik. Népi-nemzeti egységünk mindenekelőtt a munkára épülő társadalom belső egysége. Az idősebbek bizonyára jól emlékeznek a vagyon mennyiségére épülő társadalom megosztottságára és ellentmondásaira. Ebből leghamarabb tűnt el a felső tízezer, de legnehezebben ment Végbe az átalakulás fa­lunk, a földmíves társadalom körében. Ma minden ember megtalálhatja méltó helyét társadalmunkban becsületes munkájával, és társadalmun­kat egységbe kovácsolja a kö­zös felemelkedésért és jólétért végzett munka. EGYSÉGÜNK MÁSIK ALAPJA a műveltség. Kiál­tó volt a régi magyar tár­sadalomban a műveltségbeli különbség. Ezt eleinte szé­gyellem, míg a nép iskolá­zásáért végzett munka közben rájöttem, hogy szándékosság állt mögötte. Neip egyszer le­hetett hallani: „Minek a mű­veltség a szegény embernek,, csak igényes lesz tőle.” Ma egész népünk együtt halad a művelődés útján. Valamikor iskola után idősebb fejjel szégyen volt tanulni. Ma Ma­gyarországon mindenki tanul, és halad a műveltségben, és az a szégyen, ha valald nem akar tanulni, öröm résztvan- ni népünknek ebben az egy­séges műveltségre törekvésé­ben. HARMADSZOR; társadal­munk egységét a vezetésért való felelősség legszélesebb kiterjesztése jellemzi. Vala­mikor élesen elhatárolódott a vezető réteg és a nép, s a nép fogalma azonos volt a ve­zetettek fogalmával. Magától értetődik, hogy a feladatok a mi társadalmunkban is dif­ferenciálódtak, de a széles alapokra épített vezetés az egész népet tette sorsa irá­nyítójává, és így nép és veze­tés ma végső fokon egyet je­lent. NEGYEDSZER: népi-nem­zeti egységünket jellemzi, hogy egyensúlyban van a né­pi eszme, a nemzeti eszme és az emberiség eszméje. A fel- szabadulás előtt is sok szó esett a magyar nép egységé­ről. De a fasizmus naciona­lizmusa az egy ország hatá­rain belül élő nemzet tagjait is szembeállította, s. a népi sajátosságokat annyira mind­ezek fölé emelte, hogy az emberiség összetartozása nem is jöhetett komolyan számí­tásba. Ma a közös munkán, az emberi műveltségen és a lelkiismereti szabadságon épülő társadalmunk úgy fog­ja össze magyar népünket, hogy testvérnek érezzük a más nemzetiségűeket határon in­nen és határon túl, és össze akarónk fogni a világ min­den jóakaratú emberével az emberiség jóléte érdekében. A felsorolt tények és szem­pontok már önmagukban is elégségesek ahhoz, hogy részt vegyünk ennek a népi nemze­ti egységnek a kiépítésében. De keresztyén hitünkből kö­vetkezik, hogy részvételünk igei. teológiai alapjait is fel­mutassuk. A TEOLÓGIAI KÉRDÉ­SEK KÖZÜL ELSŐ HELYRE tesszük a legnehezebbet: a nép, ill. népiség teológiai problémáját. A múltban, a nacionalizmus korában magá­tól értetődően hirdették a teo­lógusok, hogy a népeket Is­ten teremtette. Ma azonban végre meg kell tanulnunk, hogy a népiség Istennek sem első, sem utolsó gondolata. A Biblia egységes állásfoglalá­sa szerint Isten az egész em­beriséget egy vérből terem­tette, a népekre tagolódás, a népek elkülönülése, a bún nyomában történt. Éppen ezért a Szentírásnak a jövő­be tekintve is az a remény­sége, hogy egyszer majd meg­szűnik az emberiség fájdal­mas széttagoltsága. A törté­nelem is azt bizonyítja, hogy a népek nem élnek örökké. Népek születnek, tovább ta­golódnak, összeolvadnak, el­tűnnek, vagy beleépülnek egy újabb nép életébe. A né­piség helyes teológiai értéke­lését Jézusra nézve kapjuk meg. Ma sokszor emlegetjük hogy hitünk és teológiánk alapja Krisztus emberré léte­le. Ö pedig úgy lett emberré, hogy egy nép tagjává lett. Nem vonta ki magát népé­nek közösségéből, hanem ben­ne élt és működött, és rajta keresztül munkálta a világ üdvösségét. Jézusnak ez a magatartása arra kötelez min­ket, hogy szeretettel ragasz­kodjunk népünkhöz, és hogy népünkön keresztül szolgál­juk az egész emberiség javát. MÁSIK TEOLÓGIAI KÉR­DÉSÜNK a közügyekért való felelősségünk helyes értéke­lése. Valamikor a közigazga­tás ellenszenves volt. Népünk oldaláról nézve szinte egyen­lő volt a csendőrszuronnyal. Ma a közügy Magyarorszá­gon közös ügyet jelent, ame­lyért mindnyájan közösen va­gyunk felelősek. Ezen a pon­ton végre túl kell mennünk azon, hogy a Római levél 13. fejezetét idézzük a felsőbb- ség iránti engedelmességről. Fái apostol klasszikus mon­datait a miénktől merőben el­térő társadalmi rendszerben fogalmazta meg. • Abban a helyzetben a döntő szó az en­gedelmesség volt, s a lelkiis­meret csak arra kapott sza­badságot, hogy a nyilvánva­lóan gonosz paranccsal szem­ben „Istennek kell inkább engedelmeskedni, mint az embernek”. Ma ezt a kérdést nem lehet a vezetettek alá­rendeltségéből vagy szemben­állásából nézni. Ma a hang­súly egészen a közös felelős­ségen van, s azt kell vilá­gossá tennünk, hogy ebből a keresztyén embernek is ki kell vennie a maga részét a maga helyén. Ezzel kapcsolatban az egy­ház prófétai szolgálatáról is az új helyzetnek megfelelően kell beszélnünk. Erről sok szó esett a felszabadulás utá­ni években. Az akkori állás­foglalásokat erősen befolyá­solta az a tény, hogy bűnbá­nattal kellett vallanunk: az egyházak a fasizmus idején nem teljesítették hűségesen prófétai szolgálatukat, mert nem emelték fel szavukat az embertelenség ellen. A bűn­bánatnak ebben a levegőjé­ben úgy tűnt fel, mintha az egyház prófétai szolgálata egyenlő volna a politikai bí­rálattal. Ezért sokan úgy lát­ták, hogy a bűnbánatban megújuló egyháznak a mában úgy kell helyesen végeznie prófétai szolgálatát, hogy kö­nyörtelenül bírálja az akkor még éppen csak épülő társa­dalmunk hibáit. Világosan meg kell látnunk végre, hogy az egyház prófétai szolgálata elsősorban és mindenek fe­lett segítségnyújtás. Az ótes- tamentomi próféták szolgála­ta sem volt kizárólag bírálat, sőt ott álltak népük mellett, segítették talpraállni és új életet kezdeni. Az egyház fe­jétől, Jézus Krisztustól pedig semmiképpen sem a páholy­ból való bírálást, hanem a segítő szeretetet tanuljuk. A prófétai szolgálat tehát min­ket népünkkel nem szembe- hanem egységbe állít. MIVEL TÁRSADALMUNK EGYSÉGE A KÖZÖS MUN­KÁN ALAPUL, közös fel­adatunk, hogy teológiai szem­pontból is helyesen értékel­jük a munkát, és megtalál­juk hitünk és munkánk ösz- szefüggését. Hitünk alapvető tétele, hogy Isten az embert saját képére és hasonlatossá­gára teremtette, de híveink­nek nagyon homályos fogal­mai vannak ennek gyakorla­ti értelméről. Elevenné és ak­tuálissá lesz ez a hittétel, ha így fogalmazzuk meg: az em­ber az alkotó munkára való készségével hasonlít Istenhez. Sajnálatosan szegény és elfer­dült az a közkeletű Istenfoga­lom, amely Istent tétlennek mutatja. Ez csapódott le Ma­dách nagy művében is: „Az Alkotó pihen.” Munka és ha­ladás szinte ellentétesnek lát­szik az Isten istenségével. A haladáseilenes és a munkát lealázónak vélő társadalom torz Istenképe ez. Jézus ezt mondja: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.” Jn. 5,17. A Szentírás pedig arról tanús­kodik, hogy Isten mindig újat és újat alkot, új világ felé viszi népét és az egész emberiséget, egyszóval: ha­zad. A keresztyénség szégye­ne. hogy a mindig újat terem­tő és előre haladó Isten ne­vével visszaélve hosszú időn át a helybentopogás, sőt visz- szafeléhúzás eszközévé lett. Végre fel kell ocsúdnunk eb­ből és a szüntelenül munkál­kodó Istenre tekintve egyér­telműen a szebbet, emberib­bet alkotó haladás ügye mel­lé kell állnunk. VÉGÜL NÉPI ÉS NEMZE­TI EGYSÉGÜNK szolgálatá­nak gyakorlati vonatkozásaid­ról is szólunk néhány szót. Először is fel kell szabadul­nunk az alól a nagyon ke­gyesnek látszó szemlélet alól, hogy minden konkrét gyakor­lati lépésre a Szentírásból keressünk útbaigazítást. Isten igéje hitünk és életünk szá­mára általános irányítást ad. De a kétezer évvel ezelőtt ke­letkezett Szentírásból nem ka­punk utasítást arra, hogy mit kell tennünk például egy tsz eredményes munkája, egy község vagy város fejlesztése népünk gazdasági életének kiépítése érdekében. Itt a hi­vő ember számára is az érte­lem. az ésszerűség a helyes döntések alapja. Fel kell sza­badulnunk az ész kegyes le­becsülésétől. Istenbe vetett hitünk nemcsak nem akadá­lyoz, hanem egyenesen köte­lez arra, hogy tőle kapott ér­telmünket kiműveljük és használjuk a mindennapi élet kérdéseiben. Az ésszerűség, á reális megfontolás az a terü­let, amellyel hivő és nem hi­vő. keresztyén és nem keresz­tyén teljes egyenlőséggel és emberi megértéssel együtt­munkálkodhat. A másik gyakorlati szem­pont az, hogy azt keressük, ami összeköt. Évszázados hit­vitákban nekünk protestán­soknak különösen is kiélező­dött az a készségünk, hogy külön kihegyezzük azt a kér­dést, amelyben más hiten le­vőkkel nem értünk egyet. Sajnos még mindig vannak közöttünk, akik ezt akarják gyakorolni a közéletben is. Nem látnak mást, mint egy vagy más panaszukat, s ezért hajlandók félreállni, mint a durcás gyermekek. Közben nem látják meg azt az ezer más kérdést, amelyben egyet­értünk, és együttmunkáIkodr hatunk a szocializmust' építő magyar néppel. Miután így végigelemeztük a népi-nemzeti egységben va­ló részvételünk kérdéseit, be­fejezésül érdemes felfigyel­nünk az irgalmas samaritá- rutsról szóló példázat egyik vonására: egyetlen szó sem esik arról, hogy a samaritá- nus milyen meggondolások­kal segít bajbajutott ember­társán. Ez a hallgatás min­dennemű latolgatásról a pél­dázat egyik fontos mondani­valója. Ember volt és ezért töprengés nélkül segített em­bertársán. Azt cselekedte, amit mint embernek csele­kednie kellett. Ebből áll a szeretet. Erre mondja Jézus: „Te is ekképpen cselekedjél!” Jó volna, ha népünk és az emberiség szeretetében eljut­nánk odáig, hogy hosszas fontolgatás és magyarázkodás nélkül vennénk részt a kö­zös feladatok megoldásában, minden nép és az egész em­beriség közös javára. „Menj el, és te is ekképpen csele* kedjél!” KÉT NAP KÖZÖTT Csendben nézek a mutatóra Amint éjfelet üt az óra. — Két nap között múló pillanat — S bennem e pillanatba zárva Tétováz egy gondolat — árva — Késő van! vagy talán túl korán? Bágyadt csend szitál az éjszakán Míg a szót szövöm és morzsolom Időmet őrli a perc-malom. De nincs késő! újra kezdhetem! Hisz új hajnal vár, új kegyelem, Üj remények, új elindulás, Tettre serkentő új biztatás. Javíthatok elrontottakon, S elmulasztott sok-sok alkalom Kínálja új ölét-örömét. Valósuló tervek gyönyörét Eredményekben átélhetem. S még gombolyíthatom életem Fonalát, ... mert nincs okom félni, Ha célom ez: Másokért élni! Somlyó András Liier linen sím írt »inileleiiri! i t i i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents