Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1964-03-15 / 11. szám

r Évszázados harangok A harangok értékes zsák­mányt képeztek — a törökök is azért szedték azokat össze — ágyút öntöttek belőlük. De nem. szabad azt hinnünk, hogy csak a „pogány” török vete­medett erre. A „keresztény” uraink is elkövettek hasonló­kat. Például a kettős király- választás idején, 1532-ben Be- bek György, aki Szapolyai Já­nos király híve volt, a Ferdi­nand pártján álló kis Csetnek városka harangját Kraszna-' horka várába vitette s ágyú­kat öntetett belőle. A fentebb említett szügyi harangból azonban mégsem lett ágyú. A kérdéses okirat felvilágosítást ad további sor­sáról is. Ez az okirat ugyanis nem más, mint szerződés, amellyel e harangot Abonyi János, Szügy egyik földesura zálogba adta „a Felső, Kö­zépső és Alsó-Palástiaknak, zálogképpen huszonöt magyar forintban, melly Palástok van­nak Nagy Hont Vármegyé­ben." Történt ugyanis, hogy „A vasát ezen Törökök az ha­rangnak mind levették, elvit­ték, a harangot otthagyták. Ennek utánna a harang egyik urának híremre esvén... ma­gam szekerembe lovaimat bé- fogván, a három táborok közt nagy félelemmel általmenvén, a harangot nagy nehezen fel­tévén szekeremre, úgy hoztam bé Gyarmatra házamhoz. Az időtől fogva a tűztől és ellen­ségtől való félelmünkben ed- diö oltalmaztam." A záloglevél értelmében a palástiak a 25 forinton felül „...melyet né­kem adtak, azon felül vala- mig az nekiek adódott harang kezeknél lészen, minden esz­tendőről esztendőre, nékünk mindnyájunknak, Szügyi föl­desuraknak, tartoznak adni két akó (kb. 100 l) bort, jót." A XVI. SZÁZAD LEGVÉ­GÉN NÖGRÁD ÉS GÖMÖR hódolt területeinek egy része közel 70 évre felszabadult a török iga alól. Itt most alka­lom kínálkozott a félévszáza­dos hódoltság alatt elpusz­tult harangállomány pótlásá­ra. De újak beszerzését erősen gátolta az, hogy Kassa, Eper­jes, Pozsony vagy Becs, ahol jeles harangöntők működtek, messze esett, így az elszegé­nyedett falvak lakossága arra nemigen gondolhatott, hogy harangjait onnan szerezze be. A nép mégis segített magán, már ahogy tudott. Beérte az­zal, hogy nem szakképzett mesterek, hanem kontárok elé­gítsék ki szükségletét. De bár­mennyire is silány kivitelűek lettek az utóbbiak által készí­tett harangok, rücskös felüle­titek, feliratuk szinte olvasha­tatlan, mégis jó szolgálatot tettek a falusiaknak. Jelezni lehetett velük a hajnalt, delet, estét, félre lehetett verni azo­kat vész esetén, vihar köze­ledtekor és meghúzhatták ab­ban a hiszemben, hogy hang­jukkal eltéríthetik azt, végül megcsendítésükkel halottaikat is tisztességgel búcsúztathat­ták el. A falusi nép életében ugyanis a harangoknak ez volt a legfőbb rendeltetése, amihez járult még az egyházi ceremó­niákhoz való jelzés is — már ahol volt akkor templom. Hangsúlyoznunk kell azonban azt, hogy miután a harangok­nak a név mindennapi élete irányításában volt nagy sze­repe, ebben az időben nem is annyira az egyházak, mint ma­guk a falvak gondoskodtak azok beszerzéséről. A XVIII. SZÁZAD FOLYA­MÁN igen sok esetben elő­fordult. hogy harangok gazdái cseréltek. Méghozzá legtöbb­jük nem is adás-vétel, hanem a vallási viszályok következ­tében. Mária Terézia haláláig a katolikus restauráció korát élte az ország. Az 1681 évi soproni országgyűlésen hozott törvényre hivatkozva, a kato­likus egyházi, a világi hatósá­gok, nemkülönben a katolikus főurak egyrs-másra vették el a protestánsok harangjait és adták át a - katolikusoknak. Sok esetben egyszerűen hatal­mi szóval, máskor katonaság segítségével, indokolás nélkül tették ezt. Ismét máskor a leg­különfélébb ürügyet használ­ták fel e célra. Szentjobbon (Bihar m.) ..1748-ban Ott­mayer Josef Plébános idejé­ben a reformátusok Tornyából elvéteteti egy harang, azért, mert azon találtatott Szentek, Krisztus képe és az Inscriptio, azt mutatták, hogy az valaha R. Cath. ekklésiához tarto­zott." Szendén (Komárom m.) az evangélikusok panasza sze­rint 1175 táján az addig kö­zösen használt harangot „a plébános úr azért vitette el a régi oratóriumunk helye mel­lől (amint maga mondotta ak­kori Helységünk Bírájának Kis Györgynek), hogy a Szt. Mise alkalmatosságával a Sanctusra alkalmatosabban harangoztathasson.” Addig is — bár 1655-ben az evangéliku­sok Pozsonyban vették — kö­zös használatba, azért került, mert Kereszt és Szűz Mária volt rá kiöntve. Szuhogyon (Borsod m) „... Palugyai Bol­dizsár Uram... a kérdésben forgó két harangot a Kálvinis­táktól elvette s a Pápisták ha- ranglábjában helyheztette...” A Komárom megyei Császár és Nagyigmánd községekben. ahol a reformátusok harang­ját 1747-ben, ill. 1746-ban szintén elvették, csak 2,5—3 kg súlyú csengettyűt használhat­tak, amellyel egy fiú, kezében rázva azt, harangozáskor vé­gigjárta az utcákat. Ez az állapot II. József trón­ra léptével (1780) megszűnt. A protestánsoknak most már nemcsak szabad volt harangot használni, hanem arra is jo­got nyertek, hogy a katoliku­soktól az elvett harangokat visszaigényeljék. Mégpedig vagy a harangot természetben tartoztak a katolikusok visz- szajuttatni, vagy az árát. Amenyiben pedig a harang korábban is közös használat­ban volt, úgy azon, az egyik fél a másik jussát kifizetve, megosztozkodhattak. VOLTAK OLYAN KÖZSÉ­GEK, ahol a harangok fölött békességgel megegyeztek. Így történt az Mocsán (Komárom m), ahol mindhárom harang a katolikusok birtokában ma­radt ugyan, de pontosan ki­számították, a beszerzéskor viselt költségek alapján, hogy az értékükből hány forint ille­ti meg a reformátusokat, s ezt az összeget ki is fizették. Má­sutt a protestánsok természet­ben megkapták a régi harang­jukat, mint például Szilsár­kányban (Sopron m.), ahol 1786-ban a harang, amely „...a Templomunk el vétele­kor a Pápistáknál maradott, ... a Fels. Királyi kegyelem értelme szerint ki adatott.” Kissomlyón (Vas m.) az addig közösen használt harang az evangélikusoknak jutott, akik viszont 25 forintot fizettek a katolikusoknak. Voltak helyek, ahoi nem sikerült az egyezség. Itt perre került a sor. Ennek eredmé­nye is változó volt. Szendén az evangélikusok per árán sem jutottak a haranghoz. Nagyigmándon a megye köte­lezte a katolikusokat, hogy a reformátusok javára "... 13 garasával tegyék le fontját a harang árának”. Kukméron (Burgenland, Ausztria, hajdan Vas m) a megyei határozat a harangot az evangélikusoknak ítélte. (folytatjuk) A n. VATIKÁNI ZSINATRÓL DÖNTÉS NEM TÖRTÉNT a vegyesházasságok ügyében a zsinaton. Az eredményte­lenség sokakban kelti azt a benyomást, hogy VI. Pál pá­pánál hanyatlik az elődje ál­tal kezdeményezett vonal. A volt milánói bíboros profilja még nem vált világossá és ezért mind többet hivatkoz­nak XXIII. János egy meg­jegyzésére, aki Montinit egy­szer „milánói Hamleti’-nek nevezte. Az eddigi ismeretek alapján úgy látszik, hogy sajnos, a katolikus egyház nem tud túlmenni annak a megállapí­tásán, amit Hengsbach püspök hangsúlyozott: a nem-katoli­kusoknak meg kell értemiök, hogy a fennálló katolikus elő­írások nem az ökumenikus érzület hiánya miatt olyanok, amilyenek, hanem a dologban magában rejlő (értsd: dogma­tikai) nehézségek miatt. Az elégedetlenség szava visszhangzott a Németországi Egyesült Lutheránus Egyhá­zak vezetőségének 1963. de­cember 12—13-án Berlinben tartott ülésén is. Érthetetlen­nek tartotta a Lilje püspök elnökletével ülésező értekez­let, miért vonakodik a római katolikus egyház a vegyeshá­zassággal kapcsolatos jogi kérdések halaszthatatlan re­víziójától. amikor éppen ezzel tehetne bizonyságot ökumeni­kus szándékáról. Doepfiier müncheni bíboros december 8-i, majd Frings kölni bíboros szilvesztert meg­nyilatkozása nem javított, sőt súlyosbított a helyzeten. Doepfner kardinális a vegyes­házasság kérdését szoros ösz- szefüggésbe hozta a katoli­kus egyház-fogalommal s ez­zel a jelenlegi rendet dogma­tikailag igazolta.. A NÉMETORSZÁGI EGYE­SÜLT LUTHERÁNUS egy­házak illetékes szakértőjé­nek nyilatkozatából közöljük még az alábbiakat. „A római katolikus vegyes­házassági jog az ökumenikus mozgalom korában anakro­nizmus. Lehetetlen a keresz­tyének egységére hivatkozni és egyidejűleg olyan jog igá­jába kényszeríteni a vegyes­házasokat, amelyet az el­lenreformáció szelleme hat át és szinte provokálja a feleke­zeti villongást. A római kato­likus egyháznak tisztában kell lennie azzal, hogy a vegyes­házasságok jogi kérdéseit nem intézheti el könnyedén. Ki­sebb engedmények vonakodó, tartózkodó lehetővé tétele, né­hány szépséghiba eltüntetése nem felel meg a mai köve­telményeknek. A jelenlegi ve­gyesházassági jogrendet nem lehet már sokáig érvényben tartani. Tilalmai, intelmei már ma is sokat vesztettek érvényükből és mind nehe­zebb terhet jelentenek Róma számára is”. VEGYESHAZASSAGBAN ELŐ HITTESTVÉREINK FI­GYELMÉT — addig is, míg a II. Vatikáni Zsinat újabb rendelkezést hoz, de akkor is, ha esetleg nem hozna — kö­vetkezőkre hívjuk fel: 1. Hazánkban az állam és az egyház szétválasztásának az elvéből következik, hogy az állam nem avatkozik bele a vegyesházasságok jogi kér­déseinek rendezésébe. Nem jegyzi fel például semmilyen állami okiratba, hogy a szü­lők milyen megállapodást (re­Szép, hlői'cIjilÁ A Szepesség szülöttje és I szegény, egyszerű, kisiparos ' család szorgalmas, tehetséges, föltörekvő gyermeke volt dr. Bogsányi Sándor, az egykori budapesti fasori evan- I gélikus főgimnázium nyugat­Az állandó béke megvalósítható 1804. februárjában 160 év­vel ezelőtt halt meg Kant Imánuel, a nagy német gon­dolkodó. Gazdag hagyatéká­ból most csak egyet emelünk ki, amely méltó arra, hogy őrizzük, ápoljuk: ez pedig az örök béke megvalósításá­ba vetett rendületlen meggyő­ződése. Ma az emberiség eljutott szerte e világon arra a felis­merésre, hogy a háborút meg kell akadályozni. A béke erői jótékonyan hatnak földünkön, s ezeknek a bókeerőknek egy­re erőteljesebb befolyása mind erősebbé teszi a meg­győződést, hogy a háborút nem csak meg kell, de meg is lehet akadályozni. Az örök béke eszméje volt Kant politikai fő törekvése. Az örök békét ő már nem tekintette puszta víziónak, va­lami elérhetetlen eszménynek, hanem erkölcsi kötelezésnek és olyan feladatnak vallotta, amely meghatározott intézke­désekkel és institúciók útján megvalósítható. „Az örök békéhez” című hires írásában olyan követe­léseket állít fel Kant, ame­lyek ma is a legteljesebb időszerűséggel bírnak. Köve­telte, hogy a nemzetközi fe­szültségek enyhítésére hajtsa­nak végre nemzetközi béke­rendezést; az enyhülés útja mindenekelőtt a leszerelés; hagyjanak fel a népek közöt­ti kölcsönös bizalom minden­fajta aláaknázásóval (mai szó­val: hidegháború);, tiltsák el külső hatalmak intervenció­ját; biztosítsák a nemzeti szu- verénítást; a vitás kérdéseket tárgyalások útján oldják meg; hozzanak intézkedéseket a há­borús készülődések ellen; és végül: tegyenek meg mindent a kolonialista elnyomás kikü­szöbölésére. Kant eme köve­teléseiben a mai békés egy­más mellett élés korai elemei fedezhetők feL A nagy gondolkodó említett írása abban a felhívásban éri el csúcspontját, amelyben minden uralkodót olyan po­litika folytatására szólít fel, amely megfelel az erkölcsi alapelveknek, a humanitás és józan ész eszméjének, vagy mint egy másik művében megfogalmazza, „az erkölcsi törvény vaskövetelményé­nek”: véget vetni a háborúk­nak. Az államok egymás kö­zötti kapcsolatait csakúgy, mint az egyén és állam viszo­nyát a kategórikus imperatí­vusznak, a kanti etika leg­főbb alapelvének kell irányí­tania: mindenkor olyan nor­mák szerint cselekedni, ame­lyek egy egyetemes törvény- hozás alapelvei is lehetnek. Kant etikája, mint általá­ban az egész klasszikus né­met filozófia, az akkor ural­kodó feudális renddel szem­ben társadalmi haladást je­lentett. Kant lényegében a polgári társadalom kibonta­kozása érdekében munkálko­dott. Humanisztikus követel­mények által az emberi mél­tóság tiszteletbentartását és az igazságosságot akarta ki­vívni és elméletileg akarta megalapozni azt, hogy a kü­lönleges német viszonyok közepette szükségszerű az az átalakulás, amely azután ké­sőbb Stein és Kant közvet­len tanítványa, Hardenberg reform-munkálkodása által szükségszerűen be is követke­zett. Kant, amint az etikában és a történelemfilozófiában, úgy a vallással kapcsolatban is a német polgárság magatar­tását juttatta kifejezésre. Eti­kai követelményei messzeme­nően összhangban vannak a keresztyénség etikai követel­ményeivel. Szót emelt a val­lás etikai alapvetése, a bib­liamagyarázatnál az erkölcs és a józan ész szemelőtt tar­tása érdekében. Mindezek ma — bár más formában — újra aktuális szempontok. (A most 90. életévét betöltött Emil Fuchs a klasszikus német fi­lozófiát forradalmi erőként értékelte. Rudolf Bultmann a bibliai világkép „mitológiát- lanítás”-áért szállt síkra. Günther Jacob a „verbális inspiráció” orthodox tanát utasítja el és hangsúlyozza a Szentírás történeti szimboli­kus és emberi megértésének szükségességét). Kant volt az, aki elsőnek mért döntő csapást a metafi­zikus természetfelfogásra. Ál­talános természet-történelem és az ég teóriája — a később igazolást nyert külső galaktikus rendszerével, koz- mogenetikai végkövetkezte­tésével és a naprendszer ke­letkezésének hipotézisével — mint Kant—Laplace elmélet vonult be a tudományok tör­ténetébe. A népi-nemzeti egység utján A februárban megtartott' megyei papi békegyűlések központi témája: A népi-nem­zeti egység útján. A békegyü- lések előadói ezeken az elő­adásokon az egyházak püspö­kei, teológiai professzorai és lelkészei voltak. így dr. Vető Lajos püspök Tatabányán és Miskolcon, Káldy Zoltán püspök Székesfehérvárott és Budapesten, Prőhle Károly dékán Békéscsabán, Ottlyk Ernő prodékán Kaposvárott tartott evangélikus egyházunk részéről előadást. Az előadá­sokat mindenütt érdeklődéssel fogadták és azokat élénk esz­mecsere követte; mázott természetrajz s föld­rajz tanára, egyházunknak év­tizedeken keresztül egyetemes presbitere és tanügyi bizott­sági előadója. Közel négy év­tizeden át kiváló tanár és aranyszívű nevelő volt, akinek tanítványai az országos kö­zépiskolai tanulmányi verse­nyeken a győztesek koszorúit vitték el. A jellemet alakító nevelést magasztos hivatás­nak tekintette. Ismert tan­könyvíró volt és növénytani tudományos szakirodalmunk­ban maradandó nevet szerzett. Természettudományi kutató- utakon bejárta hazánk -terüle­tén kívül Közép-, Dél- és Észak-Európa legtöbb orszá­gát, részt vett a skandináv ál­lamokban tartott természet- tudományi és néprajzi kong­resszusokon. Ezekről szép be­számolói jelentek meg. Evangélikus keresztyén anya- szentegyházunk igaz és hűen szolgáló tagja volt. Egyhá­zunknak, intézetének és tanít­ványainak szentelte életét és tudományos munkásságát, ál­dozatosan, lelkiismeretesen és példás kötelességteljesítéssel. Súlyos betegséget szerzett ön­magának tragikusan, amikor az első világháború utáni évek­ben a téli iskolai „szénszüne­tek” idején egyházunk iskolá­jának szertárait és könyvtárait dermesztő hideg termekben, önként vállalt hűséges és ön­zetlen szolgálattal rendezte hó­napokig, több éven át. Életere­jét fogyasztotta áldozatosan, mint az égő olajmécses. Szülői otthonában drága út- ravalóul kapta a szerénységet, a lankadatlan kitartást és a csendes, „kévésén is megbíz­ható” hűséget, amelyek elkí­sérték életén át, mint több- gyermekes boldog családapát is. Áldásos életének mostani, háromnegyed évszázados for­dulóján ezernyi szerető tanít­ványa és evangélikus egyhá­zunk is Isten áldását kéri éle­tére. K. B. lutherAnia 1964. március 22-én, vi­rágvasárnap a délután 6 órai istentisztelet ke­retében, a Deák-téri templomban Bach: János passiója Igét hirdet: KÁLDY ZOLTÄN püspök Offertóriumot tartunk Belépődíj nincs! verzálist) kötöttek születendő, gyermekeik vallásos nevelésé­re vonatkozóan, arról sem rendelkezik, hogy megállapoJ dás híján milyen vallásban nevelkedjenek a gyermekek.' Ez az új helyzet hittestvé- erinktől házasságkötés, főlegj római katolikus féllel köten­dő házasság alkalmával, fo^r kozott körültekintést és öntu datos megfontolást igényel. 2. Alkotmányunk biztosít* ja a lelkiismereti és vallás­szabadságot. Ennek következő tében senkit sem szabad kényszeríteni arra, hogy szüJ letendő gyermekei vallása feJ lől elkötelezést adjon. 3. Azt a körülményt, hogy; államunk távoltartja magát a családon bélül felmerülő vaU lási kérdések jogi rendezésé^ tői, fel lehet használni lelki­ismeretlenül arra is, hogy va­lamelyik egyház hatóságilag; nem ellenőrizhető lelki meg­félemlítés, erőszakos eszközé^ vei biztosítson előnyöket ma­ga számára a megkötendői sőt a már megkötött vegyest házasságokon belül. Ez a kí-t sértés bármelyik egyházat megkörnyékezheti. A II. üce-’ tikáni zsinat tárgyalásainak fenti ismertetéséből azonban nyilvánvaló, hogy a római ka­tolikus egyházban olyan tör­vények vannak mindmáig érvényben, amelyek ennek az egyháznak a lelkészeit az em­lített erőszakos eszközök al­kalmazására kötelezik. Ezek a törvények egyedül a római katolikus felekezeti érdekeket kívánják szolgálni és nem veszik figyelembe sem az egyes ember lelkiismeretétt sem a családi élet békés rend­jét, sem Jézus Krisztus szel­leme, vagyis az evangélium érvényesülésének az ügyét. Ügy látszik dogmatikai ne- kézségek miatt a 11. Vatikáni Zsinat sem tud változtatni ezeken a kánoni törvényeken. Ennek köv>etkeztében a római katolikus dogmatizmus összer töri továbbra is a lelkiismer réti szabadságot, a kereszr tyén testvériséget és sok gyötr reimet, békétlenséget idéz elő a vegyesházasságban élők kör zött. 4. Evangélikus egyházunk törvényei nem szítanak feler kezeti villongást a vegycshá» zasságokban és nem alkalr mázzák a római katolikus kánoni törvények módszereit. Ezzel híveink becsületérzését és az evangélium ügye iránti személyes felelősségét hang­súlyozzuk, valamint a családi élet békés rendjének kiala­kítását kívánjuk lehetővé tenni. 5. Igyekezzék ezért minden­ki másvallású házastársával közösen, testvéri egyetértés­ben, egymás hitének és lelki­ismeretének tiszteletben tar­tásával, az evangéliumból nyert szabadsággal és bátor­sággal a lehető legigazságo­sabb és legbecsületesebb mó­don rendezni saját házasságán és családján belül a vallási kérdést. — Ha az evangélium iránti szeretet, vagy az egy­házunk iránti rokonszenv ar­ra a belátásra vezeti a más­vallású házastársat, hogy va­lamennyi gyermek az evan­gélikus hitben . nevelkeljék. azt fogadja az evangélikus fél örömmel és felelősségtu­dattal. Ha a másvallású há­zastárs nem jut önként ilyen belátásra, azt erőszakolni nem szabad, viszont akkor, teljes határozottsággal bizto­sítani kell, hogy a saját ne­méhez tartozó gyermekek evangélikus neveltetésben ré­szesedjenek és hogy a család­ban a vallási türelmesséj szelleme érvényesüljön. 6. Ha a katolikus egyház beavatkozása veszélyezteti a család békéjét (pl. gyónás al­kalmával, reverzális, vagy ka­tolikus pap előtt kötendő há­zasság követelésével, stb.), a zsinati tárgyalások fenti is­mertetése alapján is gondol­junk arra, hogy hatalmi érde­keket védő emberi törvények­ről van szó csupán, amelye­ken evangéliumi szabadsággal és határozottsággal mindenki­nek túl kell tennie magát, ha Krisztust követi. Itt is érvé­nyes Péter apostol nyilatko­zata, amelyet a vallásos szí­nezetű emberi törvényekkel kapcsolatban tett: „Istennek kell inká.bb engedelmeskedni, mint az embereknek.” (Ap. csel. 5,29.) Szerkesztőségi Munkaközösség %

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents