Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1964-12-27 / 52. szám

tÖP. BfiEM BP. rL

99Ujesztendőnk ma vette ím kezdetét99

Húsz évvel a nagy esemény után

SZILVESZTER ES ÜJÉV FORDULÓJÁN sajátosan keveredik az idő múlása feletti busongás és a beköszöntött év öröme. A felületesebbek az „ismét egy évvel öregebbek lettünk” szorongó élménye elől menekülnek a kitörő jókedvbe, mások az élet tapasztalataiban megélt előrehaladásnak örvendenek. Mintha összefogná az érzéseket, búcsút és örömöt, az indus Tagore két verssora:

Az idő húzza a búcsú harangját,

Testvér, tartsd ezt eszedben — és örülj.

A magát Isten színe előtt tudó ember ezt a harangszót is Isten dicsőségére csendülőnek hallja, és szíve hálaadással telik meg az ember életét az időben vezető Isten bölcsességéért. Ezzel a. hálaadással tekint vissza és előre, s egyre inkább előre, mert útja ott halad, ahol az eke új barázdát hasít a jövőbe.

Ennek az énekversnek első sora azt a józan nyugalmat és biztos értékelési készséget kéri, amely át tudja tekinteni az idő múlását, benne az események valódi folyamatát, s ezek között maga az ember megtalálja a helyét s a józan ész döntéseit.

Huss esztendő áttekintésére késztet az évnek ez a mai naptári fordulása. A visszatekintésben minden hétnek megvan a maga húszesztendös emléke. Gyermekeink valójában nem is tudják, mitől borul el a tekintetünk, amikor visszanézünk. Ezekben a napokban egyre inkább elfog az érzés, amikor járom a fényes utcákat, hogy itt emlékezni igazán csak mi tudunk, negyven éven felüliek.

Az értékelésben azonban a józan ész arra késztet, hogy ne vesszünk el a húszéves ívű emlékezésben, hanem az elmúlt évek egészében, az események alakulásában jól tájékozódjunk, és helyesen ismerjük föl azt az utat, amely azoktól a húszéves emlékektől a fényes kandeláberekig, új Erzsébet- hídio. szerte az országban kultúrházakig, bölcsődékig, ipari létesítményekig, betonutakig vezet.

Ez a forduló arra késztet, hogy egyházilag is mérjünk. A felszabadulás után a szocializmusra érlelődő társadalomban, ha botladozva is, egyre világosabban lépett rá egyházunk arra az útra, amit az utóbbi években igy jelöltünk: egyház akarunk lenni a szocializmusban. Ez a döntés a kezdeti években nem volt problémamentes, de'azoknak volt igazuk, akik nem a tör ténelmet visszaforgatni akarók mellé álltak, hanem küszködve és botladozva, de bátran vágtak új csapást, s az emberelmek az egyházban akkor lett igazuk., amikor ezen a csapáson indullak el, amely gazdaságilag, társadalmilag, politikailag előre visz. Ebben immár jó tapasztalatokra tettünk szert, s ezen az úton az időt gondviselő szeretetében tartó Isten bőven ianít- gatott.

testünket, lelkünket naponként megtartó Isten a hit és keresztyén szent élet nagy feladataira irányítja figyelmünket. A harmadik hitápazet magyarázatában a Szentlélek munkájának valljuk, hogy „az igaz hitben megszentelt és megtartott‘

Ide tartozónak valljuk gyülekezeteinknek és egyházunk egészének hitből folyó életét, egész szervezetét, ünnepi és hétköznapi funkcióit, s ezeknek széles skálája láttán bizony igen sok a hálaadni valónk.

DE IDE TARTOZIK AZ IS. amit egy régi egyházi éneksor igy mond: „szent élettel illatozni”. Tartson meg Isten abban az igaz hitben, amely Krisztushoz hűbben él gyümölcseiben: tiszta erkölccsel, mélyebb emberszeretettel, igazabb és valóbb bizonyságtétellel, a munkában és szolgálatban kitartó becsülettel. Egyházunk működésének statisztikája nyitott, és megjárt utak bő ágazatairól tesz tanúságot, de ki tud statisztikát készíteni arról, hogy az igehirdetések mennyi élettel teltek, s a keresztyén hit milyen méretű helytállásra erősített mindnyájunkat a mindennapi életben? A „szent kegyesség” régi zengésű kifejezése ma így hangzik: nagyobb hitből fakadó nagyobb szeretetben. Üj esztendőnk ma vette ím kezdetét (157 ének) — s megújult keresztyén életünk mikor?

„Testünknek friss egészsége” mindig döntőbb volt a keresztyénség ben, mint ahogyan a századelő s a két világháború közötti évek bizonyos kegyességi irányzatai elszekularizállálc az egyház ügyeitől. Az a keresztyénség, amely testünket a Szentlélek templomának vallja, felelős becsüléssel gondoskodik a magunk és embertársunk testi egészségéről, tisztaságáról, épségéről és szépségéről. Jézus Krisztus, aki az irgalmas samaritánus példázatát elmondotta, arra tanított, hogy az ember az embertársára nézve éljen s az egymás iránti tapintat, megértőbb szeretet éppúgy termel megbecsülést és hálát társadalmunk egészségügyi törekvései, szervezete, betegellátása és szociális erőfeszítiései iránt, mint ahogyan áldoz az egyházi szeretetintézményekben folyó szeretetmunkára. Embertársunk és magunk testének megbecsülését és védelmét Isten törvénye szabályozza: lásd az ötödik parancsolat lutheri magyarázatát: felebarátunk testében kárt vagy fájdalmat ne okozzunk, hanem minden testi szükségében segítségére és javára legyünk.

Ad vocem ötödik parancsolat: éppen a keresztyénség ne erezne felelősséget az iránt, hogy a föld lakosságának egy- harmada naponta éhesen fekszik le, hogy emberirtó helyi háborúk teszik füstössé és komorrá az emberiség egét, hogy népek elnyomás alatt élnek, hogy hideg fejjel és szívvel fegyverkeznek, s hogy korunk gondja ez: atomhalál, vagy élet?! „Életünket békességben” miként akarjuk tartani, vagy miképpen kérjük Istentől, ha magunk nem akarjuk? Nem helyes-e az az út, amely a világ keresztyénéinek jelentős részét teológiai eszmélkedésre s a cselekedetek konkrét szolgálatára vitte, amikor Prágában keresztyén békemunkára tömörült? Az egyház és a keresztyének lelkiismerete jól mozdult, amikor korunk nagy kérdéseit a békemunkában sűrítve vizsgálja, és keresi a tevékeny szeretet cselekedeteit.

A kezdetét vett újesztendő felé megtalált útról indulunk s áldjuk Istent, hogy mérhetetlen feladatokat bízott népére. Az egyház Ura számol és számit az övéivel. Erősödésünk a hitben nyitott. Szolgálatunkra a szeretetben igényt tart a világ. Tartalma van hát annak, hogy „új esztendőnk ma vette ím kezdetét”.

Koren Emil

Az Evangélikus Életben már közöltük, hogy az Egyetemes Presbitérium december 9-én ülést tartott, amelyen DK. VETŐ LAJOS püspök, egyházi elnök előterjesztette jelentését az 1964. esztendőről. Célszerűnek tartjuk, hogy ennek a jelentésnek leglényegesebb mondanivalóit éppen az Evangélikus Elet újévi számában ismertessük lapunk olvasóival.

A legjelentősebb esemény- nyel, felszabadulásunk 20. évfordulójával kezdte jelentését a püspök. A 20 éves évforduló visszaemlékezésre késztet bennünket. Vissza kell gondolnunk arra, hogy milyen szörnyű következményekkel jártak azok a bűnös mulasztások, amelyek a mi magyarországi evangélikus ' egyházunkat is terhelték. A mérhetetlen pusztulást reménytelen kétségbevetkezik, hogy a háború bűn. Ezt korábban is tanultuk és tanítottuk, de nem vontuk le ennek a tanításnak a tanulságait. Ma az egyház ráébredt felelősségére a háború és béke kérdésében. Tudatosította saját maga és hívei előtt, hogy Isten népe a béke munkálásá- ra hivatott el. Magyarországi evangélikus egyházunk az elmúlt 20 év békéjéért jelentős munkát végzett.

esés siratta. Az volt az általános felfogás, hogy fővárosunk és hazánk újjáépítéséhez 50 év is kevés lesz. És ma. 20 évvel a nagy katasztrófa után elmondhatjuk, hogy népünk szorgalmas és tervszerű munkával újjáépítette hazánkat és fővárosunkat. Hogy ez megtörténhetett, annak leglényegesebb feltétele az volt, hogy békében élhettünk.

A BÉKEERÖK CÉLTUDATOS KÜZDELME

Amikor a 20 éve élvezett békére gondolunk, hálával kell megemlékeznünk arról a heroikus küzdelemről, amelynek népünk és az emberiség a békét köszönheti. S egyrészt a szocializmust építő népek békeakarata, másrészt a béke világmozgalom fölbecsülhetet- len érdeme a 20 éve élvezett béke. Ez a húsz év nagyon jó volt arra, hogy tudatosítsa a népekben a felelősséget a világbéke iránt és azt is, hogy a békét meg lehel védeni. A béke-világmozgalom sok esetben bizonyította meg magas erkölcsi rendeltetését az elmúlt húsz esztendőben. Hálát adunk Istennek ezért a mozgalomért, és hogy mi keresztyének is munkálkodhatunk benne

AZ egyház

ÉS A BÉKE

Az egyház lényegétől nem idegen a béke kérdése. Nemcsak azért, mert az egyház szolgálatát, külső berendezéseit és épületeit veszélyezteti a háború, hanem azért is, mert a háború és a béke kérdése elsőrendűen erkölcsi kérdés. A Szent,írásból és egyházunk egész teológiájából köSőt, új utakra léptünk, mert a különböző egyházakban és országokban a békéért dolgozó egyházi tényezőkkel létrehoztuk a keresztyén béke— világmozgalmat, a maga nemében legjelentősebb és legátfogóbb keresztyén békeszolgálatot. 1964. esztendő azért is nevezetes, mert ennek nyarán már a II. Világgyűlést tarthattuk meg Prágában, és ez a mozgalom öt világrészben sikerrel ébresztgeti az egyház és a hívek felelősségét

Örvendetes, hogy ma már az egyházi világszervezetek mindenekelőtt az Egyházak Világtanácsa, valamint a felekezeti világszervezetek, köztük a Lutheránus Világszövetség is fölismerték felelősségüket a békéért, és elmondhatjuk, hogy az ökumenikus mozgalom és a békeszolgálat párhuzamosan folyik a világ keresztyénségének életében.

A KERESZTYÉN EGYSÉG CÉLJA

Az elmúlt esztendőben is tovább folyt világszerte a keresztyén egység keresése. Ebben az összefüggésben sok szó esett a Vatikáni Zsinatról is. A túlfűtött és rajongó reménységek kezdeti stádiumán már túli ütöttünk. Kiderült ugyanis, hogy a római katolikus egyház régi álláspontja nem változott. Ma már minden magyar protestáns ember jól tudja, hogy a Vatikán úgy képzeli el ma is a keresztyén egységet, hogy valójában minden nem római katolikus fogadja el a pápaságot és mindazt, ami azzal együttjár.

Az egyházak külső szervezeti egységénél sokkal lényegesebb — állapította meg a püspök, hogy az emberiség

közös nagy feladatainak, az

emberiség békéjének és haladásának a biztosítása érdekében dolgozzunk együtt. Ez az együttműködés hozza közelebb a különböző felekezetű keresztyéneket és egyengeti az egyház egységének az útját is.

A következőkben arról beszélt a püspök, hogy Teológiai Akadémiánk egyházi sajtónk, a, lelkészi munkaközösségek és a teológiai konferenciák is ilyen . értelemben végezték munkájukat az elmúlt esztendőben.

KAPCSOLATAINK A KÜLFÖLDI EGYHAZAKKAL

A külföldi egyházakkal és általában a külfölddel, szintén' a békeszolgálat jegyében ápoltuk kapcsolatainkat. Bennünket elsősorban az észak- európaj nagy evangélikus egyházak és a német evangélikus

egyház érdekel. Kapcsolataink ezekkel az egyházakkal az. utóbbi esztendőkben örvend©-, tesen megjavulnak. A finnországi, a dániai, a német és a szomszédos osztrák evangélikus egyházakkal jó kapcsolataink vannak. Itt említem meg, hogy a püspökökkel együtt elsősorban teológiai professzoraink végeztek nagyon jő munkát külföldi vonatkozásban is.

GYÜLEKEZETEINK ÉLETŰ

Külföldi szolgálatunk bázisát egészséges hazai egyházi életünk alkotja. A háborús károk úgyszólván teljesen eltűntek és a gyülekezetek áldozatkészsége egyenesen megható. A külföldi testvéregyházak segítsége, amiért igen hálásak vagyunk, lényegesen kisebb a gyülekezetek részéről

(Folytatás a 2. oldalon)

Ami jövőre is megmarad.«

Üj esztendőt köszöntünk, egymásnak áldott, boldog új évet kivánunk, de ez az új elválaszthatatlan a régitől. Sok tekintetben jó lenne, ha olyan kapun léphetnénk át, amely előtt letehetnénk minden terhűnket, gondunkat, aggódásunkat, rossz tapasztalatainkat, csalódásainkat vagy fájdalmainkat, de — nem lehet. Ami a miénk, azt visszük tovább.

Az új év első napja a történelemben csak egyetlen pillanat, amelynek elröppenése alatt még felragyog az arcunk, de már nyomába lép a következő nap, amely általában aligha különbözik sok más elődjétől és így ebben az újban ismét jelentkezik az a régi. Szédítő körforgás megállíthatatlanul, az események az időben, a cselekedetek az időben, az emberek az időben és mindegyiknek következmény^ van, néha könnyed, máskor súlyos, de mindenképpen felelősségteljes.

Ez az a keresztyén reálizmus, amellyel szemlélnünk kell a tegnapot és a holnapot és amellyel tartozunk magunknak, egyházunknak és mindeneknek. Ez a józanság azonban nem pesszimizmus, lehangoltság és erőtelenség, sőt inkább felkészülés a még nagyobb szolgálatokra, a feladatokra, amelyek még a jövőben eltakartan várnak reánk.

Szemléletünket az Ige mélységéből merítjük. Jelen esetben az első korinthusi levél közismert 13. fejezetének utolsó versszakáből, amely éppen arra tanít, hogy sok-sok változás, alakulás között és az időnek elmúlása alatt is van valami, ami örök, a hit, a reménység és a szeretet és közöttük legnagyobb a szeretet. Mind a három érzés és erő megmarad, így tanítja Pál apostol.

Amit tehát eddig is hitből cselekedtünk, döntéseink, állásfoglalásunk, felismeréseink, szolgálatunk, engedelmességünk, hűségünk, az nem vész el az időben nyomtalanul, hanem megmarad. Még a nemzedékek is kicserélődnek előbb vagy utóbb, de a hit cselekedetei drága örökségként jutnak kézből kézbe, szívből szívbe.

Amit eddig hitünk alapján reméltünk, az megmarad, mert tartalma nem hiú, alaptalan, emberi várakozás volt, hanem Isten Ígéreteinek elfogadása. Nem is nagyobb és nem is kisebb ennek a reménységnek a tartalma, mint az, hogy Isten a jövőben is kegyelmesen vezeti Szentlelkével népét, egyházát és benne a mi magyarországi evangélikus egyházunkat is. És pedig úgy, hogy közben szolgáljuk az Ö dicsőségét, gyülekezetének növekedését, de kedvességet találjunk az emberek előtt is. Ugyanakkor, amikor Isten kegyelmének, bünbo- csánatának ege alatt élünk, küzdelmek földjén is élünk. Ezen a földön az egyháznak ezután is lesz mondanivalója azért, hogy mindenféle közösségek, a népek megbéküljenek egymással. Tegyék le a fegyvert és kenyeret adjanak, férfiak, asszonyok és gyermekek kezébe, ami már addig is sokszor és sokhelyütt történt, de hadd legyen ez világesemény. Ennek a célnak a reménysége is megmarad és erőt ád.

De megmarad a szeretet számtalan műve is. Az egyház nem is lehet más, mint a szív közössége. Olyan időkben, amikor elfelejtette ezt, történetének legsötétebb lapjait írta tele. Amikor pedig fölismerte legigazibb lényegét és fellángolt benne az „első szerelem” tüze és az első, a jeruzsálemi gyülekezet lelke, akkor lett áldássá mindenki számára. Nem akármilyen szeretetről van szó, hanem a kapott szerétéiről, amely Isten maga a Fiúban. Ez pedig Isten diakoniája, amely nem állóvíz, hanem folyam, amely a hétköznapok partjai között magával sodróan akarja termékennyé, üdévé, virágossá, növekvővé tenni az emberi életet.

Legnagyobb a szeretet, ezért legnagyobb ma is az a keresztyén ember, aki ennek a hatalomnak lesz alázatos szolgájává. Látjuk és bizonyságot teszünk arról, hogy amikor egyházunk vállalja a szeretet küldetését, azt a jót cselekszj, amely — megmarad.

Ha a hit, remény és szeretet valóban a miénk, akkor csak vigyük magunkkal tovább az új esztendőbe is. Mindhárom elkötelezés és erő egyszerre. Feladat és betöltése egyszerre. Felelősség és öröm egyszerre. Isten és ember egyszerre. örökkévalóság és jelen élet egyszerre.

Három ragyogó csillag, amely az uínnkra világít és abba a jövendőbe, amely még ismeretlen előttünk. Amikor egymásnak áldott új évet kívánunk, azt kívánjuk, hogy tudjunk élni és szolgálni az egyházban ezután is hitből, a reménység kegyelmes jegye alatt és a szeretet csodálatos cselekedeteivel.

Várady Lajos