Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1964-12-20 / 51. szám
így látjuk O)les őség cl maqa&JÁgJmn! Lk. 3:1—11. GYERMEKKORUNKTÓL fogva jól ismert és meghitt történet. Es mégis mindig új és felejthetetlen, mert egyszerűségében is nagy és hatalmas. Minden esztendőben megismétlődő és mégis mindig új és vidám üzenet, amely a szívünkbe markol. Vagy talán karácsonyt ünnepiünk és hiányzik belőle ez a történet? Lehet! Hiszen megdöbbentően igaz, hogy egyszerűen nem tudják az emberek beleilleszteni ennek a történetnek az egyszerűségét a maguk könnyes-vidám karácsonyi hangulatába. Pedig nélküle a karácsonyi békesség, a szoba négy fala közé bezárt békesség. Nélküle a karácsonyi békesség éppen csak karácsonyra korlátozott öröm és nem egész életünkre kiható tartós megbékélés Istennel, az emberekkel és a világgal! De miért idegenkedünk mi keresztyének is a karácsonyi üzenet „egyszerűségétől’? Azért, ‘imert talán tudunk ugyan hinni a csodákban, de amikor isten tetteiről elmélkedünk, mégis valami nagyszerübbbet és világrengetőbbet várunk, mint ami bekövetkezik és ha az nem úgy következik be, ahogyan mi szépen kiszíneztük tnagunknak, akkor csalódottnak és megcsaltnak érezzük magunkat. Talán jobban megkapna bennünket Krisztus születésének a története is, ha kiszínezett, regényes formában hallanánk Augustus római császárnak arról a rendeletéről, amely megmozgatta az egész akkori világot és amelynek értelmében Jézus szülei is fölmentek Betlehembe. Ha fullajtárok vinnék hírül az egész világnak, hogy a nagy római birodalom egyik városkájában megszületett az, aki kezébe fogja venni a világtörténelem kormányrúdját. Ha hallanánk arról, hogy királyi követek mennek Rómából, hogy hódoljanak az új Augustusnak! Ehelyett mélységes csend üli meg az emberiség lelkét. Senki sem törődik azzal, hogy Betlehemben egy újszülötl fekszik bepólyálva a jászolban! Sem Jeruzsálemben, sem Rómában nem vesznek róla tudomást! Annyira elrejtett ez a születés, hogy a karácsonyi csodára szinte senki sem figyel föl. A valóban nagy esemény, az idők teljessége, az idők fordulása, csendben — a betlehemi istállóban köszönt be minden emberi elképzelés és várakozás megcsúfolására! AZ ISTEN LEGNAGYOBB CSODÁJA, leereszkedése ebbe a bűnös emberi világba, testbe öltözése a Fiú személyében ott a jászolban nem fölfigyelést, hanem nemtörődömséget váltott ki az emberekben. Szinte arra gondolunk, hogy Isten miért nem dörögte bele az akkori emberek fülébe tz leghatalmasabb örömhírt: *,Ma született a Megváltó!” Isten azonban más utakon jár, mint a mi gondolataink és elképzeléseink. Szent útja az emberiség imádságos történetén, a puszták férfiam, emberek rejtett keresésén és megtalálásán vezet át. És ez az el- rejtettség kerül a bizonyságtétel formájában napvilágra. Karácsony üzenete is azzal kezdődik el igazában, amikor Isten a mi kedvünkért, mi érettünk hozzáfűzi az angyali üzenethez mindent megmagyarázó kijelentését: „Ne féljetek, mert nagy örömet hirdetek nektek ... Mert született nektek ma a Megtartó, ki az Ür Krisztus, a Dávid városában.” Az ember magától és magában monológizálva sohasem tudja megragadni a betlehemi istállóban történt születésnek a csodáját. Csak Isten követei, vagy Isten maga mondja meg ezt nekünk. És nem az elbiza- kodottaknak, nem a bölcseknek, hanem a pásztoroknak, a legfogékonyabbaknak jelenti meg az örömhírt, az igazi csodát. amely valaha is közeledett az emberhez. Az Ige testté lett. Isten emberré lett. A csodák csodája megtörtént. A történelem fordulópontjához érkezett, hiszen Jézus Krisztus a világtörténelem legnagyobb csodája! Hiába igyekezünk ezt a csodát az értelem mécsesével megvilágítani, igyekezetünkkel legföljebb szétromboljuk magát a csodát, megfogjuk az Isten kezét, megakadályozzuk, hogy a mennyből ne érkezzenek olyan kijelentések, amelyek arról tanúskodnak, hogy az Ige valóban testté lett! Itt van! Megtörtént és ma is történik: Isten hatalmas igenje a világ fölött, amelyért egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen. DE MEG KELL EREZNÜNK AZT IS, hogy ennek a nagy csodának és szeretetnek láttára a mi, magunk életében is valami új születésnek kell bekövetkeznie, hogy a mi szívünk is fölmelegedjék Isten nagy szeretetének láttára. Ezt a szeretetet vagy elfogadjuk, vagy elvetjük. Legyőzni soha nem tudjuk! Legfeljebb ellenállhatunk neki, ha megvetjük. De éppen ez az a szent döntés, amely elé karácsony állít bennünket! Karácsonyban Isten szíve harcol a mi szívünkért. Karácsonykor ezzel verbuvál bennünket az Isten: „Ma született néktek a Megtartó!” Megtartó! Jelent ez a szó számunkra valamit ma karácsony jinnepén? El tudjuk vonultatni lelki szemeink előtt a karácsonykor született gyermek életútját a bölcsőtől a keresztfáig és a húsvéti üres sírig? Mert csak akkor hiszünk abban, hogy ebben a Krisztusban az a szeretet öltött testet, amely az eltévedt gyermekeket gyermekké akarja avatni! Szent akarata dolgozik karácsony csodájában, örök szere- tetében lehajol, mint Megtartónkban hozzánk, hogy azután a Királyává legyen életünknek. Az ő életét nem lehet meg nem történtté tennünk! Szólt, akart, tett, küzdött és győzött. Nem lehet fölötte napirendre térnünk! Azt a tényt, hogy Jézus Betlehemben megszületett, hogy az Ige testté lett, nem lehet a világtörténelemből kitörölni. A keresztyénség szégyenteljes csatavesztései mindig akkor következtek be, amikor megkisebbítette és eltakarta Jézusban a Krisztust, a világ megváltóját. Igen sokszor nem tudunk mit kezdeni a karácsonnyal. Tanácstalanok és értelmetlenek vagyunk mi keresztyén emberek az üdvösség dolgaiban. Mit kezdjünk a karácsonyi történettel, a jászolban fekvő gyermekkel? Nem lesz üres és értelmetlen a mostani karácsonyunk, ha legalább azt a nyugtalanító érzést hordozzuk magunkban, hogy ez a karácsonykor megszületett gyermek nem maradt örökké kisgyermek Mária ölében, hanem a megfeszített és föltámadott Krisztussá magasztosult és az eljövendő Király lett életünkben. Hiszen akkor a betlehemi jászol előtt állva és az Ö keresztjére gondolva Istennel megbékélve tudjuk vallani az angyalok karával: .,Dicsőség a magasságban Istennek!” Dr. Pálfy Miklós utolsó kuruc „Legyen a magyar bátor és gerinces a jövőben és soha többé a történelem során ne adja meg magát a németeknek, az örök ellenségnek, mert sorsa ugyanolyan bukás lesz, mint a mostani. Tudom, hogy az idők engem igazolnak. Amit tettem, azért tettem, hogy megakadályozzam a felesleges pusztulást, a féktelen rombolást és temérdek vérveszteséget. Ez a szerencsétlen háború úgyis annyi vérveszteségbe került a nemzetnek, hogy nem engedhetünk elpusztulni egyetlen magyar életet sem.” 1944 karácsony estéjén a sopronkőhidai siralomházban ezeket a sorokat vette át Baj- csy-Zsilinszky Endrétől a fogház evangélikus lelkésze, Bár- dossy Jenő. Karácsony este volt. A hóhér megszökött, és hogy Baj csy-Zsi 1 i n szky Endrén végrehajthassák a halálos ítéletet, katonák között kerestek a hóhért teendőkre vállalkozót. Végül néhány pengő borravalóért elvállalta valaki az „utolsó kuruc” kivégzését. Mondják, hogy mint hozzá nem értő végezte aljas szolgálatát a bakó és Bajcsy-Zsilin- szky Endre sokáig szenvedett. Szenvedésében is volt valami szimbólum. Utolsó hónapjainak drámája párhuzamos a nemzet drámájával. Az egész 1944-es esztendő koratavasztól kezdve sötét, sűrű, fojtó eseményeivel egy rettenetes álomra emlékeztet, amelyből nem akart ébredés lenni. Kezdődött március 19-el, azzal, hogy megszállták hazánkat a németek. Azzal, hogy az élet és a lét- biztonság higanyszála a zéró alá süllyedt. Azzal, hogy „Pol”- jelzésű Gestapo-autók száguldoztak Budapest utcáin és szedték össze a „nem kívánatos elemek” ezreit. Valami szörnyű vitustánc kezdődött, és csak azt éreztük, hogy halálos szorításban vergődünk, csak megfulladni lehet. Bajcsy-Zsilinszky Endre neve ekkor kapcsolódott a nemzet fájdalmas,történetébe. Esze Tamás kurucainak, Tarpa vidékének képviselője. Attila körúti lakásán tartózkodik, amikor a Gestapo ügynökéi rátörnek. De Zsilinszky talán az egyetlen, aki nem tudja tűrni némán az elhurcol tatást. Pisztolyt ragad. Addig lő, míg elfogy fegyveréből a töltény. Közben SS-legónyek jönnek erősítésre. Néhányat megsebesít, és maga is sebesülten esik fogságba. Emberség a lázadóval szemben nincs. Bekötözet- lenül, vérezve dobják az autóra és viszik el. Az ország ájul- tan tűri a német csizma taposását. Zsilinszky személyes bátorsága nem tudja megváltoztatni a szomorú tényt: megszálltak bennünket a németek. A Lakatos-kormány Zsilin- szkyt szabadlábra helyeztette. Mint képviselőt védte mentelmi joga. Az ismert politikus egyszerre a nemzeti ellenállás középpontja lett. Horthy október 15-i sikertelen kiugrási kísérlete a szélsőjobboldali fasisztáknak kedvezett, és ezzel a nappal kezdetét vette a nyilas rémuralom. A hazafias érzületű emberek — társadalmi, politikai meggyőződéstől függetlenül — most azon fáradtak, hogy ebből a szerencsétlen helyzetből valamiféle módon kivezessék az országot. A Hazafias Népfront eszméjét látjuk megvalósulni a szervezkedésben. A polgári ellenállási mozgalom Bajcsy-Zsilinszky mögött sorakozott föl. A mozgalom katonai vezetője Kiss János nyugalmazott altábornagy, vezérkari főnöke Nagy Jenő ezredes, irányító tiszt pedig Tarcsay Vilmos százados. A tarka színezetű és összetételű mozgalomban mindazok ott voltak, akiknek az utolsó órában megszólalt a lelkiismeretük. Lapjuk, az, „Ellenállás”, általános nemzeti fölkelést szorgalmaz. Cél: kiválni a háborúból, amely eddig is korlátlan veszteséget eredményezett. A nemzet többi kérdéseit majd háború után kell elintézni. Csak november 32-ig sikerült e terveket melengetni. Ezen a napon leplezték le a Hitler-ellenes fölkelés csoportját a nyilasok. Kiss Jánost, Tarcsay Vilmost és Nagy Jenőt nem sokkal később kivégezték. Bajcsy-Zsilinszky Endre Bíró Zsigmond néven rejtőzik. A füvészkertben találnak rá, álmából verik föl, és előbb a Nap-hegyi különítményes központba, majd a Margit körúti fogházba hurcolják. Benne elvesztette a mozgalom vezetőjét. De egyetlen egy éjjel sikerült az egész polgári ellenállás vezérkarát is megsemmisíteni. Bajcsy-Zsilinszky Endre életéből már csak egy hónap van hátra. De ez alatt a hónap platt , rettenetes dolgok történnek Magyar- országon. Ekkor hurcolják el tízezerszámra a zsidókat és viszik vesztőhelyre mindazokat, akik „gyanúsak”. A börtönök színültig vannak. És, hogy helyhez jussanak az új rabok számára, esténként a Duna-parton végzik ki százával az áldozatokat. Már magánházakat is átalakítanak börtönökké és kínzóhelyekké, ahol a vallatás a legbrutáli- sabb módon történik. És amilyen gyorsan közeleg az orosz hadsereg, olyan tempóban viszik az „értékesebb’ foglyokat Nyugatra. Bajcsy-Zsilinszky is átkerül a sopronkőhidai fegy- házba. Decemberben a nyilaskormány is Nyugatra menekül. A nyilas „parlament” megfosztja Zsilinszkyt képviselőségétől és megszűnvén mentelmi joga meghozhatják a halálos ítéletet. Ilyen rövid, tömör dráma Zsilinszky Endre utolsó ideje. Mint hazájáé, és nemzétéé. Mert ezen a napon, amikor „az utolsó kuruc” nyaka körül ösz- szeszorult a rosszul odahelyezett hurok, bezárult a kör a magyar főváros, Budapest körül is. És megkezdődött a főváros népének oktalan szenvedése, pince-élete, a rémület ideje, az életért aggódás nyomasztó ideje. A nyilasok és a védelemre berendezkedett SS- hadosztályok kegyetlenkedése és mindenekfölött a pusztítás és rombolás. Éppen húsz éve ennek. Megemlékeztünk Bajcsy-Zsilinszky Endréről. Nemcsak azért, mert evangélikus volt, hanem azért főleg, mert fegyverhasználata, ellenállása, később pedig a polgári ellenállás megszervezése, mégiscsak bizonyította, hogy az ájulásig taposott nemzetben akadtak olyanok, akik a német fasizmussal szemben ki merték mondani a „nem”-et Bajcsy-Zsilinszky nevét beárnyékolta ugyan egy név és egy évszám. A név Achim András neve, az évszám pedig 1911. De mint a megszólaló lelkiismeret jelentkezett Zsilinszky 1944-ben. Elhatározását nem tudta diadalra vinni. Ereje csekély volt a tengernyi meg nem értés, meghasonlottság közepette. Szava is gyenge volt, hogy túlharsogja a tébolyító győzelmi frázisokat és megállítsa a hazaárulás aljas cselekedeteit. De a mélyben öntudatosan formálódott az egyszerű emberek ellenállása. A német hadigépezet gerincét az orosz csapatok törték ugyan meg, de mellettük névtelenségükben is az ország szabadságáért harcoltak az ellenállási mozgalom ezrei: munkások, parasztok és értelmiségiek, hogy Zsilinszky végrendeletének eleget tegyenek, és egykor szemébe tudjanak nézni a történelemnek. ÖRÖM Néhány nap és beköszönt otthonainkba az öröm. Az az öröm, amely ott fénylik gyermekeink arcán, amikor először veszik kézbe a karácsonyra kapott ajándékokat. De örvendező szívvel állják körül az ünnepi fát a szülök is, akik fáradságos munka után megpihennek az ünnep csendjében és megpihentetik szemüket a gyermekek önfeledt játékán. A karácsonyi ünnepek a mi hagyományaink és szokásaink révén nagyon is az ajándékozás ünnepévé lettek. Annak a bizonyos „Jézuska-várásnak" sokkal nagyobb a fénye, minthogy át tudnék érezni karácsony igazi üzenetét. Mi, keresztyének is sokszor elcsodálkozunk a karácsonyfa csillogó fényén és elvétjük szem elől azt, akiért van Karácsony: a gyermekké lett Istent, a Jézus Krisztusban. Amikor mi is megajándékozzuk szeretteinket és jóleső örvendezés melegíti át szívünket, nem szabad szem elől tévesztenünk Karácsony igazi ajándékát, Jézus Krisztust. Az elmúló karácsony múlandó örömei közt állandóan felénk szói az isteni ige: Az Ür közel! # Advent negyedik vasárnapján, karácsony küszöbén Isten igéjének legyen ez az üzenete a benne bízók és reménykedők felé: az Ür közel! A mai igehirdetés alapigéjében Keresztelő János arról tesz bizonyságot, hogy nem ő a Krisztus. Elhárítja magától a messiási tisztet, mert ő többet tud és messzebb lát, mint az Őt kérdezők kicsinyeskedő népe. Ö tudja, hogy közel az Ür! Annyira közel, hogy ő is megremeg közelségétől. Hiszen csak méltatlan szolgája akar lenni és nem megkeresztelő- je! Istennek, Jézus Krisztusban megjelent közelsége hatja át Keresztelő szavait és válik előremutató felkiáltássá: az Űr közel! Ádventben tanulja meg az ember, hogy az igazi bűnbánatot nem a bűn teremti meg, hanem Isten jósága! Hangoztatni kell, hogy nem a bűnnek mázsányi terhe munkálja a bűnbánatot, hanem a jóság. • Az igazi bűnbánat eredménye nem hangulat, hanem cselekvés és engedelmesség. Vagyis az igazi bünbánatból mindig szeretetcselekvések születnek! Ez az üzenet Keresztelő ajkán nem a rangját és tekintélyét vesztett ember cinikus megállapítása, hanem öröm. Öröm, mert az ő bűneiért is eljött az Embernek Fia. öröm, mert útegyengetője lehet. Öröm, mert felismerte benne a Megváltót. Ilyen öröm is van! Pál apostol szerétéiről szóló himnusza ismert. De már kevésbé ismertek azok az igéi, amelyek az örömről szólnak. Pedig ő hitének gazdagságát hirdette, erősítette övéit és átélte az Ürban való örvendezés nagyságát és mélységét. Sosem a maga életében előforduló helyzetek jobbra fordulása fölött érzett öröm hatja át szívét, hanem annak a bizonyossága, hogy: Az Űr közel! Bárcsak ezen a vasárnapon és a közelgő ünnepeken mi is tudnánk Keresztelő János és Pál apostol örömével örvenJézus ánventben ítéletül is jön e világba és nemcsak azért, hogy az ádventi koszorúban gyönyörködjék. * Egy öreg igehirdető mondta: Ha engem a halál a szószéken érne utol, azt szeretném, ha éppen a bűnbánóiról prédikálnék, ha pedig a szószéken kívül érne el, szeretném, ha éppen gyakorolnám a bűnbánatot. dezni azon, hogy közel az Ur! K. A. Ádventi gondolatok
