Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1964-11-22 / 47. szám

Á megújított salgótarjáni templom S ALGÖT ARJÄNI GYÜLE­KEZETÜNK ebben az évben kivül-belül megújította temp­lomát. A templom megáldá- sára november 8-án Salgótar­jánba érkezett dr. Vető La­jos, az Északi Egyházkerület püspöke, Fülöp Dezső meg­bízott püspöki titkár és Kő- szeghy Tamás egyházkerületi lelkész kíséretében. A püs­pököt és kíséretét a Nógrádi Egyházmegye elnöksége: Gar- tai István esperes és dr. Kre- puska István egyházmegyei felügyelő, valamint a gyüle­kezet presbitériuma fogadta. Az ünneplő gyülekezet 64 lépcsőn ment fel a templom­ba. Azt mondják á salgótar­jániak, hogy templomukat úgy építették 1882-ben, hogy 64 lépcső vezessen fel hozzá annak emlékére, hogy Luther Márton 64 évet élt. AZ ESPERES OLTÄRI SZOLGÁLATA UTÁN A PÜSPÖK az aznapi ótesta- mentumi igéről, Amos 5, 14— 20-ról tartott igehirdetést. Ámos, akinek ezt a „sö­tét” próféciáját felolvastam, Isten népét ostorozza., Akko­riban a vallási élet közép­pontjában az áldozat állt. A próféta azt mondja, hogy Is­ten ezt gyűlöli. Pedig ma is vannak egyházak, ahol áldo­zatot mutatnak be. Mi azt mondjuk, hogy erre nincs szükség, mert Jézus egyszer feláldozta magát és ez elég! A próféta ostorozza azokat is, akik az Ür eljövetelére vár­nak. Voltak és talán most is vannak olyanok, akik azt mondják, hogy nem érdekes, ami most van, hanem az az érdekes, ami lesz. Pedig a vi­lág vége szörnyű dolog. És ma az ember ezt maga elő tud­ná idézni. Sok szép dolog van a világon. Kórházak, is­kolák, intézmények, új lakó­házak. Itt is így van. Büszkék vagyunk rá. De arra nem gondoltok, hogy mennyi atom­bomba van felhalmozva a földön? A felhalmozott atom­bomba egynegyede elég a mi világunk elpusztításához! Megértitek-e, miért van egy­házunk a háború ellen, a bé­kéért, s miért mondjuk a pró­fétával együtt: „Jaj azoknak, akik az Úrnak napját vár­ják”? A szeretet az élet útja. Né­pünk és a népek útja! És ez az örökélet útja is. Jézus az utolsó ítélet napján nem azt nézi, hogy ki hogyan liturgi- zált, hanem azt, hogy ki ho­gyan szeretett. Az újjáépített salgótarjáni templomban ez az evangélium hangozzék. Zendüljön fel szívünkben a próféta szava: „Keressük és szeressük a jót, hogy éljünk!” AZ ÜNNEPI ISTENTISZ­TELET UTÁN ünnepi dísz­közgyűlés következett, ame­lyen Terei Endre, a gyülekezet lelkésze ismertette a templom újjáépítésének történetét. Az egyházmegye nevében dr. Krepuska István, az egy­házmegye lelkészei nevében az esperes mondott köszöntőt. Baksa Sándor református lel­kész a salgótarjáni reformá­tusok nevében köszöntötte a püspököt, valamint az ünnep­lő gyülekezetét. A püspök be­fejezésül beszámolót tartott prágai, dániai és thüringiai út­járól. A himnusz elóneklésé- vel ért véget a salgótarjá­niak szép ünnepe. Fülöp Dezső A salgótarjáni templom Vatikáni jelentésünk Az alábbiakban október második felének jelentő­sebb eseményeiről adunk kritikai beszámolót a II. Va­tikáni Zsinat harmadik ülésszakáról kapott részletes jelentés nyomán. „A papi életről és szolgálatról”. E címen tizenkét pontból álló tervezet került a zsinat elé. Az első ülésszak óta — ami­kor a kinyilatkoztatás forrá­sairól szóló első szöveget fo­gadta igen heves kritika — nem fordult elő, hogy tervezet olyan ellentmondást váltson ki a zsinat tagjaiból, mint most történt. Énnek fő oka, hogy amíg a pápa jelentőségét és a püspöki tiszt értékelését a zsi­nat eddigi munkája rendkí­vüli mértékben kiemelte, a papok számára ez a szöveg lé­nyegileg csak intéseket tartal­maz, felhívást a testvériségre, a szentségre, a buzgó tanulás­ra, a szegénységre, a nőtlen­ség betartására. A vita során Meyer chlka- goi bíboros kifejezte azt a vé­leményét, hogy nem lehet a papok kötelességeiről beszél­ni, anélkül, hogy ne bátoríta­nánk és erősítenénk őket a mai időkben különösen is ne­héz kötelességeik teljesítése közben. A második felszólaló Théas lurdi püspök figyelmez­tette püspöktársait saját ha­táskörük határaira: papjaik segítsége nélkül nem tudnák feladatukat teljesíteni. A tan- ganyikai Komba néger püs­pök megrázó szavakkal szólt: „Szégyellem magam, hogy a szöveg a papokat szegénységre figyelmezteti, amikor eddig a zsinat semmit sem szólt arról, hogy ez az alapmagatartás sokkal inkább szükséges ná­lunk, az apostol utódainál. Miért kell csak a papjainkat és nem magunkat is inteni, hogy a dicsőségre és a világ más javaira való törekvéstől óvakodjunk? Hogyan intsem a papjaimat, hogy a szegénység lelkülete legyen bennük és ru­házkodásban, életmódban egy­szerűek legyenek, ha tőlem nem kívántatik meg ugyanez? Ez nem becsületes játék!” Gomes brazíliai érsek 112 püspök nevéből beszélt. A ja­vasolt szöveg — mondotta — a papoknak nemcsak nagy csalódást jelent, hanem majd­nem a megsértésüket. A püs­pökről és a laikusokról olyari sok nagyszerű és részletes szó esett, hogy lehetetlen ilyen módon beszélni a papokról. A mi papjaink mást várnak tő­lünk: mélyebb behatolást a papi tiszt teológiájába. Ezek a felszólalások mutat­ják, hogy a római egyház hie­rarchikus gondolkodásának a kirívó következményei beleüt­köznek magának a főpapság­nak alázatosabb köreibe. Ugyanakkor a püspöki tiszt jelenlegi római katolikus fel­fogása mellett alig gondolható el, hogy a papi szolgálatnak több szerep is juttatható len­ne, mint a püspök küldetésé­ben való részvétel. A most folyó zsinatnak egyik legne­hezebb próbaköve az egyszerű papok egyházi helyzetének teológiai megoldása. Nem hiá­ba járta már a második ülés­szakon az a szólásmondás, hogy a múlt századi I. vati­káni zsinat a pápa méltósá­gát, a mostani II. vaitikáni zsinat a püspökök hatalmát dolgozta ki, és majd egy el­következő későbbi zsinatra marad a papi szolgálat meg­felelő értékelése. Az egyház a mai világban. Ennek a sémának tárgyald-' sát feszült figyelemmel várták mindenütt. Október 20-án kezdték el róla a vitát. Nem könnyű helyzetben van a ró­mai egyház ezen a területen. A római katolikus teológia — a zsinat kezdetén elhangzott egyik kijelentés szerint — csak az uolsó húsz évben foglalko­zott behatóbban e kérdéscso- pqrttal. Mások is utaltak már a „világról” szóló római kato­likus teológiai munka hiá­nyosságára. Ilyen háttérrel ke­rült sor a séma elkészítésére. Protestáns megfigyelők vé­leménye szerint a tervezet nem eléggé biblikus és reális a „világ” felmérésében. Ugyanez a hiányosság már je­lentkezett „A laikusok apos- tolságéról”, című, a megelőző hetekben megvitatott sémánál, amint erre Höffner münsteri p'üspök a zsinaton akkor fel­hívta a figyelmet. Szerinte túl „diadalmas” és „nem bibliai’’ az a szemléletmód, amit az a séma mutat. A „világ meg­szentelésének” feladata, ame­lyet a laikusok vállára helyez­nek, történetileg és teológiai­lag lehetetlenség — mondta a püspök —, mert nem vet szá­mot sem az eredendő bűnnel, sem a végső teljesség előtti állapottal. Hasonló hangot ütött meg a mostani séma tárgyalásának kezdetén Reetz bencésapát. Kifogásolta egy mai jezsuita világszemléletét, amelyben a „teremtett világ nyögésének” (Róm, 8,22), bűnnek, halálnak, Krisztus feltámadásának nincs helye. Morcillo, madridi érsek szót emelt az ellen, hogy a terve­zet egyformán szól keresztyé­nekhez és nem-keresztyének­hez, s nem számol azzal, hogy az egyház a nem-keresztyé­nekhez nem fordulhat úgy, mint „anya és tanítómester”. Wojtyla krakkói érsek arra hívta fel a figyelmet, hogy a séma egyházon kívül állókhoz is fordul, de tárgyi érvelés he­lyett intéseket és erkölcsi ta­nácsokat tartalmaz. Ezzel az egyház a világ fölé emeli ma­gát, és lehetetlenné teszi a valódi párbeszédet. Egy sor mai kérdés kimara­dását tette szóvá több felszó­laló. Mások hangsúlyozták, hogy az idők jelei többet kí­vánnak az egyháztól egy „üze­netnél”: példát. A zsinatnak többet kell adni „szövegnél”: tettet. Egyik felszólaló ezt mondta: Az egyház necsak be­széljen a szegénységről, hanem például egy püspök ne éljen úgy, mint középkori tartomá­nyi fejedelem. Guano livornoi püspök zsinati tudósító sza­vait érdemes ideiktatnunk: az egyház nem maradhat bezár­kózva, mintegy erődítményben. „Az egyház tudja, hogy a vi­lágban él, és részt vesz az emberek életében. Az egyház sohasem lehet önmagával megelégedett”. Remélhetőleg ' az elhangzott kritikák eszmélésre késztetik a zsinatot, s a beterjesztett első szövegnél jobb lesz a séma végső formája. Már eddig is több alkalommal tapasztal­hattuk, hogy az erősen kifo­gásolható első tervezeteket he­lyes irányú zsinati felszólalá­sok és a protestnás megfigye­lőkkel folytatott beszélgetések hatására átdolgozták. A most tárgyalás alatt levő szövegnek vannak olyan részei, amelyeknek következetes ki­fejtése előrevinné a kérdést. Ezek közül is idézünk, egyet­értésünk kifejezésével: „Ko­runk embereinek öröme és szenvedése, reménye és aggó­dása — mindenekelőtt a szen­vedőké és a szegényeké — a zsinat reménysége és aggó­dása, öröme és bánata is.” Vagy: „A kor kiáltásában hall­juk meg Isten szavát, hogy a jelen fény- és árnyoldalaival szembenézve, megragadjuk itt és most a szeretet parancsá­nak követelményeit!” A ter­vezet alapvető teológiai hibá­ján csak a bibliai „világ”-fo- galomnak érvényesítése segít­hetne. ÍGY látjuk* A faji kérdés Az elmúlt hetek során néhány cikkben megpróbáltuk felhívni olvasóink figyelmét a mai világproblémák egyikére, az ün. faji kérdésre. Abban a meggyőződésben tettük ezt, hogy nekünk, keresztyéneknek, mély erkölcsi felelősségünk cs sok tennivalónk van ezen a területen. Befejező cikkünk­ben most röviden arról szólunk: hogyan foglaltak állást a legutóbbi évtizedek során az egyházak, gyakorlatilag mit tettek a faji kérdés megoldásáért, és milyen feladatok vár­nak közelebbről miránk ezen a területen? I. Néhány évtizeddel ezelőtt, a vilégkeresztyénség egyik első nagy találkozóján, az 1925- ös stockholmi keresztyén vi­lágkonferencián, meglepően határozott, konkrét döntések születtek ebben a kérdésben. Kijelenti a világgyűlés, hogy a fajok Isten akaratából van­nak, a teremtés gazdagságá­nak jelei; minden fajnak vannak sajátos kiváltságai, s egymás közt testvérek, egy­formán Isten gyermekei. Eb­ből az a követelés adódik, hogy a világ kormányai se­gítsék a gyengébb, elmaradt emberfajokat gazdasági és szellemi téren, és nyissák meg előttük az utat az ön- kormányzatra (1925-beni el­hangzott követelés!). Az egy­házak pedig szüntessenek meg minden, még fennálló faji megkülönböztetést a sa­ját köreikben. Bár az 1937-es oxfordi és az 1918-as amszterdami keresz­tyén világkonferenciák is. fog­lalkoztak a faji kérdéssel, a stockholmihoz hasonló ala­pos elvi és gyakorlati dön­tésekkel csak 1954-ben talál­koztunk újra, az evanstoni, II. ökumenikus keresztyén világkonferencián. Ez ki­mondja: „Az elkülönítés bár­milyen formája, amely fajon, testszínen vagy népi szárma­záson alapszik, ellenkezik az evangéliummal, és össze­egyeztethetetlen az emberről szóló keresztyén tanítással és Krisztus egyházának termé­szetével”. A nagygyűlés sür­geti az egyházakat, hogy „saját tagjaik között mond­janak ellent az elkülönítés vagy megkülönböztetés min­den formájának, és dolgozza­nak ezek megszüntetésén a saját életükben és a társada­lomban”. • A Prágai Keresztyén Béke­konferencia megalakulásátó1 kezdve szilárdan képviselte azt az álláspontot, hogy a faji megkülönböztetés neme sas: bibliai, tehát teológiai és egy­házi szempontból elítélendő, de veszélyezteti a világbékét, illetve a népek megbékélését is. A római katolikus egyház XXIII. János pápa béke-en- ciklikájában, 1963 áprilisá­ban, ugyancsak állást foglalt a faji kérdésben, amikor megállapítja: ma már letűnő- ben van egyik nép, egyik faj leigázása a másik által, ezzel szemben messzemenően elter­jedt és megszilárdult az a felfogás, hogy minden ember egyenlő egymással természe­tének méltóságára nézve Ezért — legalábbis elméleti­leg — a fajok közti megkü­lönböztetést nem ismerik el többé. Az Egyházak Világ tanácsa különböző fórumai a legu­tóbbi évek során állandóan foglalkoznak a faji kérdéssel és tanácsolják, irányítják az egyes egyházak döntéseit, cselekvését ezén a téren. Az E VT Központi Bizottsága 1963 nyarán Rochesterben hozott újabb, jelentős hatá­rozatokat. Megemlékezik azok példaadásáról, akik szenve­dést, börtönt vállalnak, sőt életüket is odaadják a faji elnyojnás elleni küzdelemben. „Megköszönjük Istennek, hogy sok keresztyént elhívott, hogy vezető szerepet töltsenek be a faji egyenjogúságért vívott harcban. Arra kérünk min­den keresztyént és minden egyházat, hogy csatlakozza­nak hozzájuk és segítsenek nekik!” Részletesen foglalko­zik a határozat a délafrikai és észak-amerikai faji kérdés­sel, végül kijelenti, hogy „a helyzet Dél-Afrikában és Észak-Amerikában valamen­nyiünk lelkiismeretét arra hívja fel, hogy a saját orszá­gainkban, városainkban és egyházainkban minden lehet­ségesét megtegyünk a faji igazságosságért és a keresztyén testvériségért”. Legújabbaíl pedig az EVT Végrehajtó Bi­zottsága 1964 nyarán Tut- zingban tartott ülésén hozott újabb jelentős határozatot a faji egyenlőségért való állha­tatos küzdelemre, foglalkozik az észak-amerikai faji fe­szültséggel és a délafrikai súlyos helyzettel; végül fel­hívja a keresztyéneket és egyházakat, álljanak aktívan a gyengéit, az elnyomottak mellé ebben a küzdelemben. Az egész keresztyónség örö­me, hogy a keresztyének részvételét ebben a harcban olyan nemzetközi elismerés érte nemrég, mint Martin Luther King néger lelkész­nek odaítélt nemzetközi No- bel-békedíj. n. Azt gondolhatná valaki: mind­ez igaz és szükséges dolog, de mi közünk van hozzá ne­künk, akik távol élünk ezek­től a faji feszültségektől? Altkor is van közünk hozzá — imádságainkban és közös keresztyén lelkiismereti fele­lősségünkben! Öe három vo­natkozásban még közelebbről is! Közöttünk is felüti a fejét ez a kérdés az antiszemitiz­mus itt-ott a szíveik mélyén meghúzódó vagy néha klfeje­Oletóber 25-én délelőtt sze­merkélő esőben vonult a pa- tonai evangéllkusság ősi temp­lomába, hegy egy > akarattal megválasztott lelkészét Szalay Kálmánt pásztorává fogadja. Szívből tört fel a hívek aj­káról az ének: „Adj erőt szent hivatalához, midőn vezérül rendeled.” Majd a tömött padsorok áhítatos serege csendesen fi­gyelte Halász Béla esperes be­iktatási beszédét. Máté 4,18— 20. alapján mondotta, hogy Krisztus tanítványa, az új lel­kész előtt nagy lehetőségek nyílnak meg. Te, aki 24 éven át hű voltál a kevesen, itt a nagy gyülekezetben is légy hűséges. A szórványlelkész út­ja sok fáradsággal járó út volt Nagyszokolyon. Panaszkodás nélkül jártad azt az utat. Amit ott hű szívvel végeztél, itt folytasd tovább. Két világégés után hirdesd az evangéliumot; töröld a könnyet, pártfogold az özvegyet és árvát. Élj együtt népünkkel, segítsd őket szé­pülő világunkban. Ennek a gyülekezetnek a múltja történelem. A 48-as időkben hittel és szeretettel küzdő tagjai voltak a szabad­ságért küzdő magyar népnek. Munkálkodj hazánk felvirá­goztatására, népünk testi és lelki növekedéséért! Ezután Szalay Kálmán mon­dotta el beköszöntő beszédét. I. Kor 2, I—5. szerint a gyü­lekezetnek és pásztornak Jé­zus Krisztus keresztje mutat­ja meg a helyes utat és ma­gatartást. Ez a példa adja az erőt a világban való együtt szolgálatra, hogy az a papi szolgálát hazánk és népünk javára legyem Az istentiszteletet követő közgyűlésen Halász, Béla a veszprémi egyházmegye espe­rese köszöntötte az új lelkészt, kiemelve, hogy a papi család­nak is nagy feladata van a gyülekezet építésében. Detre László a pesti egyházmegye esperese D. Káldy Zoltán püspök és a Déü Egyházke­zésre is jutó maradványain keresztül. Láttuk, hogy az antiszemitizmus faji előítélete es gyűlölete milyen borzal­mas következményekhez ve­zetett csak két évtizede itt Európában! Vajon tanult-e a világ és tanultunk-e mi is belőle? Ne felejtsük el min­dig résen kell lennünk, hogy az ilyen megkülönböztetés­nek, előítéleteknek és maga­tartásnak helyet ne adjunk se magunk között, se a tár­sadalomban. Néhány évvel ezelőtt, egyik napilapunk megrázó cikkso­rozatban figyelmeztetett arra, hogy ha társadalmi rendünk­ben már nem is, de az em­berek szívében és magatartá­sában még van „ cigány-kér­dés” nálunk. Nehéz a küzde­lem, amelyet ezeknek a soká­ig megalázott, kultúrából, megbecsülésből és anyagiak­ból is félre taszított ember­testvéreinknek kell fólytatni- ok tényleges anyagi, művelt­ségi és társadalmi egyenlősé­gükért. A keresztyének sokat segíthetnek ezen a téren. Végül megemlítjük: az orszá­gok, világrészek közelebb ke­rülésével egyre többször ta­lálkozunk színes népek kö­zénk látogató vagy itt élő tagjaival. Otthon érzik-e ma­gukat nálunk? Nem bántjuk- e meg őket túlzott, tapintat­lan „érdeklődésünkkel”, vagy visszahúzódásunkkal, idegen­kedésünkkel, a „fehér fel­sőbbrendűség” szívek mélyén élő, hamis gőgjével? rület köszöntését tolmácsol­ta. Molnár István gondnok, felügyelő-helyettes a gyüle­kezet nevében, Fekete János VB titkár a község- és tömeg­szervek megbízásából üdvö­zölte az új lelkészt, kérve őt, „hogy kedvező kapcsolat ala­kuljon ki lelkész és a község vezetősége és népe között a béke megőrzésére és a szo­cialista jövő építésére”. Míg e köszöntést hallgat­tam, gondolatban végigjár­tam a háború után oly nagy­szerűen fejlődő községet. Por­mentes utcái, betonnal lera­kott járdái, modem könyvtár- helyisége és községi közfürdő­je van. Gyógyszertár, bolthe­lyiségek, hitelszövetkezeti fiókja és ami a legcsodálato­sabb: emeletes modern ta­nácsháza. Igen, ez csak úgy lehetett, hogy a falu vezetői és népe jó akarattal együtt­munkálkodnak és megbecsül­nek minden jó kezdeménye­zést. ' Tóth Sándor ŰJ FINN PÜSPÖK Helsinki új püspökévé dr. Aarre Lauhat, a helsinki egye­tem ószövetségi írásmagyará­zati professzorát nevezték ki. Az 58 éves professzor dr. Mártii Simojoki utóda, aki nemrégen finn érsek lett. MEGTALÁLTAK LUTHER JEGYGYŰRŰJÉT? Hírlapi jelentések szerint Rostock közelében, egy család­nál előkerült Luther jegygyűrű je, amely az első világháború óta eltűnt. A gyűrűbe vésve olvasható a dátum: 1525 június 13, valamint a nevek: Dr. Mar- tinó Luthera és Chatarina v. Borén. Jelenleg az aranygyűrű történeti valódiságának vizs­gálata folyik, amelyben mú­zeumi szakemberek vesznek részt. A ^ „faji kérdésnek” elsősorban a szívek mélyéről kell eltűnnie, hogy ez a kérdés végre az emberek életéből, er­kölcsi magatartásából is eltűnjék, és helyet adjon az igaz emberségnek, a szeretetből fakadó kölcsönös megbecsülésnek népek és fajok között. A világ keresztyénségére nagy fele­lősség nehezedik és még súlyos feladatok várnak az emberi fajok igazi egyenlőségéért, a faji és népi előítéletek, anyagi, szellemi és társadalmi hátrányok leküzdéséért folytatott vi­lágméretű küzdelemben. Imádságainkban, lelkiismeretünkben helyet kell találnia ennek a közös keresztyén felelősségnek! De ugyanakkor személy szerint, mindennapi életünkben is mindig ébernek kell lennünk, hogy keresztyén szeretetünk gyakorlati módon, jó szóban és segítő cselekedetben mutat­kozzék meg a „másfajta” ember-testvéreinkkel «való találko­zásnál. Mert Mt 25,311:k értelme szerint ebben a „másfajta emberben” is maga Krisztus jön felénk, és várja tőlünk a szeretet cselekedeteit. Dr. Nagy Gyula Lovászpatona * mm

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents