Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1964-11-15 / 46. szám
Útközben Lk 12,57—59 Jézus olyan egyszerűen, természetesen és emberien szokta elmondani tanítását, hogy az szinte magától értetődőnek látszik. Vitázó ellenfeleit következtetéseinek ellenállhatatlan logikája némítja el. Hasonlatai, példázatai világossá és meggyőzővé teszik beszédét. Viszont éppen hasonlataiban és példázataiban találkozunk olyan szokatlan vonásokkal, amelyek rendkívüliségükkel kényszerítenek gondolkodásra. így van ez a bíró felé tartó peres felekről szóló példázatában is. Megszokott kép, gyakori eset: két ember nem tud megegyezni, mennek a bíróhoz. Értelme is világos: jön az ítélet, fel kell készülnünk rá. Mégis ebben a példázatban is vannak különös vonások, amelyek elgondolkodásra kényszé- rítenek. Az „útközben” szó hívja fel erre a figyelmet. Jézus példázata magától értetődőnek tartja, hogy úton vagyunk a bíró felé. Pedig hiszen az a magától értetődő, hogy az ember nem akar pereskedni különösen abban az esetben nem, ha ügye biztos pervesztéssel jár, ahogyan ezt Jézus feltételezi. Mégis azt állítja Jézus, hogy már úton vagyunk. Akár akarjuk, akár nem, akár tetszik nekünk, akár vonakodunk tőle: embertársunkhoz való megbomlott Viszonyunk minden körülmények között Isten ítélete elé állít minket, és eleve pervesztessé tesz. Isten szeretete és embertársaink szeretete annyira összetartozik Jézus tanítása szerint, hogy az ítéletben sem választható el. Isten előtt embertársunkhoz való viszonyunk a döntő kérdés. Jézus példázatában az is különös, hogy nem állapítható meg, ki az alperes, és ki a felperes, ki az adós, és ki a hitelező. Egyszerűen peres felekről van szó, akik úton vannak a bíró felé. Lehetséges, hogy én vagyok az adós fél, én vétkeztem embertársam ellen. Elveszett az ügyem Isten előtt, ha még „útközben” meg nem békültem embertársammal. De a másik is lehetséges: én vagyok a „hitelező”, a megbántott fél. Jézus egy másik példázata, az irgalmatlan szolgáról (Mt 18,21—35) egyértelműen megállapítja, hogy ebben az esetben is el vagyok veszve, ha „útközben” nem bocsátottam meg. Ezért mondja Jézus a példázatot „neked” (59. vers) akár vétkes, akár megbántott félnek érzed magadat. Régi keresztyén szokás, hogy a haldokló, ha még lehet, megbékül környezetével. Luther is ezt tanácsolja: „Bocsássunk meg Istenért szeretettel minden embernek, aki megbántott minket, viszont kérjünk is bocsánatot Istenért minden embertől, akik közül sokat kétségtelenül megbántottunk. Lelkünk ne maradjon megterhelve valamilyen földi üggyel.” Az !úrvacsoravétel alkalmát is ősi szokás szerint a megbékélés ►alkalmának szokták tekinteni. Népi szokás keresztelővel, esküvővel is kapcsolja a családi-baráti kibékülést. Mindebben bizonyára Jézus intelmének az emléke él. Jó, ha legalább »így gyakoroljuk, de Jézus mégis sokkal többet követel az „útközben” szóval. Nem lehet a megbékéléssel rendkívüli alkalomra, a nap végére vagy egy élet végére várni. „Útközben”, menet közben kell elintéznünk „peres” ügyeinket, kell megbékélnünk embertársainkkal. Az „útközben” emlékeztet arra, hogy még nincs itt az ítélet, még Isten türelmes irgalma alatt élünk. Ez kötelez minket arra, hogy egymás iránt hasonló türelmet és irgalmat gyakoroljunk. Prőhie Karoly ISTENTISZTELETI REND HÍREK BUDAPESTEN, 1964. NOVEMBER 13-ÉN Deák tér de. 9. (úrv.) dr. Kékén András, de, 11. (úrv.) D. Káldy Zoltán, du. 6. Hafenscher Károly. Fasor de. . fél 10. Szirmai Zoltán, de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán, du. 6. Szeretetvendégség. Dózsa György üt de. fél 10. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi üt 57/b. de. 10 (szlovák) dr. Szilády Jenő, de. 12. Tlialy Kálmán u. de. ‘10. iij. Hegedűs Lajos, de. 11. Ré- dey Pál, du. 6. ifj. Hegedűs Lajos. Kőbánya de. 10. Veöreös Imre, du. fél 6. Szeretetvendégség: Szabó József. Utász u. de. 9. Veöreös Imre. Vajda Péter u. de. fél 12. Veöreös Imre, zugió de. 11. (úrv.) Detre János. Kákosfalva de. 8. Boros Károly. Gyarmat u. de. fél 10. Detre János, Fóti út de. 11. Káposzta. Lajos. Váci út de. 8: Káposzta Lajos. Frangepán u. de. ,fél 10. Káposzta L. Újpest de. 10. Blázy L. Pesterzsébet de. 10. Soroksár Újtelep de. fél 9. Pestújhely de. 10. Kürtösi K. Rákospalota MAV-telep. de. 8. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Rákospalota Kistemplom du. 3. Rákosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Rákoscsaba de. 9. Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11., du. fél 3. Bécsikaputér de. 9. Schreiner Vilmos, de. 11 Szabó József, du. 3. Szeretetvendégség: Szabó József, este 7. Schreiner Vilmos. Torockó tér de. fél 9. várady Lajos. Óbuda de. 9. Fülöp Dezső, de. 10. (úrv.) Fülöp Dezső. XII., Tarcsay Vilmos u. de. 9. Csengődy László este fél 7 Csengődy László. Budakeszi de. 8. Ruttkay Elemér. Pesthideg- kút de. fél 11. Ruttkay Elemér. Kelenföld de. 8. Uzon László, de. 11. Uzon László, du. 6. dr. Rezessy Zoltán. Németvölgyi út de. 9. dr. Rezessy Zoltán. Albertfalva de. 7. Visontai Róbert. Budafok de. 9. Visontai Róbert. Budafok de. 11. Visontai Róbert. Nagytétény du. 3. Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. 1L Szentháromság ünnepe utáni 25. vasárnapon az oltárterítő színe: zöld. A vasárnap oltári és délutáni alapigéje: Mt 25, 31—46; délelőtti alapigéje: Ezék 34, 17—22. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. November 22-én vasárnap reggel fél 8 órakor evangélikus vallásos félórát közvetít a Petőfi Rádió. Igét hirdet: Blázy Lajos újpesti lelkész. — KISVÁRDÁN október 31-én a református templomban közös protestáns emlékünnepet tartottak, amelyen Megyer Lajos evangélikus esperes előadással, Fekete Károly református lelkész igehirdetéssel és szavalattal, Megyer Lajosné pedig szólóénekkel szolgált a nagylétszámú gyülekezet előtt. Szép kitüntetés A régi kolozsvári tudományegyetem jogutóda, a szegedi. tudományegyetem szép kitüntetésben részesítette ,.a középiskolai oktatás és nevelés terén, valamint a növénytani tudományos kutatásban végzett eredményes munkássága elismeréséül” dr. Bog- sányi Sándort, az egykori budapesti fasori evangélikus főgimnázium nyugalmazott természetrajz és földrajz tanárát, ismert tankönyvírót. Az egyetemen ötven évvel ezelőtt szerzett bölcsészeti doktorátusa emlékére „Arany- oklevél”-lel tüntette ki és a díszes okiratot az egyetem szeptemberi ünnepélyes megnyitó ülésén adták ki. Dr. Bogsányi Sándor evangélikus egyházunk fasori gyülekezetének évtizedeken át hűséges presbitere és egyetemes presbitere volt. A volt fasori evangélikus főgimnázium 34 éven át tanárának a tanítványai közül számosán lettek egyetemi tanárok, Kos- suth-díjas tudósok, a Magyar Tudományos Akadémia tagjai, egyházunk lelkészei, tudományos és gazdasági életünk egyéb kiválóságai. Ebben az évben tödtötte be életének 75. esztendejét, szép kitüntetéséhez egyházunk is Isten áldását kéri életére. Dr. Kubacskhay Béla- kitűnő Állapotban levő 12 regiszteres, két manuálos villanyfújtatós 1939-es ANGSTER ORGONA kedvező fizetési feltételekkel eladó.. Érdeklődni lehet: Evangélikus lelkészi hivatal, Tatabánya L Ságvárl út 18/a- NYUGALMAZOTT TANÁRNŐ, bútorozott szobát keres két személyre. Gyermekek gondozását esetleg korrepetálását is vállalja. Cím a kiadóban. — BUNDÁK átszabása, préme- zések, szőrkucsmák Somogyi szűcsnél, Bp. V. Kossuth Lajos u. 1. udvarban. — HARMONIUM javítás, romos felújítása, zongora hangolás, javítás. Vidékre utazom. Pokomy Károly Bp. Újpest, Rózsa u. 59. — A BORSOD HEVESI EGYHÁZMEGYE lelkészi munkaközössége legutóbbi ülésén kegyelettel emlékezett meg a nemrég elhúnyt Mo- ravcsik Sándor tokaji lelkészről. Pásztor Pál A család lelkipásztori szemmel, Péter Jenő: Az elválás és az újra es- ketés című dolgozatát ismertette. Újhelyi Aladár és Pintér Károly a családi élet kérdéseit tárgyalta. Reuss András belgiumi utazásáról számolt bé. — A ZUGLÓI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGBEN november 8-án szeretetvendégség vollt, amelyen dr. Pálfy Miklós teológiai professzor, mint a Teológus Otthon igazgatója tartott előadást: „Az evangélikus M- készképzés” címen. Bízik László teológus igehirdetése és Sághy Ildikó szavalata szerepelt a műsoron. — A SZÁKI evangélikus templomban jól sikerült ökumenikus ünnepet tartottak, amelyen nemcsak a helybeli gyülekezet, hanem a szomszédos szencLi református és evangélikus hívek is nagyszámban vettek részt. Borsos Sándor református, Magyar László és Csonka Albert evangélikus lelkészek szolgálatán kívül két szavalat és egy énekkari szám tette emlékezetessé az együttlétet. A 350,— forint perselypénzt a száki evangélikus presbitérium a szendi református papiak építésére ajánlotta fel. — SZÜLETÉS. Szabó István ősagárdi lelkésznek és feleségének második gyermekük született. Neve: Erzsébet. — HALÁLOZÁS. Várnai Lajosné, lapunk hűséges olvasója 66 éves korában Ajkán elhúnyt. WILM ELNÖKÖT ŰJRA MEGVÁLASZTOTTAK D. Ernst Wilm 1949 óta elnöke a westfaliai protestáns egyháznak. A tartományi egyház zsinata Bethelben ülésezett, és megválasztotta harmadik nyolcéves időtartamra elnökéül a 64 éves egyházi elnökök A zsinat leszállította a presbiterré választhatóság korhatárát 28 évről 25 évre, hogy eleget tegyen a presbitériumok több gyülekezet által kívánt „megfiatalítása” követelményének. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajo& Felelős szerkesztő és kiadó: Gádor András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. Vili., Üllői út 24. Szerkesztőségi telefon: 342—423 Kiadóhivatal és Sajtóosztály; 142—074 Előfizetési ára egy évre 60,— Ft Csekkszámla: 20412.—VHL Árusítja a Magyar Posta 10 000 példányban nyomatott 64.4846/2 — Zrínyi Nyomda, Bpest Fv.: Bolgár L HÉTRŐL—T I ÉTRE Megjelenés kötelező! n. Kor 5,10. Van egy szerzetes rend, amelynek tagjai így köszöntik egymást: emlékezzél a halálra. Az az érzésem, hogy néha felesleges az ilyen figyelmeztetés. Temetőt járó novemberi napokban pedig éppenséggel az. Hisz a sírokat elborító krizanténum-erdő fanyar illata erre emlékeztet. A sírokat virággal borító ember nemcsak a halottjára gondol, hanem egy kicsit a maga halálára is. Megállapítjuk, hogy ritkul az életerdő. Lassan már ott is, ahol a mi évjárataink fái állnak. Ez az ige azonban több akar lenni, mint emlékeztetés a halálra. Inkább arra figyelmeztet, amit a halállal kapcsolatban rendszerint s tegyük hozzá, szívesen elfelejtenek:: „azután az ítélet.” Nem élhetem tehát felelőtlenül az életemet, egyszer minden mérlegre kerül. Becsületben megőszült hívem elmondhatta előttem jó lelkiismerettel: még sohasem voltam törvény előtt. De azt egyikünk sem mondhatja el, hogy egyszer nem kell odaülnöm az örök Bíró elé! Nemcsak a halál szempontjából van tehát egyenlőség az emberek között, hanem az ítélet tekintetében is. Itt sincs kivétel, „mindnyájunknak meg kell jelel nünk. Jó, ha figyelünk arra, hogy a végső dolgokról, így a végítéletről is, az élet érdekében szól Isten igéje. Nem rémíteni akar, hanem helyünkre tenni. Nem bénítani, hanem a helyes i úton járatni. Ez a helyes út pedig a Megváltónk iránti hitből fakadó szeretet gazdag gyümölcsöket termő élete. Erre kaptunk hívást:, elkötelezést, erőt és bőséges alkalmat d földi életben. Ezt kéri majd számon tőlünk a mi Urunk. Nem idegen hatalmasság vésztörvényszéke elé kerülünk tehát, hanem az elé, aki az élet érdekében mindent elvégzett és valóra válásán szüntelenül munkálkodik. Ez a tény persze nem csökkenti, hanem fokozza felelősségünket. Aki többet kapott, attól többet is kívánnak. Ha ezt a felelősségünket komolyan vesszük, minden okunk megvan az ilyen könyörgésre: „Akkor Isten tégy irgalmat! Kegyes Jézus nyújts oltalmat.” Szalay Sándor .............................................................................................................................n NA PRÖLi-NAPRA VASÁRNAP: ZSOLTÁROK 25,6; I. JÁNOS 4,10. — Az egyházi esztendő utolsó vasárnapjainak igéi és igehirdetései az utolsó napok eseményei felé fordítják tekintetünket. Az Isten szeretete hozta létre a világmindenséget, a számonkérés is az Ű szeretetéből lesz. II. Tesszalonika 3,10; Zsoltárok 39,5—14. HÉTFŐ: ÉZSAIÁS 1,17; LUKÁCS 10,30—33. — Az utolsó napig az egyház népének útja és helye a jerikói országút. Ez nemcsak helyet jelent, hanem feladatot. Szolgálatunk egyenlő legyen az irgalmas samaritánus cselekedetével. János 5,19—24; Prédikátor 1,1—14; (I. János 2,17.) KEDD: ZSOLTÁROK 89,2; I. KOR1NTUS 2,2. — Nincsen kárhoztatásuk azoknak, akik a Krisztus Jézusban vannak. Felemelt fővel mehetek az utolsó számadásra, ha él tudom^mondani Pál apostollal együtt: „Elhatározta, hogy egyébről ne tudjak íiközöttetek, mint Jézus Krisztusról, mégpedig a megfeszítettről.’? Zsidók 10,26—31; Prédikátor 3,1— 15; (Lukács 10,38—42.) SZERDA: ZAKARIÄS 2,10; LUKACS 19,45—46. — Jézus nem táborozni jött közénk. Lakozni. A valahol lakás állandóságot jelent. Szakadatlan együttlét. „örülj és örvendezz Sionnak leánya, mert imé elmegyek és közötted lakozom! így szól az Ür.” Róma 2,1—11; Zsoltárok 51,1—14. CSÜTÖRTÖK: ÉZSAIÁS 53,12; APOSTOLOK CSELEKEDETEI 2,36. — Isten, Jézus Krisztus vére által eltakarította életünk romjait, bűneinket. Nem állt meg itt, hanem újjá is építette életünket. Lukács 21,11—19; Prédikátor 5,1—7; (Máté 6,7—8.) PÉNTEK: ZSOLTÁROK. 35,3; LUKACS 21,17—19. — A számonkérés idején nem élettársunkkal, vagy szüléinkkel állunk meg az Isten színe előtt, hanem Azzal, Akit segítségül hívtunk földi életünkben — Jézus Krisztussal. Jaj annak, aki egyedül marad. Jelenések 2,1—5,7; Prédikátor 11,1—8; (Máté 6,34.) SZOMBAT: ZSOLTÁROK 46,11; FILIPPI 2,10. — Hajolják meg Jézus nevére minden térd. Mirajtunk van a hangsúly. Hajolják meg a földieké, a mienk. I. Péter 4,1—7; Prédikátor 12,1—8; (II. Korintus 5,8—10.) Káposzta Lajos EGY SAPKA PÉNZ Nyár volt és hirtelen erős déli szél támadt. Állandóan szemünkbe hordta a téglaport. Téglát raktunk a fuvaros szekeréről. A bor- sosgyőri téglagyárból való volt a tégla. Ketten raktuk. A másik két diák maltert hordott az állásra. Családi házat építettünk Pápán a tukertben. Már a második nyáron „zulágeres- kedtünk”. Így mondták ezt akkor.' Szerettünk a kőművesek mellett dolgozni, mert emberek voltak a javából. Sokat olvastak, klubjuk volt a fapiac téren, közel az Anna kápolnához, sok könyvvel, billiárddal, sakkal, dominóval. Pénteki nap volt. Siettünk, már majdnem álltak a ház falai. Másnap délre pántlikázó ünnepre számítottunk. Pántlikázó ünnepet csak akkor lehetett tartani, amikor a ház falait teljesen felhúzták, amikor a tetőzetet lehetett a falakra felrakni. Ilyenkor piros, fehér, lila, zöld, kék pántlikákból csokrot készítettünk és feltettük a falazat utcára néző sarkára. A tulajdonos ekkor vendégelte meg azokat, akik dolgoztak a ház építésén. A pápai öreg templomban éppen delet harangoztak. Még Kéttomyúlakon is lehetett hallani a harangok szavát. A ház építtetője erre az időre érkezett meg. Dolgozott valahol és a déli szünetben elszaladt, hogy lássa menynyire vagyunk? — Emberek — szólt a tulajdonos — hozhatom holnapra a 10 liter somlóit? — Miért ne hozhatná. Holnap délre állnak a falak! Ha én mondom, elhiheti! — Válaszolta Jóska bácsi, az első segéd. — Rendben, holnap itt lesz a 10 liter bor. — De a Hódoskán vegye meg, mert most fitt a legjobb. — S ha Bereckytől hozom? — Az is jó, de a hódoskai még jobb! Jóska bácsi többet nem szólt. Elfordult és keze alatt szinte nőtt a fal. Néha kezét a mellére szorította. Talán megint érezte a tüdejét. Az utóbbi időben panaszkodott a mellére. De a cigarettát nem hagyta abba. Most is elővette a pléhdobozát és cigarettát sodort. Ez úgy türtént — ma már kevesen tudják —, hogy a bal keze kisujja és gyűrűsujja közé fogta a kinyitott tetejű dobozt, a jobb kezével papírt szakított a tömbből. A papírt a öal keze hüvelykujja és mutatóujja közé tette és a jobb kezével dohányt szórt bele. Azután következett a pödrés, nyálazás és rágyújtás. Elég sokan pödörtek abban az időben. Csak a kevés jómódú ember szívott memfist, princes- sást, vagy mirjamot. A szakik, szegények, legfeljebb középfinom törökből sodortak. Másnap, a pántlikázó ünnepen Jóska bácsi mellett ültem. Persze nem asztalnál, hanem a jó tapolcai homokon. Simításhoz használtuk, malternek nem jól kötött. — Hát fiam — mondta felém fordulva —■, vigyázz ezzel a borral, mert veszedelmes. — Tudom ■— felettem —, hamar a fejbe száll. — Hányadikos vagy? — Hatodikos, Jóska bácsi. — A Fejes Zsiga tanít? — Igen. — Szigorú ugye? Meg se várta a válaszomat, húzott a poharából és kiköpött. Akkor láttam, hogy véreset köp. — Sokszor nem vagyok jól — mondta inkább rhagának, meg egy kicsit nekem is. — Nem is tudom, mi lesz a családommal, gondold el, négy gyerek. Igaz, hogy a nagyobbik már keres valamit. Az asszony nem tud elmenni dolgozni a két kicsi gyerek miatt. Ennyit mondott. Nem sok beszédű volt. Napbarnított arcán mészf oltok fehérlettek. Beesett kék szemei meg úgy világítottak, mint a mécses. A többiek vidáman élcelődtek és arról beszélgettek, hogy az együttlét után menjünk a Tapolcára fürödni. Még a tulajdonos is ráállt. Szombat dél volt. Józsi bácsi előbb elment és nem jött velünk úszni. Hónapok múltával, november elején, egyik délután hozták a hírt, hogy Jóska bácsi meghalt. A Laki utca környékén laktak, közel hozzánk. Ahogy bírtam, úgy futottam hozzájuk. Pár órával előbb halt meg. A szobában a tükröt már letakarták. Fehér lepedővel borították be a holttestet. Gyertyák égtek a fejénél és az asztalon ott volt a feszület. Az asszony fején fekete fejkendő volt és sírt. A gyerekek is sírtak. Nem tudom már, mit mondtam az özvegynek. Azt hiszem, nem tudtam vigasztaló szavakat mondani, mert magam is elsírtam volna magamat. Akkor láttam először, hogy milyen rettenetes hatalom a tüdővész! Másnap alig vártam, hogy a kollégiumban vége legyen a tanításnak. Szaladtam a Jókai utcán végig, tudtam, hol dolgoznak Jóska bácsi társai. Amikor odaértem hozzájuk, Gulyás Pista bácsi egy meszes, matteres sapkából szedte ki a pénzt és számolta. A sapka tele volt pénzzel. Mindenki beletette minden pénzét. Aprót és öreget egyaránt. A barátok, társak, inasok, zulágerek minden pénzüket összeadták. Semmi sem maradt náluk. Hallgattak, talán befelé sírtak. Nagyon szerették a Jóska bácsit. — Jó, hogy jössz — mondta Gulyás Pista bácsi —, akkor már ő volt az első segéd. Vidd el a pénzt az özvegynek, azután siess el, nehogy sokat köszöngessék. Az alsóvárosi temetőbei kísértük ki a halottat. A mindszenti krizanténumok még éltek. Olyan fehér volt tőlük a temető, mintha havazott volna. Fanyar illatuk még mindig érezhető volt. A pap olyan szépen beszélt, hogy sokan sírtak. Ilyeneket mondott: Akár akarjuk, akár nem, emlékeznünk kell a halálra. Minden ősz hajszálunk és a kergetőzve lehullott falevelek a halált idézik. A halálnak éppen- úgy megvan az értelme, mint az életnek. A halál mélyén ott van a világosság. A halál egy járatlan út, mely a láthatóból a láthatatlanba visz. Ilyesféléket mondott. Meg olyant, hogy a temető az apáinkkal kevert föld. Sír mellett sír, mindegyiken csak annyi föld, amennyi elég néhány szál virágnak. Én is könnyeztem, nem is azon, amit a pap mondott, hanem mert láttam, hogy a gyerekek mennyire sírtak. A társak, barátok levett kalappal pár hantot dobtak a koporsóra és emlékeztek. A sírt pedig betakarták a koszorúk, csokrok, virágok és én könnyes szemmel olvastam: Itt nyugszik Takács József, élt 48 évet, meghalt 1924. november 2-án. Fülöp Dezsä i r v
