Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1964-11-15 / 46. szám

laten tettei nyomában *Egy fejedet az egyház történetéből Irgalmas gondviselés alatt AMIT TÖRTÉNELEMNEK, az emberiség történetének ne­vezünk, az tulajdonképen az Édenen kívül, Isten ítélete és Ígérete alatt kezdődött el. En­nek a történelemnek az elején Kain neve áll. A születés örö­me és a halál iszonyata általa lép be az emberi életbe. Születések, nemzetségek sora kezdődik el Káinnál. A bibliai elbeszéléseket lépten-nyomon nemzetségi táblázatok szakít­ják meg. A bibliaolvasók leg­többször átugorjak őket. Alig találni bennük „igét”, szívün­ket megragadó isteni üzenetet. Annál több talány, ellenmon­dás tűnik szemünkbe. Hogyan értendő az ősatyák ezer évet is megközelítő „matuzsálemi” életkora? Hogyan lehetséges, hogy kilenc emberi nemzetség élhetett együtt. Miért tart ez a különös korszak csak Noé ide­jéig? — Érdekesen nyilatko­zik róla Luther: „Valóban aranykorszak — írja. Hozza viszonyítva a mi korunk alig ér egy lyukas fűiért.” A Bib­lia keletkezeiének idején sok­féle hagyomány élt erről a korszakról Előázsia népeinek ajkán. A bibliai szerzők tol­lán leegyszerűsödtek, átalakul­tak, fantasztikus vonásaiktól megtisztultak ezek a mondák. Két dolog jut kifejezésre álta­luk. — Az egyik az, hogy az özönvíz nagy világkatasztrófá­ját megelőzően az emberek olyan l6ten-közelségben élteit, aminőről nekünk már fogal­munk sincs. Sajátosan jelent­kezik íz Énók esetében, aki Istennel járt. Eltűnt, mert ma­gához vette az Ür (I. Móz. 5, 24). — A másik az, hogy a hosszú élet Isten rendkívüli ajándéka. KÁINNÁL AZ EMBERTE­LENSÉGEK SOROZATA is megkezdődik az emberiség éle­tében. Kain testvérgyilkos. Lá- mek bosszúból öl. Az angya­lok és az emberek házasságá­ról szóló legendás ízű történet Végeredményben azt mondja el, hogyan jelennek meg az el­nyomók, a hatalmasok, az óriások az emberi társadalom­ban (I. Móz. 6, 1—5). A bábeli történet arról tanúskodik, hogy amikor a technikával, a társa­dalom-szervezés módszereivel visszaél az ember, szétzilálja az emberi együttélés lehetősé­geit nemcsak ember és ember, hanem nép és nép között is. Csupa szociális vétségről ol­vashatunk itt. Az ember, ha nem akar Isten szeretetéből él­ni, maga sem tud szeretni. De lehet-e szeretet nélkül élni? Kain nem tudott elmenekülni Isten kérdése elől: Hol van a te testvéred? — mint ahogyan Ádámnak sem sikerült elrej­tőzni a „hol vagy?” kérdés elől. A kaini testvérgyilkosságtól a bábeli szétziláltságig húzódó bibliai történetek sorát lehe­tetlen úgy olvasnunk, mintha csak a történelem előtti idők homályába visszavezető hitre- gát olvasnánk. Mindegyik any- nyira a mi történetünk, annyi­ra rólunk van szó. Szeretnénk menekülni előlük. Megpróbál­juk elfelejteni őket, rossz álomként kidörzsölni szemünk­ből. Miért térünk vissza hoz­zájuk újra meg újra? Miért érdemes velük foglalkozni? Miért szolgálnak vigasztalá­sunkra és erősítésünkre? — Azért, mert mindazt, amit az emberben félelmetesnek, a tör­ténelemben zűrzavarosnak lá­tunk, azt itt nem önmagában, hanem Isten irgalmas gondvi­selése alatt, azzal összefüggés­ben látjuk. , EZEKBEN A KISSÉ MESE­SZERŰEN HATÓ és mondák nak mégsem nevezhető törté­netekben hatalmas erővel szó­lal meg Isten ma is érvényes igen szava. Isten igen-t mond arra a világra, nem tagadja meg, amelyben iránta való bi zalmatlanságunkkal, egymás iránt tanúsított türelmetlensé­günk vagy közönyünk által gyönyörűség helyett pokollá tudjuk tenni az életet. Isten az általa teremtett világot az ember bűne ellenére is jónak tartja, továbbra is vállalja. Ez irgalmas gondviselésének lé­nyege. Nem tévedett! Nem hi­bázott! Gondviselését irgalmas ítéletek sorozatában gyakorol­ja. Kain nem szabadul a rossz lelkiismerettől, mégis oltalom alatt áll még a gyilkos élete is. Egy természeti katasztrófa for­májában Isten ítélete zúdul az emberiségre. Noé azonban ke gyeimet talál. ISTEN IRGALMAS GOND­VISELÉSE nem gépiesen mű­ködő törvényszerűség. Hűsége, a teremtett világ melletti helytállása, nagy belső küz­delem nyomán érvényesül. Felgyulladt haragjának vet gátat irgalmassága. Ö maga válik csatatérré. A gondvise­lés számára nem az olymposi görög istenségek derűs játé­ka, hanem szenvedés. Külö­nös sorokat olvashatunk az özönvíz történetének beveze­tésében : „Megbánta az Űr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódék áz ő szi­vében. És monda az Űr: el- törlöm az embert, akit terem­tettem, a föld színéről...” de Noé kegyelmet talált az Űr előtt. Egy látszólagos ellent­mondással találkozunk. Isten önmagával áll szemközt. Va­lóban a kegyelem és irgalom diadaláról van szó. A bizo­nyos „de” szócska itt ugyan­azt a szerepet tölti be, mint Jézus feltámadásánál. „Az Embernek Fia átadatik, hogy halálra kárhoztassák őt, de harmadnap feltámad.” Isten gondviselése nem kisebb cso­da, mint Jézus feltámadása. HÁROM MEGJEGYZÉS: 1. A Saentírás egy a míto­szok világából vett gyönyörű képpel fejezi ki Isten béke­szándékát az ember iránt, hűségét önmagához. A szivár­ványt, harci ívét, az égre függeszti, miután ítéletének szabad folyást engedett az özönvíz idején. 2. A szivárvány beszédes szimbólumát azóta valóeág váltotta fel. A golgotái ke­reszten Isten nem csupán je­lezte, hanem el is végezte békeszándékának munkáját. A bűntől megmentő, irán­tunk kiengesztelődö irgalmas­ság fényében ismerjük fel Isten gondviselését. 3. Isten irgalmas gondvise­lése Noét hálaadásra késztet­te. Oltárt épített, de ezzel egy hatalmas további építő munka kezdődött el csupán Isten irgalmas gondviselése arra késztet bennünket is, hogy Noéhoz hasonlóan bát­ran szálljunk szembe a világ zűrzavaros jelenségeivel és reménységben építsünk a jö­vő számára. Caesar és az isten-császárság ADVENT FELÉ KÖZELE­DÜNK, és nemsokára a keresz­tyén világ Jézus Krisztus szü­letésének ünnepét üli. Ves­sünk egy pillantást az egyház történelméből arra az időre, amely közvetlenül megelőzte a mi Urunk születését. Ez an­nál is időszerűbb, mivel alig több, mint kétezer esztendeje annak, hogy az első „isten­császárt”, Caesart meggyilkol­ták. Krisztus születése előtt 44 évvel, 23 tőrdöfés'sel meggyil­kolták Július Caesart. A me­rénylők (Brutus, Cassius stb.) megölték a világtörténelem egyik legnagyobb, legszínesebb életű, mégis sokat vitatott alakját, de nem tudtak meg­ölni két eszmét, melynek meg­valósítása Caesar nevéhez fű­ződik. Az egyik a Római biro­dalom eszméje, a másik a csá­szárság, mégpedig az isten­császárság eszméje volt. Mind­kettő döntő kelléke lesz annak a történelmi színjátéknak, amely a keresztyénséggel kez­dődik. Mert mind a birodalom, mind pedig a császárság hosz- szú századokon keresztül vala­miféleképpen befolyásolja a keresztyénség alakulását. Sőt végül a császárság lesz az, amely a keresztyénség diadal rajutásában vezető szerephez jut és a birodalom urával együtt, a keresztyénségnek hó­dol. Ahhoz, hogy birodalom le­gyen Róma és ne szűk 'kis vá­rosállam, amely számtalan né­pen és tartományon zsarnokos­kodik, biztosítani kellett a ha­tárokat és meg kellett fékezni a lázongó provinciákat. Az alattvalókat hozzá kellett szok­tatni a „római rend”-hez. Mindez hosszú háborúk során ment végbe, amely háborúk alatt Caesar személyes nagy­sága és vezető képessége ki­tűnt. Róma azonban ez idő tájt a köztársaság végnapjait élte, s Caesarnak legalább olyan erőfeszítésébe került a köztár­saságból császárságot gyúrni, mint a tartományokat biroda­lommá 'kovácsolni. CAESAR KÜZDELME tehát kétirányú. Katonai sikereket • aratni a leigázott népek fölött (hispánok, gallok, germánok, Ázsia népei fölött), elismer­A HAZA Radnóti Miklós emlékére HŰSZ EVVEL EZELŐTT, november 4-én, a Győr mel­letti Abda község határában tizenhat munkaszolgálatos bukott a maguk-ásta sírba. Egyikük a 35 éves költő volt Majdnem utolsónak maradt: többszörösen lepergett előtte halálának pontos mása. Végig kellett néznie társai kivégzését, tizenne­gyediknek ő következett. A szürke őszi nap alkonyi köde ólomsúllyal feküdt a tájra. A tájra, amely gyermekkorom világát idézi. A Rábca- töltés, a füzesek emlékező szememben napsugárban fürödnek, vakító fehér felhőjű kék éggel, A győri diák sokszor csatan­golt erre, és itta a Kisalföld hangulatát, a vízpart halk vará­zsát. Az ő sírhelye az én szülőföldem. Ez a személyes emlék-kapcsolás csak azért jogosult, mert a huszadik század dereka magyar haza-fogalmának Radnóti Miklós költészete talán legszebb és legdrámaibb tükrözője. A haza minden korban másképpen vetül az emberek lelkében, noha mindig ugyanaz marad. A mi nemzedékünk Radnóti kortársa, érthető, hogy bennünk az ő sorai zengenek át, mert ugyanazokat az időket s ugyanazt az országot éltük át —, ha könnyebb egyéni sorsban is. 1936. Nyár. A budai „Istenhegy”. Szép alkony a gyümöl­csösben. De a látszat nyugodt, békés felszíne alatt már mo­rajlik a föld. Kevesen hallják. Micsoda titokzatos sejtés vil- lódzik a jövőbe néző tekintetben, amikor a gyönyörű nyári hangulatban berobban ez a versszak: S fiatal férfi te! rád milyen halál vár? bogárnyi zajjal száll golyó feléd, vagy hangos bomba túr a földbe és megtépett hússal hullsz majd szerteszét? (Istenhegyi kert) Nem, ez nem pillanatnyi borzongó érzés. Keserű jövőbe­látás kiséri ekkor már életét. Ebben az évben írja versét: Járkálj csak, halálraítélt! Zsugorodj őszi levél hát! Zsugorodj, rettentő világ! az égről hideg sziszeg le és rozsdás, merev füvekre ejtik árnyékuk a vadlibák. Ugyanekkor, három évvel a háború kitörése előtt, tör fel belőle a megrázó vallomás, beteljesüld prófécia: Jaj szőke gyerekkor, de messzire szántál! ó, hóhajú vénség, téged sem érlek el! a költő bokáig csúszós vérben áll már s minden énekében utolsót énekéi. (Tegnap és ma. 1936) A haza fogalmát háború, vér, halála közeledő véres árnya itatta át. És a haza mégis haza marad neki. 1944-et írunk. Csak visszafelé nézve látjuk teljes nagyságában, hogy ez az esz­tendő mennyi szenvedést fogott át e nép életében határokon belül és kívül. Megelőző esztendők félelmes sejtését a szembe rohanó valóság váltotta fel életében. Mit várhatott S ekkor ebben a hazában?! De a haza képét benne ez nem tette bi­zonytalanná, csak még élesebb körvonalúvá. Dübörgő légi­támadások festették alá e sorokat: Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messzeringó gyermekkorom világa .J, Ki gépen 6záll fölébe, annak térkép e táj, s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály; annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát, de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát; az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket, míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg, erdőt, füttyös gyümölcsöst és sírokat, a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat, s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem, az bakterház s a bakter előtte áll s üzen, piros zászló kezében, körötte sok gyerek, s a gyárak udvarában komondor hempereg... (Nem tudhatom... 1944. jan. 17.) Saját sorsán túlnézve énekel — versel későbbi megszóla­lását megérző, megbékélt szívvel — a haza jövőjéről: szívemben nincs harag már, bosszú nem érdekel, a világ újraépül, — s bár tiltják énekem, az új falak tövében felhangzik majd szavam.. (Sem emlék, sem varázslat. 1944. ápr. 30.) Aztán a hajszolt halálmenetben még egyszer felködlik előtte elérhetetlen messzeségben az otthon álma, az istenhegyi kert, ahol sötét vízióban mindent előre látott. A haza int fe­léje ezen az emléken át is: ö, hogyha hinni tudnám: nemcsak szívembe hordom mindazt, mit érdemes még, s van visszatérni otthon; ha volna még! s mint egykor a régi hús verandán, a béke méhe zöngne, míg hűl a szilvalekvár, s nyárvégi csönd napozna az álmos kerteken, a lomb között gyümölcsök ringanának meztelen ... (Erőltetett menet Bor, 1944. szept. 15.) És az utolsó sorok, a négy nappal előbb is átszenvedett végső sors: Mellézuhantam, átfordult a teste s feszes volt már, mint húr, ha pattan. Tarkólövés. — így végzed te is, — súgtam magamníjc, — csak feküdj nyugodtan ... (Razglednicák. Szentkirályszabadja, 1944. okt. 31.) Mit kapott Radnóti a haza akkori uraitól? Megvetést, kínos rabmunkát, kiszolgáltatott hányattatást a sokszoro­san átélt végzet felé s maga-ásta sírt — ott a Rábca part­ján, Győr mellett, gyermekkorom látóhatárán. De ezen gyorsan tova haladt az idő. A haza ma mást ad Radnóti Miklósnak: versei csendülő visszhangját a tovább­élő és az új nemzedékben, sőt a késői utódokban. Mert nagy fia túlnézett a látszaton, a kegyetlen sorson és meg­látta a haza igazi holnapját. A folyóparti sír üres. A haza él. Veöreös Imre tetni Róma vezetését, és ki­használva a katonai sikereket, érvényt szerezni a császárság eszméjének, vagyis egyedura­lomra törni. Róma nehezen tu­dott leszokni a köztársasági formáról, így polgárháborúkés merényletek útvesztőin ke­resztül tudta csak az egyed­uralom célját megközelíteni. De Caesar számára már csak Róma, a birodalom létezik, amelyet homloK egyen est más­ként értékel, mint a szenáto­rok. A provinciákat tehát más­ként illeszti be a hatalmas testbe, mint a szenátorok vál­takozó kedvű intézkedéseikkel. A római állam organizmusát szilárdította meg, és az Atlanti­csatornától a Perzsa-öbölig, a Rajnától a Nílusig a sokmil­liós birodalom egységét épí­tette ki. Az egységes biroda­lomnak (egységes törvény, hit, nyelv, pénz, rendszabályok, kultúr® és civilizáció stb. foko­zatos bevezetése során) egy vezetőre volt szüksége. Ennek korszerű felismerése Caesar érdeme volt. A köztár­saságot és annak képviseletét, a szenátust,. könyörtelen ön­tudattal állította szolgálatába s ekkor már csak egy lépés hiányzott a császárrá váláshoz. Ezt a lépést azonban már nem tudja megtenni, mert Kr. e. 44- ben meggyilkolják. AZ ÜJ EGYEDURALOM­NAK felül kellett emelkednie azon az ingatag politikai vilá­gon, amelyet a szenátus képvi­selt és amelyhez Caesar is tar tozott a polgárháborúig. Cae­sar azt tapasztalta, hogy az ázsiai, vagy az egyiptomi ural' kódokat „isteni mivoltuk” fe­lülemeli a tarka forgatagon, a különböző népeken, amelyen uralkodnak. Tehát neki is egy másik világhoz, mégpedig egy isteni világhoz kell számítania magát. Róma ebben az időben tarkább, mint bármely nagy­városa Keletnek. A legközvet­lenebb feladat, hogy ezen a heterogén, tarka római töme­gen felülemelkedjék. Róma va­lóságos és teljhatalmú ura csak úgy lehet, ha felül van az emberin, mert a szenátusi harcokban, párttusákban. a fa­jok és vallások gyűlöletében beszennyeződik, és mint em­beri lény, maga Is elvesz. Okos és tervszerű sugallója annak az eszmének, hogy ő már nem ember, hanem isten. A megalázott szenátus a leg­különbözőbb címekkel halmoz­za el és ő kegyesen elfogadja. Van ezeknek a címeknek foko­zata és így méginkább kiderül a tervszerűség, hogy Caesar törekvése az istenné létei. Egyik megtiszteltetés a mási­kat követi. Megkapja az örö­kös „imperator”-i titulust az­zal, hogy utódaira is átruház­hatja. Örökös triumfator, mint az istenek, akik naponta győ­zedelmeskednek a sötét hatal­mak felett. A „szabadító” jel­zővel ajándékozzák meg. Ez a jelző eddig csak Keleten illette meg az uralkodókat. Szabad­ság-templomot állítanak neki, mint aki Róma népét megsza­badította az üldöztetéstől é9 szenvedéstől. Elefántcsont szobrát a Capitoliumon kívül, a városalapító Romulusnak a templomában is elhelyezik, a „győzhetetlen istennék” fel­irattal. ÉLŐ EMBER ilyen tünemé­nyes gyorsasággal még nem magasztosult fel. Ha nem ven­nénk észre minden intézked és mögött akaratát, azt mondha1- nánk, hogy egy mélységes is­tenkeresés közepette találf a magát. De Caesar tervszerűn tört a magaslatra. Közvetlenül halála előtt az istenítés meg­nyilvánulásának újabb soroz - ta éri. Születésének hónapját Júliusra változtatják. Születés­napja államünnep. A „haza atyja” nevéhez jut és a szol­gai szenátus elrendeli, hogy a birodalom minden városának temploma szobrot állítson ne­ki. Háza templomtetőt kap, mert istenség lakozik benne. És végül a Szenátus kinyilvá­nítja Caesar istenségét, ami­kor a neki szentelt templom főpapot kap (első főpapja An­tonius^ Céljához ért Róma feladta a köztársaságot. A polgárhar­cok után megalkudott az egyeduralkodóval, akinek pusz­tán a császári rangja hiányzik. Cserébe egy roppant birodal­mat nyert rendezett központi vezetéssel és mindenek felett egy istenséget, amely fölül áll a poros élet szennyes vetélke­désein. Caesar úgy is tündö­költ Róma népe előtt, mint az újonnan avatott isten. A meg­bocsátó szerepét ölti magára nemegyszer, bár amikor a lé­gióban lázongás támad, isteni gesztussal áldoztat fel két ka­tonát. Mint a Kelet vallásai­ban, emberáldozatot mutat be. Róma népét isteni bőséggel vendégeli meg. Hu szón kétezer" asztalnál rendez lakomát szá­mára, és mindenki, aki ingyen gabonára jogosult, tehát az egész városi proletariátus, 100 dénárt, és a rendes juttatáson kívül 87 kg gabonát és 33 kg olajat kap. Elégedjünk meg ennyivel, hogy lássuk, milyen isteni bőkezűséggel osztja ke­gyeit és ajándékait az új is­tenség. Utóda alatt, de ebben a bi­rodalomban lát napvilágot Betlehemben, egy nyomorult istállóban a világ Üdvözítője* Jézus* Rédey Pál KEMENESMIHÁLYFA Október dereka tájékán bő­kezűen pazarolja tar«a színeit az ősz. A' természet művész­ecsetje mintha feledtetni akar­ná az elmúlást, vidám színű köntöst fest fáknak, bokrok­nak. Ezt a kedves őszi hangu­latot mégis megrontotta vala­mi: egész nap esett az eső. Sáros, lucskos utakon utaz­tunk Kemenesalja egyik kis faluja felé. Kemenesmihályfa körülbelül hétszáz lelkes gyü­lekezetének ez a vasárnap a rossz idő ellenére is örömet hozott. Régen látott kedves vendéget köszönthetett a gyü­lekezet D. dr. Vető Lajos, az Északi Egyházkerület püspöke személyében, aki a mihályfai lelkész régi meghívásának ele­get téve, látogatott el a gyüle­kezetbe. A szerény, fehérre meszelt falú, gerendás mennyezetű templomot megtöltötte a gyü­lekezet D. dr. Vető Lajos püspök Mt 8,3. alapján hálát adott azért, hogy a gyülekezetét megláto­gathatta. Isten akarta, hogy ő eljöjjön ide. Ez az akarat, ez a végtelen erő nem más, mint a tiszta szeretet. Jézus magya­rázta meg a legtökéletesebben Isten lényegét: az Isten szere­tet. Ez az erős, cselekvő szere­tet azonban nem a csillagokon túl, hanem közöttünk van. Az emberi lélek az ö közelségé­ben érzi jól magát. Az istentisztelet után ősze András egyházközségi felügye­lő nyitotta meg a közgyűlést és jegyzőkönyvbe vételre ja­vasolta a püspöklátogatást és az esperesi vizsgálat eredmé­nyét. Harminckét éve önállósult újra az ellenreformáció idején lehetetlenné tett kemenesmi- hályfai gyülekezet, amint a gyülekezet lelkészének ismer­tetéséből hallottuk. Az önálló­sulás óta Mesterházi Sándor a lelkésze a gyülekezetnek. —* Harminckét év egy gyülekezet­ben, igen tiszteletre méltó do­log. Szabó Lajos esperes örömét fejezte ki afelett, hogy a püs­pök ez alkalommal negyedszer tesz látogatást az idén Vas megyében. Az esperes most ta­lálkozott először a kemenes- mihályfaiakkal, de ezentúl szá­mára nemcsak egy név áll a gyülekezet neve mögött, ha­nem a gyülekezet, amellyel most találkozott. Kőszeghy Tamás A PAPA INDIÄBA UTAZIIt VI. Pál pápa a római Szent Péter-bazilikában 22 ugandai római katolikus mártír szentté­avatásán beszédet tartott. Bejelentette, hogy a 38. eucha­risztikus világkongresszusra Bombayba repül. Többek kö­zött ezeket mondotta: „Mindig szívünkben van Jézus Krisz­tusnak jelentős és égető szava: Menjetek el és szóljatok min- den néphez! A mi rövid utazá­sunk ... a szeretet és bizalom jele akar lenni a Föld minden népe számára.” i (

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents