Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1964-11-15 / 46. szám

400 éve szilárdult meg Kecskeméten a reformáció

íívangélikusok, reformátusok együtt ünnepeltek

Az Ybl Miklós építette evangélikus templomban D. Káldy Zoltán, a reformátusok öreg templomában Szamosközy István püspök igehirdetésének meghallgatására gyülekezett össze november 1-én vasárnap reggel 9 órakor az evangélikus és református gyülekezet. — Elsősorban egy dátum okából jöttünk össze — hangzott az evangélikus gyülekezet szószékéről az igehirdetés bevezetése.

1564

a kecskeméti evangélikusok, de általában a protestánsok nagy dátuma. 400 évvel ezelőtt önállósult a reformáció népe Kecskeméten. Az evangélikus gyülekezet sorsa egészen különösen alakult. Mint a búvópatak, hosszú időre eltűnik, de az 1700-as évek második felében ismét előbukkan. Iskolájában 1828—30 között a magyarság legnagyobb költője, Petőfi tanulja az ABC-t. Rm 15, 1—7. három üzenetét hangsúlyozta a püspök: Szívvel szájjal dicsérni az Istent. — A hálaadást tettekben is kifejezésre juttatni. — A keresztyén egyházak ne a tanbeli egységért versengjenek egymás között, hanem elsősorban , abban, hogy miként szerethetnék jobban egymást és miként tudnának a Krisztustól vett szeretet tüzé- Vel fordulni az emberek széles köréhez. Hivatkozott a püspök arra az anno 1564- ben kötött megegyezésre, amely ezt a címet viseli fel- Zetén:

„AZ KECSKEMÉTIEK KÖZÖTT VALÓ BÉKÖSÉG

AZ TEMPLOM FELÖL”

A lutheránusok megszaporodása nehézségeket támasztott az öreg templom használata körül. Eleinte a homoki kápolna állott rendelkezésükre. De miután ez szűknek bizonyult, közösen használták a „pápista körösztyénekkel” az öreg templomot. Ez sem ment súrlódás nélkül. Az 1561-ben Végh Mihály által magyarra fordított 55. zsoltár sorai is kifejezik a felekezeti viszályt:

Egész ez város rakva haraggal,

egymásra való nagy bosszúsággal,

Gyakorta köztük gyűlések vágynak,

Isten szavával ők nem gondolnak, stb.

Ilyen körülmények között gyűltek össze az evangélikus Végh Mihály főbíró lakásán (nem bizonyítható, de feltételezhető, hogy azonos a zsoltárfordítóval). Kinyilvánítja a ma is meglévő okirat, hogy

„A LUTHER KÖRÖSZTYÉNÖK”

„miként egy esőitek meg” az öreg kőtemplom használata felől. Az „eddig való szó beszéd ez kétféle nép között, szitok és egyéb egymáshoz való szó, az mind letétetött, hogy abból senki egymást ne kereshesse.” A szerződés létrejötte után a lutheránusok az öreg kőtemplom mellett ideiglenes használatra fatemplomot emeltek, melyet az 1678. évi okóber 17-én kiütött tűzvész semmisített meg. Az akkor már reformátussá vált gyülekezet 1680- ban építette meg helyette ma is fennálló hatalmas templomát. A reformáció helvét iránya Debrecen felől érkezett Kecskemétre és 1567- től kezdve mind jobban érvényesült. Így alakult ki a Nagy Alföld szívében, török hódoltsági területen, Kecskemét szabad városában a magyar kálvinizmiusnak egy

DEBRECENHEZ HASONLÓ, ATTÓL MÉGIS SOKBAN KÜLÖNBÖZŐ

művelődési központja.

Ha innen kimegy a protestantizmus a 150 évig tartó török megszállás idején, akkor az Alföld lakossága, ■ a boszniai és albán katolicizmushoz hasonlóan, elmerült volna az oszmán tengerben — mondta dr. Esze Tamás főgondnok a reformátusok 10 órakor kezdődő díszközgyűlésén, amelyen az evangélikus gyülekezet is részt vett. Idézte a már említett zsoltárfordítás legerőteljesebb sorát, amely a kecskeméti születésű Kodály Zoltánt a

„PSALMUS HUNGARICUS”

megírására késztette: „Hogyha az Isten engedte volna, akkor én innen elfutottam

volna...” Utalt az egyház- község emblémájában szereplő pelikán madár képére. Itt csak úgy lehetett élni — folytatta —, ahogyan a pusztában lakozó legendás pelikán fiai élnek anyjuk szárnya alatt, aki önnön vérével táplálja őket: Jézus Krisztus áldozatából, áldozatosan. Itt vagy megadta magát az ember Istennek, vagy elmenekült.

KÉT SZÍVRŐL

a reformátusok szimbólumában szereplő, kézben tartott és magasra emelt szívről és a Luther pecsétgyűrűjében kimetszett keresztet hordozó, de zöld leveleket és fehér szirmokat hajtó, az ég kék hátteréből kiemelkedő szívről, — a kettő sajátos különbözéséről és egyezéséről beszél köszöntő szavaiban D. Káldy Zoltán püspök. A két szív egymást melegítve vigye előre az úton a két protestáns egyházat a másik ember boldog életét munkáló szolgálatban — mondotta.

A közgyűlésen részfcvett a genfi református egyház képviseletében Pierre Martin lelkész két presbiter kíséretében. Ezüst úrvacsora kancsó- val ajándékozták meg a jubiláló kecskeméti gyülekezetét. A kancsó másolata annak az úrvacsorái kancsónak, amelyet annak idején a Párizsból menekülő

HUGENOTTÁK

hoztak magukkfc Genfbe.

A közel háromórás közgyűlésen dr. Balogh László kecskeméti refomátus lelkész, esperes elnökölt. Hatvani Lajos lelkész előadást tartott a város reformációjának történetéről. Három zenedarab hangzott el. Kodály Zoltán „Psal- mus”-ából egy résziét, Gárdonyi Zoltán egy orgonadarabja és Sulyok Imre egyik kórusműve.

A kecskeméti evangélikus és református gyülekezet testvéri kapcsolatát fejezi ki a már régóta gyakorolt szokás, hogy a reformáció emlékünnepét október 31-én is közösen ünnepük. Ebben az évben Görög Tibor evangélikus lelkész prédikált a közös isten- tisztelet keretében, ahol mintegy négyszázan vettek együtt úrvacsorát.

Benczúr László

Templomszentelés Budán

A farkasréti új imaház Budán

Végig kell az embernek mennie egyszer a Sasadi úton, a rózsakertek és virágzó barackosok között, a kertes kisházak világában, hogy fogalma legyen a farkasréti gyülekezet népéről. Vagy el kell mennie lombhullató őszszel a farkasréti temető elmúlásról és örökéletről suttogó fái között, hegy fogalma legyen arról, hogy mit jelent ennek a kis gyülekezetnek á temető bejáratával átellenben épült kápolna és istentiszteleti közösség. A kelenföldi gyülekezet hegyi népe ez.

Több, mint 30 éve gyűjti össze az evangélikus isten- tisztelet e táj, a XI. és XII. kerület távoleső népét. Az érdi úti iskolában először, majd 15 éven át a református gyülekezettel közösen bérelt kis szükségházban »olyan volt ez a gyülekezet mindig, mint egy nagy család. Minden fe- lekezetnek van otthona ezen a tájon, fájt volna ennek a közösségnek a szétszóródás. Az 1961-ben vásárolt és a múlt évig már kifizetett telken, ECLOF belső egyházi kölcsön segítségével és a két protestáns gyülekezet összefogásával végre a folyó évben megindult az építkezés és október 31-én délután, kedves családias ünnepélyen, zsúfolt helyiségben felavatta D. Dr. Vető Lajos püspök a romházból épített lelki otthont, a Németvölgyi út 138. sz. alatti istentiszteleti helyiséget. Várady Lajos esperes és a helyi lelkész álltak a püspök oldalán, miközben ő az ősi áldás szavaival kérte Isten áldását a templom gyülekezetére és szentelte az Isten szolgálatára azt. A püspök elmondotta, hogy éppen a reformáció hazájából tért visz- sza. Végiglátogatta a Luther- városokat, a reformáció levegőjét hozva és testvéri üdvözletét. Miközben régi dómokban járt, sokszor hallotta útja során: jó volna, ha ezek a templomok nem volnának olyan nagyok. Ezt a helyiséget e tekintetben megirigyelhetnék, mert ez meghitt, bensőséges és ez illik is a reformáció népéhez. Hiszen így alkalmas arra, hogy szívtől szívig hangozzék benne az ige, az érthető szó. különös jelentősége az ünnepi alkalomnak, hogy a reformáció ünnepén avatunk új istentiszteleti helyiséget. Ez emlékeztet arra, hogy a reformáció népe a megújulás népe. Töltse be ez a templom az örök reformáció, a megújulás szolgálatának szerepét.

Az anyagyülekezet együttérzését tolmácsolta azután a kelenföldi énekkar felcsendülő himnusza. Az istentisztelet utáni rövid közgyűlésen a lelkész ismertette a templom építésének rövid történetét. Megemlékezett a templom- építő gyülekezet vállalásáról és az egész kelenföldi gyülekezet segítségéről és áldozat- vállalásáról. D. Dr. Vető Lajos püspök az egész hazai egyház üdvözletét, Somogyi Pál református lelkész a testvér gyülekezet közös erőfeszítéseiről emlékezett és annak üdvözletét hozta. Dr. Mo- tesiczky Károly plébános a farkasréti róm. katolikus egyházközség szavát és békeüzenetét tolmácsolta.

Az ünnepség utáni úrvacsorái istentiszteleten, az első szolgálaton a gyülekezet nagy része az oltár elé járult,

ÍGY LÁTJUK:

„...A múlt még mindig jelen van"

Az elmúlt napokban Amerika került az érdeklődés homlokterébe. A világ minden pontján a békéért és az egymás mellett élésért aggódó emberek rádió és televízió mellett, virrasztva lesték az Amerikából érkező híreket.

Szinte ezzel egy időben az amerikai életforma és közélet mozgató erőit, kérdéseit és kérdőjeleit tárgyaló könyv jelent meg a magyar könyvpiacon. A könyv hónapok óta nyugaton a kelendő könyvek listavezetője. Szerzője Hans Habe. Címe: Halál Texasban. A könyv írója bonyolult képlett ember: születési adatait magyar mátricula őrzi, Svájcban él, németül jelennek meg könyvei, amerikai állampolgár. Eizonyára ezek az adottságok képesítik arra, hqgy olyan ösz- szetett, árnyalt és ezenfelül logikus ábrázolást nyújtson Amerikáról, az országot tépő problémákról, mint előtte talán senki. A könyvben a hatalmas ország vezető embereivel, problémáival és tájaival találkozunk.

Emberek és tájak nyílnak meg és vallanak. Habe szereti Amerikát, csodálja távlatait és nagyságát, városainak és tájainak szépségét, de ez nem akadályozza meg abban, hogy ne mondja ki az igazságot: a konjunktúra és a technikai haladás mellett az ország kritikus szakaszban is Van. Erről így vall: „Bár még csak rövid ideje tartózkodtam Amerika földjén, máris , megéreztem, hogy az ország felébredt, eleven és lázas ... Harminc vagy negyven millió ember nyomora, lakásínség, színesek szabadságtörekvései, konfliktus a kasztszellem és a modern társadalom, a műszaki haladás és a makacs butaság között” jelzik a bajokkal tépett ország lázát.

A problémacsokorból hármat emelünk ki, melyet Habe mély emberséggel tárgyal. Az egyik a néger-kérdés. A szerző ízekre bontja, a maga teljes szélességében é6 mélységében mutatja meg a nekünk egységesnek tűnő problémát. Ennél a kérdésnél a földrajzi helyzet is fontos tényező. Másképp viszonyulnak a kérdéshez északon és délen. Ezt egy statisztikai adattal világítja meg. „Arra a kérdésre, hogy van-e az ellen kifogása, hogy néger ül ön mellett a moziban?” az északi fehérek 25 százaléka mondta, hogy igen, Szemben a déli fehérek ötvennyolc százalékával»

Habe a 159 millió fehért és több mint 20 millió színest izgató kérdést három részre bontja — tárgyira, érzelmire és társadalmira. A dologi kapcsolatokat mintha kezdenék elfogadni, az emberi kapcsolatokat azonban többé-kevésbé elutasítják a fehérek. Magyarán szólva, az esztergapadot a fehérek esetleg hajlandók megosztani a négerekkel, „de az ágyat és az asztalt semmi esetre sem osszák meg”. A tétel igazságát jellemző statisztikai adattal illusztrálja a szerző. A van-e kifogása az ellen, hogy néger mellett dolgozzék kérdésére, a keleti fehérek 16 és a déliek 35 százaléka felelt igennel.

Finom észrevétele a szerzőnek, hogy nem elég a négerek egyenjogúságát törvénnyel szabályozni. A négerek nem érik be ezzel, hanem szeretet- re vágynak. Amerika négereinek kevésbé fekszik a szívén az, hogy gazdagok legyenek, mint az, hogy bármely lebujbán szívesen fogadják őket Az, hogy megnyíltak előttük a legjobb egyetemek, nem pótolja őket a kispolgári golf-klubokból való kirekesztésért. Semmiféle olyan jogot nem kaphatnak, ami olyan fontos volna számukra, mint az áruházi eladónő szíves mosolya. A szerző végkövetkeztetése: a szeretet olyan érzés, amelyre a legtöbb ember a Krisztus születése utáni 20. században sem képes. Ezért, véleménye szerint a négerkérdés megoldhatatlan.

Mi, evangélikus keresztyének ezzel a végkövetkeztetéssel nem értünk egyet. Mi hiszünk abban, hogy Isten szere- tete megforr ósí that ja és meg- forrósítja az emberi szíveket és ’képessé teszi arra, hogy a másik emberben meglássa a testvért és azt, hogy egy Atyának a gyermekei vagyunk.

Habe könyvében lerombolja

az amerikai társadalom demokratizmusáról vallott hamis illúziókat. Ezt írja: „Amerika jóval távolabb van az osztálynélküli társadalomtól, mint Európának a legfeudálisabb és legelmaradottabb fészkei.” Társadalmának a csúcsán a milliomosokból álló High Society van, az alján a fehér és fekete proletariátus és közöttük mintegy két tucatra menő kasztot lehet megkülönböztetni.

Rikító színekkel festi meg a nábobok és a koldusok társadalmát. Amazok a technika minden áldásával rendelkeznek. Hatalmas villáikat ápolt angol gyep övezi, magánteniszpályákat és kékcsempés háziuszodákat mondhatnak magukénak. Számukra ott kezdődik az ember, ha magánrepülőgépe van. Dupla garázsaik előtt a déli napon a vakítóan tiszta Cadillacok és Thunbördök villognak. Az évenkénti álarcosbáljaikon egyik-másik háziasszony elefánton lovagol a szalonjába. De az író észreveszi utaztában a különböző államok területein földkunyhóban élőket és mezítlábas gyermekeiket is, kiknek sorsát az sem enyhíti, hogy egyik-másik kutyhóban tv-antenna feszüL

Észreveszi annak a 30—40 millió embernek a sorsát is, akik öregség, betegség, munkanélküliség, hiányzó társadalmi biztosítás, vagy automa- tizáció miatt kerültek nehéz helyzetbe, a szegénység színvonalára. E két társadalmi osztály között helyezkedik el a kéttucatnyi kaszt. Az ezekben élő ember helyzetét az dönti el, hogy 10, 25, vagy 100 ezer dolláros házzal rendelkeznek-e, vagy az, hogy melyik egyetemen végeztek, vagy az, hogy bosztoni, vagy csi'kágói családokból származnak-e, vagy hogy milyen náció származási papírjait tudják felmutatni. „Amerika presztízstársadalmat tenyésztett ki, az alulról induló demokratizálódási folyamat felülről kiválasztódási folyamatot vált ki.

A tősgyökeresek a társadalom összes lépcsőfokán védekeznek a betolakodók ellen, akadályt emelnek előttük, de amelyet a betolakodók áthágnak.” Nekünk, magyar evangélikusoknak, örülnünk kell annak, hogy ezek a társadalmi kasztok számunkra már anakronizmusként hatnak, mert nálunk az embert az embertől elválasztó társadalmi válaszfalakat lebontották.

f

Legmegkapóbb fejezetei a

könyvnek azok, amikor a szerző szembeállítja egymással a gyűlöletet hirdető Goldwater vezette szélsőjobboldali erőket a Kennedy vezette csoporttal, akiket bizonyos fokú józanság és politikai haladás jellemez. A szerző abból a tételből indul ki, hogy „Amerikának nem az a tragédiája, hogy nincs múltja, hanem az, hogy a múlt még mindig jelen van. A múltat képviselőket elsősorban a pionírkodás jellemzi. Az őstelepesek — pionírok — között az ököljog törvénye uralkodott, meg a szélsőséges individualizmus és az, hogy tudás és munka nélkül, csupán a szerencse alapján igyekeztek meggazdagodni és jövőjüket megalapítani. A pionírkod ás mellett e konzervatív csoport jellemzője a primitívség és a provincializmus. Ezekkel vívott élethalálharcban a modem gondolkodású és intellek- tualizmust képviselő Kennedy- nek el kellett buknia, és a gyűlölet forrásánál Texasban az elnök vérének kellett folynia.

Bár Amerika népe a múlt heti választáson ítéletet mondott a négerfaió konzervatívok fölött, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a múlt 26 millió képviselőjével még mindig jelen van.

Matuz László

Beiktatták tisztié Ráski Sándor püspököt és dr. líjszászy Kálmán kerületi főgondnokot

A Tiszáninneni Református Egyházkerület új püspökét és főgondnokát október 27-én iktatta- be tisztébe Miskolcon dr, Bartlux Tibor tiszántúli püspök, az országos zsinat lelkészi elnöke. Jelen voltak a református egyházkerületek és gyülekezetek képviselői. A közgyűlésen felszólalt Prantner József miniszter, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke. Kíséretében volt Veres Pál főosztályvezető.

Evangélikus egyházunkat D. Káldy Zoltán püspök, a baptista egyházat és a Szabadegyházak Tanácsának küldöttségét Nagy József elnök vezette^ a metodistákat Hecker Adáni szuperintendens képviselte.

Magán a püspökszentelési istentiszteleten dr. Bartha Tibot püspök Tessz 3,12 alapján tartott felszentelési beszédet, amelynek középpontjában ez a buzdítás állt: „Gyarapodjatok az egymás iránt és mindenki iránt való szeretetben!” A fölszentelt új püspök, Ráski Sándor, a 25. zsoltár 4—5. versei alapján hirdette az igét és emlékeztette a gyülekezetei arra, hogy nem a saját utunkon kell járnunk, hanem az Isten útjait kell megismernünk és járnunk.

A fölszentelést követő közgyűlésen elsőnek dr. Űjszászy Kálmán főgondnok tartotta meg székfoglaló beszédét. A volt teológiai professzor nagyhatású beszédének három témaköre volt: a hit, a haza és az emberség. A személyes hitvallás és bizonyság tevés szellemében tartott beszédből idézzük az alábbiakat: „Tudom, hogy amit hiszek, ebben a világban hiszem* egy olyan világban, amelyre a hit felől szemlélve a szekula- rizálódás (elvilágiasodás) eddig nem tapasztalt méreteit tartják legjellemzőbbnek. Vak lennék, ha ezt a folyamatot nem látnám világviszonylatban; nem látnám a magyar református tömegekben, nem látnám közvetlen környezetemben és nem érzékelném saját magamban. De a szekularizáció önmagában nem »baj-«, nem betegség... Ami azonban valóban »baj«, az az, hogy a szekularizáció mezében... a déhu- manizáció (elernbertelenedés) jelentkezik. Azt az oltárt támadja, amelynek tüzet együtt tudja táplálni tudomány és vallás. Érdektelenné teszi az embert minden iránt. Érdektelenné a vallás, de éppúgy az erkölcs és tudomány iránt; érdektelenné a másik ember, sőt önmaga iránt... Ez az, ami ellen küzdeni kell tudománynak és vallásnak, államnak és egyháznak egyaránt ugyanakkor, amikor egymással szüntelen párbeszédben vannak az emberért.”

A rendkívül sok kérdést felölelő püspöki székfoglalóbői azt emeljük ki, hogy Ráski Sándor hangsúlyozta a szolgálat lelkületűnek fontosságát, azt az indulatot, amely vezet és irányít bennünket, amikor szolgálatunkat bármilyen minőségben végezzük az egyházban és a világban. Hálásaknak kell lennünk Istennek mindazért, ami eddig jó és előremutató történt az egyházban. Ékről az előremutató, prófétai magatartásról nem szabad megfeledkeznünk sem az igehirdetésben, sem a társadalmi kérdésekben. „Szükséges dolog, hogy keresztyén módon foglalkozzunk ezekkel a kérdésekkel. Belekapcsolódjunk az élet kérdéseibe és a magunk sajátos segítségével áldásul legyünk azok mögött, akik közé Isten bölcs tanácsa minket elhelyezett... A magyar állammal váló viszonyunkban magatartásunkat az Egyezmény határozza meg... Az Egyezmény jónak bizonyul. Olyan alappá lett az állam és az egyház viszonyában, amely lehetővé teszi, hogy tárgyalásaink eredményesek legyenek, egyházunk szolgálata népünk körében gyümölcsöző legyen... így történik meg az, hogy a világnézeti különbség ellenére annyi mindenben tudunk együtt örülni!”

A székfoglaló beszédek után sokan köszöntötték az egyházkerület új elnökségét. Egyházunk nevében D. Káldy Zoltán tolmácsolta az evangélikus hívek szeretetét és jókívánságait.

I

1