Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1964-10-18 / 42. szám
KP. BERM. BP. 78. xxix. Évfolyam, 42. szám 1964. OKTOBER 18. Ara: 1,40 forint Köszöntjük a tudomány új hőseit D. Káldy Zoltán püspök új lelkészeket avat a Budapest- Deák-téri templomban „Maga Krisztus szolgál” — D. KÁLDY ZOLTÁN püspök I Kor 15,57—58 alapján tartott lelkész-avatási igehirdetéséből — Eí ' gész egyházunk öröme az, hogy két fiatal lelkész indul el ismét a lelkészt szolgálatra. Elsősorban nelcik szól fnost az ige intése: Higyjetek bennem, a diadalmas Krisztusban! Ez a személyes hit a diadalmas, feltámadt Krisztusban az egyházi szolgálat lényeges feltétele. E nélkül a hit nélkül úgy tűnhetik: a lelkészt szolgálatnak nincs sok értelme. Emberek jelennek meg szószékünk alatt, de aztán újra el is tűnnek on- han. Sokszor elfog bennünket munkánk közben a csüggedés: Van-e látható eredménye annak, hogy vasárnapról-vasárnapra hirdetjük a szószékről Jézus Krisztus feltámadásának evangéliumát? Ez az ige azonban végig arról beszél: Van értelmei Van értelme munkánknak, mert előtte ott van Jézus Krisztus ' győzelme, feltámadása a halálból; utána pedig ott van hitünk bizonyossága szerint a mi feltámadásunk a halálból. E között a két diadal között, e között a két fény között élünk — s ezért „nem hiábavaló a mi munkánk az Ürban!” Minden szolgálatunkat úgy nézhetjük ennek az igének a fényében: a feltámadt Krisztus is jelen van annál, nem vagyunk magunkra hagyva. Maga Krisztus szolgál, mi pedig munkatársai vagyunk. Nem nekünk kell megváltanunk ezt a világot, hanem tudnunk kell: a feltámadt Krisztusnak vagyunk munkatársai. ' a egy lelkész felmegy a szószékre, tudnia kell: ketten állnak ott, Jézus Krisztus ott van mellette. Ha keresz- íeléskor egy kisgyermek fölé hajol, tudnia kell: Krisztus is Odahajol a fölé a gyermek fölé. Amikor egy haldokló sápadt árcába néz, ne felejtse el: ketten állnak ott, vele együtt Krisztus is szolgál. Ez adjon mindig bátorságot, derűt és bizalmat lelkészi szolgálatunk közben, bizonyosságot abban, hogy munkánk nem hiábavaló az Ürban! Szolgálatotok közben ne feledkezzetek el soha szűkebb Családotokról: azokról, akik szeretetükkel felneveltek benneteket! Szeressétek őket, akiknek olyan sokat köszönhettek! De ne feledkezzetek el arról sém, hogy tudjatok mindig az egyházon túlra is nézni. Isten szép világa ott van az egyházon kívül is, és vannak ott emberek, akiket Isten teremtett, akik ’mind testvéreink. Tudjatok testvérként nézni minden emberre, tudjatok úgy szolgálni, hogy szeretitek ezt a népet, országot, az egész emberiséget! Ilyen szeretettel áldjon meg titeket Isten, s higyjetek erősen, hogy szolgálatotok ilyen vonatkozásban sem lesz hiábavaló! Szeretném belevésni a szívetekbe, hogy soha senki ki ne tudja szakítani onnan: „A ti munkátok nem hiábavaló az Ürban!” H IMÁDKOZZUNK János 4,47—54 Hálát adunk Neked, Jézusunk, a reménységes hitért. Köszönjük biztató szavadat a távolban betegen fekvő gyermekéért Hozzád könyörgő apához. Szavad hitet teremtett benne, még mielőtt láthatta volna gyógyító hatalmadat odahaza. Áldunk Téged, hogy igéd ma is ilyen reménységgel bízó hitet akar adni nekünk. Kérünk, cselekedő, hogy hitünk megtapasztalás nélkül is erős maradjon, egyedül igédre építsen, abban rendíthetetlen legyen. De légy segítségünkre, és ajándékozd meg hitünket szereteted, hatalmad megtapasztalásával is, hogy hálásan érez- hessük, nem csalódnak, akik hisznek Benned. Terjeszd ki segítő karodat az egész világra. Áldd meg az emberi erőfeszítést mindenütt a földön a betegségek, ínség, korai halál legyőzésére, hogy minél több ember élvezhesse . munkája eredményét, az otthon melegét és örülhessen gyermekei fejlődésének. Add meg nekünk az örök élet reménységét is, a végső teljesség várását, amikor eltörlöd a halált és meg nem szűnő, hiánytalan boldogságot adsz az üdvösségben, Atyád dicsőségére, kihullott véredért, feltámadásod erejével. Jövel Szentlélek Isten, tartsd meg bennünk ezt a hitet, reménységet és Krisztusunk embereken segítő munkájában fáradozó szeretetek Ámen. Lapzárta után vettük a hírt, hogy a Szovjetunióban hétfőn, magyar idő szerint 8.30 órakor új, nagy teljesítőképességű, hordozórakétával Föld körüli pályára bocsátották a világ első háromszemélyes, irányítható űrhajóját, a Voszhod űrhajót. Az űrhajó személyzete Vlagyimir Komarov mérnökkari ezredes, űrrepülő, az űrhajó parancsnoka, továbbá Borisz Jegorov űrhajós orvos és Konsztantyin Feoktyisztov űrhajós, tudományos munkatárs, a műszaki tudományok kandidátusa, valamennyien szovjet állampolgárok. Az új űrrepülés célja: Üj típusú többszemélyes irányítható űrhajó kipróbálása; a tudomány és technika különböző területein működő szakemberekből álló űrhajós csoport repülős közbeni munkaképességének és együttműködésének tanulmányozása; tudományos fizikai és műszaki kutatások az űrrepülés viszonyai között; a kozmikus repülés különböző tényezői az emberi szervezetre gyakorolt hatásának további tanulmányozása; részletes orvosi és biológiai kísérletek a huzamos űrrepülés viszonyai között. Evangélikus népünk is örömmel köszönti azokat az űrrepülőket, és az űrutazást előkészítő tudományos munkatársakat, akik új utakat és új távlatokat nyitnak a tudományban az emberiség előtt. Különös köszönettel kísérjük azokat, akik hősies helytállással vállalták az emberi tudomány ismeretlen útjait és akik az emberiség jóléte és mindnyájunk békéje érdekében végzik ezt a szolgálatukat. Az űrhajó utasai mindenütt, amerre megteszik útjukat a Föld körül, ilyen szövegű táviratot küldenek: „Üdvözöljük a Föld népeit, békét és jólétet kívánunk nekik.” Mi is köszönjük a munkájukat és szeretettel kísérjük hősies szolgálatukat Szabályszerűen... 1 Timóteus 2, 5 Milyen szép világ is a mi világunk! A fénylő csillagok, a néma bolygók másodpercnyi pontossággal róják öröktől fogva kirendelt pályájukat. A láthatatlan atomok még parányibb kísérői meghatározott rend szerint keringenek. Szigorú rend a nagy méretekben s ugyanilyen szigorúság a kicsinyekben: ez ami meghatározza a csillagok és atomok létét. Meghatározza, mert a meghatározott pályáról való letérés egyenlő a pusztulással, a megsemmisüléssel. S mindez így együtt: ez a mi végtelenül nagy és végtelenül kicsiny világunk. S a két véglet között él az ember. Létében végtelen 1 pa- rányként és ugyanakkor hasonlíthatatlanul óriásként. A csillagok világában eltörpül, szinte jelentéktelenné válik, az atomokéban ugyanilyen óriássá. Életét, életünket nem határozzák meg az égi mechanikáéhoz hasonló törvények s életpályánkat sem lehet beszorítani a parányi törvényszerűségek szűk ketrecébe. S ez a tény jelenti emberségünkét, minden máshoz nem hasonlítható méltóságunkat. Ennek ellenére nincs közöt tünk senki sem, aki félredöb- va minden rendet, mindenféle normát, élhetne, létezhetne. Nincsen, mert a mi emberlétünk világának is megvannak — ha nem is mechanikus, de valóságos — törvényszerűségei. Törvényszerűségek, melyeknek figyelmen kívül hagyása nemcsak magunkat, hanem másokat is megfoszthat az emberség méltóságától. Ebben a vonatkozásban tehát nem vonhatjuk ki magunkat a természeti világéhoz hasonló szigorú rend szabályai alól. Pontosan így is mondja Pál apostol, amikor tanítványának, Timóteusnak ír: szabályszerűen. Szabályszerűen kell élni annak, aki méltóan akarja megállni a helyét ebben a sokszínű, szépségesen szép teremtett világban. De milyen szabályokra gondol itt az apostol? Merev erkölcsi előírásokra? Teljességgel . teljesíthetetlen követelményekre? Éppenséggel nem ezekre! jNem ezekre, mert az ilyen előírások, követelmények semmire sem jók és éppen azt teszik lehetetlenné, amiért az ember küzd; á cél elérését De gondolt arra, hogy a mindennapjait élő ember mások mellett — vagy még inkább —, másokra való tekintettel él. Nem magában hát, nem is másoktól függetlenül — de méginkább —-, nem mások kárára. Minden olyas’ törekvés, akarat, amely sérti a másik ember jogos érdekeit rossz, szabálytalan s így nem i-s tarthat számot sem a megbecsülésre, sem pedig a kívánt jó eredményre. Minden olyas’ törekvés, akarat, amely másokért indít „küzdelemre” nemcsak a másik embernek adja, nyújtja át, szerzi meg a küzdés gyümölcsét, annak is meghozza a győzelmet, aki az emberség ilyen szabályával fáradozott. S az ilyen szabályos „küzdelem” az. ami beleillik végtelen világunk örök rendjébe^ Mindezen felül, nekünk keresztyéneknek pedig nem szabad arról sem elfeledkeznünk, hogy az ilyen élet, a másokért való ilyen munka felel meg a „hit szabályainak” is. Annak a hitével, amellvel Isten kapcsol össze bennünket önmagával, hogy így kapcsolhasson össze igaz szeretetben, felelősségben az embervilág ban. S így ránk még inkább vonatkozik az, hogy ha van rend - márpedig van — a végtelenül nagy és végtelenül kicsiny világmindenségben, akkor van — mert kell hogy legyen — ilyen „szabályszerűség” közöttünk is. Az emberségesség, a hit szabályszerű volta, Mert nem csak dolgozni, hanem élni is „pontosan, szépen, mint a csillag megy az égen, csak úgy lehet”. Vámos József Cselekvő keresztyén élet ÜLÉST TARTOTT a Pesti Egyházmegye Lelkészi Munka- közössége október 7-én a zuglói gyülekezeti teremben. Az egyik legnépesebb lelkészi közösség ez, amelyen ezúttal is 42-en vettek részt s folytattak élénk beszélgetést. A cselekvő keresztyén életről szólott a megnyitó áhítat a napi ige alapján. Arra a béketűrésre int a Zsid. 6,12;, amely nem fáradt visszahúzódás, vagy keserű elviselés, mert ez mindig távol állott a keresztyén szolgálattól, hanem az evangélium örömével fűtött szolgáló szeretet, amely közelebb visz az emberekhez s az emberek ügyéhez. Rédey Pál Madách Imre halálának centenáriumáról emlékezett meg. Megrajzolta a kort, amelyben a költő élt, a szabadságharc eseményeit s abban Madách helyét. Végigvezette a szálakat, amelyek a politikai küzdelmektől és Madách egyéni sorsától a mű eszmei mondanivalójáig vezettek. Számbavette Az ember tragédiájának megírási körülményeit, az emberi haladás ügyének azt a szolgálatát, amit a mű a világirodalomban is elvégzett s ami indokolja, hogy a Béke-Világtanács Madáchot ez évben megemlékezésre ajánlotta. Koren Emil esperes a méltatást kiegészítve beszámolt a csesztvei és alsósztrego- vai nag- -zabású ünnepségekről, amelyeken a többi között Mihályfi Ernő és Darvas József jelentős előadásai hangzottak el s különösen az alsó- sztregovai Madách-síremlék- nél tartott ünnepség a szlovák —magyar testvéri egymás mellett éléshek szép tanúsága volt, AZ ÜLÉSEN RÉSZT VETT s az egybegyűlt lelkészeket köszöntötte Paul Hansen, a Lutheránus Világszövetség tit kára is. BIBLIAFORDÍTÁS Kerek 3000 fordító, 130 országban fáradozik jelenleg azon, hogy a Szentírást 500 nyelvre lefordítsa. Különösképpen jelentős újabban egyes bibliai könyveknek a legegyszerűbb angol, francia, spanyol nyelvű fordítása — kevés szókinccsel, egyszerű szavakkal és mondatszerkezettel —, hogy a fejlődésben levő, elmaradt országok lakosai is megértsék a szöveget. Kiderül a württembergi bibliatársulat jelentéséből — amint az NDK protestáns egyházi sajtószolgálata, az ENO közli —, hogy a Szentírást még több mint ezer nyelvre kell lefordítani. Nyilván ez a hiány az oka annak, hogy ezeken a területeken sok esetben még nem tudják a bibliát a nép nyelvén kiadni, hanem inkább az általánosan használt nyelv leegyszerűsített alakját kell a bibliafordításnál felhasználótok. Fiák vagyunk Kedves látvány, mikor apa és fia jól megértik egymást. Fúrnak, faragnak együtt; ballagnak a mezőre és beszélgetnek; terveznek és építenek egymás mellett. Kár; hogy nem mindig van így. A A két Bolyai esete is előfordul. Nem is csoda, ha néha nehezen értik meg egymást; hiszen nemzedékek problémája feszül közöttük. Különösen nehéz a helyzet, mikor a távolság nagyobb, például a gyermek kamaszkorában. Ilyenkor szokott szülői értekezleteken felhang- zani a panasz: „tőlem nem fogadja el.” Tanár szájából is hallottam: „nyújtanám a tudást és a nevelést, de nem kell nekik.” A meg nem értés néha annyira elfajulhat, mint annál a gyereknél, aki arra a kérdésre, hogy mi akarsz lenni így vár- laszolt: „Hóhér akarok lenni. Gyűlölöm a felnőtteket.” Egy pszichológus azt tanácsolta egy nehezen kezelhető gyermek szüleinek, mikor azok panaszkodtak, hogy a gyermek nem akarja elhinni, hogy szerétéiből fegyelmezik: „mondják meg neki, hogy szeretik.” Olyan nehéz volt a helyzet, hogy ez a legegyszerűbb megoldás már eszükbe sem jutott. Istennel szemben nekünk is ez a legnagyobb nehézségünk. Nehezen tudjuk elhinni, hogy velünk van és szeret. Aki senkinek a bűnével nem vállal közösséget, közösséget akar vállalni mégis velünk, mert szeret minket. A mai vasárnap evangéliuma Isten iránti gyermeki bizalomra hív. Hidd el, Isten minden körülmények között az életet akarja, az élet Istene. Az eset addig egyszerű, amig a gyermek kicsi és az engedelmeskedés könnyű és elég is. Mikor nagykorúvá lesz, akkor az is szükséges, hogy megértse a szülőt. A mai vasárnapi epistola (levélbeli ige) ezzel a magasztos szóval fejezi ki Istenhez való viszonyunkat: „fiák.” Ebben benne van, hogy e világban otthon vagyunk. A nap kisüt, vagy beborul, tudjuk, hogy mindig az Atya kezében vagyunk. De benne van az is hogy alakulok, fejlődök, hogy jobban megértsem céljait. Egyházunk egy modern hittudósa beszél a „világ nagykorúvá válásáról.” Ezzel együtt jár a keresztyének nagykorúvá válása is. Jobban meg kell értenünk, hogy mit jelent az, hogy Isten az élet Istene. Fiák vagyunk. Ehhez hozzá tartozik nemcsak az, hogy bír zom, nemcsak az, hogy megérr tek, hanem az is, hogy segítek és szolgálok. Ha Isten a? élet Istene, akkor panasz és követelés helyett meg kell tar nulnom, hogy úgy éljek és járjak, mint ő. Én is szeressem az embert, védjem és szolgáljam az életet, amit ő adott., ,i Uzon k
