Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1964-10-11 / 41. szám

Isten tettei nyomában

A nagy történet

Kegyelem és béke

I. Kor 1, 3

l-?egi adósságunkat kíván- 1 Juk törleszteni ezzel a must kezdődd cikksorozattal. Olvasóinknak az egyházban elésük folytán van ismereté a Szentírásról, annak részleteiről. Átfogó képük azonban talán kevésbé van arról á látványról, amelyet a Szentírás elénk tár Isten munkájáról kezdetétől végéig.

Az üdvösség történetének hívjuk ezt. A „történet’- szó itt nem egészen megfelelő, mert történésről csak a tér és idő világában beszélhetünk. Időtlen és hely nélküli esemény nincs. Isten pedig kívül van a látható . világon. Ezenkívül amit az emberiség üdvösségéért cselekszik, annak csak egy része zajlik Földünkön. Az üdvösség történetének kezdete is, vége is túl van a mi világunkon. A teremtés előtt, az örökkévalóságban kezdődött — amint legközelebbi cikkünk megmutatja —, és az örök életbe torkollik bele az idők végén, amely már nem a tér és idő határai között folyik, hanem újra csak sz örökkévalóságban.

Mégis nyugodtan használhatjuk az üdvösség „története” megjelölést, hiszen Isten személyéről és cselekvéséről egyébként is csak antropo- morf módon, tehát embersze- rűen beszélhetünk. Isten „szava”, „karja”, „tette”, „szive” és így tovább — ezek mind csak földi, dadogó kifejezések, hogy az ember számára érthetővé tegyék Azt, aki eredeti valóságában emberi kifejezésekkel úgysem írható körül.

Az üdvösség története Isten négy tetteinek sorát mutatja, amelyek az Örökkévalóságban kezdődően és ott végződő»« munkálják nz ö hatalmas tervét az emberekkel: az örök életet. Ezt a nagy történetet fogjuk áttekinteni, ahogyan Isten léptei megvilágosodnak előttünk a Szentírás fényében. hitünk segítségével.

A z üdvösség története át- fogja az egéss mindén- séget: a világegyetem keletkezése, sorsa, jövője és vége, benne Földünk szereire összefüggésben van Isten üdvözítő szándékával és cselekvésével. A mindenség története beletartozik ebbe a készülő műbe.

Az üdvösség története átfogja az emberiség történelmét. Isten az üdvösség készítésére az emberiség történelmén belül elindított egy különös vonalat: Ábrahám, az ősatyák, Izráel, a földön járó Jézus és a keresztyén egyház történetét. Ebben a szűk mederben zajlik az üdvösségtörténet sodrása. De ez a sodrás csak egy része az egész széles folyamnak: az emberiség életének teljes széltében, az egyetemes történelemben halad előre Isten nagy műve.

Az üdvösség története átfogja a mi életünket is. Minden egyes ember életsorsa — születésétől haláláig — beletartozik Isten üdvkészító munkájába, akkor is. ha találkozik az élő Istennel a Jézus Krisztusba vetett hit által, és akkor is, ha egyáltalában nem hall róla. Ami az életünkben történik, annak nem csak -a nyilvánvaló hatása jelentős — öröm vagy bánat, lendítés vagy akadály, siker vagy kudarc —, haném van láthatatlan jelentősége is: kihat az üdvösségünkre, sőt általában parányi eszközévé lesz Isten üdvösséget készítő egész munkájának. Életsör- sunknak az Isten iidvmunká- jával összefüggését természetesen nem láthatjuk át, de hinnünk lehet azt.

Vfan ebben a hivő látás- ■ módban valami rendkívül' biztató. Életünk eseményeinek mélyén előttünk felfoghatatlan, de valóságos ösz- szeíüggések vannak, amelyek mélyebb értelmet adnak életünknek, mint amennyit életsorsunk látványa nyújt.. Mi az élet értelme? Van-e értelme az életemnek? — ezek a kérdések eléggé jellemzőek a húszadik század közepén élő. gondolkodó emberekre világviszonylatban. Az ilyen kérdéseket sokaknál a belső kiábrándultság, céltalanság veti fel. Megnyugtató megválaszolásukhoz nem elegendő, ha földi célokat mutatunk: önmagunk -kibontakoztatása, a szeretetten és szolgálatban rejlő boldogság. Igazi értelmet akkor nyernek életünknek sokszor akaratunktól független történései, ha hiszünk abban, hogy minden esemény az életünk során, kisebb vagy nagyobb, fájdalmas vagy örvendetes, szép vagy rossz, erény és vétek beleilleszkedik a „nagy történetbe”, amelyet isten mozgat jó céllal, boldog véggel.

Az üdvösség történetéről való tudomásunk nemcsak a mi kicsiny életünknek ad távlatot, értelmet, célt, hanem megnyitja szívünket az egész emberiség iránt. A megelőző évmilliók sorén élt embereket csakúgy, mint a mai emberiséget és a jövendőben születő új nemzedékeket átöleli Isten üdvözítő munkája. Ez a hit olyan felemelő kitekintést nyújt nekünk a porladó, élő és eljövendő emberekre, az emberiség múltjára, jelenére és jövőjére, hogy abból csak bizakodás. reménység támadhat. És szeretet mindenki iránt, a nemzedékek váltakozása és a népek változatossága közepette.

A teremtés előttől az üd^ vösségig tartó hosszú történetnek középpontjában Jézus Krisztus áll: az ő élete, szenvedése, halála, feltáKülönleges

A rudabányai segédlelkésznek évtizedek óta szélsőséges időjárási viszonyok között kell megtennie útját, hogy felkeresse a szórványokat és hogy hirdesse az evangéliumot: perzselő napsütésben vagy farkasordító hidegben. zuhogó esőben vagy hóviharban. Változás annyi_ történt, hogy azelőtt szekéren, kerékpáron vagy gyalog ment, ma pedig már javarészt motorkerékpáron és jobb utakon.

Szeptember 27-e azonban egészen kivételes vasárnap volt. Kellemes őszi időben most a szórványokból jöttek el az evangélikusok Rudabá- nyára — kerékpárún, motoron, vasúton vagy gyalog — es eljött Virágli Gyula esperes, hogy az igét hirdesse. A gyülekezet ünnepe volt ez a nap: hálát adott 30 éves

A Sajtóosztály értesíti a gyülekezeteket, hogy a KONFIRMÁCIÓI KÁTÉ

10,- forintos árban kapható

a Sajtóosztályon:

Budapest. VIII., Puskin n. 12.

vasárnap

templomáért és a karzaton épült irodáért, amely egyúttal a segédlelkész tartózkodási helye is. Nehéz időszak fejeződött be azzal: a lakás keresése nem okoz többé gondot, és hónapok megfeszített munkája után végre a segédlelkész is lelkipásztort munkát végezhet.

A kis templomot megtöltő gyülekezetnek a vasárnap igéje, Filippi 1,27 alapján prédikált az esperes. Rámutatott, hogy ennek a gyülekezetnek a puszta léte is a Szentlélek munkájáról tanúskodik. Nem elég azonban, hogy egy gyülekezet csak létezzen. A gyülekezetre várakozással tekintenek. S számos gyakorlati példát említve szólt az esperes arról, hogy mit vár tölünk keresztyénektől Isten, a világ és az emberek. A gyülekezetnek tusa- kodnia kell, hogy méltó legyen a keresztyén névre.

A gyülekezet hálával gondol megajándékozóira. Azokra, akik eddig megosztották szerény otthonukat segédlelkészeikkel. Azokra az egyházi szervekre és vezetőkre, akik lehetővé tették a végzett munkát. És főképpen az Egyház Urára, aki ma is ad ■ lehetőséget az ige hirdetésére és- hallgatására.

— Reuss András

madása. Meg fogjuk látni, hogy az Ószövetségben megrajzolt történés vonalai mind Feléje futnak. Reá mutatnak. Árny képszerűen kivehető közeledő alakja. — Aztán észre fogjuk venni, hogy minden, ami az üdvösség mai szakaszában végbemegy, Jézus földi szolgálatából indült el. Életéből, halálából, feltámadásából tovább lehét húzni a vonalakat a mába. Ö jár láthatatlanul a világ országútján igéjében és a szentségekben, sőt azokon kívül is. — S végül meg fog világosodni előttünk, hogy az üdvösség történetének célhoz, érése, a feltámadás és “az örök élet is Jézus személyéhez kapcsolódik: az ő feltámadásából vezet egyenesen az út a holtak feltámadásához.

Így az üdvösség történetének kulcsa Jézus születésében, tanításában, cselekedeteiben, halálában, feltámadásában, Istenhez menetelében — Krisztus földi útszakaszában van. Aki ezt a Jézust megismeri, Benne hinni kezd, annak - feltárul Isten tettei sorának belső összefüggése, a „nagy történet” értelme. S mindenütt, múltban, jelenben, jövőben, halálban és örökkévalóságban ezzel az ismerős Megváltóval találkozik majd. „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz.”

Jézus Krisztusba vetett hit nélkül tehát nem lehet az üdvösség történetét sem megérteni. sem örömüzenetét szívünkbe zárni. Vele világosodnak meg a csúcsok és mélységek. az egész hegyláncolat, amelyen Isten lépdel. Ennek lenyűgöző, csodálatos panorámája villanjon fel előttünk a következő hónapok során!

„Kegyelem nektek és békesség!” — ez a jólismert apostoli köszöntés mindén vasárnap elhangzik a lelkész ajkáról, amikor a szószékre lép. Talán túlságosan is sokszor hallottuk: ezért megyünk el könnyen mellette, nem is próbáljuk keresni mélyebb értelmét. Pedig érdemes elgondolkoznunk rajta: kegyelem és béke — miért éppen ez a kettő együtt Pál apostol szívből fakadó, imádkozó szeretőiének és jókívánságainak foglalata a korin thusi gyülekezet és többi gyülekezete számára? Miért nem csak a kegyelem (charts — ez volt a görögök köszöntésének alapszava)? Miért nem csak a békesség (sálom — ez volt a zsidók és a keletiek légi köszöntése)? Azért, mert ez a kettő együtt Isten minden ajándékának legteljesebb foglalata: a kegyelem a térmőfa, a békesség pedig a termés rajta.

Kegyelem: ez az első ajándék, amit az apostol kíván a gyülekezetnek. S valóban, o kegyelem mindig az első, mindennek a forrása és kiindulópontja napról napra, pillanatról pillanatra a keresztyén életben. A kegyelem: megke- gyelmeaés, meg nem érdemeit bocsánat. Isten kegyelme: Isten meg nem érdemelt megbocsátó szeretete hozzánk. Ebből a kegyelmes isteni szeretet bő] lett a világ és mi magunk. ék a szeretet hajolt le hozzánk, bűnös emberekhez Jézus Krisztus keresztjében, az igében, a keresztségben és az úrvacsorában. És ez a megbocsátó isteni szeretet teremtheti csak újjá a szívünket, életünket, magatartásunkat. Ahol kegyelem, tehát bűnbocsánat

Folytatnunk kell a beszélgetést

Lapunk legutóbbi számában megírtuk, hogy szeptember 25-én utazott vissza Dániába egyházunk vendége. DR. WILLY WESTERGAARD-MA ÜSEN evangélikus püspök és feleség^. Elutazása előtt fölkerestük vendégünket és megkértülc, hogy lapunk olvasói részére mondjon pár szót magyarországi látogatásáról. Az éles szemű és vagy nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező püspök készséggel válaszolt kérdéseinkre:

— Milyen benyomást szerzett Püspök Úr általában egyházunk életéről?

Először is hangsúlyozni szeretném: nagy bátorság kell ahhoz, hogy ilyen rövid látogatás után Válaszolni merek a föltett kérdésekre. Válaszaim éppen ezért nem is végérvényesek, mindenképpen elégtelenek s ezért esetleg rosszul érthetők.

Olyan egyházzal kerültem itt kapcsolatba, amely azt tekinti életszerű feladatának, hogy a reá bízott üzenetet belevigye a népe életébe.

Mint kisebbségi, egyházam és korunk mai változásai között élő egyházra igen nagy feladatok hárulnak, amikre azonban örvendező hittel vállalkozik.

De ha jó volt a megfigyelésem, akkor a magyar- országi evangélikus egyházra ugyanazok a problémák nehezednek, mint a miénkre: nem sikerült még belevonnunk a nagykorúvá lett laikusokat abba a felelősségbe, amit az egyházért kell ma vállalniok.

— Egyházunknak mely munkaterületei gyakoroltak mélyebb hatást Püspök Űrra?

Az első pontban említett munkaterülettel kapcsolatos az a benyomásom, hogy a lelkészek csodálatra méltó módon igyekeznek tovább képezni magukat a teológiában és szociológiában is, hogy helyt tudjanak állni az adott körülmények között. És ebben a törekvésükben nagy segítséget kapnak a szakteológusoktól és az egyházi vezetőségtől egyaránt.

Meggyőződésem, hogy etekintetben a mi dán egyházunknak van tanulni valója ettől az egyháztól!

— Hol és milyen vonatkozásban lehetne és talán kellene is Püspök Űr véleménye szerint elmélyítenünk a közeljövőben a két egyház között a testvéri kapcsolatokat?

Folytatnunk kell egyházaink között az egyházi beszélgetést, például teológiai tanároknak, lelkészeknek és egyházi munkásoknak a kicserélésével is.

— Milyen tapasztalatokat és élményeket szerzett a magyar néppel való találkozásain, amiket hazavisz innen?

Az ilyen rövid látogatásnak az a gyenge pontja, hogy nem tudunk, még jobban beletekinteni a nép életébe. De egy dolgot nem fogok elfelejteni: Azt a rövid látogatást az egyik magyar faluban (Vanyar- con. — A szerkesztő.), ahol nemcsak egy ünneplő élő és éneklő gyülekezetét találtunk, hanem ahol magának a népnek a mindennapi életét, emberi kérdéseit és gondolkodását is megismerhettük.

Azzal a szívből jövő jókívánsággal szeretném zárni, mondanivalómat, hogy áldja és őrizze meg Isten a magyar egyházat és a magyar népet, ahogyan ezt nemzeti himnuszuk is mondja!

A dán vendégeinket búcsúztató vacsorán DR. VETŐ LAJOS püspök ezekkel a szavakkal búcsúzott: „Megismertük és megszerettük Önöket, mint olyan embereket, akik megértenek bennünket és szeretettel tárták föl előttünk a szivüket.” Amire így hangzott a válasz: „A hit, a szeretet és a barátság összeköt bennünket ezután is.”

pm

van, ott élet és üdvösség is van — valljuk Lutherrel.

Békesség: ez a második nagy ajándék a keresztyén életben, amelynek a kegyelemből kell fakadnia. Isten kegyelme mindig békét teremt maga körül: rendezi és egészségessé teszi az emberi életet, Isten országa békéjének és a földi békének o követeivé tesz minket: Mert a békesség vagy béke — a Bibliának csak egy szava van erre a kettőre: sálom az

Ószövetségben, eiréné az Újszövetségben — hihetetlenül gazdag jelentésű szó. Jelenti Isten országa örök békéjét, de jelenti a földi békét is. Jelenti a külső békét ember és ember, nép és nép között; de a belső békét is a szív mélyén, Istennel és önmagunkkal. Melyikre keli ezek közül gondolnunk az apostoli köszöntésnél? Melyikét kívánja az apostol a gyülekezetnek? Egyiket sem külön-külön, hanem a békét teljes, gazdag bibliai jelentésében. Isten lehajló ^

szeretete adja és őrzi a külső békét, élttünknek ezt a nélkülözhetetlen keretét. Isten irgalmas, megbocsátó szeretete állítja helyre a békét Maga és az embervilág között. Isten kegyelme hozza el majd — ez végső keresztyén reménységünk — az Ö országa .örök békéjét is. Ezt a békét kapja és adja tovább az egyház: békét Istennel, embertársa i okkal. ön magú okkal,

békét a földön és az örökkévalóságban.

Ahol kegyelem és béke van, ott az élet teljessége van jelen. Isten szeretete. Megújult földi élet, amely előize az örökéletnek. Kegyelem és békesség nektek!” Isten szeretete és az élet teljessége — nincs ezeknél nagyobb jó a világon! így értsük, fogadjuk és kérjük mi is Istentől, amit az „apostoli köszöntés” kíván a gyülekezetnek.

N. Gy.

Vatikáni jelentésünk

A 11. Vatikáni Zsinat harmadik ülésszaka szeptember 14-én megnyílt. Első hetéről már rendelkezésünkre ■ áll a részletes helyszíni beszámoló a svájci protestáns sajtószolgálat tudósításában. Ennek nyomán emeljük ki a két legfontosabb eseményt az ülésszak kezdetéről.

VI. Pál pápa megnyitó beszéde, szomorú mérföldkő a zsinat történetében. Olvasóink közül azoknak, akik figyelemmel kísérték az év. első hónapjaiban közölt cikksorozatunkat a második ülésszak kiértékeléséről vagy nemrégi közleményünket a pápa en- cyklikájáról, — nem okozhat meglepetést. VI. Pál pápa vonalvezetésében világosan megfigyelhető az ellenirányú fejlődés XXIII. János zsinatkezdő örökségével szemben. Ennek kezdetben csak apró jelei voltak, egy évvel ezelőtt a második ülésszak elején mondott megnyitó beszéde még Krisztus hangsúlyozásával okozott jó benyomást a Szentíráshoz hűen gondolkozó hívekben. De egyre több lett megnyilatkozásaiban a római egyltáz régi merevségének és kizárólagos jelentőségének hangja.

így nem meglepő mostani beszéde sem, amely érthető ellenérzést váltott ki a jelenlevő nem-katolikus megfigyelők körében, de a zsinati tagok egy részében is. Az egyik legnagyobb olasz napilap arról ír, hogy ez a beszéd a „zsinat ízét” szinte teljes egészében elvette.

A beszéd azzal az alapvető és átfogó igénnyel kezdődik, hogy a pápa és püspökök személyében az egész egyház jelen van. Négyszer egymás után hangzik fel ünnepélyesen a kijelentés: „Mi vagyunk az egyház, mert...” A római egyház hallatlanul kizárólagos igénye csendül fel ilyen, mély páthosszal fogalmazott, de alapvetően igeellenes megállapításokban: „Mi a személyünkben és hivatalunkban képviseljük az egész egyházat, ezért nyilvánítjuk ezt a zsinatot ökumenikusnak: itt van az egység, a katolici- tás végbevitele.”

A zsinat feladatául azt jelöli meg: „Az egyháznak meg kell határoznia önmagát.” Nincs már arról szó, hogy ez a zsinat, mint a megújulás zsinata írja be nevét a történelembe, hanem inkább arról, hogy az első, vatikáni zsinat határozatainak továbbfejlesztésével még jobban kidolgozza a hierarchia szerepét és jelentőségét. Feltűnő a beszédben a pápai primátus, elsőség állandó hangsúlyozása is, de a beszéd kulcsszava mégis a latin szövegben is-» méíellen visszatérő kifejezés: •„szent hierarchia”, amely a pápát és a püspököket jelentii ők az egyház.

A beszéd drámai szavakkal üdvözli a jelenlevő másval- lású megfigyelőket. De a drámai szavak azt az igényt fejezik ki. hogy minden nem római katolikus keresztyén egyház előbb-utóbb visszatér a római egyház kebelébe. „Ti távoli és hozzánk mégis olyan közeli egyházak! Egyházak, a mi nagyon őszinte vágyódásunk tárgyai! Nyugalmat nem ismerő honvágyunk egyházai! A mi könnyeink és sóvárgásunk egyházai, szeretnénk benneteket átölelni Krisztus igaz szeretetében. Az egységnek abból a középpontjából; amelyet Péter apostol és mártír sírja képez (a beszéd ugyanis a Szent Péter-temp- lomban hangzott el, amely Péter apostol állítólagos sírja fölé épült), a testvériségnek és békének erről az ökumenikus zsinatáról érjen el hozzátok a mi nagy szeretettel tele hívásunk! Talán nagy távolság választ el miniket, és még sok időnek kell eltelnie, amíg a teljes és hatékony találkozás megtörténik; De tudhatjátok, hogy mi benneteket már szívünkben hordozunk. A könyörület Istene tartsa meg ezt az olyan nagy vágyódást és olyan nagy reménységet!”

A jelenlevő protestáns teológusoktól azt a véleményt lehetett hallani a beszédről: talán jó, hogy a legújabb fejlemények összetörték a hamis ökumenikus illúziókat a római egyházzal kapcsolatban. Valóban, lehet bármennyire is drámai, a pápa, minket protestáns egyházakat és más nem-katolikus egyházakat visszahívogató hangja, az „egyedül üdvözítő egyház” hamis képzetének fölényességéből származik. Nem a jó Pásztor hangja, akinek egyformán vannak juhai mindegyik akolban, s aki nem az egyik akolba akarja .terelni a többit, hanem valamennyi akol juhát egy nyájjá egye-' síteni.

Lelkészek munkahelyet cserélnek

Dr. Sztruhárik Juraj jugoszláviai evangélikus püspök érdekes újítást vezetett be gyülekezeteinek az életében. Évenként kétszer minden lelkész munkahelyet cserél egy másik lelkésszeL. Szeptember 13-án kezdődött el ez az érdekes kísérlet.

Maga a püspök Aradácot látogatta meg, az aradáei pap Pedig a bácskai Pivnicán teljesített szolgálatot. Noviszádon, a püspöki székhelyen Veres Vladimír sztara-pazovai esperes prédikált. A cserénél az a szemponjt vezette a püspököt, hogy lehetőleg ne a legközelebbi szomszédok váltsák egymást, hogy a hívek a távolabbi egyházközségek lelkészeit is megismerjék.