Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1964-09-27 / 39. szám
« MADÁCH IMRE Napilapjaink hozták a hírt, A tintáját úgy nevezte, hogy „a fekete tenger”. Csak a színét értette ezen, vagy a tinta kísértéseit is? Érthette a mennyiségét is. Madách íróasztalán sohasem száradt ki a tintatartó: rengeteget 'írt. Házasélete romjai közül Csesztvéről hazamenekül az ősi sztregovai falak közé. Alig mozdul ki dolgozószobájából, az „oroszlánbarlang”-ból. Szinte foglya íróasztalának. Birtokát hanyagolja, megyeszerte hírhedtek zörgőcsontú lovai. ír-ír-ír, sokat, gyorsan, mintha érezné, hogy rövid lesz —a földi élet. Két hatalmas kötet az irodalmi hagyatéka. Kevés írónk írt annyit és olyan széles skálán: kis versek, nagy drámák, líra, tanulmányok, bölcseleti és politikai írások töltik a több ezer oldalt. Mégis: egy mű embere ő. Mintha előtte mindent csak azért írt volna, hogy ehhez a hatalmas költői piramishoz faragja-hordja a szellemi-kőkockákat. 37 éves korában megalkotta a világirodalom csyrk legnagyobb drámai költeményét, Az ember tragédiáiul. Tudományos Akadémiánk kézirattermében meghatva lapozgatom a páncélszekrényből elém tett Tragédia 150 oldalas eredeti egyetlen kéziratát. „Kezdem 1859. februárius 17- én, befejeztem 1860. március 28-án” — jegyezte rá a kéziratra maga a költő. Száguld kezében a toll. lázasan működik az agy, meg a szív, meg az ideg, gyűlnek íróasztalán a tele-lapok; mindössze 13 hónap — gyorsan peregtek akkor már élete homokóráján a porszemek. 4141 verssor, benne annyi szépség-érték, távlat és mélység, hogy száz év múltán is elevenen hat, minden olvasása újat nyújt, s minden kor. szaknak érdemes elmélyedni benne. Napi vendég Madách íróasztala körül az akkori két sztregovai pap: Henriczy Ágostop evangélikus lelkész és Díváid Károly plébános. Madách szerette ezt a két papot vitába ugratni. Egyszer Díváid plébános — rövidített szertartással ugyan, de — eltemette a sztregovai molnár malomkerék-szaki tóttá kezét. Henriczy szóvátette,. hogy ez helytelen volt, mert a levágott kar nem külön személyiség, tehát nem járhat neki külön temetés. A plébános védte a maga álláspontját, mire Henriczy megjegyezte, hogy ilyenformán a borbélynál levágott hajat is el kellene temetni. Madách csendben figyelte a vitát. S mikor a két pap arra kérte, hogy döntse el a kérdést, Madách csendesen így felelt: „önök mindketten készen kapták hinnivalójukat a teológián, én magam tusa ködöm ki a magamét.” Az ember tragédiája egy tragikus, mély lélek belső tusáinak a szülötte. A szigorúan önkritikus költő a nagy művet először legjobb barátjának, Szontágh Pálnak olvasta el. „Imrém, nagyot alkottál” — hangzott a bátorítás. Szintén a jó barát biztatására vitte aztán Madách a kéziratot a magyar irodalom akkori vezéralakjához, Arany Jánoshoz, aki aztán gondozásába vette. „Ha rosz- szalló ítélettel visszaküldőd” — írja később Madách Arany Jánosnak — „azóta már melegedtem volna mellette, s Ádám utolsó álmát a purgatorium lángjai közt álmodta volna végig”. De Arany nem küldte vissza. Sebtiben két levelet ír. Madáchnak az egyiket: „Tisztelt Hazafi!... Az ember tragédiája .úgy koncepcióban, mint kompozícióban igen jeles mű. Csak itt-ott a verselésben, meg a nyelvben találok némi nehézkességet... De így is, amint van, egy kevés ' külsimítással irodalmunk legjelesebb termékei között foglalhat helyet... Fogadja leghőbb üdvözletemet a gyönyörért, melyet nekem műve okozott, a fényért, melyre költészetünket derítni hivatva van! Rokonérzelmű pályatársa: Arany János.” A másik levél Tompa Mihálynak ment: íróasztala Madách Imre íróasztala mellett „ ... Valahára fölfödöztem egy igazi talentumot... Hatalmas gondolatokkal teljes. Első tehetség Petőfi óta, ki egészen önálló irányt mutat...” S a sztregovai íróasztal nemsokára meghitt beszélgetés tanúja: Arany János meglátogatja „rokonérzelmű pályatárs”-át, megbeszélik a szükségeset, és Az ember tragédiája hamarosan nyomdába indul... 1862. január 16-án jelent meg először, a következő évben másodszor, s azóta — nehéz lenne összeszámolni, hányszor. Talán többször, mint ahány év eltelt azóta. Népi demokratikus könyvkiadásunk is számtalanszor megjelentette, gyönyörű díszkiadásokban is. Már 1865-ben megjelenik német fordításban, s azóta egy tucat más-más fordító német fordításában. Utoljára a fasiszta gyilkosságnak áldozatul esett Mohácsi Jenő német nyelvű fordításában. Gorkij is felfigyelt a Tragédiára és komolyan foglalkozott a mű oroszra fordításának gondolatával. De ebben főként betegsége megakadályozta. Érdeklődésemre a Tudományos Akadémián, azt a választ kaptam, hogy Az ember tragédiája mostanáig a következő húsz nyelvre van lefordítva: angol, bolgár, cseh, eszperantó, finn, francia, héber, holland, horvát, japán, lengyel, német, olasz, orosz, román, svéd, szerb, szlovák, szlovén, török. Az új orosz fordítás — úgy tudom, hogy — éppen az idei évfordulóra készült el. Madách Az ember tragédiáját elsősorban elmélyedő olvasásra szánta és nem színpadra. Paulay Ede azonban 1383-ban színre alkalmazta és szeptember 21-én Budapesten a Nemzeti Színházban nagy sikerrel előadták. Azóta ez év elejéig 1026-szor adták eló, csak az utolsó nyolc évben is 118-szor. Külföldön pedig Bécs, Prága, Berlin, Hamburg, London, Párizs, New York színpadain szerzett becsülést a magyar irodalomnak. A sztregovai íróasztalról indult, s a világ legnagyobb drámái közé érkezett. Ma is elevenen hat ez a mű, mert írója profetikus látású képsorokban, művészileg és eszmeileg egyaránt magas szinten olyan kérdéseket vet fel, amelyek minden embert és kort érdekelnek, s e kérdéseket az egyéni és közösségi élet, a belső mélység és külső távlat, a szabadság és sors, az isteni gondviselés és emberi törekvés, az optimizmus és pesszimizmus éles feszültségeiben és magasabb szintéziseiben úgy igyekszik megválaszolni, hogy vitázni vele lehet, de a személyes állásfoglalás elől kitérni nem. Madách nagy költeménye az ember és emberiség útjának ábrázolása, ahogy halad siker és kudarc, remény és csüggedés váltóin át egyre-egyre tovább a legmagasabb szó biztatása alatt: „Ember küzdj és bízva bízzál!” Egy kis Luther-szobor állt Madách íróasztalán. Elfogult anyja sokszor zsörtölődött a reformátor szobra miatt, de a költő csak ott tartotta továbbra is. Egyebek mellett nyilván ennek a szobornak mindennapos látása is magyarázza, hogy Madách több iratában hivatkozik Lutherra, a Tragédiában pedig kétszer is. A falanszterjelenetben Madách a történelem négy jelese között elsőnek Luthert lépteti színre a meggyőződés példájaként. A reformátor megrovást kap, mert „mértéktelen fűtötte a kazánt”. Büntetésül aznap nem kap ebédet. Milyen jellemző, hogy a római katolikus Madách feleletül ezt adja Luther ajkára: „Nem ismered te a tűznek varázsát, Ki csak fazék alatt isméred azt... De holnap újra szítom a tüzet.” Madách könyvtárában ott volt a Káldy-féle római katolikus bibliafordítás is. De íróasztalán a Károli Bibliát találjuk. Ebből idézi a konstantinápolyi jelenetben négyszer is a 22. és 35. zsoltárt. Haladó és protestáns jellegű kicsengései mellett, valószínűleg ezért írta Madách művé- I ről a század elején dr. Budefc i János a Katolikus Szemlében, hogy a Tragédia nagy hírnevének magyarázata Madách Imre evangélikus volta, és hogy csupa protestáns bíráló karolta fel: Arany János. Szász Károly, Erdélyi János. Madách persze anyakönyv szerint nem volt evangélikus, de hogy egy római katolikus író ilyen következtetést von le Az ember tragédiájából annak szerzőjére — az érdekes. Mint ahogy jellemző az is, ahogy Prohászka Ottokár vélekedik: „Igazán bensőséges, vallásos lelkekre Madách Tragédiája kínos benyomást tesz, mint akik imádság helyett káromkodást, isteni tervek helyett inkább kontárságot, nagy teremtő stílus helyett inkább cinizmust s az ördög tűrhetetlen pökhendiségét érzik ki, s elzarándokolnak az ilyen földről Dante Poklába, hogy áhítatot és kegyeletet tanuljanak...” Mi azokkal tartunk, akik Madách Imre halálának százéves fordulóján hálásan tartják számon a Tragédia maradandó értékeit. Azokkal, akik sztregovai- dolgozószobáját most múzeummá tették, azokkal, akik hazánkban és világszerte értékelőén emlékeznek róla. Madách Imre íróasztala némán hallgat a balassagyarmati Palóc Múzeumban. És mégsem: ez az elárvult íróasztal íróasztalok százait mozgósította már: a bel- és külföldi Madách-irodalom szinte be- láthatatlan, Szabó József hogy kormányunk és a Vatikán több fontos kérdésben tisztázta egymáshoz való viszonyát. PRANTNER JÓZSEF miniszter, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke az MTI-nek adott nyilatkozatában kijelentette: „Köztudott, bogy államunk az alkotmányban lefektetett jogok és az allam és az egyházak közötti megegyezés szerint biztosítja a vallás szabad gyakorlását és az egyházak szabad működését. Megelégedéssel fogadjuk, hogy egyes kérdések tekintetében a Vatikánban is tért hódított a Magyar Népköztársaság fejlődésének reálisabb értékelése, és a szocialista országok megnövekedett tekintélye következtében megnyilvánult a készség a kapcsolatok rendezésére.” Amint a hivatalos közleményekből is kitűnik, a kormány és a Vatikán között szeptember 15-én, kötött megállapodás úgy rendezte a szóban forgó kérdéseket, ahogyan az a protestáns egyházak közötti egyezmények szellemének is megfelel. Megnyílt a Vatikáni Zsinat harmadik ülésszaka * s megnyitó beszédében VI. Pál pápa újra állást foglalt a keresztyén egység mellett. egyhazunk mostani Országos Esperesi Értekezletén dr. Vető Lajos püspök részletesen foglalkozott a római katolicizmus ökumenikus törekvéseivel, s a vatikáni zsinattal is. Idevonatkozólag a következőket mondotta: „A vatikáni zsinatról, a római katolikus ökumenikus tevékenységről azt szeretném elmondani elsősorban, amit az idevonatkozó legületékesebb nem katolikus egyházi gyűlésen, az Egyházak Világtanácsa Hit- és Alkotmány nevű bizottságának a dániai gyűlésén tapasztaltain. Ami a pápai enciklikát illeti, olyanok Is, akik egyébként nagyon tudnak lelkesedni a Vatikán megmozdulásáért, kijelentették: nein helyes az, hogy a pápa úgy beszél a többi keresztyénekkel való ökumenikus tárgyalásokról, hogy azok kollokviumok. Ti. a protestáns és orthodox egyházi terminológia idevonatkozólag a dialógus szót használja. A kollokvium szót pedig úgy értik nyugaton is, mint ahogyan az egyetemeken szokás érteni, hogy ti. a professzor kollok- váltatja, vizsgáztatja a diákját. Ezt se a protestánsok, se az orthodoxok nem vállalják. Ellenben helyeslik a dialógust, a párbeszédet, tehát hogy mint egyenrangú felek tárgyaljanak Rómával az egység kérdésében. Érdekes az is, amit a keresztyén egységmozgalom jelenlegi reális kilátásaira vonatkozólag megfigyeltem. Az ökumenikus mozgalom egyik kiváló munkáló] ától hallottam a következőket: Ha jól szemügyre vesszük a mostani helyzetet, az egyházi egység- törekvések szempontjából, akkor nem kevés optimizmussal azt kell mondanunk, hogy az „sokat ígérő káosz”. A XXIII. János pápa által a róm. kát. egyházban megindított ökumenikus mozgalom, s az orthodox egyházak túlnyomó többségének az Egyházak Világtanácsába való belépése következtében megélénkültek az egyház egységére vonatkozó reménységek. Viszont most kezd felülkerekedni annak tudata, hogy az egyházak egysége elsősorban hitbeli, ún. eszehatológiai fogalom. HOGY RÓMA AZ EGYSÉG ÜGYÉBEN hogyan gondolkodik, tudjuk. Mi, magyar protestánsok különösképpen is érzékenyek vagyunk aziránt, amit Róma mond. S mi eddig nem tudtunk többet kihallani abból, amit a Vatikán mondott, mint amit régóta tudunk, hogy ti. a nem-katolikusok egyszerűen olvadjanak be a katolicizmusba. Mindamellett szeretném hangsúlyozni, hogy azért valami olyan mozgolódás is észlelhető a katolicizmusban, amilyen történelme során még soha nem fordult elő. A katolicizmus most döbbent rá arra, hogy mennyit haladt az utóbbi évszázadban az emberiség és most igyekszik a mai helyzetbe beleilleszkedni, öröknek tartott értékeit menteni s belevinni a modern ember életébe. HOGY VILÁGOSÁN LÁSSUNK, mindig föl kell vetnünk a kérdést: milyen egységre törekszik Róma és mi célból szükséges neki az egység? Szűkebb körben főleg lutheránus tudósok az aarhusi gyűlésen is felvetették ezt a kérdést. Az a nézet jutott kifejezésre, hogy fő az egyház hitbeli egysége, az Apostoli Hitvallás szerinti egység. Az egyházi élet külsőségeinek, szervezetének, tanításainak az egyformasága nem lényeges és keresztülvihetetlen. BIBLIAI ÉS EVANGÉLIUMI, de tapasztalati szempontból is a leghelyesebb tehát ma is a mi lutheri álláspontunkhoz ragaszkodni. Ma is ez a legiöőtállóbb. Ez azt jelenti, hogy mi hiszünk az egyház egységében. Nemcsai. úgy, hogy az egyház külső, látható egysége majd valamikor az idők teljességében meg fog valósulni. Hanem hisszük, hogy a Krisztus teste, amelyben benne vagyunk, mint megkeresztelkedettek, ma Is egy. Az egyház egysége tehát a hit számára mindig megvan. A lutheri álláspont az egyház egységéről evangéliumi, jó álláspont. A tapasztalat is azt mutatja, hogy ha az első lelkesedésen túl vannak a külső egységet megvalósítani akarók, akkor nagyon örülnének annak, ha az ő egyházaikban az egység olyan formában meglenne, mint ahogyan az megvan nálunk, Magyarországon. De a jelenvaló világban a különbözőségek megszüntetését akaró, szinte katonai szervezeti egységet létesíteni akaró törekvéseknek nem vagyunk hívei. Ellenben fontos az együttműködés jó célok érdekében, mindenekelőtt a háború ellen, a békéért s a haladásért. Igv kell néznünk a vatikáni zsinat most megnyílt harmadik ülésszakát. Szeretettel, türelemmel, imádsággal kell figyelnünk a katolikus egyház lázas megújulási törekvését, mely elsősorban a saját megújulását célozza. Ugyanakkor a saját értékeinkhez, amelyek most is különbek, mint a római katolicizmus értékei, még jobban, még hűségesebben kell ragaszkodnunk. „Megéri az LMK munka az áldozatot!” ISMÉT KEZDETÉT VESZI szeptemberben az egyházmegyei Lelkészi Munkaközösségek tevékenysége. Legközelebb Pécsett, szeptember 30-án három egyházmegye lelkészei (Bács- Kiskun, Tolna-Baranya, So- mogy-Zala) közösen tartják meg összejövetelüket és ennek keretében foglalkoznak a tavasszal tartott budapesti teológiai konferencia anyagával. Az előadásokat teológiai tanáraink tartják. Ebben az évben egy, esetleg két helyen kerül sor hasonló módon a teológiai konferencia megrendezésére — jelentette be. D, KÁLDY ZOLTÁN püspök az országos esperesi értekezleten. AZ ÉRTEKF.ZLET MÁSODIK NAPJÁN, szeptember 16-án, az egyházmegyék Lelkészi Munkaközösségeinek a tevékenységét értékelte a püspök referátumában s a további munka szempontjait vizsgálta. A TANULMÁNYI MUNKÁVAL KAPCSOLATBAN néhány hibára is felhívta a figyelmet. Több dolgozat csonka-toronyhoz hasonlít. Nagy bibliai és elvi alapvetés, de a konzekvencia ösztövér és általánosságokba foszlik. Néhol még mindig nem tisztázott a világi, politikai értelemben vett béke és a Krisztus békéje közötti összefüggés és különbözés, ugyanígy q. józan ész és az ige viszonya a döntések vonalán. Luthernek az Isten kétféle kormányzásáról szóló tanításában kellene elmélyednünk jobban, hogy mini a vietifta, mini a krisztnkra- ‘íkus számláiét rcrjolda-úságai- tól mentesüljünk. A vita lezárásánál DR PETŐ LAJOS püspök arra mutatott rá, hogy az egyház szolgálatának tartamára és mai keresztyén magatartásunkra vonatkozóan nemcsak lelkészeink között észlelhető az egyetértés, a konszenzus, hanem mindinkább érzékelhető a gyülekezetek tagjai között is. Az esperesek nevében KOREN EMIL pilspökhelyettes köszöntötte D. KÁLDY ZOLTÁN püspököt abból az alkalomból, hogy a pozsonyi evangélikus teológiai fakultás tiszteletbeli doktorátussal tüntette ki. b. KÜLÖNÖS DOLGOK Lk 5,17—26 Irásmagyarázat a Lutheránus Világszövetség Teológiai Bizottságának ülésén Pullach/München, 1964. augusztus 1. Itt valóban különös dolgok történnek: gyógyítás és bűn- bocsánat. Ha szemünk láttára történt volna, mi is hasonlóképpen mondanánk: „Különös dolgokat láttunk ma!” De nemcsak a dolgok maguk különösek. Különös, .tanulságos és utat mutató az is, ahogyan ezek a dolgok egymással kapcsolatba kerülnek. Sietve hozzák a bénát Jézushoz: testi segítésre szorul, meg kellene gyógyítani. Más esetben minden további nélkül segített Jézus, de most a bűnök bocsánatát adja. Ez különös! Mintha ezt akarná mondani: „Testvérem, az a lényeges, hogy tudj a megbocsátásról, hogy megbékülj Istennel és emberekkel. Ezért jöttem, és erre küldtem el egyházamat is.” De ezzel nincs vége a történetnek. Jézus mégis gyógyít! Az ember a testi bajt és segítséget sürgősebbnek, nagyobbnak és nehezebbnek érzi a megbocsátásnál. Jézus megfordítva látja: a bűnbocsánat a legsürgősebb, a legnagyobb, a legnehezebb. — ezért kellett a keresztre mennie! Jézus azonban segít testileg is — mégis vagy éppen ezért. Ez is különös, és nagyon megszívlelendő. Mert Jézus ugyanezt várja egyházától: hogy az embereknek ne csak bűneit, hanem terheit is együtt hordozzuk, végezzük a békéltető" evangéliumi szolgálatát, de n tagadjuk meg tőlük a szerető szolgálatát sem — hogy elhiggye nekünk a világ azok? a különös dolgokat is, hogy ( az Atyától jött, mert szere* a világot, és hatalma van arr? hogy bűnbocsánatot, életet és üdvösséget adjon. Prőhle Károly KIÁLLÍTÁS SALZBURGBAN Több mint 100 protestáns és katolikus művész 11 országból mutatja be művét a Jelenkor Keresztyén Művészete IV. biennáléján, a salzburgi dómban. A kiállítás az építészet', plasztika, festészet, grafika stb. művészeti ágakra terjed ki. * *
