Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1964-09-20 / 38. szám

Áz emberi közösségről Kölcsönös elhordozás A MEGOSZTOTT ÖRÖM | gyünk tapintatosak. Türelem kétszeres öröm, a megosztott és tapintat nélkül nincs em- u—1 ----- —• kéri együttélés. A kölcsönös bá nat fele akkora — szoktuk mondani. Ez a felismerés is igazolja a bibliai igazságot: nem jó az embernek egyedül lenni. Miért nehéz mégis sok­szor a közösségi élet? Miért nehéz együtt maradnia? Miért hasonlanak meg egymással a házastársak? Miért válnak el annyian? Miért unják meg egy­mást barátok s kerülnek szem­be egymással? Miért mérgezi meg sokszor a munkahely le­vegőjét az egymásrautalt mun­katársak rossz viszonya? Miért kerüljük egymást? Miért ér­zik pokolnak az együttélést gyakran olyan emberek, akik egykor az Éden boldogságát vélték egymásban megtalálni? Egy szóval felelhetünk a sok kérdésre: a teher miatt. Van a közösségi életnek egy olyan sa­játos terhe, amely előbb-utóbb nyilvánvalóvá lesz. Ez a teher nem kívülről nehezedik ránk, hanem belülről támad, azok­ból az emberekből, akik a kö­zösséget alkotják. Ez a teher maga az ember. Nagyon ter­hessé tudunk válni egymás számára. A tapasztalat azt mu­tatja, ha együttélő emberek — házastársak, barátok, munka­társak — el tudják hordozni egymást, akkor közösségük te­herbírása hallatlanul fokozó­dik. Ha nem tudják elhordoz- hi egymást, a legkisebb teher- próba alatt is csődöt monda­nak. A MESSZESÉG MEGSZÉ­PÍTI A MÁSIKÁT, bennün­ket is. Amikor közel kerülünk egymáshoz, kibújik a szög a zsákból. Lakva ismerjük meg egymást. Az udvariasság, jó modor sokat segíthet, de nem elegendő, nem pótolja a köl­csönös elhordozást. Félünk, el­fogy az erőnk, vagy a másiké. Lázadozunk a kölcsönös elhor- dozás feladata ellen. Miért nem olyanok az emberek kö­röttem, amilyeneknek őket lát­ni szeretném? Miért kell any- hyit szótlanul nyelnem? Ho­gyan lehetnek ilyen hálátla­nok, bizalmatlanok, irgalmat­lanok? Keserű szívvel nehezen hordozzuk, legfeljebb cipeljük egymást — egy darabig. Ami­kor már a düh és az indulat ragad el, nem vállaljuk, meg­tagadjuk, odavágjuk a terhet — a másik embert. Menekülni szeretnénk ezért a kölcsönös élhordozás kötelezettségétől. Egy olyan Robinson-szigetről álmodozunk, ahol a magunk világát élhetjük, nem kell al­kalmazkodnunk, terheket hor­doznunk, ugyanakkor a közös­ségi élet minden előnyében és áldásában részesedhetünk. Efe­lé az álom-sziget felé hol az érzelmeket kioltó felelőtlen •közöny, hol az önös könyör­telenség, hol a sértődött ma- gunkbafordulás önkínzó útján közeledünk. AZ EVANGÉLIUM SZAVA azonban, amelyet a keresztyén gyülekezet közösségében szó­laltat meg Isten, felráz az ilyen álmodozásokból. „Egymás ter­hét hordozzátok és úgy töltsé­tek be a Krisztus törvényét” — mondja Pál apostol (Gál. 6,2). Legyetek tehát türelem­mel egymás iránt. Néhány verssel később pedig arra fi­gyelmeztet, hogy ne terheljük túl a másikat. „Kiki a maga terhét hordozza.” Vagyis le­elhordozás nem más, mint a türelem és a tapintat szünte­len gyakorlása. Milyen tévedésbe esünk, ha éppen a keresztyén gyülekeze­tét képzeljük az emberi közös­ségek között olyan közösség­nek, ahol nem jelentenek az emberek egymás számára ter­het, ahol nem teszi türelmün­ket már semmi se próbára és a tapintat se kérdés. Nem Ro­binsonok szigete, inkább a köl­csönös elhordozás gyakorlóis­kolája a keresztyén gyüleke­zet. Minél erőteljesebben szól az evangélium szava, annál közelebb hozza egymáshoz azo­kat, akik befogadták. Ami ter­hessé teszi az egyik embert a másik számára, nem illan el itt mint a gőz. Lépten-nyomon jelen van. Egy. döntő változás történik azonban: nem látjuk többé kilátástalannak, remény­telennek a türelem és a tapin­tat gyakorlását, egymás kölcsö­nös elhordozását. EZT A FORDULATOT AZ EVANGÉLIUM TARTALMA idézi elő. Az evangélium tar­talma ugyanis maga Jézus Krisztus. Benne egy olyan em­bert ismerünk meg, aki nem azért jött közénk, hogy ter­hűnkre legyen. Nem azért jött, hogy sok minden terhűnk mel­lett még őt is hordozzuk — pl. az ő eszméit, világnézetét, val­lását. Erről szó sincs! — bár gyakran illetjük ilyen váddal és gyanúval. Ö inkább renge­teg szomorú tapasztalatot szer­zett arról, hogy milyen fárasz­tó és terhes együtt lenni, együtt élni emberekkel, hozzá­juk tartozni. Egy alkalommal hajóra szállt tanítványaival. Nyombein mély álomba zuhant. Vihar támadt. Villámlott, zengett az ég. Taj­tékzott a tenger. <3 aludt. Mé­lyen, ájultan, kimerültén. Mi­be fáradt ki? Előzőleg embe­rekkel foglalkozott. Meghall­gatta, tanította, gyógyította őket. Tapasztalatból tudja, mi­lyen fárasztók tudunk lenni. De ilyen körülmények között Sem iszonyodott meg az em­bertől. Közönyössé, gépiessé se vált. A megijedt, kétségekkel küzdő tanítványok szavára felébredt. Az emberi hang iránti érzékenysége bámulato­san ép maradt még a keresz­ten is. Tanítványai a vihar le- csendesítése után azon csodál­kozhattak, hogy Isten Fia eny- nyire emberi, ennyire közeli. Hogy nem életünket megter­helni jött közénk, hanem azért, hogy testvérünk legyen, hogy hordozza terhűnket. Feltáma­dása után még világosabban láthatták a Keresztelő János által kezdettől hangoztatott igazságot: Íme az Istennek Báránya, aki hordozza a világ bűneit. JÉZUS KRISZTUS LAT­HATATLAN JELENLÉTE, köztünk-léte, velünk-léte teszi sajátos közösséggé a keresz­tyén gyülekezetét. Rettenetes hely? — igen, mert nem dé­delgethetem ábrándjaimat ar­ról, hogy lehetséges és ember­séges az olyan élet, amely ki­kerüli egymás kölcsönös él- hordozását, Gyönyörűséges hely? — igen, mert a terhemet hordozó Jézus Krisztusban nyi­tott ajtóra találok. Rajta ke­resztül közeledhetem a másik­hoz. Éléttel és határozott tar­talommal tölti meg ezeket a fogalmakat a türelem, tapin­tat. Erőt kapok gyakorlásuk­hoz. A teher, amit hordozok, könnyű lesz, mert az ö terhe. Az iga, az önfegyelem, ame­lyet magamra vállalok, nem titáni erőlködés, hanem gyö­nyörűség, mert az ő igája. Rajta keresztül a valóságos emberhez, a türelemből élő, a tapintatra szoruló emberhez és nem valami ember-eszményhez jutok el. Az Ö törvényét töl­töm be, vagyis a szeretetet adom tovább. Türelmem nem lesz felvett póz, felelőtlensé­gem, közönyöm leplezője. Ta­pintatom 6e válik üres udva­riassággá, gyávaságom, ké­nyelmem takarójává. Mindket­tő a szeretet eszközévé lesz. Benczúr László ÁUEKSZÉJ PAPRTÁUKA ANGLIÁBAN Alekszej moszkvai pátriárka szeptember végén Angliába utazik. A Canterbury-i érsek, dr. Michael Ramsey hívta meg viszontlátogatásra, aki 1962 júliusában Moszkvában járt. A pátriárka londoni tartózko­dása idején az anglikán érsek londoni székhelyén, a Themze folyó partján fekvő Lambeth- palotában száll meg. Útjára el­kíséri többek között Nikodim metropolita, a moszkvai pat­riarchátus külügyi hivatalá­nak vezetője. ŰJ OLTÁR A HÁBORÚBAN LEROMBOLT VARSÖI TEM­PLOMBAN A varsói evangélikus Szent­háromság-templom új oltárát most szentelték fel több mint kétezer gyülekezeti tag jelen­létében. A második világhábo­rú. kezdetén lerombolt templo­mot már 1958-ban átadták rendeltetésének újjáépítve, de az oltár megújítására most ke rült sor. 5» í- $ KIS TÜKÖR Mai íeis tükrünkben a próféták fejedelmének, Esaiásnak arcát látjuk. Származásáról annyit tudunk, hogy Arnoc fia, egyebet szinte semmit. A főváros állandó lakója, több gyér­mék atyja. Négy király uralkodása alatt végzi prófétai szol­Oáidtat^ történetének válságos időszakára esik szolgálata. A válságos időszakban is a legérdekesebb az a pár év, a,mcly- ben Ezékiás király, izgató bennfentesek tanácsára, bízva^ a fáraó ígért segítségében, megtagadja Asszíriának az adok fize­tését. Szanheríb asszír király megtámadja az országot, a fáraó viszont semmiféle segítséget nem nyújt. Az idők Esaiást iga­zolják, aki ellenezte az Asszíriával való helyzet kiélezését. Ebben az időszakban volt Esaiás tekintélye a legnagyobb! A zsidó szent írók körében most is él az a hagyomány, amely szerint Esaiás próféta agg korában mártírhalált szen­vedett. . Egyedülálló, hatalmas művében sok ország dolgaival fog­lalkozott. Asszíria, Tírus, Sídon, Damaskus, Modb, Ammón története egyaránt szerepelnek művében. De leginkább Izráel sorsa érdekli! Mai kis tükrünkben a próféták fejedelmének azt a szol­gálatát akarjuk különösen is kiemelni, amelyről könyvének 7, 14, 9, 1, 11 részekben olvashatunk. Ezek a részek tartal­mazzák az eljövendő Messiásról szóló ígéreteket. Istenről úgy beszél, mint aki jóságos, irgalmas. Beszél ő Isten szentségé­ről is. Hálásak vagyunk különösen is az 53. fejezetért. Ez a feje­zet már az értünk szenvedett Megváltó képét hozza elénk. Ez a fejezet hitünket mélyíti! Ajánlatos tanulmányozni és elolvasni Máté 8. 17, Lukács 22, 37, Csel. 8, 32, Zcid. 9, 28 versekei. Fülöp Dezső Westergaard-Madses dán püspök egyházunk vendege Egyházunk meghívására szeptember 17—25-ig ha­zánkban tartózkodik W. Westergaard-Madsen, Koppen­hága püspöke és a dán evangélikus egyház vezető püs­pöke. A tervek szerint széles körben ismerkedik egy­házunk életével, budapesti és vidéki gyülekezeteinkkel, lelkészeinkkel, akadémiánkkal és egyéb intézményeink­kel. Különös érdeklődési területe az egyház diakóniája. Mint lelkész a dán belmisszióban működött, és hosszú időn át volt a dán belmissziói szövetség főtitkára. A Lutheránus Világszövetség Belmissziói Bizottságában 11 éven át töltötte be az elnöki tisztséget, s érdemes megemlítenünk, hogy ebben a minőségében is sokszor hangsúlyozta az egyháznak egyetemes szociális fele­lősségét. Személyében az ember ügye iránti megértés­sel keresetlen egyszerűség párosul, s ezért nemcsak saját lelkészei körében, hanem a Lutheránus Világszö­vetségben és az Egyházak Világtanácsában is tisztelet és megbecsülés veszi körül. Azzal az őszinte rokon- szenvvel fogadjuk őt, amelyet népünk érez a 4,5 mil­liós evangélikus dán nép iránt, és amelyet régtől fogva sok személyes kapcsolat táplál. Westergaard-Madsen 1960-ban lett vezető püspök, és már néhány hónap múlva szeretettel fogadta D. Káldy Zoltán püspököt egyházunk három tagú delegációja élén, azóta pedig tovább szélesedtek személyes kapcsolatai egyházunk­kal. Látogatása jelentős esemény, mert felújítja és el­mélyíti testvéri kapcsolatainkat a dán evangélikus egy­házzal. Prőhle Károly EGÉSZEN Márk 13, 41—14, Ebben a fcicsá szóban tömö­ren benne van, amit Jézus az özvegy asszony két filléréről szóló történetével mondott. 1. Egészen adni magunkat! Ez a legnehezebb dolgok közé tartozik az életben; illetve vagy nagyon könnyen megy, mert belülről hajt valami, vagy sehogy sem sikerül. Re- ményik Sándor egyik versében elmondja ids unokahúgának fejtörését. A kislány az irgal­mas samaritánus történetét ta­nulja, s nem akar fejébe férni a „felebarát” ismeretlen ■ szó. Édesanyja segítő kérdésére sem tud felelni, hogy ki az ő felebarátja. A sírásra görbülő gyermekszájat megszánja any­ja: „Hát mondd: felebarátod vagyok én?’’ A kislány szeme felragyog: „Te — Te egész ba­rátom vagy nékem!” A költő ennyi reflexiót fűz hozzá: „Egészen! Drága kicsi lá­nyom ... Én neked most csak azt kívánom ... : Aki neked barátod lesz, Barátod bármifé­leképpen: Az legyen nagyon, igazán, egészen!” Szeretni iga­zán csak egészen érdemes va­lakit. Az a boldog ember, aki­nek van egy-két olyan emberi kapcsolata, amelybe egészen bele tudja magát adni, legyen az gyermeke, házastársa, ba­rátja vagy más embertársa. Dolgozni is csak úgy érde­mes és akkor öröm, ha egé­szen bele tudják magunkat adni a feladatba. Az egri me­gyeháza régi kovácsoltvas ka­puján a virágszirmok és leve­lek mintha élnének — micso­da aprólékos, fárasztó munka lehetett! Mégis boldogság volt elkészülte a mesternek, mert bele adhatta minden tudását, szépérzékét, lelkesedését keze alkotásába. — A fejlődés ke­rekét nem lehet visszaforgatni, de a futószalag és az automa­tizálás korában Is meg kell ta­lálni, hogy jó értelemben „szenvedélyünkké” válhasson, amivel foglalkozunk, mert csak így öröm valamit ten­nünk: egészen! Fehér Klára mai írónő ké­szülő regényéből hozott részle­tet egyik napilap. Egy fárad­hatatlan, de ridegnek látszó orvosról szól, aki sokszor járt a tüdőgyulladással küzdő férj betegágyánál, de ismételten visszautasította a feleség által kínált csésze kávét. Míg egy este váratlanul az asztalra dobta a sztetoszkópot. Arca megváltozott. Most nem emlé­keztetett se szoborra, se gépre. A sporthíradók finisére emlé­keztetett. Arcán lihegő izga­lom, furcsa öröm. Elmúlt a veszély. A receptblokkjával és a töltőtollával játszott egy da­rabig, azután barátságosan el­mosolyodott: — Nem főzne most egy csésze kávét? Azt hiszem, orvosnak lenni csak így érdemes önmaga szá­mára is, mások számára is. És jó, ha mindnyájan találunk az életben olyan feladatot, terü­letet, ügyet, amely így egészen hatalmába tud vonni bennün­ket. 2. Egészen szeretni az Istent! Isten sok hívőnek csak félig Istene. Ennek a bibliai özvegy- asszonynak egészen az volt. Mutatta a teljes áldozata: mindenét odaadta. A szeretet fokmérője mindig az áldozni tudás azért, akit szeretünk. Is­tennel szemben is így van. — Mutatta „egész szeretetet” a teljes bizodalma is: szegénysé­gének egész kis vagyonkáját odaadta abban a hitben, hogy Isten gosdoekodik róla. Nem felelőtlenségre akar ezzel Jé­zus minket biztatni, hanem megmutatja: szeretni csak úgy lehet Istent, ha egészen, min­den fenntartás nélkül, szinte vakon bízunk is benne. 3. Isten is egészen adta magát. Amikor ez a kis jele­net lejátszódik, Jézus már a kereszthalál felé lépked. Az az özvegyasszony ugyan erről mit sem tudhatott. Mi azon­ban már mindkettőjüket lát­juk ebben a történetben, s fe­lénk nemcsak a hivő emberi példakép világít: „Egészen szeretni az Istent és egészen adni magunkat az életűn« ügyeiben!” —, hanem Jézus Krisztuson, Isten értünk meg­halt Fiának személyén keresz­tül szívünkbe sugárzik Isten egész szeretete, amellyel min­ket szeretett. Igen, Isten az ő Fiában egészen adta magát nekünk és értünk. így csillámlik most három­szorosan felénk az „egészen”. Nem félig, egészen! Veöreös Imre Az én hazam imádság házai Ján 2,13—32 VOLT IDŐ, amikor ez a bibliai szakasz nagy szerepet kapott az egyéni és társadalmi gondolkodás igazolásában. A német nácizmus idején ezekkel az igékkel akarták keresz­tyének bizonyítani, hogy Jézus nem a „szenvedő Szolga”, akiről Esaiás prófétáit, hanem a hős harcos, akinek tehát van helye a német ember életideáljai között. Árja vonásokat véltek fölfedezni Jézus alakjában és készítettek annak ide­jén olyan templomfreskót, amelyen Jézus szőke és kék szemű fiatalember, kezében a korbáccsal! Az igének és Jézusnak ilyen értelmezése már kalmárok házává teszi Isten házát és az egyházat. Hiszen Jézus éppen azért űzi ki a kereskedőket és pénzváltókat a templomból, mert elősegítették, hogy helyet kapjon a templomban, tehát az istentiszteletben és az egyházban, az emberi elgondolás és számítás Isten akaratával szemben. De ennél még többről van itt szó! AZ EGÉSZ AKKORI ISTENTISZTELET formáját teszi kérdésessé Jézus. Hiszen az évszázados gyakorlatban teljesen a fonákjára fordult Isten tiszteletének az iránya. Az ember hozza az áldozatot, az ajándékot Istennek. Az ember tesz valamit, hogy Isten is tegyen annak fejében. Kegyesnek minősítette magát, hogy „jutalmat kapjon” Istentől. Az akkori kegyesek nem, akartak üres kézzel lépni Isten színe elé. Meg-, töltötték tehát saját adományaikkal. Pedig csak egyvalaki tehette ezt meg: Isten Fia maga. Csak ő léphetett áldozatával Isten elé és kérhette, hogy ezért, az áldozatért kegyelmezzen meg az embernek és az egész világnak az Atya. Ez az értelme Jézus szavainak, amikor saját\ magára hivatkozik mint az igazi áldozatra és egyúttal Isten tiszteletének az igazi templomára. VAN ENNEK' A SZAKASZNAK vonatkozása a ma gyüle-. kezetere és egyházára? Hiszen ma már nem áldozatokkal es adományokkal lépünk Isten elé az istentiszteleten. De! Lélek­ben és igazságban imádjuk-e az Urat? Es etekintetben jobb hallgatnunk, mert nem vagyunk jobbak Jézus korának a ke-, gyeseinél és általában embereinél! Ma is nagy a veszély, hogyt emberi célokra használjuk föl az istentiszteletet. Meri mind-, annyiszor a kalmárság házává tesszük a templomot, vala-i hányszor előnyöket akarunk abból szerezni, ha azt hisszük* hogy bármit is adni tudunk Istennek és Neki viszonoznia kell azt. Amíg azt hisszük, hogy büszkék lehetünk vala­minkre: talán a kegyességünkre, talán arra, hogy keresztyé­nek vagyunk és bátor emberek vagyunk a hitvallásunkban és ellene állunk minden babonának, addig még -nem mondható helyesnek a mi istentiszteletünk sem. KALMÁROK HAZÁVÁ TESSZÜK ISTEN HÁZÁT, ha az emberi hiúság és gőg színhelye, ha az Isten igéjének tolmá­csaiként ragyogó gondolatainkat akarjuk ott mutogatni, ha- az egyházi zene szolgáiként művészi tudásunkat és érzékünket akarjuk ott „produkálni”, ha mint gyülekezeti tagok „jól retusált” alázattal bíráljuk az igehirdetést és produkáljuk kegyességünket! Vizsgálja meg magát az ember! Maga a min­dennapos keresztyén és gyülekezeti élet számtalan esetben „visszaélés” a keresztyénséggel és hitelrontása annak, hogy keresztyén egyház vagyunk! Ml LESZÜNK IGEN SOKSZOR AZOK, akiket kiűz Jézus az Isten házából! Mert mi szentségtelenítjük meg azt! Ezért a tanítványokhoz hasonlóan nekünk is meg kell látnunk, hogy Jézus ezzel a cselekedetével is nekünk szolgál: A saját elkép­zeléseinket akarja megszégyeníteni, bennünket megtisztítanit hogy az ő követségében alkalmas eszközeivé váljunk mű­vertek~ Dr. Pálfy Miklós Készül az új spanyol „protestáns-törvény’ A Vatikán és a spanyol ro­mai katolikus főpapság hozzá­járulását adta a spanyol kor­mányzat által kidolgozott, a protestánsokra vonatkozó új törvény tervezetéhez. Erre azért volt szükség, mert a spanyol kormány és a Vatikán között 1953-ban kötött egyez­mény szerint minden olyan spanyol törvényadói előkészü­letnél, amely vallási kisebb­ségek helyzetét érinti, a spa­nyol kormányzatnak előzete­sen ki kell kérnie a spanyol főpapság hozzájárulását. A törvénytervezet szövegét még nem hozták nyilvánosság­ra. Különböző híradások mégis arra utalnak, hogy a törvény könnyítéseket hoz a protestáns kisebbség sorsában. Ez a jelentés azt mutatja, hogy a spanyol protestánsok elnyomott helyzetén, amely évszázados elmaradottságot tükröz a vallásszabadság te­kintetében, mégis kénytelen enyhíteni a római katolikus egyház, mert nem tud tovább ellenállni az idők követelmé­nyének és az emberi szabad­ság általános feszítő erejének. A kezdeményezés mégsem a főpapságtól vagy a Vatikántól indult ki, hanem katolikus vi­lági embertől. Fernando Maria Castiella, spanyol miniszter is­mételten erőteljesen felvetette és szorgalmazta az elmúlt években a protestánsok hely­zetének új szabályozását. Nem­régiben egy olasz lapban inter­jú jelent meg, amelyben a mi­niszter az állam kötelességének jelentette ki, hogy minden vallásos közösségnek megadja a szabad vallásgyakorlatot a nyilvános lés a magánéletben. A miniszter közben hivatko­zott XXIII. János pápának „Pacem in Terris” (Békét a Földön) kezdetű enciklikájára. Ezek a híradások, sajnos, is­mét világossá teszik, hogy a római katolikus egyház még ma is fenntartaná a legerőtel­jesebb vallási felnyomást azok­ban az országokban, ahol több­ségben vannak, s e helyzet ja­vítása csak a kor nyomására, és akkor sem saját kezdemé­nyezésből történik. De ugyan­akkor megint nyilvánvalóvá vált, hogy XXIII. János pápa szava úttörő jelentőségű volt a római egyházban, amelynek sok jó következménye lehet, ha nem feledkeznek meg róla, vagy tudatosan nem térnek el tőle. „Isten Lelke nincs intézményekhez kötve” D. Wilhelm Niesel profesz- szor, akit a Református Vi­lágszövetség elnökévé válasz­tottak, a világszövetségi nagy­gyűlés záró úrvacsorái isten­tiszteletén igehirdetésében töb­bek között ezt mondta: „Isten Lelke nincs semmiféle egyhá­zi intézményhez kötve, sem a presbiteri egyházi rendszer­hez, sem Canterbury-hez (itt az anglikán egyházra célzott), _ sem Rómához (utalva a római j katolikus egyházra).” A 61 éves teológiai professzor an­nak idején mint Barth Károly tanítványa doktorált, Kálvin úrvacsorái tanáról készített tu­dományos munkájával. Vezető szerepet vitt a németországi Hitvalló Egyháznak a nemzeti- szocialista egyházpolitikával szemben tanúsított ellenállásá­ban. Évek óta a wuppertali teológiai főiskolán képezi a jövendő lelkésznemzedéket; Sajtónyilatkozatában kifejtet­te, hogy egyik fő célja a teo­lógiai munka előmozdítása a különböző református egyhá­zakban. Hozzáfűzte: ez a vonal azonban nem vezethet elvont­ságra, hanem inkább konkrét segítő megállapításokra a mai emberiség életében. EGYHAZAK NIGÉRIÁBAN A legközelebbi esztendő vé­géig a nyugat-afrikai Nigéria államban közös egyházzá zár­kóznak össze az anglikánok, methodisták és presbiteriánu- sok. Ebből az egyházi unióból Észak-Nigéria különböző okok miatt ideiglenesen még kima­rad.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents