Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1964-09-20 / 38. szám

MADÁCH IMRE i. Bölcsője Ebben ringott hát az élete. Az a szomorú, rövid, nagy élet. Az ember tragédiája 100 éve elhunyt költőjének, Madách Imrének élete. E fölött dúdolt néki altatót a szigorú anya. Majthényi Anna. S ebben a bölcsőben ringott sorban a többi Madách-gyerek: Mária, Anna... Károly és Pál. Most itt a bölcső a balassa­gyarmati Palóc Múzeum Ma- dách-szobájában. Aki elmegy mellette, meg-megringatja. Pe­dig tilos: múzeumi tárgy. Őrhalmi menyecske jön, kar­ján kisgyerek. Jellegzetes fő­kötője alól körülnéz, nincs-e a közelben teremőr. Aztán hirte­len beleteszi kicsinyét a Ma- dácb-bölcsőbe, ringat egyet rajta. Pillanat csak, s már megy is. Az ajtóból visszamo­solyog, tudja, hogy tilosat tett Rábiccentek, mintha cinkosok volnánk. Nézem a Madách-bölcsőt. Minden bölcső költészet és fo­galom. Ez külön is. Milyen kicsi! S mennyi minden in­dult belőle! Történelem és tragédia. A balassagyarmati múzeum­iján ring a Madách-bölcső. Alsósztregova felé suhan a kocsink. Ez a falu is Madách- bölcső, itt született. Szelídhaj- latú dombok közt, mintha Is­ten tenyerében volna ez a falu. Ezek a susogó erdők gyakran látták, sokat járt a nagy fák alatt. Föl-fölment a dombélre, messzenézett, csillant a víz dél felől a napon; akkor pattant a szívéből egyik korai verse: „Szőke Ipoly kicsi barna lá­nya ...” A régi Nógrád krónikása, Mocsáry Antal, 150 éve ezt írta Sztregováról: „Déltől, azaz Rárosmulyad falutól északnak menve, keskeny völgyön által szembetűnik, a vizsgáló utas­nak Alsósztregova, népes hely­ség, jeles kőépületekkel... Ezen helységtől veszi ama je­les régi és ezen vármegyében gyökeres sztregovai és kele- csényi Madách família a maga nevezetét...” Ma fejlődő, élénk szlovákiai falu. Dolná Sztrehova. Madách Imre nagyobbik bölcsője. „Olim Castellum” volt a régi Madách-kastély neve, oda tartunk. „Egykor vár”, s a fel­irat szerint már 1430-ban a Madáchok nemzetsége lakta. Az ős-Madách és Madách-ős, Radon de Oszlán léptei döng- tek itt II. Endre idején a 13. században. Fiam keresztneve „Madách” legyen, mondta Radon, s ké­sőbb ez lett a családi név. Rimay János — énekeit ma is énekeljük — szintén járt e boltívek alatt. Madách Krisz­tina volt az édesanyja. A 16. századnak ez a kitűnő embere sógorát, Madách Pétert az evangélikus hitre segítette. A Madáchok aztán századokon át hívek maradtak a reformáció­hoz. Különösen buzgó evangé­likus volt Péter ötödik ivadé­ka. János, a költő dédapja. Vallásos énekeket írt, például a Tranoscius 916., ma is éne­keit énekét. Aztán jött a nagy sztregovai tűz, 1758-ban minden leégett. Madách János mindent felépít­tetett, ebbe tönkrement és gondjaiba belehalt. Kis árvá­ját, Sándort, Migazzi váci püs­pök ügyes szimattal magához vette és római katolikussá ne­veltette. Unokája, a költő, már így született... ... Előttünk az evangélikus templom; szerves része a haj­dani várnak. Homlokán latin nyelvű felirat hirdette: Sztregovát, Kisfalut, Kisli- bercset, Kelecsént Luther szent tanításai jól át­járták. A templomban külön Ma- dách-pad, s az oltár alatt pi­hennek az evangélikus Ma- dách-ősök. Olim Castellum, hajdan vár, ez is Madách-bölcső. Petőfi után három héttel ebben szü­letett a Tragédia költője. Meg­hatva nézem a régi sztregovai keresztelési anyakönyvet: „Na­tus 1823 21. Januarii. Emeti­cus Madách...” De milyen érdekes: a római katolikus Madách Imre ke­resztapja az ottani-akkori evangélikus lelkész: Bukva György. * Balassagyarmaton 1858-ban, baráti körben azt kérdezte Madách Imre: „Mit szólnátok ahhoz, ha olyan drámát írnék, amelyben szerepel az Isten, az ördög, az ember, meg az egész világtörténelem?” Képtelenség — vélték a barátok. Madách megírta. Nemcsak legnagyobb művének, hanem közéleti pá­lyájának is Balassagyarmat a bölcsője. Tizenkilenc éves ko­rában már vármegyei aljegy­ző, tiszteletbeli főjegyző. Már Petőfi is megcsodálta S itt, Balassagyarmaton kö­szönti szép bronzszobra a Bu­dapest felől érkezőket, jobb kezével felfelé, bal kezével le­felé mutatva: „Ember, küzdj és bízva bízzál!” Miniatűr kicsi falu Balassa­gyarmat tőszomszédja, Cseszt- ve. Mátyás Ferenc néhány éve haragosan — akkor talán in­A tökéletesség útján D. Dr. Vető Lajos püspök látogatása Tésen KANYARGÓS ÜT VEZET a Bakonyon keresztül Tés felé. Kis falvakon suhanunk ke­resztül, mindenütt takaros rend, csak néhány ünneplőbe öltözött embert látni itt-ott. Vasárnap van. Hol a hegyek tetején, hol meg a völgyek mé­lyén vezet az út. Lassanként egyre jobban beérünk a Ba­kony belsejébe. A falvakban mindenütt hatalmas táblák köszöntik azokat, akik a föld mélyén fáradoznak az ország szenéért, villamosenergiájáért. A bányavidék falvai a bá­nyásznapot ünnepük, de együtt ünnépei velük az egész or­szág. Az ünneplés a köszönet szava! Még néhány kanyar, még néhány erős emelkedő, gyors lejtő, s máris Tésen vagyunk, ebben a 320 lelkes gyüleke­zetben. Szeptember 6-án ün­nepelte a gyülekezet templo­ma újjáépítésének és kibőví­tésének 100 éves évfordulóját. Az ünnepi alkalomra érkezett a gyülekezetbe D. dr. Vető La­jos püspök. A TEMPLOM ELŐTT a presbiterek serege feketéllik. Barcza Béla lelkész és Borbás Sándor felügyelő köszöntik a püspököt, egy pöttömnyi kis­lány virágcsokrot nyújt át. Még néhány perc és elkezdő­dik az ünnepi istentisztelet. Az oltári szolgálatot Halász Béla, a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye esperese végzi, majd D. dr. Vető Lajos püspök hirdeti Isten igéjét Máté 19, 16—26 alapján. Soha nem volt könnyű er­ről az igéről prédikálni — mondja a püspök —, nagyon közelről érint minden embert. Ebben az igében feltárul előt­tünk, hogy az ember miként haladhat a tökéletesség útján. A történetben szereplő ifjú úgy vélte, hogy elsősorban az er­kölcs útján kell keresnie Isten országát A tökéletesség követ­kező foka az, hogy az erkölcsi szépnek és jónak a látásáig jut el az ember. De főleg má­soktól várja él a törvény be­tartását. Jézus hamar lehűti a dicsekedő ifjút. Arról mond­Madách Imre bölcsője Balassagyarmat híres, ma is szép vármegyeházát. A fiatal Madách itt figyelgeti a dohos vármegyei bürokráciát, s ír ró­la éles tudósításokat. Itt szó­lal fel 21 éves korában a „ka­rok és rendek” ámulatára a vegyesházasságokba belerontó királyi leirat ellen, bátran, éle­sen. „Kegyetlen rezolúció ez” — mondja —, „mely a házi oltárt vásárpiaccá, a szülőket gyámolokból lélekvásáriókká aíacsonyitja, ezernyi viták ta­núivá téve a gyermekeket... Írassák meg Őfelségének fér­fiasán ez is” — fejezi be ke­mény szavait. 1861. március 12-én itt mondja el „Politikai hitvallomás”-át a szabadság­ról, egyenlőségről, testvériség­ről. Felcsattan a taps, ahogy végzi; „Luther Márton világ- történelmi szavaival: nem te­hettem másképp, Isten engem úgy segéljen, Ámen.” Itt vá­lasztják meg egyhangú lelke­sedéssel képviselőnek, innen indul ellenzéki programmal az országgyűlésre. Itt, a várme­gyeház nagytermében látja meg a megyebálon Fráter Er­zsit, leendő feleségét. dokolt volt — azt írta. hogy Csesztvén csak annyit tudtak Madách Imréről: „nagy valaki lehetett, mert a téeszt is róla nevezték el, meg még a pálin­kafőző is a nevét viseli”. Ma mór jobban tudja Cseszt- ve, ki volt Madách Imre. Hogy a nagy hárs alatt nagy gondo­latokat hordozott az a magas homlok. Itt volt boldog kilenc évig. míg tartott házasélete 1845-től 54-ig. Itt születtek gyermekei. Itt rejtegetett 48-as honvéde­ket, ezért vitték innen börtön­be Bécs pribékjei, s ide tér vissza fogságából — temetni családi boldogságát. Cseresznyevirágos kis nóg­rádi Csesztve: Madách Imre rövid családi boldogságának és súlyos, keserű csalódásának bölcsője. * Nógrádi képcsarnok címen epigrammákat ír két barátjá­val. Magukat sem kímélve, évődő humorral, olykor éles gúnnyal szerkesztik ki Nógrád jellegzetes alakjit. Például: EGY PAPRA Ki mondja, hogy nem vagy jó pásztor, felőled? Hisz’ szalmán tartod a nyájt, s mégis jól fejed. Madách Imre nemcsak föld­rajzilag volt nógrádi. Lelküle- tileg is az volt. Zárkózott, mint a körülölelt, csöndes nógrádi völgyek, szemlélődő, mint a ka­nyargó utak errefelé. Legna­gyobb müvét, a Tragédiát is nem — Petőfi, Vörösmarty, Arany tollán jól pallérozott — országos irodalmi nyelven írta, hanem a zárt, különleges, vi­dékies nógrádi nyelven. De ma épp ez a darabosság jelenti a Tragédia egyik nagy nyelvi ér­tékét: nemes páthoszát, gyö­nyörű zordonságait. Megyeszerte sok barátja volt, gyakran látogatták egymást. Szontágh Pál — először neki olvasta föl Madách a Tragé­diát — Sréter János és Horác, Veres Pálék. Madách tele volt Nógráddal és Nógrád tele van Madách- csal. Termelőszövetkezetek és mozik, művelődési házak és utcák, kis tanyák és múzeu­mok őrzik a nevét. Bölcsője az egész megye. „A haza dísze vagy te már, nem csak Nógrádé” — írja néki barátja, Nagy Iván, 1861 őszén. Ennek az évnek a ta­vaszán vitte fel Budapestre nagy szorongással Az ember tragédiájának 150 oldalas kéz­iratát. Arany János kezén az­tán elindult a nagy mű az or­szágos hírnév útján. Ma is jár­ja ezt az utat. Iskolákban ta­nulják, színházakban adják, számtalan kiadásban olvassák, közmondássá lett szállóigéit mondogatják az emberek. „Madách tér, végállomás” — mondja a 60-as kalauza. Le­szállók, s ahogy nézegetem fő­városunk lüktető forgalmát a sztregovai remete nevét viselő téren, ismét eszembe jut: „Nem csak Nógrád, a haza dí­sze vagy te márl" A londoni British Museum könyvtárjegyzékében nézelőd­tünk. Szemem ráesett Az em­ber tragédiájának angol nyel­vű fordítására. Csodálkozásom­ra ezt mondja angol bai'átom: Nekünk van Sekszpirünk, is­merjük Gőthét is, de számon- tartjuk a ti Madách Imréte­ket is.” Tartsuk számon mi is, hogy húsznál több fordításban be­járta már a világ színházait, iskoláit, otthonait. A Béke-Világtanács pedig az idei évfordulón világszerte megemlékezésre ajánlotta Ma­dách Imrét és művét. S ez a legnagyobb, amit róla mondhatunk: Madách Imre al­kotása egyetemes, nagy emberi összefüggésekre utal. Az em­beriség közös nagy kultúrbol- csője ringatta életre nagy mű­ve eszméjét, s amit a nagy em­beri közösségtől így kapott, al­kotásában visszaadta kamatos­tól. Mert Az ember tragédiája világméretűén átfogja az egész történelmet, múltat-jövőt s mind az egész emberiséget. Szabó József flz igazi emberség keresése A Lutheránus Világszövetség Teológiai Bizottságának ülése A Lutheránus Világszövetség Teológiai Bizottsága az 1963. évi helsinki világgyűlésen történt újraválasztása után a München melletti Pullachban július 29-től augusztus 3-ig tartotta első ülését. A bizottság nyolc tagja közül jelen volt Juva helsinki finn professzor, mint elnök, Carlson és Quanbeck amerikai, Dahl oslói norvég, Trillhaas göttingeni német professzorok, vala­mint egyházunk részéről Prőhle Károly professzor. Vendégként több ország professzora és lelkésze, va­lamint a genfi központ vezető munkatársai is részt vették az ülésen. Juva elnök mindjárt megnyitó beszédében megütötte azt az alaphangot, amely az ülés egészére jellemző volt: az őszinte törekvés a mai ember problémáinak megértésére és végiggondolására teológiai szempontból. „Ma megváltozott világban élünk”, — mondta, és a teológiának számolnia kell ezzel az egyházi hagyomá­nyok tiszteletbentartása mellett. A Teológiai Bizottság azt a feladatot kapta a helsinki világgyűléstől, hogy szövegezze meg véglegesen a világ­gyűlésen a megigazulásról készült 75. számú dokumen­tumot. A bizottság gondos mérlegelés alapján megálla­pította, hogy ez a sokat vitatott dokumentum nem te­kinthető a lutheránus egyházak hitvallásszerű állás- foglalásának a megigazulás kérdésében, hanem egy­szerűen a helsinki megbeszélések összefoglalása. Ezért a bizottság a dokumentum eredeti tartalmának érin­tetlenül hagyásával javított a megfogalmazásán. Viszont a dokumentumhoz fűzött elöljáró beszédben felhívta a figyelmet a nyitva maradt kérdésekre és a jogos ellen­vetésekre. A dokumentum ebben a formában további ösztönzést ad annak megvitatására, hogy a megigazu­lásról szóló reformátori tanítás hogyan hirdethető a mai világban. A helsinki világgyűlés a teológiai bizottság feladatává tette azt is, hogy a következő öt éven át „Az igazi em­berség keresése és Krisztus uralma” összefoglaló címen etikai irányban folytassa munkáját. A bizottság ezért először két előadást hallgatott meg. Plessner volt göt­tingeni professzor távollétében felolvasott előadása ar­ról számolt be, amit a mai tudományos fejlődéstan mond az emberről. Lögstrup aarhusi dán professzor pedig „Az igazi emberség keresése” címen kitűnő elem­zést adott arról a nihilizmusról, amely a nyugati mű­vészetben, filozófiában jelentkezik, és amely az emberi létet végső fokon értelmetlennek látja. Majd a bizott­ság tagjai egyenként ismertették azt a teológiai mun­kát, amely saját egyházukban az ember emberségének problémájával segítheti a köyetkező években. Ennek kapcsán Prőhle Károly referátumában szólt egyhá­zunk ügyeiről. A bizottság alapos tanácskozás után elhatározta, hogy a következő években a helsinki világgyűléstől kapott téma keretében foglalkozik az Isten kétféle uralmáról szóló lutheri tanítással, az egyház, a népiség és a világ­vallások kérdésével, valamint a modern világ szekula- rizálódásának problémájával. Azzal a reménységgel tekintünk a Teológiai Bizott­ság következő években folytatandó munkájára, hogy tág teret és ösztönzést fog nyújtani az igazi emberséget kereső világ kérdéseinek megbeszélésére, megértésére és teológiai feldolgozására. $ jón le, amije van. Mert ami-, kor Isten országa és az öröks élet felé törekszünk, meg kell tanulnunk a lemondást. Erre a lemondásra figyelmeztet az oltáron és a templomtornyon levő kereszt is. Az a kereszt, amelyik óemberünk levetkőzé- sét, megöldöklését követeli. Ez sokszor szenvedéssel is jár, amit azután a bűnbánat, a bűnösség vállalása követ. Ez nem azt jelenti, hogy ezt, vagy azt a rosszat megtettem, vagy valamelyik parancsolatot nem teljesítettem, hanem, hogy mindazt a nyomorúságot, bajt, szenvedést, sorsot, ami ér, megérdemeltem, igazságosan, Isten ítéletének megfelelően, bűneim következményeképpen kaptam. Aki eljut idáig, annak feltárul Isten országa. „Látogatni jöttem — folytat­ta a püspök — és ilyenkor meg szoktam nézni a templomot, a parochiát, a temetőt és az anyakönyveket. Ez mind fon­tos, de még fontosabb tudni azt, hogy vannak-e itt keresz­tyének. Mert enélkül nincs ér­telme a templomnak, az egy­háznak, a harangnak, a torony­nak. Azért hirdetem Isten igé­jét, hogy akik már vele jár­nak, erősödjenek, mások pedig rálépjenek az örök élet és üd­vösség útjára. Emberi erőből lehetetlen ezen az úton járni, de Istennel mindez lehetséges. Hiszünk abban az Istenben, aki bennünket is keresztyé­nekké formál, s így eljutunk az örök életre.” A ZSÚFOLÁSIG MEGTELT TEMPLOM hívei nagy figye­lemmel hallgatták az igehirde­tést. Imádsággal, énekkel kö­nyörögtek és dicsérték Istent. Az igehirdetést a szentségek követték: a keresztség és az úrvacsora. A keresztség szent­ségét Barcza Béla, a gyüleke­zet lelkésze szolgáltatta ki egy kis gyermeknek, majd Harká­nyi László egyetemes főtitkár az úrvacsora szolgálatát látta el. A hívek szinte kivétel nél­kül az Űr asztalához járultak. Egyikük 'ostyát kapott, mási­kuk kenyeret, egyiküknek a lelkész adta a kelyhet, mási­kuk maga emelte ajkához. Evangélikusok és reformátusok örömmel és szeretettel együtt valósították meg az ünnepi al­kalmon az egy keresztyén anyaszentegyházat. Az istentiszteletet ünnepi közgyűlés követte, amelyen a gyülekezet köszöntötte püspö­két, s az egyházkerület püspö­ke üdvözölte az ünneplő gyüle­kezetét. A jubileumi • ünnepen részt vettek a környező gyü­lekezetek lelkészei, dr. Bányai Béla várpalotai és Jakab Mik­lós súri lelkész, nagy számú híveikkel együtt, Az istentisztelet és közgyű­lés után ünnepi ebéd volt. Ezen jelen voltak a község vezetői is, majd szívélyes beszélgetés folyt a püspök, a gyülekezet és a község vezetői között. HAMAR ELSZALADT A2Í IDŐ, s a jubileumi ünnepet vallásos est — melyen Halász Béla esperes szolgált — zárta le. Egy gyülekezet — amely már az ezerötszázas évek má­sodik felében a lutheri taní­tás szerint dicsérte Istent és járta útját — ismét lezárt száz esztendőt a maga történelmé­ben. Hány keresztelés, úrva­csoraosztás, igehirdetés és te­metés történt a gyülekezetben az azóta eltelt évszázadok, vagy akár csak az elmúlt száz észténő alatt, ki tudja?! Egy biztos: Isten kegyelme és sze- retete tartotta meg ezt a gyü­lekezetét is és táplálta a hívek hitét és szeretetét. Legyen ál­dott Isten ezért a kis gyüleke­zetért is! Harkányi László Néhány, közelmúltban meg­jelent könyvre hívjuk fel ked­ves olvasóink figyelmét. J. D. Salinger: ZABHEGYE­ZŐ (Európa Könyvkiadó, 1964). Egy amerikai kamasz három napját mondja el a szerző eb­ben a könyvében. Az elsősze­mélyben és az eredeti angol szövegben mindössze ötszáz szóban illetve fogalomban leírt könyvben megismerkedünk az­zal a nemzedékkel, amellyel mi felnőttek is sokat foglal­kozunk. Szabó Magda: A DANAIDA (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1964). Szabó Magda könyvét mindig nagy figyelemmel ve­szi kezébe az olvasó. Érdekes stílusa, mondanivalójának kor­KÖNYVESPOLC szerűsége, a női lelkek mély kutatója áll ebben a regényben is elénk. A címet a görög mon­davilágból veszi. A regény fő­hőse, Csándy Kataün egész élete meddő iparkodás, de ez az iparkodás sosem válik éle­tében győzelemmé. Annyira belefelejtkezik önmagába, hogy sorsa csak az elbukás, Csándy Katalin esetében szomorú ma- gárahagyatottság lehet. Bakó József: FÖLJEBB A KAPTAFÁNÁL (Magvető Könyvkiadó, 1964.) Bakó József neve nem ismeretlen olvasóink előtt. Lapunk nemrégen közöl­te egyik versét („Csak ennyi az egész”). Egyházunk fia voít, aki egy dunántúli cselédház­ban látta meg a napvilágot. Küzdelmes életének, hányatta­tásának és megpróbáltatásai­nak hű életrajza ez a könyv. Bakó maga is ezt írta könyvé­nek alcíméül: „Egy élet emlé­keiből.” Számunkra különösen is érdekes ez a könyv abból a szempontból, hogy a suszter­mesterséget folytató Bakó, aki már verseket írt, Kapi Béla püspök támogatásával Szom­bathelyen a nagy nyilvánosság előtt is elismerést nyert és gyűjtés indult meg verseinek a kiadására. Mindezt megtalál­juk ebben az életrajzi kötet­ben. Hals, Rembrandt, Vermeer („Én Múzeumom” 4. kötete). Á XVII. századi Hollandia fes­tői voltak. A polgári jólét és a spanyol hódítók uralma alól felszabadult ország a művelő­dés fontos központjává tette Hollandiát. A sok híres hol­land festő közül ez a kötet a három legismertebb és témáik­ban a legmélyebbre bányászó művészt mutatja be. A kötet­ben színes mellékletként meg­találjuk Hals Malle Babbe, Rembrandt Éjjeü őrjárat és Vermeer Levelet olvasó lány című műveit k. á.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents