Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1964-09-13 / 37. szám
Ä Keresztyén Béhe-Világgyüléstől — a gyülekezetekig Csak őszintén — Isten elé! Jeremiás 20,7—16. Mindig aktuális megvizsgálnunk: milyen a viszonyunk Istennel. Persze készen van erre a válaszunk. Többféle. Van kapcsolatom vele, mert az egyházhoz tariozom s ez — elég. Beszélgetek vele, mert imádkozom s ez — elég. Olvasom a Bibliát, méghozzá rendszeresen s ez — elég. Tiszáé . s tudom, hogy mit és hogyan illik vele beszélgetni. Mindez szép és jó, de azért figyeljük csak, mi van az igében. Panaszkodik az Istennek Jeremiás. Szinte szemrehányóan. Olyanokat mond Istennek, leplezetlenül, őszintén, aminek hallatára „jólnevelten” gondoljuk: de hát így azért mégsem lehet beszélni Istennel! Tudom, Atyám ő, de azért ami sok, az sok. Hol itt a tisztelet? Jeremiásnál azt látjuk, mintha ö ezeket nem tudná. Ami a szívében, az a száján. Tehernek érzi Isten szolgálatát? — megmondja Istennek! Szabadulni szeretne ebből a szolgálatból — nem titkolja el Isten előtt! Megfogadja, soha többé nem szólok az ő nevében, kiszakítom magam a kezéből — de ezt is Istennek mondja. Ügy érzi, Isten rávette őt valamire -s kesereg azon, amiért engedte, hogy rávegyék, legyőzzék — de ezt is Istennek panaszolja el. Istennek mondja el tehát mindazt, ami benne él. Ahogy mondani szoktuk, az Úrhoz visz; szívét, lelkét, egész életét. Igazan imádkozik. Olyan meg- rázóan őszintén tárja fel magát, amihez mi nem vagyunk hozzászokva. Ügy szólal meg, ahogyan mi nem merünk Istennel beszélni. Inkább a „szén oldalunkat” mutatjuk neki. Félünk az ilyen „jere- miási” őszinteségtől. Félünk attól, hogy ha ilyer. hangot használunk imáinkban, akkor menten lesújt az Isten. Pedig Mózes sem titkolta el Jeremiáshoz hasonló, rzéseit, gondolatait Isten elől. Illés, Jónás is voltak így. Mindezt Isten elénk adja. Táplál, tanít, nevel ezekkel is. Addig, amíg valakit csak éppen hogy ismerünk, a vele való beszélgetésünk megmarad az úgynevezett „illendőség” határain belül. De amint jobban megismerünk valakit s mind közelebb kerülünk egymáshoz, úgy változik beszédünk témája, hangja, modora. Mind többet és többet mondunk el neki. Mind nyíltabban, őszintébben tárjuk elé véleményünket, gondolatainkat, érzéseinket. Kinyílik előttük szívünk. Amikor pedig valakit teljes szíwol szeretünk és bizalmunkba fogadunk, az előtt ledől minden korlát. Ott állunk előtte teljesen őszintén, leplezetlenül. Mert szeretjük — azért odaadjuk neki magunkat, félelem nélkül. Mert bízunk benne — azért nem titkoljuk előtte azt, ami a szívünkben van. Azért, rhert nem tudunk nélküle élni — engedjük, hogy legyőzzön bennünket. Még akkor is, ha ezzel fel kell adnunk önmagunkat és át kell venni azt, ami a másiké. Velünk is ilyen viszonyt óhajt, sőt akar az Isten. Hogy olyan intim egységben legyünk vele, mint Jézus volt az Atyával. Van úgy, hogy ez teherként nehezedik ránk, mint Jeremiásra és másokra is. Mégsem tudott Jeremiás sem szabadulni, mert Isten szeretete fogvatartotta és ő is tökéletesen szerette Istent. Bízott benne, el nem hagyta őt. Ezért tudott Jeremiás is olyan nyíltan, őszintén, közvetlen természetességgel beszélni Istennel. — És mi? Ki merné azt állítani magáról, hogy nem volt olyan érzése, gondolata, mint Jeremiásnak? Mindezt őszintén vihetjük oda Istennek. Ahogy Jeremiás, Mózes és a többiek tusakod- tak Istennel, amikor neki mondták el kísértéseiket, elbukásaikat. Csak öntsünk eléje mindent imáinkban! Vagy talán nem erre biztat Urunk? Vagy talán nem úgv ismertük meg Jézusban Istent, mint Atyát, akihez teljes bizalommal járulhatunk, éppen azért, mert Jézus meghalt a kereszten? A Golgota óta, mi bűnösök új helyzetben állunk Isten előtt. Azért, mert a Golgota áldozata Isten felé irányuló ténv Kibékítette az Atyát velünk. így azután, ha Jézusban ismerjük meg az Istent, akkor olyan Atyának láthatjuk őt, hogy félelem, gátlás nélkül megyünk eléje, mint gyermekek szerető Atyjukhoz. Ezt teszi Jeremiás is. Ilyen az Iránta való őszinte, igaz szeretet, hit, bizalom. Boros Károly A finn evangélikus újság új vezetője A finn evangélikus egyház egyik legelterjedtebb lapja a Kotimaa. Félhivatalos hangadója a finn egyháznak, Ennek a nagy apparátussal működő lapnak az Irányításában most személyi változás következett be, ami minket nemcsak azért érdekel, mert a fim egyháznak olyan lapjáról van szó, amely a mi egyházunk eseményeiről is meg szokott emlékezni, hanem azért is, rr'rt a főszerkesztői székbe most Talvitie Simo János személyében olyan lelkész került, aki tanulmányainak egy részét Magyarországon végezte, háromszor járt hazánkban s egyházunk útját azóta is élénk figyelemmel kíséri. Talvitiét gyülekezeteinkben sok helyen ismerik és szeretettel emlékeznek reá. Az új főszerkesztő 36 éves. Cikkírói munkássága széles körű egyházi és világi lapokban egyaránt. A finn egyház egyik fiatal erősségének tartják. Tollából és szerkesztésében számos könyv jelent meg. Közöttük egy vastag tanulmány „Egyház és állam az Ökumenikus beszélgetésekben” címen s egy dolgozata az ökumenikus békemunkáról. Talvitie főszerkesztővé választása még Finnországban is friss és sokak számára meglepő hír volt, amikc- alkalmam volt vele beszélgetni. Az új főszerkesztő azzal a megnyugvással és biztonságérzéssel lép hivatalába, hogy olyan előd nyomába léphet, mint Lauha teológiai professzor, aki hat évi munkálkodás után tudományos feladatai miatt vonult vissza a Kotimaa éléről, és olyan munkatárs mellé léphet, mint Katajamäk; szerkesztő, aki rendkívüli szakértelemmel — s mi tegyük hozzá: magyar egyházunk ügyei iránt is nagy szeretettel és vi- lágo, látással — áll a szerkesztés munkájában. Talvitie a finn egyházi újság számára két feladatot ismer. A lap az egyház tolmácsa kell legyen a világban minden vonatkozásban. Hozzá kell szólnia politikai és társadalmi kérdésekhez is s azokban is hangot kell adnia az egyház állás- foglalásának. A másik feladat sajátosan finn: az egyházban működő irányzatoknak beszélgető fórumává kell lennie. A híd szerepét kell betöltenie, amely összeköti ezeket az irányzatokat. Az egyházunkkal való kapcsolat kérdésében Talvitie fő- szerkesztő utalt arra, hogy igen nagyra becsüli a háború előtt is megvolt kölcsönös találkozásokat és kialakult jó viszonyt, de az ő törekvése az, hogy az emlékek mellett egyre jobban kiépüljöh a mai magyar egyházzal a kapcsolat s ennek nem a harmincas évek romantikáján kell alapulnia, hanem a hatvanas évek egyházának törekvésein. Működését ebbe; a kérdésben a helyes információkon és tapasztalatokon kívánja kifejteni, Talvitie éppen abban A Lutheránus Világszövetség 1947, évi megalakulása óta első alkalommal ülésezett egyik bizottságával Csehszlovákiában. A múlt évben Helsinkiben újjáalakított „Istentisztelet és lelki élet”-bizottság aug. 5—10-ig tartotta tanácskozásait Bratislavában. A tanácskozásokat dr. Jan Mi- chalko professzor (Bratislava) vezette. A megnyitó istentisztelet után dr. Jan Chabada egyetemes püspök üdvözölte a bizottságot. Többek között ezeket mondta: „Keresztyének az egész világról tanulják egymást megismerni és egymással beszélgetni- Ebben a folyamatban teljes mértékben részt vesz hazánk két evangélikus egyháza is, a szlovákiai és a sziléziai. Megnyitjuk templomunk kapuit és szíveinket a számos külföldi vendégnek, hogy egymást jobban megismerjük, és arról tanácskozzunk, hogyan lehet hirdetni a mai világnak az isteni igazságot.” Chabada püspök megállapította: az a tény, hogy a bizottsá, ak dr. Mi- chalko dékán lett az elnöke, bizonysága annak, hogy az evangélikus világközvélemény elismeréssel és bizalommal van a szlovákiai evangélikus egyház életével és munkájával szemben. A tanácskozások során dr. Michalko megállapította, hogy a „lelki ember” nem különül el a világtól és ismeri annak kérdéseit. „Istentől az embertársaink őrizőiül rendeltettünk.” Dr. Helge Brattgard (Stockholm) azt fejtegette, hogy sok evangélikus keresztyén kegyességi élete tanácstalanságban van. Mióta sok evangélikus keresztyénnél ^ a nietista ébredés! kegyességi forma széttörött, az egyház az elé a kérdés elé került, hogy mi lépjen ennek helyébe. Dr. K. F. Müller (Hannover) hanglátja a finn egyházi sajtó felelősségét, hogy az olvasókat helyesen tájékoztassa. Az újságírónak reálisnak kell lennie — mondotta . s nem romantikusnak vagy idealistának. Bízunk abban, hogy ez a törekvése szorosabb kapcsolatot fog teremteni egyházi sajtónkban s egymás reális megismerésében egyre közelabb kerülünk egymáshoz. Koren Emil súlyozta, hogy istentisztelet és lelki élet összetartoznak. Alvin N. Rogness professzor (USA) gyakorlati kérdésekkel foglalkozott. A Nommensen- egyetem elnöke, dr. Andar Lumbantobing (Sumatra) saját egyházának, az indonéziai ba- tak-egyháznak agendája alapjár arról szólt, hogyan történik istentiszteleti formák ha- sonítása a bennszülött nép sajátosságaihoz. A bizottság tagjai és tanácsadói több szlovákiai istentisz- telen prédikáltak, vagy üdvözletüket adták át. A befejező nyilatkozatban, amelyet dr. Kurt Schmidt-Clausen, a Lutheránus Világszövetség főtitkára és dr. Jan Michalko bizottsági elnök írt alá, a konferencia résztvevői kifejezték mély örömüket és hálájukat a gyülekezetekkel való találkozásért, amelyekben tanúi lettek az istentiszteleti életnek. A CANTERBURY ÉRSEK béke-felhívása Dr. Michael Ramsey canterbury érsek felhívta az anglikán gyülekezeteket, hogy „oda- adóan imádkozzanak a békéért”. Rámutatott, hogy „hazánk szabadsága, amelyért oly sok ember adta életét, az egész világ szabadságától, békéjétől és rendjétől függ”. Felhívását a második világháború kitörésének 20. évfordulója alkalmából adta ki az érsek. Nem elég hálát adni a nagy felszabadulásért — mondotta —, hanem „imádkozni kell a nagyhatalmak közötti békéért, Ciprus békéjéért, Ázsia békéjéért, Afrika új államainak békességéért és nyugalmáért és a fajok közötti testvériség megvalósulásáért”. Ä Lutheránus Világszövetség bizottsági illése Bratislavában HARC AZ ÉHEZÉS ELLEN! Éhezés és gazdasági függetlenség latin-amerikai szemmel EMILIO CASTRO a prágai világgyüiésen „Éhezés és gazdasági függetlenség” címen tartott előadásában meggyőző erővel hívta fel a figyelmet arra a világméretű veszedelemre, amely az emberiség nagyobb részének éhezése következtében fenyegeti a világ békéjét. Az alig 37 éves metodista lelkész szavainak súlyt adott az a tény, hogy nemcsak elméletileg, hanem közvetlen tapasztalatból is jól ismeri a felvetett kérdést. Teológiai tanulmányait Argentínában és Bázelben végezte, azután misszionárius volt Bolíviában, majd lelkész Montevideóban, Uruguay fővárosában. Tanulmányi és előadói körúton bejárta Latin-Amerikát, beutazta Észak-Ame- rikát és legújabban a szocialista országokat, és több világkonferencián képviselte egyházát. A Prágai II. Keresztyén Béke-Világgyűlés képeiből. — Vogel professzor, Rasker professzor, Castro uruguay-i lelkész és Ondra főtitkár Belső ‘feszültség hatotta át prágai előadását. Emilio Castro keresztyén alapon, teológus módra akart beszélni, de az éhezés rettentő perspektívái mindig a világpolitika problémái, a gazdasági és társadalmi átalakulás kérdései felé sodorják. Mindjárt a bevezetésben ezekre az összefüggésekre utal: „Az emberiség kéthar- mada az emberhez méltó létminimum szintje alatt él, é& ez az állapot nem javul.” Ennek következtében egyes területeken olyan „robbanó anyag halmozódik”, amelynek veszélyessége vetekszik a fegyverkezés veszedelmével. Míg azonban a fegyverkezés veszedelmét ma már széles körben felismerték, addig az éhezés világproblémái még csak most kezdenek tudatosulni. „Azok, akik hiányt szenvedtek a táplálkozásban, feltételezték, hogy az éhezés éppen olyan természetes dolog, mint a halál. Viszont a gazdag országokban élő jól táplált emberek nem vettek tudomást az éhezés problémájának mint szociális bajnak a mélységéről és nagyságáról. Érezték, hogy az éhezés a szociális igazságtalanság állapotának jellemzője, ezért megpróbáltak hallgatni róla.” Szociális igazságtalanság jele az éhezés, de ez a szociális igazságtalanság Isten szándékával is ellenkezik: ez az előadás teológiai alapvetésének fő gondolata. „Isten a föld egyetlen Ura”, csért az embernek úgy kell sáfárkodnia a föld javaival, hogy minden ember élvezhesse munkája gyümölcsét. „Ha Isten a föld gazdagságának egyetlen Ura, ha az embernek, mint a gazdagság felelős sáfárának az emberiség javára kell használnia azt, akkor olyan rendszereket kell kitervelnünk, amelyek biztosítják az emberi méltóság megőrzését, és az egész emberiség életszínvonalának emelését.” Az éhezés okainak és következményeinek elemzése élesen világítja meg a kiáltó ellentétet a valóságos helyzet és Isten előbb leírt szándéka között. A rettenetes méretű éhezés és ínség közvetlen oka La- tin-Amerikában az, hogy az egyes országok gazdasági életét idegen érdekekből rendszerint egy-egy exportcikk termelésére állították be, és így a látszólagos politikai függetlenség ellenére is a gazdasági függőség helyzetében élnek. Ki vannak szolgáltatva annak hogy az exportált nyersanyagok árát a vevő, az Importált iparcikkek árát pedig az eladó szabja meg. Az éhezés következménye pedig pusztán biológiailag is órzéke’hető: az átlagos éleikor több országban a 35 évet sem éri el, és Latin-Amerikában 42 másodpercenként hal meg egy gyermek a mostoha körülmények miatt. kz anyagi kiszolgáltatottsággal együtt jár a kulturális elmaradottság is. A felnőtt lakosság nagy százaléka írástudatlan, és az iskolaköteles gyermekeknek alig fele jár ténylegesen iskolába. Hozzájárul még a népesség növeke-' dése is. A lakosságot a vidék már nem tudja eltartani, ezért a városokba húzódnak ahol viszont nő a nyomor és a bűnözés, Ezek a tények állnak a latin-amerikai belső forrongásokról szóló hírek mögött! Az éhezés következményei még beláthatatlanok: „Sohasem lehet tudni, mit tesznek az éhes emberek. De azt tudjuk, hogy aligha fognak belenyugodni az éhezésbe. Az a forradalom, amellyel világunknak komolyan kell számolnia, az éhezők forradalma, akik nem hajlandók az elmaradottság állapotában maradni, és nem akarják elnézni, hogy kiváltságos szomszédaik bőségben élnek. Az éhség harcokat támaszt egy-egy népen belül. Ezek pedig hamar növekedhetnek olyan nemzetközi konfliktussá, amely kiválthatja a világ nukleáris pusztulását.” A megoldás az előadó szerint az egész világ gazdasági rendjének olyan átalakulása, amelyben biztosítható a népek gazdasági függetlensége. A régi hamis nacionalizmussal szemben egészséges nemzeti szellemnek kell érvényesülnie; amely „elismeri a népek emberi méltóságát, és lehetővé teszi, hogy a fejlődő népek az egykori gyarmatosító hatalmakkal egyenrangú felekként tárgyalhassanak.” „Nemzetközi szolidaritásra van szükség az éhezés elleni harcban." De „az élelmiszer-küldemények nem oldják meg a problémát”; sőt morális hatásuk lealázó és káros. Technikai-tudományos alapon álló, átfogó gazdasági intézkedéseket kell végrehajtani. Például fel kell számolni a nyersanyagtermelés és nemzetközi árpolitika régi gyarmati rendszerét, hogy az elmaradt országok életlehetőséghez jussanak. Főként pedig nagy jelentőségű volna hlT~á fegyverkezésre szánt összegéinek csak egy töredékét Ts e- nemzetközi segélynyújtás céljaira fordítanák. A keresztyén felelősség és aktivitás felébresztése az éhezés elleni harcra: ez Entíüo Castro előadásának végső célja. Ennek érdekében szólaltatja meg a keresztyén etika bibliai alapjait, elemzi a gazdasági és társadalmi helyzetet, keresi az emberséges megoldás lehetőségeit. A társadalmi összefüggések elemzésénél nem jut el minden esetben addig a pontig, amelyet a szocialista országokban élő keresztyének természetesnek tartanak, de a társadalmi és gazdasági haladás kérdéseiben olyan messzemenő őszinte megértést tanúsít, amelynél többet Nyugaton élő keresztyéntől alig várhatnánk. Abban pedig teljesen egyetértünk vele, hogy a keresztyén embernek nem kell külön utakat keresnie a világban, hanem „a keresztyén ember részt vesz az éhezés elleni harcban, mint állampolgár, áld ismeri népét, és mint ember, áld törődik embertársa sorsával.” A Prágai II. Keresztyén Béke-Világgyülés képeiből. — Emilio Castro uruguay-i lelkész A 4 *
