Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1964-09-13 / 37. szám
KP. BERM. BP. 72. XXIX. ÉVFOLYAM, 37. SZÄM 1964. SZEPTEMBER 13. Ara: 1,40 forint Jó kedvvel, reménységgel! Mostanában sűrűn veszem kezembe a naptárt. Itt is ott is bejegyzek egy sort, vagy egy szót, — néha még kérdőjelet melléje. — Őszi presbiter ülésre készülünk. Ezen az ülésen beszéljük meg a gyülekezet vezetőivel a ránkköszöntött munkaévad (szeptembertől— júniusig) részletes programját. — Megbeszéljük először is a gyülekezeti élet „menetrendjét” az istentiszteletek, bibliaórák, áhítatok, szeretetvendég- ségek, esetleges ünnepségek időrendjét. Számbavesszük azokat az alkalmakat is, amelyek a gyülekezet határain túl történnek, de amikben mi is érdekelve vagyunk, egyházunk közéleti eseményeit, ökumenikus együttléteket stb. De nemcsak az időrendet Szükséges megbeszélnünk. Arról is szó kell hogy essék, mi legyen a belső célja, összefüggő témája ezeknek az alkalmaknak. Hová akarunk eljutni és hová akarjuk eljuttatni á gyülekezetét szolgálatainkkal. ' Nem kis jelentőségű az a kérdés sem, hogyan biztosítjuk gyülekezeti életünk zavartalanságát anyagi tekintetben. Az említett időszak, a polgári év vége, a zárszámadási hónapok és az új gazdasági év beindulásának ideje. Most kell erőteljesebb munkát végezni, hogy biztosítsuk az egyház fenntartásához szükségeseket. Végül a személyi kérdések. Mindenkinek a helyére kell állnia, hogy a gyülekezet előtt vállalt munkáját minél teljesebben betöltse. Itt-ott a múlt év tapasztalata alapján talán esetére is sor kerül. Az üres helyeket is be kell tölteni. Míg mindezt így átgondolom és feljegyzéseket teszek, sok mindenre gondolok. Az első talán sz: szeretnénk jobb munkát végezni ebben az évben, mint az elmúltban. Látom a gyengeségeket, mulasztásokat, hiányosságokat. Lesz-e érőm, lesz-e erőnk munkatársaimmal együtt, hogy leküzd- jük a nehézségeket? Luther szavai jutnak eszembe sekrestye-imádságából: Ha magamra maradok könnyen mindent elbonthatok. — Munkánkban is kegyelemre és a Szentlélek erejére szorulunk. Ha Ö nem áll mellettünk, hiába minden program-készítés. Egy másik kérdés: szívesen yégezzük-e a ránkváró szolgálatot? A szolgálat könnyen válhat teherré. Ezért vigyáznunk kell, hogy ne méretezzük túl a feladatokat. A kevés és a sok, a szükséges és a felesleges, a köteles és a lehetetlen között kell helyesen mérlegelnünk. Még így is fárasztóvá és megúnttá lehet a visszavisszatérő munkaciklus. Helyet kell biztosítani a pihenésnek is és törekedni kell a változatosságra. De legfőképpen azt a kérdést kell tisztáznunk, kinek és miért végezzük munkánkat. Tisztáznunk kell újra és újra magunk számára is, a gyülekezet előtt is, hogy tevékenységünk nem magánvállalkozás. Nem is a gyülekezet igényeinek kielégítése. Isten a gazdánk. Ö hívott el és ö állított szolgálatba mindannyiunkat, bármelyik posztján is álljunk a gyülekezetnek. Szolgálatunkat áthatja-e a hála az evangéliumért, Istennek a Krisztusban hozzánk hajlott szeretetéért. Jó kedvet munkánkhoz csak a Krisztusról szóló jó hír boldog befogadása és a továbbadás készsége adhat. Szeretjük-e azokat, akiknek szolgálunk? A gyülekezetei. Többnek látjuk-e őket egy-egy istentisztelet „közönségénél”, J egyházfenhtartó alanyoknál? — Meggondoltuk-e, hogy ez az embercsapat Krisztus vérén megváltott nyája? Ennek a gondozására, táplálásra rendelt benünket Ő maga vigyázókká. Szemünknek túl kell látnia a gyülekezet határain. A mi gyülekezetünk egy nagyobb egységnek a része, legközelebb a magyarországi evangélikus egyházé. S ez kettőt jelent. Egyrészt azt, hogy a mi gyülekezetünk életének és szolgálatainknak is bele kell igazodnia az egész életébe, tevékenységébe. Másrészt, hogy annak ami a gyülekezetben történik kihatása van népünk életére is. Mi is, testvéreink is népünk soraiban dolgozunk különböző helyeken. Magatartásunk, állásfoglalásaink, munkánk épí- tőleg járulhat ahhoz a fáradozáshoz, amely országunkban, a több kenyérért, haladásért, békés, megelégedett életünkért, szebb holnapunkért folyik. Szolgálatunk hozzájárul gyülekezeti tagjainknak a munkában, az élet kérdéseiben tanúsított magatartásának kialakításához. — Sőt azt is számba kell vennünk, hogy ma valami módon minden embernek beleszólása van az egész emberiség jövendő sorsába. Végül a sok gondolat közül még egy utolsó. Munkánkat reménységben végezhetjük. — Isten gondoskodik arról, hogy a hittel és jókedvvel végzett magvetés nyomán a vetés felnövekedjék. Kár lenne itt arra gondolnunk, hogy majd csak az ítéletben válik el, hogy a fundamentumra ki mit épített. Isten itt is, az elkövetkező időben is beérleli munkánk gyümölcsét megújult életekben, megvigasztalódott szívekben, gyülekezetünk tagjainak hűséges napi munkájában, felelős, békeszerető magatartásában. Lelkipásztor A keresztyén egység útja A Hit- és Egyházalkotmány Bizottság aarhusi gyűlése IMÁDKOZZUNK Ef 3,13—21 Atyánk, aki mindenek teremtője vagy, s akinek visszfénye tükröződik minden szülőn, kérünk Téged, tartsd oltalmadban az egész mindenséget, különösképpen is Földünket, az emberek lakóhelyét és az emberi élet színterét. Áldd meg az emberiséget felelős szülőkkel, akik gyermekeikben készítik a jövendőt. Őrizd meg a népeket minden természeti és történelmi katasztrófától. Add meg az elkövetkező nemzedékeknek, hogy továbbvihessék a ma élők minden nemes örökségét és megérhessék erőfeszítéseink eredményét. Külön is könyörgünk Hozzád, mennyei Atyánk, az anya- szentegyház tagjaiért. Add Szentlelkedet mindnyájunk szívébe, hogy higgyünk Jézus Krisztusban és megismerjük szereteted mérhetetlenségét. Tedd a Te hatalmas, kikutathatat- lanul mély és tág szeretetedet életünk alapjává, hogy meggyőződésünk, gondolkozásunk, érzéseink, szavaink és cselekvésünk abból fakadjon, amit Te tettél és teszel értünk. Ahogy Te szerettél és sze: etsz minket Jézus Krisztus által, az adjon nekünk szilárd alapot az életünkben a mindenkori belső békességre, megnyugvásra, reménységre, tájékozódásra 'és a szeretetre. Ámen, Dr. Vető Lajos püspök Egyházak Világtanácsa ama részt, mely az egyház egyse zik. Vető püspök a következő tájékoztatást a bizottság mun — Kik vettek részt ezen a gyűlésen? — Elsősorban a bizottság választott tagjai. Ilyenek 85-en voltunk. Körülbelül tízen voltunk püspöki tisztségben. A bizottság nagyrészt teológiai tanárokból és lelkészekből állott. Negyvennégy országból nyolcvannégy egyházat képviseltünk. Mindenféle keresztyén felekezet képviselve volt vagy hivatalosan, vagy megfigyelő útján. A római katolikus egyháznak is voltak hivatalos megfigyelői. Mind az öt világrész egyházai képviseltették magukat. Ott láttuk például Tomkins bristoli püspököt Angliából, Alexis tallini orosz orthodox érseket. Jelen volt az Egyházak Vlágtanácsa holland származású főtitkára, Dr. Visser’t Hooft, és helyettese a skót P. Rodger. A teológiai hírességek közül Skyds- gaard dán, Wingrén svéd, E. Schweitzer svájci, Minear new-haveni (USA), Bonino buenos-airesi, Dantine bécsi, Konidaris athéni, Gusevics belgrádi, Moyeda japán, Lampe angol, Smolik prágai, Vájta Vilmos strassburgi, Joest Winterhagan és Schlink német professzorok. A vendégekkel együtt a gyűlés résztvevőinek száma kb. százötven volt. — Főleg mivel foglalkozott a Hit- és Egyházalkotmány bizottság? — A bizottság ez alkalommal is elsőrendűen az egyházak egységének a kérdésével foglalkozott. Előadások hangzottak el olyan kérdésekről, amelyeknek a tisztázásától remélhető az egyházak közt levő ellentétek csökkenése. Ilyen mindenekelőtt a teremtésről és megváltásról szóló hittétel. Orthodox, anglikán és lutheránus részről hangzottak el erről a témáról előadások. A jelenlegi uniós tárgyalásokról is hangzottak el beszámolók. Különösen mély benyomást keltett az, ahogyan egy mada- gaszkári bennszülött lelkész ismertette azokat a körülményeket, amelyek az ottani egyházak közötti egység hiányát előidézték. Ugyanis egykor náluk a misszió ürügye alatt igyekeztek a gyarmatosítók tért hódítani ezen a távoli, nagy és termékeny szigeten, s brutális kegyetlenséggel igázták le és zsákmányolták ki az ottani népet. Most pedig meg vannak a különböző felekezetek aszerint, hogy milyen országból kerültek oda az akkori misszionáriusok. Ez a lelkésztestvérünk keserű szavakkal ecsetelte az akkori hittérítés és gyarmatosítás módszereit, mégis nagy alázatossággal sürgette a keresztyén egység létrehozását az ottani felekezetek között. A gyűlés érdeklődéssel hallgatta azokat a beszámolókat is, amelyeket az egyházi világszervezeteknek a II. Vatikáni Zsinaton jelenlevő képviselői mondottak el. Ezek a beszámolók nagy tapintattal ismertették a látottakat és hallottakat, de nem titkolták, hogy a vatikáni zsinat úgy az ő, mint más protestáns és orthodox résztvevőinek, sőt egyes katolikusoknak is a kezdeti váradalmait lehűtötte. Az egyik orthodox küldött beszámolójában megállapította, hogy a római egyház és a többi egyházak között még semhazaérkezett Dániából. Az bizottságának a gyűlésén vett gének a kérdésével foglalko- kérdéseinkre válaszolva adott kajáról. miféle közeledés nem történt és nyitva maradtak az olyan döntő kérdések, mint a pápa elsőségének és csalatkozhatat- lanságának a kérdése. — A legfontosabb feladat azonban a jövendő program kidolgozása volt. Én éppen annak az albizottságnak a munkájában vettem részt, amely ezzel a feladattal foglalkozott. Ebben az albizottságban állandóan jelen volt Dr. Visser’t Hooft, az Egyházak Világtanácsának lemondásban levő főtitkára és á bizottság tanulmányi titkára, Dr. L. Vischer. — Mik voltak a Hit- és Egyházalkotmány bizottság aarhusi gyűlésének a legfontosabb eredményei? — Az eredményeket nem valamiféle nyilatkozatokban kell keresnünk. Ez a bizottság nem hivatott nyilatkozatok kibocsátására. A különböző albizottságok és az egész gyűlés munkájának eredményeit jelentésekben , foglaltuk össze. Ezek a jelentések a jövendő tennivalók irányvonalait igyekeztek megszabni. Egy olyan kutatóintézetet kell ezek szerint létesíteni, amely az egyházak egységének a kérdéseit összegyűjti és igyekszik segítséget nyújtani azoknak az egyházaknak, amelyek az egyesülésről már tárgyalnak egymással. Hatalmas tanulmányi program körvonalai bontakoztak ki. A legfontosabb tanulmányi feladat az egyházi egység lényegének tisztázása. A további témák: 1. Krisztus, a Szentlélek és az egyházi szolgálat. 2. Az eucharisztia (úrvacsora), mint az egység szentsége. 3. A Szentlélek és az egyházi szervezet. A biblia helyes magyarázata és más történeti jellegű feladat is fontosnak látszott. Nagy erővel kapott hangsúlyt az a helyes reformátort Kftás, hogy az egyházak egysége mit sem ér a keresztyénség megújulása nélkül, az egyházak megújulását pedig az segíti elő, ha komolyan vesszük a valóságot, a világot, az emberiséget és a történelmet, amelyben élünk és szolgálunk. Különösen Dantine bécsi professzor, evangélikus hittestvérünk fejtette ki nagyszerű előadásában, hogy a mai keresztyén embernek szinte kozmikus távlatokban kell gondolkodnia. — Hogyan áll ma Püspök Űr véleménye szerint a keresztyén egység ügye? — Minél alaposabban foglalkoztunk a gyűlés keretén belül az egység kérdéseivel, minél jobban elmélyedtünk az egyes beszámolókba és előadásokba, annál inkább meg kellett szívlelnünk azokat a felszólalásokat, amelyek az egyház látható egységének az útjában álló emberfeletti nehézségekre figyelmeztettek. Ez protestáns és orthodox részről is gyakran megtörtént. Néhai XXIII. János pápa kezdeményezése és az orthodox egyházaknak az Egyházak Világtanácsába való belépése után úgy látszott, hogy közelebb jutottunk az egyházak egységének megvalósulásához. Most azonban kiderült, hogy annál többet másutt se igen tudnak egyhamar megvalósítani az egyházak együttműködése terén; mint ahogyan az idehaza, Magyarországon történik. Gondolok elsősorban a magyarországi protestáns egyházak ökumenikus tanácsára, melynek irányításával nagyon jól együtt tudunk munkálkodni közös feladataink megvalósításán. Gondolok arra is, hogy a magyar biblia fordítását és kiadását szintén együtt intézzük. Végül gondolok arra is, hogy még a nem protestáns egyházak képviselőivel is milyen jól együtt tudunk munkálkodni a béke védelmében és hazafias feladatainknak a megvalósításán. Az Aar- husban hallottak után az az érzésem, hogy sok országban nagyon boldogok lennének az egyházak és a keresztyének, ha ilyen szoros testvéri viszonyban élhetnének és munkálkodhatnának. Tehát csak megerősödtem abban a korábbi meggyőződésemben, amit mi nem egyszer hangsúlyoztunk már, hogy amikor a keresztyén egységet hisszük és valljuk, óvakodnunk kell attól, hogy rajongó ábrándok köny- nyelmű áldozataivá legyünk, akiknek az egyházak külső egysége fontosabb, mint a belső megújulás, az állandó reformáció. — Tudomásunk szerint ennek a gyűlésnek Ciprusban kellett volna lezajlania. Gondoltak-e az aarhusi gyűlésen a ciprusi népre történelmének ebben a válságos idejében? — Már korábban, gyűlésünket megelőzően az Egyházak Világtanácsának Végrehajtó Bizottsága pozitíve foglalkozott a ciprusi kérdéssel. Az aarhusi gyűlésen tartott istentiszteleteinken gyakran könyörögtünk a ciprusi népért és ügyének békés rendezéséért. A Hit- és Egyházalkotmány Bizottság választmánya pedig szeretettel küldte jókívánságait Makarios érseknek és a ciprusi népnek. A belső ember Az egyes ember ma sokkal többet és nagyobb felületen érintkezik a külső élettel, mint valamikor régen. Az élet üteme meggyorsult. Tanulunk, figyelünk a közlekedésre, a munka bonyolult ütemére, a gépekre, rádiót hallgatunk, észben tartjuk az árukat, értékeket és számokat, a sport- eseményeket. Vajon az életnek ebben az eleven ütemében van-e egy-egy csendes pillanatunk, amikor mindezt a sok benyomást elrendezzük, felkészülünk feladatainkra, amikor sokrétű életünket Isten mértéke alá állítjuk? A változatos gazdagságú világ tükröződik az emberi lélekben. Minden ember belül egy kis világegyetem. A nagy világnak, amely kint van, megfelel egy kis világ, amely bennünk van. A külső világot igyekszünk megszervezni. Rendet teremtünk a házunk táján, és azon fáradozunk, hogy igazságosság és rend legyen a nagy világban, népek, társadalmak és fajok között is. De vajon rend van-e a kis világban belül is? Belső világunk alkalmas-e arra, hogy a külső világban helyt álljon és betöltse szerepét? Ismerjük-e helyesen feladatunkat és felkészültünk-e rá? Ellenségesen állunk a világgal szemben, féltékenyen, védekező állásban, vagy barátsággal és segítőén? Az ember akkor alkalmazkodik az élethez és abban vállalt feladataihoz helyesen, ha nemcsak külsőleg, látszatra alkalmazkodik. Mélyen bent, egész emberi valónk legőszintébb mélyén, egyéniségünknek kell formálódni. Aki egyéniség, az lesz alkalmas a társas közösségre is. A mai vasárnap igéje erre a nagy erőt kínálja fel ehhez. Isten leikének és igéjének a csendjét. Isten lelke ebben a csendben eltölt szeretetének mélységével, áthat vele felüdít, megerősíti a „belső embert”, hogy túlcsordulva sokrétű emberi viszonyaimat egészen elárassza jóakaratával és elküld jön a szolgálatra. űzőn László Egyházi hangok Goldwater jelöléséről Már jelentettük, hogy Goldwater jelölése az Egyesült Államok elnöki tisztére, határozott ellentmondással találkozik egyházi körökben. Egyik legjelentősebb amerikai egyházi lapnak, továbbá Niemöller nyugatnémet egyházi elnöknek állásfoglalását közöltük legutóbbi számainkban. Az emberiség békéjét féltő egyházi aggodalom más megnyilatkozásokat is kiváltott. A British Weekly egyházi hetilap és a Londonban megjelenő metho- dista újság, a Recorder, egyaránt szót emelt ellene. Dr. John C. Benett, a New York-i Egyesült Teológiai Szeminárium elnöke kijelentette, hogy a szenátor szándékai majdnem mindennel ellentétben állnak, amit a mai protestáns és római katolikus szo- ciáletika tanít. Hozzáfűzte: „Goldwater követőiben nincsen megértés a világszéles szociális forradalom iránt... Nem fogják fel az atomháború veszélyét. Próbálják megakadályozni a társadalmi változásokat.” Dr. Robert W. Spike, a faji kérdésekkel foglalkozó egyházi bizottság elnöke az Egyesült Államokban, kifejezte azt a meggyőződését, hogy a szenátor állásfoglalása az új polgárjogi törvénnyel szemben „a néger állampolgárok megsértése”. A Párizsban megjelenő Reformé című jelentős egyházi hetilap is foglalkozott a kérdéssel, és Goldwater személyével szemben foglalt állást. Ezek a hangok mutatják az egyházi felelősségérzetet, amely sokakban megtalálható az emberiség mai helyzetének józan megítélése tekintetében. á
