Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1964-08-30 / 35. szám
KP BfiRM. BP. «. Szeptember kapujában NÉHÁNY NAP MÜLVA megnyílnak az iskolák kapui a ttiikok ezrei előtt. A nyári hónapokban megújult épületeket újra átveszik a kipihent diákok. Kitárják kapuikat az általános iskolák. A folyosókat birtok- bavevő sok-sok kisiskolás között ott lesznek azok is, akik az első napokban még félve húzódnak az őket elkísérő édesanyákhoz, édesapákhoz. Az ő számukra még ijesztőek ezek a folyosók, a lármásan és a viszontlátás örömétől egymáshoz rohan- Oászó gyereksereg, a széles termek azzal a sok paddal. Az új elsősöknek valami új kezdődik az életükben. Új, amelynek nagyságát és fontosságát ők még nem értik. Hiszen a tudásnak, ennek az életet szépítő, munkának értelmet adó hatalomnak a legalsó lépcsőjénél állnak. A tétovázó és sokszor köny- hyes szemű kicsinyeket azonban olyan nevelők, tanítónénik és tanítóbácsik fogadják, akik a múlt tanév tapasztalatait igyekeznek felhasználni, hogy még közelebb kerüljenek ezekhez a fiatal telkekhez. Mert olyan az ő munkájuk, mint a szobrász munkája. Kezükbe kerül a nemes anyag, az ember, akiben benne szunnyadnak a jó és rossz tulajdonságok, a tudás és a tudatlanság csírái. De az emberrel foglalkozó „szobrász” nem ívésővel alakítja és formálja, hozza felszínre a mélyben meghúzódó értékeket, hanem szívének melegségével, arcáról soha <el nem tűnő mosollyal és megértő gondoskodással. Ezek az ö szerszámai’. Nehéz munka és nemes hivatás. Es mindegyik munkájában benne rejlik a jövő nemzedékének tudása, becsülete és embersége. KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁINK tanulói már a tudásnak egy magasabb szintjén harcolnak. Mert harc a tanulás. Sok áldozattal ■jár és a kivívott győzelem mindig újabb és újabb sikerekre buzdítja fiataljaink sok ezres tömegét. Örömmel vesszük tudomásul, hogy mind több lesz a szak-középiskola, amely nemcsak a tudás útjára indítja el gyermekeinket, hanem olyan szakmát is ad fiataljaink kezébe, amelynek birtokában művelt szakmunkásként dolgoznak középiskolai tanulmányaik befejezése után gyárainkban. Nevelők és szülök szoros összefogása szükséges ahhoz, hogy a legforrongóbb életkorban élő fiataljaink ne csak jó tanulmányi eredményeket tudjanak felmutatni, hanem a tudással együtt fejlődjék emberségük, tiszteletük és munkaszeretetük is, amely nélkül senki sem lehet érdemes tagja a tudás birodalmának. Egyetemeinken, főiskoláinkban a legmagasabb fokú tudást szerzik meg a hallgatók. Elmélyült kutatás és jól átgondolt oktatás folyik ezekben az intézményeinkben. Fiatal műszaki vezetőink, a most felnövekedő értelmiségünk összetételében és hivatásérzet tekintetében hűen kifejezik azt a széleslátókörű előretekintést, amely jellemzi népünknek, társadalmunknak a célkitűzéseit. A tudomány szinte minden ága mélyül és gazdagodik ismeretekben. Az emberi elme mind több és több új ■felismeréssel gazdagodik SZEPTEMBER KAPUJÁBAN mi evangélikus keresztyének imádkozó szívvel tekintünk a munkakezdés nagy időszakára. Isten elé visszük a sok kis-iskolás napi munkáját, jókedvét és mosolyát. Hiszen az ő boldog és megelégedett mosolyukban a mi örömünk is ott fénylik. Hálát adunk Istennek, hogy ma fiatalok és idősek egyaránt részesülhetnek a tanulás lehetőségében és népünk műveltségi színvonala napról-napra emelkedhet. Sok áldást és sikert kívánunk a diákoknak, erőt és áldozatkész szívet a nevelőknek és sok-sok kitartást és segítőkészséget a mi részünkről, a szülők részéről, hogy mindazt, amit az iskola a nevelési tervében maga elé állít, azt hiány nélkül be is tudja tölteni. Mert ennek a sikere részben rajtunk_is áll, '‘rajtunk szülőkön. Karner Ágoston Gyermekek az iskola előtt Az élet szolgálatában JÉZUS AZ ÖVÉIT SZOLGÁLATRA rendelte. Alap- igénkben egyszerű, kijelentő mondatban állapítja meg: „Ti vagytok a földnek savai. . Ez azt jelenti, hogy a hivő ember és a világ között olyan a kapcsolat, mint a só és a tészta között. -Még szemléletesebben; mint a csipetnyi só és az egész nagy tészta közt. A világon uralkodni akaró, felfu- valkodott — idézőjelek közt mondom! — „hivöket” leszállítja az Űr a magas lóról a szerény szolgálatnak alázatos, de biblikus fokára. Jézus Krisztus nem ígérte azt az övéinek, hogy ők lesznek ma, vagy akár holnap az egész tészta, hanem azt parancsolta, hogy igenis legyenek már ma só, csak egy késhegynyi, csipetnyi só, amely ízt ád, jó, élvezhető ízt ád az egész tésztának. Pál apostol a Galériai levéd 5. fejezetének 9. versében így ír: „Kis kovász az egész tésztát megkeleszti.” Tehát, a kovászról is úgy szól az írás, mint a keresztyén élethivatásról, szolgálatról, melynek az a feladata, hogy átjárja, megkelessze, jobban élvezhetővé tegye az egész tésztát. És nem az, hogy megposhasz- sza, elrontsa! Az együtt imádkozás és az igére figyelés szent áhítatában mindannyiunkat megkérdez az egyház Ura: Vajon ízessé tettétek-e azt a magyar életet, amelynek tésztájába só gyanánt rendelteiéit benneteket?! Éreztettétek-e beszédeitekben, magatartástokban, tetteitekben, munkátokban, hűségte- ken, jóságtokon, egyeneslelkű- ségteken keresztül, az igazán hivő élet gazdag skálájú, hétköznapi Isten-dicséretével az evangélium jó ízét?! Hisz az evangéliomból; Isten embert mentő szeretetéből éiő, hivő életnek épp úgy láthatók ám a gyümölcsei, mint ahogy virítanak, az élet örömétől szinte mosolyognak a pirosló almák a fán, vagy ahogy látható az égő gyertya, vagy a messziről észrevehető, hegyen épített város. Pál apostol a már idézett levelében a Lélek által megújitoít élet gyümölcseit így sorolja elő: „...szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.” Bizonyára nem teljes a felsorolás; csak a legfontosabbakat fűzte egy csokorba. E gyümölcsök nélkül kiszikkadt, kopár, sőt rettenetes az élet. AVAGY KÖZÖMBÖSEK TUDNÁNK LENNI, például, a békesség szolgálatának a vonalán, amely isteni parancs, keresztyénségünk kritériuma, családunk, népünk, gyülekezetünk s az egész emberiség elemi létérdeke?! Még nem hegedtek be a legutóbbi háború fájó sebei. Ki kívánja azt a pusztítást, amelynek következtében körülbelül 35 millió ember halt meg és 12 millió rokkant maradt hátra még több millió gyászolóval, özveggyel és árvával?! Ugye, hogy szebb és igazabb szolgálat akkor az evangéliomnak békességet termő és teremtő erejével szolgálni, mint üszkös romok között a kötelességmulasztás lelkiismereti vádjával egyházi szolgálatot végezni? Ha akkor ... mi is élünk! Ha lesz, kinek szolgálni! Ha nem teljesedik be rajtunk Isten ítélete! De nehogy azt gondoljuk, hogy csak ilyen nagy sugarú körben, csak ilyen nagyvonalú szolgálatot vár tőlünk az Ür. Az evangélium jó ízét meg kell, hogy érezze körülöttünk a családunk, a szűkebb környezetünk, kicsi falunk és nagyobb közösségünk is. Meg kell, hogy érezzék nagyobb hűségünkből, becsületesebb munkánkból és jobb emberségünkből ... akár hivatalban, műhelyben, vagy gyárban, vagy akár kint a magyar rónán munkálkodunk is. De az is igaz, hogy az emberiség nagy kérdései előtt sem hunyhatunk szemet azzal, hogy* azt majd mások elintézik. Nem lehet mentségünk az sem, hogy mi úgyis kevesen vagyunk és így nem sokat osztunk, vagy szor- zunk az életben. Felemelő, ígéretes szolgálata van a csipetnyi kis sónak: át tudja járni az egész tésztát, élvezhetővé tudja tenni, jóízűvé a kenyeret. És ebben a szolgálatában, annak betöltésében van a csipetnyi sónak a megbecsülése is. Hiába tartozik a legegyszerűbb anyagok közé, mégis ízetlen nélküle az étel a legpom- pásabban megrakott ebédlők, asztalain csakúgy, mint ahogy élvezhetetlen annak híjával a mindennapi kenyerünk is. SÖVÄ KELL LENNÜNK! Ez pedig igen komoly hivatást jelent. Miért? Azért, mert aki ezt a hivatást be akarja tölteni, annak meg kell ismerkednie az áldozattal. Hiszen a szolgálat és az áldozat édes testvérek, úgy is mondhatjuk, hogy elválaszthatatlanul ikertestvérek. Egyszerre születnek. Szolgálni, ízt adni, a só is csak úgy tud, hogy ő maga feloldódik, láthatatlanná váló alázatosságban eltűnik az ételben. Feláldozza magát. Ez a só-szolgálat, a keresztyén hivő élet, amely nem tűri az önzést, önérdek keresését, hanem szolgálatba állítja az embert testestől-lel- kestől... teljességgel. Nem lehet csak félig, vagy majdnem keresztyénnek lenni. Nem le- (Folytatás a 3. oldalon) 800 ÉVES JUBILEUM UPPSALÄBAN A nyár elején, június 12— 14-e között ünnepelték meg nagyszabású nemzeti és ökumenikus ünnep keretében a svédországi egyházszervezet létrejöttének 800 éves jubileumát. önálló egyházi szervezethez a svéd keresztyének az upp- salai érsekség felállításával jutottak. A reformáció nem idézett elő szakadást a svéd egyházban. A megújhodás az egész egyházat áthatotta s azt maguk a püspökök is szorgalmazták. A püspökök sora töretlenül folytatódott. Külsőségek, istentiszteleti rend tekintetében sok evangéliummal nem ellenkező hagyományt őriztek meg az egyház középkori életéből. A jubileumi ünnepségen számos vendég jelent meg a külföldi egyházak képviseletében. Az anglikán egyházat maga a canterbury érsek képviselte. Az Egyházak Világtanácsa nevében dr. Visser’t Hooft főtitkár mondott üdvözletét. Részt vett az ünnepségeken és beszédet mondott a 82 éves svéd király is. Hangoztatta a svéd egyház ökumenikus felelősségét és behatóan méltatta Söderblom Náthán volt uppsalai érsek munkásságának kiemelkedő jelentőségét. Ö hívta össze 1925- ben Stockholmban az első ökumenikus konferenciát. Dr. Gunnar Hultgren érsek, aki a svéd érsekek sorában a hatvanötödik, I. Kor. 3,21—23. alapján prédikált. Igehirdetésében foglalkozott a svéd egyház előtt álló mai feladatokkal, így a svéd állam és egyház viszonyának új rendezése kényes kérdésével is. Többek között ezt mondta: „Egyházunk ma nem áll kevésbé nehéz feladat előtt, mint 800 éve. Nem a továbbépítés feladata vár egyszerűen ránk ma. Letagadhatatlan tény a mi időnkben, hogy a keresztyén hit és a keresztyén erkölcs népünk körében megerő- telenedett. Mindez nyilvánvalóvá teszi, hogy munkánkat alapjaiban kell megújítani. . Olyan helyzetbe kerültünk, amelyben az állam és az egyház hagyományos viszonya is kérdésessé vált. Az egyházunkra váró feladatot azonban szemünk előtt kell tartanunk. Már is nyilvánvaló, hogy ez a feladat az egyház életének szíve közepe felé összpontosítja figyelmünket, új odaadásra, munkavállalásra, alkotó tevékenységre serkenthet. Feladatunk megoldását megnehezítik azonban az egyház jövő útja felől kialakult nézeteltérések.” Hultgren érsek szavai is azt bizonyítják, hogy az útkeresés elkerülhetetlenné vált valamennyi európai egyházban. IMÁDKOZZUNK Gál 5,16—24 Hálát adunk Neked, Szentlélek Isten, hogy nem vagyunk kiszolgáltatva a magunk bűnös emberségének, testünkből és lelkűnkből jövő indulatoknak, hanem Te is átjársz minket, gondolatainkat, érzéseinket, akaratunkat, még tudatalatti lelkivilágunkat is. Cseiekszed ezt az igéd által, akár templomban halljuk, akár emlékezésünk veti fel lelkűnkben, akár mások bizonyságtételéből merítjük beszélgetés vagy olvasás közben. Megvalljuk előtted, hogy vétkes énünktől nem tudunk szabadulni halálunk órájáig. Azért kérünk, munkáld bennünk Jézus Krisztus váltsághalálába, Mennyei Atyánk megbocsátó sze- retetébe vetett hitet, hogy kétségbe ne. essünk. És munkáld bennünk, kérünk, amire magunktól nem vagyunk képesek: a szeretetet az emberek iránt, az örömöt az élet bármilyen körülményei közepette, a békességet Istenünkkel, egymással és szívünkben, a béketűrést terheink alatt és másokkal szemben, szívességet a hétköznapi érintkezéseinkben, jóságot minden ember iránt, hűséget, a szeretet állandóságát emberi kapcsolatainkban, szelídséget bosszúságaink és felháborodásaink ellenére, mértékletességet az élet élvezeteiben. Add meg. Szentlélek Űrisíen, mindezeket a keresztyéneknek széles e világon, hogy mindegyikünk lehessen saját népében, lakóhelyén, földrészén az emberi közösségek építője, és derűs, áldott, szolgáló élet részese. Jézus Krisztusért kérünk, hallgasd meg imádságainkat! aki az Atyával és Veled él, s uralkodik mindörökké. Amen. A Lélek szava Ha megkérdeznénk cgyhá* zútiknak azokat a tagjait, akik szívesen beszélnek arról, hogy a mai ember, vagy a mai Sia» talság nem él lelki életet» mondják meg pontosan: mit értenek azon, hogy „lelki”, azt hiszem sokan zavarba jönne» nek. Mások elmosódó feleletet adnának, vagy megelégedne» nek külsőséges válasszal. Az is kitűnne, hogy sok emberben él még a lelkinek és testinek egy olyan képzete, amely szerint az előbbi valami égi szikra, lé» gies anyag, amely az emberben él: a test pedig minden rossz gyűjtőfogalma. Lelki tehát az» ami elvonatkoztat a közönsé» ges, a testi és földi dolgoktól; távoli, ünnepélyes, esetleg misztikus. Ez a felfogás azonban nem felel meg a szentírás tanítása» nak. A mai vasárnap éppen arról üzen, hogy mit jelent Lé» lek szerint járni. Igéi hallata» ra végképp félre kell tennünk a lélekről és a testről alkotott minden efféle elvont okosko» dást. A mai vasárnap evangéliuma ugyanis egy lelki egyensúlyát vesztett beteg ember meggyógyííásáról, a levélbeli ige pedig az ellenségeskedés, féltékenység, házasságtörés, tobzódás stb. leküzdéséről szól. A betegséget, házassági válságot, iszákosságot stb. azonban csak akkor lehet leküzdeni, hogy ha foglalkozunk velük. Isten lelke tehát nem von el és nem vonatkoztat el a világtól, hanem bele küld és eligazít benne. A keresztyén ember hitének alapja, hogy Isten kezéből veszi az egész életet és az egész világot. A biblia az egész teremtettség- ről mondja — az erkölcsi romlástól eltekintve —: „látta Isten, hogy az jó!” A szentírás mindig megbecsülte Isten földi ajándékait: a házasságot, a gyermekáldást, a föld termését, a békességet, a barátságot, az emberi közösség örömeit és áldásait. Az elbukás, a bűn, az önző, romboló hatalomra törő akarat megrontja Istennek ezt a világát, de Isten mégis az életet menti és akarja és megváltó szereteté- vel fordul az elesett világ felé is és erre indítja az ő gyermekeit. Változatlanul áldásának ígérete van az igaz életen és munkán. Lélek szerint járni tehát annyi, mint életünk mindennapi kérdéseiben keresni Isten életet eligazító igaz és tökéletes akaratát. Egyéni, önző akarat helyett keresni az egyetemes akaratot, rosszindulat helyett az élet építését, csüggedés helyett a hitet, a bűn helyett a tisztaságot, ahogy arra az élet Fejedelme, az örök Szeretet törvényében és evangéliumában indít. Ehhez és nem a világból való meneküléshez adja Isten az ő lelkét. É * g A
