Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1964-08-23 / 34. szám

Az emberi közösségről

Evangélikusok Izlandon

IVT agányos ember abszolút értelemben nincsen. Mindnyájan emberi közösségek tagjai vagyunk. Még a legelszigeteltebben élni akaró ember sem tudja kivonni magát a „forgalomból”. Aristoteles görög bölcselő a Krisztus előtti 4. században már így fogalmazta meg ezt az igazságot: az ember természet szerint társas lény. Ma is így látjuk: család veszi körül, munkatársak között dolgozik, szomszédai vannak, átéli a barátságot, társaságba jár, utcája, faluja, városa sok-sok emberrel hozza egysze: i vagy ismétlődő közelségbe. Elvontan úgy mondjuk ezt, hogy társadalomban él. Hozzátartozik valamilyen néphez, és életét valóságos s eltépnetetlen szálak fűzik az emberiséghez.

Az őt körülvevő, egyre szélesebb párhuzamos körökben, a különböző emberi közösségekben fut az élete a születéstől a halálig. Ha pedig ez így van, jó tudatosítania maga előtt ezt a tényt, és valamiképpen úgy belehelyezkednie ezekbe a „körökbe”, hogy kölcsönösen egymás javára legyenek: a közösség és az egyén.

Néha megfeledkezünk arról, iogy az emberi közösségek is egyénekből tevődnek össze. Ha filmhíradóban, vagy képes újságban elénk kerül olyan felvétel, amely emberek nagyobb csoportját ábrázolja — sportesemény nézőterét, vagy világvárosi utca emberforgatagát —, mi csak tömeget látunk. Pedig érdekes lenne végigfuttatni tekintetünket

egyenként ezeken az arcokon, s elgondolnunk, hogy ez mind egy-egy különálló, csak egyszer élő ember, ..Ilinek éppen úgy megvannak a saját egyéni vágyai, örömei, munkája, bajai, mint nekünk —, csak messziről nézve elmosódik arca, élete a többiek között. Ezért jelentősek a kisemberekről szóló riportok, mert ilyenkor az egyéni körvonalak élessé válnak, s máséval ösz- sze nem téveszthető portrét mutatnak. A Földön az emberi közösségek tagjai — a leg- távoüabbiaké és a legnagyobb tömeget képviselőké is — megkülönböztethető arcélek, egyéni emberek.

IT ét összetartozó igazság világosodik meg előttünk: 1. Az emberi közösségek h bennük élő emberektől nyerik vonásaikat. Egy család vagy egy munkahely képe azon fordul meg, milyenek a tagjai. Az a kérdés persze megválaszolhatatlan, hogy egy-egy emberi közösség tagjai összességének háiy százaléka tudja rányomni bélyegét az egészre, mert ez nem mennyiségi, hanem minőségi feladat. Annyi bizonyos, hogy minden emberi közösségnek döntő érdeke: tagjai között minél több legyen a megfelelő ember, aki annak a közösségnek javára tud lenni. Így esik hangsúly az emberi közösség felől nézve is az egyénre, annak jellemére, meggyőződésére, lelkivilágára és egyéni cselekvésére. Különb emberek nélkül nem lehet különb a közösség. Olyan személyekre van szükség az emberi közösségekben, akik emberségük telj s kibontakozásával és egyéniségük sajátosságával alkotó tagjai tudnak lenni a közösségnek.

A fordítottja is igaz: 2. Az emberi közösségek formálják az egyéneket. A körülöttünk élő emberek nem maradnak reánk hatás nélkül. De nemcsak mint egyesek bocsátanak ki magukból jó vagy rossz hatásokat, hanem a közösség egészéből, a közösség életéből árad valami racionálisan alig megfogható, de valóságos hatás. Néha szokták ezt nevezni „közszellemnek”. Máskor — és ez jobb kifejezés — a „közösség nevelő erejének” mondják. Azt értjük ezen, amikor nem egyszerűen az egyének, hanem a közösség nevel, a közösségben való benneélés alakítja az egyéneket. A német Fendt teológiai professzor katechetikájában „funkcionális nevelésnek” jelöli, amikor nem egyéni pedagógiai módszerekkel és teljesítménnyel, nem egy személyiség varázsával megy végbe a nevelés, hanem nem-akartan, nem-tudot- tan, nem-megállapítnatóan a közösség együttélésből áradnak szét szinte automatikus nevelő erők.

Két egyszerű példával világíthatom meg ezt az igazságot. Amikor valaki rossz társaságba kerül, anélkül, hogy ott bárki „nevelni” kezdené, pusztán a társaságban töltött órái, délutánjai vagy estéi magával hozza jellemének rossz irányú változását. Ugyanígy, ha egy iskolai tanuló „jó osztályba” kerül, ez a körülmény már maga felér egv jó pedagógussal, mert az osztályban való benneélés révén önkéntelenül is egy csomó jó hatást vesz fel a diák. Ezek apró példák, de nagy méretben a társadalomnak is van „funkcionális nevelése”.

Egyén és közösség tehát feltételezik egymást. Ha valaki nem bontakozik ki teljes értékű emberré, az emberi közösségnek sem lehet hasznos, építő tagja. Viszont roppant jelentőségű az egyén életében a közösség alakító hatása. Az egyéniség és a közösség gondolatát nem szabad egymással szembe állítanunk, mert csak önálló egyéniségek, szabad személyiségek teremthetnek igazi emberi közösségeket, s igazi egyéniségek aligha nőhetnek ki a közösség éltető ereje nélkül.

IVT ilyen tartalékaink van1 x nak a keresztyén hitben, amelyből indítást és erőt meríthetünk az emberi közösségekben folyó életünkhöz? — erről indítunk most sorozatot ezzel az írással lapunkban. Szeretnénk megmutatni azokat a hitbeli felismeréseket, amelyek az egyes emberi közösségekben segítenek minket a helytállásra. Keressük azokat a szempontokat, amelyeket a keresztyén ember Isten igéjéből kap a közösségi élethez.

Nem azzal a kizárólagossági igénnyel tesszük ezt, mintha csak a hivő keresztyén lehetne közösségalkotó elem. Isten az emberi közösségeket az egyház határán t\ is megáldja egész emberekkel. Azt sem mondjuk, hogy az Isten igéjéből származó, a következő cikkekben sorra kerülő indítások és erők csak a keresztyének tulajdona lehet. A keresztyén hitből fakadó közösségalakító vonások több porton találkoznak az általános emberi felismerésekkel. Inkább az a célunk, hogy az egyes hívőnek Isten tanácsát és biztatását, sőt segítségét közvetítsük emberi kapcsolataiban. Az Istennél rendelkezésünkre álló erőforrást szeretnénk megnyitni, hogy minél több önálló keresztyén egyéniség legyen az emberi közösségek építője.

Veöreös Imre

A Lutheránus Világszövetség Végrehajtó Bizottsága augusztus 31—szeptember 5-ig Izland fővárosában, Rejkja- vikban tartja meg ez évi rendes ülését. Ezzel kapcsolatban szeretnénk megismertetni olvasóinkkal ennek a kis szigetországnak evangélikus egyházát.

Izland szigetének területe valamivel nagyobb, mint hazánk, ellenben lakosainak száma mindössze 170 000 — any- nyi mint Miskolcé. Ezeknek is majd a fele a fővárosban, Rejkjavikban lakik. Ennek a gyér lakosságnak az az oka, hogy a szigetország területének legnagyobb része megmű- velhetetlen gleccser (jégmező) vagy kősivatag. A lakosság fő jövedelmi forrása a halászat s a települések jórészt a tengerparton vannak. Vasút nincsen a szigeten; azelőtt a híres izlandi póniló volt a fő közlekedési eszköz, ma inkább az autó és a repülőgép. Izland az északi sarkkör közvetlen közelében fekszik, mégis éghajlata elég enyhe, a Golf-áram miatt. A sok meleg forrás — a szökőforrások, a gejzírek — vizében télen is vígan füröd- nek s a meleg vízzel fűtött melegházakban egész évben

terem a friss zöldség, paradicsom.

Izland sokáig Norvégiához tartozott, 1380-tól kezdve pedig dán birtok volt — 1944 óta önálló köztársaság. — Lakossága körülbelül akkor vette fel a keresztyénséget, amikor a magyarok. Amikor pedig Dánia csatlakozott a reformációhoz, Izland is evangélikussá lett. Lakossága ma is 97 százalékban evangélikus. A többi 3 százalék ádventista, római katolikus, pünkösdista és felekezet nélküli. 288 gyülekezetét 106 lelkész gondozza egy püspök és két helyettes püspök vezetésével. Vagyis egy lelkésznek több gyülekezetét is kell gondoznia, ami az ország nagy kiterjedése miatt nem kis feladat. A lelkészutánpótlásról a főváros egyetemének teológiai kara gondoskodik. A városokban 5— 6000 lelkes gyülekezetek is vannak, az ország gyéren lakott belső területein 300 lelkesek is akadntak. A nagy távolságok miatt a lelkészek nem minden gyülekezetbe jutnak el minden vasárnap; ezért elterjedtek a házi istentiszteletek, ahol a családfő olvassa fel a prédikációt, valamely

Napok óta egy emberrel foglalkozom. Egy emberrel, aki már hónapok óta halott. Nevét sem tudom, sosem ismertem. Talán még véletlenül sem találkoztam vele. Mindössze annyit tudok róla, hogy hatvanöt éves volt, amikor egy februári estén meghalt és valamelyik budai gyárban dolgozott, mint nyugdíjas. Ennyi mindaz, amit erről az emberről tudok. Azt sem tudom, hogy özvegy volt-e már, vagy pedig az asszonnyal együtt tengették életüket, keresve az alkonyban néhány napsütéses napot. Majdnem semmit nem tudok róla és mégis napok óta nem hagy pihenni ennek az embernek a sorsa.

Sorsa? — kérdezhetné valaki, hiszen már hónapok óta halott ez az én emberem. Én mégis azt mondom, hogy a sorsa. Talán a sírjára kellene néhány szál virágot kivinnem? De vajon a kegyelet ilyenkor elégséges-e? Hiszen egy ember,

— s talán nagyon is sok ember —, sorsáról van itt szó. És ezt nem lehet itt vagy ott elintézni azzal, hogy virágot viszünk valaki sírjára.

De nem szövöm tovább a gondolatokat, hanem elárulom, hogy mi történt ezzel az öreg nyugdíjassal egy téli reggelen, az egyik pesti utcán. Munkába igyekezett, — talán utolsó napja volt hátra, hogy aztán néhány napig valóban élvezhesse a megérdemelt nyugdíj csendes óráit, amikor egy autó felkanyarodott a járdára — mondhatjuk, hogy műszaki hiba miatt, bár ez már az öreg számára nem mond semmit —, és az ott bandukoló öreget a fekete határ odanyomta a falhoz. Nem volt súlyos a sérülés — látszólag. Mégis néhány hetes gondos kórházi ápolás után az öreg nem a józsefyárosi kis lakásba tért haza, hanem a Köztemető egyik rideg parcellájának lett a lakója.

Mondhatja valaki, hogy ilyen eset egy világvárosban természetesen előfordulhat és nem jelent nagyobb szenzációt. Valóban. A statisztikai adatok mindezt fényesen bizonyítják. De az én emberem sorsa azonban tovább szövődik és már túlnő az egyszerű gázolás iskolai példáján. Az történt ugyanis, hogy a gázoló,

— aki „civilben” hivatásos gépkocsivezető —, azzal védekezett, hogy végeredményben egy idős emberről van szó. Amikor én beszéltem vele, — mert jó ismerősöm, még azt is mondta, hogy végeredményben ő nem érdemel semmi büntetést, mert csak egy öreg embert gázolt el, aki előbb-utóbb úgyis meghalt volna és különben is egy nyugdíjjal kevesebbet kell az államnak folyósítani.

Még szerencse, hogy a bíróság nem ennyire „emberséges” és nem védi ennyire az „állam kincstárát”. Természetesen a gázoló „közgazdász” elnyerte büntetését. Jogosan.

prédikációs kötetből. — Aa utóbbi évtizedekben a nagyobb helységek lakossága hirtelen megnövekedett s így sok új lelkészi állást kellett szervezni. 1940-ben még csak két lelkésze volt a fővárosnak, ma 9 van. A lakosság megnövekedésével függ össze, hogy jelenleg 20 épülő templom van az országban. — Az egyház kormányzásában a püspök segítségére van 21 dékán (esperes); akik egy-egy körzetet vezetnek. A gyülekezetek ügyeit gyülekezeti tanácsok intézik, amelyek tagjait a közgyűlések választják. — A zsinat évente tart ülést a püspök elnökletével. A zsinat elé egy 15 tagú testület készíti elő a javaslatokat.

Az izlandi egyháznak sok

gondot okoz a spiritizmus. Ez a veszedelmes tévelygés a múlt század folyamán ütötte fel a fejét Izlandban. Leküzdése azonban csak idő kérdése. Az evangélium edősebb, mint a babonás vélekedések bilincse. A messze észak kicsiny evangélikus egyháza bátran forgatja az ige fegyverét. Megérdemli testvéri együttérzésünket és szeretetünket.

G. Gy.

Ennek a gépkocsivezetőnek a morálján, erkölcsén gondolkodtam az elmúlt napokban sokat, de úgy, hogy közben magam elé képzeltem azt, akiről ilyen véleménye volt: öreg, felesleges. Tudom, hogy az ilyen magatartás szélsőséges és ritka. De van. Ha nem is ebben a fokozatban, de enyhébben. Például, amikor az életben való előbbrejutásit nem a képességeinkre bízzuk, hanem a könyökünkre. Amikor sokszor a körülöttünk élő embereket feleslegeseknek tartjuk s csak egy fontos személyiség létezik és ez Én vagyok. Nem mondjuk, mert nem szeretünk erősen fogalmazni, de érezzük, hogy az otthonainkban velünk együttélő öregek, akik talán már maguk körül sem tudnak rendet tartani: fölöslegesek.

Társadalmunk intézményesen megoldja ezt a kérdést; Számára nincs fölösleges ember. Senkit sem vet ki azért; mert öreg vagy éppen beteg. A munkás kéz számára éppen olyan drága, mint az, amelyik a munkától lett reszketővé. A tisztességes nyugdíj és az ingyenes gyógyászati ellátás mind fényes bizonyítékai ennek.

De nem így látja ezt minden ember, amit igazol a fent említett gépkocsivezető magatartása. Senki sem nyugtathatja meg a lelkét, vagy mondjuk így, a lelkiismeretét azzal; hogy ő pótolhatatlan és az a másik, aki miatta kerül hátrányos helyzetbe, életkörülménybe, az felesleges,

A krisztusi tanítás természetesen nem ismer ilyen megkülönböztetést. Isten számára minden ember egyforma: kegyelemre szorult bűnös. És minden ember — éppen ebből az igazságból következik, — egymásnak testvére*. Felebarátja. Ennek az igazságnak a megismerése és követése megőriz bennünket attól a tévelygéstől, hogy embereket lenézzünk, megvessünk, félreállítsunk, eltapossunk, feleslegesnek ítéljünk és otthonainkból kinézzünk.

„Felesleges ember” csak az önző, magáról megfeledkezett ember számára létezik. És az én gépkocsivezető ismerősöm ilyen ember volt. Ezért foglalkoztatott az elmúlt napokban olyan erősen annak a szerencsétlenül járt öreg nyugdíjasnak a sorsa. Mert az elítélt sofőr nem az utolsó volt az önző emberek közül.,,

Karner Ágoston

A TIZENHARMADIK

FELÉGETETT NÉGER TEMPLOM

Az Egyesült Államokban. Mississippi államban. Jackson közelében egy baptista templomot felgyújtottak. Egészen leégett. Ez már a 13. néger templom, amelyet a faji üldözés kitörése éta az Egyesült Államokban tűzzel semmisítettek meg.

KIS TÜKÖR

Legutóbb arra a kérdésre feleltünk, hogy mi az a legkevesebb, amit egy bibliaolvasó embernek a Példabeszédek könyvéről tudni kell. Most egy másik kérdésre adunk választ: Mit kell tudnunk az ENEKEK ENEKE c. bibliai könyvünkről?

Feleletünk akkor lesz jó, ha előbb elmondjuk, hogy Izraelben ősidőktől fogva szokás volt Isten és Izrael népe közötti viszonyt, szeretetközösséget, a férfi és a nő tiszta szerelmében, mintegy képben látni. Pál apostol is használja ezt a képet, amikor az egyház viszonyát földi módon, a földön élő emberek előtt szemléltetni akarja.

Ha mindezt tudjuk, másképpen nézünk a felkent király, Salamon és a tökéletes szépsége mellett is, gyermeki tisztaságban álló Sulamit szerelmére. A könyv ezt a szerelmet a keleti költészet csodálatosan szép és bájos vonásaival szólaltatja meg.

Sulamit a nép egyszerű gyermeke, akihez lehajol a nagy király. Rögtön érződik az a kép, amely szerint a hatalmas és örökkévaló Isten így hajol le Izraelhez.

A könyv különböző képei kedvesek. Csak megemlítjük a jeruzsálemi menyegző képét. Es e képpel kapcsolatosan elmondjuk, hogy még mindig vannak Ázsiának olyan vidékei, ahol a lakodalom hét napig tart és a lakodalmi ünnepségek idején a vőlegényt királynak, a menyasszonyt pedig királynőnek tisztelik.

Voltak bibliai tudósok, akik szinte megbotránkoztak a könyv egyik-másik kifejezése miatt. Akik ezt tették, nem gondoltak arra, hogy a keleti költészetben nem is egyszer az érzékinek látszó kifejezésekkel mélységes lelki tartalmat akartak megértetni a költők.

A könyv olvasása közben figyeljünk az előadás sok-sok gyengédségére és bájára.

F. D.

JÁTÉK A

fg A FÖLDKÖZI-TENGER egy ugrás tőlünk. Lépten- g g nyomon találkozunk olyan ismerősökkel, akik e kék gg g tenger partján, a régi hellén földön töltötték szabad- •£ § ságukat. És most megdöbbenve olvassuk, hogy amit ü gj régen el szerettünk volna felejteni, amiről reméljük, j§ H hogy soha többé nem jön vissza — nem valami távoli H j§ földrészen, hanem itt, egy földközi-tengeri szigeten, §§ = mellettünk —, észvesztő valósággá vált. Recsegtek a g g repülők, sivítottak a hulló bombák, sercegett a napalm, g g szállt a rakéta, nyögtek a sebesültek és 500 halottat g g sirattak az életben maradottak. Mindez alig két napig g g tartott csak. Európa alig hőkölt belé, s már csendes ü

— lett minden. Mire a tudósító Pestről leutazott — már =

g békés sétálókat talált. Egy fenyítő akció, semmi több. ü §§ A hírlapok holnap másról írnak és az újságolvasó H m elfelejti a kis hírt. De akinek az életén ez asz ese- Ü H mény sebet ütött, az nem felejti el soha és Isten szá- g |g mon tart minden múltat. Mi se menjünk el szó nélkül g B az események mellett, próbáljuk összefoglalni, hogyan g g látjuk ? Íj

E A KERESZTYEN EMBER a teremtő Isten akaratát g

Ü látja abban, hogy örvendezve ilyen, vagy amolyan g g nemzet, vagy nemzetiség tagjaként élheti az életét. Így §§ jj tartozik bele minden ember, az emberiség színes nagy g m közösségébe. Minden embernek joga van arra, hogy g g a maga módján éljen és a másik embernek is meg g g kell adnia ezt a jogot. g

g Csak 500 ember. Mi az, mikor annyian vagyunk? g g De erkölcsi érzékünk tiltakozik az ellen, hogy az cm- g g bért kilóra mérjük és fenyitő eljárás alanyaként hasz- g g§ nálják fel.

g AZ ELMÜLT EVEKBEN sokat írtak nyugaton arról, g H hogy atomfegyvert kell adni az európai népek kezébe, g t: Ez csak elriasztó eszköz, s a béke biztosítékát szol- jfj e gálja. A ciprusi események kicsiben megmutatták, mit fej §j jelent játszani a tűzzel és modern fegyvereket adni g

— faji, nemzeti, vallási, társadalmi és ki tudja még g fej milyen egyéb előítéletekkel megterhelt népek és poli- g g tikusok kezébe, és milyen égetően fontos dolog, az em- g g beriség teljes leszereléséről beszélni!

V. L. g

Í!i!i!iini!!ii!iii!iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii!i!i!ii)ii«iiitnfi!itiiaHtiiiiiiiiiniiiiiiiiiittmiirmi(iiRinn!itrii«i!iHiimiiiiiiiHH!Hnroif!>iiiii]!il

A protestáns egyházak a faji egyenjogúságért vívott harcban

A délnyugatnémet metho- dista egyház zsinata Pforz- heimben tartott ülésén elhatározta, hogy hozzájárulnak központi segélyalap felállításához, amelyből azokat a lelkészeket és híveket kell támogatni, akik a faji egyenjogúságért vívott küzdelemben az Egyesült Államokban gazdasági nehézségekbe kerülnek.

„A német methodista egyház — állapította meg a zsinat — a faji kérdésben nemcsak imádságra, hanem gyaflz amerikai egybáztanács

felszólította a lelkészeket, hogy önkéntes tanácsadóként segítsék azokat az egyetemi hallgatókat, akik Mississippi államban a polgári jogokért folytatott felvilágosító munkában részt vesznek. As egyháztanács több külön tanfolyamot rendez azoknak a diákoknak számára, akik a faji egyenjogúságért megkezdett felvilágosító megmozdulásba bekapcsolódtak. Amint az ezzel a kérdéssel foglalkozó egyházi bizottság elnöke közli, már 16 protestáns lelkész vállalta a segítő feladatot Délen. Ezenkívül száz jogász megígérte támogatását.

korlati segítésre i« elkötelezve érzi magát.”

A segélyalapból, amelyet gyülekezetek és egyesek önkéntes adományai teremtenek meg, többek között azokat a pénzbüntetéseket kívánják megfizetni, amelyekre a faji egyenjogúságért küzdőket az Egyesült Államok bíróságai ítélik egyes esetekben. „Ezen az úton szeretnénk kifejezésre juttatni szolidaritásunkat azokkal akik igazságtalanságot szenvednek.”

A bizottság elnöke méltatta jelentésében az önkéntes diákok munkáját. Abból az összesen 300 fiatalból, akiket az amerikai egyháztanács első két tanfolyamán felvilágosító munkájukra felkészített, eddig csak öt vált ki a szolgálatból. A munkában részt vevő egyetemi hallgatók tudják, hogy milyen veszélyes kockázatot vállalnak, hiszen hái^m fiatalt már el is tüntettek a f-ji egyenjogúság véres kezű ellenzői, amint ez hetekkel ezelőtt köztudomásúvá vált a világon.

A felesleges ember