Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1964-08-23 / 34. szám

KP. BÉRM. BP. 72. <>4 gyütnáécs ,6z élet célja és egyben nagy ajándéka, jeladata és jutalma V** a gyümölcs. Jutalma sok verítéknek és aggódásnak, szeretetnek és féltésnek. Kétségen kívül nagy lehetősége a keresztyén ember éle­tének is a gyümölcstermés. Egyrészt természetesen tartozik hozzá, másrészt ajándékképpen. Természetesen, mert mögötte ott áll az Isten munkája, szolgálata, szeretete, féltése és bocsánata. Tisztává és alkal­massá tett a keresztségben az őszinte, kegyes életre, a jóságra, az irgalmasságra, a hűségre és felelősségre. Ahol pedig ez a keresztségben elnyert tisztaság azóta is mindig kívánatos, ott meg is határozza az életet: termi és: idejében érleli a gyümölcsöt. Ahol az ember, a gyülekezet jól érti az Istent, ahol becsülete van szavának, ott érik is a gyümölcs. De egyben ajándék is a gyümölcstermés. Valaki azt mondta egyszer betegen, ágyhoz láncolva: már nem élek, mert nem szolgálhatok. — Ez az ajándékjelleg nyitja ki a keresztyén ember gyümölcstermő életének kertajtaját mások felé is. Az emberi közösség felé. Ez köti össze mások bajával, kérdéseivel. Ez teszi késszé és készségessé arra, hogy észre tudja venni az alkalmakat, amikor cselekvő élettel, hitének gyümölcseivel megy az önzés, az ellenségeskedés és a patvar- kodás elé. Kegyelem is a gyümölcstermés — ez a méltósága, de egyben alkalmassága is a keresztyén embernek a szeretet, az irgalmasság, az egymás igaz megértése, az emberi lét és biztonság fennálló nagy kérdéseinek jó elrendezése kisebb- nagyobb szolgálatára. Alkalmasság arra, hogy tudjon és mer­jen elmarasztaló ítéletté lenni egész valójával minden, az ember elleni gonosszal szemben. Isten korunkban kétségte­lenül azon méri le a gyümölcstermés valódiságát, hogy meny­nyire ér közel a ma emberéhez, üdvösségre segítő szándékkal is, de sorskérdéseiben megoldást kereső, vagy nyújtani kész elhatározással is. Isten keresi, sőt irántunk való szolgálatára nézve el is várja az olyan gyümölcstermést, mely nem félti a hit tisztaságát a világ dolgaival való törődéstől, hanem éppen abban érik be a Lélek jó gyümölcse, hogy munkálója lesz a megbékélésnek, lelki és testi sebek gyógyulásának, a nehezen születő jó megoldásoknak a világ és az ember éle­tében. — A Lélek gyümölcstermése így és ezért teszi a ke­resztyén embert valóságosan is köznapi emberré, szükséges emberré, hasznos emberré, áldott emberré. OS e van kísértése is a gyümölcstermésnek. Fennmarad a w' fán a gyümölcs. Túlérik, megposhad. Nemhiába olyan fontos a termésbetakarításnál ez a törekvés: idejében. El lehet késni a Lélek gyümölcseivel is. Mennyire más lehetne ma sok emberarc és emberi életsors, ha a keresztyénség gyümölcse idejében került volna a világ asztalára. Mennyi könnyet és szenvedést takarított volna meg a világ, ha ide­jében lett volna a megbocsátás, az irgalmasság, a szívesség, a jóság, a békesség, a béketűrés, a másik ember észre­vétele ... A keresztyén hitnek akkor van és lesz becsülete a világ­ban, ha a Krisztus áldozatos szolgálatával érlelt gyümölcs idejében lesz kenyérré, sok kín és nyomorúság enyhítőjévé. Es akkor jut sokaknak a Lélek általunk hordozott gyümöl-,, cseiből, ha a keresztyén ember nem magának, a maga üdvére, a maga békességére, a maga boldogságára tartva meg azokat rohan az örökélet célja felé, nem is csak egy kis közösségnek teríti meg asztalát, hanem élete és magatartása által táplálója lesz ezekkel a boldogabb és igazább életre vágyó világnak. Hiszen az Isten országa felé vezető „versenypályán” nem az győz, aki elsőnek érkezik, hanem az, akinek kegyessége széles síkban lesz az élet gyakorlatává. Ügy terem haszonra a Lélek minden gyümölcse, ha a gyülekezet hálás annak lehetőségéért és eszközeiért — de egyben tisztán látja a célt, mely ma feladat —, holnap örökség! Fodor Ottmár A keresztyén élet forrása IKor 1,4—9 Érvényesek még ezek a mondatok ma is, amelyeket Pál apostol annak idején a ko- rintusiakhoz írt? „Mindenben meggazdagodásról” meg vég­képpen nem lehet szó! A „Krisztusról váló bizonyságté­tel” pedig halk és legtöbb­ször hatástalan. De elsősorban azok „a kegyelmi ajándékok” mentek teljesen veszendőbe, amik a korintusi gyülekezetét Pál apostol szerint gazdaggá tették. Igaz viszont, hogy ezeknek a kegyelmi ajándékoknak az ér­tékéről megoszlanak a vélemé­nyek. Egyesek szerint ezek fö­lött eljárt az idő s aki ma eze­ket visszakívánja, az inkább valamelyik rajongó szektába való s nem az evangélikus egy­házba. Más dolgokban kell ne­künk meggazdagodnunk — mondják: a sokkal erőtelje­sebb és átfogóbb diakóniai te­vékenységben, vagy a politi­kai szerepvállalásban, amihez teret kell az egyháznak biz­tosítani. Mások szerint azon­ban a lassú lelki halálnak a biztos jele, hogy ezek a ke­gyelmi ajándékok ma hiá­nyoznak nálunk. Egyenesen az igazi keresztyén élet íunda- mentomai a kegyelmi ajándé­kok és csak akkor kaphat egy egyház új erőre, ha jele­sen ezekért harcol. Egy dologban egyet értenek az így vélekedők: A kegyelmi ajándékokban megszegényedett az egyház. Ezzel szemben gaz­dagok vagyunk . „kispolgári” csökevényekben, amiknek a légköréből éppen a kegyelmi ajándékok őskeresztyén lendü­lete tudná „kizökkenteni” az egyházat. Emberi megítélés szerint ebben sok igazság van. De, szabad nekünk ilyen há­látlanul beszélnünk a világ ke­resztyén egyházainak mai éle­téről? Ha a gyülekezetekben vasárnaponként hangzik Isten igéje, a hívek énekelnek és imádkoznak és nem csak a „lelkész” jelenik meg az is­tentiszteleten, hanem a gyüle­kezet is, akkor szabad-e ne­künk „megszegényedésről” be­szélnünk? ! Szabad-e nekünk mindezt csak úgy magától ér­tetődőnek tartanunk & szó nélkül elmennünk a mai való­ságos kegyelmi ajándékok mellett?! Senki nem állítja ugyan, hogy minden vonatkozásban rendben van a szénánk. A fel­adatok és nyilvánvaló hiá­nyosságok előtt nem szabad szemet hunynunk! A magával megelégedett egyház valóban „megszegényedett” egyház! A magával megelégedett lelkész, hűtlen pásztor. A magával megelégedett gyülekezet, „kis­polgári” légkörben él. Magától semmi sincs, ami van és lesz. De éppen ezzel kapcsolatban kell nagyon világosan látnunk és tudnunk, hogy bármi törté­nik az egyházi életben és a gyülekezetben, bármi mozdul meg a keresztyén szívekben, az nem más, mint Isten kegyelmi ajándéka. Minden megtartott istentisztelet ~a kegyelemről prédikál. A gyülekezeti élet minden megmozdulása Isten végtelen kegyelmének a jele. Vakmerő hálátlanság volna szegénységnek tartani azt a gazdagságot, amivel Isten ajándékoz meg naponként bennünket! He azt viszont tudnia kell minden keresztyén embernek, hogy Isten kegyelmi ajándé­kai nem hullanak maguktól a keresztyének ölébe. Éppen Pál apostol adott példát abból, hogy hogyan kell szakadatla­nul munkálkodni és fáradozni az egyházi élet izmosodásáért, gazdagításáért. Isten kegyelmi ajándékai csak a jól végzett munkának a jutalmaként je­lentkeznek a keresztyén em­ber, a gyülekezetek és az egy­ház életében. S ezért bár­mennyire is bizonyosak va­gyunk abban, hogy még mi is gazdagok vagyunk „minden­ben”, tétlenségre és hamis biztonságba ne csábítson ben­nünket! Mert a kegyelmi idő­nek, amelyben fáradozhatunk, vége is lesz és akkor számot kell adnunk életünkről és munkánkról az örök Bíró előtt. Óvakodjunk azonban attól a tévhittől, hogy várásunknak éppen az volna a célja, hogy minél nagyobbak és hatalma­sabbak legyenek a kegyelmi ajándékok. Ma az „apró- cseprő” kegyelmi ajándékokon való hűségre hívjattunk el és így várjuk „a mi Urunk Jé­zus Krisztus megjelenését”. Hitünk szerint akkor majd el­törpül mindaz, ami ma van és addig lesz. De ma és itt ebben az életben nem! A Krisztust váró keresztyén ember szemé­ben azonban a mai kicsiny a legnagyobb kegyelmi ajándék, amelyért Pál apostollal együtt hálát ad istennek: Dr. Pálfy Miklós Megköszönjük a kenyeret A MUNKÁS, SZORGAL­MAS KEZEK rendkívül ne­héz munkával learatták a ga­bonát. Vége az aratásnak! A búgó cséplőgépek mel­letti porfelhő elszállt, a gépe­ket tető alá vontatták, a ke­rekeket bezsírozták, a szíja­kat leszedték. A kaszát, amely­re az idéi> sokszor volt szük­ség, a kamra szegére akasztot­ták, a jó élesítő követ eltették, mert nem mindegyik kő jó. A munkában elgémberedett de­rekak felegyenesedtek és jóleső érzéssel kinyújtózkódtak. Csak az tudja, hogy milyen boldog érzés a jól végzett mun­ka után a telt hombárra nézni, aki maga is végezte ezt a ne­héz munkát. Aki maga is dol­gozott hajnali harangszókor a mezőn. Aki maga is kaszált, markot szedett, kötözött, vagy cséplőgép mellett izzadt testtel zsákolt. Rettenetes kemény IMÁDKOZZUNK Gál 3,15—23 Dicsérünk Téged, Istenünk, hogy üdvözítő munkád kez­detén ígéretet adtál, s ezt az ígéretedet beteljesítetted az idők folyamán Jézus Krisztus elküldésében, s végleg betöl­tőd majd túl a történelmen a végső teljességkor. Áldunk Téged, hogy az embertől kezdettől fogva csak hitet vársz, hitet üdvözítő ígéretedben, hitet a megfeszített és feltámadt Jézus Krisztusban, és hitet az eljövendő örök életben. Hálát adunk Neked, hogy a ránk váró üdvösség merő ajándék, kegyelmes ígéreted által. Ne engedd, hogy egyházad elfeledkezzék irgalmad egye­dül döntő jelentőségéről. Add, hogy egyházad ne tartsa többre törvényedet annál, amire adtad: bűneink felismerésére, ér­demtelenségünk megmutatására, Krisztusra és kegyelmedre szorultságunk nyilvánvalóvá válására. Mentsd meg a keresz­tyén igehirdetést bármelyik egyházban attól, hogy törvényed megtartását hirdesse az üdvösség útjának. Óvj meg mindnyájunkat, hogy saját vélt jóságunkban bizakodjunk, vagy vétkeink miatt kétségbeesünk. Őrizz meg minket a Jézus Krisztus egyedüli érdemébe vetett hitben, hogy ne legyen más bizakodásunk, csak az Ö halála és fel­támadása. Ne engedd, hogy ebben a reménységünkben bár­mikor megrendüljünk, akár életünk folyamán, akár halálunk óráján. Add, hogy minden körülmények között belekapasz­kodjunk üdvözítő ígéretedbe, tudva, hogy Te megtartod sza­vad. Légy áldott, hogy kegyelmes ígéreted elkísér bennünket és az utánunk jövő nemzedékeket is az életben, s biztat, meg­erősít a végső célig. Add, hogy üdvösségünk bizonyos ígérete tegyen késszé és szabaddá bennünket az emberek szolgálatára, mint akik há­lából a Te kegyelmedért és a rájuk váró örök éleiért, meg­tesznek mindent mások földi javára és üdvösségére. Ámen. munka ez! Késő estére érkez­ve úgy érzi az ember, hogy ólomlábakon jár és rixiigatás nélkül, pillanatok alatt alszik el a jól megvetett ágyban. ISTENNEK HÄLÄT ADVA vesszük kezünkbe az új kenye­ret. Asztalunkra tesszük, meg­hatódva szegjük meg és titok­ban megcsókoljuk, mert mi még így tanultuk áldott emlé­kezetű édesanyánktól. És ezt nem is szégyelljük! Köszönjük Istennek az új ke­nyeret és boldogan gondolunk arra, hogy hazánk nagy mag­táraiban felhalmozódott a bú­za. A malmok hengerei őrlik a finom lisztet. A pékségekben sütik a különféle kenyeret, ka­lácsokat, kifliket. A helytálló aratók, dolgozók munkáját hálás szeretettel kö­szönjük. Rájuk gondolunk va­lahányszor kenyeret szelünk, vagy kávénk mellé zsemlét ka­punk. Arra kérjük Istent, hogy a világ minden népei békesség­ben éljenek és bőségében le­gyenek a kenyérnek és sehol a földön ne legyen éhező ember. Fülöp Dezső KÉT FILLÉR Luther sokat idézett mon­data jut eszünkbe a mai va­sárnapon, amely szerint a hit valami csodálatosan tevékeny dolog; nem kérdezi, hogy kell-e jót tenni, hanem mi­előtt kérdezte volna, már meg is tette. Ma ugyanis arról van szó, hogy Isten azért könyörül a bűnösön, hogy jó cseleke­detekre újítsa meg, s a mai vasárnap evangéliumában a szegények perselye áll a fi­gyelem középpontjában. Az ókori Keletnek ez volt az egyetlen szociális intézménye. A mai egészségügy, a nyugel­látás, szociális gondoskodás és köznevelés feladatait töltött« be. Azóta a szociális gondosko­dás a munkásmozgalmak erő­feszítése és a technikai hala­dás következtében világmére­teket öltött. A jóléti állam érdeklődésének előterébe ke­rült, a szocializmus területén pedig az állami és társadalmi tevékenység gerincévé, sőt a nemzetközi élet központi moz­gatójává lett. Azokat » feladatokat, amelyeket va­lamikor a templomi per­sely látott el, a mai világ­ban, amikor 3 milliárdot meg­haladta az emberiség népes­sége, csak a fejlett technika és a tudományosan szervezett társadalom képes ellátni. Ma tehát ennek az egész hatalmas gépezetnek szociális irányú felépítése diakónia. Az abban való becsületes, hűséges és okos munka, — kinek-kinek hivatása szerint és nem csu­pán ráadásul, társadalmi mun­kában, munka idején túli tö­redék időben: szeretetszolgá­lat. A küzdelem a fejlettebb mezőgazdaságért, az elmara­dott országok fejlesztéséért, a feudális India haladásáért, vagy a világ ivóvíz ellátásáért, egyformán mind az. Nem tű­nik-e tehát fel ma naiv, sőt nőies, érzelgős kijelentésnek az özvegyasszony adományá­nak dicsérete és kiemelése? Az özvegyasszony adomá­nyában azonban nem az volt a nagy, hogy keveset adott, ha­nem Jézus szerint az. hogy mindenét odaadta. A kisember mindenét beleadta ebbe a szociális gondoskodásba. A gazdag is hajlandó volt áldoz­ni a jó hírért és alamizsnát adni a nyereségből. Do a sze­gény sohasem akart könyör- adományozás tárgya lenni. Egyenlő társ szeretett volnia lenni és az özvegyasszony szá­mára, aki mindenét bele ve­tette a perselybe, az is volt mindig. Ezért azt hisszük, hogy az özvegyasszony ké)t- fillére meiiett nem száguldot­tak el az űrhajók. Megítélte a régi világ alamizsnálkodását, de megítél, magasabb mérce alá von minket is. Ezek nélkül a két fillérek, a mindennap emberének szerétéiből fakadó, hűséges odaadása nélkül töké­letesen fejlett világunk is akadozna és dermesztőén hi­deggé válna. A keresztyén ember hite pedig, éppen úgy, mint azelőtt, enélkül a szol­gálat nélkül halott hit lenne; Uzon László

Next

/
Thumbnails
Contents