Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1964-08-16 / 33. szám

/ Isten igazít meg Lukács 16, 13—17. Isten az embert üdvözíteni akarja. Ezt az akaratát mutatta meg az Ószövetség népének a törvényben is, a próféták szol­gálatában is. így készítette elő Isten az ő népét országa eljöve­telére. Keresztelő János ennek az országnak közvetlen közel­ségét hirdette, míg Jézus eljövetelével elérkezett hozzánk. Jé­zus Krisztus halála és feltámadása szerezte meg nekünk az örök életet. „Ettől fogva az Isten országa hirdettetik.” Ezért van egy­ház, hogy ezt hirdesse. Ez az „újszövetség szolgálata”, amelyet Pál apostol tömören így foglalt össze: „Mi pedig a megfeszített Krisztust prédikáljuk”! Megáll, érvényben van Isten törvénye, ige marad a próféták szava, de az újszövetség népének jól kell tudnia, hogy a „kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által lett”! A gazdag ifjúnak, aki azt kérdezte, „mit cselekedjem, hogy az örök életet elnyerjem”. Jézus azt felelte: „Add el minden vagyonoda*, — azután jöjj és kövess engem”! Erről van szó a mai igében is. Jézus követése az örök élet útja! Nem olyan könnyű út: „Mindenki erejét megfeszítve tör abba”! Van, ami elállja az utat! Mostani igénk kettőt említ: az egyik a hamis mammon szolgálata, a másik a farizeusi önigazság. Isten nemcsak a keresztről, feltámadásról, örök életről szóló igét, örömhírt adja, Ö adja a földi élet mindennapi szükség­leteit is. Pénzt, kenyeret, egészséget, becsületet, tudást stb., mindazt, ami az élet fenntartására, a test táplálására szükséges. De nem titok, hogy sokan a pénz hatalmában és bűvöletében élnek. Nemcsak a Jézus korabeli farizeusok voltak „pénz- Sóvárak”! A földi élet minden javaival együtt az Isten aján­déka. Élhetünk vele... Csak ne legyen úrrá felettünk! A ke­resztyén ember ura az Isten. Életünkkel, pénzünkkel, minde­nünkkel, teljes szívünkkel öt szolgáljuk. A farizeusoknál nemcsak a „pénzsóvárság” volt az aka­dály Jézus követésének útján, hanem az is, hogy magukat en­nek ellenére „igazaknak” tartották, akiknek nincs szükségük Jézusra, Szabadítóra. Milyen volt ez az „igazság”? Emberek előtti látszat, külsőség, a törvény betűjéhez való ragaszkodás. Embereket ez megtéveszthetett, de Isten ismeri a szív mély­ségeit is. Előtte nem rejthetjük el bűneinket. Nem segít rajtunk az emberi látszat. Bűneinktől Jézus szabadíthat! Onigazságom zsákutcájából „egy menekvés van: Hozzá térni, szívem kitárni, irgalmat kérni!” Isten igéje: törvénye és evangéliuma igazítson el minket földi életünkben. Istentől várjuk üdvösségünket is bizalommal Krisztusért! Seben István ISTENTISZTELETI REND Budapesten 1964. augusztus l€-án Deák tér de. 9. (úrv) Dr. Kékén András de. 11. (úrv) D. Káldy Zoltán du. 6. Trajtler Gábor. Fa­sor de. 11. (úrv) Harmati Béla du. 6. Harmati Béla. Dózsa György u. öe. fél 10. Üllői út de. fél 11. Kará­csony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. KÜUszlovák) Dr. Szilady Jenő, de. 12. Thaly Kálmán u. de. 11. Szirmai Zoltán Kőbánya de. 10. Utász u. de. 9. Vajda Péter u. de. fél 12. Zugló de. 11. (úrv) Detre János. Rákosfalva de. 8. Detre Já­nos Fóti út de. 11. (úrv) Káposz­ta Lajos Váci út de. 8. Káposzta Lajos Frangepán u. de. fél 9. Üj- pest de. 10. Blázy Lajos Pesterzsé­bet de. 10. Dr. Benes Miklós So- roksár-újtelep de. 8. Bencze Imre Pestújhely de. 10. Kürtösi Kálmán Rákospalota MÁV telep de. 8. Rá­kospalota de. 10. Rákospalota kis- templom du. 3. Rákosszentmihály de. fél 11. Kamer Ágoston Sasha­lom de. 9. Kamer Ágoston. Rákos­csaba de. 9. Békés József Rákos­hegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rá­koskeresztúr de. fél 11. du. fél há­rom. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Vá- rady Lajos de. 10. friémet úrv.) Várady Lajos de. 11. (úrv.) Muncz Frigyes du. 7. Toroczkó tér de. fél. 9. Várady Lajos öbuda de. 9. Vá­mos József de. 10. (úrv.) Vámos József XII. Tarcsay Vilmos u. de. 9. Ruttkay Elemér de. 11. Ruttkay Elemér du. fél 7. id. Harmati Béla Pesthidegkút de. fél 11. Csengödy László Budakeszi de. 8. Müller Miklós Kelenföld de. 8. (úrv.) Uzon László de. 11. (úrv.) Uzon László du. 6. Uzon László Németvölgyi út de. 9. Kelenvölgy de. 9. Buda­fok de. 11. Dr. Bénes Miklós Nagy­tétény du. 3. Albertfalva du. 7. Csillaghegy de. fél 10. Csepel <ie. 11. evangélikus elet A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó: Gádor András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, vm., Üllői út 24. Szerkesztőségi telefon: 342—423 Kiadóhivatal és Sajtóosztály: 142—074 Előfizetési ára egy évre 60,— Ft Csekkszámla: 20412.—VHL Árusítja a Magyar Posta 10 000 példányban nyomatott 64.3461«/2 — Zrínyi Nyomda, Bpest Fv.: Bolgár I. INDEX 25211 HÍREK — Szentháromság ünnepe utáni 12. vasárnapon az oltár­terítő színe: zöld. A vasárnap oltári és délutáni alapigéje: II. Kor. 3, 4—9; délelőtti alap­igéje Lk. 16, 13—17. — LELKÉSZCSERE. — Mo- ravcsik Sándor volt diósgyőri lelkészt a tokaji gyülekezet, Tarjáni Gyula volt tokaji lel­készt a diósgyőri gyülekezet hívta meg lelkészének. Az új gyülekezetbe került lelkészek szolgálatára Isten áldását kér­jük. — IDŐS 'személyt budapesti la­kásért elvállalnék gondozásra és ellátásra. Cím: dr. Szörényi Fe- renené, Bp., XII., Krisztina krt. 29. II. 7, — HALÁLOZÁS. — Weibel Éva, a kaposvári gyülekezet hűséges tagja, hosszú szenve­dés után 66 éves korában el­hunyt. Temetése aug. 3-án volt. „Isten örök életet adott né- künk.. — ÖZV. FECSKE PÁLNÉ, sz. Túrák Ida július 27-én Bu­dapesten elhunyt. Temetése augusztus 2-án volt Tápió- szentmártonban. A gyászszer­tartást Detre László esperes és Pethő István lelkész végeztéik. Az elhunytban Fecske Pál nagyszénás! lelkész édesanyját gyászolja. — „Az igaznak em­lékezete áldott!” — BUNDÁK — átszabások, irha­bunda tisztítása, íestés Somogyi szűcsnél, Bp., V., Kossuth Lajos a. 1. Udvarban. fl konstanzi zsinat testvériéin ünneplése A svájci Evangélikus Sajtószolgálat nyomán közöljük az alábbiakat: Konstanz városában végbe­ment az 550 évvel ezelőtt, 1414—1418-ig ülésezett kons­tanzi zsinat megünneplése. VI. Pál pápának jubileumi üze­nete kiemelte, hogy ez a zsinat az egyházszakadás legyőzését, a keresztyének egységét szol­gálta. Ez azonban nagyon egyol­dalú állítás. Mindenki tudja, hogy 1415-ben Konstanzban a zsinat Húsz Jánost eretnek­ként elítélte és élve elégettette. Ennek következménye a cseh keresztyéneknek Rómától va­ló elszakadása és az évtizedekig tartó huszítaháborúk lettek —, éppen nem az „egyház egysé­ge”. Ezekből az eseményekből nőtt ki a Cseh Testvéregyház, amelyet a római katolikus Habsburg-uralom véres üldö­zéssel szinte kiirtott. De ez az egyház az első világháború után elnyomatásából feltámadt és él! A történetileg olyan jelen­tős és az egyház számára olyan súlyos eseményről hallgat a pápai üzenet. Ehelyett hang­súlyozza, hogy Konstanzban „aiz egyház legfőbb pásztori hivatala ismét az egyházi egy­ség fundamentumának” bizo­nyult és újra általános elisme­rést nyert. A konstanzi zsinat — mondja a pápai üzenet — az egyházhoz és Szent Péter utódjához való hűség jeleként magasodik fel. Megdöbbentő VI. Pál pápá­nak ez a magyarázata. Éppen azt emeli ki a konstanzi zsi­nat érdemeként, amely a leg­nagyobb akadályok közé tar­tozik a keresztyének egységé­nek útján, mert az egyház fe­je egyedül Jézus Krisztus. A pápai primátus igénye a Szent- íráshoz való hűség következ­tében ismételten szakadások­hoz vezetett az egyházban. Nem különben megdöbbentő, hogy a pápai üzenet nem tar­talmaz utalást Húsz János ha­lálára. Az ünnepi szónok, Schaufele freiburgi püspök pedig Húsz János „emberileg oly tragikus sorsát” az „akkori lelki zűrzavarból” igyekezett levezetni. Hol marad az a „bűnbánó nyilatkozat”, ame­lyet VI. Pál pápa egy évvel ezelőtt, a II. vatikáni zsinat. második ülésszakának megnyi­tó ülésén tett?! A konstanzi zsinat jubileu­ma újra, sajnos, megmutatta, hogy a hivatalos római kato­likus egyház és mai feje, VI. Pál még 550 év távolából sem tudja észrevenni, milyen vég­zetes lépései voltak aiz evan­géliumból eredő hit elfojtásá­ra, s mindent csak egy szem­pontból néz: megerősítette-e a pápai uralmat? Ebből a szempontból, de csak ebből, valóban eredményes volt a konstanzi zsinat és Húsz János kivégzése; de hogy ez mennyi vér, egyházszakadás és a Szentírásból táplálkozó hit el­utasítása árán volt lehetséges, az úgy látszik már nem érdek­li még ma sem a római pá­pát és más katolikus főpapo­kat. Elgondolkoztató, hogy egy világi ember, Kiesinger ba- den-würtembergi miniszterel­nök kijelentette a július 12-i jubileumi ünnepségen: nem szabad szégyellni, hogy Húsz János keserű haláláról is meg­emlékezzünk, mert ő is bele volt foglalva a bocsánatké­résbe. amelyet VI. Pál pápa a mai zsinat második ülésszaká­nak megnyitásakor az elsza­kadt testvérekhez intézett. En­nek a katolikus hívőnek több érzéke volt a történelemhez és a helyes római katolikus magatartáshoz, mint a pápai üzenetnek és az ünnepi prédi­kációnak. HÉTRÓE—HÉTRE Az irgalmas Mester Máté 12, 20. Jézus kortársai a Messiást kérlelhetetlen ítélőbírónak vár­ták. Szerették volna, ha a rómaiak elleni fölkelés élére áll, és kemény kézzel ragadja magához a kormánykereket. Krisztus ellenben irgalmas Mesterként jött, kegyelmet hir­detett, nem ítéletet. A régi ézsaiási próféciát így idézi róla Máté evangéliuma: „A megrepedt nádat nem töri el és a■ pislogó gyertyabelet nem oltja ki”. Megrepedt nád, pislogó gyertyabél — ezek a segítségre szorulókat példázzak, a betegeket, a gyengéket, a bűnösöket. Urunk a törött életekhez is lehajolt, hogy kegyelmével magá­hoz vonjon minden megfáradtat. Krisztus az embermentés Mestere, Ö mindenkivel tud kez­deni valamit, neki mindenkivel célja van, mindnyájunkat hasz­nálni tud. A keresztyén élet és szolgálat titka tehát: engedelmes­kedni Jézus Krisztusnak. Nem rajtunk múlik, a mi képessé­geinken, hogy Krisztus ránk tekint-e, nem „érdemeink” szerint választ ki magának, hiszen amint mondja, „nem az egészsége­seknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek”. Amikor Krisztus azt ígérte, hogy velünk marad minden nap a világ végezetéig, akkor ez azt jelenti, hogy kegyelmével, segítségével marad mellettünk. Jó tudni, amikor élcsüggedek, amikor kevés az erőm, elfogy a hitem és a szeretetem, hogy 0 hű marad hozzám, „a megrepedt nádat nem töri el és a pis­logó gyertyabelet nem oltja ki”. Ennek a hétnek minden napi igéje a hozzánk kegyelmével közeledő Krisztust mutatja. Urunkra nézve, parancsát meg­hallva és teljesítve járhatunk mi is az irgalmas szolgálat útján. Harmati Béla NÁPRÓI;—NAPRA VASÁRNAP: ZSOLTÁROK 9,10—11; 1. KORINTHS 1,27. — Evangélikus templomaink - homlokzatán olvasható a felírás: „Erős vár a mi Istenünk!” Boldogan olvassák ezt azok, akik is­merik az Ö nevét és bíznak Benne. II. Korintus 3, 4—9; Zsol­tárok 70. HÉTFŐ: ZSOLTÁROK 69, 33; JÄNOS 3, 36. — A megszo­kottá váló köszöntés elhangzásakor már nem is gondoljuk végig azt, hogy mit is kívánunk egymásnak, vagy miről te­szünk bizonyságot. Ha így vagyunk, akkor hangozzék újra az Isten szava: „elevenedjék meg a ti szívetek!” Márk 1, 21—28; Jeremiás t, 1—10; (Apostolok Cselekedetei 1, 8.) KEDD; ZSOLTÁROK 16, 11; JÁNOS 15, 1L — A tanítás mindig a mi javunkat szolgáló cselekedet, különösen, ha szü­léink teszik ezt, mert ez mindig a javunkat szolgálja. Az Isten is az ember javát nézi, amikor az élet ösvényére terel, II, Kirá­lyok 20, 1—7; Jeremiás 1, 11—19; (Máté 10, 18—20.). SZERDA: ÁMOS 5. 24; GÁL. 5, 14. — Hitünknek van egy fokmérője —, ami jelzi azt, hogy nem csupán szó és szépen hangzó beszéd-e ajkunkról az Istenről szóló bizonyságtételünk — s ez az életünk. Itt dől el keresztyén életünk keresztyén volta, hogy mennyire valóság életünkben az a parancs: „Sze­resd felebarátodat, mint magadat”. Jakab 5, 13—18; Jeremiás 2, 1—13; (János 3, 19.) CSÜTÖRTÖK: I. KIRÁLYOK 8, 66; APOSTOLOK CSELE­KEDETEI 8, 39. — Ne a nagy szavak hajléka legyen az ottho­nunk, de ne is a bírálat háza, hanem először is a szeretet ott­hona. Ebben a légkörben érződjék az, hogy nagy dolgokat cse­lekedett velünk az Isten! Máté 9, 35—38; Jeremiás 3, 19—4, 4; (II. Korintus 5, 17J. PÉNTEK: ÉZSAlAS 61, 2; MARK 13, 10. — Luther a Kis Kátéjában így ír: a családfő pedig így tanítson... Ez nem a reformátornak a kívánsága, hanem az Isten parancsa: „kell, hogy előbb hirdettessék az evangélium minden nép között”. Márk 5. 22—43; Jeremiás 6, 9—21; (Efezus 2, 17—18.) SZOMBAT: ZSOLTÁROK 119, 147; II. KORINTUS 4, 6. — Amikor az evangéliumot hirdetjük és hirdeti a családfő, mind­ezt alázattal tegyük, mert mindig Isten az, aki szól, ö az, aki a világosságot hozza a mi szívünkbe, hogy Jézus Krisztus arcán felismerjük az Isten dicsőségének ragyogását. Lukács 4, 38— 44; Jeremiás 7, 1—15; (L Korintus 3, 16—17.) Káposzta Lajos .AZ ELET GYÖNGYE 4. A hatodik nap reggelén Éliás izgatottan Várta Jósua érkezését. Közben nehéz napo­lhat élt át. Felesége elhagyta. Fia állapota ;tovább súlyosbodott. S az eddig dúsgazdag ijerikói gyöngykereskedő eladta mindenét. •Házát, földjét, szőlőjét, állatait, szolgáit, s a összes gyöngyét. Barátai elhagyták. Az emberek messze elkerülték. Nem maradt senkije és semmije. Csak sz.áz tálen- tum a! Éppen annyi, amennyire most ne­ki szüksége lesz! Csak már itt lenne az az ember! Ólomlábakon jártak a percek ezen a na­pon. A kínos várakozás közben kétségek kezdték gyötörni. Hátha becsapta öt az ide­gen? Talán meg sem jön? Úgy érezte magát, 'mint ak{ felégetett maga mögött minden hidat. Két, egymással ellentétes érzés kez­dett viaskodni benne. Egyik hang azt súgta neki: „Te bolond! Egy bizonytalan, távoli ígéretért odadobtad minden javadat! Most mindened elveszett! Mindennek vége!” De a másik hang szíve mélyén csendben bíztatni kezdte: „Ne félj! Minden jóra fordul nem­sokára! Tiéd lesz a világ legdrágább kincse!” Jósua — ígérete szerint — még azon, a napon megérkezett. De nem egyedül jött. Fényesnek” egyáltalán nem nevezhető kísé­rettel állított be Éliás házába. A környék koldusai, vakok, sánták, rokkantak, az élet hajótöröttéi és számkivetettjei alkották a kíséretét. A ,tönkrement’ gyöngykereskedő megrökö­nyödve nézte a furcsa bevonulást. De mielőtt szóhoz jutott volna, Jósua máris „megma­gyarázta” ennek a különös „díszkíséretnek’’ az okát. — Látom, meglep téged, Éliás, hogy $okad- magammal érkezem hozzád. Én szedtem őket össze az úton, s ezek ma mind az én ven­dégeim lesznek, veled együtt. Valamennyit én hívtam meg a te volt házadhoz. Az öreg végigsimította tenyerét izzadt homlokán, majd folytatta: — Tudom, te engem vén uzsorásnak tar­tasz, mivel száz tálentumot kértem tőled ezért az igazgyöngyért, amit most elhoztavj, neked. De még ma be fogod látni, hogy mek­korát tévedtél! Mert én világéletemben jó­szívű, irgalmas ember voltam, mindenkivel csak jót tettem, sok nyomorulton segítettem. Éliás hihetetlenkedve hallgatta ezeket a szavakat, de az öreg erpelt hangon beszélt tovább: — Hallgass ide, Éliás! Most fizesd ki ne­kem a száz tálentumot, s én átadom neked a világ legszebb drágagyöngyét! A többi az­tán az én dolgom! A jerikói remegő kézzel számolta le a száz tálentumot, s megilletődötten nyúlt az igaz­gyöngy után. Előbb szájához érintette, meg­csókolta, majd magasra tartotta kezében, és átszellemült arccal gyönyörködött benne. Mintha most még sokkal szebb lenne, mint azon az estén, amikor először látta! Ezer színben tündökölt a szikrázó napfényben! Már nem is bánta, hogy eladta mindenét Ügy érezte, ez az egy igazgyöngy többét ér minden vagyonánál. Jósua egy darabig megértő mosollyal fi­gyelte Éliást. Hadd örüljön csak, mint gye­rek az új játékának! De aztán erélyes han­gon szólalt meg, s parancsokat kezdett osz­togatni, mintha ő lenne a házigazda: — Éliás, késedelem nélkül hivasd ide a volt szolgáidat, s én meg fogom nekik pa­rancsolni, hogy nagy lakomát készítsenek Minden költségeién fizetek! * Jerikóban hamar híre futott a furcsa la­komának. A város lakói általában úgy véle­kedtek, hogy ez az eszétvesztett Éliás méltó párjára akadt a másik bolondban. Akármit is pletykált a város népe, Éliás házánál közben levágták az ökröket, sütöttek, föztelc, ás napszálltára elkészült a vacsora Lehettek vagy százötvenen is a roskadásig megterített asztalnál. Az asztalfőn ült Jósua, mellette a volt házigazda, köröskörül pedig a sok „meghívott” vendég. A szolgák sürög- tek-forogtak. A legfinomabb ételek, ínyenc falatok kerültek terítékre, s a legjobb boro­kat és egyéb italokat szolgálták fel. Minden­ki jóllakott. Sokan ültek az asztalnál olya­nok, akik életükben először laktak jól ezen az estén. Vacsora közben felállt Jósua,, és pohárköszöntöt mondott. — Emelem poharam a szegényekre, a nyo­morultakra a szenvedőkre, akiknek éppen annyi joguk van az élethez, mint a gazda­goknak és a kiváltságosoknak! És emelem poharam Éliás egészségére és boldogságába, aki azt hitte, hogy mindenét elveszítve bol­dogtalanná lett, pedig csak most fogja meg­találni az igazi boldogságot, — a másokkal való jót tevésben. Én pedig most — fordult Éliás felé — visszaadom neked a száz tálen­tumot, vásárold vissza rajta minden vagyo- nodat, de ne légy többé önző, zsugori ember, mint eddig voltál, hanem tégy jót a szegé­nyekkel! Ne feledd, a vagyonodat épp úgy, mint az életedet csak ajándékba keptad Is­tentől, azzal a megbízatással, hogy irgalmas­ságot cselekedjél mindenkivel! A drágagyön­gyöt pedig tartsd meg magadnak, legyen az életed végezetéig a magad és mások boldog­ságának záloga! Éliás szívében döntő változás játszódott le ezekben a percekben. Felállt s szólni akart, de egyetlen szó sem jött az ajkára. Szeméből sűrű könnycseppek hullottak alá. Jósua pedig megáldotta Éliást, átölelte és megcsókolta. Ez a csók még sokáig ott égett Éliás orcáján. A következő napokban visszavásárolta mindenét. Felesége is visszatért hozzá. Fia, Johanán meggyógyult. Egyszóval minden jó­ra fordult. Újra gazdag ember lett, azzal a különbséggel, hogy most már minden szű­kölködő és segítségre szoruló felebarátja előtt nyitva állt házának ajtaja. S övé volt a világ legszebb és legdrágább igazgyöngye, ami nemcsak őt és családját tette boldoggá, haním sok-sok embertársa számára lett ke­nyérré és élettté! A jerikóbeliek el is nevezték az újjá lett embert „irgalmas Éliásnak” és az igazgyön­gyöt az „ÉLET GYÖNGYÉNEK” ™ Utószó. A példázat szerint az az Egy Drágagyöngy: a mennyeknek országa, vagyis az örökéleí. Az Élet egy és oszthatatlan. A múland Élet és az örök Élet szorosan együvé tarto­zik, éppen csak a Halál kapuja választja el őket egymástól, — nem a Teremtő Isten szándékából, hanem az ember bűne miatt. De a földi élet így is „előíze” az örökéletnek. Az örökélet pedig kiteljesedése a földi élet­nek. Hitünk szerint a földi élet és az örökélet egyaránt Isten a j ándé - k a. Ezért nemcsak az örökéletre kell töre­kednünk, hanem ezt a földi életet is szeret­nünk, védelmeznünk és becsülnünk kell. S ez sem könnyű feladat! Sok harcot és lemon­dást követel, nagy áldozatokat kell hozni ér­té! De megéri! Hiszen ma minden jóakaratú ember szerte a világon arra törekszik, hogy közös erővel szebbé és jobbá tegyük az egyes ember és az egész emberiség elétet ezen a földön, más szóval, hogy nemcsak egyesek kiváltsága, hanem minden ember tu- lajdonává legyen az emberiség közös kincse, az Elet Gyöngye: d békét és boldogságot sugárzó életi (Vége) Szerdahelyi Pál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents