Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1964-08-02 / 31. szám

Harminc éves templom

A LELKÉSZI HIVATAL Íróasztalán megsárgult tabló fekszik. A fényképek már elvesztették fényüket. A' tabló fölé hajló férfiak mégis ismerősök után kutatnak. Idős, hajlott hátú, ősz hajú bácsika saját magát keresi a fakult képen. Mellette a gyülekezet felügyelője, aki akkor még nem lakott itt, de aki évek óta felelősséggel hordozza a gyülekezet ügyét. A sok ősz és kopaszodó fej között kíváncsian meresztgeti nyakát egy fiatalember. A legfiatalabb presbiterjelölt. Néhány évvel ezelőtt állott ennek a templomnak az oltára előtt, hogy a konfirmációi ünnepség örök nyomot hagyjon fiatal lelkében. Számára ezek a képek a régmúltat jelentik. A többieknek azonban, a gyülekezet presbitereinek, a tegnap hűségét szimbolizálják.

— Nézzétek csak ezt a képet — mutat a gyülekezet kántora

gélikus templom még nincsen.”

Ezért a szinte felmérhetetlen értékű adományért mindössze azt kérte: „ ... hogy minden év október 19. napján, boldogult férjem halálának évfordulóján és február hó 8-án, néhai férjem születési és névnapján a szentmihályi temetőben levő kriptánk sárgarózsa csokorral és fenyőgaly- lyal díszíthessék és lelkiüdvéért ima mondassák.”

Erről azóta sem feledkezett meg az egyházközség elnöksége sohasem.

Közben hangos szóra leszek figyelmes.

— És honnan volt annyi pénzetek, hogy nekikezdetek az építkezésnek?

— Összeénekeltük az árát.

KÜLÖNÖS CSENGÉSE

VOLT ENNEK A SZÓNAK itt, a könyvekkel telerakott lelkész!' hivatalban.

D. Káldy Zoltán püspök szolgál a rákosszentmihályi templom

szószékén

á tabló legelső képére. — Ilyen volt valamikor a templomunk helye.

Szó szót követ és megindul ez emlékezés hajója a rákosszentmihályi gyülekezet templomának harmincéves évfordulóján.

Nem nagy idő ez s a templom, életkorával elvész hazánk nagymúltú templomai között, de ennek a kicsiny nyájnak, amely fővárosunk XVI. kerületének ezen részében magáénak vallja ezt a templomot, komoly érték. A megsárgult tabló' fakó képei a templom építkezésnek egy- egy mozzanatát örökíti meg. S mig a tabló fölé hajló, ünneplőbe öltözött férfiak a fényképeket nézik, addig e so- ,rok írója egy szarkalábas írást böngész. Mert tulajdonképpen ez az írás adott ösztönzést és nekiindulást az addig is már féltve őrzött temp- lomépitési tervnek.

A rákosszentmihályi gyülekezet első felügyelője Ziermann János Volt. Ez a hűséges, evangéliumi hitet vallo ember valamikor a községnek jó részét magáénak tudhatta, de amikor elhunyt (1929-ben) már csak két egymás mellett álló házat mondhatott magáénak.

Ahogyan most nézem fényképét, úgy érzem, hogy ő is itt van az ünneplők között. Nagy bajusza kissé idejétmúlt és kiválik a simára borotvált arcok közül, de szívének melegsége, amely sokszor erősítője volt ennek a kezdettől fogva sok bajjal küzdő egyházközségnek, még az élettelen papírról is árad felénk.

Felesége, Dudás Mária, aki római katolikus volt, 1931. március 26-án végrendelkezett. Minden vagyonát arra az egyházközségre hagyta; amelyet férje hosszú esztendőkön keresztül mint felügyelő szolgált. Egyetlen kikötése áz volt. hogy az egyik ingatlanon épüljön fel az evangélikus templom, mert úgymond: s,... Rákosszentmihályon evan— Pedig valóban ez volt a helyzet —. mondja a gyülekezet helybeli kántora, aki akkor fiatal emberként tevékenyen részt vett az énekkari munkában. Összejöttünk és énekelgettünk. Ami igaz, az igaz Akkor nem is igen gondoltunk arra, hogy ezzel Istent szolgáljuk.

(Azt már a többiektől tudom meg, hogy ezeken az énekes estéken ismerkedett meg azzal, akit később feleségül vett, s aki szintén hűséges tagja ma is a rákosszentmihályi gyülekezetnek.)

— Ma már tudom — folytatja —, hogy több volt azokban a szolgálatokban a világias jelleg, mint az egyházi. De talán azok, akik akkor olyan szíwel-lélekkel énekeltek, nem is gondoltak erre. Ma mégis úgy érzem és velem együtt sokan azok közül a „megvénült fiatalok” közül, hogy valamit mi is „beleénekeltünk” ebbe a templomba.

Az egyik presbiter itt közbevág.

— Nemcsak összeénekelték, hanem össze is táncolták ezt a templomot.

így jutottam él a gyülekezet egyik asszonyához. Lábai ebben a forró júliusi melegben is gumiharisnyába vannak ágyazva. Trombózisa Volt már többször is. Beülünk a hűvös szobába és megindul a beszélgetés. Amikor elmondom jövetelem célját, azonnal megfiatalodik.

— Bizony,' mi asszonyok is kivettük részünket a munkából. Azt tettük, amit akkor tenni lehetett. Bálokat rendeztünk, amely mindig híres volt a községben. Az ott befolyt pénzt a templomépitésre fordítottuk. Ezen kívül ebből a pénzből vettük az oltárt is. amely még ma is szolgálja Isten dicsőségét, és az oltár előtti nagy szőnyeget, amelyet csak az idén cseréltek kí. Több mindent is vettünk, de én ma már nem is emlékI szem, hogy mit...

SZINTE SZÉGYELLEM ezeket papírra vetni. Ének és tánc: Isten szolgálatában. Színielőadás és bálkirálynő: a templom falaiban! (Milyen jó címek lennének ezek egy egyházi szatirikus írás számára!) Furcsa egy gyülekezet — gondoltam magamban, összeénekelnek és összetáncolnak egy templomot. És az Isten-kereséssel vajon hogyan is állottak?

Erre a kérdésre választ keresve jutottam el Sashalomra,

amely szintén a rákosszentmihályi templomba küldi evangélikus népét. Egyik rep- kénnvel befuttatott házban találtam rá arra az idős nénire, aki 1021. október 31-én, amikor először tartottak evangélikus istentiszteletet Sashalmon az egyik iskolában, édesanyjával együtt ő is ott volt. Mindössze hárman voltak jelen akkor. Blatniczky Pál az akkori cinkotai lelkész és ők ketten. Erről faggattam az öreg nénit.

— Mindig eljártam én, kérem — mondja egészen fiatalosan, meghazudtolva korát. — Ma is emlékszem arra az isten- tiszteletre. Bizony csak hárman voltunk. Utána sokáig nem is volt istentisztelet. Aztán nagyon megörültünk, amikor jóval később meghallottuk a hírt, hogy Rákosszetmihá- lyon templom épül. Annak az építését mi is támogattuk. Ml, sashalmiak...

S mondja megállás nélkül emlékeit, amelyek szorosan kapcsolódnak a rákosszentmihályi—sashalmi gyülekezethez. S bár az idő az ő feje fölött is elszalad már, mégsem hiányzik ma sem egy isten- tiszteletről sem.

— Ha nem mehetnék, akkor talán beteg is lennék —- mondja búcsúzóul.

A témplomépítés krónikáját egyik öregtől tudtam meg.

— 1933. OKTÓBER 8-ÁN VOLT AZ ALAPKŐLETÉTEL, amelyen D. Rafjay Sándor püspök is részt vett. A gyors munkának az lett az eredménye, hogy már 1934 júliusában felszentelhettük templomunkat. Még ma is hálával és szeretettel gondolunk vissza templomépltő lelkészünkre, Blatniczky Pál esperesre, aki szintén jelen volt a felszentelési ünnepélyen, de már annyira betegen, hogy szolgálni sem tudott. Azóta a templomunkon csak egyszer végeztünk nagyobb javítást, amikor 1959-ben kicseréltük a födémet. Az orgona és a harangok később kerültek helyükre, de azok hangjában is ott van a templomát szerető rákósszentmihályiak és sashalmiak hite és szive. A templom Sándy Gyula tervei alapján épült.

AMIKOR A TEMPLOM 30 ÉVES ÉVFORDULÓJÁT ünnepelte a gyülekezet, július 12-én, Koren Emil pesti esperes hirdette Isten igéjét. Az istentisztelet utón találkoztunk a gyülekezet felügyelőjével. Tőle már nem a múltról kérdezősködtünk, hanem ^ a gyülekezet mai munkájára voltunk kíváncsiak,

— És végül miben látja ennek a templomnak a mai szolgálatát?

— Abban hogy töretlen hittel hirdesse ez a templom a szeretet evangéliumát és a szolgálat leikével végezze azt a munkát a templom falain túl is, amelyet Isten ennek a templomnak a népére is rábízott. Jubileum és ünneplés csak akkor kedves Isten előtt, ha ilyen szolgálatokat tud a gyülekezet felmutatni.

...............................................

g Az Evangélikus Sajtó- g g osztály kiadásában g megjelent

A ZSOLTÁROK KÖNYVE

magyarázata g

g (Válogatott zsoltárok) g Irta:

I DR. PÁLFY MIKLÓS g Ára: 32.—forint g Kapható a Sajtóosztály jg ír alter jesztésé bén, s Budapest VIII, Puskin g u. 12.

I pMlKMMWIMilililtMiliMailWMtMmRttMlllltMtltiK

A Keresztyen líétce-Világgyutéstöl — a gyülekezetekig

Folytassuk nemes munkánkat

Vitalij Borovoy professzor előadása Prágában

A MÁSODIK KERESZTYÉN BÉKE-VILÁGGYÜLÉS

nem szűkölködött feszült érdeklődést kiváltó eseményekben és megnyilatkozásokban. Ezek közé tartozott Vitalij Borovog moszkvai ortodox professzor előadása az együttélés és az együttmunkálkodás kérdéséről. Borovoy 6zoros kapcsolatot tart az Egyházak Világtanácsa genfi központjával. Tavaly a Montrealban rendezett, a hit és az egyházszervezet kérdéseivel foglalkozó ökumenikus konferencián a keresztyénség egyetemességének, katolicitásának kérdéséről tartott előadást, megfigyelőként vett részt a II. Vatikáni Zsinaton. Előadására Prágában csak este tíz óra felé került sor. Saád Béla így ir erről az előadásról az „Üj Ember” c. katolikus hetilapban: „Az egyórás beszéd lenyűgözte és felvillanyozta a hallgatóságot, annyira világos volt gondolati felépítésé, s annyira szellemes a szónok minden fordulata.”

Három sajátosság jellemezte különösképpen a nagyhatású előadást: 1. Borovoy kiválóan ismeri az ökuménikus mozgalmat és annak irodalmát. 2. Nyitott a római katolicizmus haladó, és az emberiség békéjét szolgálni szándékozó törekvései és képviselői felé. Kiválóan ismeri a francia katolikus teológusokat, írókat és filozófusokat. Nagyra értékeli XXIII. János pápának „Pacem in terris” c. enciklikáját. 3. A tiszta evangéliumi tanítás egyetemességét keresi és ezért nagyon konkrét, egyértelmű állásfoglalást tud tanúsítani az emberiséget ma foglalkoztató kérdésekben.

Alábbiakban megkíséreljük Borovoy beszédét Ismertetni, előadásának tartalmi gazdagságát, fogalmazásának hevét érzékeltetni.

„Szövetségem volt vele életre és békességre” (Mai 2,5) — ez a mi mai üzenetünk minden emberhez, aki békére vágyik és szabadságban, igazságosságban és mindenki számára egyenlő emberi méltóságban akar élni. Bizonyságtételünk azonban csak akkor meggyőző, ha Számot vetünk a mai emberiség szükségleteivel. Ezek láttán nyíltan kell a jövő felé tekinteni. „Lé kell mondani az egyházi retorikáról és az elavult skolasztikus szóhasználatról, mert idegenek a mai kor valóságától.” „Mint a pestist, úgy kell kerülnünk a közhelyek unalmas ismételgetését és az érdektelen, általános deklarációikat.” A „nagy és igaz realista”, XXIII. János pápa példájára hivatkozik. Hatalmas tapssal fogadott megállapításhoz ér el.: „A konkrét realitás megvetése, a keresztyénség történelmi tragédiája lett.”

AZ ÖNCÉLÚ EGYHAZIÁSSÁG kérdésére tér ezután. Bonhoeffernek, a hémet hit- valló egyházon gyakorolt kritikáját idézi: „Egyházunk, amely ezkban az esztendőkben csak önmaga fenntartásáért harcolt, mintha öncélú valami lenné, képtelen arra, hogy a megbékéltető és megváltó Ige hordozója legyen az emberek és a világ számára.” Hozzáfűzi; „A nagy német teológusnak és Krisztus hitvallójának ezek a szavai ugyanolyan jelentősek számunkra

ma, mint voltak akkor mikor elhangzottak.”

Áz egyéni üdv-keresés egyoldalúságával szemben hangoztatja: „Mai gondolkodásunk száméra nemcsak az egyes ember, hahem az egész emberiség megváltás utáni vágya a fontos, az egész földgömb, v vagy éppen az egész világmindenség mértékével mért megváltásé.” Yees Cougar francia római katolikus teológus és Chari Peguy francia írótól idéz és egy újabb tapssal fogadott megállapításhoz jut: „Közös

és szent feladatunk, mint keresztyéneknek és a Keresztyén Békekonferencia tagjainak, akik itt Prágában a

ll. Keresztyén Béke-Világ- gyűlésre gyűltünk össze, hogy hozzájáruljunk az emberiség megbékéltetésére irányuló egyetemes keresztyén szolgálat eme nagy művéhez.” Nem szabad, hogy befolyásoljanak ebben a szolgálatunkban a I

Kép a Prágai II. Keresztyén Béke-Világgyűlésről. Borovoy professzor dr. Bariba Tibor püspökkel és Tóth Károly nemzetközi titkárral beszélget

kicsinyhitűek panaszai, szemrehányásai. A béke fenntartása érdekében előítélefimente- sen kell készeknek lennünk arra, hogy mindenkivel együttmunkálkodjunk. „Ha ez elfordulás a tiszta keresztyén hittől, akkor ugyanezt követte el XXIII. János pápa, amikor a „Pacem in terris” enciklikájá- ban kijelentette: „A hívők és hitetlenek közötti összejövetelek és világi természetű megállapodások alkalmat nyújtanak az igazság megismerésére és tiszteletbentartására . >.” Ha ez eltávolodás, akkor ezt elkövette az Egyházak Világtanácsa is, amelynek Űj- Delhiben tartott harmadik nagygyűlése ezzel a felhívással fordult minden keresztyén emberhez: „Meg kell tanulnunk, hogy a minden ember számára végzett szolgálathoz való keresztyén hozzájárulásunkat a világi szervezeteken keresztül is teljesítsük.”

Bírálta a keresztyén politikai pártok tevékenységét, mert a demokrácia jelszavát hangoztatva, gyakran a társadalmi konzervativizmust támo- gáTják. Van azonban olyan politika, amely nem választ el Krisztustól, hanem az ö parancsolatainak közvetlen betöltése. Igen jól világítja ezt még Dietrich Bonhöeffer teológiája — mondotta. Szerinte ugyanis az egyház és valóság, egyház és világ nem olyan ellentétek, amelyeknek kompromisszumos megoldásra van szükségük. Isten igéje kiterjed a világ valóságára is. Így azután a keresztyén ember sem „az örök konfliktus embere”. Teljesen Krisztushoz tartozik, ugyanakkor azonban mindkét lábával ebben a világban áll.

FELTÉTELEZ! ESEK ES GYANÚSÍTÁSOK elhárítására mondja: „A Keresztyén Békekonferenciának nincs külön törtéjjietfilozóíiája és nincs külön teológiája. Mozgalmunkban egyenlő mértékben vesznek részt ortodoxok, protestánsok, katolikusok, anglikánok és az ún. szabad egyházak képviselői... Vannak közöttünk keresztyének a szocialista és az ún. kapitalista társadalmakból. Konferenciánk a mai világ teljes politikai és társadalmi sokrétűségét tükrözi. De egységesek vagyunk a keresztyén hit és morál alapjaiban ... Közös nyelvet beszélünk, párbeszédet folytatunk és előkészítjük a konstruktív együttműködést mindén jóakaraté emberrel, függetlenül vallási, filozófiai és politikai nézetektől. Ez csak nyereség lehet a keresztyénség jövője számára.”

Megértéssel fogadja Marital n, katolikus filozófus optimistán hangzó végkövetkeztetését, amely szerint a „keresztyénség erjesztő anyaga egyre nagyobb szerepet fog játszató a szabad versenyben”. De rámutat a talentomok példázatának egy francia katolikus lelkész, Jacques L oeiv által adott figyelmet érdemlő értelmezésére is. Ezt írta 1059- ben: „Kezdetben nekünk,

keresztyéneknek nagy szabad tevékenységi területünk volt. Isten mintegy tíz talentomot adott nekünk, hogy más tizet szerezzünk azokkal. A fejlődés folyamán azonban a talentomok száma csökkent. Isten csak öt, három, most pedig nyilván csak egy talentomot bízott reánk. De ha ezt még ránkbízza, akkor erről az egyetlen talentumról is olyan számadást fog kívánni tőlünk, mint amilyent a tízről követelne meg.” Teljes határozottsággal fűzi Loew gondolataihoz: ezt az egyetlen, ideiglenesen még megmaradt talentomunkat is elveszíthetjük, ha teológiánkat és egész lelki életünket nem tudjuk összekapcsolni konkrét keresztyén kötelességeinkkel. i

AZOK A KONKRÉT POLITIKAI CÉLKITŰZÉSEK, amelyeket a Keresztyén Békekonferencia szeme előtt tart, nem idéznék elő egyoldalúságot, hiszen ugyanezek szerepelnek az ún. semleges államok 1964. március 20-i colombói konferenciáiénak határozataiban, de az Egyházak Világtanácsa megnyilatkozásaiban (pl. az atomfegyver-kísérletek eltiltására vonatkozóan és a leszereléssel kapcsolatban) és a „Pacem in terris” enciklikában is. Mindezekhez egy megjegyzést tesz; „Én, a Szoi’jetunió- ból való ortodox lelkész, ezt a jelentésemet sok tekintetben ún. nyugati anyagra építettem fel. Megmutattam, hogy a. Nyugat legjobb teológusai és egyházi méltóságai — a nyugati társadalom lelkiismerete és szelleme —• ugyanazokra a végkövetkeztetésekre jutottak el, mint mi a Keresztyén Békekonferencián. S ez nem csodálatos, hiszen mozgalmunk nem valami mesterséges felépítmény a „keleti blokk” politikai kombinációin, mint ahogyan olykor még szemünkre vetik, hanem keresztyén mozgalom, amely megfelel annak a legmélyebb feliem,érésünknek, hogy a szeretet és a megbékélés szolgálata az egyház és a keresztyénség feladata.”

Befejezésül arra az örvendetes tényre hívta fel a figyelmet, hogy „a békés együttélés alapgondolata naponta hódít és általánosan elismertté válik a jóakaratú emberek körében”, ez lehetővé teszi a közös hozzájárulást a leszerelés megvalósításához, a vitás kérdések tárgyalások útján, békés eszközök segítségével történő megoldásához, az egyes ember és a népek min- , deníajta elnyomásának megszüntetéséhez. „Csak a békés együttélés hyújthátja a nemzetközi kapcsolatok értelmes formáját, amikor a világon a különböző társadalmi berendezésű államok és rendszerék vannak.”

Folytassuk tehát némes munkánkat, Isten mindenható segítségében bízva és ama meggyőződésünkben megerősödve, hogy „a mi munkánk nem hiábavaló az Úrban” (I- Kor 15,58). — fejezte be előadását Vitalij Borovoy.

*

Az előterjesztést, amelynek teljes Címe így szólt: „A békés együttélés kérdése és az életre és békére szóló szövetség” — elhangzása közben és befejezésekor is többször fogadta a hallgatóság kitörő tapssal. A hidegháborús szellem leküzdése, az új bizalmi légkör erősítésé' példaszerű megnyilatkozását látták benne.

b. 1.