Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1964-07-05 / 27. szám

A Te Megtartód Ézs. 43, 1—7 Bibliaolvasó, igehallgató emberek számára ismerős és ked­velt ige szolgáltatja a vasárnapi igehirdetések alapját. Kü­lönösen szívesen idézzük a keresztyén élet egyes nagy állo­másain. Természetes is, hiszen benne a teremtő, megváltó és megtartó Isten tesz vallomást népe iránti forró szeretetéről. Szinte az Ötestamentum „kisevangéliumának” Nevezhetjük ezt az igét Isten szüntelenül velünk van. Aki élettel ajándékozott meg bennünket és a Jézus Krisztusban házanépévé tett az egész életen végigkísér: velünk van a víg órákban, de az élet szorongattatásai közepette is, a pihenés idején úgy, mint a szorgos munka lázában, — akkor is, amikor hitben járunk és akkor is, amikor megpróbáltatunk. Kedvesek vagyunk számára. Féltőn és oltalmazón öleli körül életünket, mint szülő gyer­mekéét Ez a hit akkor lesz teljessé bennünk, amikor Jézus Krisz­tusban megismerjük a Megváltó Istent. Benne látjuk meg Is­ten szeretetének mindenre kész nagyságát. De áldozata mu­tatja meg azt is, milyen nagy értéket tulajdonít Isten életünk­nek. A megtartó Istenben való hit szabadít meg a hamis féle­lemtől. Nem vagyunk kiszolgáltatva sem a természet erőinek, sem az események játékának, sem a bűn megrontó hatalmá­nak. Isten szeretetének következményeképpen és a tőle kapott hatalommal felülkerekedhetünk ezeken és főzhetünk felet­tük. Az Isten szeretetébe vetett hitünk arra bátorít, hogy har­coljunk az általa alkotott és a Krisztusban megváltott élet megmaradásáért és megbecsüléséért. Ezért veszünk részt jó szívvel, Isten iránti hálával abban a szép szolgálatban, amit sok jóra kész emberrel együtt ma már hívő emberek sokasága végez az egész emberiség életének megmaradásáért és kitelje­sedéséért. Mezősi György ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 0Si július 5-én Deák tér de. 9. (úrv) Trajtler Gábor de. 1Ü. (úrv) Hafenscher Károly du. 6. Kertész Géza Fa­sor de 11 (úrv) Harmati Béla du. 6. Harmati Béla Dózsa György út de. fél 10. (úrv) Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57b. de. 10. (szlovák) dr. Szilády Jenő de. 12. Tbaly Kálmán vu de. 11. (úrv) Rédey Pál Kőbánya de. 10. (úrv) Utász u. de. 9. (úrv) Vajda Péter u. de. fél 12. (úrv) Zugló de. 1L (úrv) Rákosfalva de. 8. Gyarmat u. de. fél 10. Fóti út de. 11. Nagy Jáno6 (szuppl.) Váci út de. 8. Nagy János (szuppl.) Frangepán u. de. fél 9. Káposzta Lajos Új­pest dei' lO. Pesterzsébet de 10. Soroksár újtelep de. fél 9. Pest­újhely de. 10. Kürtösi Kálmán Rákospalota MÁV telep de. 8. Rákospalota nagytemplom de. M) Rákospalota du. 3. Rákosszent­mihály de. fél IL Kamer Ágos­ton Sashalom de. 9. Karner Ágoston Rákoscsaba de. 9. Békés József Rákoshegy de. 9. Rákos­keresztúr de. fél Iá. du. fél 3. Bécsikapu tér de. 9. Schreiner Vilmos de. 11. Várady Lajos es­te 7. Schreiner Vilmos Torockó tér de. 8. (úrv) fél 9. Várady La­jos Óbuda de. 9. Fülöp Dezső úe. 10. (úrv) Fülöp Dezső XII, Tarcsay Vilmos u. de. 9. Ruttkay Elemér de. 11. Ruttkay Elemér du. fél T. Ruttkay Elemér Buda­keszi de. 8. Pesthidegkút de. fél ■n: Muncz Frigyes Kelenföld de. 8. Uzon László de. 11. (úrv) Uzon László du. 6. dr. Rezessy Zoltán Németvölgyi út de. 9. dr. Rezessy Zoltán Kelenvölgy de. 9. Visontai Róbert Budafok de. 11. Visontai Róbert Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. 11. — Szentháromság ünnepe utáni 6. vasárnapon az oltár­terítő színe: zöld. A vasárnap oltári és délutáni alapigéje: Mt 5, 20-26. délelőtti alapigé­je: Ézs 43, 1—7. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Július 5-én, vasárnap reggel fél 8 órakor evengélikus val­lásos félórát közvetít a Pe­tőfi Rádió. Igét hirdet: HAR­KÁNYI LÁSZLÓ egyetemes főtitkár. H ALBERTI. Dedinszky Gyula június 7-én búcsúzott el az alberti gyülekezettől, miután a nagybörzsönyi gyü­lekezet lelkészévé választották meg. Roszik Mihály lelkész mondott köszönetét a távozó másodlelkésznek és a gyüle­kezet templomos tagjai ne­vében értékes ajándékot adott át. ■ — RÁKOSCSABA. Templo­ma felszentelésének 25. évfor­dulóját ünnepelte június 14- én az egyházközség. A kivül- belül megújított templomban Korén Emil esperes hirdette az igét. Az istentisztelet után díszközgyűlés volt, amelyen az ünneplő gyülekezetei a környék testvéregyházközsé­geinek küldöttei köszöntötték. Káldy Zoltán püspök képvise­letében Benczúr László püs­pöki titkár vett részt az ünnepi alkalmon, és a dél­utáni szeretetvendégségen szolgált. A gyülekezet 20 ezer forintnyi önkéntes ajándéká­val és sok szolgálattal segí­tette elő a hála és ezen emlé­kezés ünnepét. • — SZÜLETÉS. Zászkaliczky Pál magyarbólyi lelkészeknek június 20-án első gyermekük született. Neve: Zsuzsanna, Veronika HALÁLOZÁS, özv. Pont­osán Mihályné, szül. Kiss Ilonéi, az alberti gyülekezet volt kántor-tanítójának özve­gye áldott életének 77. évében rövid szenvedés után június 14-én Budapesten elhunyt. Albertiben temették el az al­berti és irsai gyülekezet részvétele mellett. Az elhunyt­ban Ponicsán Imre kiskőrösi lelkész édesanyját gyászolja. „A szeretet soha el nem fogy”: • — özv. Pokomy Béláné szül. Krátky Ilona 96 éves korában Cinkotán elhunyt, 9 — Sziliczei Gyuláné, szüle­tett Maczák Anna, lapunk hűséges olvasója, a péceli gyülekezet presbitere, szere- tetintézményeink hűséges se­gítője május 31-én elhunyt. Legnagyobb a szeretet, mely emlékét köztünk tartja. s- Bokor Ida a répcelaki, majd a soproni gyülekezet hűséges gyermekbibliakör ve­zetője, 48 éves korában hosz- szú, türelemmel viselt beteg­ség után június 18-án Répce­lakon elhunyt; „Aki nekem szolgál,. megbecsüli azt az Atya!” • — BUNDÁK — átszabások, ir­ha bunda tisztítás, festés Somo­gyi szűcsnél Bp. V. Kossuth bajos u. l, udvarban. EVANGÉLIKUS ELBT A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadói Gádor András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, vm.j Üllői ót M. Szerkesztőségi telefon: 342—42Í Kiadóhivatal és Sajtóosztály: 142—074 Előfizetési ára egy évre 60,— Ft Csekkszámla: 20412.—vm. Árusítja a Magyar Posta W 000 példányban nyomatott 64.2832/2 — Zrínyi Nyomda, Bpest F. v.e Bolgár Imre Igazgató INDEX 25211 HÉTRÓE—HÉTRE Személyes Isten Ézs. 43, I Vannak, akik állítják, hogy a világfolyamatok tulajdon­képpen különféle erőknek a játékai. Még olyanok is akadnak, akik hozzáteszik, hogy ezeknek az erőknek az iránya, tenden­ciája mindig a fejlődést, a jót szolgálja. Az ilyen nézetek elősegítik olyan „vallásos” felfogások ki­alakítását, hogy van Isten és ez az Isten valamiféle személy­telen erő. A biblia egybehangzóan tanítja, hogy az Isten személyes Isten. Heti igénk is ezt mondja! Isten olyan személyes Isten, aki kapcsolatba akar velünk lépni, megszólít bennünket és a kö­vetkezőket mondja: Ne félj! Nemcsak jóirányú erők, hanem rendetlenítő erők is vannak. A biblia nyelvén szólva, vannak sátáni, démonikus erők és ezektől van okunk félni. De Isten nemcsak azt mondja, hogy ne félj, hanem hozzá­teszi, hogy azért ne félj, mert megváltottalak. Jézus Krisztus­ban, a Megváltóban maga Isten jött el hozzánk és hozta el ne­künk, mint azt, ami üdvösségünkre, békességünkre való. Hogy az Isten személyes Isten, az kitűnik a következő szavakból is: Neveden hívtalak téged. És heti igénk utolsó szavából: Enyém vagy! Csak személy szólhat így személyhez és nem egy nagyobb erő a kisebb erőhöz. Azzal a boldog érzéssel és tudattal indulunk az előttünk levő hét munkáinak szorgalmas és hűséges elvégzésére, hogy személyes Istenünk van, aki ismer, sőt jól ismer bennünket. Számon tartja életünket és magáénak vall minket, mert egy­szülött Fiát adta értünk, Fülöp Dezső NAPRÖIi—NAPRA HÉTFŐ: ÉZSAIÁS 48, 30—31, IL KORINTUS 12, 9. Az élet harcának ősi törvénye, hogy az erősek győznek, az erőt­lenek pedig elbuknak. Isten azonban sohasem dolgozik nagy számokkal, sohasem az erősekkel, hanem a kevesekkel és gyen­gékkel — velünk. Titusz 3, 3—7, I. Korintus 15, 54—58. KEDD: JÓZSUÉ 22, 29, JELENÉSEK 2, 12—13. Nagyon nehéz — Krisztus ereje kell hozzá — eljutni a hitre. Az igazi harcok és megpróbáltatások csak ezután következnek. Ez a küzdelem a hit megtartásáért mégsem hiábavaló. Isten orszá­gát öröklik mindazok, akik a hitet nem tagadják meg, I. Péter 3, 18—22, I. Korintus 16, 1—9. SZERDA: JEREMIÁS SIRALMAI 19—21, LUKACS 6, 21. Sok küzdelem jelzi a hit megharcolásának útját bennem. Még­sem hiábavaló ez a küzdelem, mert Isten igéjével most is erő­sít, országában pedig örök örömöt ígér nekünk. Galata 3, 26—29, I. Korintus 16, 10—14. CSÜTÖRTÖK: ÉZSAIÁS 35, 8, JÄNOS 10, 9. Sokszor ke­resünk rövidebb utat, könnyebb bejárást Isten országába. Az életben van több út is, amivel célunkat elérhetjük, Isten or­szágához csak egy út vezet és egy ajtó: Krisztus. Márk 16, 14—18, I. Korintus 16, 15—24. PÉNTEK: DANIEL 7, 14, LUKACS 22, 69. Isten országá­nak elérése távoli, megvalósíthatatlan cél lenne csupán szá­munkra, ha Krisztus nem halt volna meg bűneinkért, és most nem ülne ott Istennek jobbján, ö tette lehetővé, hogy minden bűnünk ellenére országának örökösei lehetünk. Máté 3, 13—16, IL Korintus 1, 1—7. SZOMBAT: ZSOLTÁROK 71, 3, RÓMA 8, 34. Krisztus Is­tennek jobbján ül és ítélni fog élőket és holtakat. Ez a tény a hívő ember számára nem rettegés és félelem, hanem a leg­nagyobb biztosíték. Ez tesz biztossá tabban, hogy részesei az Ö uralmának. Efezus 3, 14—21, II. Korintus 1, 18—21. Ruttkay Levente SZOMBAT ESTE VOLT és a kerfhetyiség- ben mégis alig ültek néhányon. Az őszi szél fáradt, megsárgult levelekkel hintette be a táncparkettet. Az asztalok is kaptak néhány kései üzenetet az elmúlt nyárról. Az asztalok mellett néhány vendég ült. Az étteremből zon­goraszó hívogatta őket is. Valahányszor a pin­cér szélesre tárta az ajtót, felcsendült egy- egy dallamfoszlány a félrehangolódott szer­számból. Valamikor talán ezen a zongorán is más számokat játszották. Most szakállas zongorista veri szív és lélek nélkül. Munka­eszközzé lett. Fekete testéből fájdalmasan árad a legújabb twist vérpezsdítő ritmusa. Mindezt ő nem hallja és nem is figyel a Ze­itére. Mással van elfoglalva. Saját magával. Ott ülnek a kerthelyiség szélén, a fal mel- ített, ahová a gyér fényű lámpa imbolygó fé­nye is alig tud elhatolni. Ahogyan a szél megrázza a vékony drótra szerelt lámpát, be­lekerülnek a fénysugárba, hogy aztán újra elnyelje őket az árnyék. — Ne gondolja, hogy részeg vagyok. Ez az Hső pohár. Nem szeretem az italt. De most innom kell. Mert ilyenkor valamit kell az em­bernek csinálnia. — De talán azért sok lesz egyszerre két fröccs. — Tudja, hogy mindig megvetettem azo­kat, akik szerettek fröccsözni? De ezen az estén magammal szeretnék koccintani. Érti? Magammal! Maga már volt ilyen állapotban? — Megvallom őszintén, nem. Ha már koc- 'eintani akarok, akkor mással igen, de ma­gammal nem. — Látom maga még nem tudja, hogy mi az élet. — Dehogynem tudom. Nem vagyok már 'mai gyerek. Láttam és átéltem én már sok mindent. Idestova ötven leszek. — Azért még nem kell filozofálgatnia — mondta és gúnyos nevetéssel megszorította szomszédja karját. Bocsánatkérés volt a szo­rításban. — Én a harmincat is alig hagytam el, de azért sajnos, már nekem is megvan a véle­ményem az életről. Különösen az emberek­ről. Ezért kell nekem ma este saját magam­mal koccintanom. — Nem jobb lenne, ha szépen hazamenne és lefeküdne? — Lefeküdni? Az alvás elbutítja az embert. És én nem akarok most buta lenni. Szeretnék nagyon okos maradni. Persze, ha lesz erőm hozzá. — De még mindig nem tudom, hogy miért rendelt egyszerre két fröccsöt? — Miért? Ennek érdekes története van. EGYSZER EGY BUDAI VENDÉGLŐBEN 'vacsoráztam és ott láttam az egyik vendég előtt két pohár bort. Azt hittem, hogy valakit vár és már előre megrendelte az italt. Volt időm és vártam. Ott ült az ember csendben. Szemét alig emelte fel az asztalról. Valamivel játszadozott. Néha megemelte az egyik poha­rat és odakoccintotta a másikhoz. De nem ivott. Na, gondoltam magamban, ennek se lehet mindene rendben. Aztán egyszerre csak felállt, anélkül, hogy ivott volna a poharak­ból és elment. Észrevettem, hogy a pincér megkülönböztetett udvariaskodással segítette rá a kabátját. Borravaló kérdés az egész — gondoltam. Mégis megkérdeztem a pincért kedves cinkossággal. Mondja — mondtam neki —, ez a vendég, aki most ment el, egy kicsit nem izé — és kezemmel furcsa mozdu­latot tettem a homlokom előtt s közben mo­solyogtam. — A pincér elmesélte az ember történetét. És ekkor én képedtem el. Mérnök volt. A há­borúban elvesztette szüleit. Egyedül maradt. Aztán megnősült. Lett egy kisfiúk. Az meg­halt. Maradt az asszony. Unalmasnak találta a férjet. Otthagyta. Egyedül maradt. Egyszer az asszony megígérte, hogy visszamegy hozzá. Itt beszéltek meg találkát. Akkor rendelte a férj a két pohár bort. És hiába várt. Még mostanában is visszajön néha s megrendeli a maga két pohár borát. Lehet, hogy azóta már van valami baja. Na, ez a két pohár törté­nete. — Érdekes. De lehet, hogy már régebben is volt valami baja, azért hagyta ott az asz- szony is. — A következményekből megtanultunk az okokra következtetni. De hátha az okokban van a hiba? — És akkor maga, miért rendelt két fröcs- csöt? — Mert én is csalódtam. Nem is egyszer. Kétszer is. — Nem tűnik valami csalódottnak, már ne haragudjon, hogy ezt így mondom. De aki ennyire fiatal és erős, az nem lehet csalódott. — Látja, maga már elég öreg — és maga se haragudjon meg, de még mindig nem any- nyira öreg, hogy bölcs is lehessen. Mert a legszebb alma is lehet férges. És nem hallott arról, hogy néha a nevettetés művészei is tudnak sírni? De könnyű a külsőből ítélni! Igaz, csak ezt látjuk, de az nem mindig az igazi. — És maga miben csalódott, vagy kiben? — Hogy miben, kiben? Mert őszinte vol­tam. Ne nevessen ki, így igaz. Hittem az em­berekben. íj inat — Elmondaná, hogy történt? Nem nagyon értem. — Maga akarta. De ha megúnja, szóljon. Hozzá vagyok szokva, hogy mindenki beszél­het csak én nem. — De most már kezdje, mert nekem is haza . kell mennem. Vár a család. — Nem leszek hosszú. De ha akar, máris mehet. — Na gyerünk a történettel, mert különben valóban itthagyom. TÍZ ÉVVEL EZELŐTT CSALÓDTAM ELŐ- ■ SZŐR. Akkor nagyon szerettem egy édes kis­lányt. Tudja, olyan tündéri, mosolygósszemű, érettségi előtt álló leány volt. Nagyon szeret­tem! Feleségül akartam venni. És egyszer na­gyon őszinte voltam. Azt már sokszor elmon­dogattuk, hogy nagyon szeretjük egymást. Akkor egészen másról beszélgettünk. Arról, hogy milyen is az élet és a világ. Emberek sorsáról és a világ útjáról. És a mi jövőnkről. Ma azt mondanám, hogy politizáltunk. Őszin­tén. Mi tagadás, a kislány kissé másként látta ezeket a dolgokat,mint én. Ő még akkor Ci­liké szemével és eszével gondolkodott. Akár hiszi, akár nem, ezután a beszélgetés után úgy kiröpültem abból a lányosházból, mint a pinty. És a kislány is elfelejtett. Kérdem, miért? Csak az őszinteségemért! — Nem valami más oka volt annak a sza­kításnak? — De nem ám. A kedves papa néhány hét múlva meg is mondta. „Ők nem szeretik az ilyen beszédet.” — Elég furcsa család. — Akadnak azért ilyenek. — Én ezzel nem sokat törődnék. Igaz, hogy nincs lányom. — Lehet, hogy maga más ember. En akkor visszahúzódtam az emberektől. Túl komoly volt az a csapás. Ez volt az első szerelmem. — De azért valahogy csak kiheverte? — Ki hát. És ezután nem voltam jó ideig őszinte. Jó lecke volt az a számomra. Ezután mindig azt mondtam, amit éppen hallani sze­rettek volna tőlem. Dicsértem ott, ahol bírál­nom kellett volna. És Cyranóval szólva: jobb­kezemmel kecskét simogattam s balommal káposztafejecskét öntöztem. — Én azért azt mondom, hogy őszinteség nélkül nem lehet élni, — Lehet, hogy igaza van. De nem mindig hasznos. Hogy is van az a közmondás: mondd meg az igazat és betörik a fejedet. — Maga nagyon rosszaknak látja az em­bereket. Bizalmatlan irántuk. És nem tartja tiszteletben a másik embert. — Nagyon téved. Én mindenkit tiszteletben tartok. De miért akarnak arra nevelni, hogy ne legyek őszinte. — Ki kívánja azt magától? — Maga az élet. — Ez egy kissé merész kijelentés. — A tapasztalatom mégis ez. őszintesé­gemért eddig még mindig csak csalódnom kellett. — Maga tényleg nagyon balszerencsés em­ber. Most kiben csalódott, hogy itt ül, ahe­lyett, hogy otthon ülne? De mehetnénk is már! Kezd hideg lenni. Pincér! Fizetünk! — Míg az ideér, hallgasson csak meg. Eá most történt. A napokban. ÜJ FŐNÖK KERÜLT AZ ÜZLETBE. Te- hetséges embernek ismertük a szakmában. Úgy jött közénk, mint barát. Kedves és figyel- m£s volt hozzánk, alkalmazottakhoz. Úgy éreztük, ő az igazi. Különösen is velem na­gyon jó viszonyban volt. Kortársak voltunk. Azzal kezdte a munkáját, hogy zárás után leült velünk a pult mellé és elmondta, hogy ő mindent úgy akar itt intézni, hogy mind­nyájunk tanácsát kikéri. Egészen új hang volt ez, kérem, nálunk. Kezdetben nem is volt baj semmivel. De később már parancsolgatni kezdett. Többet és erőteljesebben, mint amennyire beosztása feljogosította. Egyik este aztán már nem tudtam hallgatni. Megszólí­tottam hazafelé menet. És megmondtam neki nagyon őszintén, hogy nem helyes, amit és ahogyan tesz. Nem akartam én neki semmi rosszat. Csak éppen szerettem és féltettem, mert láttam, hogy kezdik nem szeretni a be­osztottjai. És kérem mi lett a vége? — Biztosan megváltozott. ~ Haiy ember maga! Az lett. a vége, hogy engem áthelyeztek egy jelentéktelen kis üz­letbe. És miért? Az őszinteségemért. — Próbáljon azért másként gondolkodni. Lehet, hogy magában is van hiba. Vagy erre még nem gondolt? — Na végre, hogy ideért. Volt két feketém. Nekem meg két nagy fröccsöm. Ha már kifizette, legalább igya is meg. — Meginni? Minek? örültem, hogy el­mondhattam magának, amit most érzek. Vég­re egy ember, akivel őszinte lehettem. Igaz, még be sem mutatkoztam. De minek is? Já éjtszakát! A hegyek felől erős szél fújt végig a kihalt utcán. Az aranysárga falevelek táncos léptük­kel twiszteltek a sima úton. A pincérek a söntésben gyorsan felhajtot­tak a két fröccsöt Kamer Ágoston

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents