Evangélikus Élet, 1964 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1964-06-21 / 25. szám

M&EK GTÖMÖLC5& IfCT LÁTJUK* SZER ETET AZ UTÓBBI ÉVEKBEN BIBLIAÓRÁKON, sőt igehir­detések alkalmával is gyak­ran hívták fel figyelmünket arra, hogy a görög nyelvű Új­szövetség az A G A P É szó­val jelöli a szeretetet, egy olyan kifejezéssel, amelyik az ókori görög írók, költők és filozófusok írásaiban szinte nem is szerepel. Róla mondja Pál apostol L Kor. 13-ban, a „szeretet himnuszában” ezt a merész mondatot: „ha agapé nincsen énbennem, semmi Va­gyok.” Jézus viszont arra figyel­meztet, hogy a szeretet csak akkor él bennem, hogyha én is benne élek — mint szőlő­vessző a szőlőtőkében — a szeretetben. „Maradjatok meg ebben az én szeretetemben” — kéri tanítványaitól (Jn 15, 9.). János apostol is gyakran hangoztatja: megmaradni! Úgy jellemzi a szeretetet, mintha valami ház lenne, ahol minden ember számára van hely, csak egy jól ismert emberi magatartás, a félelem, nem kaphat letelepedési en­gedélyt, mert a házirend ki­tiltja ezt a betolakodót. „A ■szeretetben nincs félelem. Az igazi szeretet kiűzi a félel­met.” CL Jn 4, 18.) Az igazi szeretet tehát ez a félelmet nem temerő, a féle­lem kísérteiéit messze űző szeretet, az agapé. Az ilyen szeretet nem valami emberi erény, örökölt tulajdonság, lelkünk valaminő sajátossága, állapota vagy képessége. Az igazi szeretet a Lélek gyü­mölcse, Isten ajándéka, az Ö munkájának eredménye ben­nünk. Biztató, bátorító, hogy (éppen ez a szeretet „soha el nem fogy”. (I. Kor 15, 4—8.) A* IGAZI SZERETET MELLETT beszél Pál apostol (olyan szeretettől is, amely fcsak szeretetnek látszik, de nem az igazi szeretet, netn agapé. Aj* mondja, hogy le­het bennem egy olyan szere­tet, amely nagyon nagy tel­jesítményekre képes: anyagi áldozatra, önfeláldozásra, de ha agapé nincs bennem; ha 'csak a tettem érdekel, annak « lendületét élvezem, de az 'emberek hidegen hagynak, vagy eszközül használom 'őket, mert agapé nincsen én­bennem — semmi vagyok. (I. Kor 13,2—3.) Dosztojevszkij „Féltocgyel- fcnű” c. regényében több Ilyen „semmi-embert” mu­tat be. Legszomorúbb figura közöttük Rogozsin. Öriási 'örökséghez jutott. A bank- -jegykötegei azonban kész tűzbedobni Nasztaszjáért, az imádott nőért, akit oly ele­mi erővel szeret, hogy végül féltékenységében megöli. Bi­zet operájában emberfeletti­vé teszi Carment, a szép do­hánygyári munkáslányt szen­vedélyes, hódító szerelme és Don Jósét, igazi boldogságát vakon feláldozó szenvedélyes féltékenységet Elégnek, és nem marad utánuk semmi, csak szomorúság és iszonyat. Valamennyiökben egy agapé- mentes szenvedély dúl. Ez a szenvedély nem a szerelem, hanem annak egy sajátos megnyilatkozása. Ezt a szen­vedélyt nevezték a görögök, elsősorban Pláton, szintén szeretetnek, görögül erosz- nak. Az eroszt nem lehet minden további nélkül „sze- relem”-*mel fordítani ma­gyarra s mai használatától eltérően az ókorban nem csupán a szekszuális vonzal­mat jelölte meg általa. Az erosz Pláton szerint azért csillapíthatatlan, mert az ideált, a tapasztalható való­ságon túl eső égi-szépet, jót és igazat áhítja. Kissé ha­sonlít a kamaszok szerelmé­re, akik nem azt a leányt, vagy fiút szeretik valójában, akit ideáljuknak tartanak, hanem a lelkűk mélyén élő férfi vagy női eszményt. Az erosz mozgási iránya önmagába viszatérő görbe, szüntelen körforgás. Minél erősebb, annál kevésbé tud­ja megszabadítani az embert magánosságától és félelmétől. Az erosz olyan szűk tér, mint egy oszlop teteje. Csak magam számára és a rémek számára biztosít helyet. Jó­zan humorral valaki a lég­gömbhöz hasonlította, ame­lyet cémaszálon tartott s va­lahogy eleresztett a gyer­mek. Repült, repült magasba, mind messzebb a földtől, mind magasabb régiókba. Egyszer csak szétpattant és ami a földre visszahullt, már csak foszlány, rongy, semmi. Így sodorja a lelket az erosz lendülete, a végtelen felé, minél messzebb a földtől, a megfoghatótól, a valótól (plá- tói szerelem!). A LÉLEK GYÜMÖLCSE NEM AZ EROS. A Lélek gyümölcse az agapé. A Lé­lek, Isten szeretetének, moz­gási iránya nem „erotikus”. Nem alulról tör fölfelé, — felülről lefelé tart. Nem ir­tózik a valóságtól. Nem iszo­nyodik a földtől. Ott telepe­dik meg, ott végzi újjáte­remtő munkáját, ahol a föld a legföldibb, legellenállóbb, legkeményebb; — az emberi szívben. Újjáteremtő munkájának eredménye bennem a gyü­mölcs, a szeretet. Gyümölcs a szeretet és nem életem fá­jára akasztott karácsonyfa- dísz. A Lélek gyümölcsét sa­ját életem fájának kell meg­teremnie. Ehhez azonban jó fává kell lennem, mert csak a jó fa terem jó gyümölcsöt. A Lélek munkáját úgy írja le a Szentírás, hogy az öl és elevenít, gyomlál és plán­tál, rombol és épít. Ez is azt mutatja, hogy nem könnyű bennünket jó fává tenni. A Rómabeliekhez írott leve­lében azt mondja Pál apos­tol a Szentlélekről, hogy nyög és fohászkodik. Végül említsük meg az egyszerű emberi szeretetet. Ezt is házhoz lehet hasonlí­tani. Néha csak két ember, néha négy-öt, néha sok em­ber fér el benne. Akik ebben a házban laknak, azok nem közömbösek ; egymás számá­ra, összetartozóknak érzik egymást. Nem akarnak és nem is tudnak egymás nélkül élni Az emberi szeretetnék ilyen keretei, „házai”, a há­zasság, az otthon, a család, a barátság, a haza. Az em­beri együttélés különböző­kereteibe azért helyezi bele Isten életünket, hogy ott te­remjük meg a Lélek gyümöl­csét, az agapét A SZÜLŐI SZERETET, ha az erosz sodrásába kerül, mi­lyen könnyen válik ^majom- szeretetté”. A szerelem illú­zióvá válik, ha az erosz mar­taléka lesz, hűséggé érik az agapé által. A hazaszeretetet az erosz sovinizmussá tor­zítja, az agapé a másik népet megbecsülő, azzal az együtt­élés lehetőségeit türelemmel kereső patriotizmussá válni segíti. Ha az ökumenikus tö­rekvések hajtóereje az erosz, akkor úgy kerülnek köze­lebb egymáshoz as egyházak, hogy egyidejűleg elszakacl- nak a világtól és a világban rájuk váró feladatoktól. Ha az agapé fűzi össze őket, ak­kor a népek közötti megér­tés és béke hídfőállásaivá válhatnak és életmegnyüvá- nulásaik a bizalmatlanság, a gyanakvás és a gyűlölködés szellemének visszaszorítását munkálják. Mikor Isten a Jézus Krisz­tusban az agapét választotta számunkra és nem az eroszt, az életet választotta. Mikor a Szentlélek beleplántálja éle­temet a Jézus Krisztusba, — megújítja azt, hogy én is az életet válasszam s tovább­adjam, amit tőle kaptam. Augusztinusz egyházatya mondotta: Mi nem azért be­szélünk a szeretettől, mert mibenlétét le tudjuk írni, hanem azért, mert nem tu­dunk róla hallgatni. Benczúr hálsetö írásai AZ IDEI KÖNYVNAFOK KÜSZÖBÉN JELENT MÉG könyvkiadásunk egy jelentős terméke: Károlyi Mihály válo­gatott írásai, két kötetben, több mint ezer oldalon, a Gondolat könyvkiadó vállalat gondozá­sában. A gazdag anyagot Kiss Szilvia válogatta és ren­dezte sajtó alá, a jegyzeteket Kiss György készítette. A könyvhöz Molnár Erik akadé­mikus, történész írt előszót Régi adósságot törlesztett könyvkiadásunk e kötetekkel, amelyek Károlyi Mihálynak az emigrációból származó mun­káit tartalmazzák — váloga­tásban — 1920—1946-ig, haza­tértéig, illetve érdemeinek tör­vénybeiktatásáig. Hiszen sok­kal többről van szó e kiad­ványban, mint arról, hogy em­léket állítson a magyar közel­múlt történetének egyik leg­többet vitatott, s legkevésbé ismert alakjának, a „Károlyi- szfinksz”-nek, — ahogy egyik kortársa nevezte. Majd egy emberöltőt — huszonöt eszten­dőt — kitevő korszak elevene­dik meg ezekből az írásokból: cikkekből, tanulmányokból, levelekből, megemlékezések­ből, kiáltványokból és beszé­dekből. Ezért a Károlyi-ira­tok most megjelent két kötete jelentős segítséget nyújthat történetünk e korszakát meg­érteni és értékelni. Azoknak is, akik részben vagy egész­ben átélték ezeket az eszten­dőket és azoknak is, akik — az ifjabb nemzedék — csak hír­ből hallottak róla. A könyv — s a kar & az ember, Károlyi — megértésé­hez és értékeléséhez kiváló segítséget, sőt nélkülözhetetlen szempontokat nyújt Molnár Erik bevezető tanulmánya, az Előszó. A történettudós szak­Nem állunk meg NAPJAINK POLITIKAI ÉLETE a gyermek kaleidosz­kópjához hasonlít. Máról hol­napra események sora teszi a képet változatossá. Sokszor kritikus, bizonytalan képet mutat, és ritkán kiegyensúlyo­zott, harmonikus összetételű a kép. És mert adódnak még erők és tényezők, amelyek megzavarják a nyugalmat, Kell éberen állnunk és figyelmün­ket arra irányítanunk, ahol a rendbontás történik. Az Országos Béketanács június 8-án tartott ülése be­pillantást nyújtott korunk ka­leidoszkópjába. Az ország min­den részéből összesereglett ta­nácstagok néhány órán keresz­tül a nemzetközi élet ütőerén tarthatták kezüket, és felmér­hették az elvégzett munka eredményeit, de a tennivaló­kat és feladatokat te. A gyű­lés végső eredménye ebben a rövid mondatban foglalható össze: „Nem állunk meg”. A tanácsülés elsősorban a mögöttünk levő néhány hónap eredményeivel foglalkozott. Erre az időre esett a Leszere­lési Hónap, amellyel kapcso­latban nem kis büszkeséggel állapíthatjuk meg, hogy mi magyarok végeztük a legalapo­sabb munkát. Ezrekre rúg azoknak a gyűléseknek a szá­ma, ahol tüzetesen foglalkoz­tak a leszerelés kérdésével. A probléma eljutott a legkisebb faluig, de az iskolák ifjúsá­gáig is. Film, rádió, televízió, tudósok, sajtó és irodalom egy­aránt derekasan kivették ré­szűket ebből a nem minden­napi munkából. Mi volt a Leszerelési Hónap központi mondanivalója? Az elsősorban, hogy a felhalmo­zott fegyverek és a fegyverke­zési hajsza nem oldja meg a világbéke kérdését, de beleker­geti a népeket abba az áldat­lan állapotba, amelynek szel­lemi (hidegháború) és anyagi (gazdasági terhek) következ­ménye egyre súlyosabban és elviselhetetlenebből érezteti hatását. Leszerelni és fegyver nélküli világot létrehozni, ez a küzdelem tárgya. Ez a fel­adat és célkitűzés hazai vi­szonylatban a legteljesebb megértéssel és odaadással ta­lálkozott. NEMZETKÖZI VONATKO­ZÁSBAN IS jelentős eredmé­nyeket könyvelhetünk el. A Szovjetunió és az Egyesült Ál­lamok közötti megállapodások kizökkentették a politikai éle­tet a holtponttól. A világ né­pei egyre biaakodóbban tekin­tenek a szovjet javaslatok elé. Ez természetesen nem minden. Örvendetes tény viszont, hogy a nyugati államokban is egyre inltább tömegmozgalommá fej­lődik a békéért, leszerelésért, koexisztenciáért folytatott küz­delem. A húsvéti menetek, amelyek számban és méretek­ben alaposan meghaladták a korábbiakat, eleven példái az egyszerű embereik öntudatra ébredésének. Nem hunyhatjuk be azonban szemünket a zavaró körülmé­nyek előtt. Az elmúlt hónapok­ban a politikai élet egén fekete viharfelhők tornyosultak. A Távol-Keleten (Laosz, Kam­bodzsa, Vietnam) egyre fenye­getőbb a háborús helyzet. Je­menben fegyverek dörögtek, Ciprus függetlenségét veszély fenyegeti, a Dél-afrikai Unió­ban életfogytiglani fegyházra ítélték a béke és haladás hí­veit. Ezek az események ele­ven, tüzes sebei korunknak, amihez járul a genfi leszerelési konferencia eredménytelensé­ge. De éppen ezek a sajnálatos tények serkentenek határozot­tabb magatartásra. És most kanyarodjunk vísz- sza az elmúlt hónapok ese­ményláncolatához. Kimagasló eredmény volt, hogy meghívá­sunkra a Béke-Világtanács Bu­dapesten tartotta ülését. Je­lentős. nemzetközi tekintélyű személyiségek ismerhették meg tanácskozásuk közben né­pünk békevágyát és akaratát. Bemál professzor, Endicott lelkész, Ehrenburg író és a többiek azzal a jő érzéssel utaztak haza, hogy barátok kö­zött voltak. A hesserti békemozgalommal különösen meleg kapcsolat ala­kult ki. Ez a nyugatnémet bé­kemozgalom már három esz­tendeje áll hivatalos kapcso­latban velünk. (Ezt a mozgal­mat támogatja Niemöller Már­ton és baráti köre.) Ez idő alatt sok-sok csoport és személy tett látogatást nálunk és mindany- nyian meggyőződhettek, hogy baráti jobbot nyújtunk mind­azoknak, akik jószándékkal közelednek felénk. Az elmúlt hetekben azután ennek a jó- szándéknak adtak kifejezést abban a kedves gesztusban, hogy Frankfurt rózsákat kül­dött Budapestnek. Húsz évvel ezelőtt fővárosunk sokat szen­vedett a németek miatt. Most virágot hoztak annak jeléül, hogy a népek között a kölcsö­nös szeretet és megértés lehet­séges. Felemelő ünnepség ke­retében ültettek száz tő rózsát a J.oliot Curie téren, ahol sok­sok nemzet rózsája pompázik már. Ezek apró eredmények. Az apró eredmények mögött azon­ban emberek ezreinek fáradsá­gos és odaadó munkája áll. És igazán jól esett az az elisme­rés, amely az egyházak szolgá­latát e téren méltányolta. EVANGÉLIKUS EGYHA­ZUNK EBBEN A MUNKÁS­SÁGÁBAN másfél évtized óta fáradhatatlanul tevékenykedik. Nemcsak hazai, de nemzetközi viszonylatban is értóklendő, amit végeztünk. A nagy egy­házi szervezetekben, de külö­nösen a Prágai Keresztyén Bé­kemozgalomban egyházunk fe­lelősen kiveszi részét a fel­adatból. A beszámolót követő vitát Újra csak ebben a mondatban foglalhatjuk össze: „Nem ál­lunk meg”. A Leszerelési Hó­napot lezártuk. De ezzel még nem szerelt le a világ. A kam­pány-munka véget ért, vissza­maradt az alapos, részletekbe menő, aprólékos tennivaló. Nem állunk meg, mert nincs még itt annak az ideje, hogy habárainkon üljünk. Vala­mennyi felszólalásból érződött, hogy a továbbiakban is lesz még tennivalója nemcsak a Béketanácsnak, de egész né­pünknek. i SZAMOSKÖZI ISTVÁN REFORMÁTUS PÜSFÖK hoz­zászólásában külön is kiemel­te: mi protestánsok elitéljük a háborút, mert az lázadás Isten törvénye ellen, és minden szinten, szószéken és világgyű­léseken egyaránt, népünkkel és a világ jóakaratú embereivel harcolunk a békéért. Lezártuk ennek az évnek a felét. Sok munka van mögöt­tünk. Az Országos Béketanács, a magyar békemozgalom ope­ratív szerve, amelyben társa­dalmunk minden rétege kép­viselve van, most új feladato­kat keres. Nem állunk meg, és ez annyit jelent, hogy szü­net nélkül mozgósítunk és so­rakoztatunk a végső cél érde­kében : a békés élet érdeké­ben. Kaleidoszkópunk ugyan ma nem a legmegnyugtatóbb képet mutatja. A tűzfészkek eltaposásához hívunk minden népet és békeszerető embert. És mert drága ügyünk a béke ügye, nem állunk meg! Nem állhatunk meg! Kédey Pál szerűségével és a vérbeli író magával ragadó lendületével tárja fel Károlyi Mihály élet­útjának ívelését, nézeteinek fejlődését „Életem fantaszti­kus meséje véget ért. A kerék megtette a teljes fordulatot. — Ezt írta Károlyi Mihály 1946. tavaszának arról a napjáról, amikor 7R évi szám ki vetés után, az egész országtól ünne­pelve tért vissza a budapesti Károlyi-palotába, ahol hajdan a Nemzeti Tanács élére állott. Pályafutása, amely a félfeudá­lis Magyarország csúcsairól a forradalmi munkásmozgalom közelébe sodorta, valóban fan­tasztikusnak mondható”. KAROLYI MIHÄLYRÖL SOKÁIG SOKAN csak annyit tudtak — s némelyek talán ma sem tudnak sokkal többet, — mint hogy ő volt a „fijld- osztó gróf”, aki 1918-ban fel­osztotta földbirtokát zsellérei között, a magyar köztársaság elnöke volt s a Tanácsköztár­saság bukása .után emigráció­ba vonult. Molnár Erik tanul­mánya megmutatja a hátteret s azokat az erőket, amelyek a magyar arisztokrácia egyik leg­régibb családjának tagját, a ferenejózsefi Magyarország egyik politikai vezetőjét lépés­ről lépésre alakították s végül is a forradalmi szocializmus oldalára állították. Hosszú volt ez az út és nem volt könnyű. A felismerése­kért meg kellett harcolni s az új felismerések — az uralkodó, úgynevezett „történelmi osztá­lyok” igazságtalanságának, nemzetvesztő politikájának s a dolgozó nép igazságának fel­ismerése —, újabb harcokat jelentettek. Ezek a felismeré­sek Károlyit korán szembeállí­tották osztályával, szinte az egész akkori magyarországi politikai élettel. „Egy egész vi­lág ellen’'- — ahogyan egyik művének címe mondja (1923. Münchenben jelent meg) — kellett harcát megharcolnia. Már 1913-ban, alig 33 éves ko­rában, az akkori Egyesült Füg­getlen Párt elnöke, gyakorlati­lag az országgyűlési ellenzék vezére. Az első világháború, a magyar nép kiszolgáltatása és elvéreztetése Habsburg és né­met érdekekért, sok keserű ta­pasztalat és csalódás vezeti el oda, hogy végül is 1918. forra­dalmi napjaiban felismeri a munkásosztály történelmi sze­repének jelentőségét, a szocia­lizmus igazságát. „Történelmi érdeme” — írja róla Molnár Erik — hogy amikor látta ad­digi törekvéseinek kudarcát, az elkésett polgár! demokrácia megvalósításának kilátásta- lanságát, ennek következmé­nyeit nyomban levonta és nem állt útjába a magyar proletár- diktatúra megalakulásának.” Károlyi Mihálynak, a politikai vezetőnek pályafutása 1919- ben véget ért. Ezzel azonban megindult Károlyi Mihálynak, a politikai gondolkodónak ki­bontakozása”. — A döntő lö­kést nézetei fejlődése számá­ra az ellenforradalmi Horthy- rendszer uralomra jutása adta meg. Ennek látványa segítette őt tévedéseinek és mulasztá­sainak felismerésére s vezette el a szocializmus igazságainak megértéséhez. Külön szint jelent a könyv­ben Károlyi Mihályné vissza­emlékezése. Az élettárs és har­costárs szól itt, aki legköze­lebbről ismerte az embert és politikust, akit „életében el­lenségei és barátai egyaránt félreértettek.” E visszaemléke­zésből kibontakozik Károlyi Mihály személyes életregénye, sokszor megrendítő fordulatai­val, viszontagságokkal és nél­külözésekkel. A száműzött „kommunista grófot”, mint nem kívánatos elemet, Európa egyik országából a másikba to- loncolták. Csak a munkásság állt mindenütt megindító szó* tídaritássai mellé. Cseh bányá­szok adtak szenet didergő csa­ládjának, jugoszláv parasztok fogadták be s osztrák munká­sok álltak önt szállása előtt, amikor a magyar fehérterror különítmény esői elrablását tervezték. A KÉT KÖTET DEREKA^ RÉSZE Károlyi saját írásai, Levelek; levelezése a magyar emigráció vezetőivel s a kor haladó nagy szellemeivel: Ro­main Rolanddal, Bertrand Rus­sel lel s másokkal. Feleségének írt leveleiből „emberi tulajdon­ságai, elsősorban humanizmu­sa, még jobban kiviláglik, mint más műveiből” — írja a Be­vezetőben Kiss Szilvia. Szel­lemesség, humor és szívmeleg­ség jellemzi ezeket az írásokat, Hajón, Mexikó felé 1928. jú­nius 3-án írja feleségének: „Gondoltam Reád, a gyerme­kekre. Ez az én egész világom.” »Négy kis húrban ennyi bánat, sem is tudom, hogy fér meg-** (Petőfi). Az én szívemnek te csak négy húrja van, Te és a három gyerek”. Valójában sok» kai több húrja volt. írásaiban az európai antifasiszta mozgat lom egyik vezető egyénisége jelenik meg előttünk. Ezt a benyomást még inkább megerősítik újságcikkel, tanuld mányai, a magyar emigránsok» bo2, külországbeli kormányok­hoz és a magyar nemzethez ia» tézett kiáltványai. Egyik legje» lentősebb a magyar paraszt» Sághoz 1931-ben, a gazdasági válság idején, intézett szóza» ta: „Tiétek a föld!”, amelyet idehaza a kommunisták ille­gális úton terjesztettek. Másik az „Üzenet a magyar néphez” 1941-ből, amely a német meg­szállók elleni aktív ellenállás­ra szólít fel. „Magyarok.... egész jövő boldogságtok attól függ, sikerülni fog-e a Vörös Hadseregnek a náci fehér ban­ditákat visszaverni!” — mond­ja a kiáltvány. EZEK AZ ÍRÁSOK MEG­MUTATJÁK AZT IS, hány fronton kellett Károlyinak egyszerre küzdenie. Harcolt a magyar emigránsok különbőz® széthúzó csoportjaival, a nyu­gati reakciós erőkkel, a lon­doni BBC-rádióállomás ma­gyar osztályával, szociáldemok­ratákkal és főutakkal, nacio­nalistákkal és szektás balolda­liakkal. Csalódásait hazatérte után a személyi kultusz évei­nek keserű tapasztalatai is te­tézték. Alapmeggyőződésében, hazaszeretetében, népéhez való hűségében azonban mindez nem ingathatta meg. <— Ke­vesen látták meg oly éles szemmel s leplezték le oly kö­nyörtelenül a múlt s nem utol­sósorban a hazai vezető osz­tályok vétkeit, visszásságait, mint Károlyi. Az „Emlékezés az úri Magyarországra” című írását iskolákban kellene ta­nítani. A második kötet befejező ré­szében, a Függelékben megszó­lalnak a tanúk: kortársak és harcostársak, vitázó partnerek és barátok, hazafiak és külföl­diek. Ezek közül az emlékező írások közül is kiemelkedik Illés Béla színes beszámolója Károlyiék moszkvai útjáról (1931.), Sík Endre emlékezése és Kállay Gyula gyászbeszéde Károlyi hamvai hazahozatala (1962.) alkalmából. — A Ká­rolyi Mihály érdemeit törvény­be iktató országgyűlés jegyző­könyve, az akkor elhangzott beszédekkel, (1946. február) — ma már egy darab történelem. Gazdag jegyzetanyag, név­és tárgylexikon, időrendi táb­lázat egészíti ki a két kötetet. E pár soros beszámoló csak a figyelemfelkeltés szolgálatát vállalhatja. A könyvet magát kell olvasni. Groó Gyula Ki lesz a finn prímás? Hírt adtunk arról, hogy dr. Ilmari Salomies turkui érsek, a finn evangélikus egyház prímása visszavonult. dr. Marts* Simojoki-t, Hel­sinki püspökét emlegetik utó* dául. A finn egyházi gyűlé­sen a választás alkalmával Simojoki kapta a legtöbb szavazatot, messze megelőz­ve a másik két jelöltet, Eero Lehtinen-t, a Lapua püspö­két és Kuopio püspökét, dr. Olavi Kares- t A döntés, amely a három személy kö­zül az érseket kinevezi; Finnországban éppúgy, mint a többi skandináv állam nép­egyházában, az államfő ke­zében van. Majdnem bizo­nyosan lehet azzal számol­ni, hogy Kekkonen elnök döntése a legtöbb szavazatot kapott Simoj okira esik. A jelenlegi érsek dr. Salomies, az elmúlt évben töltötte be 70. életévét és ezért kérte, hogy korára való tekintettel szeptember elsejével nyu­galmazzák. 4 4 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents