Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1963-04-07 / 14. szám
K*. BÉRM. BP. 75L * ÖRÖK BOCSÁNAT „egyetlen áldozatával örökre tökéletessé tette a megszentelteket.” Zsid. 10, 10—18. A mi nemzedékünk nem szereti, a nagy szavakat. Fél tőlük. Hátha üresek. Hátha nincs tartásuk, összeroppannak, mint a csont, amelyből kiszikkadt a velő. Most pedig csupa nagy szóba ütközünk, ilyen jelzőkbe: örök és egyetlen; és ilyen fogalmakba: áldozat, szentség, tökéletesség. Mindegyik nagypéntek tényéhez, a golgotái eseményhez visz bennünket. Egy olyan tényhez és olyan eseményhez, amelyik mindegyik szó fölébe nő. Közeledjünk mégis segítségükkel a nagy titokhoz, Istennek önmagát megalázó és bennünket felmagasztaló sze- retetéhez. Bizalommal közeledjünk, mert minél közelebb lépünk hozzá, annál gazdagabban 'telnek meg tartalommal ezek a kifejezések, amelyekről sokszor azt gondoljuk — csak szavak. Itt van mindjárt ez a szó: ÁLDOZAT. Jézus áldozat volt. Más-más elgondolással és szándékkal, de Kajafás is és Pilátus is odalökte áldozatul. Áldozat volt Jézus, ahogy kisebb-nagyobb mértékben mindnyájan áldozatok voltunk, akik megértük a második világháborút, ahogy mi magunk is dobtunk oda áldozatokat és ahogy nem szeretnénk újból áldozattá válni. Megértjük Dosztojevszkijnek a Karamazovokról írott híres regényében Ivánt, amikor tiltakozik minden olyan harmónia ellen, amelyet mások feláldozásával lehet csak biztosítani. Ha ■ C világ üdvösségét csak egyetlen kisgyermek szenvedésének írón lehetne elérni, akkor én nem kérek ebből a harmóniából — mondja. Jézus azonban nem egyszerűen emberek áldozata. Benne Isten Fiával találkozunk. Ebben a szerencsétlen áldozatban, maga Isten hoz áldozatot, önmagát veti oda áldozatul. Nem valamely teremtményét áldozza fel valamely pótlási eszme, valaminő eljövendő harmónia érdekében. EGYETLEN, páratlan, egyedülálló ez az áldozat. A golgotái áldozat titka, hogy Isten ott nem kívülről avatkozik bele a mi dolgainkba. Isten ott a saját dolgába avatkozik bele. Bűneink miatt eláradt haragjának vet gátat 'szeretetével. Mint istikor egy autón minden féket behúznak, úgyhogy minden recseg és ropog s maga a motor megy tönkre, azért, hogy az ütőn szabálytalanul közlekedő ember életben maradhasson, Isten lefékezi haragját. De ez áldozat részéről, Jézus halálba került. Jézus halála, áldozata, azért olyan sajátos, egyedülálló égy sok halált és áldozatot látó nemzedék számára is, mert ebben az áldozatban az emberi bűn miatti nagy haragját teszi nyilvánvalóvá Isten. Olyan nagynak ismerjük meg itt ezt a haragot, hogy azon csak az Ö áldozatos szeretete tud segíteni. Aki ezt hitben felfoghatta, az így énekel: „Soha én ezt nem tudom meghálálni, Jézusom!” Azzal, hogy becsmérlően, lehetőleg minden sötét vonást összegyűjtve beszélünk az emberről, akár önmagámról, még egyetlenegy szót sem mondtunk ki arról, hogy mi a bűn. A keresztig kell eljutnunk. Ami miatt Isten Fiának meg kellett halnia a kereszten — az a bűn. Isten szeretete nélkül nemcsak veszélyes, hanem lehetetlen a hűn méreteit megismerni. Ahogyan Isten „a saját dolgába avatkozott bele” a Golgotán, azt a Zsidókhoz írott levél ezzel a szóval jelöli: ÖRÖK. Isten áldozata örök, mert nem szorul kiegészítésre, nem lehet megismételni. A keresztyén egyház sem arra hivatott, hogy folytassa és kiegészítse a nagypénteki eseményt, hanem hogy hirdesse: elvégeztetett! Jöjjetek, mert íme minden kész. Bűnöm, poklom, hálálom győzetett le. Meghódított területen járok. Isten szeretete diadalának nyomába léphetek. „Ha néha, néha győzök, Ö járt, az Isten járt előttem. Kivonta kardját, megelőzött” — mondja Ady Endre. „Sión áll hatalmasan és diadalmasan!” — Ezzel az énekverssel ajkán hunyta le szemét egy falusi asszony örök nyugalomra, miután úrvacsorát vett és kilenc gyermekétől elbúcsúzott. A tér minden pontján, az idő minden pillanatában érvényes Isten áldozata. Sorsommá vált. Isten angyalai előtt ez tudott dolog. Ezért van nagy öröm a mennyben. Nekem azonban még imádkoznom kell: miképpen a mennyben, úgy itt a földön is. A golgotái áldozat következményéről beszél a Zsidókhoz irt levél, amikor a SZENTSÉGRŐL szól. Isten golgotái áldozatával megszentel minket. Magához von. Tulajdonába vesz. Istené vagyok! A nagypénteki esemény alapján ebből a .tényből indulhatok ki, mikor feladatokkal, nehézségekkel, kísértésekkel kell szembenéznem. Egy jelt, egy személyemmel szorosan egybekötött jelt is adott ehhez Isten — a keresztsége- met. A keresztséggel eszközli is és jelzi is, hogy Jézus Krisztusban valóban helyembe lépett, valóban elvette tőlem azt, ami megakadályoz abban, hogy az övé lehessek. Elvette bűnömet. Es nekem adta azt, ami az övé, az ö tiszta, mocsok- talan emberségét. Ezzel elkülönít ugyan a maga számára, de nem szigetel el a többi embertől. Sőt, Isten életemet megszentelő munkája összeköt az emberekkel, mert megszabadít minden álszentségtől, szenteskedéstől. TÖKÉLETESSÉ tesz Isten golgotái áldozata. Nem hibátlanná, nem gáncsnélkülivé, hanem alkalmassá arra, hogy Isten szeretetét továbbadjam az emberek között. Célszerű, Isten céljainak megfelelő emberré válhatok annak ellenére, hogy állandóan kell kérnem bűneim bocsánatát és várnom kell a test feltámadására. Egy jelt is adott gyülekezetében számomra, hogy tudjam: hozzá térhetek, vele maradhatok. Ez a jel — az úrvacsbra — azonban több mint jel. A kenyérben és a borban magát, testét és vérét adja nekem, hogy az övé maradjak. Hitemet és reménységemet táplálja ezzel az eledellel és itallal, mert így tesz alkalmassá arra, hogy szeretni tudjak azzal a szeretettel, amellyel ő szeretett minket. Miért kell szentül és tökéletesen élnem? Miért lehetek Istené , és miért maradhatok tulajdonában? Miért teszi Isten golgotái áldozata szentté és tökéletessé életemet? összefoglalóan egy szóval felel ezekre a kérdésekre a Zsidókhoz írott levél: BOCSÁNAT. Isten önmagát és nem igazságát áldozta fel a kereszten. Bűnünk büntetését maga szenvedte el. Adósságunkat kifizette. Ég sötétedett el, szikla repedt meg, a templom kárpitja hasadt ketté, mikor ez elvégeztetett. Nem szabad Csodálkoznom azon, Ha megrendül belé a szívem. Benczúr László „HALÁLOD HASZNÁVAL ÁLDJAD URAM HÍVEIDET...” (Rimay János két nagypénteki elmélkedése) A MAGYAR IRODALOM BALASSÄTÖL Pálóczi Horváth Aclámig terjedő másfél századának legkiemelkedőbb alakja Rimay János volt, a költő, író, filozófus, politikus, diplomata. Költészete Balassa árnyékában áll, sztoikus bölcselkedést tükröző versei s levelei az első magyar filozófus-költővé avatják, bő levelezése kora diplomáciájának érdekes tükre, Bethlen Gábor politikai gondolatainak pedig ő volt a megszövegezője és leírója. A Balassa Íródeákjától a törökországi követségig ívelő életpálya sok érdekességet rejt. Az érdekességek között vallásos verseket (énekeskönyvünkben két éneke van, amelyekről nemrég írtunk) s két nagypénteki elmélkedést is találunk. Ez utóbbiak ízes, zamatos szavai, gondolatai és hallatlanul terjengős, de éles logikával fűzött körmondatai között tallózunk most, s csodáljuk bennük a XVII. század elejének veretes stílusát és veretes reformációi gondolatait. E két íráson kívül más vallásos prózája nem is maradt fenn Rimaynak. E kettő azonban eléggé bejárhatta korának olvasótáborát. Esterházi Pál 1629 elején levélben külön is kéri tőle „nagypénteki meditációit”. AZ ELSŐ RÖVID, ELMÉLKEDŐ ÍRÁS. Azért írta, hogy igaz elmélkedéssel töltse el a hivő a nagypénteknek „est- veiglen múlását s alkonyodását”, ahelyett, hogy „minden ételtől, italtól maga megtartóztatásával hivolkodva múlatná el azt az szent napot”. A credobeli vallástétel szavait magyarázva indul: hiszem a bűnök bocsánatát s az örök életet. Jellemző, hogy nem merül el a szenvedés színezésében, hanem a nap értelmét a bűnbocsánatban s az örök életben látja. Az az örök élet — mondja — „hogy az Atya Istent s az ő szerelmes Fiát, kit mennyből bocsátott közénk alá, igaz valóságos, egy örök Istennek esmérjük és higgyük lenni”. „Igyekezzünk bűnünk bocsánatja. felöl jó reménységünkkel, erős hitünkkel élnünk, nem kételkedvén semmit, hogy Krisztus halálának hatható érdeme az örök életnek örökségébe helyhez- tesse az má lelkünket”. (Lutheri csengésű szavak ezek.) „Akit valaki nem hiszen, nem igaz, nem egész és nem tökéletes keresztyén.” A hitre-biztatás szavaihoz hozzáfűzi János apostol intését, hogy „el ne hagyjuk hitetnünk magunkot bűneinknek sokaságával” s hogy „lelki esme- retünk vádlásávaí se essünk kétségbe, mivel nagyobb az Űr Isten az mi lelki esmere- tünk vádlásánál”. Rámutat arra, hogy aki elvész, az nem a bűnei miatt vész el, hanem azért, mert nem hitt bűnei bo- csánatjában s így „az önön maga hitetlenkedésének s kétségbe esésének istrángjával ő maga fojtja meg magát”. • Az a dolgunk, hogy higgyünk amaz igének: „a Jézus Krisztus vére tisztít meg bennünket minden vétkeinknek un- dokságából”. „Kolompozzunk és zörgessünk szüntelenül az ajtaján”, mert aki zörget, annak meg- nyittatik — s ezt Rimay a bűnbocsánat elnyerésére vonatkozó igének tartja s utal a vérfolyásos asszony esetére, aki „az Idvezítőt untatta könyörgésekkel, sőt köntössé alja megragadásával”. Ezt pedig Jézus Krisztus nemhogy ellenezte volna, sőt „nézvén arra az hitre és bizodalomra”, engedett is a kérésnek. Mert annyira szereti a „benne hely- heztetett bizodalmó hitet”, hogy ha csak mustármagnyit talál is belőle, ezáltal mindent megnyerhet „az hív ember”. „Itt immár ez rövid írás- kámban szólottám hasznáról az Krisztus szenvedésének ...” — fejezi be. MÄSIK ÍRASA IMÄDSÄG formájában megírt elmélkedés. Hosszúságából (1105 szó) és elmélkedő jellegéből kitűnik, hogy természetesen nem kultikus imádságnak szánta, hanem csendes nagypénteki „idő múlatásának”. Azok olvassák ezt, vagy mondják magukban „ez mái Nagy Pinte- kő” napon, akik a keresztyén anyaszentegyházban „foglaló- dott hívek, akik közé számlálom, Esterhajának legkarcsóbb széli alatt való lételemmel, én méltatlan is magamot”. Az evangélikus keresztyén böjt értelmét így határozza meg benne: hogy Jézus szenvedésének értelmét „méregethessük gyökereiből való részeiben szeretettel, józan értelemmel”. „Felette méltó is, illendő is elménket, eszünket ezekre fordítanunk, minden ez világi hívságunknak, vigado- zásainknak, múlandó árnyék dolgok felől való minden gondolkodásainknak távqztatásá- val.” Hogyne tennénk, amikor oly súlyos volt Krisztus szenvedése, hogy a soha fényét nem vesztő nap meg tudott sötétedni, hogy „a föld gömbölyeg teljes remeke meg tudott rezzenni”, halottak előjönni, sziklák repedezni, kárpit hasadni. Krisztus eme váltsághalálá- nak „rajtunk áradozó sokhasznú gyümölcse lelki életünkre való elevenedést és újulást” kell öntsön szíveinkbe, hiszen Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtett minket „okos elmével, természetvizsgáló értelemmel és ítélettel”. Krisztus másoknak szolgáló életét, értünk viselt szenvedését, amit markáns, súlyos szavakkal ír le, az úrvacsora értelmére viszi át. Ezen szenvedések kévéiből lett az a „tömött búzaszemű kalászos asz- tag, amely asztagbeli búzának kenyere örök üdvösségre való táplálással élteti lelkeinket”. Mindezért mi megfizetni nem tudunk, csupán hálaadásunkkal kedveskedhetünk. Erre pedig mozduljunk is meg mi mindnyájan, el egészen a „fájdalmas és töredelmes szívű minden bűnösök”-ig. Korának egyszerű, sallang- mentes, mélybe néző vallásosságát tükrözd ez az elmélkedő nagypénteki imádság, amely így fejeződik be:- „Halálod hasznával áldjad Uram a te híveidet s engem is, bűneim terhével megnyomatott, nyomorult férgedet.” Ezerhatszázhuszonnyolcat írtak akkor. Koren Emil II békés légkör megteremtésére minden lehetséges törekvést támogatni kell Az Ágostai Hitvallású Szlovák Evangélikus Egyház Egyetemes Presbitériuma nemrégiben' ülésezett dr. Jan Chabada egyetemes püspök és A. Ziak egyetemes felügyelő elnökletével. Kifejezésre juttatták ez alkalommal, hogy az emberiség békés együttélésére irányuló munkálkodás az egyháznak is egyik feladata. Az Egyetemes Presbitérium számba vette és értékelte az egyetemes tanács és a vezető egyházi szervezetek tevékenységét és megszabta az egyház feladatait a legközelebbi időszakra. Megállapították, hogy resztyén hozzájárulással kell a békés légkör megteremtésére irányuló minden lehetséges törekvést támogatni. „Fontos és helyes dolog, hogy a mi évszázadunkban széles e világon minden egyházi tisztségviselő egyre inkább készséget mutasson az emberiség békés együttéléséért való közreműködésre, mert felismerték, hogy az semmiképpen sem a keresztyénségtől valami idegen ügy, hanem sajátosan a keresztyének if gye is. Ennek kifejezője a Keresztyén Békekonferencia munkája is, amelyet a Szlovákiai Evangéa jelenlegi világban igazi ke- | likus Egyház támogat.” IMÁDKOZZUNK János 13, 1—17. A tavasz már kibontja leveleit, Mennyei Atyám, és amint vágyódik minden élő a fény után, úgy vágyódik az én szívem is Hozzád. Keresem közelségedet, hogy megértselek; s országodat, hogy annak útján járjak; s békességedet, hogy szívemet eltöltse egészen. Köszönöm, hogy Jézusban elközelítettél hozzánk, s ujjongva fogadhatlak, mint a fényt a szomjas természet. Kezdd el uralkodásodat bennem. Áldalak, mert Te nem úgy uralkodói, hogy kényszerbe fogsz, félelemmel űzöl, s parancsaiddal hajtasz; hanem magadhoz vonzasz, s táplálsz, mint a fény az élőket, mint a kenyér testemet. Köszönöm, hogy értem adtad magad, s Megváltóm keresztfáján törölted el bűneimet; hogy egészen megismertél és megértesz engem; megtisztítasz mégis bűneimtől, s életem szennyét leveszed rólam. Áldalak, hogy uralmad felemel. 4 Vonulj be szívembe, s aki megmostad a tanítványok lábait, állíts tisztán és feddhetetlenül magad elé, és taníts meg arra, hogy én se akarjak uralkodni másként, mint Te tetted: a szolgálatban és segítésben tegyem elsővé magam. Segíts, hogy kövesselek, s lehajoljak én is minden teremtményhez. Szeressem a kicsinyeket, megértsem a gyengéket és a gyermekeket. Dolgozzam azért, hogy eltűnjön világunkból a szegénység, az erőszak, a közöny, a közönségesség és helyette a megértő okosság és együttérzés és egymás terhének hordozása uralkodjék. Légy velem, hogy családomban és munkahelyemen tudjak olyan lenni, mint Te voltál. Aki szerettél, megváltottál és példát mutattál, csak követésed méltó tisztelet Hozzád, segíts meg, hogy hinthessek virágot utadra tetteimmel. Legyen nevednek dicséret és dicsőség, Ámen. Téuy. ét átfutnék. Virágvasárnapról úgy szoktunk megemlékezni, mint a fény ünnepéről. — Valóban csupa ragyogás, csupa öröm, csupa virág a virágvasárnap. Jézus úgy jön Jeruzsálembe, mint akit virágok között várnak, mint akit ujjongva üdvözöl az ünnepi nép. Amikor Jézus bevonul, körülötte minden átforrósodik a fénytől: a napsugár, csillogó emberi szemek és boldogan Feléje dobbanó emberi szívek. A Szentírás szavai szerint is ezektől a szavaktól hangos a határ: „Áldott, aki jő az Úrnak nevében!” Örülnek a tanítványai* örülnek a hívei, hogy közöttük van Krisztus. Milyen különös, hogy ebben a nagy fényben már ott van az árnyék. Hiszen Krisztus szívére már most rávetődik a keresztfa árnyéka. Pálmafa és keresztfa két különös küszöbe ennek az útnak. Fény és árnyék, virág és keresztfa azonban csak a mi számunkra ilyen nagy ellentét. Jézus boldogan gondol áldozata árnyékára. Isten arcát keresi engedelmesen és as emberre gondol halálos szeretettel és így számára kivilágosodik keresztjének az árnyéka. És fény lesz az árnyékból! Nem virágoktól, nem ünnepléstől, hanem a szeretet szép és szent döntésétől: — Én őérettük odaszentelem magamat. Fény és árnyék között végtelen és örök szeretettől szép Jézus Krisztus arca a virágvasárnapi úton! Nagypéntekről viszont úgy szoktunk megemlékezni, mini aiz árnyékok ünnepérőL A Golgota hegye a legnagyobb és legsötétebb árnyék. Bűn és halál fekete mélységei szántanak szakadékot a keresztfa körül. Csupa árnyék itt minden: ég és emberek, halál és könnyek, bűn és búcsúzás. Fekete ez az ünnep és fekete az emlékezés. Hiszen fekete drapéria takarja el ma is az oltárt. Pedig ebben a nagy' árnyékban már ott van a fény. Jézus Krisztus emberi arcokba néz és így mondja el ezt a mondatot: — Elvégeztetett! Ez a szó hivő emberek szótárában a legszebb, a legfényesebb, a legboldogítóbb szó. Elvégeztetett a megváltás munkája! Fény és árnyék így találkozik Krisztus keresztjénél a Golgotán és e találkozásba' ma is hálaadás ragyogja be as arcunkat. Virágvasárnap és Nagypéntek mellé mi egy harmadik szót is írhatunk hittel, hálaadással és ez a szó: — Húsvét! Fény és árnyék mellé megadatott nékünk az Élet szava* indulója, békéje és boldog reménysége — a Világosság! Jézus Krisztus a Világosság! Fény és árnyék között ezért fürdik fényben ma is mindennap a szivünk. <L)
