Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1963-05-19 / 20. szám
BÖLCS FRIGYES Születése 500. évfordulóján Elnézem az egyre szépülő, ékességében kialakuló budai várpalotát. Megilletődve gondolok arra, hogy talán valamelyik részén akkor is építőmunkások dolgoztak, amikor 1425-ben Zsigmond császár, s magyar király itt, ebben a várban a Wettin-házi I. Frigyesnek ajándékozta a szász választói méltóságot. Ezt a Frigyest, akit „Harcias”-nak neveztek, a husziták elleni küzdelmében támogatta a császárt, s így jutott a fényes kitüntetéshez. Ö még nem sejtette, hogy dédunokája, III. Frigyes, alig egy évszázad múlva azért fordíttatja le Húsz János tételeit németre, hogy tanulmányozhassa azokat és a reformáció támogatója lesz. Hiszen ő eszközölte ki, hogy Luthernek nem kellett Rómába mennie kihallgatásra, s ő adott védlevelet a wormsi birodalmi gyűlésen való részvételére. Ő intézkedett, hogy színleg elrabolja a reformátort a birodalmi átok elhangzása után, s biztonságba helyezzék Wartburg várában. III. Frigyes új utakra mert lépni, s ezért joggal nevezhették őt Bölcs Frigyesnek. Megértette az idők szavát. Nem harcias dédapját követte, hanem a békességet ' kereste. Testvérével, Állhatatos Jánossal. igaz egyetértésben kormányozták birodalmukat. 1519- ben Miksa császár halálakor felkínálták neki a császári méltóságot is, de lemondott róla, mert nem akarta országát háborúba keverni. A béke embere volt! Amikor előadták néki, hogy Erfurt városának elfoglalása csupán 5 katonájába kerülne, azt felelte: „Egy is sok volna érte!” Korában a kegyes uralkodó mintaképének tartották. Naponta járt misére, s ezt még legkedvesebb időtöltése, vadászatai alkalmából sem hagyta el. Zarándok utat tett a Szentföldre — nem csupán szokásból, hanem azért, hogy ott bűnbocsánatot nyerhessen s a szent sír lovagjává üttesse magát. Hatalmas ereklyegyűjteményt halmozott fel, s helyezett el a wittenbergi kedves vártemplomában. Amikor azonban Luther irataiból, leveleiből meglátta ennek téves voltát, lemondott az ereklyék tiszteletéről, s elfogadta az evangéliumban a bűnbocsánatot. Érmein ez a négy betű állt: C. C. S. N. = Crux Christi salus nostra. (Krisztus keresztje a mi üdvösségünk.) Nemcsak az idők szavát hallotta meg, hanem Isten szavát is! Habár ő hívta meg Lúthert tanárnak, az általa alapított wittenbergi egyetemre, s habár mindent megtett Luther érdekében — egyetlen egyszer láthatta csupán a reformátort: a neves wormsi birodalmi gyűlésen, amelyen már Bölcs Frigyes betegen vett részt. De egyetlen szót sem váltottak egymással. Egyszer aztán nagyon szeretett volna a fejedelem Lutherrel találkozni és vele beszélni. Ekkor mór halálosan beteg volt. De Luthert nem találták odahaza, s így az utolsó lehetőség is elveszett. 1525 május első napjaiban udvari lelkésze és titkára, Spalatin nyújtotta két szín alatt az úrvacsorát a haldokló fejedelemnek. Szobrára rávésték érmein is szereplő kedves igéjét: „Az Ür beszéde megmarad örökké!” Bencze Imre SZTRAVINSZKIJ személyes jelenlétével, az Erkel Színházban rendezett egyetlen hangversenyével lázba hozta a budapesti közönséget. Már hónapokkal ezelőtt, elővételben keltek el a jegyek, mindenki, aki tehette, látni akarta a csodát, hogy egy 81 esztendős aggastyán alkotógéniusza tavaszi rügyfakadásá- ban gyönyörködhessék. Felejthetetlen volt látványnak is, amikor ezüst fogantyújú botját karjára akasztva, a felállva tomboló közönséggel együtt tapsolt az ünnepelt mester a helyükről felpattant zenészek és énekesek gyűrűjében, mé'g frissen, a „Zsoltár- szimfónia” hatása alatt. A szerzőt és a műélvezőt egyaránt meghatotta a közösen átélt öröm, hogy a szívük rejtett kamrájában megszólalhatott korunk zenei nyelvén a Zsoltáros sóvárgása: „Várván vártam az Urat”, majd csendesen izzó ujjongása: „Dicsérjétek az Urat”. Egy pillanatig átsuhant a nézőtéren a boldogság fuvallata. Egy zenei varázsló jóvoltából eggyé vált, „időtlen pillanatot” élhetett át ezernyi emberből öszeverődött közösség. Ismerősök, Ismeretlenek, barátok, ellenségek — most, egytől egyig testvérek, láthatatlan szálakkal, a szeretet áramával összekapcsolva. Korunk leghíresebb és legnagyobb zeneköltője negyedszer látogatott Budapestre. Zenéjével, amely a mai ember lelkivilágának korhű villámfelvétele, a legbensőbb emberi magatartását fejezi ki. Nem a személye érdekli,, hanem a szolgálat. Célja, hivatása, felsőbbrendű parancsra, a közlés. Terjesztése annak, amit megtanult, megértett és megismert. Az emberi nagyságával örvendeztet meg, amely oly természetesen sugárzik a jelenlétéből, mint az erő jótékony bizonyossága. Elfogulatlanul szerény és egyszerű. Hatására nem azt érezzük, hogy „én”, hanem kizárólag azt, hogy „te” és hogy ez az igazi, az egyetlen életérzés. 30 év előtt járt itt utoljára. Akkor is. akárcsak ezúttal, ott voltam a zenekari próbáján és szemlélgettem munka közben. Bámulatos lelkiismerettel és önfegyelemmel, a zenekar és az énekkar számára játékosan végezte a betanítást, meggyőzően példázva, hogy a munka élvezet. Akkoriban, még a mozgása fürge, a taglejtése gyors és eleven volt, az izgékonyságán pedig szenvedélyes akarattal uralkodott a kitűzött céljától pillanatra se tágító szelleme. Ekkor mondta, cigarettára gyújtva, a próba szünetében, megszívlelendő tanácsát: „Ma, a technika korában, amikor a saját tevékenység mindinkább kisebb térre szóiul, az alkotó- művésznek szüksége van arra, hogy a szelleme is gyalogoljon. Ne döntse le a régit, de fokozatosan fejlesztve, újat mondjon.” Most meg, amikor botra támaszkodva, óvatos, lassú léptekkel közeledett a karmesteri pulpitushoz, hogy megkezdje a próbát, a szellem hatalma olyan elemi erővel nyilvánult meg az egyéniségében, hogy még csak villanásnyira sem az öregségtől .elgyengült test, a véges, arasznyi lét önkéntelen mementó-ja kísértett, hanem derűs békével, romolhatatla- nul, a lélek végnélkülisége töltötte el a kortársat... Haits Géza A Szlovák Lutheránus egyház képiselői Genf ben Lelkészek, felügyelők, gondnokok a béke és a leszerelés mellett Május 9-vel a második világháború Európában történt befejezésével leszerelési hónap kezdődött hazánkban. A leszerelési hónap megnyitása alkalmából az Országos Béketanács felhívást bocsátott ki, amely többek között hangsúlyozza: „Felhívjuk az ország népét: vegyen részt a második világháború befejezésének évfordulóján kezdődő Leszerelési Hónap gyűlésein, találkozóin, konferenciáin. Tiltakozzék a háború ellen, követelje az általános, teljes és ellenőrzött leszerelést. Hirdesse meggyőződését, hogy a társadalmi világrendszerek békés egymásmelléit élése fenntartható és megszilárdítható. Erőnk és felelősségünk tudatában sorakozzunk az emberiség békéért küzdő százmillióihoz. Védjük meg a békét! Készítsük elő méltón a VI. magyar békekongresszust!” Egyházunk és benne lelkészeink, felügyelőink, gondnokok, presbiterek és hivek, magukévá teszik a Leszerelési Hónap célkitűzéseit. A szerkesztőségünkbe érkezett számtalan megnyilatkozásból közöljük az alábbiakat: Ki kell lépnünk a cselekvés mezejére Bennünket keresztyéneket a leszerelés és a béke ügyének feltétlen híveivé és munkáiéivá kell hogy tegyen Jézus ismert mondása: „Tedd hüvelyébe kardodat” (Máté 26, 52). De ilyen magatartásra kötelez bennünket józan eszünk is, ha a tömegpusztító fegyverek borzalmas hatására gondolunk. Erre kötelez bennünket azonban önmagunk, családunk, egyházunk, társadalmunk és népünk iránt érzett felelősségünk is, ha a mindent megsemmisítő halál helyett a szebb, boldogabb és igazán emberi, tehát békés életet akarjuk. Ha létkérdésről beszélünk, tminunK és éreznünk kell, hogy a leszerelés kérdése elsőrendűen az. Mit tehetünk mi, evangélikus keresztyének a leszerelés kérdésében? Prédikáljunk róla? Helyes és szükséges, de nem elég! Imádkozzunk érte? Ez is természetes és helyénvaló, de ez sem elegendő! Ma már ott tartunk, hogy a leszerelésnek pusztán szavakkal való „elintézése” nem elegendő, de nem is méltó ehhez a döntően fontos ügyhöz. De képmutató az olyan keresztyénség is, amely tétlenül, vagy közömbösen várja, bogy mások, az egyházon kívül állók gondoskodjanak békés életéről és fennmaradásáról. Éppen azért ki kell lépnünk a cselekvés mezejére. Olyan szellemet kell kialakítanunk egyházunkon belül, gyülekezeteinkben, amely a béke és leszerelés ügyét nem periferikus jelenségnek, hanem életbevágóan fontos, exiszten- ciális kérdésnek tartja. Szívvel-lélekkel részt kell vennünk minden olyan munkában, amely az általános leszerelésre irányul. Mindenki előtt világossá kell tennünk, hogy nem „mások kedvéért”, hanem elsősorban saját magunk jól felfogott érdekében el kell követnünk a leszerelésért mindent, ami csak rajtunk áll. Minden anyagi és szellemi erőnkkel és eszközünkkel fogjunk össze azokkal, akik már eddig is bizonyságot tettek arról, hogy a leszerelést, az emberiség békés jövőjének munkálását és biztosítását szent ügynek, igazi szívügyüknek tartják és most is hajlandók minden áldozatot meghozni azért, hogy az atomkorszak az emberiség életében ne jelentsen világkatasztrófát, hanem a régóta áhított fegyver- és félelemmentes, boldog és békés élet hajnalát! Ügy véljük, hogy megyei, illetve városi tanácstagságunkkal, valamint a közélet egyéb területein vállalt szolgálatunkkal is jó munkát végezhetünk a leszerelés vonalán, őszinte örömünk van annak megtapasztalásában, hogy ebben az igyekezetünkben egyházmegyénk és gyülekezeteink tagjai egyre inkább növekvő számban és támogatásban részesítenek bennünket. Dr. PÉTERFY GABOR MEKIS ÄDÄM egyházmegyei felügyelő esperes Békéscsaba flz ember atommal a keiében felelős az emberiség jelenéért és hónapjáéit Május 9-én a második világháború befejezésekor fellélegzett az emberiség, hisz újra dolgozhatott és nem kellett féltenie családját a pusztulástól. Május 9-e akkor az új kezdet lehetőségét jelentette. Ma — ne így biztosítsuk magunknak az új kezdetet. Vigyázzunk, nehogy újra romokon kelljen elkezdeni az újat. Anyák napja volt, amikor édesanyák örömmel néztek gyermekeikre, reánk. Látják megvalósulni bennünk azokat az álmokat, amelyeket 18 évvel ezelőtt alig mertek álmodni. Ezek most valósággá lettek és egyre nagyobb reményekre jogosítanak. Mindenki tudja és látja, hogy azt a szép munkát, amelyet végzünk, csak fegyver nélküli világban lehet elvégezni. Ezért hangzik a felhívás a teljes és általános leszerelésre. Nem elég szép szavakat hangoztatnunk, hanem határozottan rá kell mutatnunk, hogy a mai ember — az atommal a kezében — felelős az egész emberiség jelenéért és holnapjáért. KÁPOSZTA LAJOS angyalföldi segédlelkész Világméretű NEM-et! D. Chabada egyetemes püspök és D. dr. Michalko professzor a Szlovákiai Evangélikus Teológiái Fakultás dékánja látogatást tettek Géniben a Lutheránus Világszövetség titkárságánál, hogy a Lutheránus Világszövetség főtitkárával, S chmi dt-Clausen- nel, megbeszélést folytassanak a Lutheránus Világszövetség Helsinkiben tartandó nagygyűlésének előkészületeiről. A Helsinki-i német gyülekezet Dr. Gert Sentzke tájékoztatása szerint jelenleg 3000 tagot számlál. A gyülekezet templomát 1958-ban tűz pusztította. A templomot most újra helyreállították. t Dr. svéd luncti Női igehirdető a Dóm-templomban Margit Suhl in, az első lelkésznő, rövidesen a és a Vasteras dómtemplomban prédikál. Ez az első eset, hogy no hirdeti az igét a dóm-templomban. Amikor a leszerelésről és a békéről beszélünk, akkor — nézetem szerint — abból kell kiindulni, hogy az első és a második világháború között a különböző fegyverek fejlődése okozott borzalmakban óriási különbséget. Ha most figyelembe vesszük azt, hogy az újabb találmányok és a technika rohamos fejlődése katonai vonatkozásban mit eredményezett, akkor a leglaikusabb ember is megállapíthatja, hogy az elmúlt második világháborúnál is felmérhetetlenebb borzalmat jelentene egy esetleges harmadik világháború. Ez esetben valóban világkatasztrófáról lenne szó, melyben a „győztes” is csak vesztes lenne. Ma már problémákat háborúval megoldani nem lehet! A jelenleg élő emberek nagy része már átélt egy, de sokan két világháborút, és annak minden szörnyűségét. Ezeknek kell elsősorban mindenütt — ahol csak a háború vagy a béke kérdése szóba kerül — felemelni tiltakozó szavukat, hogy világméretekben egyesüljön a tiltakozás egy hatalmas N e m-mé!, amely nemcsak lefogja a gyújtogató kezeket, de meg is bélyegzi azokat. SZTUPKAY SÁNDOR a rákospalotai gyülekezet m. felügyelője A leszerelést a&arjulk! Minden eddigit felülmúló nagy mozgalom kezdődik a le» szerelés érdekében. Gyűlések sokaságán hallhatjuk majd, hogy miért kell a leszerelés és miért egyetlen életlehetőség a béke. Lesznek, akik a szívhez szólva bizonyítanak és lesznek sokan, akik tudományosan bizonyítják ennek igazságát. A cél; lehetőleg mindenkit meggyőzni. Ne legyen, vagy legalábbis minél kevesebb olyan ember legyen, aki másképp'gondolkodik és másképp él. A mindennapi életünkben pedig azt tapasztaljuk, hogy aránylag nagyon sok olyan ember van, aki meg van győződve a leszerelés fontosságáról és tudja, hogy béke nélkül élni nem lehet, de tenni érte nem igen hajlandó semmit. Azt mondja: mit tehetne ő a kicsi névtelen ember. Mi most azt keressük, hogy az evangélikus lelkész vajon hogyan kapcsolódhatna bele ebbe a hatalmas mozgalomba? Mit tudna tenni egyházunk ott, ahol minden jóakarattá ember tesz valamit? Azt hiszem elsősorban azt kell tennünk, hogy félreérthetetlenül meg kell mutatnunk mindenki felé, egyek vagyunk ezzel a mozgalommal. Meg kell mutatnunk gyülekezetünk felé, hogy ezt pedig hitből tesszük. Azért, meri Istennek akarunk engedelmeskedni. Nem szólam, ném frázis, hanem életünk leghatalmasabb kérdése. Egyházunknak az a feladata, hogy ezt nyilvánvalóvá tegye még bizonytalankodé Jiívei felé. Úgy gondolom, részünkről a legfontosabb a teljes határozottság ebben a kérdésben. Szólaljon meg azért bátran hangunk és merjük kimondani, hogy leszerelést akarunk, bé kében akarunk élni! Feladatunk, hogy az országos mozgalom ban, minél nagyobb számmal vegyünk részt, mint gyülekezel is. És feladatunk, hogy megértessük mindenkivel, dolgozzana! úgy, hogy ezt a munkájuk is félreérthetetlenül hirdesse. Azt hiszem így nagyon sokat tehetünk mi most azért, hogy az egész ország minden embere, itt minálunk is, bebizonyítsa őszinte békevágyát. KÖKÉNY ELEK lelkész Rákospalota Nem fegyverrel, de szerszámmal Engem a szüleimmel együtt a háború kivetett az otthonunkból, s gyerekfejjel meg kellett tapasztalnom, hogy■ mit jelent az otthontalanság, a háború, s a fegyver, mely után mindenütt könny, vér, pusztulás és halál maradt. Pár napja falun élek. A minap gyülekezetünk egyik tagjával a helyi termelőszövetkezet vezetőjével beszélgettem. Szóba jött a gyülekezet dolgai mellett persze a falu gondja, terve is, a jövő beruházások. „Mindehhez, hogy valóra váljon, jó kollektív szellem szükséges, s itt még vannak kívánni valók”... mondotta kedves új ismerősöm. Igen, ez az, ami szükséges az emberek szívébe, függetlenül attól, hogy keresztyén-e vagy sem. A másik emberben is társat, felebarátot látni, akivel együtt, kollektive kell tudni előre lépni. Nem ellene, de vele kell dolgoznom. Nem fegyverrel, de szerszámu- mai, a holnapért. A jó munkához béke kell, az igazi békéhez pedig fegyvermentes világ. Ezt egyre több ember így látja, de hogy mindenki így láthassa, azért sokat kell még tennünk. Hogy mitIj Nekünk keresztyéneknek például valóban betöltenünk, cselekedeteinkkel is és nem csak szavainkkal Jézus szavait: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”. SZABÓ ISTVÁN lelkész, Ösagárd Isten még többet akar Az én meggyőződésem szerint is mindnyájunk ügye, korunk legnagyobb gondja a leszerelés, az emberiség békéje» Az sem vitatható, hogy ki-ki a saját hivatásának eszközeivel tehet a legtöbbet érte. Mi lelkészek is. Nekünk Isten mind a két kezünkbe adott egy-egy igen drága béke-eszközt. A* egyikbe Igéjét adta és hozzá azt a parancsot, hogy hirdessük hűségesen: alkalmatos és alkalmatlan időben, hogy tanítsuk az embereket és tegyünk tanítványokká minden népeket» A másikba az imádkozás kiváltságát és melléje azt az igére- tét, hogy amit csak kérünk a Jézus Krisztus nevében, megadja nékünk. Ezeket a fegyvereinket kell elsősorban bevetnünk a leszerelésért folyó harcunkban is, azzal a hittel, hog# gyümölcstermő, jó fegyverek, ha jól forgatjuk őket, akkoi sokat teszünk az emberiség békéjéért is. De meg vagyok győződve arról is, hogy vannak rendkívüli idők és helyzetek, amikor Isten még többet akar tolunk. Nemcsak tőlünk papoktól külön-külön, hanem az egyházaktól is elvárja Isten a ma példamutató cselekedeteit, melyekből tanulhatnak a nemzetek is. Én ilyennek látok minden egyházi munkát, ami az ökumené vonalába tartozik, ami az egyházak közötti együttműködést, megbékélést szolgálja. De Ilyennek tartom azt a munkát is, amit lelkészek a közélet porondján teljesítenek ma, más világnézetű emberekkel való szép egyetértésben, a világ békéiéért. Mind a kettőt Isten parancsának, papi kötelességnek, de ugyanakkor jó békemunkának is tartom. Ezért vállalom és teszem is a belőlük reáin eső részt. KUTAS ELEK lelkész, Zalaistvánd "Egemus Két háborút már átéltem, orvosi működésemben különféle nemzethez tartozó betegeket kezeltem. Ismerem az emberek szenvedését. A magam területén, éppen ezért, mindent megteszek, hogy az emberek figyelmét felhívjam a fenyegető veszélyre, s a leszerelésért vívott harc létfontosságára. Hiszem, hogy az emberek egymásközti érintkezése, a kölcsönös nyelv- ismeretek, nagyban elősegítik egymás megbecsülését, s egymásközti békés együtt élésünket. a tatai egyházközség felügyelője DR. STANSKY JANOS Amit mi tehetünk a leszerelésért Bár tett már maga az imádkozás is, mégpedig nem : akármilyen, ha igazi: azt is elvégezheti, amire emberileg alig lehetne kilátásunk, éppen annak a felelősségérzetnek a jég ben, amely kezünket imára kuicsoltatja, kell könyörgés szellemében cselekednünk: „Itt vagyok én, küldj el enge Tehát cselekedni! De mit? Ügy delgozhi, mint akik tudják, hogy a béke csak bee letes munkán alapulhat. Olyan szellemet képviselni — ír dig és mindenütt —, amely semmiféle szakadékot nem mél nem tágít emberek és embercsoportok között. Mi sem természetesebb, hogy ebben a magatartásban c-l maradhataílan az Isten békeakaratáról és béke-cselekvést bizonyságot tevő szó. Valamikor fölemelt kézzel imádkoztak: Szenteld meg Uram, a kezemet, töltsd meg önmagaddal cselekvésemet! So! évszázad óta azonban összetesszük a kezünket: Most semmi nem teszek — csak Te cselekedj, Uram, általam is! Ám imád kozás után a főieméit kezek leereszkedtek „földközelbe”, s a: egymásba fonódott ujjak munkára mozdultak. így kell sorom púba lépnünk gyilkos indulatok és iszonyú fegyverek leszere léséért hitünk erejével. BODROG MIKLŐS lelkész, Gyula
