Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-05-05 / 18. szám

„Öo—dhali-mäh*- Ute© ,Az igaz át vándora Indiánok és honfitársai Niemöllerről ti NIEMÖLLER MÄRTON ta­valy töltötte be hetvenedik évét, de többet utazik, mint valaha. Erre új tisztsége is készteti. 1961 decemberében Üj Delhiben megválasztották az Egyházaik Világtanácsa egyik elnökévé. Nem régen Abesszíniában, Addis Abebá- ban járt, majd Egyiptomban, hogy ott részt vegyen az öku­menikus Tanács végrehajtó bizottságának ülésén. Az oszt­ják evangélikus hírszolgálat legutóbbi közlése szerint pedig Eszak-Amerikában járt. Most tért vissza nyolchetes előadó körútjáról. Számtalan igehir­detést tartott és előadásokat 161ew egyetemeken és kollé­giumokban. Előadásaiban hall­gatóit mindenekelőtt arról akarta meggyőzni hogy a ke­resztyén egyház igehirdetése­dének tartalma és célja „az embertelenné vált embert is­mét igaz emberségre vezetni”. Á-z előző évek tapasztalatával éllen tétben nagyon sok római katolikus hallgatta előadásait ©klahomában a ponkas indiá­nok azzal juttatták kifejezés­re tiszteletüket iránta, hogy felvették törzsiül tagjainak so­réiba, és az „Oo-duh-mah. flhee-a” névvel tüntették ki, árai ezt jelenti: „Az igaz út Vándora”. Világszerte, egyházi és egy ftázon kívüli körökben, mind jobban növekszik e mélyen hívő keresztyén embernek és élszánt békeharcosnak a meg­becsülése, aki a náci uralom idején bét évig Hitler szemé­lyes foglya volt. Sajnos saját népe között, legalább is bizo­nyos körökben más a helyzet. Egyik bonni láp, a „Das frei Wort” arra szólította fel Nie­möllert, hogy adja át tisztsé­gét egy arra méltóbb ember­nek. Valószínűleg a Hessen- Nassau-i (Nyugat-Németor- szág) tartományi egyház veze­tésére gondolt a lap, mert en­nek a területnek egyházi el­nöke, tulajdonképpen püspöke Wiemöller. A Magyar Nemzet április tjt-i száma részletes tájékoz- tatást ad az ellene megindult i.jabb támadásokról „Az ül­dözött ' lelkiismereti’ címen Szinte nem értjük, hogyan vetemedhetnek nyugatnémet- országi lapok arra, hogy egy olyan embert, aki napjaink­ban annyit tett a német nép becsületének helyreállításáért, „slampos demokratának” „gyengeelméjűnek”, sőt „bo­londnak” nyilvánítanak. A Deutscher Ostdienst megkoc­káztatta azt a feltevést is, hogy Niemöller „nyilván nem heverte ki a koncentrációs, táborban töltött évekét és gondolkozása megrekedt 1945- ben”. , MI INDÍTOTTA EL ezt az újabb Niemöller-ellenes haj­szát? Még januárban előadást tartott Marburgban és Berlin­ben a szocialista ifjúság kéré­sére „A keresztyén ember po­litikai magatartása korunk­ban” címmel. Beszélt a német kérdésről is és többek között kifejtette, hogy a nemzetközi jog értelmében a németek nem hivatkozhatnak az önrendelke­zési jogra, mert az országnak még nincs státusa, nem kö­tötték meg a békeszerződést, az egyetlen jogi alap, amely még érvényben van: a feltétel nélküli kapituláció 1945-ben. A „Stimme der Gemeinde” c. lap eaévi 3. száma Niemöl- lernek egy hosszabb levelét közli. Válaszát egy fenti ki­jelentésein megütköző ember számára. Többek között ezt írja: „Nagyon érdekelne, ha meg­tudhatnám, miért tartja tűr­hetetlennek megállapításai­mat. Talán némileg megnyug­tatja, ha elmondom, hogy elő­adásomat Berlinben 500—800 fiatalembernek tartottam. Leg­nagyobb részük diák volt. Készt vett — az eltanácsólás ellenére — néhány keresztyén­demokrata párti ifjú is. Bár­milyen különösnek találja, nyilatkozatommal nem száll­tak szembe. Nem szokásom ugyanis, hogy — amint állítják — kitételekre ragadtassam magam, mert megállapításai­mat úgy alapozom meg, hogy a tárgyi indokolás következté­ben ne hívják ki magukkal szemben az ellentmondást, mint ahogy az. ebben az eset­ben is történt. Kérem, pró­bálja meg nyomonkísárni gon­dolatin ene temet: A német nép nemzetközi stá­tusát még mindig az a feltétel nélküli fegyverletétel határoz­za meg, amelyre Hitler halála után Dönitz tengernagy szánta el magát. A győzte* hatalmak a feltétel nélküli kapitulációt követelték. Az akkori egyedül illetékes, senkitől kétségbe nem vont kormányzatot akkor Dönitz képviselte és ő a fegy­verletételt végre is hajtotta. Egy gondolkodni tudó ember előtt és a nemzetközi jog szempontjából ez azt jelenti: Lemondunk minden jogról és reátok bízzuk, győztes hatal­mak, hogy ti döntsétek el, mi legyen a mi jogunk. Erre a nyilatkozatra eddig még nem adtak nekünk, vagyis a német népnek választ. Most már kö­zel 18 éve várunk rá! NIEMÖLLER SZEMBE­SZÁLL tehát azokkal a nyu­gat-németországi politikusok által képviselt nézettel, amely szerint a német népnek ön­rendelkezési joga turn, vagyis pl. népszavazás útján maga döntse el jövő .sorsát. Nem — ■mondja Niemöller —, . ilyen önrendelkezési jogról nem le­het szó, mert még mindig fenn­áll a feltételnélküli fegyver- letétel. A nemzetközi jog szempontjából ezért nincs stá­tusa a németeknek és ezért nem tagja Németország az Egyesült Nemzetek Szerveze­tének. Janiríte es P’efé! püspök Sopronban Ha átlapozzuk azt a kb. 900 oldal terjedelmű kötetet, amely Niemöller 1945—1961 között tartott jelentősebb előadásait tartalmazza, valamennyi kö­tetben találunk egy-két olyan előadást, amely a német nép I helyzetével foglalkozik. Sok­szor, szinte eláll az ember lélegzete, mert gyökerében, hallatlan éleslátással, döntésre késztető határozott fogalma­zásban a német nép leikiisme- rete szólal meg. Csak a féltő szeretet tud ilyen melegen és ilyen erővel beszélni. Ez a féltő szeretet nem korlátozódik sa­ját népére, hanem átfogja Európát és az egész világot is. Az egész világ békéje szem­pontjából tudja nézni saját népe kérdéseit. Niemöller nem szokta poli­tikai jellegű megállapításait közvetlenül a Szentírásból, an­nak valamelyik verséből le­vezetni. Ez rajongás lenne. Sokszor hivatkozik a józan észre. Állásfoglalása azonban sohasem független hitétől. Az Isten színe előtt álló ember felelőssége szólal Vneg szavá­ból. Egy 1950-ben írt cikke is arra mutat, hogy a kétségtele­nül nem könnyű német kér­dés megoldása, kiinduló pont­jában és céljában is, csak a népek békés egymás mellett élése lehet. Ezért sürgette min­dig a tárgyalásokat. Ezért ál­lítja fel így a német nép sors- kérdését; háborús színtér, vagy a béke hídja. Ezért mu­tatott rá most legutóbb is a németekkel kötendő békeszer­ződés sürgető kérdésére. Ellenfelei „rajongónak” szok­ták nevezni. Milyen különös. Hiszen éppen ők szeretik na­cionalista nézeteiket és hideg- háborús magatartásukat igei- leg alátámasztani. A berlini fal ellen és a német egység mel­lett Dibélius püspök pl. ezzel az igével érvelt múlt ősszel: „Amit Isten egybeszerkesztett, azt ember el ne válassza” (Mt. 19,6.). Ilyen rajongó mó­don Niemöller nem szokta ke­zelni a Bibliát. Inkább arra fi­gyelmeztet, hogy „Isten az em­bert szereti és nem minden álmunkat és tervünket. A valóságos embert szereti, és­pedig annyira, hogy szolgává lett érette és azt az egyet, aki ember és Isten fia volt, oda­áldozta”. ■ ' . i «. X * Benczúr László Mini már korábban hírt ad­tunk róla, D. Jőharmes Ja- Dicke magdeburgi német püs­pök egyházunk vendégeként hazánkban tartózkodott. Pré­dikált a Budapest—Deák téri és a bonyhádi templomban, majd előadást tartott egyete­mes székházunk imatermében a budai, pesti, Pest megyei és a Fejér-komáromi egyházme­gye lelkészei, Teológiai Aka­démiánk professzorai és hall­gatói, valamint egyházunk ve­zető személyiségei számára. Április 24-én, szerdán, a soproni gyülekezetbe látoga­tott el dr. Vető Lajos püspök kíséretében. A templom elő­csarnokában a presbitérium élén Weltler Rezső esperes és Beyer Pál igazgató-leikész kö­szöntötte a püspökökét, majd a szépszámú gyülekezetnek Jänjcke püspök hirdette Isten igéjét. Mély benyomást keltő prédikációjában kifejtette, hogy a keresztyén ember nemi húzódhatik felelőtlen, csak önmagával foglalkozó pietiz musba, hanem felelősen ki kell vennie részét az emberi­ség nagy feladatainak a meg­oldásáért folyó küzdelemből. Ez a küzdelem — hangsúlyoz­ta — azért különösein éles, mi­vel ez a világ nem olyan, mintha a jó és a rossz külön- külön helyezkedne el benne, hanem a jó ellenében sátáni hatalmak működnek és pusz­títanak. A németországi fa­sizmus ilyen sátáni hatalom megtestesülése volt. Az Eich- mann-per megdöbbentően tár­ta ezt az irtóztató valóságot a szemünk elé. (Amikor Jä- nicke püspök Eichmann nevét említette, a templom fölött megdördült az ég, és szinte természetfeletti erővel hang­súlyozta ki a magdeburgi püs­pök őszinte bűftbónattai mon­dott szavainak igazságát.) Be­szélt Jänicke püspök arról is, hogy a keresztyén ember nem annak örül, ha a sátáni erők felett olykor diadalmaskodni tud, hanem az frás szerint annak örül, hogy a neve fel van jegyezve az élet könyvé­be. Sajnos — folytatta a püs­pök — a német név, minden német neve meg van terheü- ;.ve á közelmúlt történelmi bű­nei miatt. Isten bűnbocsátó kegyelme azért hirdettetik, hogy higyjük: a sátáni hatal­mak felett Krisztus Urunk döntő győzelmet aratott, s végül is a jó, a szeretet, az élet lesz az úr. Dr. Vető Lajos püspök is szólt a gyülekezethez. Isten iránti hálával juttatta kifeje­zésre örömét afelett, hogy nemcsak személyesen keres­hette fel a soproni gyülekeze­tét, hanem lelki ajándékkép­pen Jänicke magdeburgi püs­pök bizonyságtevő igehirdeté­sének meghallgatását is lehe­tővé tehette. Ez volt az utolsó alkalom, amelyen a vendég- püspök mostani magyarorszá­gi látogatása során egyhá­zunkban szolgált. Vető Lajos püspök egyházunk nevében köszönetét fejezte ki Jänicke püspök jó szolgálataiért s a német evangélikus egyházak­ra, azok jó szolgálatára, s a békében élni kívánó német népre Isten áldását kívánta. Istentisztelet után Sátor y Vilmos egyházmegyei felügye­lő köszöntötte a vendégeket. Hangsúlyozta, hogy Sopron városa a második világháború­tól rengeteget szenvedett, sok értéke elpusztult, s éppen ezérl népe békét akar, a békéért imádkozik és dolgozik. As evangélikus ember mindezt szeretetben teszi, hiszen igaz; emberszeretettel lehet, a leg­többet tennünk a háború el­len, a népek békéjéért. Jä­nicke püspök válaszában meg- hatottan mo-ndott köszöneté a vendéglátásért, s hangsa lyozta mindnyájunk felelőssé­gét az emberiség sorsa, s i népek békéje iránt. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapia Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó: Gádor András Szárkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIII Üllői út 24, Szerkesztőségi telefon: 342—423 Kiadóhivatal és Sajtóosztály: 142—074 Előfizetési ára egy évre 00,— Ft Csekkszám-a: 20412,—VIII. Árusítja a Magyar Posta. 10 OOP O'1:1 lányban nyomatott INDEX 25211 632106/2 — Zrínyi Nyomda. Bp. Felelős: Bolgár Imre Igazgató 'llllll!lli:illllllll!lilt!!!lliIII!l!lllll!l!l!l!l!l!l!llli!ll!tllllll!l!l!l!lilli!lllilllllllllll!!!l!fllll!l!lllllll!lllli!lll!l!lll!iilll!llllilllillllllllllil!lll!l!M,‘ Finn egyházi küldöttség hazánkban ARANYKETREC Magyarországi evangélikus egyházunk vendégeiként a finn evangélikus egyház két küldötte, Eero Lehtinen la- püai püspök és Ahti Auranen prépost érkezett április 26-án hazánkba. A vendégeket a Keleti-pályaudvaron Káldy Zoltán püspök, dr. Ottlyk Ernő d^kán, Detre László esperes, Koren Emil esperes, Harká- nyi László egyetemes főtitkár, Gádor András lelkész, szer­kesztő fogadták. A pályaudva­ron egyházunk nevében Káldy Zoltán püspök meleg szavak­kal üdvözölte az érkezőket. A vendégek április 27-én, szombaton délelőtt, hivatalos látogatást tettek D. dr. Vető Lajosnál, egyházunk lelkész- elnökénél, az Északi Egyház- kerület püspökénél. Délután ugyancsak hivatalos látogatást tettek Káldy Zoltánnál, a Déli Egyházkerület püspökénél. Fo­gadásukon jelen volt Detre László esperes, Koren Emil es­peres, Harkányi László főtit­kár, dr. Ottlyk Ernő dékán és Gádor András lelkész, szer­kesztő. A szívélyes, baráti lég­körben folyt beszélgetés során á vendégek beható tájékozta­tást nyertek magyarországi evangélikus egyházunk életé­ről, szolgálatáról és további célkitűzéseiről. A finn evangé­likus egyház képviselői meglá­togatják Teológiai Akadémián­kat és egyházunk egyéb intéz­ményeit. Két vasárnapon pedig igét hirdetnek egy-egy vidéki (Szarvas, Békéscsaba), illetve egy-egy budapesti (Deák tér, Óbuda) templomunkban. A Deák téren Eero Lehtinen, püspök, Óbudán Ahti Auranen prépost május 5-én hirdeti az igét. A finn vendégek kifejez­ték, hogy örömmel és érdeklő­déssel várják május 1-ét, hogy megtekintsék a szocializmust építő dolgozó népünk ünnepi felvonulását. A finn egyházi küldöttek lá­togatása viszonzása annak a látogatásnak, amelyet annak idején a magyar egyházi kül­döttség tett Finnországban Káldy Zoltán püspök vezetésé­vel. Mint ismeretes, a magyar küldöttség akkori látogatása újrafelvétele volt hivatalosan a háború által megszakított magyar—finn egyházi kapcso­latoknak. Kívánjuk, hogy ez a mostani látogatás erősítse és mélyítse el egyházaink hivata­los kapcsolatát és népeink köl­csönös megbecsülését. BAJORORSZÁG A második világháború után a nagy belső népvándorlás kö­vetkeztében jelentékeny mér­tékben változott meg egy-egy német tartomány lakosságának felekezeti megoszlása. Erre a tényre mutat ró D. Dietzfelbin- grer bajor püspöknek a jelen­tése az elmúlt évi egyházi épít­kezésekről. Az eddig katolikus jellegű tartományban az él­múlt év folyamán 27 új temp­lomot, 26 paplakot építettek és további 151 egyházi épület épí­tése folyik még. Heakel müncheni esperes a franciaországi evangélikus egy­ház meghívására Párizsba láto­gatott. Látogatását viszonozta Albert Greiner lelkész, a fran­cia evangélikus egyház most megválasztott inspektora, tu­lajdonképpen püspöke. A mün­cheni evangélikus gyülekezet testvérgyülekezetévé fogadta a párizsit. Heckel esperes, hír­adása szerint a franciaországi evangélikus gyülekezetek na­gyon szerény anyagi körülmé­nyek között élnek. A lelkészek fizetése nem éri el egy segéd­munkás fizetésének mértékét sem. INDIA Az Indiai Evangélikus Egyhá­zak Szövetsége Dr. Rajah B. Manikam — tranquebari püs­pököt, az evangélikus tamul egyház vezetőjét választotta meg elnökévé. Dr. Manikam 1953— 60 között viselte már ezt a tisztséget. öt évvel ezelőtt jelent meg ez a maga nemében eg%redSK 116 könyv, akkor napok alatt elfogyott. Az elmúlt évben újra iadták, hatalmas közönség-sikerrel. Ha szeretnénk kikölcsöj- ózni valamelyik, fővárosi Szabó Ervin-könyvtárból, elő kell egyeztetni, mert egy napig sem áll a könyvespolcon. Egy elmeosztály életéről szól. Nem regény, inkább orvosi apló, de irodalmi formában, érdekfeszítően és közérthetően, rója BENEDEK ISTVÁN, régebben a „Lipótmező” főorvosa, magyar nép nagy mesemondójának, Benedek Eleknek uno- ■ája, a ma is élő jelentős irodalom-tudósunk, Benedek Marcel', ia. Hároméves munkájáról számol be, arról a küzdelmes, de ikeresnek mutatkozó kísérletről, amelyet 1952—1955 között olytatott egy dunántúli kastélyban felállított elmeosztály lég- lőrének és módszerének megteremtésével. Orvosi megállapítás­aihoz nem szólhatunk hozzá, annak megvitatása a szakembe­rekre tartozik. Az egészségügyi közigazgatással kapcsolatai negjegyzései mérlegelésében sem vagyunk illetékesek. Ben- lünket a könyv ÁLTALÁNOS EMBÉRI VONATKOZÁSA ér­iekei, amely annyira izgalmas és fontos, hogy lehet tanulni- miója belőle mindenkinek. Azon a ponton ragadja meg az ügyet a könyv — és itt vasf. [ kapcsolópontja a keresztyén gondolkodással, noha egyébkén rója távol esik a vallásos szemlélettől, — hogy rámutat az EMBERIESSÉG szempontjára. „Aki csak hírből ismeri az üm,ebet eget, úgy véli, hogy az „őrült” végletesen és véglege- >en EMBERTELEN. Ennek az írásnak legfőbb célja megmu­tatni: mennyire EMBERI. És ha emberi, akkor emberséges bá­násmódot érdemel. Éppen ezzel fukarkodik a társadalom több izer éve... Az elmebaj olyan elemi katasztrófa, amely mind­nyájunkat érhet. Közös kötelességünk küzdeni ellene és em­berséges bánásmóddal könnyíteni a katasztrófasújtottak ter­hén. A társadalmi álláspont jobbára ez: zárjátok el alaposan szegényeket, mert megszakad a szivünk. Nincs hamisabb hu­manizmus ennél. A társadalom nézzen szembe az elmebajod valóságával, ismerje meg az elmebetegek életét. Szabadítsa föl az elmebeteget rabságából és szabadítsa föl önmagát a mágikus iszony alól. Meglepetéssel fogja látni, hogy az elmegyógyinté­zetek lakói is emberek, emberek, akik megalázottságukban és kivetettségükben is szeretnének emberhez méltó életet élni.” Döntő törekvése, hogy OTTHONT, „TÁRSADALMAT”^ „ELETET” LÉTESÍTSEN A BETEGEK KÖRÉ. Elmondja, hogy akik hozzá kerültek a „Pusztára” — ez a kastélyuk jelképes neve a'könyvben —, nagyon is különböznek egymástól. Egyik mereven áll, szótlan és mogorva, a másik bőven fecseg, szívé­lyes és jókedvű, a harmadik rögeszméiről beszél, a negyedik elbutul, hülyén vigyorog, az ötödik láthatatlan személyekkel társalog, a hatodik már nem is hallucinál. Szóval nagyon kü­lönbözők, de egy dologban tökéletesen egyformák: kiszakadtak a társadalomból, nem tartoznak • sehová. Éppen az a bajuk álapgyökere, hogy nem tudnak alkalmazkodni környezetükhöz. „Es most jön a pusztai bűvészmutatvány: a valóságos társada­lom helyett mű-társadalmat kell számukra teremteni. OÍyan világot, amely alkalmazkodik hozzájuk. Otthont az otthon­talannak, amelyben csakugyan otthon érzi magát”. Ez a miliő „MESTERSÉGES, DE NEM TERMÉSZETELLE­NES KÖRNYEZET. Mesterséges, amennyiben tekintettel va­gyunk a beteg különleges igényeire, különcségeire, téves esz­méire, átmeneti munkaképtelenségére, sérülékenységére. De egyben természetes is, hiszen a betegek egy fegyelmezett dol­gozó társadalomban élnek, jogokkal és kötelességekkel, ahql szabad dolgozniuk, munka után pihenő és szervezett szórako­zás várja őket. Szabadon jönnek-mennek a kastélyban, park­ban, bekerítetten gazdaságban. Ha kedvük tartja, moziba men­nek, vagy pénzükön,, bevásárolnak a. szomszédos faluban. Ol­vasnak, írnak, kártyáznak, sakkoznak, táúüolnak, énekelnek, előadnak és előadást hallgatnak, baráti körök alakulnak kö­zöttük, szerelmek szövődnek, veszekedések zajlanak — egy­szóval környezetük mindenben hasonlatos a normálisok vilá­gához. Munkájuk termelő munka, s ezért a legtöbben ambíció­val dolgosnak. Cél lebeg előttük, értelme van az életüknek, tartoznak valahová.” Az a tapasztalata, hogy az elmebetegek zömét rá lehet venni arra, hogy szeresse az életet és örüljön a számára meg­teremtett otthonnak, átvegye a neki ügyesen kölcsönzött élet­célt és beleilleszkedjék ebbe a hozzá idomuló környezetbe. Örömmel élni — ez az elmebetegek számára a megoldás, ami­hez hozzá kell segíteni őket, vallja a szerző. Ezt a célt három „különleges”, a makarenkói módszerre emlékeztető eszközzel valósította meg: A SZABADSÁGGAL, A SZERETETTEL ÉS A MUNKÁVAL. Elmeosztályának leromboltatta a kerítését, bárki könnyen megszökhetett, a többség mégsem élt a lehetőséggel, a szöke­vények közül több magától visszajött, mert megérezte, hogy mégis csak itt van otthon. Bemehettek a szomszédos faluba, a falu lakóiból is eltűnt lassan a félelemérzet, ami jellemzi az embereket az elmetebegekkel szemben. Egymás között is szabadon érintkezhettek. Jelentősen hozzájárult emberi mél­tóságuk visszanyeréséhez és megjavult életérzésükhöz, hogy az ő különleges helyükön is megvalósult az emberi élet-alap­vető szükséglete: a szabadság. Ehhez persze megfelelő emberséges bánásmód kellett az ápolók részéről, máskülönben a szabadságnak káros következ­ményei lettek volna. A könyv írója megállapítja, hogy az elme­betegtől nincs mit félni. Parányi százalékukat leszámítva, ár­talmatlan és jószándékú emberek, ha békében hagyják őket. Csak nem szabad bántani, gúnyolni, hergelni, „nem szabad rács mögé zárni, megkötözni, kényszerzubbonyba dugni, ütle­gelni”. A kemény bánásmód csak elvadítja őket, s akkor való­ban veszedelmessé válnak. A „pusztai” elméosztályon ráne­velte az ápolókat, hogy szeretettel és emberséggel foglalkozza­nak a betegekkel, s ennek hatása rendkívüli volt. Természete­sen ezen a helyen is használtak gyógyszeres, injekciós és elekt­romos kezelést., de ezt is fájdalommentesen. A szeretet mód­szerével fiatal, gyenge, szakképzetlen falusi leányokból lett ápolónők is tudtak boldogulni nehéz esetekkel. Foglalkoztak a betegekkel, meghallgatták őket, törődtek kívánságaikkal, örömeikkel és bosszúságaikkal. A szabadsághoz és a szerető bánásmód,hoz harmadiknak a munkaterápia csatlakozott. E három összefüggő láncsor. A szerző megállapítja, hogy a munka olykor gyógyszer is, de egyet mindenképpen megtesz: élővé varázsolja a beteg „élet­telen” életét. Ehhez azonban az kell, hogy örömét lelje benne a beteg, aki dolgozik, és ne kényszerű kötelességet teljesítsen. ..Kapálástól és favágástól még nem gyógyult meg senki. El kell érni azt, hogy a betegnek kedve legyen kapálni, értelmet találjon a favágásban.” „Nekik kell ajándékozni a munkát min­denestől. Mindenestől, ezt úgy értem; az értelmével agyú.:.' A beteg lássa munkája célját, eredményét. Éppen ezért a munkakörök közül legeredményesebbnek bizonyult a bontás és építkezés, beleértve útépítést, favágást, parkrendezést, de jelentős volt a kertgazdaság szerepe is a „gyógyító munkában” és a műhelyek foglalkoztatása. A betegek háromnegyed része rendszeresen dolgozott és pedig minden kényszerítés nélkül. A legnehezebb feladat volt az értelmiségi betegek foglalkoz­tatása, mert nehezebben találták meg a kétkezi munka jelen­tőségét és örömét. Egy 25 éves skizofrén lány versében született meg az „aranyketrec”-kifejezés ott a „Pusztán”. Ez lett az orvos és munkatársai célja, megaranyozni a ketrecet. Erre a szolgá­latra persze külön rátermett emberek kellenek. Lehet, hogy a szakemberek több megállapítást túlzónak találnak o könyv­ben, de alaplátása a mi korunk legfontosabb igazsága' az em­berség. Veöreös Imre /

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents