Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1963-04-28 / 17. szám
Elmmaus felé 2» — Hála Istennek, sikerült ezt a medvét is lerázni a nyakunkról! — mondta Kleofás az útitársának, mikor már tisztes távolba kerültek a városkaputól. — Ez a római jól elütötte ma az őrség unalmas idejét, de mi sok időt vesztegettünk el hiába! Még jó, hogy ilyen simán megúsztak! Kerülhettünk volna rosz- szabb helyzetbe is, ha mondjuk, egy kegyetlen, embertelen őr állt volna utunkba, akit megszédített a Kajafás pénze' S mivel a társa nem felelt, tovább folytatta: — Ez az őr büszkén tartja magát rómainak, pedig messziről lerí róla a származása. Már két éve ismerem, valahonnan messze északról származik, Siegfried a neve, és csak nemrég vett fel római nevet, azóta Gajusnak hívják. Emlékszem, az ő medve-erejének köszönhető, hogy annak idején Barabbást is sikerült elfogni. Nem csoda hát, hogy most bosszankodik az útonálló szabadon bocsátása miatt! Mindenesetre, aki egyszer szembe keiül az öklével, annak egész éleiére emlékezetes marad ez a találkozás, ha ugyan egyáltalán túléli! De. ugye, te is meglepődtél, hogy a marcona külső milyen kedélyes fickót takar!? — Néhány keserű igazságot vágott a fejünkhöz! — jegyezte meg most a másik. — A pogányok vetik szemünkre nekünk, Jézus tanítványainak, hogy milyen csúfosan hagytuk el Öt! Ö Istenem! Csak azt mondta ki most hangosan ez a pogány, amin én már rég annyit tépelődtem és ami oly sok fájdalmat okoz nekem és annyi álmatlan éjszakát szerzett az utóbbi időben! Bizony, Kleofás, ez így van, ezen nincs mit szépíteni: mi magunk is nagyon gonoszul cselekedtünk Vele, és hűtlenül elhagytuk Őt! Ez a keserű igazság! — mondta elcsukló hangon. — Kedves barátom, ez mind igaz, — vette át a szót az idősebbik, csakugyan mindnyájan elhagytuk Öt, de mondd csak, mit ért volna a mi szavunk és a mi bátor kiállá- tunk a felingerelt tömegekkel szemben? Te is jól tudod, hogy semmiképpen sem tudtuk volna Jézust megmenteni, sőt saját magunkat is feleslegesen veszélybe sodorhattuk volna! E szavak hallatára most megállt, a másik és lesújtó pillantást vetett a társára: — Ne beszélj így, Kleofás! Ne akard elhitetni velem, hogy mi nem követtünk el nagy-nagy igazságtalanságot Jézussal szemben, s hogy nem terheli súlyos bűn a mi lelkünket is! Hiszen Ö végtelenül sok jót tett velünk! Az én béna Ivaromat is Ö gyógyította meg, s te fc Neki köszönheted az életedet! És mi mégis, mit tettünk abban a sorsdöntő órában, amikor Pilátus azt kérdezte, hogy kit bocsásson szabadon, Barabbást-e, vagy öt? Ó, akkor, igen, akkor kellett volna kiáltanunk, hogy Öt bocsássa szabadon! Én tudom, hogy a tömegből is sokan mellénk álltak volna. És Pilátus elengedte volna Jézust, hiszen meg volt győződve, hogy teljesen ártatlanul adták Öt a kezébe! De — látod — mi hallgattunk! Gyávaságból! Hogy a magunk nyomorúságos életét megtarthassuk! Ö pedig feláldozta tiszta, szent életét, Ezek után, hidd el, tdncs semmi mentség számunkra, Kleofás! — Igazad van, az én szívem is ugyanezt érzi — próbálta csillapítani a másik —, de nekünk előre is kell néznünk. Nem szabad kezünket tördelve és csüggedt szívvel, egészén átadnunk magunkat a mélységes fájdalomnak és a sötét kétségbeesésnek! Vissza kell térnünk a munka hétköznapjaiba. Nézd, holnap Jaffábu megyünk, felkeressük régi ismerőseinket, vevőinket, és újra szőnyegeket fogunk árulni. Pár év múlva aztán átveheted tőlem az üzletet, mert én már öregszem. Különösen az utóbbi napokban öregedtem sokat, úgy érzem. — Menj csak egyedül Jaffába! — ellenkezett a másik. — Én inkább otthon maradok Emmausban. Bezárkózom kis házamba, és nem akarok többé — érted? —, nem akarok többé emberekkel találkozni! És te is hagyj magamra bánatommal, hadd csillapodjék le háborgó szívem és hadd sírjam el minden könnyemet... Most hirtelen hátrafordult a szent város felé, s kezével a Golgotára mutatott: — Talán nemsokára üt az én órám is, amikor a halál majd véget vet minden fájdalomnak. Más vigaszt már nem találok... Kleofás ekkor korholni kezdte — Nem jól teszed, ha engeded, hogy a kétségbeesés eluralkodjék rajtad. Hidd el, az én szívem is vérzik, de hát az embernek uralkodnia kell tudni az érzésein. Ne feledd, hogy mi csak megvetett emberek maradunk, de azért nem olyan kilátástalan az életünk, hogy a halálra kellene gondolnunk! Most mintha lépések halk neszét hallotta volna. Hátrafordult. Egy idegen jön mögöttünk vagy 20 lépésnyire. Halkan odaszólt a társának: — Valaki jön mögöttünk. Lehet, hogy minket követ. Álljunk meg, míg utói nem ér, aztán hagyjuk, hadd menjen tovább. Azzal megállt, a szőnyegeket levette a válláról s letette maga elé a földre, majd a cipelés közben meglazult kötelékkel újra átkötözte a nehéz terhet. — Ügy látom, valami zarándok, — nézett most hátra a másik is, — úgy tűnik, láttam ezt az embert a városban. Közben az idegen utolérte őket s rájuk köszöntött barátságosan: — Legyetek üdvözölve, Judabeli férfiak! Ügy látom, egy úton igyekszünk célunk felé, hát menjünk együtt, hármasban sokkal jobb lesz bandukolni, mint eddig egyedül. A másik kettőt igen kellemetlenül érintette, hogy az idegen jmegzavarta meghitt beszélgetésüket. Barátságtalanul, hűvösen viszonozták a köszönését. Arra pedig szándékosan nem feleltek semmit, hogy menjenek együtt. Arra vártak, hogy az idegen, látva a hűvös fogadtatást, inkább egyedül megy tovább. De tévedtek. Az új útitárs nem mozdult mellőlük. Kleofás újra vállára vette hát a szőnyegeket, és enyhe célzással dör- mögte, de azért úgy, hogy meghallja a jövevény: — Néha jobb egyedül, mint idegenek társaságában! Mindennek megvan a maga ideje! — Jól mondod, — felelt barátságosan az ismeretlen, — de én mégis azt hiszem, éppen a bánatos szívüeknek nem jó, ha egyedül hordozzák fájdalmuk terhét. Különösen a te ifjú barátod látszik nagyon csüggedtnek és szomorúnak. Kleofás nem felelt. Még mindig bosszankodott, hogy ez az idegen hívatlanul hozzájuk szegődött. A jövevényt cseppet sem zavarta társai konok hallgatása, tovább folytatta: — Ti megrázó eseményekről beszélgettetek egymás közt az imént. Néhány hangfoszlányból hallottam, amit a szél szárnyára kapott s hátra sodort felém. A Názáretiről beszélgettetek. Mondjátok el nekem is, mit tudtok róla? Kleofás ingerülten vetette oda: — Különös! Te voltál az egyetlen, aki mit sem hallott a Názáretiről, a megfeszített Prófétáról?! Hát nem húsvéti zarándok voltál te is Jeruzsálemben, és nem tudod, mik történtek ott mostanában? — Hallottam ugyan felőle én is, de az emberek véleménye oly különböző. A ti beszélgetésiekből is csak annyit tudtam meg, hogy a Názáreti halálát nagyon a szívetekre vettétek. Ezek szerint talán ti is a tanítványai voltatok? (Folytatjuk) Szerdahelyi Pál Párbeszéd a modem világgal A legutóbb Drezdában tartott Prágai Keresztyén Béke- konferencia munkabizottsági ülésének alkalmával a Neue Zeit munkatársa interjút folytatott DK. HROMADKA professzorral, á Keresztyén Békekonferencia elnökével. Az interjú során a neves prágai professzor nemcsak arról a megújulási folyamatról szólott, amely a katolicizmusban szerinte végbemegy, hanem kifejezést adott annak a reménységének is, hogy a római katolikus egyházban egyre jobban megértésre talál a Prágai Keresztyén Békekonferencia ügye. Az alábbiakban részleteket közlünk az interjúból: KÉRDÉS: Milyen fő különbséget lát ön az. I. Vatikáni Zsinat éi i II. Vatikáni Zsinat között' FELEL'Ci. ...Az I Vatircá- ni Zsinat csúcspontja volt az ellenreformációs korszaknak két irányban: 1. A más egyházi közösségekkel szembeni elhatárolásban, 2. a modern világgal szembeni megmerevedésben. A Tridenti Zsinat és az 1. Vatikáni Zsinat közötti korszak egyben a központi pápai tekintély folytatólagos megerősítését, az egyház folyamatos el-latinosítását jelentette csakúgy, mint bizalmatlanságot a modern tudománnyal és filozófiával és a modern ember minden nagy emancipációs törekvéseivel szemben. Volt ugyan egy nagyon jelentős mozgalom a katolikus egyházban a felvilágosodás idején. Feloszlatták a jezsuita rendet és az ún. jozefinizmus -megkísérelte megszabadítani az egyházat a barokk kegyességtől és az ultramontán lelkiségtől. De a XIX. század — nevezetesen az európai országokban lejátszódott politikai ellenforradalmak, (illetve restaurációk) óta a modem ember elleni intenzív harc tanúja, és ez a harc célhoz éri az I. Vatikáni Zsinaton a pápa csalatkozhatat- lanságáról és egyetemes püspökségéről szóló dogmában. Egyébként az egész századon át az elkülönülés, a tekintély és a római centralizmus lelkü- lete uralkodott. Ezzel szemben a II. Vatikáni Zsinat, látásom szerint, egy új kezdetet jelent: nem önbiztosítást, önérvényesítést, hanem egy nem várt nyitottságot a modern világgal szemben. Az egyház megújulásáról, ko-reformációról beszélnek. Pozitív párbeszédet kezdett a római egyház a modem emberrel. KÉRDÉS: Hogy ítéli meg az eddigi tárgyalásokon megvitatott teológiai problémákat elsősorban is az ekleziológiai és a bibliai tudományi problémákat? FELELET: Ebből a háttérből érthető meg a zsinat első fázisának lefolyása és néhány eredménye. A pápai tekintély szélsőséges hangoztatásával szemben újra előtérbe került a püspökök funkciója. Ez semmiképpen sem a pápa dogmatikai és kánoni központi hatalmának a tagadása. Mindamellett azonban hangsúlyt kapott a katolilcus hierarchikus struktúra második gyújtópontja: a püspökök a valóságban teljesjogú utódai az apostoloknak és liturgikus és szakranientális hatalmaikat közvetlenül az apostoloktól nyerik, mégha a i vápa kanonikus főfelügyelete alatt is. Ennek egész jelentős hatása lehet az egyház további fejlődésére. A kinyilatkoztatás forrásairól elhangzott nyilatkozatok is a szolgai tradicio- nalizmussal való szembeállást jelentik vagy jelenthetik. Ez felbátorítás a biblia-tudomány hatalmas megújulására a római egyházon belül. Szilárd talajt jelenthet ez a bibliateológusok kölcsönös együttműködésére a különböző egyházakban. A merev dogmatiz- mus és formalizmus jelentkezett a zsinati atyák között az eddigi viták folyamán, mindenesetre letompítva. A modem világgal való párbeszéd a biblia-tudományokra is kihat, mégpedig nyilvánvalóan a pápa egyetértésével. Arra is vannak jelek, hogy a bibliai kinyiD. Johannes Jänicke magde- burgi püspök és felesége egyházunk vendégeként április 18-án, csütörtökön csaknem kéthetes látogatásra hazánkba érkezett. Fogadásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent egyházunk püspök-elnöke, D. ár. Vető Lajos, a Déli Egyház- kerület püspöke: Káldy Zoltán, a Teológiai Akadémia dékánja: dr, Ottlyk Ernő és Harkányi László egyetemes főtitkár. D. Johannes Jänicke püspök és felesége április 19-én, pénteken délelőtt látogatást tett egyházunk püspök-elnökénél, az Egyetemes Egyház székházában. Dr. Vető Lajos püspök, Káldy Zoltán püspök, dr. Ottlyk Ernő dékán, Harkányi László egyetemes főtitkár és Gádor András, lapunk szerkesztője részvételével szívélyes eszmecserét folytatott a vendégekkel. Tájékoztatta őket magyarországi evangélikus egyházunk életéről, szolgálatáról. Jänicke püspök meleg szavakkal köszönte meg egyházunk meghívását és ismertette a „Sachsen-Provinz” nevű egyházkerületének életét és munkáját. Ebbe az egyház- kerületbe olyan történelmi nelatkoztatás — a hagyomány mellett —, a teológiában csakúgy, mint az istentiszteletben és a kegyességben, megtermé- kenyítöleg hat a katolikus egyház struktúrájára. Egyébként a bibliai teológia és a bibliai bizonyságtétel reneszánsza valamennyi jelenlegi egyházban nagy reménységet nyújt az ökumenikus munkára és a kölcsönös közeledésre a római katolikus egyház és a nemrómai keresztyének között. Történeti távlatban világosan látjuk, hogy a dogmatikai, liturgiái és hierarchiai különbségeket csak akkor tudjuk helyesen érteni és leküzdeni, ha közösen visszatérünk Isten élő igéjének forrásához és az apostoli gyülekezethez. Mert csak akkor tudunk egymástól tanulni és a mai embernek valóságos segítséget nyújtani.” A továbbiakban Hromadka professzor annak a reménységének adott kifejezést, hogy a Prágai Keresztyén Békekonferencia törekvései egyre nagyobb megértésre találnak a római katolikus keresztények és egyházi személyek körén belül is. „A római katolikus egyházon belül is növekszik azoknak a száma, akik ügyünket megértik és előbb vagy utóbb abban segítségünkre lesznek.* vezetességű — a reformációból jól ismert — városok tartoznak, mint Wittenberg, Erfurt, Eisleben, Mansfeld stb. Péntek délután a Déli Egyházkerület püspöke, KáJdy Zoltán fogadta a vendégeket dir. Vető Lajos püspök és munkatársai társaságában. A szívélyes eszmecsere során Káldy Zoltán püspök ismertette a magyar, D. Jänicke magdebur- gi püspök pedig a saját püspöksége egyes munkaágait. Benyomást keltő volt a két ismertetés összehasonlítása. Maga Jänicke püspök állapította meg, hogy bár az ő egyházkerületében mintegy három és fél millió a hívéig létszáma s ehhez képest a magyarországi evangélikusság száma kicsi* mégis mindkét egyház szolgálatának azonos az „alaphangja”. Jänicke püspök itt-tartózkodása alatt megtekintette több egyházi intézményünket, Budapesten és vidéken prédikált. Részt vett a pesti, a budai, a Pest megyei és fehér—komáromi lelkészek közös munkaközösségi ülésén. Látogatásának további eseményeiről lapunk további számában adunk tájékoztatót. Kedves vendége van egyházunknak ÜJ AGENDÁNK Az agenda a gyülekezeti lelkcszi szolgálat kézikönyve, egyházi szertartáskonyv. A latin származású szó eredeti jelentése: elvégezni való dolgok, teendők. Üj Agendánk megjelenése „teendők” elé állítja gyülekezeteinket, különösen a nagyobbakat. Annál örvendetesebb, hogy a húsvét óta püspökeinkhez érkező köszönő levelek között több nagy gyülekezet neve is szerepek A pilisi gyülekezet lelkészei így kezdik levelüket: „Hálás köszönettel és nagy örmmel vettük kézhez egyházunk húsvéti ajándékát: az új Agendát ...” A kondorost gyülekezet vezetősége többek között ezt írja: „Régóta vártuk az új Agenda megjelenését. Most teljesült sokunk vágya: teológiailag átgondolt ..., a lelkészi szolgálat legkülönbözőbb területeit átfogó szertartáskönyvet kaptunk, korunk irodalmi nyelvén, jól használható formában, szép kötésben, elsőrendű papíron. Az Agenda sokak fáradozásénak gyümölcse. Ez mindenképpen előnyére válik. Nem feladatunk, hogy egyesek munkájának jelentőségét mérlegeljük, de szükségesnek tartjuk, hogy azoknak, akik a legtöbbet fáradoztak az Agenda elkészítésén, külön kifejezzük hálás köszönetünket. Az Agenda szolgálata elé jó reménységgel tekintünk. Reméljük, hogy használata által tartalmasabb, krisztusibb és igazibb lesz lelkészi szolgálatunk.” A húsvét vasárnapján szószékeinken felolvasott püspöki körlevél nemcsak örömöt, hanem megnyugvást is váltott ki gyülekezeteinkben. Lelkészeink már tudták, hiszen éveken át figyelemmel kísértélk és belekapcsolódtak az Agenda előkészítésének munkájába, tudták, hogy az istentiszteleti rend tekintetében nem hoz a régi megszokott rendet felforgató újat. A körlevél tájékoztatásából most híveink is értesültek, hogy a gyülekezeteink túlnyomó részében eddig használatos „énekverses” rendtől az új abban tér el, hogy a Hitvallást az oltári igeolvasás után mondjuk és az istentisztelet végén, a Mi Atyánk előtt, általános könyörgő imádságot mondunk. Azokban a gyülekezetekben, ahol ún. liturgikusénekes rendet használtak, ott a gyülekezet megfelelő tájékoztatása után, ez év október 31-től használják egységesen az Agenda függelékében közölt liturgikus rendet. Az énekverses rend új formájának bevezetése annyira egyszerű, hogy annak határidejét május 5-ével határozta meg a körlevél. Első egyetemes Agendánk megjelenésének örömmel és megnyugvással fogadott hire természetesen kíváncsiságot, kérdéseket is váltott ki gyülekezeteinkben. Ha csupán eny- nyi a változtatás — kérdezte pl. valaki —, miért kellett új Agendát kiadnunk? Helyén való kérdés. Alkalmat ad más kérdések tisztázására is. 1. Az Agenda nem a vasárnapi istentiszteletek és egyéb egyházi cselekmények rendjét határozza meg csupán, hanem ezeket gazdag imádságos anyaggal, az egyes alkalmaknak megfelelően kiválasztott szentírási idézetekkel és zsoltár szakaszokkal látja el. Gyülekezeteink hamarosan észre fogják venni, hogy az oltári és egyéb imádságok nem szó- nokiasak, a "megszokottnál rö- videbbek, tárgyszerűbbek, evangéliumiabbak és maiab- bak. Nagyon átgondolt az egyházi esztendő időszakai és egyéb alkalmak szerint összeválogatott bibliai szakaszok rendje, örvendetes gazdagodást jelent majd a jól megválogatott zsoltárversek gyakori felcsendülése. A Tízparancsolat is helyet kap ezentúl isten- tiszteleti életünkben, az úrvacsorát megelőző gyülekezeti gyónás rendjének keretében. Mindez elöreiviszi a lelkészi szolgálatot és meggazdagítja a gyülekezet istentiszteleti életét. 2. Az Agenda nem csupán a vasárnapi istentisztelet rendjét és anyagát nyújtja, hanem más gyülekezeti cselekményekét is. Elég tartalomjegyzékét átfutnunk és máris láthatjuk, milyen fejezetekre tagozódik a 438 lap terjedelmű könyv. 1. A lelkész imádságai. 2. A vasárnapi istentisztelet rendje. 3. A délutáni istentisztelet rendje. 4. Istentiszteleti imádságok. 5. A gyülekezeti gyónás rendje. 6. Az úrvacsoraosztás rendje. 7. Keresztelés. 8. Egyházkelés. 9. Konfirmáció. 10. Áttérés. 11. Esketés. 12. Lelkipásztori szolgálatok. 13. Temetés. 14. Lelkészavatás. 15. Iktatás. 16. Egyházi épület és felszerelés szentelése. 17. Általános útmutató. Függelék: Liturgikus rend. Mindegyik fejezet élén apró betűkkel szedett, elvi és gyakorlati kérdéseket tisztázó bevezetés áll. 3. Határozottabb módosításokkal nem annyira az isten- tiszteleti rendeknél találkozunk, hanem inkább a többi gyülekezeti cselekménynél. Az alkalmakhoz — esketéshez, temetéshez, avatáshoz, szenteléshez stb. — kötött szolgálatok. az ún. kazuáliák területén mutatkozott eddig ugyanis a legtöbb egyénieskedés és sokszor teljesen szükségtelen, bántó tarkaság. Különösen a temetés rendjéről lehet ezt elmondanunk. Nemrégen fordult elő egyik nagy fővárosi temetőnkben, hogy egy vidékről Budapestre került segédlelkész és egy már régebben a fővárosban szolgáló lelkész egymás közvetlen szomszédságában végezte a temetési szertartást és mindkettő más rend szerint. A közelség következtében az eltérést csakhamar észrevette a gyülekezet is, de ők maguk is. Mindenkit zavart. Üj Agendánk temetési rendje pontot tesz egy már régóta vajúdó és főleg Pest megyében még mindig fennálló kérdésre, a búcsúztatóra is. A búcsúztató a halott nevében mond búcsút az életbenmara- djottaiktól. Külön szokták díjazni. Régebben a kántor végezte, sokszor versbe szedett búcsúz^ tatással. Néhol ebben a meggyökeresedett szokásban látták a gyülekezeti temetés lényegét — az evangélium rovására. Az új Agenda megszünteti a búcsúztatókat. Bőven közöl imádságokat, zsoltár szakaszokat. Figyelembe veszi a hamvasztást is rendelkezéseinél. Miért mondjuk egyetemesnek az új Agendát? Milyen agendákat használtak előzőleg? Hogyan jött létre a mostani Agenda? — ilyen kérdések is hangzanak. Az új Agenda egyetemes jellegére vonatkozóan az Előszó is ad eligazítást. Itt ezt olvashatjuk: „Egyházunkban már a XVI. század óta hangzik a panasz istentiszteleti rendjeink és szokásaink sokfélesége miatt, s nem egy zsinat és egyházi testület foglalkozott az egységes agenda gondolatával. Ez azonban egyházunk korábbi széttagoltsága miatt nem valósulhatott meg. A Karsay—Czékws-féle agenda „az egyetemes gyűlés megbízásából”, „a püspöki kar közreműködése mellett” jelent meg 1889/91-ben, mégsem lett egyetemes agendává. Dunántúlon inkább Gyurátz Ferenc egyidejűleg (1839) megjelent agendáját használták. A legutóbb 1932-ben megjelent agenda is Báffay Sándor egyéni kezdeményezéséből született, s már ezért sem tudott általánosan elfogadottá lenni.” Ez az agenda most többféle vonatkozásban egyházunk első egyetemes agendája. Hazai vonatkozásban egyetemes, mert az eltérő hagyományokat figyelembe veszi és azokat egységes irányba tereli, ökumenikus vonatkozásban egyetemes, mert figyelembe veszi az egész keresztyénsóg és különösképpen az evangélikus egyházak liturgikus hagyományait, de azokhoz nem köti magát szolgai módon, sőt azokat az evangélium mértéke szerint elfogadható saját hagyományaival igyekszik gazdagítani. A tarkaságtól és a szürkeségtől is igyekszik tá- voltartani magát. A túlburjánzó sokszerűség ugyanis rendetlenséget idéz elő, nehezíti az egységben való együttélést. A türelmetlen egyformásítás viszont szűkkeblűségre, élszegényedésre és nem egységre vezet Benczúr László
