Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1963-04-28 / 17. szám
KP. BÉRM. BP. TS. 'Uaaaizi lzíL vizet ävaizt — A húsvéti békemenetekhez — „TAVASZI SZÉL, VIZET ÁRASZT” — ez a népdal-sor jut eszembe* ha arra gondolok, hogy öt évvel ezelőtt, 1958-ban tartották meg először a hires aldermastoni békemenetet. Három napos volt akkor a menet. Ötszáz ember vett benne részt s a londoni Trafalgar téren zátult. Két nevet dobott a menet a tavaszi szélbe: egy anglikán lelkészét, Collins kanonokét s egy világhírű filozófusét, lord Russelét. Szelek szárnyára került a Százak Bizottsága, amely a két szószólóval együtt szelek szárnyára tette az ügyet is: az atomfegyverkezés elleni tiltakozást s a nukleáris leszerelésért folytatott küzdelmet. A tavaszi szél pedig, amely szárnyára kapta az ügyet, valóban áradást hozott. A „százak” nem csak azt az öt év előtti százat jelentette, — akik ellen különben a kormányzat akkor erősen akcióba lépett s maga a 87 éves Russel feleségestül börtönt kellett vállaljon —, hanem a második, a harmadik, a tizedik s még ki tudja hányadik százat, mert valóban áradássá duzzadt az idei húsvéton azoknak a menete, akik a nyomukba léptek. Igaza lett Russelnek: „akárhányszor felállítható” erővé vált a Százak Bizottsága. Immár nemcsak Angliában, — ott is az angol hadiipar atomkutató központjában — hanem szinte mindenütt, ahol a csendesnek látszó politikai élet hátterében az atomfegyverek sunyi szétosztása folyik, főleg Nyugat-Németországban. München, Stuttgart, Nürnberg, Kaiserslautern, Frankfurt am Main, Dortmund, Hannover, Bréma, Hamburg, — olvasom a menetek célvárosait, amelyekben összesen mintegy 80 000 ember vett részt a zárógyűléseken, A Hyde Parkban az idén 100 000 ember s ki tudja hány ezren és ezren Dániában, Hollandiában, Norvégiában, Svájcban, Ausztriában, Görögországban, sőt Ausztráliában, az USA- ban, Kanadában stb. Európa mintegy húsz országában s a tengeren túl is, ahonnan mind lelkes, néhol kordont-söprő tömegekről jönnek a híradások. ÁRADAT EZ VALÓBAN, ami éppen a kapitalista országokban zúdul s éppen azokban a depolitizált kispolgári rétegekben, amelyeknek csendes táptalajt próbálnak teremteni. Áradat, amely hallatlan leleményességgel veszi kézbe céljának elérésére a körülményeket. Az ausztráliai Sydneybe hétfelől indultak a menetek a főváros felé olyan sugártávól- ságból, amekkora körzetet egy H-bomba elpusztítana. A Puerto Rico-i San Jüanban a Függetlenség téren utcai béke- képkiállítást rendeztek. Ceylon a békeművészet nagyszabású kiállítására készül s a világ minden tájáról gyűjtik az anyagot. Spanyolországban (1) „béke az emberek között” jelszóval gyermekek részére festő-versenyt rendeztek. A finnek aláírások ezreit gyűjtik arra az üzenetre, amelyben a békés egymás- meilett élésre szólítják fel a világ népeit. A tavaszi áradatban olyan kiemelkedő gócók erősítik fel & lefegyverzés, atomellenesség, békeövezet, békés egymásmelleit élés hangját, mint a Nemzetközi Nőnap, a Húsvéti Menetek különösen a NATO és SEATO országokban, a május 1-i felvonulásók világszerte, a május 9-én rendezendő nagygyűlések a második világháború befejezésének emléknapján, az európai írókongresszus Varsóban május folyamán, június 24-én ír Nők Napja Moszkvában stb. SZÉL FÜV ATLAN NEM INDUL — mondja a közmon- 3Ss. Ebben az áradatban valóban fel kell figyelnünk nevekre, akik fémjelzik, lelkesítik, igazolják és szervézik a nagy ügyet, 'írók, tudósok, orvosok, tisztviselők, munkások, kereskedők, -szakszervezeti vezetők, vállalkozók, politikusok és professzorok mellett feltűnően sok pap, püspök, teológiai tanár és egyházi vezetőszemélyiség neve olvasható. Nem „képviseletként”, egyházi szervezetük, vagy gyülekezetük kiküldetésében, hanem lelkiismeretűktől hajtva állottak a menetbe — és sok helyen a menet élére. Angliában Collins kanonok vezette a menetet s a sorba a tömeg ovációja mellett állt be a közel 90 éves ■Hewlett Johnson. A Ruhrvidéken Günneberg esseni lelkész szervezte a felvonulást. A bonniak letartóztatták. Niemöller sürgette a német békekötést, — eszeveszett militarista ellenzői óriási sajtókampányt zúdítottak ellene s érvük már nem lévén „slampos demokratának”, „aggkori gyengeelméjűnek” 1gúnyolták. De ott találjuk a Kloppenburg, Golwitzer, Jaspers, Wenzel, Mochalski neveket is. Bizony szél fuvatlan nem in- 'dul s tavaszi szél vizet áraszt. Voltak kényeskedö farizeusok, akiknek szöget ütött a fejében, hogy éppen húsvét ünnepén miképpen tudtak lelkészek 'a békemenetekben masírozni — istentisztelet helyett. Collins kanonok adott ezeknek választ, aki mellé a Hyde-parki gyűlésen felugrott az emelvényre az angol rádió riportere s közvetlen adás mikrofonjával a kezében támadt rá a kérdéssel: — Kanonok! Miképpen lehetséges, hogy ön, pap létére, a húsvéti ünnepeket meneteléssel, gyűlésezéssel és nem a templomban töltötte? — Most, a gyűlés után elmehetek a templomba — felelte Collins — és bárki más is, aki itt volt a Hyde Parkban. Egyébként én úgy gondolom, hogy amit mi a húsvéti ünnepek alatt tettünk, épp oly fontos, mint a templomi imádság __ Va lóban: mi is hát ez az egész ügy nekünk keresztyéneknek? Hogy van az, hogy lelkészek szinte már tömegével s nem is csak az „alsó papság”, hanem a tekintélyek és vezetők, nem is a kötelességszerűség formalitásával, hanem lelkesedéssel és egyéni döntéssel csatlakoznak fel az ügy mellé, amit mi már hosszú évek óta szervezetten és átgondoltan mondunk, vallunk és teszünk? Az élő lelkiismeret szorongatása ez? Vagy nemesen és jól felfogottan szeretetszolgálat, diakónia a világban? Vagy ... igen: vagy éppen istentisztelet?! Valamikor a szomjazok iránti szeretetszolgálat az volt, hogy a városkapuk mellett a kutakhoz ivóedényt tettek a tik- kadt vándoroknak. Később az igazi szeretetszolgálat az egészséges vízbőség és vízvezetékhálózat megteremtése lett. Ma: az élelem, a ruházat, a javak egyenlő elosztása. Valamikor a próféta a szertartáskodásba elmerült képmutató vallásoskodók- kal szembevágta, hogy az igazi istentisztelet az özvegyek és árvák meglátogatása. És ma mi az, ha egész erőbevetéssel azon dolgozunk, hogy se a mi életünkben, se az utódainkéban ne „termelődjenek!’ háborús özvegyek és árvák?! Bizony ez okos tisztelete Istennek, az élet Urának, preventív, megelőző diakóniai szolgálat, az élő lelkiismeret áradása. Tavaszi szél vizet áraszt., Koren Emil Biztató búcsúzás János 14,6/a. A KERESZTRE KÉSZÜLŐ . JÉZUS szájából való ez az ige. Mi, a „kívülről” tudottak között tartjuk számon, tehát olyasféle díszhelyen. Ez nem baj. Hiszen Krisztus szavát — a zsoltár szavával élve — szívünkbe rejteni csak úgy lehet, ha előbb az emlékezetünkbe is véssük. Ezt az Igét Jézus Krisztus a nyugtalankodó tanítványoknak mondta. Nyilván nem azért, hogy egy jézusi mondással többet ismerjenek, hanem azért, hogy nyugtalanságuk közepette hitük el ne fogyjon és így életük vakvágányra ne fusson. A tantíványok nyugtalansága Tamás pontosan megfogalmazott kérdésében ölt testet: elmégy közülünk, Urunk, de mi ebből semmit nem értünk. Helyet készíteni mégy el, mondod, de mi ezt sem értjük, csak azt sejtjük, hogy mi magunkra maradunk és a Te helyed üres lesz közöttünk. — Tamás szájából ez nem la- mentáció. hanem a Jézust nélkülözés keserve. . A keresztyének számára Krisztus minden, Öt nem helyettesíti milliós tömeg sem, és ha az Ö arca eltűnik előlünk, hiába nézünk egymás arcába, sem okosabbak, sem erősebbek, sem hűségesebbek nem leszünk tőle. Végeredményben a tanítványok, Tamás éis a mi kérdésünk is ez: számíthatunk-e Jézusra, Aki szemünk számára most nem hozzáférhető? Erre a nyugtalankodó kérdésre válaszol Jézus és búcsúzásába bátorítást rejt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” a tanítványok félelme AZ VOLT, hogy ezután se Istenhez, se az emberekhez nem találják meg az utat, csak kóvályogni fognak majd az életben. Amikor Jézus azt mondja, hogy Ö az út, akkor azt ígéri, hogy kereszthalála által, engedelmessége árán, Isten útja végigjárása árán népe eltalál Istenhez is, meg egymásra is rátalál. Szenvedése és halála nem egy szépen Ausztria D. Gerhard May bécsi püspök március 11-én, a vasárnapi istentisztelet alkalmával megemlékezett Ausztria lero- hanásának 25 éves évfordulójáról. Akkor különféleképpen ítélték meg ezt az eseményt, mondotta a püspök, ma mindenki egyetért abban, hogy az ún. „Anschlussal” mérhetetlen nyomorúság vette kezde- ‘tét, Nemcsak az osztrákok, hanem az egész emberiség emlékezetében kitörül hetet- lenné vált a zsidó üldözések, a koncentrációs táborok, a más nemzetiségűek sanyargatásának, hajlékukból való kiűzetésüknek, az öngyilkosságig folytatott háborúnak emléke. Jézus háromszori megkísérté- se történetéhez kapcsolódva rámutatott a püspök arra, hogy a hatalom miként válhat népeket pusztulásba vivő kísértéssé. Megemlékezett azoknak az időiknek számtalan áldozatáról, de azokról is, akik tévedtek s azokról is, szándék, mégis hallgattak. Az ilyen emléíknap az egyház számára minidig a bűnbánat és az Isten színe előtti magába szállás napja — mondotta. Befejezésül azért könyörgött imádságában, hogy Isten segítsen bennünket megbocsátásra, megibékülésre és békére. Az elmúlt hetekben több ökumenikus vendéget fogadott az osztrák evangélikus egyház. Március elején dr. Beste NDK-beli, schwerini püspök látogatta meg átutazása alkalmával May püspököt. Ugyancsak meglátogatta a püspököt a szlovákiai evangélikus egyház képviseletében a Géniből hazatérő dr. Chabada püspök és dr. Michalkó professzor. D. May püspök még a tavasz folyamán az osztrák evangélikus egyház küldöttségével felkeresi a lengyelországi evangélikus egyházat, a lengyel Gusztáv Adolf Egyesület 100 éves jubileumi ünnepségei alkalmából. akiket betöltött ugyan a jóIMÁDKOZZVNK Máté 18, 11—14. Áldalak Istenem, hogy azt akarod, hogy a legkisebb se vesszen el, és szüntelen az életet munkálod és mented. Köszönöm, hogy világodban irgalom van. Kezdettől fogva elrejtetted fűben, virágban, hegyek mélyén gyógyító erőidet, s az időben kijelentetted nekünk Fiadat, Jézust. Aki nem nyugszol bele, hogy egy is elvesszen, újíts meg engemet szívem mélyén és tölts el a hit sugárzó erejével, amely győz téren és időn, bűnön és halálon, s tégy együtt- örvendezővé a szeretetben mindennel, ami él. Legyek olyan, mint Te, s akarjam az életet, s keressem az elveszőt én is. Köss össze minket, akik egy családban élünk, egy munkahelyen dolgozunk, egy gyülekezet tagjai vagyunk, a felelősség közösségében. Te felelőssé tettél mindnyájunkat az életért. Pásztorunk Jézus, egymás megemésztése helyett engedd, hogy legyünk egymás pásztoraivá és számot tudjunk adni majd színed előtt a legkisebbről is. Ámen, induló, de a végén szakadékba zuhanó út, hanem új, eddig még nem látott, nem hallott és el sem képzelt lehetőség arra, hogy Istent és egymást megtaláljuk, Istenben Atyánkra, egymásban pedig testvérre leljünk. Csodálatos tisztasággal rajzolódik ki az új lehetőség a Jézus keresztje alatt. Pontosan ott, ahol az „Elvégezte- tett”-ből az ember csak annyit szokott érteni, hogy nincs tovább, egy életút véget ért. Pedig sokkal inkább az új út megkészülésének és az új lehetőség megszületésének diadalkiáltása ez. Mindjárt akadnak is, akik erre rálépnek, és akik ezzel a lehetőséggel élnek. Egy pogány katonában valami mozgolódni kezd, ami Isten felé noszogatja és ami a szemét nyitogatja arra, hogy a szenvedőben és a megkínzott- ban az Urat lássa. Egy méltán elítélt gonosztevő, aki már mindenkinek az emlékezetéből kiesett, mert átkozottá lett a fán, Jézus irgalmas és hatalmas emlékezetébe ajánlja magát. A halállal nem zuhan a semmibe és az ítéletbe, mert rátalált az útra, amely Istenhez visz. amelynek irgalom a neve és Aki az Irgalmas. Más út nincs Istenhez, csak ez, csak ő. Sokféle nyugtalanságunk azért nem csitul, mert idegenkedünk attól, hogy a bocsánat és az irgalom útján találjunk rá Istenre. Lehetnek Róla szép és tetszetős gondolataink, tiszteletre méltó elgondolásaink, de ezek csak egy képzeletbeli istenig vezető csapások. Az Igaziig csak az igazi út vezet: Krisztus, Akinek minden neve közül az Irgalmas a legbiztatóbb: AKI ERRE AZ ÜTRA RÁLÉP, nem a levegőben jár a hitével, nem képzeletbeli világban, hanem itt a földön, ahol egymást is meg kell találnunk: a testvért és a felebarátot. Ehhez is út lett Krisztus. Pontosan a kereszten. Ott állt a keresztje alatt az egyetlen hűséges, a végig hűséges a tanítványai közül: János. És az édesanya jogán, az édesanya hűségével: Mária. Jézus a keresztről utat épít közöttük. Máriának fiat ad, Jánosnak anyát. És ez azt jelenti, hogy ezután nem idegenek, nem szét tart az útjuk, hanem egymás felé. „Attól az órától fogva magához fogadé az a tanítvány”. Mindkettő megkövesedett volna külön a maga gondjában és a maga fájdalmában, így meg megtanulták, hogy Jézus szereteté- re csak úgy lehet üdvössége- sen emlékezni, ha ez annak a szeretetére is megtanít, aki közel van, a szemem előtt él. De ez pem csupán családi út. Mária és János útjának összefonódása beszédes jelképe annak, ahogy Krisztus keresztyén testvéreink és felebarátaink között úttá lesz, hogy találkozzunk. Máriát és Jánost ezerféle különbség választotta el egymástól és ezek azután is megmaradtak, hogy János házába fogadta és anyjaként fogadta be az Ür édesanyját. De ezeket a korból, nemből, fajból, gondolkodásmódból összetevődő különbözőségeket az hidalta át, hogy Krisztus egymásra bízta őket, mikor az útjukat összevezette. — Egymásra bízott keresztyének és emberek vagyunk. Ha Krisztust útnak valljuk, akkor Ö általa a másik keresztyénig és a másik emberig is el kell érnünk. Ha nem, akkor kívül- rekedt az életünkön a kívülről tudott ige: ,,Én vagyok az Út.íjl* ICÖ-TfÖ-SSÍfyfolA A Biblia legszebb képei közé tartozik az, amelyik a pásztoriról és a nyájáról beszél. A Jézus korabeli keleti világnak különösen is sokat mondott ez a kép, hiszen mindenki megértette minden mozzanatát, mint a mindennapok megszokott látványát. A pásztor, a nyáj, és a bárány az élet közeli szereplői voltak. Nem csoda hát, hogy az egyik legszebb zsoltár így kezdődik. „Az Ür az én őriző pásztorom!” És természetes az, hogy amikor Jézus az emberek iránti szerelteiéről beszélt, akkor ezt a mondatot mondta: „Én vagyok a ji Pásztor...” / A most következő vasárnapon is sok szó fog hangzani evangélikus templomokban pásztorról, nyájról és bárányokról, hiszen a kijelölt bibliai részek újra felelevenítik majd ezt a régi keleti képet. A kép sok mondanivalója-* ból hadd húzzunk most alá néhányat. ’ Az első az, hogy Krisztus a jó Pásztor. A Vele közösségben élő híveknek Ö a háttere!! Vezetője és gondviselője. Ö az őriző Szeretet és a kereső szeretet, Aki örökkévaló szeretettel keresi és ‘kézen fogja a leggyengébbet is, a leggyarlóbbat is. Értünk van és értünk él, hogy a nyájnak Pásztora legyen. Jó Pásztora! A Krisztussal való közösség — a bárányok békessége, biztonsága én boldogsága. Hitünk háttere O! Békességünk és bizodalmunk. Ütünk ereje és reménysége. A második mondanivalói , amit szintén alá kell húznunk, hogy Jézus Krisztus a jó Pásztor — a nyájnak a pásztora! Nem egyes külön kiemelt és kiszemelt kedvenc bárányt dédelget ölében, vagy vezet tápláló legelőkön át, hanem az egész nyájat vezeti. Az egész nyájról gondoskodik. Ügy is mondhatnám, hogy Krisztus pásztori szeretete mindenkinek a közösség kenyerét kínálja. A közösség kenyere azt jelenti, hogy egy nyáj van. Hozzám tartozik és velem egy a másik! Közelben és távolban mindenki! A közösség kenyere — a másik megtalálása! Nem szerteszét bolyongó bárányok, hanem egy nyáj vagyunk mindnyájan! Végül egy harmadik mondanivaló: a bárányok békességben élnek!! Aki valaha Is látott bárányokat a nyájban, az nagyon jól tudja, hogy a bárányok között soha sincs marakodás, acsarkodás, egymás tiprása. Mintha csak tudnák, hogy mindegyiknek egyformán jut a legelőből, a gondviselésből, a jó útból, — és a pásztor szívéből. A bárányok békessége az evangélium buzdítása, példája és tanítása mindnyájunknak. Krisztus a hátterünk! A közösség kenyerét esszük! A bárányok békességében éljünk! (f)
