Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-04-21 / 16. szám

.rt. io-pgpiol

Ma is Közbenjáró

„Mindenkor él, hogy esedezzék érettünk.a, (Zsid. 7,23—25; 8:1; 9,24)

AZ ÓSZÖVETSÉG NÉPE

ÉS ISTEN között a kapcsolatot a főpap szolgálata valósította meg. A főpap, a „pontifex”, „hídépítő” volt Isten és választott népe között. A Seregek Ura elé vitte a nép imádságát és áldozatát, tolmácsolta a népnek Isten akaratát, válaszát.

Az ószövetségi főpap szolgálata csupán halvány árnyképe annak, amit Jézus a mi tökéletes főpapunk végez érettünk. Ha párhuzamot vonunk az ótestamentumi főpapság és Jézus főpapi szolgálata között, akkor tárul elénk Jézus minden földi papságot felülmúló, egyedülálló nagy szolgálata. Azok csupán halandó emberek voltak, egymást váltották az emberöltők során és csak kézzel csinált templom földi szentélyébe léphettek egy évben egyszer, a nagy engesztelési ünnepen.

Jézus közbenjáró főpapi munkáját mindenkor napról napra végzi érettünk az élő Isten színe előtt a mennyben. Bibliaolvasó embernek világosan meg kell értenie, hogy mi a bibliai fogalmak belső tartalma. Sokan a hívő emberek közül a mennyet lokális, helyhez- kötött értelemben fogják fel. Ügy gondolják, hogy valahol a távoli világűrben van, valahol túl, talán az Andromeda ködön. Ez teljesen hamis és a Biblia üzenetével ellentétes értelmezés. A menny Isten közvetlen jelenlétét, láthatatlan világának a valóságát jelenti a Szentírásban. Jézus főpapi szolgálatát a „fenséges trónja előtt” végzi. Ez a kifejezés Isten uralmának a valóságát jelöli és egyben utal Jézus ístenfiúi méltóságára, mert ö közvetlenül a személyes élő, Isten előtt áll és szolgálata ezért nagyobb és hatalmasabb Ä földi főpapok szolgálatánál. Isten trónja, vagy a „királyi szék” kifejezések Isten szent és kegyelmes uralmának a megjelölése a Bibliában. Jézus Istennél a vele való személyes élő közösségben végzi közbenjárói munkáját érettünk.

JÉZUS MAI FŐPAPI SZOLGÁLATÁT AZZAL VÉGZI,

hogy golgotái halálának és áldozatának erejével lép Isten színe elé. Az áldozó és az áldozat ö sa j át maga. Azért kedves és foganatos Isten előtt érettünk való esedezése, mert ft bűneinkért hozott áldozatával a bűnre haragvó szent Istent kiengesztelte.

JÉZUS NEMCSAK EGY Évben EGYSZER, hanem mindern napon, — hiszen örökkévaló az ö papsága — odaviszi Isten elé emberi életünk minden kérdését. A szent Isten előtt ott vannak naponta a mi bűneink. Tud róluk. Ismeri Nyomorúságainkat, gyarlóságainkat és gyengeségünket. Tud a mi küzdelmeinkről, életünket nyugtalanító bajainkról. Mégpedig annak a Jézusnak a tolmácsolásában, aki meg tud indulni a mi gyarlóságainkon, mert emberi testben mindazt megélte, ami földi embert érhet ezen a földön. Jézus teljesen

Nagyarányú fogadás Halléban

(Halle) Az August Hermann Francke születésének 300. évfordulója alkalmával rendezett ünnepségekhez kapcsolódóan D. Janlcke püspök nagyarányú fogadást tartott Halléban. A bel- és külföldi nagyszámú egyházi személyiség és teológiai professzor mellett részt- vett a fogadáson Gerald, Gotting, a CDU főtitkára és az Államtanács helyettes elnöke és a Német Egyházügyi Hivatal államtitkárának helyettese is. Többek között felszólalt a fogadáson D. Salomies érsek (Finnország), dr. Cymorék püspök (Csehszlovákia) és kéi nyugatnémet lelkész. Gerald Götting felszólalásában hangsúlyozta, hogy Francke mély humanizmusa és a világ kérdéseiben való nyitottsága útmutatásul szolgálhat ma arra, hogyan kell hozzájárulnia minden embernek az emberiség jólétéhez és a béke megőrzéséhez a más embereknek nyújtott diakónia áltaL

A fogadás barátságos eszmecserével fejeződött be.

ismeri az emberi szenvedést és az ember szívét felderítő örömöt is.

De nemcsak a mi egyéni életünk küzdelmei és problémái, vagy a gyülekezet élete, hanem az egész emberiséget kínzó nagy kérdések is ott szerepelnek Jézus esedezésében Isten színe előtt, amelyek a hétköznapi élet sodrában napirenden vannak. Találóan és szemléletesen fejezi ki János apostol Jézus főpapi szolgálatának ezt asz állandó gyakorlását: „Van Szószólónk az Atyánál” (I. János 2, 12b.) Szolgálatának a lényege, hogy jó szót emel érettünk, a gyülekezetért, az emberiség megmaradásáért, a különböző színű és fajú népek egymás iránti megértéséért, a békés, alkotó emberi életért és az emberi méltóság megbecsüléséért Olyan szószólónk van Isten előtt, aki maga is tapasztalta, ml az emberi nyomorúság. Ismerős előtte a testi-lelki fájdalom. Érezte földi életében a gyűlölet légkörét és az emberekben való csalódás keserű ízét Ismerte az éhezés, szom- júhozás, üldöztetés és otthon- talanság szomorú érzését Tudta milyen a megvetés, a gúny gyötretones kínja.

JÓ NÉKÜNK TUDNI, hogy Jézus most is közbenjáró. Ebből a tényből nagy megnyugvást és bátorítást merithetünk. Nem hagy magunkra nagy Főpapunk mindennapi életünk harcaiban. Szószólása bátorsá- ««t ad feladataink megoldásához. Jó tudni, hogy nem 'reménytelen szélmalomharc a mi ügyünk, célkitűzéseink: egyházunkért, népünkért és az egész emberiségért végzett munkánk. Isten színe előtt az emberi élet zárt egység. Nem választja szét egy egyházi és egy világi szektorra. Együtt van Isten előtt Jézus esedezésében az egyéni emberi életek szorongása, a gyülekezetek élete és az egész emberiség sorsa. Ez bátorítás számunkra, hogy új erővel, töretlen lendülettel és Közbenjárónkba vetett erős bizalommal végezzük szolgálatunkat egyházunk, népünk és az emberiség életéért.

Reménységgel és hittel tekintsünk az egyetlen, igaz Főpapunk, Isten előtt végzett mindennapi szolgálatára. Hiszen ez a szolgálat a mi életünk és üdvösségünk egyetlen záloga. Jézus áldozati halálának ereje és érettünk mondott szószólása olyan hatalmas, hogy belévetett reménységünk és hozzáfolyamodásunk nem hiábavaló.

I Garami Lajos

Húsvéti üzenetváltás

Nyikogyim érsek, a Moszkvai Patriarchátus Külügyi Hivatalának vezetője levélben fejezte ki jókívánságait Dr. Vető Lajos püspöknek. Egyházunk elnök-püspöke ugyancsak levélben köszönte meg a jókívánságokat és viszonozta azt Nyikogyim érseknek,

A levelek szövegét az alábbiakban közöljük:

S L

DR. VETŐ LAJOSNAK, a Magyarországi Lutheránus Egyház püspökének, Bp.

KRISZTUS FELTÁMADOTT!

Krisztusban kedves Testvérem!

Szívélyesen köszöntöm Önt Krisztus dicsőséges feltámadásának nagy ünnepe alkalmából.

Az, hogy most a szent Húsvétot az egész keresztyén világgal egy időben ünnepeljük, elmélyíti számunkra annak örömét és mintegy előképül szolgál annak a hitben megvalósuló egységnek, annak az Urban való tökéletes örömnek, mely mind- azoké, akik a megfeszített és feltámadott Krisztust vallják, s amire állhatatosan törekszik fáradozásaiban a megosztott ke- resztyénség.

A feltámadott Krisztus, a halál legyőzője, újítsa meg az ön lelki és testi erőit, ajándékozza meg Önt az Ő gazdag kegyelmével és tartsa meg Önt sok éven át.

A feltámadott Krisztusban való szeretettel

Moszkva 1963. Húsvét.

nyikogyim Érsek s. k.

a Moszkvai Patriarchátus Külügyi Hivatalának elnöke

IL

NYIKOGYIM érseknek, Drága Testvérem a Krisztusban!

Moszkva

Miután megkaptam Húsvét ünnepe alkalmából kifejezett üdvözletét, hálásan köszöntőm önt és kívánok sok örömet, jó egészséget és szép sikereket az üdvözítő keresztyén hitből kifolyólag.

Engedje meg, hogy csodálatomat fejezzem ki önnek azért a fáradozásáért, amelyet a népek és az emberiség békéjéért kifejt. Ez valóban keresztyén munka, aminek reménysége van. Nagyon örülök, hogy mi Magyarországon már 15 évvel ezelőtt szintén elkezdtük az egyházban a békéért való munkánkat.

Áldja meg Önt az Isten és az ön egyházát és az ön nagy népét!

DR. VETŐ LAJOS s. k.

püspök.

..És - De.

Különös jelentőségű, jelentéktelen szócska az „és”. Olyan mint a kapocs. Szavakat, mondatokat, gondolatokat fűz össze. Meggondoltan kell használnunk, hogy valóban összetartozó dolgok kapcsa legyen. Az egyházi életben is jelentős a szerepe. Lássunk néhány példát.

Á bibliai „és"

Az Ószövetség eredeti nyelvén, a héberben, egy „ú” hangzó ill. betű — a „vav” — jelöli az és kötőszót. A „vav” tulajdonképpen szeget, kapcsot, horgot jelent. Az ószövetségi mondatszerkesztósben sokkal gyakrabban szerepel, mint pl. a magyarban, vagy az európai nyelvekben. Nagyon gyakran kezdi az Ószövetség „és”-sel a kijelentő mondatokat. „És monda Isten legyen világosság, és lön világosság.” (L Móz. 1, 3.)

Az Újszövetséget görögül írták. Nem a költők és filozófusok klasszikus görög nyelvén, hanem a görög köznyelven, a komén. Olyan görögséggel, ahogyan az utcán és a konyhában beszélték a görög nyelvet Itt a „kai" szócska jelöli az „és”-t Akárcsak az Ószövetségben, itt is Rengeteg „és”-sel kezdődő mondatot találunk. Hiába, Palesztinái észjárású emberek görög nyelve ez. „És hajóra szállva átkelt, és méné a maga városába és íme hoznak vala hozzá egy ágybanfekvő gutaütött embert.«” (Mt 9, 1—2.)

Egy időben János evangéliumáról azt vélték, hogy az „a görög filozófia nyelvén mondja el a Jézus személyéről és művéről alkotott felfogását.” A negyedik evangélium ugyanis Igének nevezi Jézust, görögül „logos”-nak. A logos pedig a görög filozófusok kedvelt kifejezése. A János evangéliumában található sok „kai” azonban elárulja — s ezt már a magyar fordításból is megfigyelhetjük —, hogy ez az újszövetségi könyv is az ószövetségi . világból nőtt ki. A „logos” testtétételéről szóló vers is „és”-sel kezdődik: „És az Ige testté lett™.” (Jn. 1, 14.)

A római „és"

Nagy szerepet játszik az „és” kötőszó a római katolicizmus gondolatvilágában és dogmáiban. Ami a római katolikusoktól bennünket tanítás tekintetében elválaszt, az tu- ■j lajdonképpen az „és”.

A római katolikusak ezzel a kötőszócskával toldják -meg a mi hitigazságainkat. Mikor mi azt mondjuk: Jézus Krisztus, ők hozzáteszik: és Mária. Mi egyesegyedül Krisztus Urunknak szeretnénk engedelmeskedni; a katolikusok Krisztusnak és földi helytartójának, a pápának engedelmeskednek. Mi abban hiszünk, hogy a keresztyén ember egyedül Jézus Krisztus érdeméért üd- vözül; a katolikusok hozzáfűzik : és saját érdemeik, saját cselekedeteik alapján. Mi a Szentírást valljuk a kinyilatkoztatás egyetlen forrásának; a katolikusok hozzáteszik még: és a hagyomány.

A lutheri „és"

Egészen más szerepet játszik az „és” Luther Kis Kátéjában, A Tízparancsolat magyarázatánál kap erős hangsúlyt. Valamennyi parancsolat magyarázatát így kezdi: „Istent félnünk és szeretnünk kell...” Ez a kettő teszi lehetővé a parancsolat betartását. Az első parancsolatot csak az tartja be, vagyis Istenben csak az tud bízni, aki Istent mindennél jobban- féli és szereti. Az „és” itt nagyon összetartozó, bár nem azonos dolgokat kapcsol ösz- sze. Ezt az „és”-t lebecsülni, figyelmen kívül hagyni nem evangélikus, nem lutheri gyakorlat.

, A Biblia mindkét részében gyakran tölti be az „és” szócska egy másik kötőszónak, a „de”-nek a szerepét. A magyar fordítás nem egy esetben — helyesen — „de”-t fordít, mikor a Bibliában „és” szerepel az eredeti szövegben. A „de” ilyenkor úgy köt össze két mondatot, hogy a kettőt egymástól élesen elhatárolja, elválasztja. Egy ilyen

fontos „de” a Tízparancsolat bevezetésénél az az „és”, amely élesen különíti el egymástól Isten haragját és Isten irgalmasságát. „Megbüntetem az átyák vétkét a fiaikban, harmad és negyedíziglen, akik engem gyűlölnek, de „és” irgalmasságot cselekszem ezer- íziglen azokkal, akik engemet szeretnek és parancsolataimat megtartják.” (II. Móz. 20:5—6.). Hogy mibe kerül Istennek ez a „de”, arról az. Újszövetségben, a kereszten, maga győz meg bennünket. A „de” szócska nemcsak Isten felénk fordulását, önön haragjának korlátozását fejezi ki. Olykor végtelen szomorúság sűrűsödik össze ebiben a két betűből álló kötőszóban. „Hányszor akartam egybe- gyűjteni a te fiaidat, miképpen a tyúk egybegyűjti az ő kis csirkéit szárnyai alá, és (de) te nem akartad.” —

Azt mondja Jézus az igében: „... vegyétek, egyétek, ez a testem... vegyétek, igyátok, ez a vérem..., ezt cseleked- jétek az én emlékezetemre. Valahányszor eszitek, valahányszor isszátok, az Űr halálát hirdessétek, míg visszajön. Aki méltatlanul eszi és issza... vétkezik.” 1. Kor. 11,24—27.

Kitűnik ebből az igéből, hogy Jézus Krisztus a szent vacsorát nem csak a mi bűneink bocsánatára rendelte, hanem saját dicsőségére is. S ha mi csak bűneink bocsánatát keresnénk az úrvacsorában, megcsonkítanánk a jelentősé- gét, s ez volna az a méltatlan vétel, hogy saját bűneink bocsánatát sem kapnánk benne, hanem ítéletet.

Az úrvacsora szereztetési szövegében hangsúly esik arra a kis szóra, hogy ez. Ez a testem, ez a vérem. Ez a kis pe- helynyi ostya, ez a néhány csepp bor, — ez a testem-vé- rem. S ha az emberrélétel le- alázkodásában Krisztus dicsősége van, akkor itt — ha szabad így mondani — kétszeres dicsősége van, mikor kenyérbe és borba helyezi magát számunkra. Luther határozott és egyszerű úrvacsorái tanítása már abban is örvendező eucharisztiává teheti számunkra az úrvacsorát, mert Krisztus legnagyobb dicsőségét legmélyebb hozzánkhajolásá- ban szemlélhetjük.

Az úrvacsorái szövegekben hangsúly esik az „én” -szóra is. Az én testem, az én vérem, az én emlékezetemre, — mondja Jézus. Mi benne vagyunk az úrvacsorában minden bűnünkkel és azok bocsánatával, de az úrvacsora közepén Jézus Krisztus van. Ez is az Ö dicsősége. Ö a főszereplő.

Hangsúly esik arra a szóra is, hogy „cselekedjéték”. Ezt cselekedjetek. Sőt jobb, ha úgy mondjuk: ezt tegyétek. Az úrvacsora Jézus Krisztus kizárólagos aktusa, de számunkra is aktussá tette; ezit tegyétek. Az úrvacsora nem csupán passzív vétel a gyülekezet számára,

mondja Jézus Jeruzsálemről. (Máté 23, 37.) Ennek a szomorúságnak is megvan a megfelelő válasza és ezt a választ is egy „de” (kai- és) szócska köti össze az előzőekkel, de egyben el is határolja azoktól; „Az Ember Fia emberek kezébe adatik és megölik őt, de (és) harmadnapon feltámad.” Miután Isten annyiszor és oly sokféleképpen elmondta, hogy „de!” az én ajkamon is megszólalhat, sőt meg kell szólalnia. Erre számtalan példát talál magában a Bibliában. Most csak az egyik legszebbet jegyezzük ide. „Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülonibek: is, de akik az Urban bíznak, erejük megújul; szárnyra kelnek mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el.” (Ezs. 40, 30—31.)

Benczúr László

hanem cselekvő aktus is, persze nem az érdemszerzés, hanem az engedelmesség értelmében.

S hogy itt mennyire Jézus Krisztus dicsőségéről van elsősorban szó, azt ennek az úrvacsorái szövegnek a kulcsszava mutatja meg, hogy emlékezet. Görögül: anamnézis, latinul: commemoratio. Igazán helyes fordítása ez: emlegetésj hirdetés, még pedig együtt. Aá .úrvacsora nem emlékvacsora( hanem Jézus Krisztus magasztaló emlegetése, dicsőségének hálás hirdetése: „Az Urnák -halálát hirdessétek!” Igen, az úrvacsorában vesszük vétkeink bocsánatát, de ennél fontosabb is történik: úrvacsoravételünkkel az Ó halálát hirdetjük, dicsőségét szolgáljuk.

A szöveg több szavában benne van az úrvacsorázás ismétlésére való felszólítás. Csele- kedjétek — valahányszor, — míg visszajön, mind erre mutat.

Mindebből az derül ki, hogy ha az úrvacsorát elhanyagoljuk, megcsonkítjuk Krisztus dicsőségét, aki a mi úrvacsorázásunk Öt emlegető aktusával akar dicsőséget venni.

Ha az úrvacsorában csak saját bűneink bocsánatát és nem Krisztus dicsőségét is keres-, néhk, ez a „kegyes” önzés méltán tenne bennünket méltatlanokká.

Aki. méltatlanul veszi, véti ktezik. A legméltatlanabb méltatlanság pedig az, • mikor ki akarnánk sajátítani az úrvacsorát.

Pál apostol a „méltatlan” szónál olyan kifejezést használ, amely a mérleg egyensúlyának njegbomlását jelenti. Az úrvacsora Krisztus-rendelte egyensúlya abban van, hogy boldog hálaadással magasztalhatom benne a legnagyobbat: Krisztus bocsánatszerző halálát. Hogy ezt te-' hessem, elítélem a bűneimet; S akkor Jézus Krisztus úgy gyakorolja úrvacsorái dicsőség gét, hogy megbocsátja bennd vétkeimet. Sz. Jj

Ezerizig

Néha napfényes ég alatt boldog emlék ébred szívemben, hogy benne visszajárjanak, akikért áld az Isten engem;

múlt ködéből rámnézzenek Isten útjain járó ősök, és megfogják a kezemet, mint ismeretlen ismerősök.

Vágyaik, imádságaik újra átremegnek rajtam.

Győzelmeik és harcaik érleljék erőmet a bajban.

Terveikből késő utód éleiében érjenek tettek!

Szívem azért zengett, dalolt; mert ők szenvedtek és szerettek.

Szemem rácsodálkozik az „ezerízig” ígéretére, s míg zenél bennem az igaz, istenes ősök meleg vére,

hogy hitük hitemmé legyen; szolgálni és győzni segítsen: megáldom őket csendesen, akikért engem áld az Isten.

B.

Az úrvacsora Jézus Krisztus * emlegetése