Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-04-14 / 15. szám

EMMAUS FELÉ HÜSVÉT ÜNNEPÉN KÉT VÁNDOR rótta Jeruzsálem szűk mellékutcáit. Szándéko­san elkerülték az ilyenkor, ün­nepen rendkívül forgalmas fő­utcákat és kerülve igyekeztek elérni az északi városkaput. — A jaffai kapun menjünk ki a városból! — tanácsolta útitársának a fiatalabbik mert én nem megyek azon az úton, amelyik a Golgotha mel­lett vezet. Szótlanul bólintott rá a másik és megszaporázták lépteiket, mivel késő délutánra járt már az idő, hosszúra nyúltak az árnyak, ők pedig még naplemente előtt ki akar­tak jutni a városból. A szűk sikátorokon alig ta­lálkoztak egy-két járókelővel. Néma csendben vigyázták a lépteiket. Az idősebbik nehéz teherrel, szőnyegekkel a vál­lán; a másik kenyérrel és hal­lal telt kosarat cipelt a kar­ján. Látszott az arcukon, hogy mélységes fájdalom, üli meg a szivüket Végre elérték a jaffai város­kaput. Tüstént hozzájuk lépett a kaput őrző római katona. — Honnan és hová, názá- retiek? Rossz napok virradtak rátok! Azt hittem, óvatosabbak lesztek, semhogy meg merné­tek világos nappal közelíteni a városkaput! A két férfi döb­benten nézett az őrre, majd első ijedtségükből magukhoz lérve. megszólalt az idősebbik: — Tévedsz, nemes római! Én csak egy jámbor jaffai sző- nyegkereskedő vagyok és ez a társam — mutat a másikra — Emmausban lakik. Egyébként rokonom is, az elhalt testvé­remnek a fia, és mindig el szo­kott engem kísérni üzleti út­jainkra. Hidd el, igen jó se­gítségem! Ilii pedig csak a hús­véti ünnepre jöttünk fel Jeru­zsálembe, és most vissza aka- ruk térni Jaffába. dolgozni. — Jól van, Kleofás — vála­szolt hahotázva a római —, igazán ügyesen aláírtál hazud­ni, csakhogy én jól ismerlek téged' Igőzén, foglalkoztál va­laha szőnyegkereskedéssel is, de azt már régen abbahagytad, amikor követni kezdted azt a megfeszített prófétát! EZEKRE A SZAVAKRA MINDKETTŐJÜK lába földbe gyökerezett az ijedtségtől. De ekkor az őr egész közel lépett hozzájuk, előbb óvatosan kö­rülnézett, majd halkan, suttog­va mondta: — Tudjátok, hogy Kajafás, a ti főpapotok, megvesztegette az összes római kapuőrséget, hogy a Názáreti minden egyes követőjét fogjuk el, akik el akarnák hagyni a várost? És azt parancsolta, hogy vala- mennyiüket szolgáltassuk ki neki! De azért ne féljetek tő­lem! Én igazán nem akarlak bántani titeket! Higgyétek el, mi rómaiak is utáljuk ezt az álnok vérebet! Ha rajtunk áll, mi inkább ezt a képmutató Kajafást szögeztük volna fel a keresztfára, nem a ti prófé­tátokat! Felőlem ugyan nyu­godtan lehettek, mert én Ka­jafás pénzét zsebre vágtam, de azért a becsületes embereket futni hagyom. — Köszönöm a jóságodat és a figyelmeztetésedet is, nemes római! — hálákodott Kleofás, és azzal tovább akartak men­ni. De az őr utánuk kiáltott: — Megállj, zsidó! Én jó szol­gálatot tettem neked, megmen­tettelek Kajafás kezéből, most te se siess, hanem beszél­gessünk még egy kicsit! A ti názáreti prófétátok ugyancsak jól rászedett titeket, ugye? Na, mit szóltok hozzá? — A mi időnk nagyon drá­ga, sietnünk kell most! — igyekezett Kleofás kitérni a kellemetlen kérdés elől. — Mi­után te úgyis felismertél min­ket. nemes római, hogy a Názá­reti követői vagyunk, ugye megérted, hogy most nem szí­vesen válaszolnék az ilyen kérdésekre. Annyit azonban hadd mondjak neked, hogy mi Jézust a történtek után sem tartjuk csalónak! Nem szegte meg az ígéreteit, jóllehet cser­ben hagyott bennünket! — De micsoda szégyenletes véget kellett neki elszenved­nie! — vetette közbe a római. — Valóban, így történt, de az 0 élete mégis tiszta volt, szent és bűntelen mindhalálig! Kétségkívül isteni próféta volt, égi erőkkel felruházom! Én in­kább azt gondolom, hogy kissé túlbecsülte hatalmát, vagy nem látta reálisan az emberek gonoszságát, de hogy csaló lett volna?! — Nem, az nem volt soha! — De mit szóltok a ma reg­geli eseményekhez, amik ott o sírjánál történtek? — kérdi to­vább a katona. — Hát neked mi a vélemé­nyed? — kérdezi vissza Kleo­fás. — Hát ti nem is tudjátok, hogy a főpapi tanács a kereszt- refeszítés napjának estéjén őr­séget kért Pilátustól a Názá­reti iírja mellé? Hogy a tanít­ványai éjnek idején el ne lop­hassák a holttestet, és aztán azt ne híreszteljék, hogy fel­támadt (i halálból, amint éle­tében megmondotta? — De minek kellett volna ellopnunk a holttestét? — kér­di Kleofás — Hiszen méltóbb nyugvóhelyet nem .adhattunk volna Urunknak, mint a gaz­dag tanácsbelinek, Arimáthiai Józsefnek a kertjében! És ehhez beleegyezését adta a helytartó is! — Mái csaknem kételkedni kezdtem abban, hogy te egy­általán a Názáreti tanítványa vagy! — veszi át a beszéd fo­nalát a katona. — Hiszen ne­ked akkor tudnod kellene, va­jon valóban mondott-e olyas­mit valaha is, a ti prófétátok, hogy halála után harmadnapra fel fog támadni? Érdekesnek tartom, hogy ez a kijelentése nem kerülte el még ellensé­geinek a figyelmét sem! — VALÓBAN, ÉN EMLÉK­SZEM RÁ — szólalt meg most a másik, aki eddig hallgatott —, a Názáreti nem sokkal a halála előtt háromszor is mondta nekünk, hogy neki so­kat kell szenvednie és meg kell halnia, de harmadnapon fel fog támadni. — Hát akkor ezért volt szük­ség a sir őrzésére! — világo­sodott meg a római agyában hirtelen. — De képzeljétek csak, ma meglátogatott a ba­rátom, Severus, aki a sírt őrző katonák parancsnoka volt, és az átélt izgalmaktól még min­dig remegve mesélte el nekem, hogy ő saját szemével látta a ti prófétátokat a sírjából ki­jönni élve és leírhatatlanul fenséges alakban! Mi az, most rázzátok a fejeteket? Először én sem akartam ám elhinni a barátomnak! De olyan különös és csodálatos módon tűnt el a Pilátus pecsétje is a sírról! Ugye, ti is láttátok a sír szá­jára hengerített követ a sértet­len Pilátus-pecséttel? — Sajnos, nem! Mi nem mertünk a sírjához kimenni — felelte kissé szégyenkezve a másik. — Micsoda? Ti még nem is voltatok a sírjánál, mikor az egész város oda zarándokol? Hát ti a próféta hű tanítvá­nyainak tartjátok magatokat? Hiszen nektek mondta, hogy harmadnapra fel fog támadni, és nem is várjátok, hogy ma történnie kell valaminek? — Te jól tudod — próbált védekezni Kleofás —, hogy Kajafásnak mindenfelé embe­rei vannak a városban, ezért nem mutatkozhatunk nyilvá­nosan a börtön vagy éppen a halál kockázata nélkül! — Hát ennyire megfélemlí­tett benneteket a ti főpapotok? Hát ki az úr itt élet és halál fölött? Kajafás wigy Pilátus? Mondhatom, megvetésre méltó, gyáva emberek vagytok! Csak egyetlenegy akadt közietek, aki tetőtől talpig hős volt, és azt is kiszolgáltattátok nekünk, rómaiaknak, és nem nyugod­tatok addig, míg keresztre nem juttattátok! Pedig hallottam, hogy hány száz, sőt hány ezer betegnek adta vissza az egész­ségét, s nem egynek az életét is, és ti mégis rút hálátlanság­gal azzal fizetettetek neki, hogy oly csúfos halálra adtá­tok! Bizony, Kleofás, alig bír­tam hinni a fülemnek, mikor három nappal ezelőtt választa­nia kellett a te népednek a Pilátus palotája előtt, hogy a helytartó kit bocsásson szaba­don a húsvéti ünnepekre: a ti prófétátokat-e, vagy a hírhedt Barabbást, és akkor mindnyá­jan Barabbásra szavaztatok! Akkor láttam bele a szívetek­be, hogy mennyi gonoszság és gyűlölet lakik bennetek! — Sajnos, igazad van, ne­mes római ismerte el őszintén Kleofás —, de mégsem szabad általánosítanod. Mert sokan, igen sokan nem értettünk egyet amazokkal, de ... De ... de...! — Hagyd már azt az örökös de-t! — vágott közbe az őr. — Az igazság az, hogy közületek senki — emlékszel —, senki, egyetlenegy ember sem emelte fel szavát a Názá­reti mellett. Hol voltatok ak­kor ti, a tanítványai, s hol voltak azok, akiket ő gyógyí­tott meg, akiket ő támasztott fel a halálból? Miért nem ál­lott ki mellette egy szívvel az a sok ember, akik követték, ismerték, akiknek kenyeret adott ott a pusztában? Nem, nem! Ne is mentegetőzzetek! Ez a szégyen örökre rajtatok marad, senki le nem moshatja rólatok! És köszönjétek meg a történteket Kajafásnak, annak a vén rókának, aki tajtékzó haraggal követelte a próféta halálát és még a helytartót is megfenyegette, hogy feljelenti a császárnál, ha nem mondja ki a halálos ítéletet. No, de várjatok csak! Nemsokára le­tűnik majd Kajafás csillaga is! Pilátus még ma kap két csapat erősítést, s aztán vala­mi lesz! Nem akarok erről többet beszélni, csak azt saj­nálom, hogy a napokban el kell hagynom Jeruzsálemet, mert átvezényeltek Cézáreába, Kornéliusz százados parancs­noksága alá. De volna egy ja­vaslatom. Mindjárt letelik az őrségem ideje, s akkor men­jünk el együtt, hármasban, a Názáreti sírjához, jó? A KÉT VÁNDOR MÉLYEN HALLGATOTT. — Ne féljetek, ha én vele­tek vagyok — biztatta őket —, csak egy is jusson a kezem közé a ti főpapotok kopói kö­zül! A kardom rögtön meg­ismerkedik vele, hogy menten örökre elmenjen a kedve a ve­lem való találkozástól! S hogy szavainak még na­gyobb nyomatékot adjon, öklé­vel félreérthetetlen mozdula­tot tett a levegőben, a két vándor orra előtt. Ebben a szempillanatban ka­raván érkezett a kapu elé, s a római kénytelen volt megsza­kítani az eszmecserét. Oda­lépett a karaván vezetőjéhez. Kleofás és társa megköny- nyebbülten sóhajtott fel, és gyorsan igyekezett kihasznál­ni a kedvező alkalmat, hogy végre megszabadulhassanak ettől a beszédes őrtől és tovább siethessenek céljuk felé. Siet­ve kiléptek hát a városkapun és csak mintegy harminc lé­pés távolságból kiáltottak visz- sza valami köszönésfélét a r imái katonának... (Folytatjuk) Szerdahelyi Pál A Keresztyén Békekonferencia Munkabizottságának nyilatkozata A Keresztyén Békekonferencia Munkabizottsága 1963. március 28-tól április 3-ig ülésezett Drezdában a mozgalom NDK-beli regionális bizottságának meghívására. Megállapít­hatta. hogy a KEK munkájának visszhangja az NDK-ban is fokozódik. Növekednek azok a körük, amelyek keresztyén felelősségből amaz erők oldalára lépnek, amelyek a világ­béke fenntartásán fáradoznak. Életükben, egyházaik és gyü­lekezeteik életében egyre nagyobb jelentőségű lesz a béke­munka. ' A teológiai munka fontossága A Munkabizottság megbe­szélte a mozgalom munkájá­nak kérdéseit s közben elsősor­ban teológiai problémákra összpontosította figyelmét. A vita során felmerült; az a kö­vetelmény, hogy a KBK tevé­kenységét egyre szélesebb kör­ben, egyre nagyobb befolyású­vá kell tenni. Ehhez munkánk teológiai alapvetését mindig újból át kell gondolni, meg kell vitatni és el kell mélyí­teni. Komolyan hallgatunk az ún. prágai tcrténet-íeológiá- 'tól még egyre hangzó óvó fi­gyelmeztetésre. Másrészt azon­ban fel kell vetnünk a kérdést, hogy az egyházakon belül és kívül nem terjed-e egy olyan aggasztó történet-filozófia, amely világi teológiai fogal­makra hivatkozik, mint ami­lyenek a keresztyén kultúra, az emberi jogok, az önrendel­kezés, a népi egység, a hazára való történelmi jogok stb. Éhekben a fogalmakban az a nagy veszély rejlik, hogy itt újból teret és érvényesülést igényel körünkben a termé­szeti teológia. A nemzetközi helyzetről Heinz Kloppenburg dort- mundi egyházi főtanácsos, a mozgalom egyik alelnöke, be­számolt a jelenlegi nemzetközi helyzetről. Abból a szakadat­lan tusakodásból indult ki, amely ma a béke és a háború erői között folyik a világban s erre példákat hozott fel. E referátum megvitatása köz­ben a Munkabizottság hang­súlyozta azokat a pontokat, amelyekre ma különös figyel­met kell irányítani. Nagy megelégedéssel lehe­tett tudomásul venni, hogy nö­vekszik azoknak a hangoknak a száma, amelyek a világprob­lémák békés szabályozása ér­dekében szólalnak fel. Béke­tevékenység is folyik képzelő­erővel és a személyes odaadás növekvő készségével. Különös örömmel köszöntjük az ilyen tettek és hangok közül azokat, amelyek az egyházi testületek­től, keresztyén mozgalmaktól, nagy keresztyén világszövetsé­gek központjaitól, egyházi kon­ferenciáktól és gyűlésekről származtak a legutóbbi idő­ben. Megismételjük azokat, a kö­veteléseket, amelyeket a KBK fennállása óta szüntelenül han­goztat: a teljes leszerelésre, az atomfegyverek megsemmi­sítésére és minden atomfegy­ver-kísérlet megtiltására való felhívás. A jelein pozitív és negatív eseményeinek mélta­tása során megállapítottuk, hogy a nemzetközi feszültség minden enyhülési tendencia é3 törekvés ellenére sem csök­kent, a világméretű konfliktus veszélye nem lett kisebb és ezért tevékenységünk több fi­gyelmet, intenzitást és áldoza­tos munkát kíván. A kubai-krízisben szerzett tapasztalatok az olyan politi­kai kompromisszumok értékét mutatják, amelyeket ma az ér­telem megkövetel. A Szovjet­unió és az Egyesült Álla­mok kiegyezése nyugtalanított ugyan szélsőséges elemeket, annál jobban megerősítette azonban a békéért sikraszálló felelős államférfiakat és em­bereket abban a meggyőző­désben. hogy a háború ka­tasztrófáját csak tárgyalások és ésszerű kompromisszumok útján lehet elkerülni és meg lehet ésszerűen oldani azokat a problémákat, amelyek meg­nehezítik a népek és a külön­böző gazdasági rendszerek kapcsolatait. E tapasztalatokat a jövőben a széles nyilvános­ság körében az ilyen tárgya­lások számára alkalmas légkör megteremtésére kell felhasz­nálni. A leszerelésről folytatott megbeszélés során minden konkrét i avaslatot . és kez­deményezést köszöntöttünk, amely a legutóbbi időben is­meretessé vált, különösen amennyiben a következő pon­tokra irányul: a katonai pak­tumok és szerződések, vala­mint az idegen területeiken létesített katonai támaszpon­tok megszüntetése; az a köve­telmény, hogy ne növeljék az atomhatalmaknak és azoknak a hatalmaknak a számát, ame­lyek atomfegyverek fölött ren­delkeznek; az a követelmény, hogy idegen területeket ne használjanak stratégiai nuk­leáris fegyverhordozó eszkö­zök állomásozására. Figyelemmel és helyesléssel kisérjük a megértés érdeké­ben folytatott nemzetközi tár­gyalásokat és fáradozásokat, így pl. az ENSZ konferenciáit és azokat a felhívásokat, ame­lyek többoldalú atomhatalmak kialakulását kívánják megaka­dályozni. Ebben az összefüggésben foglalkoztunk azokkal a leg­utóbbi időkben folytatott ak­ciókkal, amelyek alkalmasait a nemzetközi feszültség ag­gasztó kiélezésére. A több­oldalú atomhatalom kialakí­tásának tendenciája mellett fennáll az az aggodalom, hogy a Bonn—Párizs-tengely meg­teremtése arra is szolgál, hogy a Szövetségi Köztársaság kor­mánya társremdelkezési hatal­mat szerezzen nukleáris fegy­verek fölött. Köszöntjük a szomszédos államok barátság­ra irányuló törekvéseit, de a nyugatnémet hadsereg esetle­ges atomfelfegyverzésében ve­szélyt látunk a békére nézve. A szaharai nukleáris fegyver- kísérletek újrakezdése, ame­lyet mi teljes mértékben el­utasítunk, növeli azt az ag­gályt, hogy zavarni fogja a nukleáris fegyverkísérletek megszüntetéséről folyó jelen­legi tárgyalásokat. Következetesen szembeszál- lunk minden akcióval, amely el akarja nyomni a különböző országokban a népek szabad- ságtörekvéseit. Igen nagy je­lentőségű ebben az összefüg­gésben az ENSZ határozata a gyarmatosítás felszámolásáról. Ki akarjuk venni részünket e határozat gyors megvalósításá­ból. A német kérdés 3- £. Hromádka professzor­nak, a mozgalom elnökének memoranduma, valamint a „Béke és a német kérdés” bi­zottságának1 jelentése alapján foglalkozott a Munkabizottság a német kérdéssel. Megvitatta e bonyolult kérdés okait és kialakulását, valamint a prob­lémák megoldásához vezető lehetséges utakat. Német­ország kérdését sem szabad erőszakkal megoldani. Csak tárgyilagos és türelmes meg­beszélések a fennálló javasla­tokról alkalmasak arra, hogy lépések történjenek a megoldás irányában. Ennek során abból a tényből kell kiindulni, hogy két különböző társadalmi és politikai rendszerű német ál­lam létezik. El kell ismerni és tisztelet­ben kell tartani a német álla­mok ama határait, amelyek a háború utáni fejlemények so­rán alakultak ki. A két német állam közötti erőszak alkalmazásáról való lemondás hozzátartozik az atomfegyverek előállításáról, birtoklásáról és alkalmazásáról való lemondás is. Köszöntem kellene egy megegyezést a két német állam között a leszere­lésről. éppen így egy meg nem támadási szerződést is a NATO és a Varsói Szerződés között. Olyan tárgyalásokra támasz­kodva, amelyek kölcsönös el­ismeréshez vezetnek, lehetsé­ges lenne kölcsönösen elismer­ni az állampolgárságot, szabá­lyozni a közlekedést útlevelek bevezétésével és elismerésével ás normaUzálni a kulturális, kereskedelmi és gazdasági kap­csolatokat. Miután az NDK Kormánya messzemenő és elő­zékeny javaslatot terjesztett elő, a Szövetségi Köztársaság kormányának is ki kellene olyan javaslatokat dolgoznia, amelyek elősegíthetik a német problematika vitáját és annak megoldását. A soron kővetkező ökumenikus események J. N. Ondra főtikár a moz­galom fejlődéséről és a további munka kérdéiseiről számolt be. Két fontos ülés küszöbön áll: a KBK Tanácsadó Bizott­ságának prágai ülése 1963. június 4—9-ig és a Második Keresztyén Béke-Világgyűlés 1964-ben Prágában. Ezeknek az üléseknek előkészítéséhez összpontosított szervezési, min­denekelőtt pedig szellemi és teológiai előkészítő munkára van szükség. Erre szolgál az állandó tanulmányi bizottsá­gok munkája. Közülük négy előterjesztette eddigi munká­jának eredményeit, ezek a következők: Béke és igazságos­ság, Béke és szabadság. Béke és hidegháború, Béke és Né­metország kérdése. A Munka- bizottság megelégedéssel vette tudomásul, hogy a KBK mun­kája ezen a módon is szélese­dik és mélyül és hogy nő az állandó munkatársak száma. A területi bizottságok eredmé­nyes munkát folytattak. Kü­lönböző helyeken, több ország­ban területi konferenciákat rendeztek. Ezen a módon moz­galmunk kezdeményezései ter­jednek. Így megvalósításához közeledik az a célunk, hogy a keresztyéneket az egész vilá­gon felhívjuk: működjenek együtt egy olyan légkör meg­teremtésében, amelyben nehéz politikai kérdéseket békésen lehet megoldani. A békém un­ka világszerte való szélesedés« érdekében szükséges a további kontaktusok keresése, hogy megerősödjenek a fennálló kapcsolatok, örömmel és fi­gyelemmel hallottunk Hro­mádka elnök, Nyikodim érsek és Martin Niemöller egyház- elnök látogatásáról Etiópia egyházainál és Haile Selassia császárnál. Figyelemmel kísér­jük az afrikai keresztyének ama törekvését is, hogy az Összafrikai Konferencia alkal­mával az egyházak részéről hozzájárulásukat adják Afrika jövendőjéhez. Hallottunk a nairobii Összafrikai Ifjúsági Konferenciáról és az Uganda! Kampalában megrendezésre kerülő összafrikai Egyházi Konferencia előkészítéséről. Tárgyalásaikhoz sok sikert kí­vánunk. A határozatok közűi A hozott határozatok közül kiemelemdők a következők: a) a két német állam felelős egy­házi- és államférfiaihoz inté­zett levelek, azoknak a meg­beszéléseknek alapján, ame­lyeket a Munkabizottság a múlt. esztendőben két legutóbbi ülésén Moszkvában és Drie- bergenben (Hollandia) a német kérdés békés megoldásáról folytatott és b) a XXIII. János pápához küldött szerencse­kívánat, abból az alkalomból, hogy a világbéke előmozdítá­sával kapcsolatos érdemeiért neki ajándékozták a Balzano- díjat. Két ökumenikus istentiszte­leten, az orosz ortodox egy­házén és az evangélikus— lutheránus tartományi egy­házén, könyörögtünk a gyüle­kezetekkel a Szentháromság Isten áldásáért. A Munkabizottság tagjai fo­gadásokon vendégei voltak D. Noth tartományi püspök­nek, Sergius érseknek, a Moszkvai Patriarchátus közép­európai exarchájának, és H. Seigewasser egyházügyi állam­titkárnak, valamint Rolf Opitz ügyvezető kerületi tanács­elnöknek. A drezdai jó munkalégkör­ben megerősítettük törekvé­sünket, hogy intenzívebbé te­gyük fáradozásainkat a világ békéjének fenntartásáért és támogassunk minden munkát, amely bárhol is ezt a célt munkálja. Erre bátorítunk a Béke Fejedelme, Jézus Krisz­tus nevében minden embert e széles világon, aki hitvallást tesz Kóla- Bizonyságtételünk ne csak szavakban álljon, ha­nem állítsátok minden erőtö­ket és képességeteket a béká szolgálatába.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents