Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-02-17 / 7. szám

Dr. Wantula András lengyelországi evangélikus püspök nyilatkozott a berlini falról Még az ősz folyamán több más külföldi egyházi sze­mélyiség között Dr. WANTULA ANDRÁS varsói evan­gélikus püspök is részt vett a Német Demokratikus Köztársaságban működő evangélikus lelkészek egy cso­portjának a többnapos konferenciáján Berlinben. Ez alkalommal a lengyel püspök is megtekintette azt a védőfalat, amelyet a Német Demokratikus Köztársa­ság kormánya szükségesnek tartott felépíteni a Nyu- gal-Berlinben működő felforgató, békétlenséget szító elemek ellen, amelyek nem egyszer a világbékét is koc­kára teszik agresszív cselekedeteikkel. Wantula püspö­köt DIBELIUS nyugat-berlini püspök durva hangú írásban támadta meg Német Demokratikus Köztársa­ságbeli látogatásáért és azért, hogy a berlini falat a hazája békességét is védő falnak nevezte. Wantula püspök nyílt levélben válaszolt Dibelius cikkére, s fel­hatalmazta Dr. VETŐ LAJOS püspököt, aki szintén részt vett ezen a látogatáson, nyílt lepelének közzété­telére. A levél igen tanulságos a német kérdés, köze­lebbről a berlini kérdés egyházi problémáinak megér­tése szempontjából. Wantula püspök levelét teljes ter­jedelmében közöljük: Főtisztelendő Dr. Otto Dibelius püspök úrnak Berlin C 2 Jebenstrasse 3 Főtisztelendő Püspök Ur! Máté evangéliumában a 18, 15-ben olvassuk: „Ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, menj el és dorgáld meg őt négy szem között”. Ön engem nyilvánosan durva bűnökkel vádolt meg, nem fordult azon­ban előbb írásban hozzám, bár Berlin és Varsó között a postai forgalom fennáll. Cik­két egyáltalán nem küldte meg nekem, úgyhogy csak né­hány hét múlva értesültem róla, megjelenése után és né­hány nappal ezelőtt olvastam a plunge Kirche” c. lapban, ahol megjelent. Ily körülmé­nyek között meg fogja érte­ni, Püspök Űr, hogy önhöz először azzal a kéréssel for­dulok: Valóban testvéri, öku­menikus és keresztyén dolog-e az ilyen eljárás? Drámai cikkében különösen kétféle bűnnel vádol meg en­gem és másokat: L hogy 1962. szeptemberé­ben Kelet-Berl inben a lel­készgyűlés tanácskozásain vészt vettem és 2. hogy én a berlini falnál hamis álláspontot foglaltam el és hamis kijelentéseket tet­tem. Engedje meg, Püspök Űr, hogy egészen nyíltan és őszin­tén válaszoljak önnek. ön feltételezi azt, hogy a keleti egyházi férfiak minden német egyházi belügy felől oly jól vannak tájékozódva, mint ön. Nem egészen vilá­gos, hogy ezt a feltételezést mire alapozza. Ön azt írja, hogy a magasabb német egy­házi tisztségviselők közül sen­ki sem vett részt közvetlenül e tanácskozásokon. Pedig tud­nia kell, hogy ezek a maga­sabb egyházi körök köszönté­süket és jókívánságaikat írás­ban küldték el a lelkészgyűlés­nek. Hogyan állunk tehát az ön állításával, hogy itt „egyházi vezetőikkel szemben áílástfog- laló csoport”-ról van szó? Né­hány nappal Nyborgban kü­lönböző német egyházi képvi­selőkkel találkoztam és testvé­riesen s teljes bizalommal be­szélgettünk berlini és a Né­met Demokratikus Köztársa­ságban tett látogatásunkról. Meg vagyok győződve róla, hogy ezek a férfiak semmiféle félelmet nem éreztek amiatt, hogy mi Lengyelországból né­met hittestvéreinknek valami­féle nehézséget akarunk tá­masztani vagy a jövőre nézve ilyet előkészíteni. Amit ön, Püspök Űr, cikkével, agresz- szív magtartása és megnem- értése révén csak komplikál­hatna és nehezebbé tehetne, azt Nyborgban testvéri beszél­getés során helyesbítettük és tisztáztuk. Megkíséreltük a dolgot a fentebb hivatkozott jézusi szavak értelmében meg­tárgyalni és ezért a Német De­mokratikus Köztársaságból való szolgáltatásaimnak szív­ből hálás vagyok. Ebből az alkalomból szeret­nék azonban az ön egyoldalú­ságára rámutatni. Ha Ön fel­tételezi, hogy mi épp oly jól vagyunk tájékozódva minden német kérdésben, mint Ön, akkor én is feltételezhetem, hogy ön jól tudja, miszerint a németországi evangélikus egyházban olyan hivatalos egyházi szervezetek vannak, amelyek a lengyel egyházi ve­zetőség háta mögött híveink­kel, sőt lelkészeinkkel is éve­ken át és ma is közvetlen kap­csolatot tartanak fenn; -hogy éveken keresztül a lengyel egyházi vezetőség háta mö­gött egyházi körleveleket küld­tek Lengyelországba, és hogy ez még ma is folyik; hogy egész akciók vannak folyamat­ban továbbra is, amelyek nem­csak a mi helyzetünket nehe­zíthetik meg, hanem még pol­gári jóhírünket is kérdésessé tehetik a lengyel nyilvánosság előtt, éspedig minden oly irá­nyú fáradozásunk ellenére, hogy ennek elejét vegyült. A lengyel egyházvezetőségnek ezért 1960-ban memorandu­mot kellett fogalmaznia és Önnek erről a memorandumról hallania kellett, minthogy a? az Ökumenischer Pressedienst • ben meg is jelent. Szabad megkérdeznem, van-e tudo­mása erről? Mindezért feljo­gosítva érzem magam arra, hogy Máté evangéliumának 7, 1—i szavait intézzem Ön­höz: „Miért nézed pedig a szálkát, amely a te atyádfia szemében van, a gerendát pe­dig, amely a te szemedben van, nem veszed észre?” És most térek rá az ön má­sodik szemrehányására. Eleve kinyilvánítom, hogy most tisz­tán politikai területen moz­gunk, és hogy most mint len­gyel és mint lengyel állam­polgár beszélek. Őszintén meg­vallom, hogy szabad akara­tomból kívántam látni a ber­lini falat és hogy másképpen a megtekintésben nem is vet­tem volna részt. Ahogy tudo­másom van róla, a falat kü­lönböző keleti és nyugati sze­mélyiségek is látni kívánták, közöttük világszerte ismert egyházi személyiségek is. Azt is megvallom, hogy kijelenté­seimet a sajtó képviselői he­lyesen közölték. Nos, máig sem értem, hogy jutott Ön, Püspök Ür, odáig, hogy szavaimból ökumenikus ügyet csináljon? Mit jelent itt az ökumené? Hiszen szavaim semmiképpen sem érintik az ökumanét, sem a németor­szági evangélikus egyházat, hanem tisztán politikai ter­mészetűek. ön elismeri maga is, hogy minden püspöknek le­hetnek társadalmi és politi­kai meggyőződései. Miért ne lehetne alkalomadtán azokat kinyilvánítani, amikor fontos nemzetközi kérdésekről van éppen szó, de különösein, ami­kor azok közvetlenül a saját hazájára vonatkoznak? Hiszen az ún. berlini-kérdés azon leg­égetőbb nemzetközi kérdések közé tartozik, melyek szá­munkra Lengyelországban életfontosságúak. Miért ne nézhetném, mint lengyel, a berlini falat béke-falnak? Püs­pök Ür! ön nem tudja elkép­zelni, hogy — amikor egy len­gyel e fal előtt áll, akkor azt nem siratá-falnak látja? A lengyelek tudvalévőén már sok falat láttak. Például Var­sóban a német megszállás idején láttak egy falat, amely a város egy tekintélyes részét szigorúan lezárta, a gettó fa­lait. A berlini fal védő fal nemcsak a német békeállam, a Német Demokratikus Köz­társaság számára, hanem a lengyelek számára is azokkal szemben, akik különböző len­gyel városokban igazi sirató­falakat építettek, akik ilyen falakat állítottak fel, számta­lan koncentrációs táborban, amelyek mögött többek között sok egyházi szolgatársam, így 7. Bursche püspök is, meghalt. A berlini fal védőfal azokkal szemben, akik engem személy szerint Dachauban, Mauthau- seniban és Gusenben bezártak: azokkal szemben is, akik el­mondhatatlanul sok szenve­dést zúdítottak hazámra, egy­házamra, lakóhelyemre és csa­ládomra; olyan emberekkel szemben, akik ma nyíltan ki­jelentik, hogy az Odera—Neis- se határt nem ismerik el és meg akarják azt változtatni, akik városainkat, mint pl. Ka­towicét és Poznant, Wrocla- wot és Szczecint és másokat magukhoz akarják ragadni; olyan emberekkel szemben, akik atomfegyverekre vágya­koznak; akik. szörnyű szenve­dést és szerencsétlenséget akarnak az egész emberiség­nek okozni. A berlini fal mö­gött Nyugat-Berlinben köztu­domás szerint gazdag élet lük­tet, polgáraik szabadságban és nyugalomban élnek, senki nem fenyegeti őket és senki sem akarja élethez való jo­gukat elvitatni. Hogyan kí­vánhatja tehát Ön, hogy ez a fal, nekünk lengyeleknek, siratófallá legyen? Nem kí­ván ön túl sokat tőlünk? És mégis azt mondtam, hogy ez a fal sok család és egyén számára tragikus fal. Tudom, hogy Kelet-Berlinben senki sem boldog e fal miatt. Ezért Kelet-Berlinben előzőleg min­dent megkíséreltek, hogy a berlini kérdést békésen old­ják meg, sajnos, eredményte­lenül. Az igazán tragikus ab­ban rejlik, hogy ezt a falat végül is fel kellett építeni. Meg vagyok győződve róla, hogy felépítését el lehetett volna kerülni. Bocsásson meg, Püspök Űr, ha tapasztalataim­nak adok kifejezést, amikor azt állítom, hogy személy sze­rint ön is sokat tett azért, hogy a berlini falat végül mégis fel kellett építeni. Sze­mély szerint ön sok építő anyagot hordott össze ehhez a falhoz. Ön is személyesen felelős e fal felépítéséért. Amikor barátságtalan cikkét olvastam, különböző dolgok jutottak eszembe, ön soha nem mutatott megértést és tárgyilagosságot Lengyelor­szág iránt. A lengyel püspö­kök iránt sem. Nagy elődö­met Dr. J. Bursche mártír­püspököt Ön „püspöki torz- kép”-nek nevezte („Das Jahr­hundert der Kirche”, 1928. S. 95). Isten bocsássa meg ön­nek ezt a hallatlan sértést és szűkkeblűséget. Nacionalista beállítottságát a lengyelekkel szemben ön legutolsó könyvé­ben is („Ein Christ ist immer im Dienst” 1961), kifejezésre juttatta. A wrzesnia-i bűn­tényről, amelyet lengyel gyer­mekek ellen követtek el, szív­telenül így ír: — „Vagy ha a lengyelek nyugtalanok lettek — 1901 telén Wresohenben lengyel iskolás gyermekek sztrájkját rendezték meg, amely a porosz országgyűlés­ben heves vitáikra vezetett” ... Az egész civilizált világ elítél­te ezt a bűntényt, de az Ön számára az valami ártatlan dolog volt. Most ismét megra­gadja az alkalmat arra, hogy a keleti püspököket, és közöt­tük engem is, diffamáljon. Tudom, hogy a németországi evangélikus egyházban sóik lel­kész van, akik, szerencsére nem osztják az Ön álláspont­ját, sőt akik az ön kísérleté­vel szemben, hogy engem és más keleti hittestvéreimet dif­famáljon, tiltakozásukat fejez­ték ki. Ez ígéretes jelenség a jövőre nézve. Önnek azonban, Püspök Űr, végeredményben nem az Ökumene fontos, ha­nem politikai célok. Ilyen körülmények között meg fogja érteni, Püspök Ür, hogy ezt a levelemet nyílt le­vélnek tekintem. Keresztyén összetartozással: Dr. Andrzej Wantula s. k. püspök. Warszawa, 1962. dec. 31. Új egyházi inspektor Franciaországban .(Párizs) Albert Greiner lel­kész ez év január 27-én átvet­te hivatalát, mint a Francia- országi Evangélikus-Lutherá­nus egyház inspektora. Ez az egyház tagja a Franciaországi Protestánsok Szövetségének és a lutheri francia egyházak Nemzeti Szövetségében az EIzás'z-Lotharingiai ágostai hitvallású egyházzal közösen foglal- helyet. E két egyház tagjainak száma 300 ezerre te­hető. A katolikus egyház befolyása a szellemi és kulturális élet irányítására Kolumbiában Lapunkban ismételten ol- 1 vashattunk a római katolikus egyház vallási türelmetlensé- .géről a protestánsokkal szem­ben Kolumbiában: biblia-ége­tésről, istentiszteletek botrá­nyos háborgatásáról és eltiltá­sáról, istentiszteleti helyek el­leni merényletekről, protes­táns lelkészek és hívek tett­leges bántalmazásáról. Vajon néhány bigott lelkésznek és az általuk fanatizált csopor­toknak túlkapásairól van-e szó e dicstelen esetekben, vagy azok gyökereit mélyebben kell keresnünk? Jó ezt megvizsgálni éppen napjainkban, amikor a II. Va­tikáni Zsinat annyi váradal- mat támasztott katolikusok­ban és protestánsokban egy­aránt; amikor külföldi protes­táns hivatalos sajtótájékozta­tók is ismételten az ökumeni- citás szellemének diadalát lát­ják egy-egy közös katolikus- protestáns alkalom megrende­zésében, vagy abban, hogy egyik felekezet a másik templomában tartotta isten- tiszteletét. Valóban szép do­log ez, mégis elgondolkoztató, hogy ilyen „közeledés” mindig a protestáns többségű orszá­gokban történik. Kolumbiában például még nem történt meg. Ott a protestánsok a katoli­cizmusnak egy másik arcát is­merik, azt, amelyet mi is meg­ismertünk, magyar protestán­sok, egyháztörténetük során, s amelybe a vegyesházasság­ban élő, vagy a reverzális kér­dése előtt vergődő evangélikus és katolikus híveknek még ma is bele kell nézniük. A gyökér, tehát mélyebben van. Abban, hogy a római ka­tolikus egyház — különösen a katolikus többségű orszá­gokban — mindent elkövet, hogy befolyása és ellenőrzése alá vonja a nevelést, a gon­dolkodást, a szellemi és kultu­rális élet irányítását. Hogy ennek aztán messzemenő ki­hatásai vannak egyéb — társa­dalmi, gazdasági, politikai — vonatkozásban is, az természe­tes. Ennek a problémának ko­lumbiai vonatkozásaira jól rá­világít James E. Goffnak, az „Information and Publik Re­lations” ■ hivatal titkárának fi­gyelemre méltó munkája: „Mint tartja a rónai kato­likus egyház a maga ellenőr­zése alatt Kolumbia nyilvános iskoláit?” A polémia-mentes, tárgyilagos munkát a Kolum­biai Evangéliumi Egyházszö­vetség adta ki. Amikor a római katolikus hierarchia az egész nyilvános iskolarendszert ellenőrzése alatt tartja (Kolumbiában), akkor azt a -világos pápai irányelvet követi, amely sze­rint az egyházat illeti meg az a jog, hogy ő irányítsa az egész ifjúság nevelését. (XI. Pius pápa: Divini illius ma­gistri c. encifelikája.) A kolum­biai katolikus egyház mindig is igényelte magának ezt a jo­got. Püspöki konferencia nyil­vánította ki, hogy az egyház minden nyilvános- és magán­iskolában megköveteli, hogy az ifjúság nevelése az ő juris- dikciója alatt álljön, és egy tudományágban se tanítsanak bármit is, ami a katolikus vallásnak és a jó erkölcsnek ellentmondana. Ezért az egy­ház igényli az ellenőrzést va­lamennyi nyilvános- és ma­gán- elemi-, közép- és szakis­kola felett. Kolumbia jelenlegi prímásá­nak, a bogotai bíboros-érsek­nek egy 1957-ben megjelent pásztorlevelében többek kö­zött ez áll: „Az egyház, a tö­kéletes közösség — amelyet Krisztus arra rendelt, hogy az embereket az ő végső céljuk felé vezesse — a nevelésben a természetfölötti rend maga­sabb jogával rendelkezik.” Az 1958. évi püspöki konferencia hasonló értelemben nyilatko­zott, és bírálatot gyakorolt a kormány felett, mert az a nem-katolikus iskolák létjoga mellett szólt. „Egy katolikus nép — mint amilyen mi va­gyunk — nevelése és oktatása minden egyetemen, középisko­lában és elemi iskolában a ka­tolikus egyház dogmáival és erkölcstanával összhangban kell, hogy történjék.” Az egyház ezt az igényét "az 1887. évi konkordátumra ala­pozza. A konkordátum első fejezete a római katolicizmust „nemzeti vallás”-nak és „a társadalmi rend lényeges ele- mé”-nek nevezi. A konkordá­tum az iskolák feletti ellen­őrzés három különböző formá­ját tartalmazza; 1. A direkt is­kolaellenőrzést az egyház ke­zébe teszi. 2. A kormány gon­doskodik arról, hogy a kánon­jog érvényesüljön. 3. A kon­kordátum 31. cikkelye abszo­lút ellenőrzést ad az egyház, kezébe, s ezt méginkább biz­tosítja a később megkötött missziói szerződés. A konkordátum a Vatikán és a kolumbiai kormány kö­zötti egyezmény, amely a ka­tolikus egyház érdekeinek biz­tosítását célozza. 1887. decem­ber 31-én jött létre, és a ma­ga nemében a diplomáciai művészet példaképe. Ugyan­akkor azonban meg kell je­gyezni, hogy ezt a konkordá­tumot a mai napig sem ter­jesztették jóváhagyásra a kongresszus elé. A Missziói­szerződés XII. Pius pápa és Kolumbia akkori elnöke: Ro­berto Urdaneta Arbalaez kö­zött létrejött egyezmény. 1953. január 29-ón írták alá. Érvé­nye 25 esztendő. E szerződés értelmében 19 „missziói-territorium”-ot léte­sítenek (az ország egész terü­letének háromnegyed része), Érdekes, hogy ezt a missziói szerződést sem terjesztették soha a kongresszus elé. A szerződés értelmében a római katolikus misszionáriusok jo­got nyernek az indiánok térí­tésére és nevelésére. Noha két territóriumban egyetlen in­diánt sem találni, a többiben is elenyésző kisebbséget ké­peznek. A kormány mégis évente egymillió pesót fizet ezért a „missziói” munkáért, s ezenfelül viseli a misszioná­riusok által vezetett iskolák minden költségét. Továbbá át­engedi a misszionáriusoknak az általuk kívánt földterülete­ket. Az egyházi jogot egyenérté­kűvé tették a világi joggal. Az iskolák első kötelességeként jelölik meg, hogy a gyerme­keket vallásoktatásban része­sítsék és minden nem-kato­likus gondolatot távoltartsa­nak tőlük. A vallásoktatást a katolikus lelkészek látják el, míg a valamennyi iskola fe­letti ellenőrzési jog a püspö­köket illeti meg. A gyüleke­zeti lelkészeket is megilleti a nyilvános iskolák felügyeleti joga. A konkordátum 12., 13. és 14. cikkelyeiben megállapít­ják, hogy a nyilvános neve­lésnek a katolikus dogmákkal összhangban kell történnie. A tankönyveket a bogotai érsek cenzúrázza és a püspökök el­lenőrzése alatt állanak. A kor­mány köteles a katolikus dog­máknak ellentmondó eszméket elnyomni. A tanítókat a püs­pök elbocsáthatja állásukból.1 A könyvcenzúra alá esik a protestáns szerzőknek minden olyan könyve is, amely bármi módon vallási tárggyal foglal­kozik, továbbá minden olyan biblia-kiadás, amelyet nem a katolikus egyház hagyott jóvá. A tiltott könyvek jegyzéke (Index) közel 5000 címet ölel magába. Tiltott dolog olvasni pl. Jean-Paul Sartre összes munkáját, Kolumbia vala­mennyi iskoláiból és egyete­meiről száműzték André Gide műveit. A missziói territóriumokon különösen szigorúak az előírá­sok. A nevelés és a tanítás itt is csak a katolikus egyház tanaival összhangban történ­het. A nyilvános iskolákra a vezető misszionáriusok ügyel­nek fel; s azokat a tanítókat, akik nem felelnek meg a val­lási követelményeiének, elbo­csáthatják. Az iskolákat „ró­mai katolikus szellem”-nek kell átjárniuk. A gyülekezeti lelkész hivatalból iskola-ins­pektor. Az iskola-hatóság el­nöke csak lelkész lehet, s a pénzügyi program is csak lel­kész ellenőrzése • alatt állhat, A gyermekeket minden isko­lában kötelezik, hogy részt ve­gyenek* a templomi misén. Minden nyilvános iskolában kötelező a katolikus vallások­tatáson való részvétel. Minden tantermet egyházi képekkel díszítenek. A tanítókat a lel­készek oktatják ki kötelessé­geik felől. Rögzített szövegű imádságokat mondanak min­den tanítás előtt és után. Jelei vannak újabban an­nak, hogy a kolumbiai kor­mány is szeretne már lazítani azokon a kötelékeken, ame­lyekkel a nevelés és a kultu­rális élet területén a kato­likus egyház szinte guzsbaköti. Négyéves tervet dolgozott ki a nyilvános elemi iskolák és a tanítóképzés tárgyában, amely­nek összkiadásaira 40 579 000 dollárt irányoztak elő. Nagy­arányú segélyt várnak e célra az Egyesült Államoktól is. (1962-ben 3 54Ü 000 dollárt kaptak az USA-tól e célra.) Hogy azonban a konkordá­tumra és a missziói szerződés­re támaszkodó klérusnak mi lesz a magatartása, az majd csak később válik el. G. A. Máriáról sióló tanok a zsinat miseik fázisában Luigi Ciappi dominikánus atya, a pápa teológiai tanács­adója, egy, az „Osser va tore Romanó”-ban közzétett cik­kében annak a reménység­nek adott kifejezést, hogy a Vatikáni Zsinat második fá­zisában a zsinati atyák a pro­testáns egyházak reakciójától való félelmükben nem fognak elállni a mariológiai döntések­től. Reméli, hogy újra fölve­szik Máriára vonatkozóan azt a tervezetet, amelytől a zsi­nati atyák az ülés-periódus­ban elálltak. Azokkal a zsi­nati atyákkal szemben, akik nem szeretnék megzavarni mariológiai döntésekkel a más egyházakhoz való jóviszonyt, pater Ciappi azt az álláspon­tot képviseli, és ezt a zsinat számtalan tagja osztja' vele —, hogy a keresztyének egy­ségét a katolikus tanok „tel­jesebb és határozottabb tisz­teletben tartásával” kellene keresni. És ha félő is, hogy ezért a második zsinati fá­zisban újra véleménykülönb­ségek támadnak, mégis remé­li, hogy a keresztyén ség egy­ségét hátráltathatja, ha a már régein meghatározott dogmá­kon túl most még másik, „az íráson és a hagyományon” ala­puló igazságot jelentenek ki Máriáról, a pater szerint el­oszlatható, hiszen — állítása szerint — a Máriáról szóló ko­rábbi katolikus tanítások ;jó- tékony hatást gyakoroltak és néhány protestánsnak alkal- mul szolgáltak, hogy beha­tóbban foglalkozzék Máriával. Hogy ebben az álláspontban mekkora szerepet játszik Ciappi pater saját személye, véleménye, és hogy mennyi ebben a pápa elgondolása, azt nem lehet tudni. Hétről Hétre címen kapható az evangélikus áhitatoskönyv Ára kötve: 12,— Ft Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály Budapest, VIII. Puskin u. 12. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1963. február 17-én Deák tér de. 9 (úrv.) Trajtler Gá­bor, de. 11 (úrv.) dr. Kékén And­rás, du. 6 Hafenscher Károly, Fa­sor de. fél 10, de. 11, du. 6. Dózsa György út de. fél 10. Üllői út 24. de. fél H Grünvaiszky Károly. Karácsony Sándor u. de. 9 Grün­vaiszky Károly. Rákóczi út 57/b. de. 10 (szlovák) dr. Szilédy Jenő, de. 12. Grünvaiszky Károly. Thaly Kálmán u. de. 10 Szirmai Zoltán, de. 11 Szirmai Zoltán, du. 6 Szir­mai Zoltán. Kőbánya de. 10 Veöreös Imre. Utász u. de. 9 Ta­kács József. Vajda Péter u. de. fél 12 Takács József. Zugló de. 11 Boros Károly. Rákosfaiva de. 8 Szabó István. Gyarmat u. de. fél 10 Boros Károly. Fóti út de. 11 Gá­dor András. Váci út de. 8 Gádor András. Frangepán u. de. fél 9 Nagy István. Újpest de. 10 Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Sorok- sár-Üjtelep de. fél 9. Pestújhely dé. 10 Kürtösi Kálmán. Rákospa­lota-MÁV-telep de. 8. Rákospalota- Nagytemplom de. 10. Rákospalota- Kistemplom du. 3. Rákosszentmi­hály de. fél 11 Karner Ágoston. Sashalom de. 9 Karner Ágoston. Rákoscsaba de. 9 Békés József. Rá­koshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11, du. fél 3. Bécsikapu tér de. 9 Schreiner Vilmos, de. 10 (német) dr. Benes Miklós, de. ll Várady Lajos, este 7 Schreiner Vilmos. Torockó tér de. fél 9 Várady Lajos. Óbuda de. 9 Vámos József, de. 10 \ (úrv.) Fü- löp Dezső, du. 5 Vámos József* XII. Tarcsay Vilmos u. de. 9, de. 11, este fél 7. Pesthídegkút de. fél 11. Budakeszi de. 8. Kelenföld de. 8 Uzon László, de. 11 Uzon László, du. 6 dr. Rezessy Zoltán. Német­völgyi út de. 9 dr. Rezessy Zoltán. Kelenvölgy de. 9 Visontai Róbert. Budafok de. 11 Visontai Róbert. Albertfalva de. 7 Visontai Róbert, Nagytétény du. 3. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. 11»

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents