Evangélikus Élet, 1963 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1963-12-29 / 52. szám

Egyházunk élete és szolgálata zavartalan volt Beszámoló az Egyetemes Közgyűlésről December hónapban a szokottnál is lázasabb mun­kálkodás folyt az Egyetemes Egyház különböző osztá­lyaiban, tanácsaiban: az egyetemes közgyűlés előké­szítése. A közgyűlésre való felkészülés a december 11-én tartott egyetemes tanácsüléssel fejeződött be. December 12-én Harkányi László egyetemes főtitkár szolgálatával tartották meg a közgyűlést megelőző istentiszteletet. Egyházunk népének szívét töltse el a hála mindazért, amit életében Isten áldásaként az el­múlt másfél évtizedben megtapasztalt; töltse el az öröm mindazért, amit a mában lát; és imádkozzék, hogy Isten áldása legyen holnapján — mondotta ige­hirdetésében a főtitkár. Megjelent az egyetemes köz­gyűlésen PRANTNER JÓZSEF, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke és VERES PÁL az Álla­mi Egyházügyi Hivatal főosz­tályvezetője. A püspöki jelen­tés elhangzása után Prantner József, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke köszöntötte az egybegyűlteket és az ország hivő evangélikus dolgozóit. Az egyetemes közgyűlést, egyházunknak ezt a legfőbb igazgatási testületét, Mihályfi Ernő egyetemes felügyelő nyi­totta meg. Egyházunk jó kívánságait fejezte ki elnök­társának, D. dr. Vető Lajosnak abból az alkalomból, hogy eeekben a napokban tölti Be püspöki szolgálatának 15. esztendejét. (Mihályfi Ernő felügyelő köszöntését lapunk más helyén ismertetjük.) Ez­után D. dr. Vető Lajos püspök terjesztette elő érdeklődéssel fogadott egyetemes közgyűlési jelentését. A jelentés főbb gondolatait az alábbiakban is­mertetjük: A világhelyzet A keresztyén hitnek köz­ponti meggyőződései közé tar­tozik, hogy Isten a világot szé­ped. Ezért az embernek nem az a feladata, hogy menekül­jön a világból. Istent érdekli a világ sorsa, s a keresztyén em­ber is felelősséget érez a vi­lágért. Evangélikus egyházunk alapmeggyőződései közé tar­tozik a világért érzett és vál­lalt felelősség és az abból fo­lyó feladatok. Az olyan jelen­tős pozitív események, mint a világháborúval fenyegető ka­ribi-válság leküzdése, de főleg a moszkvai részleges atom- csend-egyezmény további po­zitív erőfeszítésekre és még odaadóbb küzdelemre serken­tenek bennünket a béke min­den hívével együtt. Mi, magyarországi evangé­likusok, protestánsok, legalább másfél évtizede ráeszméltünk már Isten kegyelméből a világ békéjéért és boldogulásáért el­kötelező feladatunkra, örü­lünk, hogy ma már olyan nyu­gati egyházi világszervezetek, mint az Egyházak Világtaná- esa, vagy a római katolikus egyház legmagasabb fokú té­nyezői is felismerik és hangoz­tatják ugyanazt, amit mi lé­nyegileg 15 évvel ezelőtt kezd­tünk, sok meg nem értés és gyanúsítgatás, vád és szeretet- lenség közepette igaz meggyő­ződéssel vallani. Fő dolog az, hogy a világosság teírj ed, hogy egyre többen helyesen viszo­nyúinak a háború és béke kér­déséhez, és felismerik a mai emberiség legfőbb feladatát: teljes erővel küzdeni a háború ellen, a béke megőrzéséért. így a népek békéjét áhító nem­zetközi összefüggésekben. Lel- készi karunk, presbitereink és gyülekezeteink ma már inga­dozás nélkül helyeslik ezt az egyházpolitikai alapmeggyőző­dést. A még lemaradtak is fel­zárkóznak. A felzárkózás azon­ban nem jelenthet semmiféle engedményt a politikai reak­ció számára. S mivel a reakció egyházunk szolgálatát nehe­zíti, népünk életét rontja, azért továbbra is küzdünk el­lene akkor is, ha egyházi ál­arcba öltözik. A püspök jelentése ezután számok tükrében mutatta meg egyházunk igeszolgálatát, lel­kipásztori munkáját, a kazuá- liákat, szeretetszolgálatát és minden más téren végzett munkáját. Megállapította, hogy egyházunk élete, szolgálata za­vartalan volt, lelkészi karunk hűségesen igyekszik szolgála­tát betölteni. Ezután arról szólt, hogy idő­szerűvé lett a zsinati törvény- alkotás újabb szakaszának előkészítése. b) Külföldi és belföldi testvéregyházakhoz való vi­szonyunk. Egyházunk külügyi szolgála­tával foglalkozva szólott a püspöki jelentés a Prágai Ke­resztyén Békekonferenciában való részvételünkről és megál­lapította, hogy egyházunknak nagy örömmel, de nagy mun­kával is kell készülnie az 1964 nyarán megrendezendő Máso­dik Keresztyén Békevilág- gyűlésre. A Lutheránus Világszövet­séghez való viszonyunk az utóbbi években megjavult. A Lutheránus Világszövetség ugyanis megváltoztatta a ve­lünk szembeni régebbi maga­llilüílimilllillllltlillliliMlllIiMil^líliIIÜIiiil.liilLIWldittlililttlBtillltltitfiillüliülflIltlIlltltMtl'lllltülllliímílillllMlllUtiiliÜMIk Bizalom és felelősség AZ EGYETEMES KÖZGYŰLÉSEN elnöki megnyitója so­rán Mihályfi Ernő egyetemes felügyelő köszöntötte dr. Vető Lajos püspököt abból az alkalomból, hogy 15 éve tölti be püs­pöki szolgálatát. Az elmúlt 15 esztendőt értékelve Mihályfi Ernő egyetemes felügyelő többek között ezeket mondotta: Az elmúlt 15 esztendő értékeléséhez nem kell történeti távlat. Gazdag és pozitív korszak ez népünk és magyarországi evangélikus egyházunk életében. Vető Lajos püspöksége egybe­esik az Egyezmény megkötésének időpontjával. A 15 évvel ez­előtt megkötött Egyezmény jó egyezmény, és egyházunk za­vartalan, szabad életét biztosította és biztosítja a szocializmus­ban. Jó és igaz példa ez az Egyezmény más egyházak, sőt a más országokban élő egyházak számára is. Ezután két élményéről szólott az egyetemes felügyelő. Egyik előadása alkalmával eqyik fiatal hozzászóló az után érdeklődött, hogyan alakultak az állam és egyház kapcsolatai Magyarországon az elmúlt hónapokban. A másik hasonlatos ehhez: valaki azt kérdezte tőle, mit jelent egyházi vonatko­zásban a magyarországi „liberalizálódás’’; megváltoztatta-e ez az egyház helyzetét Magyarországon? MINDKÉT KÉRDÉSRE A VÁLASZ, amelyet az egyetemes felügyelő adott azano$: Magyarországon nincs szó liberalizá­lódásról, sem a XIX. század polgári politikai irányzata szem­pontjából, de nincs szó olyan vonatkozásban sem, mintha va­lami „lazulás”-ról lehetne beszélni. Nincs szó és nem lehet szó a magyar politikában a legcsekélyebb elvi lazulásról sem. Szó van azonban mély humanizálódásról. És amit ez a mély humanizálódás jelent, azzal összhangban vannak egyházunk legjobb törekvései. Ebből következik, hogy az állam és egy­ház magyarországi helyzetében nincs változás, mert nincs is szükség semmilyen változásra. Az egyháznak és az államnak egymáshoz való viszonyát ma ugyanaz jellemzi, amit a 15 esz­tendővel ezelőtt megkötött Egyezmény szelleme sugároz, ez pedig a kölcsönös bizalom. MIHÁLYFI ERNŐ EGYETEMES FELÜGYELŐ ezután ar­ról beszélt, hogy a 15 éves Egyezmény iól funkcionál. Az Egyezményt minden vonatkozásban igyekszik jól betartani az egyház is és az állam is. Illetve az állam egy ponton „nem tartotta be”, és ezért hála neki. Ez az egy pont: az államsegély. 1964. január 1-től az eredeti államsegélynek már csak 25 szá­zaléka illetné meg az egyházat. Mindezek ellenére majdnem a teljes összeget kapjuk, Beért e helyről is köszönetét mon­dunk államunknak. MA A NEMZETI EGYSÉG teljes kialakulásának folyama­tában élünk. Fejlődik nálunk az össznépi állam csirája. En­nek az egységnek része egyházunk is. Egyházunk ebből a kí­vánatos fejlődésből kiveszi részét a népfront-mozgalomban. A népfront-mozgalom jelentősége egyr& nő, s most készül har­madik országos kongresszusán^ Egyházunk helyzete Egyházunk helyzetével fog­lalkozva hármat emelt ki a püspöki jelentés: a) Egyhá­zunkban folyó hitélet, b) a külföldi és belföldi testvéregy­házakhoz való viszonyunk, c) az államunkhoz való viszo­nyunk. a) Egyházunk minden szol­gálatának alapja, forrása és mértéke a teljes Szentírás és a Hitvallási Iratok, vagyis ma­gyarországi evangélikus egy­házunk hitvallásos alapon áll. Amikor a felszabadulás utáni életünk olyan problémáihoz — amelyekre nézve a Szentírás­ban és Hitvallási Iratainkban nem találunk tanítást —, Is­ten színe előtt állva a józan ésszel közeledünk, és döntünk aktuális nemzeti feladataink és a béke védelmének kérdé­seiben, akkor is hitvallásos alapon állunk. Mert egyhá­zunknak ez az útja hitelveink lényegéből természetszerűen következik. Így vállaljuk egy­házunk hazafias feladatait a szocializmust építő Magyar népköztársaságban, s ugyan­Befejezőül az egyetemes felügyelő kifejezte egyházunk kö­szönetét azért a fokozott bizalomért, amelyet államunk részé­ről egyházunk élvez s megállapította, hogy ez a nagyobb bi­zalom nagyobb felelősségre és még odaad óbb jó szolgálatra kötelez. Reménység - türelem - alázat KÁLDY ZOLTÁN, a Déli Egyházkerület püspöke egész egyházunk nevében köszöntötte VETŐ LAJOS püspököt. Há­rom dátumhoz kapcsolta mondanivalóit. 1. Az első dátum 1945—49. Egyházunkban ekkor sok volt a reménytelenség, a tanácstalanság, hiszen új és szokatlan helyzetbe került akkor az egyház. Sokan nem tudták akkor: merre és hogyan? Vető Lajos mert akkor a sok reménytelen­ség között előre nézni és reménységben élni. 2. 1956—1957 és 1958 eleje a második dátum. A reakció a gyűlölködés és bosszú indulatai törtek föl akkor. Vető Lajos nem volt bosszúálló. A türelem és a megbocsátás embere ma­radt. 3. 1958 a harmadik dátum. Ennek őszén lett Káldy Zoltán püspök. Vető Lajos akkor már tíz éve püspök volt. Nem igé­nyelte azonban soha az idősebb, a tapasztaltabb püspök el­sőbbségét Testvérként megmaradt alázatban. Mindezek alapján Káldy Zoltán püspök Vétó Lajosban annak 15. éves püspöki jubileuma alkalmiból köszöntötte a reménység, a türelem és az alázat emberét. tartását. Ilyen tapasztalataink vannak a Lutheránus Világ- szövetség vezetői részéről is. Ilyen benyomásokat szerez­tünk ez év őszén, amikor a Világszövetség három kiemel­kedő személyisége tett látoga­tást magyarországi egyhá­zunkban. Az Egyházak Világtanácsa — melynek egyházunk is tagja — az elmúlt években egyre figyelemre méltóbban fordult a népek nagy kérdései felé. Központi Bizottsága igen ha­tározott állást foglalt el a le­szerelés ügyében és a faji meg- lönböztetés ellen. Továbbiakban a finn evan­gélikus egyházzal, az NDK- beli evangélikus egyházzal és az ausztriai evangélikus egy­házzal való kapcsolatainkról szólott a jelentés. A belföldi egyházakhoz való viszonyunk során kiemelte a püspök, hogy a magyarországi református egyházzal való kapcsolataink a lehető leg- testvériesebbek. Az emberi­ség közös feladataiért való együttes imádkozás, fáradozás sokkal közelebb hozta egy­máshoz a magyarországi pro­testáns egyházakat, mint bár­mikor. A római katolikus egyház­hoz való viszonyunknak szen­telt ezután nagyobb helyet a püspöki jelentés. A jelentés­nek ezzel a részével külön fog­lalkozunk. Egyházunk és államunk viszonya Pár nap múlva lesz 15 éve, hogy egyházunk és ál­lamunk Egyezményt kötött. Ez 1948. december 14-én történt. Az Egyezmény meg­kötése döntő jelentőségű ese­mény volt azon a törté­nelmi úton, amelyen a fel- szabadulás óta egyházunk ha­lad. Akadtak annak idején olyanok, akik ellenezték az Egyezmény aláírását, s akik aláírták is annak idején, mint­ha azok is kevés meggyőződés­sel tették volna, amit tettek. Az elmúlt időszak azonban igazolta azokat, akik álla­munkkal az Egyezményt ko­molyan akarták és odaadás­sal munkálkodtak annak lét­rejöttén. Egyházunk és álla­munk kapcsolatát az Egyez­mény jó irányban befolyásolta, szabályozta és biztosította. Különösen fontosnak tartjuk állami és egyházi részről egy­aránt az Egyezmény hazafias jó szellemét Ennek tulajdonít­ható, hogy államunk az Egyez­ményben biztosított államse­gélyen kívül évek óta rend­kívüli államsegélyben is része­síti egyházunkat, így az új 1964. esztendőben is. De ezen túlmenően is nyújt segít­séget államunk egyházunk­nak, szintén az Egyezmény szelleméből kifolyólag. Anyagi támogatást nyújt templomaink renoválásához is az Egyez­ményben biztosított rendes és rendkívüli államsegélyen ki-, vül. Nagy segítségünkre van külföldi kapcsolataink lebo­nyolításában is. Lehetővé teszi azt is, hogy havonta legalább egyszer rádiós igeszolgálatot végezzünk. Egyházunk és álla­munk jó viszonyának ezekért a jeleiért mindig hálásak va­gyunk, s a jó viszony fenntar­tását továbbra is egyik legfon­tosabb feladatunknak tekint­jük. Köszönjük az Állami Egy­házügyi Hivatalnak a ré­szünkre nyújtott sok segítsé­gét * Jelentése végén a püspök Isten áldását kérte egyházunk további szolgálatára, köszöne­tét mondott elnöktársának, Mihályfi Ernő egyetemes fel­ügyelőnek sok segítségéért és azért a felelősségérzetért, ame­lyet egyházunk kormányzásá­ban tanúsított. Megköszönte püspöktársának Káldy Zoltán­nak sokirányú közreműködé­sét; Harkányi László egyete­mes főtitkár szolgálatát, és az Egyházegyetem osztályai vala­mennyi vezetőjének és dolgo­zójának jó munkálkodását. Egyházunk lelkészei, gyüle­kezetei és egyházunk népének köszöntését KÁLDY ZOL­TÁN püspök tolmácsolta a 15 éves püspöki jubileumát ün­neplő D, dr. VETŐ LAJOS- nak. A római katolikus egyházhoz való viszonyunk Dr. Vető Lajos püspök egye­temes közgyűlési jelentésében foglalkozott a címben jelzett problémával. Megállapította, hogy a római katolikus egy­házhoz való viszonyunk saj­nos nem mondható kielégítő­nek. Sok a panasz a reverzáli- sok és a vegyesházasságok ügyében. A II. Vatikáni Zsinattal fog­lalkozva megállapította: örö­münknek kell kifejezést ad­nunk, hogy végre a pápák, mindenekelőtt néhai XXIII. János, de VI. Pál is, nagyobb felelősséget juttattak kifejezés­re a népek sorsa s az emberi­ség békéje iránt, mint elődeik. örülünk annak is, hogy egy­re többen látják a római kato­likus egyház belső megújulá­sának szükségét; és hogy a ró­mai katolikus egyház készséges az ökumenikus párbeszédre. Felhívta a jelentés az evan­gélikus hittestvérek figyel­mét, ne adjanak hitelt az olyan irányzatos és meg nem alapozott híreknek, amelyek szerint a római katolicizmus, közelebbről a II. Vatikáni Zsi­nat részéről lényeges lépések történtek volna a keresztyén egység megvalósulása érdeké­ben és mint hogyha a protes­tantizmus és katolicizmus egyesülése immár a küszöbön állana. Sajnos, a keresztyén egységet ma is pontosan úgy képzeli el a római katoliciz­mus, mint húsz-harminc vagy kétszáz-háromszáz évvel ez­előtt, vagyis, hogy a protes­tánsok teljes egészében adják fel evangéliumi meggyőződé­süket, tagadják meg a refor­mációt mindenestül, legyenek hűtlenek elődeikhez, szüleik­hez, őseikhez, akik oly sokat szenvedtek és áldoztak evan­géliumi hitükért, azért a re­formációi örökségért, amelyet mi is, ma is, a magunkénak mondunk és mondhatunk. A lelkészi és esperesi jelentések azt mutatják, hogy egyes rosz- szul tájékoztatott és félreveze­tett protestánsok rajoongóan vérmes reménységét nem egy római katolikus plébános ar­ra használja fel, hogy öntu­datukat megrendítse és rever- zálisok révén őseik hitének el­árulására bírja őket. Mi evangélikusok valljuk bátran, hogy egyházunk a reformáció örökségéhez ra­gaszkodva, Isten igéje sze­rinti egyház és a benne való élet bűnbánatban, szeretetben, hitben, szolgá­latban és engedelmesség­ben az üdvösség útján já­rás. Hisszük, hogy Jézus Krisztus evangélikus bivci tagjai az egyetemes apos­toli keresztyén anyaszent - egyháznak. Valljuk az egy­ház egységére vonatkozó evangéliumi és hitvallásos álláspontunkat, nevezete­sen, hogy az egyház egy­sége Jézus Krisztusban ad­va van, hogy Jézus Krisz­tus az egyház feje, tehát minél közelebb jut a ró­mai katolikus egyház is a Jézus Krisztushoz, annál közelebb jut hozzánk és a keresztyén egység meg­valósulásához, A római katolikusokat testvéreinknek tartjuk, de a köztünk való őszinte ökumenikus párbeszédnek elengedhetetlen feltétele többek között a revcrzá- lis-halászat megszüntetése, s a vegyesházasságra vo­natkozó katolikus felfogás megváltoztatása. A mi dolgunk, hogy imád­kozzunk továbbra is a keresz­tyén egységért, a. római egy­háznak az Isten igéje szerinti valóságos megújulásáért. Kész­ségesek vagyunk velük is az ökumenikus párbeszéd­re, amennyiben egyházunkat Krisztus egyházának tekintik* s különösképpen hajlandó k vagyunk velük együttmunkál­kodni az emberiség közös nagy feladatainak megvalósí­tásán: a háború elhárításáért, a béke megvédéséért, az álta­lános és teljes leszerelésért, a gyarmati sorban levő népek felszabadulásáért, s egyáltalán az emberiség szellemi, erköl­csi és anyagi téren való előre- haladasaert. Huszonöt év a szórványmunkában BENSŐSÉGES, MEGHITT ünnepe volt december 8-án a mezőlaki gyülekezetnek. Ezen a napon hálaadó istentisztele­ten és ünnepi közgyűlésen em­lékeztek meg a híveik a gyüle­kezet önállóságának negyedszá­zados évfordulójáról, valamint lelkészük, Tóth Sándor 25 éves mezőlaki működéséről. 1938 őszén kapott a fiatal lelkész megbízást, hogy szer­vezze meg a gyülekezetét. Mű­ködési területe a Bakonyaljá­tól a Marcal völgyéig terjedt... Mezőlak, Békás, Nagy- és Kis- acsád, Dáka, Pápadereske, Borsosgyőr, Kéttornyúlak, Nó- ráp, Pápakovácsi, Döbrönte, Ganna és a hozzátartozó pusz­ták: Tima, Mátyusháza, Asz- szonyfa, Soós-puszta és Szél­mező tartoztak lelkipásztori gondozása alá. Gyalog, kerék­páron, kocsin, motorkerékpá­ron, autóbuszon 25 4 éven át fá­radhatatlanul végezte Tóth Sándor lelkész a szórványgon­dozás nehéz és áldozatos mun­káját. Napi 10—15 km, isten­tiszteletek, bibliaórák, hittan­órák, lelkipásztori látogatások végzésére huszonöt éven ke­resztül ... Később ugyan a Pá­pához közelfekvő községek visszakerültek az anyagyüleke­zet gondozásába, de ekkor már 11 évet, megszámlálhatatlan sok kilométert hagyott maga mögött... viszont a visszacsa­tolt gyülekezetek helyett Mi- hályháza került Mezőlakhoz, így ma is, az egész heti lelki­pásztori munka mellett vasár­naponként 4—5 helyen végez istentiszteleti szolgálatot.. És ugyanazzal a hűséggel és lelkesedéssel, mint 25 évvel ezelőtt... AZ ÜNNEPI KÖZGYŰLÉ­SEN először az egyházmegye esperese köszöntötte a jubi­láló gyülekezetét és lelkipász­tort. „Visszatekintve az elmúlt 25 évre — mondotta többek között — önkénytelenül azt kérdezzük: honnan kapta az erőt, mi volt a segítsége a hű­ségesen munkálkodó pásztor­nak? Három: forrásból is! Mel­lette volt Isten kegyelme, há­lás gyülekezete imádsága és szeretteinek meleg gondosko­dása. Ezért tudott jó munkát végezni és környörgünk azért* hogy maradjon meg számára továbbra is ez a hármas erő­forrás.” A gyülekezet felügyelőjének! Németh Sándornak, valamint a volt pápai anyagyülekezet felügyelőjének, Szuttai Zoltán­nak, meleg köszöntése után a szórványok gondnokai és meg­bízottai, az ifjúság és gyerme­kek képviselői, valamint Bolla Sándor református lelkész üd­vözölték a jubilánst, átnyújtva értékes ajándékaikat Meleg­hangú írásbeli készöntést kül­dött a község római katholi- kus plébánosa is. Az üdvölésekre Tóth Sándor lelkész megindult szavakkal válaszolt. Mindenekelőtt hálát adott Istennek. „HA AZ ÜR NEM ÉPÍTET­TE VOLNA a gyülekezetét, akkor ma nem volna itt gyü­lekezet, és nem beszélhetnénk itt 25 éves múltról.” Hitet tett a gyülekezet előtt, hogy távol­levő, egyszerű földműves szü­leitől kapta az indítást a lel­kipásztori munkára és népünk hűséges szolgálatára. Hálával emlékezett meg a gyülekezet volt jótevőjéről, néhai Kiss Györgyről, aki házát a gyüle­kezetre hagyta és ez ma az egyházközség szép lelkészlaká­sa. Köszönetét mondott hűsé­ges munkatársainak, felügye­lőnek, gondnokoknak, prezbi- tereknek, az áldozatkész hívek­nek, majd így fejezte be sza­vait: „Sokan ■ legyünk, akik Krisztust hordozzák az embe­rek között. Öt, aki azért lett emberré, testvérünkké, hogy mi is Öb'enne legyünk egymás testvérévé. Kövessük Öt, aki mindenkinek ura és szolgája ma is, aki azért békéltette meg Istennel a világot, hogy itt a békesség uralkodjon és a jó­akarat építsen! Áldozatos sze­retettel építgessük gyülekeze­teinket, becsületes munkával a mindennapi életben a békés világot!” Ä felemelő, szép ünnepség a Himnusz eléneklésével ért vé­get Halász Béla

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents